#Article 1: GNU Free Documentation License (546 words)


A GNU Free Documentation License (GNU FDL vagy GFDL), azaz a GNU szabad dokumentációs licence egy szövegekre vonatkozó szabad licenc, amelyet a Free Software Foundation tervezett a GNU projekthez. A licenc eredetileg a GPL programokhoz tartozó dokumentációk, kezelési útmutatók, tankönyvek és egyéb kiegészítő anyagok számára készült, de bármilyen szöveges műre alkalmazható; mára számos könyv és internetes oldal használja. Korábban a Wikipédia szövege is kizárólag GFDL alatt volt felhasználható; ma kettős licencelésű – lásd lent.

A licenc lényege – más szabad licencekhez hasonlóan –, hogy a mű szabadon terjeszthető (akár pénzért is) és szabadon módosítható, feltéve, hogy feltüntetik az eredeti szerzőt, és a lehetővé teszik mindenkinek a mű – módosítás esetén az új mű – GFDL szerinti felhasználását, módosítását és továbbterjesztését.

Bár a GFDL szövegek rendszerint szabadon módosíthatóak, a szerzők kijelölhetnek a szövegben bizonyos másodlagos szakaszokat (Secondary Sections), amelyekre különféle korlátozások érvényesülnek. Ezeknek a szakaszoknak a szerzőknek vagy a kiadóknak a műhöz való viszonyáról kell szólniuk, a mű témájával nem foglalkozhatnak. A céljuk, hogy biztosítsák, hogy a korábbi szerzők kilétét, hozzájárulásának mértékét, a művel kapcsolatos üzleti, jogi, politikai, erkölcsi vagy filozófiai álláspontját ne lehessen eltitkolni vagy meghamisítani a későbbi változtatások során.

A másodlagos szakaszoknak számos változata van: nem változtatható szakaszok (Invariant Sections), amiket a későbbi módosítás során nem lehet megváltoztatni vagy kitörölni, pár soros címlap- és hátlapszövegek (Front Cover Texts, Back Cover Texts), amiket a cím- illetve hátlapon kell megjeleníteni, és meg nem változtatható címek (Entitled XYZ). A GFDL szabályozza azt is, hogy a korábbi szerzők listáját hogyan szabad módosítani.

A dokumentumot módosító nem változtathatja meg a korábbi szövegek státuszát, de a maga által hozzáadott szöveg egyes részeit tetszés szerinti másodlagos szakasszá nyilváníthatja

Aki a GFDL dokumentumot olyan formátumban terjeszti, ami számítógéppel nem dolgozható fel (ilyen például a nyomtatott szöveg vagy a PDF fájl), az köteles egy transzparens, géppel feldolgozható másolatot is elérhetővé tenni, például letölthetővé tenni a dokumentum nyers szövegét az internetről. (A dokumentumot csak kis példányszámban terjesztőkre ez a megkötés nem vonatkozik.)

A GFDL-t érő egyik fő kritika a licenc rugalmatlansága: mivel a licencet eredetileg felhasználói kézikönyvekhez szánták, számos korlátozása kényelmetlen lehet rövid vagy sűrűn változó szövegek esetén. Például az a követelmény, hogy a több oldalnyi licencszöveget mindig mellékelni kell az eredeti műhöz, közel lehetetlenné teszi GFDL dokumentumok újságban vagy más rövid nyomtatott szövegben való közlését.

A Debian, az egyik nagy Linux disztribúció fejlesztői a 2003-ban a „nem szabad” kategóriába sorolták a GFDL-t, mivel az szerintük nem kompatibilis a Debian Szabad Szoftver Irányelvekkel; mindenekelőtt a nem változtatható szakaszok létét és a DRM tiltását kifogásolták. A fejlesztők végül 2006-ban megszavazták, hogy a nem változtatható szakaszokat nem tartalmazó GFDL dokumentumok (de csak azok) szabadnak minősülnek.

Sok problémát okoz a GFDL más szabad licencekkel, mindenekelőtt a Creative Commons Attribution–ShareAlike licenccel való inkompatibilitása is. A GFDL inkompatibilis a GPL licenccel is, így egy GPL alatti kódrészletet nem lehet megjelentetni a programról szóló GFDL alatti könyvben.

A GFDL vázlatát 1999 végén tették közzé; az első, 1.1-es verziót 2000 márciusában, a második, 1.2-est 2002 novemberében, a jelenlegi, 1.3-ast pedig 2008 novemberében publikálták. A tervezett 2-es verzió és a rugalmatlansággal kapcsolatos kritikák megválaszolására szánt GSFDL (GNU Egyszerűbb Szabad Dokumentációs Licenc) vázlatát 2006 szeptemberében tették közzé. A GFDL 2-es verziója a tervek szerint könnyebbé teszi a fordítást és a részletek felhasználását, a GSFDL pedig nem tartalmaz cím- és hátlapot, illetve nem módosítható szakaszokat.




#Article 2: GFDL v1.1 (2073 words)


Figyelem!

Ez a szöveg az eredeti angol változat fordítása. Mivel nem jogászok által készített hiteles fordítás, jogi szempontból csak az eredeti, angol nyelvű licenc a mérvadó.

Lásd még: GFDL

Ez az 1.1 változat magyar szövege, azonban a Wikipédia az 1.2-es változat vagy annál újabb alapján licencel. Az eredeti 1.2 változat a a különbség pedig a címen található. Az 1.2-es változat magyar fordítása a A GNU Szabad Dokumentációs Licenc szövege szócikkben olvasható.

Jelen licenc célja egy olyan kézikönyv, tankönyv, vagy effajta írott dokumentum megalkotása, mely a szó szoros értelmében „szabad”: annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítsa a szöveg sokszorosításának és terjesztésének teljes szabadságát, módosításokkal, vagy anélkül, akár kereskedelmi, akár nem-kereskedelmi úton. Másfelől, e licenc megőrzi a szerző, vagy kiadó munkája elismeréséhez fűződő jogát, s egyúttal mentesíti őt a mások által beiktatott módosítások következményei alól.

Jelen licenc egyfajta „etalonnak” tekinthető, ami nem jelent mást, mint hogy a dokumentumból származtatott munkák maguk is szabad minősítést kell, hogy kapjanak. E dokumentum egyben a GNU Általános Felhasználói licenc kiegészítőjeként is szolgál, mely egy a szabad szoftverekre vonatkozó etalon licenc.

E licencet a szabad szoftverek kézikönyveiben való használatra alkottuk, hiszen a szabad szoftver egyben szabad dokumentációt is igényel: egy szabad programot olyan kézikönyvvel kell ellátni, mely ugyanazon szabadságokat biztosítja, mint maga a program. Jelen licenc, mindazonáltal, nem korlátozódik pusztán kézikönyvekre; feltételei tetszőleges tárgykörű írott dokumentumra alkalmazhatók, függetlenül attól, hogy az könyvformában valaha megjelent-e. Mindamellett e licencet főként olyan munkákhoz ajánljuk, melyek elsődleges célja az útmutatás, vagy a tájékoztatás.

E licenc minden olyan kézikönyvre, vagy más jellegű munkára vonatkozik, melyen megtalálható a szerzői jogtulajdonos által feltüntetett figyelmeztetés, miszerint a dokumentum terjesztése jelen licenc feltételei alapján lehetséges. A „Dokumentum” alább bármely ilyen jellegű kézikönyvre, vagy egyéb munkára vonatkozik. A lakosság minden tagja potenciális licenctulajdonosnak tekinthető, és mindegyikük megszólítása egyaránt „ön”.

A Dokumentum „Módosított Változata” bármely olyan munkára vonatkozik, mely tartalmazza a Dokumentumot, vagy annak elemeit akár szó szerint, akár módosításokkal, és/vagy más nyelvre lefordítva.

A „Másodlagos Szakasz” egy egyedi névvel bíró függelék, esetleg a Dokumentum egy megelőző szakasza, mely kizárólag a kiadóknak, vagy az alkotóknak a Dokumentum átfogó tárgyköréhez (vagy kapcsolódó témákhoz) fűződő viszonyáról szól, és nem tartalmaz semmi olyat, ami közvetlenül ezen átfogó témakör alá eshet. (Ha például a Dokumentum részben egy matematika tankönyv, úgy a Másodlagos Szakaszban nincs lehetőség matematikai tárgyú magyarázatokra). A fenti kapcsolat tárgya lehet a témakörrel, vagy a kapcsolódó témákkal való történelmi viszony, illetve az azokra vonatkozó jogi, kereskedelmi, filozófiai, etikai, vagy politikai felfogás.

A „Nem Változtatható Szakaszok” olyan speciális Másodlagos Szakasznak számítanak, melyek ilyetén való meghatározását az a közlemény tartalmazza, miszerint a Dokumentum jelen licenc hatálya alatt lett kiadva.

A „Borítószövegek” olyan rövid szövegrészek, melyek Címlap-szövegként, illetve Hátlap-szövegként kerülnek felsorolásra abban a közleményben, miszerint a Dokumentum jelen licenc hatálya alatt lett kiadva.

A Dokumentum „Átlátszó” példánya olyan géppel-olvasható változatot jelöl, mely a nyilvánosság számára hozzáférhető formátumban kerül terjesztésre, továbbá melynek tartalma szokványos szövegszerkesztő-programokkal, illetve (pixelekből álló képek esetén) szokványos képmegjelenítő-programokkal, vagy (rajzok esetén) általánosan hozzáférhető rajprogramok segítségével azonnal és közvetlenül megtekinthető, vagy módosítható; továbbá olyan formátumban mely alkalmas a szövegszerkesztőkbe való bevitelre, vagy a szövegszerkesztők által kezelt formátumokba való automatikus átalakításra. Egy olyan, egyébként Átlátszó formátumban készült példány, melynek markupja úgy lett kialakítva, hogy megakadályozza, vagy eltántorítsa az olvasókat minden további módosítástól, nem tekinthető Átlátszónak. A nem „Átlátszó” példányok az „Átlátszatlan” megnevezést kapják.

Az Átlátszóság kritériumainak megfelelő formátumok között megtalálható például a markup nélküli egyszerű ASCII, a Texinfo beviteli formátum, a LaTeX beviteli formátum, az SGML vagy az XML egy általánosan hozzáférhető DTD használatával, és a standardnak megfelelő, emberi módosításra tervezett egyszerű HTML. Az Átlátszatlan formátumok közé sorolható a PostScript, a PDF, a szabadalmaztatott és csak fizetős szövegszerkesztőkkel olvasható formátumok, az olyan SGML vagy XML, melyhez a szükséges DTD és/vagy egyéb feldolgozó eszközök nem általánosan hozzáférhetők, és az olyan gépileg-generált HTML formátum, melyet egyes szövegszerkesztők hoznak létre, kizárólag kiviteli célra.

Egy nyomtatott könyv esetében a „Címlap” magát a címlapot, illetve bármely azt kiegészítő további oldalt jelöl, amely a jelen licencben definiált címlap-tartalmak közzétételéhez szükséges. Az olyan formátumú munkáknál, melyek nem rendelkeznek effajta címlappal, a „Címlap” a munka címéhez legközelebb eső, ám a szöveg törzsét megelőző szövegrészeket jelöli.

Önnek lehetősége van a dokumentum kereskedelmi, vagy nem-kereskedelmi jellegű sokszorosítására és terjesztésére, bármely médiumon keresztül, feltéve, hogy jelen licenc, a szerzői jogi figyelmeztetés, továbbá a Dokumentumot jelen licenc hatálya alá rendelő közlemény minden példányban egyaránt megjelenik, és hogy e feltételeken kívül semmi mást nem tesz hozzá a szöveghez. Nem alkothat olyan technikai korlátokat, melyek megakadályozhatják, vagy szabályozhatják az ön által terjesztett példányok elolvasását, vagy sokszorosítását. Mindazonáltal elfogadhat bizonyos összeget a másolatok fejében. Amennyiben az ön által terjesztett példányok száma meghalad egy bizonyos mennyiséget, úgy a 3. szakasz feltételeinek is eleget kell tennie.

A fenti kritériumok alapján kölcsönbe adhat egyes példányokat, de akár nyilvánosan is közzéteheti a szöveget.

Amennyiben 100-nál több nyomtatott változatot tesz közzé a Dokumentumból, és annak licence feltételül szabja a Borítószövegek meglétét, úgy minden egyes példányt köteles ellátni olyan borítólapokkal, melyeken a következő Borítószövegek tisztán és olvashatóan fel vannak tüntetve: Címlap-szövegek a címlapon, illetve Hátlap-szövegek a hátlapon. Mindkét borítólapra egyértelműen és olvashatóan rá kell vezetnie a kiadó, vagyis jelen esetben az ön nevét. A címlapon a Dokumentum teljes címének jól láthatóan, továbbá minden egyes szónak azonos szedésben kell megjelennie. Ezen felül, belátása szerint, további részleteket is hozzáadhat a borítólapokhoz. Amennyiben az esetleges módosítások kizárólag a borítólapokat érintik, és feltéve, hogy a Dokumentum címe változatlan marad, továbbá a borítólapok megfelelnek minden egyéb követelménynek, úgy a sokszorosítás ettől eltekintve szó szerinti reprodukciónak minősül.

Abban az esetben, ha a borítólapok bármelyikén megkövetelt szövegrészek túl hosszúnak bizonyulnának az olvasható közzétételhez, úgy csak az elsőként felsoroltakat kell feltüntetnie (amennyi józan belátás szerint elfér) a tényleges borítón, a továbbiak pedig átkerülhetnek a következő oldalakra.

Amennyiben 100-nál több Átlátszatlan példányt tesz közzé, vagy terjeszt a Dokumentumból, úgy köteles vagy egy géppel-olvasható Átlátszó példányt mellékelni minden egyes Átlátszatlan példányhoz, vagy leírni minden egyes Átlátszatlan példányban egy a módosítatlan Átlátszó példányt tartalmazó nyilvános hozzáférésű számítógép-hálózat elérhetőségét, ahonnan bárki, anonim módon, térítésmentesen letöltheti azt, egy közismert hálózati protokoll használatával. Ha az utóbbi lehetőséget választja, köteles gondoskodni arról, hogy attól a naptól kezdve, amikor az utolsó Átlátszatlan példány is terjesztésre került (akár közvetlenül ön által, akár kiskereskedelmi forgalomban), a fenti helyen közzétett Átlátszó példány még legalább egy évig hozzáférhető legyen a felhasználók számára.

Megkérjük, ámde nem kötelezzük önt arra, hogy minden esetben, amikor nagyobb példányszámú terjesztésbe kezd, már jóval ezt megelőzően lépjen kapcsolatba a Dokumentum szerzőivel, annak érdekében, hogy megkaphassa tőlük a Dokumentum esetleges felújított változatát.

Önnek lehetősége van a Dokumentum Módosított Változatának sokszorosítására és terjesztésére a 2. és 3. szakaszok fenti rendelkezései alapján, feltéve, hogy a Módosított Változatot kizárólag jelen licenc feltételeivel összhangban teszi közzé, ahol a Módosított Változat a Dokumentum szerepét tölti be, ezáltal lehetőséget biztosítva annak terjesztésére és módosítására bárkinek, aki csak hozzájut egy példányához. Mindezen felül, a Módosított Változat az alábbi követelményeknek is meg kell, hogy feleljen:

Ha a Módosított Változat új megelőző szakaszokat tartalmaz, vagy olyan függelékeket, melyek Másodlagos Szakasznak minősülnek, ám nem tartalmaznak a Dokumentumból származó anyagot, abban az esetben, belátása szerint, e szakaszok némelyikét, vagy akár az összeset nem változtathatóként sorolhatja be. Ehhez nem kell mást tennie, mint felsorolni a szóban forgó címeket a Módosított Változat licencének Nem Változtatható Szakaszok listájában. E címeknek határozottan el kell különülnie minden egyéb szakaszcímtől.

Címlap-szöveg gyanánt egy legfeljebb öt szóból álló szövegrészt adhat meg, a Hátlap-szöveg esetén pedig 25 szót fűzhet a Módosított Változat Borítószövegeinek végéhez. Bármely entitás csak és kizárólag egy Címlap- és egy Hátlap-szövegrészt adhat (akár közvetítőn keresztül) a Dokumentumhoz. Ha a dokumentum már eleve rendelkezik Borítószöveggel, akár azért, mert azt korábban ön adta hozzá, vagy mert valaki más önön keresztül gondoskodott erről, abban az esetben nincs lehetőség újabb Borítószöveg hozzáadására; a régit mindazonáltal lecserélheti, abban az esetben, ha annak kiadója egyértelműen engedélyezi azt.

A Dokumentum szerzője/i és kiadója/i jelen licenc alapján nem teszik lehetővé nevük nyilvános felhasználását egyetlen Módosított Változat támogatása, vagy támogatottsága érdekében sem.

Önnek lehetősége van a Dokumentum egyéb, e licenc hatálya alatt kiadott dokumentumokkal való kombinálására a 4. szakasz módosított változatokra vonatkozó rendelkezései alapján, feltéve, hogy a kombináció módosítás nélkül tartalmazza az eredeti dokumentumok összes Nem Változtatható Szakaszát, és hogy azok mind Nem Változtatható Szakaszként kerülnek felsorolásra a kombinált munka licencében.

A kombinált munkának jelen licenc mindössze egy példányát kell tartalmaznia, az egymással átfedésben lévő Nem Változtatható Szakaszok pedig kiválthatók egy összegzett példánnyal. Amennyiben több Nem Változtatható Szakasz szerepelne ugyanazon címmel, ám eltérő tartalommal, úgy alakítsa át minden egyes szakasz címét olyan módon, hogy mögéírja zárójelben az eredeti szerző és kiadó nevét (ha ismeri), vagy egy egyedi sorszámot. Ha szükséges, a Nem Változtatható Szakaszok címeivel is végezze el a fenti módosításokat a kombinált munka licencében.

A kombinált munkában az eredeti dokumentumok összes „Előzmények” elnevezésű szakaszát össze kell olvasztania, miáltal egy összefüggő „Előzmények” szakasz jön létre; hasonlóképp kell eljárnia a „Köszönetnyilvánítás”, illetve az „Ajánlások” szakaszok tekintetében. Ugyanakkor minden „Jóváhagyás” elnevezésű szakaszt törölnie kell.

Önnek lehetősége van a Dokumentumból, illetve bármely egyéb, e licenc hatálya alatt kiadott dokumentumból gyűjteményt létrehozni, és az egyes dokumentumokban található licenceket egyetlen példánnyal kiváltani, feltéve, hogy a gyűjteményben szereplő összes dokumentum esetén minden más tekintetben követi jelen licenc feltételeit, azok szó szerinti sokszorosítására vonatkozóan.

Tetszése szerint ki is emelhet egy meghatározott dokumentumot a gyűjteményből, továbbá terjesztheti azt jelen licenc feltételei alapján, feltéve, hogy a szóban forgó dokumentumhoz mellékeli e licenc egy példányát, és minden egyéb tekintetben betartja jelen licenc előírásait a dokumentum szó szerinti sokszorosítására vonatkozóan.

A Dokumentum és annak származékainak különálló, vagy független dokumentumokkal, illetve munkákkal való összefűzése egy közös tárolási, vagy terjesztési egységen, egészében nem tekinthető a Dokumentum Módosított Változatának, feltéve, hogy az összefűzés nem lesz szerzői jogvédett. Az effajta összefűzés eredményeként „összegzés” jön létre, ám jelen licenc nem érvényes az abban a Dokumentummal együtt szereplő önálló munkákra, hacsak azok nem a Dokumentum származékai.

Amennyiben a 3. szakasz Borítószövegekre vonatkozó rendelkezései alkalmazhatók a Dokumentum e példányaira, és a Dokumentum a teljes összegzésnek kevesebb, mint egynegyedét teszi ki, úgy a Dokumentum Borítószövegeit olyan módon is el lehet helyezni, hogy azok csak magát a Dokumentumot fogják át. Minden más esetben a teljes összegzés borítólapjain kell feltüntetni a fenti szövegeket.

A fordítás egyfajta módosításnak tekinthető, így hát a Dokumentum lefordított példányai a 4. szakasz rendelkezései alapján terjeszthetők. A Nem Változtatható Szakaszok lefordítása külön engedélyt igényel a szerzői jogtulajdonostól, mindazonáltal közzéteheti a lefordított változatokat is abban az esetben, ha az eredeti Nem Változtatható Szakaszokat is belefoglalja a munkába. E licenc lefordítására ugyanezek a feltételek érvényesek, vagyis a lefordított változat csak akkor jelenhet meg, ha mellette ott van az eredeti, angol nyelvű licenc szövege is. Amennyiben eltérés mutatkozna az eredeti változat, illetve a fordítás között, úgy a licenc angol nyelvű eredetije tekintendő mérvadónak.

A jelen licencben egyértelműen kijelölt kereteken kívül tilos a Dokumentum bárminemű sokszorosítása, módosítása, allicencelése, vagy terjesztése. Minden ezzel szembeni sokszorosítási, módosítási, allicencelési, vagy terjesztési kísérlet a jelen licencben meghatározott jogok automatikus megszűnését vonja maga után. Azok a felek, ugyanakkor, akik önön keresztül jutottak másolathoz, vagy jogosultságokhoz, nem veszítik el azokat, amíg maradéktalanul betartják e licenc előírásait.

Megtörténhet, hogy a Szabad Szoftver Alapítvány időről időre felülvizsgált és/vagy új verziókat bocsát ki a GNU Szabad Dokumentációs Licencből. E verziók szellemisége hasonló lesz jelen változatéhoz, ám részleteikben eltérhetnek, új problémák, új aggályok felmerülése okán. Vö.: 

A licenc minden változata egyedi verziószámmal van ellátva. Ha a Dokumentum jelen licenc egy konkrét, számozott verziójára, „vagy bármely újabb verzióra” hivatkozik, úgy önnek a szóban forgó változat, vagy bármely újabb a Szabad Szoftver Alapítvány által (nem vázlatként) publikált verzió feltételeinek követésére lehetősége van. Ha a Dokumentum nem ad meg semmilyen verziószámot, úgy bármely a Szabad Szoftver Alapítvány által valaha (nem vázlatként) publikált változat megfelel.

Ha e licencet egy ön által írt dokumentumban kívánja használni, akkor mellékelje hozzá a licenc egy példányát, továbbá vezesse rá az alábbi szerzői jogi és licenc közleményeket, rögtön a címlapot követően:

E közlemény felhatalmazást ad önnek jelen dokumentum sokszorosítására, terjesztésére és/vagy módosítására a Szabad Szoftver Alapítvány által kiadott GNU Szabad Dokumentációs Licenc 1.1-es, vagy bármely azt követő verziójának feltételei alapján. A Nem Változtatható Szakaszok neve sorolja fel a címüket, a Címlap-szövegek neve LISTA, a Hátlap-szövegek neve pedig LISTA. E licenc egy példányát a „GNU Szabad Dokumentációs Licenc” elnevezésű szakasz alatt találja.

Ha a szövegben nincsenek Nem Változtatható Szakaszok, úgy írjon „nincs Nem Változtatható Szakasz”-t, ahelyett, hogy egyenként felsorolná azokat. Ha nincsenek Címlap-szövegek, akkor írjon „nincs Címlap-szöveg”-et, ahelyett, hogy „a Címlap-szövegek neve lista”, és hasonlóképp járjon el a Hátlap-szövegek esetében is.

Amennyiben a dokumentum haladó programkód-példákat is tartalmaz, úgy azt javasoljuk, hogy e példákat egy választása szerinti szabad szoftver licenc alatt közölje – mint például a GNU Általános Felhasználói licenc –, hogy lehetővé tegye a kódok szabad szoftverekben való alkalmazását.




#Article 3: Debian társadalmi szerződés (352 words)


A Debian, illetve a Debian GNU/Linux rendszer alkotói megalkották a Debian társadalmi szerződést. A szerződés tartalmazza A Debian szabad szoftverekre vonatkozó irányelveit (Debian Free Software Guidelines – DFSG), amelyben eredetileg az általunk betartandó elkötelezettségeket akartuk felsorolni, de később a szabad szoftverek közössége is elfogadta a nyílt forrású szoftverek meghatározásának alapjaként.

Megígérjük, hogy a Debian GNU/Linux disztribúciót megtartjuk teljes egészében szabad szoftvernek. Mivel a szabad szoftver kifejezésnek többféle értelmezése is van, a későbbiekben azt is felvázoljuk, hogy milyen irányelvek segítségével döntjük el a szoftverekről, hogy „szabad” szoftverek-e. Támogatjuk azokat a felhasználókat, akik Debian disztribúción nem szabad szoftvereket fejlesztenek vagy használnak, de a rendszer sohasem fog nem szabad szoftvertől függeni.

Ha új összetevőket írunk a Debian rendszerhez, akkor ezeket szabad licenc hatálya alá helyezzük. Mindig a lehető legjobb rendszer létrehozására törekszünk, ezért szabad szoftverek széles körben elterjedhetnek. A hibajavításokat, továbbfejlesztéseket és felhasználói kéréseket eljuttatjuk a rendszerünkben található szoftverek „illetékes” szerzőinek.

A teljes hibajelentési adatbázisunk folyamatosan elérhető lesz a nyilvánosság számára. A felhasználók által elektronikusan leadott jelentések azonnal láthatóvá válnak másoknak.

A lépéseinket a felhasználóink és a szabad szoftverek közössége fogja irányítani, az ő érdekeiket helyezzük előtérbe. Támogatjuk a felhasználóknak a többféle számítástechnikai környezetben való működéssel kapcsolatos igényeit. Nem akadályozzuk meg, hogy kereskedelmi szoftverek készüljenek a Debian rendszerekre, és azt is engedélyezzük másoknak, hogy a Debianból és további kereskedelmi szoftverekből értéknövelt disztribúciókat hozzanak létre anélkül, hogy ezért fizetniük kelljen. Ezen célok elérése érdekében 100%-ig szabad, kiváló minőségű szoftverekből integrált rendszert nyújtunk bármely olyan jogi korlátozás nélkül, amely megakadályozná a disztribúció ilyen jellegű felhasználását.

Tudomásul vesszük, hogy bizonyos felhasználóinknak olyan programokra van szükségük, amelyek nem felelnek meg a Debian szabad szoftverekre vonatkozó irányvonalaknak. Az ilyen szoftverek számára hoztuk létre az FTP archívumok „contrib” és „non-free” területeit. Ezen könyvtárakban található szoftverek nem részei a Debian rendszernek, bár be vannak állítva a Debian alatti használathoz. A CD-gyártóknak ajánljuk az itt található szoftvercsomagok licenceinek áttekintését annak meghatározásához, hogy terjeszthetik-e az adott szoftvert az általuk forgalomba hozott CD-ken. Ennek megfelelően, bár a nem szabad szoftverek nem képezik a Debian részét, támogatjuk használatukat, és a nem szabad szoftvercsomagok számára is biztosítunk infrastrukturális hátteret (például a hibakövetési rendszert és különféle levelezési listákat).




#Article 4: Debian szabad szoftver irányelvek (302 words)


A Debian összetevőinek licence senkit sem korlátozhat abban, hogy a szoftvert különböző forrásokból származó programokból felépített szoftver-disztribúciók összetevőjeként eladja vagy továbbadja. Az ilyen jellegű eladásokra vonatkozóan a licenc semmiféle szabadalmi vagy egyéb díj megfizetését nem követelheti meg.

A programnak tartalmaznia kell a forráskódot, és a lefordított változat mellett engedélyeznie kell a forráskód terjesztését is.

A licencnek lehetővé kell tennie a módosításokat és leszármazott munkák készítését, és engedélyeznie ezek terjesztését az eredeti szoftver licencével megegyező licenc hatálya alatt.

A licenc korlátozhatja a forráskód módosított formáinak terjesztését, de csak abban az esetben, ha emellett lehetővé teszi „patch fájlok” együttes terjesztését a forráskóddal, amelynek segítségével a program módosítása elvégezhető a fordítás során. A licencnek kifejezetten engedélyeznie kell a módosított forrásból összeállított szoftver terjesztését. A licenc megkövetelheti, hogy a leszármazott munkák neve vagy verziószáma az eredeti szoftverétől eltérjen. (Ez egy kompromisszum. A Debian csoport arra buzdít minden szerzőt, hogy ne korlátozzák se a forrás-, se a bináris fájlok módosítását.)

A licenc semmilyen személlyel vagy csoporttal szemben nem alkalmazhat megkülönböztetést.

A licenc senkit nem korlátozhat abban, hogy a programot egy adott felhasználási területen alkalmazza. Például nem korlátozhatja egy adott program üzleti vagy génkutatásban való felhasználását.

A programra vonatkozó jogoknak úgy kell vonatkozniuk mindenkire, akik hozzájutnak a programhoz, hogy ne legyen szükség további licenc elfogadására.

A programra vonatkozó jogok nem függhetnek attól, hogy a program a Debian része vagy sem. Ha a programot a Debian rendszertől elkülönítve használják fel vagy terjesztik, de ez a programlicencnek megfelelő módon történik, akkor a programhoz hozzájutók mindegyikének azonos jogokkal kell rendelkeznie azokhoz képest, akik a Debian rendszerrel együtt jutottak a programhoz.

A licenc nem tartalmazhat a licenc szoftverrel együtt szállított szoftverekre vonatkozó korlátozásokat. Például a licenc nem határozhatja meg, hogy a vele azonos adathordozón található programok mindegyikének szabad szoftvernek kell lennie.

A „GPL”, a „BSD” és az „” licenceket „szabad” licencnek tekintjük.




#Article 5: Debian (734 words)


A Debian elnevezés egy gyűjtőfogalom.

A többség azonban a népszerű Linux-disztribúciót érti rajta, aminek a helyes megnevezése Debian GNU/Linux, ezzel is jelezve, hogy az adott rendszer a Linux kernelt és nyílt forráskódú, szabad felhasználású (GNU licenc alatt publikált) szoftverek együttesét használja.

Legfőbb jellemzői:

A felhasználókkal való kapcsolatot a Debian társadalmi szerződés írja le.

A Debian elnevezés Ian Murdock (a projekt alapítója) és Deborah (Ian kedvese) nevének összevonásából állt össze.

Ian Murdock indította útnak a világ (talán) legnagyobb nem kereskedelmi Linux terjesztését, a Debiant.

Az indulás Ian levelével kezdődött, amelyet 1993. augusztus 16-án postázott a comp.os.linux.development hírcsoportba.

Akkoriban még csak néhány tízezer rajongó használt Linuxot, nagy részük valamilyen saját összeállítású („homebrew”) rendszert, vagy Peter MacDonald nevével fémjelzett SLS-t (Softlanding Linux System) használt.

Ian 1993 januárjától használt Linuxot. Egy idő után azonban elégedetlen lett. Mint a legtöbb Linux felhasználó, ő sem a Linuxszal kapcsolatban volt elégedetlen, hanem a körülötte formálódó közösséggel.

Akkoriban a Linux fejlesztések teljesen logikátlanok voltak. Az emberek különösebb tervek nélkül, a világ minden pontján elszórva, különböző nyelveket beszélve, fizetés nélkül hogyan akarhattak volna komplett operációs rendszert fejleszteni?

Ezt felismerve Ian 1993 közepén megfogalmazta célját: egy szépen csomagolt Linux terjesztést kell létrehozni.

Abban az időben néhány más terjesztés is létezett. Ilyenek voltak az MCC Interim a Manchester Computing Centre-től, vagy a TAMU a Texas AM Egyetemtől, de ezek a fejlesztések szép csendben eltűntek. 1993 elején kétségtelenül az SLS volt a király.

Minek köszönhette az SLS a népszerűségét?

Annak, hogy a legtöbb disztribúció akkoriban nem tartalmazott mást, mint a Linux kernelt, az alaprendszert és a fejlesztéshez használt alapvető programokat (toolchain). Az SLS volt az első olyan disztribúció, amely Linuxot szállított a szélesebb közönségnek, és nem csak a fejlesztőknek. A SLS tartalmazott ablakozó rendszert, dokumentum formázó programokat, játékokat és más olyan programokat amelyet a szélesebb felhasználói réteg igényelt.

Ennek ellenére az SLS számos dologban hiányt szenvedett, és ezt ismerte fel Ian Murdock. Összeszedte az SLS hiányosságait, kijavította azokat, különböző patcheket készített az SLS-hez, amelyek később a Debian alapját képezték. Ekkortájt született a cikk elején említett levél.

Aztán néhány „majdnem kész” levél után Ian rájött, hogy ezt egyedül nem tudja csinálni. Úgy gondolta, hogy itt az ideje annak, hogy elővegye a korai elképzeléseit, és implementálja a nyílt fejlesztési modellt a munkájában.

 From: Ian A Murdock (imurdock@shell.portal.com)
 Date: August 27, 1993 8:22:14 PST
 Newsgroups: comp.os.linux.development
 Subject: Debian: a brief status report

Ian Murdock azóta megpróbálkozott saját cégén keresztül egy Debian-ra alapozott üzleti disztibúció értékesítésével, amely sikertelen próbálkozásnak bizonyult. Azóta a Sun Microsystems alkalmazásában a Project Indiana nevű projekten dolgozik, amelynek érdekessége, hogy openSolaris alapra helyezett, a modern Linux disztribúciók vetélytársának szánt operációs rendszert fejleszt.

A Debian mindig legalább három verziót tart fenn: „stable”-t (stabilt), „testing”-et (teszt verziót) és „unstable”-t (instabilt).

A „stable” az aktuális ajánlott verzió, legtöbbször csak biztonsági frissítések jelennek meg hozzá. Mivel az új Debian verziók megjelenése jelenleg hosszas ellenőrzési procedúrát igényel, ezért a stabil változat gyakran régebbi programokat tartalmaz.

A „testing” a váróterem a következő „stable” előtt, először ide kerülnek azok a csomagok az „unstable”-ből, melyeknél egy adott idő alatt nem került elő hiba; végül ebből fejlődik majd ki a következő stabil kiadás.

A „unstable” változat a legfrissebb programokat tartalmazza, azonban mivel ezeket még a közösség nem tesztelte alaposan, semmi garancia nincs arra, hogy a csomagok működnek egyáltalán, nemhogy helyesen. Csak bátraknak és tapasztaltaknak ajánlott, hiszen előfordulhat, hogy egy hibás csomag után a rendszerben kézzel kell javításokat végezni ahhoz, hogy működőképes maradjon. Az ilyen szoftvert, vagy szoftvercsomagot szokás a bleeding-edge jelzővel illetni.

Ezek a kódnevek a Pixar nagy sikerű animációs filmjéből, a Toy Story-ból valók.

Érdekesség, hogy a Debiannak soha nem jelent meg az 1.0-s verziója: Az InfoMagic CD forgalmazó egy félreértés miatt a fejlesztői verziót adta ki CD-n, és nevezte el 1.0-s kiadásnak. A Debian fejlesztői és az InfoMagic az eset után közös nyilatkozatban ismerték el a hibát, és visszavonták ezt a változatot.

Az instabil kiadás neve mindig Sid – ugyanígy hívták a szomszéd rossz gyereket, aki kínozta a játékait. A név egyúttal egy szójáték, a Still in Development – Fejlesztés alatt rövidítése.

És számos, azóta eltűnt terjesztés, mint például a Storm Linux.

Folyamatban van a Debian fejlesztése más kernelekre is, elsősorban a Hurdra. A Hurd szerverprogramok gyűjteménye, amelyek egy mikrokernel (mint például a Mach) felett futnak, és különböző funkciókat implementálnak. A Hurd szabad szoftver, és a GNU projekt eredménye. Innen ered a Debian GNU/Hurd elnevezés.

Az első nem Linux-alapú – FreeBSD kernelre épülő – port a Debian 6.0 Squeeze verzióban debütált technológiai újdonságként.




#Article 6: Omega (együttes) (4494 words)


Az Omega Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult és amely több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében.

Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.

Az együttes az 1960-as évek elején alakult. Először külföldi együttesek dalainak feldolgozásával lettek népszerűek.

Visszaemlékezések szerint két együttes összeolvadásából jött létre az Omega. Sokáig az a változat keringett, amely szerint két gimnáziumi osztályzenekar egyesült, az egyik a József Attila Gimnázium, a másikat a Petőfi Sándor Gimnázium diákjaiból alakult. A József Attila Gimnázium tanulói sorsolással döntötték el, ki milyen hangszeren játsszon. Ezt a történetet később Kovacsics András azzal pontosította, hogy ő a Kölcsey Gimnázium tanulója volt, csak később, már eleve szólógitárosként csatlakozott az egykori József Attilá-sokhoz Fraknói Pál zenekarában, amit Ciklon néven is emlegettek. Szerinte a Ciklon három tagja (Kóbor János, Kovacsics András, Varsányi István) „átszivárgott” a Próféta együttesbe. Bizonyos zenészek (Láng Péter, Bánkúti Győző) visszaemlékezései azonban ezt csak részben támasztják alá: szerintük az Omega név már korábban megszületett, még Kóborék csatlakozása előtt. Próféta zenekar pedig szerintük nem volt, a Próféta csupán egyik dobosuk, Künsztler Tamás beceneve volt.

Az Omega név, Benkő László visszatekintése szerint egy iskolai gondnoktól ered, aki követte az alakuló zenekar játékát, és megelégelte hogy egy ilyen csapatnak nincs még neve. Történt, hogy egy előre bejelentett fellépést a gondnok úgy reklámozott, hogy az iskola homlokzatára kifüggesztette az Omega fellépésének idejét, melyen legjobban az együttes tagjai csodálkoztak. 

Az első koncertet, amelyen az Omega nevet viselték, a legtöbb forrás 1962. szeptember 23-ára teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg. Kóbor János egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a kollégiumi koncert rendezői találták ki a zenekar nevét, így az együttes tagjai a koncertre készült plakátról tudták meg a saját zenekaruk nevét. Láng Péter visszaemlékezése szerint viszont ez csak annyiban igaz, hogy Kóborék ekkor tudták meg a plakátról a zenekarnevet, de azt valójában ő már korábban kitalálta, egy szilveszteri fellépésen használták először. Tornóczky Ferenc gitáros és Kiss Zoltán dobos azonban nem emlékeznek arra, hogy a zenekaruk viselte volna az Omega nevet, amíg ott játszottak. Mindenesetre 1962. szeptember 23. vált a későbbiekben az Omega „hivatalos” születésnapjává, a jubileumok ünneplését is ehhez igazították.

A megalakulásról szóló eltérő visszaemlékezések miatt az eredeti felállásról is többféle változat kering.

A gammapolis.de rajongói honlap biográfiája, amit az omega.hu is átvett, a következő felállást tünteti fel az 1962. szeptember 23-i koncerthez:

Kovacsics András viszont erre a felállásra emlékszik a saját honlapján:

(Láng Péterre belépő tagként emlékszik vissza, 1962-ből, ennek viszont Láng Péter és több társa visszaemlékezése ellentmond.)

Láng Péter és Bánkúti Győző szerint viszont még korábban ezzel a felállással indult az Omega:

(Basszusgitáros kezdetben nem volt az együttesben. Bánkúti Győző emlékezett egy „Muki” becenevű bőgősre, aki Kiss Zoltán szerint csak néhány alkalommal játszott velük – mint később kiderült, a polgári neve Somorjai László, de nem bőgős volt, hanem fúvós hangszereken játszott, még Láng Péter érkezése előtt.). Az 1962. szeptember 23-i koncert előtt Tornóczky távozott, Kóbor, Kovacsics és Varsányi pedig csatlakoztak (hogy milyen sorrendben, arról eltérnek a tagok visszaemlékezései). A dobos poszton még korábban Künsztler Tamás váltotta Kiss Zoltánt.

Néhány hónap múlva a Ki mit tud? című vetélkedőből megismert Koncz Zsuzsával társultak, vele közösen játszottak többek között 1963-ban a Nemzeti Sportcsarnokban tartott első beat-fesztiválon. A rendezvény további fellépői között volt az Illés, a Metro, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, a Scampolo, vagyis az együttes legnagyobb riválisai az évtized során, valamint a Benkó Dixieland Band, akiket a fesztiválon dzsesszzenekarként kevésbé szívesen fogadott a beatzenéért rajongó közönség. Koncz Zsuzsa nem sokkal ezután az Illéshez távozott. Az együttes törzshelye 1963-tól az Eötvös-klub lett, de rendszeresen játszottak a Várklubban, a Kinizsi utcában és a Pestszentlőrinci Rózsa Ferenc Művelődési Házban is, ahol közös fellépések is voltak a Scampolo, Illés-együttes közreműködésével.

Az együttes 1964-ben több poszton is erősödött: ekkor csatlakozott Kóbor és Varsányi gimnáziumi osztálytársa, Laux József, aki nemcsak dobosként, hanem szervezőként, mai szóhasználattal élve „menedzserként” is fontos szerepet töltött be az Omega életében. Többek között az ő ismeretségei révén került a csapatba Somló Tamás (egy városi legenda szerint kifejezetten az Omega hirdetésére jelentkezve tanult meg szaxofonozni). Mivel Somló zenebohócként, és zsonglőrként is gyakran fellépett egy cirkuszban, a koncerten és felvételeken nem mindig vett részt. Wittek Mária személyében állandó énekesnője is lett az Omegának, így a repertoárjukat női előadók dalaival is bővíthették.

Az 1960-as évek közepén megindult a magyar beategyüttesek profivá válása, az Illés által megkezdett irányvonalat követve a nyugati slágerek mellett saját, magyar nyelvű szerzeményekkel is előálltak. Így volt ez az Omegával is, ahová 1967-ben csatlakozott Mihály Tamás, az együttes első képzett zenésze. Első saját daluk a Nem szeretlek volt, amit Payer András és S. Nagy István írt. Később Mihály mutatta be az együttesnek barátját, Presser Gábort, aki további dalokat komponált az Omega számára. A szövegeket kezdetben S. Nagy István jegyezte, majd Laux felesége, Adamis Anna lett az állandó szövegíró. Ismertebb korai kislemezeik közé tartozik az Azt mondta az anyukám / Rózsafák (előbbit Somló, utóbbit Benkő énekli), az Ismertem egy lányt / Szeretnék visszamenni hozzád és a Volt egy bohóc / Nem tilthatom meg.

Ugyancsak 1967-ben csatlakozott Molnár György, az új gitáros, aki később az „Elefánt” becenevet kapta, a gitárja nyakával feldöntött egy drága mikrofont („elefánt a porcelánboltban”). 1968-ban pedig Presser teljes jogú tag lett, így létrejött az együttes első stabil felállása:

Wittek Mari és Somló időnként még fellépett velük, de az évtized végére fokozatosan eltávolodtak az Omegától.

Az Omega ismertségét növelték a dalfesztiválokon és filmekben való szereplések. 1967-ben készült Banovich Tamás rendezésében az Ezek a fiatalok, melyben Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként szerepeltek Illés Lajos és Bródy János Ez az a ház című dalában. A film zenéje albumon is megjelent. Az első magyar pol-beat fesztiválon az Azért mert a faterod góré című dallal léptek fel, amit Somló Tamás énekelt. A Táncdalfesztiválon többek között Zalatnay Saroltát kísérték a győztes dalban (Nem várok holnapig), amely után Presser Gábor a legjobb hangszerelésért járó díjat is megkapta. A következő évben már önállóan jutottak döntőbe a Kiabálj, énekelj című dalukkal. 1969-ben mutatták be az Extázis 7-től 10-ig című dokumentumfilmet az akkori magyar könnyűzenei életről, amelyben szintén feltűntek.

A legnagyobb áttörést azonban az 1968-as angliai turné jelentette. Erre a Spencer Davis Group menedzsere hívta meg őket, a Magyar Rádió angol adása egyik munkatársának ajánlására. A keleti blokkból való „egzotikum” kihangsúlyozására a menedzsment erre az időre Omega Red Star névre keresztelte az együttest. Amellett, hogy játszhattak a legjelentősebb angol klubokban, lemezszerződéshez is jutottak, így elkészíthették első albumukat – angol nyelven – Omega Red Star from Hungary címmel. Mivel Kóbor nem tarthatott velük, Mihály Tamás énekelt helyette. Még ebben az évben visszatértek Angliába, immár teljes létszámmal, azonban ezt a turnét félbe kellett szakítani, a második lemezt nem vehették fel. Ennek az volt az oka, hogy itthon tudomást szereztek a lemezfelvételről, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat pedig nem hagyhatta, hogy egy magyar beategyüttesnek hamarabb legyen külföldön – és főképp Nyugaton – nagylemeze, mint idehaza. Így elkészült az első, egyetlen előadó dalait tartalmazó magyar könnyűzenei album, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek. A cím az A és a B oldal első dalából lett összerakva, kifejezi az együttes zenéjében egyaránt meglévő slágeres és progresszív irányvonalat. Legsikeresebb dalai a Ha én szél lehetnék és a Trombitás Frédi lettek.

Presser és Laux, valamint Adamis Anna 1971-ben elhagyták az együttest és megalakították a Locomotiv GT-t,  ez a felállás 2017-ig változatlan maradt:

A tagcsere után stílust váltva az együttes hamar talpra állt, az új felállás Prágában sikeresen mutatkozott be. Felvettek két kislemezt (Hűtlen barátok / Szomorú történet, Régvárt kedvesem / 200 évvel az utolsó háború után), majd 1972-ben új albumot adtak ki, Élő Omega címmel. Ez egy kiadásra tervezett, de végül betiltott stúdióalbum koncertváltozata, amit ők maguk vettek fel egy négysávos riportermagnóval – bizonyítva azt, hogy miután a hanglemezgyári illetékesek a kivált tagok alapította Locomotiv GT-t részesítették előnyben, ők mégis folytatni tudják útjukat felfelé. Az album A-oldalának dalai egyfajta koncepciót képeznek Presserék távozásáról (Hűtlen barátok), az ezt követő nehézségekről (Egy nehéz év után, Törékeny lendület), végül az együttes talpra állásáról (Omegautó). A B-oldalról a Régvárt kedvesem és a Varázslatos fehér kő lett a két legismertebb dal. A felvételek benyújtásakor a lemezgyár papírhiányra hivatkozott, így az album első kiadása alumínium tasakban jelent meg. Az anyagba nem kerülhetett be a 200 évvel az utolsó háború után és a Szex-apó című dal (utóbbit állítólag Erdős Péter, az MHV igazgatója magára vette), ezek csak az 1998-as, felújított változaton kaptak helyet.

A következő évben megjelent a csak sorszámot kapott Omega 5, B-oldalán a hattételes Szvit című kompozícióval, amit a Magyar Állami Hangversenyzenekarral közösen vettek fel. További érdekessége az albumnak, hogy Magyarországon elsőként ezen használtak szintetizátort (A madár című dalban), bár igazán meghatározó hangszerré a következő albumon vált. Az 1974-ben felvett és a rákövetkező évben kiadott  lett ezen korszakuk legsikeresebb albuma. Az Addig élj!-t és a Benkő talán legemlékezetesebb szólójával fémjelzett címadó dalt, amik sokáig a koncertek kihagyhatatlan darabjainak számítottak, de az album többi dala is az együttes legjobb alkotásai közé tartozik. A bűvészről szóló dal szövege két változatban is létezik: az egyik szerint Tapsolunk/Hogy annyi már a nyúl/Hogy mozdulni nem lehet, míg a másik így hangzik: Tapsolunk/Hogy egyre több a nyúl/És eltűnnek az emberek. Állítólag a Sanzon- és Táncdalbizottság kifogása alapján módosították a szöveget.

Az új dalokat főként Mihály Tamás (például Régvárt kedvesem, Hűtlen barátok, A hazug lány, Szvit, Nem tudom a neved, Mozgó világ) és Molnár György (például Szomorú történet, 200 évvel az utolsó háború után, A madár, Addig élj!, A bűvész) írta, később Benkő is bekapcsolódott a zeneszerzésbe (XX. századi városlakó). Az új állandó szövegíró Molnár korábbi iskolatársa, Sülyi Péter lett, aki mellett Kóbor is írt néhány dalszöveget (Hűtlen barátok, Régvárt kedvesem, Addig élj!).

Peter Hauke menedzsernek és a Bellaphon kiadónak köszönhetően ezúttal sikerült tartósan megvetniük lábukat a nemzetközi piacon. Menetelésük – bár Anglia és a világhír távolabbra került – szinte egész Európában tartott. Nemzetközi sikereik bázisát az NSZK jelentette, ahol angol nyelvű albumaikat adták ki. A négy album többé-kevésbé fedi a 4-6. album anyagát, viszont teljesen külön, a magyarnál korszerűbb technikával rögzítették őket. Bár a dalokat angolul vették fel (valamint az NDK-ban készült néhány felvételhez németül), a közönség kérésére élőben magyarul játszották őket. Külföldi turnéik során több neves rockzenekar előtt játszhattak, sőt olyan is előfordult, hogy az Omega előtt játszott ismert együttes (például a Scorpions).

Az évtized közepén ismét váltottak, az akkoriban népszerűvé váló space rockra: továbbra is hosszú, kidolgozott hangszerszólók jellemezték a dalokat, viszont a hangzás gyakran a lebegés érzését keltette, ehhez igazodtak a hétköznapi világtól elrugaszkodó, fantáziáló szövegek. A stílusválasztás telitalálatnak bizonyult, itt tudott leginkább kibontakozni az úgynevezett „Omega-hangzás”. A koncerteken mindezt jól kiegészítette a profi látványtechnika.

Ebben az időszakban szintén három albumuk jelent meg. Ezek közül az első még a régi módszerrel készült, azonban a második és a harmadik esetében a korábbi gyakorlattól eltérően az angol változatok – amelyek rendre hamarabb készültek – egy az egyben a magyar albumok megfelelői, csupán a dalsorrend tér el néhány esetben. További újítás, hogy valamennyi dalt az egész együttes kollektíven jegyzett zeneszerzőként, a jogdíjakon való egyenlő osztozás és a csapatmunka kifejezése céljából.

A trilógia nyitódarabja, az 1976-os Time Robber (az 1977-es  angol változata) lett minden idők legtöbb példányban eladott albuma magyar előadótól. Címét az elején hallható háromtételes kompozíció után kapta (Napot hoztam, csillagot – Időrabló – Ablakok), amely állandó koncertszámmá vált, bár teljes hosszában sosem adták elő: kezdetben a Napot hoztam , csillagot első és második versszaka között hangzott el az Időrabló tétel (ezt a Napot hoztam, csillagot és az Ablakok egyező dallama tette lehetővé), amiből később csak a Napot hoztam, csillagot első versszaka maradt egészen 2006–2007-ig, amikor ismét a hosszabb verzió került műsorra, 2009–től pedig az első tétel maradt, de immár mindkét versszakával). Népszerű lett még az Éjféli koncert és a könnyedebb témájú A könyvelő álma.

A következő album, az 1978-as  (angol változata Skyrover címen jelent meg) némileg keményebb hangzású elődjénél, az Omega albumai közül leginkább ez tekinthető koncept albumnak. A kompozíció keretét az instrumentális Nyitány és a Finálé adja. Legsikeresebb dalai az Égi vándor, a két Metamorfózis és a címadó dal. A sors furcsasága, hogy a legismertebb sláger a kakukktojás – az egységes koncepcióból kilógó, oroszos – Léna lett. Koncerteken hamar szokássá vált, hogy a Napot hoztam, csillagot előtt játszották, egy instrumentális dallal összekötve, ami a következő albumra Start címen került fel. Míg a Time Robber hangszeres részeit a korábbi angol albumokhoz hasonlóan a magyartól külön vették fel, a Csillagok útján és a Skyrover esetében csak az éneket vették újra.

A stíluskorszakot az 1978-as (magyar nyelvű kiadásban 1979-es) Gammapolis zárja, amely külföldön elmaradt az előző két lemez sikereitől, Magyarországon viszont minden idők legsikeresebb albuma lett. Az előzőhöz hasonlóan ez is koncept albumnak tekinthető, de némileg slágeresebb lett, mint a Csillagok útján. Legnépszerűbb dalai az Ezüst eső, a Nyári éjek asszonya, a Gammapolis I. és az Őrültek órája. A slágerek mellé kerültek progresszívabb művek is, a Hajnal a város felett és a Gammapolis II.

Az együttes továbbra is sokat koncertezett külföldön és idehaza, az egyes évekre a koronát változatlanul a Kisstadionban tették fel. Ilyenkor gyakran hívtak neves vendégeket: 1976-ban, a Late Night Show-ban (ekkor még nem volt meg a magyar szövege) a skorpiós Szűcs Antal Gábor szólózott, egy évvel később – immár a magyar változatban – (Éjféli koncert) Karácsony János az LGT-ből. 1977-ben Zalatnay Sarolta volt a vendég, 1978-ban pedig Debreczeni Ferenc bátyja, Csaba (a testvérpár időnként más koncerteken is előadta páros dobszólóját). 1979-ben az az évi Hobo Blues Banddel közös turnéra emlékeztetve a Csillagok útjánban a HBB három tagja, Szénich János, Kőrös József és Póka Egon működött közre. Utóbbi koncertről albumot is adtak ki, melynek nyugati kiadására a dalok egy részét angolul énekelték újra. 1976-ban és 1977-ben a koncertek kuriózumai közé tartozott a Ne legyen, amely stúdiófelvételen angolul, Never Feel Shame címmel jelent meg 1975-ben (a magyar stúdióváltozatra egészen 2013-ig, az Omega Oratórium lemezig kellett várni, ami után a dal a koncertműsorba is visszakerült).

A kontinentális sikereken túl az együttes az angol-amerikai piacon is komolyabban kívánt próbálkozni, ennek érdekében 1980-ban kiadót váltottak, a Warnerrel kötöttek két albumra szóló szerződést.

Eközben idehaza az LGT-vel és a Beatricével közös országos turnéra indultak, amely két kisstadionbeli koncerttel zárult. Ennek során az új albumról is játszottak néhány dalt, ideiglenes magyar szöveggel. Emellett volt egy beat-slágereket tartalmazó blokk, melyben – kilépése óta első ízben – Presser is közreműködött, valamint Somló elénekelte az Azt mondta az anyukámat és szájharmonikázott a Petróleumlámpában. A koncert végén az LGT és az Omega együtt játszotta a Gyöngyhajú lányt.

A következő évben idehaza nem koncerteztek, csak egy NSZK-turné erejéig léptek fel élőben. Megjelent az angol Working album, majd elkészült magyar változata  címmel. A háromalbumonkénti váltás gyakorlatát folytatva stílusában eltért ez előző albumoktól, besorolása kevésbé egyértelmű, afféle kísérletező albumnak tekinthető. Az előző évtizedhez képest nagyobb hangsúlyt kaptak a szövegek, számos tartalmas, elgondolkodtató alkotásuk született nemcsak ezen, hanem a többi 1980-as évekbeli albumukon is. Bár több népszerű dalt tartalmaz (Életfogytig rock ’n roll, Tizenhat évesen, Kemény játék, Nagy folyó), nem tudta megismételni az első korszak sikereit. Az angol változattal sem sikerült elérni a kitűzött célt: be kellett látniuk, hogy az angolszász piac a vasfüggöny mögül nehezen hódítható meg, így a második albumot el sem készítették. Bár a következő években is volt néhány külföldi koncertjük, egyre inkább eltávolodtak a nemzetközi piactól.

Az együttes 20 éves fennállását 1982 novemberében ünnepelte öt koncerttel az újonnan átadott Budapest Sportcsarnokban. A jubileum kapcsán Jancsó Miklós dokumentumfilmet készített, mely koncertfelvételeket is tartalmaz. A koncert egyúttal lemezbemutató is volt, itt hangzottak el először az Omega XI dalai. Az album hangzása sajátos, mivel az együttes a megújult zenei palettán helyét keresve megpróbált igazodni az új hullámhoz. Nagyobb szerepet kapott az elektronika, a komputertechnika (ekkor kezdték el használni a Szalay András és testvére Sándor által kifejlesztett Muzix81-et), Mihály Tamás szintetizátoron játszotta a basszusszólamokat. A lemez stílusát a régi rajongók közül sokan értetlenül, idegenkedve fogadták, az akkori fiatalok érdeklődését pedig nem keltette fel, mivel számukra az új zenei stílusok együtt jártak az új előadókkal. Emiatt az album – némileg méltatlanul – nem lett igazán sikeres.

Az ezt követő évek főként itthoni koncertekkel teltek, melyek közül jelentősebb volt az 1983-as miskolci rockfesztivál (a tíz évvel korábbi rendezvény jubileuma alkalmából) és az 1984-es városligeti nagy koncert. Benkő László és Mihály Tamás szólóalbumokat készítettek, melyekről időnként az Omega-koncerteken is játszottak dalokat. Az együttes üzleti vállalkozásokba is kezdett; a nyugatról hazahordott berendezésekből felépített Omega-stúdióban több más előadó is készített felvételeket. Ezek az albumok az évtized közepétől külön márkanevet kaptak (Favorit, majd a CD-korszakban Mega). Emellett hang- és látványtechnikai berendezéseiket is bérbe adták más együtteseknek, a Skorpióval és az Eddával együttműködve gmk-t hoztak létre (a hang- és fénytechnikai céget azóta Frenreisz Károly viszi tovább, de az Omega nevet megtartotta).

Az 1986-os országos turné után 1987-ben csak néhány koncertet adtak, főképp a Balaton környékén, majd szeptemberben a 25 éves jubileumot ünnepelték két kisstadionbeli koncerttel. Ezen Presser és Laux is fellépett, az együttest a pályatársak nevében Szörényi Szabolcs köszöntötte (ennek tiszteletére Mihály Tamás Illés-paródiát adott elő), valamint az addigi lemezeladások után az Omega gyémántlemezt vehetett át. Ugyancsak ebben az évben jelent meg a 13. album, a Babylon. 80-90 ezres példányszámát akkoriban bukásként könyvelték el, bár a címadó dal és a Hajnali óceán népszerűek lettek. Az évtized zenei váltásai után az album ezúttal a szövegek terén hozott megújulást: ekkor dolgozott először az együttessel Trunkos András, aki előszeretettel nyúlt vallásos tárgyú témákhoz, bibliai szimbolikához (bár nem teológiai, hanem elsősorban filozofikus megközelítésből).

A jubileumi koncert és a Babylon után az együttes háttérbe vonult, bár hivatalosan ekkor sem szűnt meg. Hét éven keresztül nem készült új dal és nem játszottak élőben, leszámítva egy fél-playback fellépést 1988-ban a siófoki Interpop-gálán. Ezalatt a tagok főként üzleti tevékenységeikre, illetve részben szólókarrierjükre koncentráltak. 1991-ben Benkő László szólóalbumot jelentetett meg Omega-mix címmel, melyen Omega-dalokból két instrumentális egyveleg hallható. A felvételen Molnár György kivételével a többi tag is közreműködött.

A hallgatást 1994-ben a Népstadionbeli koncert bejelentése törte meg. Augusztusban Siófokon tartottak nyilvános próbát, magára a koncertre pedig szeptember 3-án került sor, a zord időjárás ellenére 70 000 ember előtt. A program a slágeresebb dalokra épült, a beat-korszak került előtérbe, ami mellett a space rock kapott nagyobb hangsúlyt. Új dal nem hangzott el (bár a jegyekhez mellékeltek egy maxi-CD-t, rajta az angol nyelvű Miss Worlddel). A közreműködők közt volt Szekeres Tamás gitáros (aki ezután évekig az Omega-tagok elválaszthatatlan társa volt), Debreczeni Csaba, az exomegások közül Presser Gábor (aki ezúttal több kilépése utáni dalban is játszott) és Somló Tamás, valamint sztárvendégként Klaus Meine és Rudolf Schenker a Scorpionsból. (A két együttes az 1970-es években többször lépett fel közösen; a koncert után kérték a Gyöngyhajú lány feldolgozásának jogát.) A vendégszereplést 15 évvel később viszonozta Kóbor és Molnár a SYMA-csarnokban és Kassán.

Ezután az együttes stúdióba vonult és a következő évben megjelent a 14. album, a Trans and Dance (a cím szójáték, a transzcendensre utal). A szintetizátor-centrikus albumok után ismét a gitárhangzás került előtérbe. Presser itt is közreműködött két dal (Az álmodozó, Minden könnycseppért kár) szerzőjeként és billentyűsként. A kollektív szerzőség gyakorlatával szakítva a tagok ismét egyenként jegyezték dalaikat. 1996-ban megjelent az angol változat, a Transcendent, melyen a szólóénekes a holland Edwin Balogh volt (korábban Szekeressel játszott együtt), Kóbor csak vokálozott. A magyar kiadáshoz képest további eltérés, hogy felkerült a Babylon áthangszerelt változata, a Tower of Babel, viszont lemaradt négy dal, részint a lassabbak közül, részint azok, amelyek nem illettek a koncepcióba. Így az album pörgősebb és egységesebb lett, mint magyar megfelelője. A következő album 1998-ban készült,  címmel. Ezek az albumok kevésbé közismertek, mint a korábbiak, melynek oka elsősorban az, hogy sem turné, sem lemezbemutató koncert nem kísérte megjelenésüket (a Trans and Dance dalainak élőben való eljátszására az Omega Rapszódiát bemutató 2011-12-es koncertekig kellett várni, az Egy életre szólról pedig mindössze a címadó dalt adták elő, 1999-ben, majd csak 2013-tól, az Omega Oratórium révén kerültek be a dalok rendszeresen a koncertműsorba).

A második Népstadion-koncertet 1999-ben tartották. Szervezésére részvénytársaságot hoztak létre, aminek a jegyvásárlás által a nézők is részvényesei lettek (azóta az Rt. már megszűnt). Az előzenekar az Omega tehetségkutató versenyének első három helyezettje volt, valamint a P. Mobil Vikidál Gyulával és Deák Bill Gyulával. A koncertprogram ezúttal a rockosabb, illetve ritkábban játszott dalokra épült. Ugyancsak közreműködtek régi tagok (Presser, Laux, Somló), bár ezúttal kisebb szerep jutott nekik. A további közreműködők között volt az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt, az egykori XL Sistersből Demeter György és Vértes Attila, továbbá a vendégblokkban Edwin Balogh, Keresztes Ildikó és Póka Egon. A koncert megkapta az „Év könnyűzenei produkciója” elismerést.

Az együttes hosszú kihagyás után 2004 tavaszán ismét országos turnéra indult. A Napot hoztam, csillagot névre keresztelt koncertsorozat a hét legnagyobb, sportcsarnokkal rendelkező vidéki várost érintette (majd júniusban megtoldották a szegedi Sláger Rádió Mega Partyn való fellépéssel). A műsor leginkább a tíz évvel korábbihoz hasonlított, többnyire ismertebb slágereket játszottak, de ezúttal kevesebb beat-dalt tűztek műsorra. A Fekete pillangó új, gitárszólós hangszereléssel hangzott el. Szeptemberben pedig már negyedszer (önállóan harmadszor) töltötték meg az időközben Puskás Ferenc nevére keresztelt Népstadiont (előtte a városligeti Sláger Rádió Mega Partyn játszottak két dalt, Dunaszerdahelyen tartottak nyilvános főpróbát). A programot a turnéhoz képest kibővítették (így még inkább a space rock dominált) és némileg átrendezték.

A következő évben Csillagok útján címmel még több várost érintő országos turnéra indultak, továbbá játszottak határon túli magyar közönség előtt (Marosvásárhely, Gombaszög, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy), Németországban és Csehországban, Pásztón a mátrakeresztesi árvízkárosultak javára rendezett segélykoncerten, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán és az agárdi Popstrandon. A repertoár nagyrészt megegyezett az előző évi stadionkoncerttel, néhány dal kimaradt, illetve közkívánatra bekerült. A marosvásárhelyi koncertet megelőzően (25 év után tértek vissza Romániába és első ízben jártak Székelyföldön) egy közönségtalálkozón az erdélyieknek olyasmire sikerült rávenniük az együttest, amire előtte talán soha: előre odakészített hangszereken eljátszottak egy dalt.

A fokozott aktivitás folytán a rajongótábor egyre inkább várta, hogy album is jelenjen meg. Nagy örömükre az együttes ősszel stúdióba vonult, és bár a felvételek még a következő évben is tartottak, de készült a 16. stúdióalbum. Emellett 2006-ban is folytatódott a koncertezés, EurOmega turné néven. Ez azonban nem saját szervezésű, egybefüggő koncertsorozat volt, hanem meghívásoknak eleget téve, fesztiválok keretében léptek fel. Februárban a Budapest Sportarénában rendezett Szakmunkásfeszten és áprilisban Szabadkán még az előző évi koncertprogramot „búcsúztatták”, a szlovákiai koncerteken (Pozsony, Kassa) már új – a fesztiválokhoz igazodva némileg rövidebb – műsort adtak, benne a készülő lemez két dalával (Végül ez a tangó, Álmok koldusa). Az év során játszottak még a Kisstadionban, a cseszneki Várjátékokon, az alsóörsi Motorostalálkozón, Szatmárnémetiben, Érsekújvárban, Agárdon, Királyhelmecen, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán (Nyírségi Ősz) és Berlinben. Utóbbi két helyszínen már kapható volt a szeptemberben megjelent  címet viselő album, amely megjelenésekor első helyen nyitott a Mahasz eladási listáján, öt hétig vezetve azt. Az albumon 13, többnyire kemény hangzású, gitárcentrikus dal hallható, melyek többsége – némi meglepetésre – Kóbor szerzeménye. A szólók nagy részét játszó Szekeres Tamás ezúttal dalt is írt (Versenyző), amelyben először működött közre stúdiófelvételen Gömöry Zsolt (a koncerteken előző év végén Jankai Béla vette át a helyét). A címadó dalt az Esti Showder című műsorban is előadták, az albumverziótól eltérő hangszereléssel: Szekeres helyett Molnár és Benkő szólózott, a rajongók túlnyomó többsége szerint ez a változat sokkal gazdagabb, tartalmasabb hangzású, mint az eredeti, visszahozza az egykori Omega-hangzást.

Az együttes dalaiból a veszprémi Pannon Várszínház előadásában Égi vándor címmel musical készült, amelynek ősbemutatója 2011. február 5-én volt.

A 2012. év végi koncerteken már kapható volt az Omega Szimfónia  Rapszódia dupla CD, amelynek első lemeze a Szimfóniát tartalmazza stúdióváltozatban és az Arénában készült koncertfelvételen, második lemeze pedig az Omega Rhapsody magyar változata.

Az Omega pályafutása a jubileum után is folytatódik, bár a tagok között nem volt egyetértés a jövőt illetően. 2013 májusában az együttes története során először Oroszországban, Moszkvában játszott. A győri Négy Évszak Fesztiválon ingyenes koncertet adtak (a város kimaradt az előző évi turnéból), ez az ötfős Omegának az egyetlen hazai fellépése abban évben, és mint azóta kiderült, az utolsó önálló koncertje. Az eredetileg 2012-re Suhlba meghirdetett Rhapsody-koncertet Chemnitzben pótolták. Az év során született egy újabb különleges produkció is, az Omega Oratórium, templomi környezetre átírt Omega-dalokból. Ennek nyilvános főpróbáját Bátaszéken tartották, a bevételből az ottani templom toronysisakjának helyreállítását kívánták finanszírozni. Az adventi időszakban négy templomban mutatták be hivatalosan is a művet (Szegedi Dóm, Székesfehérvár – Prohászka-templom, Sopron – evangélikus templom, Debreceni Nagytemplom), az Omega Rhapsody-koncertek zenészeivel, valamint szimfonikus kísérettel és vegyeskar közreműködésével.

Bár a Rhapsody-koncertek sorát 2013-ban le kívánták zárni, az érdeklődésre való tekintettel a következő évben bemutatták a produkciót még Rostockban is, valamint ősszel játszottak Kamenzben, a lengyelországi Lublinban és két csehországi helyszínen (Zlín, Prága) is. Az Omega Oratórium bemutatása folytatódott Kiskőrösön, Mezőtúron és Békéscsabán, Marosvásárhelyen pedig az Omega-ünnep nevű hétvégén egyik nap az Oratóriumot, másik nap a Rapszódia-koncertműsort játszották el. A Hősök terén a Szabadságkoncert nevű rendezvényen ismét színpadra állt a teljes Omega, szimfonikus kísérettel és kórussal kiegészülve, mintegy egy órát játszva. Mint utóbb nyilvánvalóvá vált, valószínűleg ez volt Mihály Tamás utolsó koncertje az Omega tagjaként. Az est másik fellépője a Scorpions volt, akiknek műsorában Kóbor és Elefánt vendégszerepelt (a Wind of Change-ben). Nyáron szabadtéri színpadokon is eljátszották az Omega Oratóriumot (Tata, Gyöngyös, Siófok), majd újabb templomi Oratórium-koncertekre szeptemberben Cegléden és decemberben Makón. Év végén pedig Pécsett első alkalommal sportcsarnokban állították színpadra az Oratóriumot.

Május végén Beatmise címmel mutattak be új koncertműsort a Budapest Parkban. Az Omega Oratóriumban közreműködő tagokhoz csatlakozott Molnár György is, emellett fellépett több korábbi Omega-tag is: Laux József, Somló Tamás, Kovacsics András és Varsányi István. Vendégszerepelt még a The Tax együttes énekese, George Hill, aki elénekelte a Léna angol változatát (egy hónappal korábban Benkő és Debreczeni társaságában stúdiófelvételen is elkészült). A műsort előadták Felcsúton, a Pancho Arénában is, bár ott a régi tagok közül már csak Laux játszott. Mihály Tamás, aki nem vett részt a produkcióban, több nyilatkozatban is kifejezte ellenérzéseit a helyszín politikai vonatkozásai és az Omega név használata miatt. Az év során még néhány további Beatmise és Oratórium koncertre került sor. Közben Molnár György új szólóalbumot készített, és egy ehhez kapcsolódó interjúban kifejtette, hogy az Omegát a múltja részének tekinti, és szerinte nem jó irányba alakulnak az együttes dolgai, nem értett például egyet a templomi koncertekkel. Kóbor János eközben egy újabb Omega-album, a Testamentum és egy 55 éves jubileumi turné terveit vázolta fel. Zenésztársaival kapcsolatban annyit mondott, hogy mindenkit omegásnak tekint, aki valaha az együttes színpadán állt, és részéről mindenki előtt nyitva a kapu, aki részt akar venni a lemez készítésében.

Mellettük a megelőző évek alatt kialakult az állandó közreműködők csapata, amely 2016 nyarára vált teljessé:

Mihály Tamás azonban kijelentette, hogy – bizonyos feltételek teljesülése esetén – nem zárkózik el a közös munka újrakezdésétől.

Azonban tervben van egy templomi turné, a Testamentum lemez bemutatása céljából.

Wittek Mária 1967-ig volt az együttes tagja, de néhányszor azután is fellépett velük. Presser Gábor már 1967-ben is írt zenét az együttesnek és hangszerelte dalaikat, majd Kovacsics András távozása után csatlakozott, ekkor az Omega rövid ideig szólógitár nélkül, két billentyűssel játszott. Molnár György érkezése után azonban Presser egy időre távozott, 1968-ban, nem sokkal az angliai turné előtt tért vissza. Somló Tamás 1968-ig volt az együttes tagja, de több, 1969-ben készült filmfelvételen is feltűnik.




#Article 7: Wikipédia (2051 words)


A Wikipédia többnyelvű, nyílt tartalmú, a nyílt közösség által fejlesztett online világenciklopédia, amelyet a floridai központú nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemeltet, szerkesztését pedig önkéntes közösség végzi. Az Alexa rangsorolása szerint a világ 13. leglátogatottabb weboldala.

A  magában foglalja a különböző nyelvi változatait is, köztük a magyar Wikipédiát. Az angol változat 2015 novemberében elérte az 5 milliós szócikkszámot; ez a világ legnagyobb enciklopédikus műve. A 304 különböző nyelvű változatban összesen (az angollal együtt) több mint 55 millió  olvasható és szerkeszthető, és több mint 77 millió felhasználó szerkeszti őket világszerte. Az egyedi látogatók száma meghaladja az 1,7 milliárdot havonta. Az internet tíz népszerű szolgáltatása közül az Index-olvasók a Wikipédiát 2010-ben a harmadik leginkább pótolhatatlannak választották (a Google-t és a YouTube-ot követően).

A Wikipédia név a wiki és az enciklopédia szavakból ered. Bár gyakori, hogy a Wikipédiára „Wiki”-ként hivatkoznak (lévén ez a legnagyobb wiki rendszer), azonban ez az elnevezés helytelen, mert több tízezer független, „wiki-rendszerű” oldal üzemel az interneten, melyek jelentős része nem enciklopédia.

A Wikipédia projekt három alapvonása:

A Wikipédiát a Nupediához (a Wikipédia elődjéhez) hasonlóan támogatja Richard Stallman, a szabadszoftver-mozgalom és a Free Software Foundation (Szabad Szoftver Alapítvány, FSF) alapítója; Stallman többször említette a „szabad, univerzális enciklopédia” hasznosságát még a Nupedia és a Wikipédia alapítása előtt.

A Wikipédia széleskörű nyitottságának van néhány hátránya. Például azon cikkek esetén, melyek a legtöbb résztvevő számára ismeretlenek, a pontosság és a pártatlanság sokszor megkérdőjelezhető. A résztvevők egy része ezzel vitába szállva úgy gondolja, hogy idővel ezek a hibák csökkennek, és az egyes cikkek minősége javulni fog.

Egy másik hátrány az, hogy sok szerkesztést olyan emberek végeznek, akiknek nem céljuk az, hogy hasznosan vegyenek részt a munkában, hanem mindenféle értelmetlenséget („fghfhgf”) vagy elfogadhatatlan tartalmat („hüje aki ólvasa”) adnak a cikkekhez. Ezt a Wikipédia  nevezi. A projekt nyílt természete ezt ugyan lehetővé teszi, de egyben ellene is dolgozik. Minden résztvevőnek megvan a lehetősége az ilyen firkák eltüntetésére, a megelőző állapot visszaállítására. Ha ez egy lapnál túl sokszor fordul elő, akkor ez a lap , és így csak az adminisztrátorok tudják azt módosítani; erre általában azonban nincs szükség.

A Wikipédia résztvevői általában elfogadnak és tiszteletben tartanak néhány alapvető szabályt, amelyek lehetővé teszik a projekt zökkenőmentes és termékeny működését. Néhány közülük:

A Wikipédiát világszerte több ezer önkéntes írja, akik rábukkantak a hálón, és látván, mi folyik itt, s milyen könnyű cikket készíteni, úgy döntöttek, tudásuk egy részét közkinccsé teszik. E résztvevők a . A kezdetek óta jelentősen megnőtt a résztvevők száma, köztük a jól képzett közreműködőké is.

A szó igazi értelmében vett főszerkesztő nincs. A Wikipédia két alapítója, Jimmy Wales (egy kis internetes cég, a Bomis Inc. vezetője) és Larry Sanger azonban előszeretettel tartották magukat olyan közreműködőknek, akik felügyelnek arra, hogy a vállalkozás ne térjen le az eredeti útról.

A Wikipédia létének első tizenhárom hónapjában Sanger fizetett alkalmazottként dolgozott. Feladata a Wikipédia (és a Nupedia) felügyelete volt; ő döntött azokban a kérdésekben, amelyekben a közösség nem tudott megegyezni. Később nem jutott pénz a fizetésére, emiatt 2002 februárjában távozott.

Larry korábbi feladatainak egy részét Jimmy és a wikipédisták egész közössége vette át. Más korábbi és jelenlegi Bomis-alkalmazottak is dolgoztak az enciklopédián, köztük Tim Shell, a Bomis egyik társalapítója, valamint Jason Richey és Toan Vo programozók.

Annak álma, hogy összegyűjtsük a világ minden tudását egy fedél alatt, az ősidőkből fakad, és visszavezethető az antik Pergamonig és az alexandriai könyvtárig. 

A korai arab muszlim tudásgyűjtemények már a középkorban tartalmaztak számtalan összefoglaló, átfogó művet és csíráit annak, amit ma tudományos módszerként, történelmi módszerként és idézetekként tartunk számon. A legfontosabbak közé sorolhatjuk Fakhr al-Din ar-Rází (1149–1209) tudományos enciklopédiáját, al-Kindí (801–873) figyelemre méltó, 270 kötet terjedelmű irodalmi munkásságát és Ibn Szina (lat. Avicenna, 980–1037) gyógytudományi enciklopédiáját, mely évszázadokon keresztül a legmegbízhatóbb forrása volt az orvoslásnak. Szintén figyelemre méltó al-Tabari (839–923), al-Maszúdí (896–956), Ibn al-Aszír (1160–1233) és Ibn Khaldún (1332–1406) műve, a Mukadimma, mely máig érvényes intelmeket tartalmaz az írott forrásokba vetett bizalommal kapcsolatban. Az isznadiszlám szokása, mely az okiratok igazsághoz való hűségét, a források beható elemzését és a szkeptikus kutatást hangsúlyozza, mérhetetlen hatást gyakorolt a kutatás és szerkesztés módszereinek fejlődésére.

Ám ezek a művek mindig is csak a beavatottak számára voltak elérhetők: megfizethetetlenek voltak, és inkább elméleti, mintsem gyakorlati célokra íródtak (a gyógyítás tudományának kivételével). A széles körben terjesztett enciklopédia gondolata csak a 18. században fogalmazódott meg, Denis Diderot (1713–1784) munkássága nyomán (l. Encyclopédie). Európa nagy egyetemi könyvtárai tanúskodnak az elmúlt ezer év monumentális enciklopédikus vállalkozásairól. A leggyakrabban használt enciklopédiát az angol világban az Encyclopædia Britannica, spanyol nyelvterületeken az Enciclopedia Universal Illustrada, Németországban a Meyer's Konversationslexikon és a Brockhaus, míg Magyarországon a Révai nagy lexikona. 

Legelőször H. G. Wells (1866–1946) foglalkozott a nyomtatott enciklopédiák automatikus gépekkel való helyettesítésének ötletével az 1937-es World Brain című novellájában. Vannevar Bush 1945-ös jövőképe, az As We May Think, egy mikrofilm alapú mesterséges emlékezetet, a Memexet ábrázolta. A világ teljes tudásanyagát átfogó elektronikus enciklopédiára Asimov írásaiban is találunk példát: egy 1955-ös novellájában említést tesz egy Multivac nevű szuperszámítógépről, majd novellák sorát szentelte ennek a témának. Az Alapítvány-sorozat köteteiben pedig egy tudós társaság, az Enciklopedisták és a velük együttműködő alapítványbeliek történetét írja meg.

Ted Nelson 1960-as Project Xanaduja is fontos mérföldkő az elektronikus enciklopédiák felé vezető úton.

Az internet fejlődésével sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy megpróbáljanak létrehozni egy online enciklopédiát.

Az angol Wikipédia 2001. január 15. óta folyamatosan működik.

Érdekesség, hogy a Galaxis útikalauz stopposoknak c. regényben már az 1970-es évek végén megjelent a wiki alapötlete, a szócikkek szabad szerkeszthetősége: a Galaxisról szóló útikönyvet ugyanis számtalan utazó írhatja és módosíthatja. (A Föld bolygóról például az alábbi szócikk olvasható benne: „Jobbára ártalmatlan.”)

A magyar változat 2001. szeptember 5-én indult és 2003. július 8-án született újjá. (Lásd: magyar Wikipédia.)

Fájl:Floridaserversfront1.jpg|bélyegkép|balra|180px|A Wikipédia szerverei Floridában (2005). A Wikipédia  –  oldallekérést kap másodpercenként (napszaktól függően).

Az a program, melyen eredetileg a Wikipédia futott, a UseModWiki volt, amit Clifford Adams írt (kódneve „Phase I”). 2002 januárjában a Wikipédia PHP wiki szoftveren kezdett futni, ami már MySQL-adatbázist használt, és számos, kifejezetten a Wikipédia projekt számára készített lehetőséget tartalmazott, amiket Magnus Manske hozott létre („Phase II”). Rövid idő elteltével azonban a letöltés annyira lelassult, hogy a szerkesztés gyakorlatilag lehetetlenné vált; a többkörös módosítások is csupán átmeneti javulást eredményeztek. Ekkor Lee Daniel Crocker az alapoktól újraírta a programot; az új, lényegesen jobb képességű program 2002 júliusa óta működik (). Azóta Brion Vibber, a Wikipédia fejlesztője vállal vezető szerepet a hibák elhárításában és az adatbázis teljesítményének növelésében.

A projekt saját szervereken fut San Diegóban, melyek az egész Wikipédia rendszerért, valamint a levelezőlistákért felelősek.

A főszerver (2003 közepén) dual Athlon 1700+ CPU-t és 2 GB RAM-ot tartalmazott, Red Hat Linux operációs rendszer alatt futott, és Apache webszervert használt.

Statisztikai céllal elsősorban a szócikkek száma szerint szokták összevetni a wikipédiákat (e téren a magyar Wikipédia 2020-ban a 26. helyen állt mintegy  szócikkel). Ez azonban némileg megtévesztő, mert egyes wikipédiákban olyan terjedelmet (például automatikusan generált településsablonokat) is elfogadnak teljes értékű szócikknek, amely másutt  vagy akár  minősülne.

Ezért vezették be az ún. „mélység” fogalmát, amely a szócikkek számán túlmenően az egyes wikipédiák aktivitásáról is valamiféle hozzávetőleges képet ad. Kiszámítási módja: (szerkesztések/cikkek) × (nemcikkek/cikkek) × (1 − csonkarány) – vagyis azt jelzi, hány szerkesztés jut az egyes cikkekre átlagosan (a cikknévtéren kívüli szerkesztéseket is beleértve), hány „nemcikk” jut egy cikkre, és a cikkek mekkora hányada tesz ki többet egy csonknál. Abban a szélsőséges esetben, ha annyi szerkesztés történt, ahány szócikk van, a cikkeken kívül ugyanannyi egyéb tartalom van az adott Wikipédiában (átirányítások, vitalapok, közösségi lapok, sablonok, képleírások, segítséglapok stb.), továbbá egyetlen csonknak minősített cikk sincsen, akkor a szerkesztések és a cikkek hányadosa 1, a nemcikkek és a cikkek hányadosa 1, a csonkarány 1-gyel való különbsége szintén annyi, így a szorzat is 1 lesz. Ha viszont például egy cikkre átlagosan 20 szerkesztés jut, kétszer annyi nemcikk van, mint ahány cikk, ugyanakkor a cikkek egyötöde csonk, az 20 × 2 × 0,8 = 32-t ad eredményül.

A  fölötti szócikkszámú wikipédiákat összevetve, 2021. január 14-i adatok alapján az angolnál a legmagasabb ez az érték, 1042. A második helyen a szerbhorvát Wikipédia áll 750-es értékkel, a harmadik pedig vietnámi Wikipédia 678-as értékkel. Érdekességképpen, a német Wikipédia esetében ez az érték 93, a franciánál 239, a magyaré pedig 59. A sort a több mint egymillió szócikket számláló egyiptomi arab nyelvű Wikipéda zárja, 0,1-es értékkel.

A Wikipédiát gyakran támadja és kifigurázza a média állítólagosan pontatlan tartalmáért. A Seigenthaler-életrajzzal kapcsolatos incidens volt az első nagyobb botrány.

Az Encyclopedia Britannica  tagadta a Nature vizsgálatának érvényességét, és kijelentette, hogy „teljességgel elhibázott” volt, a Britannica-kivonatok olyan összeállítások voltak, amik néha fiataloknak szóló cikkeket is tartalmaztak.

A Wikipédia szerkesztőinek csak 6-15%-a nő és az oldalt szexista elfogultsággal vádolták.

Valójában, a Wikimédia Alapítvány által 2011-ben kiadott Ötéves Stratégiai Terv szerint az emberek, akik a Wikimédia-projekteknek írnak, túlnyomórészt férfiak, fiatalok és a globalizált északi országokból származnak; ötből négy szerkesztő férfi; felük 22 év alatti és ötből négy szerkesztés a Global North országaiból érkezik.

Joseph Reagle tanulmánya, a „»Free as in sexist?« Free culture and the gender gap” vizsgálja, hogy a Wikipédia szerkesztőinek férfias közege – egy jó részük tizenéves vagy tizenéves kor előtti férfi – tehet arról, hogy a nők kevésbé vesznek részt benne.

A New York Times cikket írt a nők szisztematikus eltávolításáról az „Amerikai regényírók” kategóriából, így példázva a Wikipédia nőgyűlöletét.

A Gamergate-vita öt feminista szerkesztő kitiltását eredményezte.

A médiakritikus videóblogger, Anita Sarkeesian zaklatását a Wikipédia nőgyűlölő kultúrájának példájaként tartották számon.

A Wikipédiát szisztematikus elfogultság miatt vádolják, ami egy természetes folyamat eredménye, az előítéletek mélyítésének  mindenféle tudatos szándéka nélkül.

Az Oxfordi Egyetem 2011-es tanulmánya szerint a bejegyzések 84%-a Európából vagy Észak-Amerikából származik. Az Antarktisznak több bejegyzése van, mint bármely afrikai vagy dél-amerikai nemzetnek.

A kritikusok rámutatnak arra tendenciára is, mely szerint bizonyos témák részletezettsége nincs arányban a fontosságukkal. Például Stephen Colbert egyszer gúnyosan dicsérte a Wikipediát, amiért „a »fénykard« hosszabb bejegyzést tudhat magáénak, mint a »nyomtatott sajtó«”.

Egy The Guardian-interjúban Dale Hoiberg, az Encyclopedia Britannica főszerkesztője megjegyezte: „Az emberek azokról a dolgokról írnak, ami érdekli őket, és sok téma nem kellőképpen kidolgozott; a hírek viszont nagy részletességgel jelennek meg. Korábban, a Frances hurrikánról szóló cikk ötször olyan hosszú volt mint a Kínai művészet, és a Coronation Street kétszer olyan hosszú szócikk volt, mint Tony Blair.”

Az MIT Technology Review rámutatott arra, hogy a Pokémonról és a női pornószínészekről szóló cikkek átfogóak, ám a női regényírókról vagy a Fekete-Afrikáról szóló cikkek vázlatosak.

A demográfiai jellemzőket figyelembe véve, nem meglepő, hogy a Wikipédia szerkesztői közösségében sok a videojátékokért rajongó. A Wikipédián sokkal több „kiemelt cikk” (cikkek, amik megnyerték a Wikipédia legmagasabb minőségi díját) szól a játékokról, mint a kémiáról, ásványtanról, számítástechnikáról, nyelvről és a nyelvészetről, a matematikáról, a filozófiáról és a pszichológiáról együttvéve.

A Wikipédia elismerte a problémát. 2011-ben Jimmy Wales észrevette, hogy az egyenlőtlenség a szerkesztők demográfiáját tükrözi vissza. „A legnagyobb kérdés a szerkesztők sokfélesége” – idézik Wales mondásaként. Reméli, hogy nőni fog „a szerkesztők száma azokban a témákban, amiken dolgozni kell.”

A Wikipédiát bírálták azért, mert nem fogadja szívesen az újoncokat. A Wikimédia Alapítványnál dolgozó Aaron Halfaker, és a University of Minnesota, a berkeley-i Kaliforniai Egyetem és a University of Washington munkatársaiként dolgozó kollégáinak tanulmánya szerint, annak a valószínűsége, hogy az új résztvevők szerkesztését azonnal törlik, 2007 óta folyamatosan emelkedik. Az adatok azt is jelzik, hogy a jó szándékú újoncok sokkal kisebb valószínűséggel szerkesztik a Wikipédiát 2 hónappal az első próbálkozásuk után.

Sue Gardner, kanadai újságíró és a Wikimédia Alapítvány egykori ügyvezető igazgatója, bevallotta, hogy „a Wikipédiához nem érkezik elegendő új újságíró”.

A Wikipédia fő irányelveit és azok alkalmazását szintén kritizálják.

Nicholson Baker önkényesnek és lényegében megoldhatatlannak tartja az irányelveket: „[…] sok jó munka − ellenőrizhető, informatív, agymozgatóan különös − kerül kizárásra ebből a papírnélküli, határtalanul  bővíthető harmonikaszerű mappából, olyan emberek által, akiknek régimódi, szűklátókörű elképzeléseik vannak arról, milyen igényeket fog egy online enciklopédia a jövőben kielégíteni.”

A Wikipédia azért is össztűz alá került, mert elfordult a szakértőktől. Edwin Black azzal érvelt, hogy az „eredeti kutatás tilos. Például a világ vezető szakértői a Holt-tengeri tekercsek, a tengeri teknősök vagy a metanol területéről nem tudtak hozzájárulni társuk előzetesen összegyűjtött anyagának bővítéséhez. De bárki, aki akar, hozzászólhat, szerkeszthet.”

Black továbbá kimondja, hogy „a Wikipédia szabályzata szerint a szerkesztőknek nem kell szakértelemmel rendelkezniük vagy adatokkal hitelesíteniük  a témájukat vagy akár elhinniük, hogy amit írnak, az igaz”.

A The Guardian újság azt írja, hogy a Wikipédia szerkesztési szabályzata néha nevetséges következményekkel jár. Mint például amikor nem voltak hajlandóak kijavítani egy bejegyzést, állítva, hogy a Philip Roth-regényhez, A szégyenfolthoz az inspirációt Anatole Broyard adta, habár Roth maga mutatott rá, hogy Melvin Tumin volt az.




#Article 8: Nyílt tartalom (484 words)


A nyílt tartalom kifejezés a nyílt forráskódhoz hasonlóan olyan kreatív alkotásokat ír le (például cikkek, képek, hanganyagok, mozgófilmek), amik olyan nem megszorító szerzői jogi feltételekkel (licenccel) és formában kerülnek publikálásra, amik kifejezetten engedélyezik az információ másolását. (Egy példa a GNU Szabad dokumentáció licenc, amit a Wikipédia és a Nupedia is használ.)

A „nyílt tartalom” kifejezést gyakran használják az olyan tartalom leírására is, melyet bárki módosíthat. Erre azonban újabban a pontosabb „szabadon módosítható”, vagy „szabad szerkesztésű” kifejezés terjedt el. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy bárki bármit (például törvénysértő dolgot) írhat, hanem azt, hogy nincs egy előre meghatározott zárt csoport – mint például egy lexikon kiadója – aki minden szerkesztésért felelős.

Mint ahogy a nyílt forráskódot gyakran egyszerűen szabad szoftvernek nevezik (nem összekeverendő az ingyenes szoftverrel (freeware)) úgy a nyílt tartalmú anyagokat is szokás röviden szabad/nyílt anyagoknak nevezni. Azonban nem minden nyílt tartalom „szabad” a GNU GPL értelmezését követve (ilyen például a Mozilla Open Directory).

Lásd még a közkincs és a szabad szoftver mozgalom szócikkeket.

A nyílt tartalom (vagy szabad tartalom) általánosan nem ingyenességet (vagyis a felhasználás díjmentességét) jelenti, mellyel gyakran összekeverik. Az ingyenes felhasználás jogilag csupán annyit jelent, hogy egy mű (tartalom) tulajdonosa megengedi, hogy a művet az általa megadott módon, az általa meghatározott kör, az általa meghatározott időben térítés nélkül megtekintheti, vagy azzal egyéb a művet érintő tevékenységeket végezhet (például többszörözheti, előadhatja, vagy abból gyűjteményes művet hozhat létre, például szerepeltetheti az évkönyvében). A mű azonban a szerzőé (vagy szerzői jogtulajdonosáé) marad, és ő bármikor bármilyen módon megváltoztathatja a felhasználásra vonatkozó engedélyét.

A nyílt tartalom esetén a szerző (jogtulajdonos) olyan nyilatkozatot tesz, hogy a mű felhasználását lehetővé teszi olyan visszavonhatatlan módon, hogy az a lehető legszélesebb kör számára elérhető legyen, és a lehető legszélesebb felhasználási módokat engedélyezze; ezen jognyilatkozatok neve felhasználási szerződés vagy licenc, mely pontosan meghatározza a felhasználás feltételeit, az esetleges korlátozásokat.

A szerzői jog az alábbi felhasználási fajtákat különbözteti meg:

A „valódi” szabad tartalom esetén a licenc mindenkinek (tekintet nélkül arra, hogy az magánszemély, cég vagy egyéb jogi vagy nem jogi személy), minden felhasználási módra (a fentiek alapján, függetlenül a felhasználás céljától, vagyis akár magán, akár oktatási akár üzleti célra) engedélyezi a mű felhasználását, és ezen felül tartalmazhat egyedi megkötéseket (például biztosítani, hogy a mű felhasználása során abból keletkezett új szerzői műveknek is hasonlóan szabad licenc alá kell esniük) vagy további engedélyeket (például az érintett művekkel kapcsolatos védjegyek, szabadalmak vagy személyiségi jogok tekintetében, melyek a szerzői jogon túl korlátozhatják a felhasználást).

Léteznek olyan felhasználási módok, melyek nem tekinthetőek teljesen „szabad tartalomnak”, mert a fentiekhez képest korlátozásokat tartalmaznak: korlátozzák az igénybe vevők körét (például megtiltva a kereskedelmi célú felhasználást) vagy a felhasználási módokat (például megtiltva a mű átdolgozását), de mégis jelentősen korlátozottabban akadályozzák meg az egyes művek felhasználását a teljes szerzői jogi védelemhez képest.

A nyílt tartalom sajátosságai folytán a szokásos védett művektől lényegesen eltérő felhasználási módot tesz lehetővé.

Lásd még public domain resources, semi-public domain resources, public domain image resources, collaborative writing




#Article 9: DVD (814 words)


A DVD (Digital Versatile Disc – digitális sokoldalú lemez, vagy még korábban a Digital Video Disc rövidítése) nagy kapacitású optikai tároló, amely főként mozgókép és jó minőségű hang, valamint adat tárolására használatos. 1995-ben alkotott konzorciumot a Matsushita, a Toshiba, a Philips, a Sony, a Time Warner, a Mitsubishi, a Pioneer, a Hitachi, a Thomson és a JVC, hogy létrehozzanak egy az eddigieknél nagyobb kapacitású adathordozót, melynek paramétereiben megegyeztek.

Méreteit tekintve általában akkora, mint a CD, vagyis 120 mm átmérőjű. Ritka ugyan, de létezik a Mini–CD-hez hasonlóan Mini–DVD, 80 mm-es átmérővel. A CD-vel felülről kompatibilis.

A +R/+RW, illetve -R/-RW formátumok egymással nem teljesen kompatibilisek, támogatottságuk kb. fele-fele arányban oszlott meg megjelenésük táján a piacon, majd 2006 végére szinte az összes otthonokba kerülő lejátszó támogatta mindkét típust.

A CD-vel ellentétben, amin a hangot az adathoz képest teljesen eltérő módon tárolják, a DVD-k különböző fajtái egységes, közös állományrendszert, az úgynevezett UDF-et használják.

A DVD–videó lemezek lejátszására szükség van – természetesen – egy erre alkalmas lejátszóra.
Ez lehet asztali lejátszó, ami kinézetére egy videókazetta-lejátszóra hasonlít, de lehet számítógépbe épített meghajtó is. Általában ezek az eszközök képesek a lemezre írni.

A DVD-n kiadott filmek MPEG-2 videótömörítéssel, valamint Dolby Digital AC–3 hangtömörítéssel kerülnek a lemezekre, ez utóbbi rendszerint sokcsatornás változatban.
A DVD filmek adatsebessége általában 3 és 10 Mbps között van, és jellemzően a tartalomhoz alkalmazkodik.

A DVD–videó lemezeken található hanganyag tömörítése több különböző módon is megengedett, szabványos: lehet PCM, DTS, MPEG vagy Dolby Digital AC–3.
Az NTSC országokban a PCM és az AC–3 támogatása kötelező a lejátszókban, a másik kettő opcionális.
A PAL rendszerű országok eredetileg a PCM és MPEG kódolási eljárások mellett álltak ki, de a Philips legnagyobb sajnálatára nemzetközi nyomásnak engedve be kellett venniük az AC–3-at a lemezeken opcionális, a lejátszókban pedig kötelező támogatásra.

A régiókódok teljesen független a védelmi kódolástól, azokat pusztán a filmipar igényeinek kielégítésére vezették be; segítségükkel az egyes lemezek egy-egy adott területhez rendelhetőek, és azokat csak a megfelelő berendezések képesek lejátszani. Ezzel megoldható, hogy a különböző földrajzi területeken a filmek kibocsátási dátumai eltérjenek: hiába bocsátották ki például a filmet DVD-n Kanadában, attól azt még Japánban – megfelelő eszköz híján – nem fogják tudni megnézni. Ezen elv alapján egy film például kiadható DVD-n Kanadában még akkor is, ha Japánban még a mozikba sem került, hiszen még így sem fenyeget az a veszély, hogy a japánok előbb nézhetnék meg DVD-n a filmet, mint moziban. A forgalomban lévő DVD-lejátszók – a specifikáció szerint – csak olyan lemezt játszhat le, melyen be van állítva régiókód; számos olyan példány is kapható kereskedelmi forgalomban, amely ezt figyelmen kívül hagyja és bármilyen lemez lejátszására alkalmas („régiófüggetlen” vagy „régiómentes” lejátszók).

A régiók a következők:

A 0-s régió valójában nem jelöl ki régiót, csupán azt jelenti, hogy bármely lejátszóban játszhatók.

Az RCE (Regional Coding Enhancement) eljárást néhány stúdió fejlesztette ki annak érdekében, hogy a régiófüggetlen lejátszók (amik figyelmen kívül hagyják a régiókódokat) ne legyenek képesek lejátszani egyes 1. régiós filmeket. Az első ilyen film 2000. október 30-án jelent meg: A hazafi.

A gyárilag régiófüggetlen lejátszók egy része az RCE kódolást is figyelmen kívül hagyja, más részüket kézzel lehet beállítani a megfelelő régióra. A „házilag” átalakított lejátszók nagy része az RCE lemezek esetén hibaüzenetet küld, „hibás régió” vagy pedig egy ”színes világtérkép” formájában.

Az utolsó információk alapján újonnan csak a Columbia/Tri-Star bocsát ki ilyen kódolású lemezeket.

(A régió- és RCE-kódolt DVD lemezekről például a (DVD Talk fórumon, angolul) lehet olvasni.)

Típusai szerint:

A DVD-meghajtók DVD-lemezek lejátszására alkalmas olvasóegységek, melyek visszafelé kompatibilisek az előző lemezformátumokkal (CD-Audio, CD-ROM, VCD, SVCD stb.)

Az írófejben 2 dióda található, az egyik a vörös dióda, amely a DVD lemezeket írja és olvassa, a másik dióda a CD lemezeket írja és olvassa. Előbbi 650 nm (mélyvörös) a CD-s dióda 780 nm (ez már infrának tekinthető). A két dióda közt külsőleg nincs különbség, mindkettő TO tokozású. Az infradióda teljesítménye kb. 50, míg a 650 nm-es diódáé 150 mW. A DVD-író fej legkülső lencséjével lehet jó hatásfokkal párhuzamosítani a nyalábot.

Egy közönséges DVD élettartama, jó tartási körülmények közt 10-15 év. Érdemes fénytől védett, hűvös, páramentes helyen tartani őket. Léteznek archiválási minőségű DVD-k, ezek élettartama hosszabb (100 év). Áruk a normál DVD 5-6-szorosa.

A DVD lemezek élettartama igencsak szóródik. Az ismert NIST-tesztek szerint csupán a vizsgált termékek 47%-ának becsült élettartama van túl a 15 éven. A legrosszabb eredmény 1,9 év a becsült élettartamra. A lemez állapotromlása többféle módon történik: finoman felkarcosodik a lemez adatoldalának felszíne, például a sokat használt, tok nélkül vagy papírtokban tárolt, vagy helytelenül tisztított lemezeknél, szórva a lézernyalábot; homályossá válik vagy elszíneződik a műanyag, esetleg az adatréteg felszíne, azt károsító tisztítóanyag hatására; vetemedik, görbül a korong, ami a lejátszót is károsíthatja; az írható DVD felső fedőrétegében hajszálrepedések, esetleg karcolások alakulnak ki, ami rontja a lézerfény visszaverődését a tárolt jelekről; szintén az írható lemezek tárolóanyagában, amely egy viszkózus, igen vékony folyadékréteg, a gyakran használt lemez meghajlásai miatt néhány helyen romlik a jelek karakteressége, egyértelműsége, bizonyos mérték felett már adatvesztést is okozva.




#Article 10: Bit (408 words)


A bit az információ, ugyanakkor az információt hordozó közlemény hosszának is egyik alapegysége. Jele: b (kis b betű). Lehetséges értékei: 0 (hamis) vagy 1 (igaz). Ebben a második jelentésben a bit valójában az adatmennyiség egysége.

Az elnevezéssel a számítógépek, a távközlés, az informatika tudományaiban találkozhatunk; a digitális technikában az adatmennyiség legkisebb egysége.

A név a binary digit (bináris számjegy) kifejezésből származik.

Egy S hírforrás valamely p valószínűséggel (relatív gyakorisággal) kibocsátott h hírének az információtartalma (lásd:hírérték, entrópia):

 bit , ahol a log a logaritmus jele.

Például: egy eldöntendő kérdésre adott válasz információtartalma 1 bit – feltéve, hogy mindkét válasz egyformán valószínű.

Az információelmélet egyik alaptétele (Shannon 2. tétele, „az információ összenyomhatatlansága”) szerint az információforrás hírkészletének kódolásához használt szeparálható kód szótárának átlagos szóhosszúságát nem haladhatja meg a forrás entrópiája. Népszerűen fogalmazva: Egy bit információ továbbításához legalább egy bináris számjegy szükséges. Más példa: Egy 700 MB kapacitású (ennyi bináris jelet befogadó) CD-re legfeljebb 700 MB hírértekkel bíró információ rögzíthető.

Az információ más alapegységei a hartley és a nat.

A bit szót John Wilder Tukey, a Princetoni Egyetemen dolgozó statisztikus és matematikus alkotta meg a binary digit (kettes számrendszer-beli számjegy) rövidítéseként, azonban maga a szó angolul eredetileg „kis darab”-ot vagy „falat”-ot is jelent.

Ennek megfelelően a bit nem más, mint 0 vagy 1, hamis vagy igaz; két egymást kölcsönösen kizáró állapot valamelyike, illetve az érvényes állapotot tároló memóriaelem. Minden elektronikus memória bit méretű tárolóelemekből áll.

A byte (bájt) bitek csoportja. Gyakorlati okokból célszerű a memória bitjeiből egységes hosszúságú csoportokat alkotni és az ezekben levő biteket együtt kezelni, ezeket hívták szónak. A számítógépeknél architektúránként különböző, a gyártó által valamilyen okból megválasztott szóméretekkel találkozhatunk, de mai eszközeinkben egy szó 32 vagy 64 bit. A szó általában az az egység, amellyel a számítógép műveletvégző egysége (processzora) egyszerre képes műveletet (pl. összeadást) végezni. A 8 bites egységet szokták még oktettnek (octet) is hívni, utalva a 8-as számra. A byte - a szóval ellentétben - a legkisebb címezhető (kiolvasható, beírható) egység a memóriában. Ez azt jelenti, hogy ha 1 bites egységekkel végzünk műveletet (pl. logikai vagy), akkor a memóriában csak a bitet tartalmazó byte-ra tudunk rámutatni, ennek kiolvasása után a műveletet szó méretben végzi el a processzor, majd az eredménybitet szintén egy byte-ra való rámutatással írjuk vissza a memóriába.

Az adatok mennyiségének meghatározásakor a bit előtt használhatunk SI-prefixumokat, például kilo-, mega- stb. Ezeket viszont az informatikus szakma gyakran még mindig nem az 1000, hanem az 1024 hatványainak értelmezi, holott ezt már nemzetközi szabvány tiltja, új prefixumokat előírva.




#Article 11: Byte (353 words)


A byte (vagy bájt) általánosan használt tárolókapacitás-mértékegység a számítástechnika és a távközlés terén, jele B (nagy B betű). 
A byte hagyományos megfogalmazása szerint az az adatmennyiség, amelyet egy karakter kódolásához használtak a szövegfeldolgozásban, a legkisebb címezhető egység a számítógép memóriájában. A korai időszakban a byte mérete hardverfüggő volt, később a 8 bites szabvány terjedt el, amely 256 (28) féle számot tárolhat, 0 és 255 között. Szabványos jelentését az ISO 80000 írja le.

A byte-ot mint adatmennyiséget vagy tárolókapacitást mérő egységet először 1956-ban fogalmazta meg Werner Buchholz, az IBM Stretch számítógép korai tervezési szakaszában, ez akkoriban még „1 és 6 bit közötti méretű adategységet” jelentett.  

A korai számítógépek különböző binárisan kódolt decimális ábrázolást alkalmaztak, illetve 6 bites kódokat nyomtatható grafikus ábrákhoz. Ezek az ábrák alfanumerikus karaktereket és grafikus szimbólumokat jelenítettek meg. Ezt később kiterjesztették 7 bitre, és ASCII néven szabványosították, lecserélve ezzel az egymással gyakran inkompatibilis távíró kódokat.
Az 1960-as évek elején, az ASCII szabványosítással párhuzamosan az IBM kiadta új modelljét, az IBM System/360 számítógépet, amely 8 bites binárisan kódolt decimális ábrázolást alkalmazott, lecserélve a cég korábbi, 6 bites kódolási szabványát. Ez vezetett később a 8 bites ábrázolás széles körű elterjedéséhez. 

Ma a byte széles körű értelmezése 8 bites egységet jelent, de lehet találkozni 6, 7 vagy éppen 9 bit hosszú byte-okkal is.
Ez utóbbit például a PDP–10 36 bites architektúrája használja.

Mint adattípussal találkozhatunk vele többek között a Pascal vagy a C programozási nyelvben. Utóbbiban a byte megegyezik az „unsigned char” (előjel nélküli karakter) típussal, mely olyan egész adattípus, ami képes legalább 256 különböző értéket felvenni; a Pascalban mindig 256 féle értéket vehet fel.

A byte többszöröseit kifejező szorzók tekintetében értelmezési zavart okoz, hogy e területen is az SI-mértékegységrendszerben használatos előtagokat alkalmazták a byte többszöröseinek kifejezésére, viszont az SI-től eltérően ugyanezen előtagok más szorzót fejeznek, vagy fejezhetnek ki, az alkalmazási területtől függően. A háttértárak kapacitásának és a hálózat sebességének meghatározásakor ugyanaz az egység más méretet jelent (tíz hatványai), mint például a memória méretének meghatározásakor (kettő hatványai).
Ezt az ellentmondást hivatott feloldani az IEC kiegészítése, amely új mértékegységeket rendelt a bináris szorzókhoz. Az új elnevezések használata a szakmában a kiadást követő években nehezen terjedt.  




#Article 12: Hidrogén (4252 words)


A hidrogén (régies, magyarosított elnevezése köneny vagy gyulany, latinul: hydrogenium) a periódusos rendszer első kémiai eleme. Vegyjele H, rendszáma 1. A hidrogén a legkönnyebb elem, relatív atomtömege 1,00784–1,00811 u, egyatomos formájában (H1) a leggyakoribb elem, a világegyetem barion-tömegének mintegy 75%-a. A fősorozatbeli csillagok nagyrészt plazma halmazállapotú hidrogénből állnak, amit apránként héliummá alakítanak át – magfúziós folyamatok segítségével. A többi kozmikus testre általánosan igaz, hogy minél nagyobb, annál több benne a hidrogén: mivel a kisebb égitestek gravitációs mezeje az igen könnyű hidrogéngázt nem képes légkörében huzamosan megtartani.

Szabványos nyomáson és hőmérsékleten színtelen, szagtalan, íztelen, nem mérgező, nem fémes, egy vegyértékű, igen gyúlékony kétatomos gáz, kémiai képlete H2. A világűrben előforduló, egyatomos hidrogén a Földön ritka, mert a hidrogén a legtöbb elemmel könnyen képez kovalens vegyületeket; ekként jelen van a vízmolekulában és a legtöbb szerves vegyületben is. Különösen fontos szerepet játszik a sav-bázis reakciókban, az oldható molekulák közötti protonátadásban.

Ionos vegyületeiben lehet negatív töltésű (a hidrogén anion másik neve hidrid, jele H−), vagy lehet pozitív töltésű H+. Ez utóbbi kation elméletben csak egy csupasz proton, ám a valóságban az ionos vegyületekben a hidrogén kationok komplexeket alkotnak.

A hidrogén leggyakoribb izotópja a prócium (ritkán használt név, jele 1H), atommagja egyetlen protonból és nulla neutronból áll. Mint a legegyszerűbb ismert atom, nagy elméleti jelentőséggel is bír. Így például, mivel ez az egyetlen olyan semleges elem, amelyre a Schrödinger-egyenlet analitikus eredményt ad, energetikájának és kötéseinek tanulmányozása kulcsszerepet játszott a kvantummechanika kidolgozásában.

A hidrogéngázt mesterségesen először a 16. század elején állították elő fémek és erős savak összekeverésével. 1766–81 között elsőként Henry Cavendish ismerte fel, hogy a hidrogéngáz egy diszkrét anyag, aminek égésekor víz keletkezik. Erről a tulajdonságáról kapta később a nevét: görögül a υδρογόνο „vízképzőt” jelent.

Az iparban nagyrészt földgáz és vízgőz reakciójával állítják elő, kisebb mértékben nagyobb energiaigényű hidrogéntermelő módszerekkel, mint amilyen a víz elektrolízise. A legtöbb hidrogént a termelés helyéhez közel használják fel. Két legnagyobb felhasználási területe a fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása (pl.: hidrokrakkolás) és az ammóniagyártás, elsősorban a műtrágyákhoz.

A hidrogén nagyon jól oldódik egyes fémekben (pl.: palládiumban, platinában, nikkelben); mindemellett metallurgiai szempontból kedvezőtlen hatása, hogy sok fémet rideggé és törékennyé tesz; ezzel megbonyolítja – többek között – a csővezetékek és tartályok tervezését.

A hidrogéngáz (vagy dihidrogén) igen gyúlékony, levegővel keveredve nagyon széles tartományban, 4–75 térfogatszázalékos koncentrációhatárok között ég el. A hidrogén égésekor felszabaduló entalpia  kJ/mol.

A hidrogéngáz és oxigéngáz keverékét durranógáznak nevezik, mert kémcsőben meggyújtva durranó hang kíséretében felrobban. A tiszta hidrogén csendesen ég. A hidrogéngáz a levegővel 4–74%-os koncentrációban, klórral 5–95%-os koncentrációban robbanóelegyet képez. Ezen gázelegyek szikra, hő vagy napfény hatására felrobbanhatnak. A hidrogén öngyulladási hőmérséklete (az a hőmérséklet, melyen levegőben spontán meggyullad) . A tiszta hidrogén-oxigén lángok ultraibolya fényt bocsátanak ki, és szabad szemmel szinte láthatatlanok, ahogy azt a bal oldali ábra is illusztrálja. Az égő hidrogén-szivárgások nagyon veszélyesek lehetnek, észlelésük lángdetektorral történhet. A Hindenburg léghajó megsemmisülése hírhedt példája a hidrogén égésének, habár a baleset oka máig vitatott. A hidrogén más körülmények között a szénhidrogénekre emlékeztető kékes lánggal ég, a balesetről készült képeken látható narancssárga lángokat főként a hajótestet, illetve a borítást alkotó szénvegyületek égése okozta. Mivel a hidrogén könnyebb a levegőnél, a hidrogénlángok általában gyorsan emelkednek és kevesebb kárt okoznak, mint a szénhidrogén tüzek. A Hindenburg léghajó utasainak kétharmada túlélte a balesetet, számos haláleset a tűz helyett a zuhanás illetve az égő dízel üzemanyag miatt következett be.

A H2 minden oxidálószerrel reagál. Szobahőmérsékleten a hidrogén spontán és hevesen reagálhat a klórral és a fluorral a megfelelő hidrogén-halogenid – hidrogén-klorid és a hidrogén-fluorid – keletkezése közben, amelyek egyben potenciálisan veszélyes savak.

A hidrogénatomban lévő alapállapotú elektron energiaszintje , amely durván egy  hullámhosszúságú ultraibolya fotonnak felel meg.

A hidrogén energiaszintjei meglehetősen pontosan kiszámíthatók a Bohr-féle atommodell alapján, amelynek felfogása szerint az elektron a proton körül „kering”, a Föld Nap körüli keringéséhez hasonlóan. Azonban míg a bolygók és az égitestek egymás közötti vonzását a gravitáció okozza, az elektronok és a protonok között az elektromágneses erő hat. A kvantummechanika fejlődésének kezdetén Bohr posztulálta, hogy a perdület csak diszkrét értékeket vehet fel, így a Bohr-modell elektronjai a protontól csak bizonyos megengedett távolságra helyezkedhetnek el, és ezért csak bizonyos megengedett energiájúak lehetnek.

A hidrogénatom még pontosabb leírása tisztán a kvantummechanikából származik, amely a Schrödinger-egyenletet vagy a Feynman útintegrál formulát használja a proton körüli elektron valószínűségi sűrűségfüggvényének kiszámításához. A legbonyolultabb modellek a speciális relativitáselmélet és a vákuumpolarizáció kis hatásait is magukban foglalják. A kvantummechanikai felfogásban az alapállapotú hidrogénatom elektronjának egyáltalán nincs perdülete – ez szemlélteti, mennyire eltér a „bolygóként keringő” elektron képe a valóságtól.

A hidrogén kétatomos molekulájának két különböző magspinizomerje létezik, amelyek az atommagok relatív spinjében térnek el. Az ortohidrogénben a két proton spinje azonos irányú, és triplett állapotot alkot, az eredő magspinmomentum: 1 (½ + ½). A parahidrogénben a protonok spinjei ellentétes irányúak, és szingulett állapotot alkotnak, az eredő magspinmomentum: 0 (½ − ½). Standard hőmérsékleten és nyomáson a hidrogéngáz körülbelül 25% para- és 75% ortohidrogénből áll, melyet normál hidrogénnek is neveznek. Az ortohidrogén és a parahidrogén egyensúlyi aránya függ a hőmérséklettől, de mivel az orto forma egy gerjesztett állapot, és emiatt nagyobb energiájú, mint a para forma, ezért instabil, és nem lehet tisztán előállítani. Nagyon alacsony hőmérsékleten az egyensúlyi állapot szinte kizárólag a para formából áll. A tiszta parahidrogén folyadék- és gázfázisainak termikus tulajdonságai – a rotációs hőkapacitásaik különbözősége miatt – jelentősen eltérnek a normál formáétól. Az orto/para megkülönböztetés más hidrogén-tartalmú molekulákban vagy funkciós csoportokban is előfordul, mint például a vízben és a metilénben, de kis jelentőségű azok termikus tulajdonságaira nézve.

A para- és ortohidrogén közötti nem katalizált átalakulás a hőmérséklettel nő, így a gyorsan kondenzált H2 nagy mennyiségű, nagy energiájú orto formát tartalmaz, amely nagyon lassan para formává alakul. A kondenzált H2-ben lévő orto/para arány alapos megfontolást igényel a folyékony hidrogén előállításakor és tárolásakor: az orto-para átalakulás ugyanis exoterm folyamat, és elegendő hőt termel ahhoz, hogy elpárologtassa a folyékony hidrogén egy részét, így veszteséget okoz. Az orto-para átalakulás katalizátorait, úgymint vas(III)-oxid, aktív szén, platinázott azbeszt, ritkaföldfémek, uránvegyületek, króm(III)-oxid, illetve néhány nikkelvegyület, felhasználják a hidrogén hűtése közben.

Egy 2016-os kutatásban 3,25 millió bar nyomással nyomtak össze hidrogént, ami ennek következtében halmazállapot-változáson ment keresztül. A hidrogén egy új, szilárd fázist vett fel, amit „V”-fázisnak neveztek. Ebben az állapotban a hidrogénmolekulák külön atomokra bomlottak, és a hidrogénatomok elektronjai a fémekben lévő elektronokhoz hasonló tulajdonságokat kezdtek mutatni, azaz delokalizálódtak. A hidrogén ilyen átalakulását már 1935-ben megjósolták. A fémes hidrogén – feltételezések szerint – hatalmas mennyiségben van jelen a Jupiter, Szaturnusz, és néhány újonnan felfedezett exobolygó gravitáció által összenyomott belsejében. Továbbá azt is feltételezik, hogy akár szobahőmérsékletig (~) is szupravezető.

A hidrogéniszap folyékony és szilárd halmazállapotú hidrogén elegye hármasponti hőmérsékleten. Alacsonyabb a hőmérséklete, de 16-20%-kal nagyobb a sűrűsége, mint a folyékony hidrogéné; ezért lehetséges jövőbeni rakéta-hajtóanyag. A hidrogéniszap alkalmazásával ugyanis csökkenne az űrhajók üzemanyagtartályának térfogata, és így a jármű üres tömege is.

Habár a H2 standard körülmények között nem túlzottan reakcióképes, mégis a legtöbb elemmel vegyületeket képez. A hidrogén a nála nagyobb elektronegativitású elemekkel is alkothat vegyületeket, mint például a halogének (pl. F, Cl, Br, I), vagy az oxigén; ezekben a vegyületekben a hidrogén részlegesen pozitív töltésű. Amikor fluorhoz, oxigénhez, vagy nitrogénhez kötődik, a hidrogénatomok részt vehetnek egy közepes erősségű, nem kovalens kötés kialakításában, az úgynevezett hidrogénkötésben, amely sok biológiai molekula stabilitása szempontjából kulcsfontosságú. A hidrogén a kisebb elektronegativitású elemekkel – például a fémekkel, félfémekkel – is képez vegyületeket, ezekben részleges negatív töltést vesz fel. Ezeket a vegyületeket gyakran hidrideknek nevezik.

A hidrogénvegyületek hatalmas sokaságát képezi a szénnel, ezek az úgynevezett szénhidrogének, és még ennél is több, heteroatomot is tartalmazó szénvegyülete ismert. Ezeket – az élő dolgokkal való általános kapcsolatuk miatt – szerves vegyületeknek nevezik, tulajdonságaik vizsgálatának tudománya a szerves kémia, illetve ugyanez az élő szervezetek szempontjából a biokémia. Néhány definíció szerint, a „szerves” vegyületeknek elegendő csupán szenet tartalmazniuk. Azonban, a legtöbb közülük hidrogént is tartalmaz, és mivel ez a szén–hidrogén kötés az, amely az ebbe az osztályba tartozó vegyületek legtöbb különleges kémiai jellemzőjét adja, egyes meghatározások szerint a szén–hidrogén kötések szükségesek a „szerves” kémiához. Milliónyi szénhidrogén ismert, és ezek többnyire bonyolult, szintetikus úton állíthatók elő, amely eljárások ritkán tartalmaznak elemi hidrogént.

A hidrogén vegyületeit gyakran nevezik hidrideknek, mely kifejezés használata meglehetősen tág értelmű. A „hidrid” kifejezés azt sugallja, hogy a H-atom negatív vagy anionos jellegű, amelyek jelölése H-, és akkor használjuk, amikor a hidrogén nálánál elektropozitívabb elemmel képez vegyületet. A hidrid anion létezését Gilbert N. Lewis vetette fel 1916-ban, az I. és II. főcsoport sószerű hidridjei számára, és Moers bizonyította 1920-ban lítium-hidrid (LiH) olvadékelektrolízisével, melynek során az anódon sztöchiometrikus mennyiségű hidrogén keletkezett. Figyelembe véve a hidrogén alacsony elektronegativitását, az I. és II. főcsoporton kívüli fémek esetében a kifejezés meglehetősen megtévesztő. A II. főcsoport hidridjei közül kivétel a BeH2, amely polimer. A lítium-alumínium-hidridben az  anion az Al(III)-hoz erősen kötődő hidridionokból áll.

Habár majdnem mindegyik főcsoport elemeivel képezhetők hidridek, a vegyületek száma és lehetséges kombinációjuk nagyon változó, például ismert több mint száz biner borán-hidrid, de csak egy biner alumínium-hidrid. Biner indium-hidridet még nem azonosítottak, jóllehet nagyobb komplexek léteznek.

A szervetlen kémiában a hidridek hídligandumok szerepét tölthetik be két központi fémion között a koordinációs komplexekben. Ez a funkció különösen gyakori a 13. csoport elemei közt, különösen a boránok (bór-hidridek), az alumínium komplexek, valamint a karborán klaszterek esetében.

A hidrogén oxidációjakor az atomból eltávolítódik egy elektron, és H+ ion keletkezik, amely nem tartalmaz elektront, és atommagjában általában egy proton található. Ez az oka annak, hogy a hidrogéniont gyakran csak protonnak nevezik. A Brønsted–Lowry-elmélet szerint a savak protondonorok, míg a bázisok protonakceptorok.

A csupasz proton (H+) nem létezhet oldatban vagy ionos kristályban, mert erőteljesen vonzza más atomok vagy molekulák elektronjait. Leszámítva a magas hőmérsékleten előforduló plazmaállapotot, az ilyen protonokat nem lehet eltávolítani az atomok és molekulák elektronfelhőitől, ezért azok továbbra is kötődni fognak.

A hidrogénnek három természetben előforduló izotópja van, ezek jelölése 1H, 2H és 3H. Laboratóriumban egyéb, nagymértékben instabil hidrogén-atommagokat (4H-től 7H-ig) is előállítottak már, de ezeket a természetben nem figyelték meg.

A hidrogén az egyetlen olyan kémiai elem, amely izotópjainak saját elnevezése a mai napig használatban maradt. A radioaktivitás kutatásának kezdetén a különböző nehéz radioaktív izotópok egyedi neveket kaptak, de ezeket az elnevezéseket ma már a deutérium és a trícium kivételével nem használják. A deutériumot gyakran D, a tríciumot pedig gyakran T betűvel jelölik (a 2H illetve 3H helyett), de a próciumnak megfelelő P betű már használatban van a foszfor jelölésére, így ez nem alkalmazható. A Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Uniójának (IUPAC) nevezéktani iránymutatója megengedi a D és T használatát, jóllehet a 2H illetve 3H szimbólumok használatát javasolja.

A hidrogént Robert Boyle fedezte fel 1671-ben, és ő írta le azt a vasreszelék és híg savak közti reakciót, amely eredményeképpen hidrogéngáz keletkezett. 1766-ban Henry Cavendish elsőként fedezte fel, hogy a hidrogén önálló elem; majd a gázt a fém-sav reakció nyomán „tűzveszélyes levegőnek” nevezte el. Úgy gondolta, hogy ez a „tűzveszélyes levegő” valójában azonos a hipotetikus, flogiszton nevű anyaggal, és továbbá 1781-ben megállapította, hogy a gáz elégésekor vizet termel. Az elem felfedezését rendszerint neki tulajdonítják. A „vízképzőt” jelentő hidrogén nevet Antoine Lavoisier alkotta szóképzéssel a görög ὕδωρ (hüdór: víz) és a γεννώ (gennó: nemzeni) szavakból 1783-ban, amikor ő és Laplace reprodukálta Cavendish azon megállapítását, miszerint víz keletkezik, ha a hidrogén elég.

Lavoisier híres tömegmegmaradásra irányuló kísérleteihez a hidrogént úgy állította elő, hogy tűzzel izzásig hevített vascsövön keresztül reagáltatta a vízgőzt fém vassal. A vas vízben lévő protonok általi, magas hőmérsékletű anaerob oxidációját vázlatosan az alábbi reakciók szemléltetik:

Számos fém – például a cirkónium – termel hidrogént hasonló vízzel való reakció során.

Az első hidrogénnel töltött léggömböt Jacques Charles találta fel 1783-ban. A hidrogén biztosította az első megbízható légi jármű, az 1852-es Henri Giffard-féle léghajó felhajtóerejét. Ferdinand von Zeppelin német báró hidrogénnel feltöltött merev léghajók ötletét vetette fel; később ezek lettek a zeppelinek, első repülésükre 1900-ban került sor. A menetrendszerű közlekedés 1910-ben kezdődött, és az első világháború 1914. augusztusi kitöréséig  ember utazott rajtuk súlyosabb incidensek nélkül. A háború alatt a hidrogénnel töltött léghajókat megfigyelő platformokként és bombázásra használták.

Az első non-stop transzatlanti átkelésre a brit R34 léghajóval, 1919-ben került sor. A rendszeres személyszállítási szolgáltatás az 1920-as években folytatódott, és bár az Egyesült Államok héliumtartalékainak felfedezése a biztonság megnövekedését ígérte, az amerikai kormány nem volt hajlandó a gázt erre a célra eladni. Következésképpen H2-t használtak a Hindenburg zeppelinben is, amely 1937. május 6-án New Jersey felett a levegőben kigyulladt és elpusztult. Az incidenst élőben közvetítette a rádió, és filmre is vették. Széles körben elterjedt, hogy a tüzet a szivárgó hidrogén öngyulladása okozta, de a későbbi vizsgálatok rámutattak, hogy azt az alumínium-szövet borítás és a statikus elektromosság idézte elő. Mindenesetre a hidrogén hírneve a léghajózás terén teljesen odalett.

Ugyanebben az évben szolgálatba léptek az első hidrogén-hűtésű turbógenerátorok az Ohio állambeli Daytonban a Dayton Power  Light Co. vállalatnál, melyek gáz halmazállapotú hidrogént használtak hűtőközegként a forgórészben és az állórészben. A generátorban hűtés céljára sokkal előnyösebb levegő helyett a hidrogén alkalmazása, mert az jobban (gyorsabban) vezeti el a hőt a generátortól; csökkenti a zajt; és kisebb súrlódást okoz; ezáltal csökkenti a gép veszteségét.

Első ízben 1977-ben használtak nikkel-hidrogén akkumulátorokat az Egyesült Államok Haditengerészetének navigációs műholdján (NTS-2). Ilyen akkumulátorokkal van ellátva például az ISS, a Mars Odyssey, és a Mars Global Surveyor is. Pályájának sötét részén a Hubble űrtávcsövet szintén nikkel-hidrogén akkumulátorok látták el árammal; ezeket végül 2009 májusában több mint 19 évvel a start után, 13 évvel a tervezett élettartam felett lecserélték.

Az egy protonból és egy elektronból álló viszonylag egyszerű atomszerkezete révén, a hidrogénatom illetve az általa elnyelt és kibocsátott fény volt a középpontja az atomszerkezeti elméletek fejlődésének. Ezenfelül a következésképpen egyszerű hidrogénmolekula, illetve H2+ kation tette lehetővé a kémiai kötés természetének teljesebb megértését, amely röviddel a hidrogénatom kvantummechanikai kezelésének 1920-as évekbeli kifejlődését követte.

Az egyik első explicit módon észlelt (de abban az időben még meg nem értett) kvantum hatás, egy hidrogént is magában foglaló Maxwell-megfigyelés volt; fél évszázaddal a teljes kvantummechanikai elmélet megszületése előtt. Maxwell megfigyelte, hogy a H2 fajlagos hőkapacitása szobahőmérséklet alatt rejtélyesen eltér a kétatomos gázokétól, és kriogén hőmérsékleten egyre inkább egyatomos gázokéra hasonlít. A kvantumelmélet szerint, ez a viselkedés a (kvantált) rotációs energiaszintek távolságából ered, amelyek különösen szélesek a hidrogénmolekulában, mert annak alacsony a tömege. Ezek az egymástól távol elhelyezkedő szintek az alacsony hőmérsékletű hidrogénben meggátolják a hőenergia azonos felosztását rotációs mozgássá. A nehezebb atomokból álló kétatomos gázok nem rendelkeznek ilyen széles távolságban lévő energiaszintekkel, és nem mutatják ugyanezt a hatást.

A hidrogén – atomos formájában – a világegyetem leggyakoribb kémiai eleme, a normál anyag tömegének 75%-át, az atomok számának 90%-át alkotja (az univerzum tömegének legnagyobb része ugyanakkor nem kémiai elem típusú anyag, feltételezések szerint a tömeg még nem észlelhető formájában – mint sötét anyag és sötét energia – van jelen). Ez az elem nagy mennyiségben található meg a csillagokban és a gázóriásokban. A  molekulafelhők a csillagkeletkezéssel hozhatók összefüggésbe. A hidrogén létfontosságú szerepet játszik a csillagok energiaellátásában a proton-proton ciklus és CNO-ciklus magfúziója révén.

Az egész világegyetemben a hidrogén többnyire atomos és plazmaállapotban található meg, amelyek tulajdonságai meglehetősen eltérnek a molekuláris hidrogénétől. Plazmaállapotban a hidrogén elektronja és protonja nem kapcsolódik össze, ez igen magas elektromos vezetőképességet és magas emissziót (ez adja a Nap és más csillagok fényét) eredményez. A töltött részecskéket a mágneses és elektromos mezők erősen befolyásolják. Például a napszélben kölcsönhatásba lépnek a Föld magnetoszférájával, előidézve a Birkeland-áramokat és a sarki fényt. A hidrogén semleges atomi állapotban található meg a csillagközi anyagban. A csillapított Lyman-alfa rendszerekben található nagy mennyiségű semleges hidrogénről feltételezik, hogy uralja az univerzum kozmológiai barion sűrűségét, egészen z=4 vöröseltolódásig.

Szokásos körülmények között az elemi hidrogén a Földön kétatomos gázként fordul elő. Azonban kis tömege miatt – ami lehetővé teszi, hogy könnyebben elszökjön a földi gravitációból, mint a nehezebb gázok – a hidrogéngáz nagyon ritka a Föld légkörében (1 ppm). A hidrogén mindemellett a harmadik leggyakoribb elem a Föld felszínén; többnyire vegyületeiben fordul elő, mint például a szénhidrogének és a víz. Bizonyos baktériumok és algák is termelnek hidrogéngázt, illetve a bélgáz természetes összetevője, akárcsak a metán, amely maga is egyre növekvő jelentőségű hidrogénforrás.

A protonált molekuláris hidrogén () megtalálható a csillagközi anyagban, ahol molekuláris hidrogénből a kozmikus sugárzás ionizációjának hatására keletkezik. Ezt az iont a Jupiter bolygó felső légkörében is megfigyelték. A kis hőmérséklet és sűrűség következtében az ion az űrbéli környezetben viszonylag stabil. A  az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló ion a világegyetemben, és jelentős szerepet játszik a csillagközi anyagok kémiájában. A semleges háromatomos hidrogén () csak gerjesztett formában létezhet; és ezért instabil. A dihidrogén kation () bár előfordul a világűrben, de igen ritkán.

A hidrogént előállítják kémiai és biológiai laboratóriumokban, gyakran egyéb reakciók melléktermékeként; illetve az iparban a telítetlen szubsztrátok hidrogénezésére.

Laboratóriumban a H2-t rendszerint híg, nem oxidáló savak és bizonyos reakcióképes fémek – mint például sósav és cink – reagáltatásával állítjuk elő a Kipp-készülékben.

Alumínium bázisokkal való reakciója is hidrogént eredményez:

Előállítható alkálifémek és víz reakciójával:

A fenti reakció nagyon heves, ezért azt le kell lassítani (például az alkálifémet amalgám formában, vagy víz helyett a kevésbé aktív etanolt használva).

A hidrogén előállításának egyszerű módja a víz elektrolízise. A vízbe alacsony feszültségű áramot vezetve, oxigéngáz képződik az anódon, illetve ezzel egyidejűleg hidrogéngáz képződik a katódon. Tárolás céljára előállított hidrogéngáz esetén a katód jellemzően platinából, vagy más inert fémből készül. Ha azonban a gázt helyben elégetik, kívánatos, hogy a keletkezett oxigén segítse az égést, és így akár mindkét elektróda inert fémekből készülhet. (A vas például oxidálódik, és így csökkenti a felhasználható oxigén mennyiségét). Az eljárás elméleti maximális hatásfoka (az előállított hidrogén energetikai értéke szemben a felhasznált villamos energiával) valahol a 80–94% tartományban van.

A hidrogén több különböző módon állítható elő, de gazdasági szempontból a legfontosabb eljárások a szénhidrogénekből nyerik ki a hidrogént. A kereskedelmi ömlesztett hidrogéngázt általában földgáz gőzreformálásával termelik. Magas hőmérsékleten (–, –) a vízgőz (vízpára) reagál a metánnal, így szén-monoxid és dihidrogén keletkezik:

Ezt a reakciót kis nyomáson kedvező elvégezni, de nagy nyomáson (2 MPa, 20 atm) is lefolytatják. Ennek az az oka, hogy a nagynyomású H2 a leginkább piacképes termék, és a nyomásváltoztatásos adszorpciós (pressure swing adsorption - PSA) tisztító rendszerek is jobban működnek nagyobb nyomáson. A keletkezett gázkeverék az úgynevezett „szintézisgáz”, mert gyakran közvetlenül használják fel metanol és hasonló vegyületek előállításához. A metán kivételével a szénhidrogének is felhasználhatóak a szintézisgáz előállítására; változó termelékenységgel. Ezen magasan optimalizált technológia sok komplikációjának egyike a koksz vagy szén képződése:

Következésképpen, a gőzreformálás jellemzően H2O-feleslegben megy végbe. További hidrogén nyerhető ki a gőzből szén-monoxid felhasználásával, a víz-gáz eltolási reakción (WGS) keresztül, különösen vas-oxid katalizátor jelenlétében. Ez a reakció emellett egy gyakori, ipari szén-dioxid forrás:

Egyéb fontos H2-termelő eljárás például a szénhidrogének részleges oxidációja;

és a vízgáz-reakció, amely a fenti eltolási reakciót előzheti meg:

A hidrogént néha ugyanabban az ipari folyamatban állítják elő és használják fel anélkül, hogy elkülönítenék. Az ammóniát előállító Haber–Bosch-eljárásban a hidrogén földgázból keletkezik. Telített sósvíz klórtermelő elektrolízisének mellékterméke is hidrogén.

Több mint kétszáz termokémiai ciklus létezik, amely vízbontásra használható; és körülbelül egy tucat ilyen ciklus – például a vas-oxid ciklus; cink cink-oxid ciklus; cérium(IV)-oxid cérium(III)-oxid ciklus; kén-jód ciklus, réz-klór ciklus és a hibrid kénciklus – áll kutatás és tesztelés alatt, hogy vízből és hőből elektromosság nélkül állítson elő hidrogént és oxigént. Számos laboratórium (többek között Franciaországban, Németországban, Görögországban, Japánban, valamint az Egyesült Államokban) fejleszt termokémiai módszereket a hidrogén előállítására, napenergia és víz felhasználásával.

Anaerob körülmények között, a vas- és acélötvözeteket a víz protonjai lassan oxidálják. A vas anaerob korróziója először vas(II)-hidroxid (zöld rozsda) kialakulásához vezet, és az alábbi reakció írja le:

Anaerob körülmények között viszont, a vas(II)-hidroxidot (Fe(OH)2) a víz protonjai magnetitté és molekuláris hidrogénné oxidálhatják. Ezt a folyamatot a Schikorr-reakció írja le:

A jól kristályosodott magnetit (Fe3O4) termodinamikailag stabilabb, mint a vas(II)-hidroxid (Fe(OH)2). Ez a folyamat a vas és acél anaerob korróziója során történik, az oxigénmentes talajvizekben és a talajvízszint alatti redukáló talajokban.

A Föld légkörében található oxigéntől (O2) elzárva, mélygeológiai viszonyok között hidrogén (H2) keletkezik a szerpentinesedés során, a fayalit (Fe2SiO4, az olivin sorozat utolsó, vasban gazdag tagja) kristályrácsában lévő vas (Fe2+) szilikátok, vízben lévő protonok (H+) általi anaerob oxidációja révén. A megfelelő, magnetit (Fe3O4), kvarc (SiO2) és hidrogén (H2) létrejöttéhez vezető reakció a következő:

Ez a reakció hasonlít a Schikorr-reakcióban megfigyelt, vízzel érintkező vas(II)-hidroxid anaerob oxidációjára.

A nagy teljesítményű transzformátorok egy része ásványolaj hűtésű. Ezek meghibásodása esetén gázok képződhetnek, melyek közül a hidrogén a leggyakoribb; ezért a hidrogén képződése a transzformátorban súlyos problémák korai előjele.

A kőolaj- és vegyiparnak nagy mennyiségű H2-re van szüksége. A H2 legnagyobb alkalmazási területe a fosszilis tüzelőanyagok feldolgozása és az ammóniatermelés. A petrolkémiai üzem legfontosabb hidrogénfogyasztó folyamatai a hidrodealkilezés, a hidrodeszulfurizáció és a hidrokrakkolás. Ezenkívül számos más felhasználási területe van, ezek egyike a hidrogénezés; különösen a telítetlen olajok és zsírok (melyek megtalálhatóak például a margarinban) telítettségének növelésekor, illetve a metanol előállításakor. A sósav előállításakor közvetlenül hidrogénforrásként hasznosítják, illetőleg felhasználják ércek redukálószereként.

A hidrogén sok ritkaföldfémben és átmenetifémben jól oldódik, és egyaránt oldódik nanokristályos fémekben és fémüvegben is. A hidrogén fémekben való oldhatóságára befolyással vannak a kristályrácsban lévő szennyezőanyagok, illetve a helyi torzulások. Ezek a tulajdonságok akkor lehetnek hasznosnak, ha a hidrogént forró palládiumlemezeken átvezetve tisztítják; de a gáz magas oldhatósága kohászati probléma, mert sok fémet rideggé tesz, illetve megbonyolítja a csővezetékek és a tartályok, de más gyártmányok tervezését is.

Eltekintve a reagensként való használatától, a H2-t széles körben alkalmazzák a fizika és a mérnöki tudományok területén. Védőgázként használják fel egyes fémek hevítésekor (például volfrám), valamint különböző hegesztési eljárásokban, mint például az atomos hidrogén hegesztésben (AHW). A hidrogént felhasználják az erőművekben, az elektromos generátorok forgórészének hűtésére, mert a hővezetési tényezője az összes létező gáz közül a legnagyobb. A folyékony hidrogént felhasználják kriogén kutatásokban, beleértve a szupravezetőképességét vizsgáló tanulmányokat is. Mivel a hidrogéngáz sűrűsége a levegő -e, ezért könnyebb a levegőnél, így korábban léghajók és léggömbök töltőgázaként használták fel.

Napjainkban a tiszta, illetve a nitrogénnel kevert hidrogént (úgynevezett formálógáz) nyomjelző gázként használják szivárgások detektálására. Az alkalmazásai megtalálhatók az autóipar, a vegyipar, a villamosenergia-termelés, az űrkutatás és a távközlés területén. A hidrogén engedélyezett élelmiszer-adalékanyag (E949), lehetővé teszi az élelmiszer-csomagolások szivárgáspróbáját, illetve antioxidáns tulajdonságokkal bír.

A hidrogén ritkább izotópjainak mindegyike egyedi alkalmazással rendelkezik. A deutériumot (hidrogén-2) felhasználják a fúziós erőművekben; illetve az urán hasadóanyagú CANDU reaktorokban moderátorként (neutron lassításra) alkalmazzák. A deutériumvegyületek alkalmazási területei a kémiai és biológiai vizsgálatok, a kinetikus izotóp hatás tanulmányozása. A tríciumot (hidrogén-3) atomreaktorokban termelik, felhasználják a hidrogénbomba gyártásához, a biotudományokban izotópos címkézéshez, illetve mint sugárzó forrás a világító festékekben.

Az egyensúlyi hidrogén hármaspontjának hőmérséklete meghatározott fix pont az ITS-90 hőmérsékleti skálán; értéke  K.

A hidrogéngázt gyakran alkalmazzák erőművek elektromos generátoraiban a hagyományos léghűtés helyett, mivel számos előnyös tulajdonsága van, amelyek a közvetlen eredményei annak, hogy könnyű, kétatomos molekula. Ezek közé tartozik az alacsony sűrűség és kis viszkozitás, illetve, hogy az összes gáz közül a legmagasabb a fajlagos hőkapacitása és hővezetési tényezője.

A hidrogén nem energiaforrás; eltekintve a deutériummal vagy tríciummal működő kereskedelmi magfúziós erőművektől, amelyek technológiája jelenleg is fejlesztés alatt áll. A Nap energiája is a hidrogén fúziójából származik, de ezen folyamat szabályozható megvalósítása földi körülmények között nehéz feladat. A szoláris, biológiai, vagy elektromos forrásból származó elemi hidrogén előállítása több energiát igényel, mint amennyi az elégetésével nyerhető, így ezekben az esetekben a hidrogén energiatárolóként, ill. energiahordozóként funkcionál; akárcsak egy akkumulátor, ill. a folyékony szénhidrogének. A hidrogén fosszilis forrásokból (mint például a metán) is előállítható, de ezek a források nem fenntarthatók.

A folyékony hidrogén és a sűrített hidrogéngáz egységnyi térfogatra vett energiasűrűsége bármely megvalósítható nyomáson lényegesen kisebb, mint a hagyományos üzemanyagforrásoké; jóllehet az egységnyi tömegre vett energiasűrűsége jóval nagyobb. Mindazonáltal, az elemi hidrogént már széles körben tárgyalják, mint egy gazdaság-szintű, lehetséges jövőbeli energiahordozót. Például a CO2-megkötés, amelyet a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás követ, elvégezhető lenne azon a ponton, amikor a H2 előállítható fosszilis tüzelőanyagokból. A közlekedésben használt hidrogénnek elégése viszonylag tiszta; némi NOx-kibocsátással, de szén-dioxid-kibocsátás nélkül megy végbe. Hasonlóan a hidrogén és nitrogén vegyülete az ammónia is elégethető belsőégésű motorokban, azonban szintén NOx képződés mellett.Az infrastruktúra hidrogénalapú gazdaságra való teljes átalakításának költsége azonban jelentős.

A hidrogént felhasználják az amorf szilícium és amorf szén szabad kötéseinek telítésére, így stabilizálva az anyagi tulajdonságokat. Emellett a különböző oxidokban – beleértve: ZnO, SnO2, CdO, MgO, ZrO2, HfO2, La2O3, Y2O3, TiO2, SrTiO3, LaAlO3, SiO2, Al2O3, ZrSiO4, HfSiO4 és SrZrO3 – potenciális elektrondonor.

A különféle mikroorganizmusok anaerob anyagcseréjük során végtermékként hidrogént állítanak elő, általában vas- vagy nikkeltartalmú enzimek (úgynevezett hidrogenázok) által katalizált reakciókon keresztül. Ezek az enzimek a H2 és az azt alkotó két-két proton és elektron közti reverzibilis redoxi-reakciót katalizálják. A hidrogéngáz a piruvát vízzé történő fermentációja során keletkező redukáló komponensek szállításakor jön létre.

A vízbontás, melynek során a víz összetevőire – protonokra, elektronokra és oxigénre – bomlik, minden fotoszintetizáló szervezetben lejátszódik a fényszakasz során. Néhány ilyen szervezet, köztük a Chlamydomonas reinhardtii algák és a cianobaktériumok kifejlesztettek egy második lépést, a sötétszakaszt, melyben a kloroplasztiszban lévő specializált hidrogenázok redukálják a protonokat és elektronokat, így képezve H2-gázt. Erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a géntechnológiával módosított cianobaktérium hidrogenázok hatékonyan szintetizálják a H2-gázt oxigén jelenlétében is. Hasonló erőfeszítéseket algákkal is végeztek bioreaktorokban.

A hidrogén az emberi biztonságra nézve veszélyes anyag, levegővel keveredve potenciálisan tűz- és robbanásveszélyes; míg tiszta, oxigénmentes formában fulladást okozhat. Ezen túlmenően, a folyékony hidrogén kriogén anyag, ennek megfelelően a nagyon hideg folyadékokkal kapcsolatos veszélyeket rejti magában (mint például a fagyási sérülés). A hidrogén számos fémben oldódik, és azon túlmenően, hogy elszivárog, kedvezőtlen hatással lehet rájuk; ilyen hatás például a hidrogén-elridegedés, amely repedésekhez és robbanáshoz vezethet. A külső légtérbe kiszivárgó hidrogéngáz spontán meggyulladhat. Továbbá a hidrogénlángok amellett, hogy nagyon forróak, szinte láthatatlanok, és így véletlen égési sérülésekhez vezethetnek.

Még a hidrogén adatainak (beleértve a biztonsági adatlapot is) értelmezését is számos jelenség torzítja el. A hidrogén számos fizikai és kémiai tulajdonsága a parahidrogén/ortohidrogén arány függvénye (napokig vagy hetekig is eltart, míg egy adott hőmérsékleten eléri a egyensúlyi arányt, amelyre az adatokat általában megadják). A hidrogén detonációs paraméterei, mint például a kritikus detonációs nyomás és hőmérséklet, erősen függenek a tartály geometriájától.

A hidrogén a tárolóedény falának legkisebb repedésén keresztül is átszivárog. Az olyan tartályok, amelyek más anyagok számára gáztömör tárolást képesek biztosítani, a hidrogén számára nem biztos, hogy megfelelnek.




#Article 13: Kémiai elemek periódusos rendszere (3059 words)


A kémiai elemek periódusos rendszere (más néven: Mengyelejev-táblázat) a kémiai elemek egy táblázatos megjelenítése, amelyben az elemek rendszámuk (vagyis protonszámuk), elektronszerkezetük, és ismétlődő kémiai tulajdonságaik alapján vannak elrendezve. Ez az elrendezés jól szemlélteti az elemek periodikusan változó tulajdonságait, mivel a kémiailag hasonlóan viselkedő elemek így gyakran egy oszlopba kerülnek. A táblázat négy téglalap alakú mezőt (s-, p-, d-, f-mező) is tartalmaz amelyeken belül egyes kémiai tulajdonságok hasonlóságokat mutatnak. Általánosságban elmondható, hogy a sorok (periódusok) bal oldalán fémek, a jobb oldalán pedig nemfémek helyezkednek el.

A periódusos rendszer sorait periódusoknak nevezzük, az oszlopokat pedig csoportoknak. Néhány csoportnak a sorszáma mellett saját neve is van, például a 18-as csoportot nemesgázokként, a 17-es csoportot halogénekként is ismerik, de egyes csoportoknál a csoport első tagjából képzett nevet is használják, például széncsoport, nitrogéncsoport. A periódusos rendszer használható az elemek tulajdonságai közti kapcsolatok levezetésére, de akár még fel nem fedezett elemek tulajdonságait is meg lehet jósolni a segítségével. A kémia oktatásában ma általánosan elterjedt a periódusos rendszer használata, a kémiai sajátosságok különböző formáinak az osztályozásához, rendszerezéséhez és összehasonlításához hasznos segédeszköz. A táblázatot széleskörűen használják a kémiában, fizikában, biológiában és az iparban.

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus tette közzé az első szélesebb körben elismert periódusos rendszert 1869-ben. Felismerte, hogy az akkor ismert elemek tulajdonságai a rendszámuk alapján periodikusan váltakoznak. Mengyelejev emellett megjósolta a táblázat akkor még üres helyeire kerülő elemek néhány tulajdonságát. Előrejelzései a kérdéses elemek felfedezése után többnyire beigazolódtak. Mengyelejev periódusos rendszerét azóta új elemek felfedezésével és a kémiai viselkedést leíró újabb modellekkel bővítették és finomították.

Az összes elemet az 1-es rendszámtól kezdve (hidrogén) a 118-asig (oganeszon) bezáróan felfedezték vagy mesterségesen előállították már, és a periódusos rendszer első hét periódusa teljessé vált a nihónium, moszkóvium, tenesszium és oganeszon felfedezésével, melyet az IUPAC 2015. december 30-án igazolt, hivatalos nevüket pedig 2016. november 28-án kapták meg. Az első 94 elem mindegyike megtalálható a természetben, bár néhányuk csak nyomnyi mennyiségben, és hamarabb állították elő őket laboratóriumban, minthogy a természetben felfedezték volna őket. A 95–118-as rendszámú elemeket csak laboratóriumokban vagy nukleáris reaktorokban állították elő. Ennél nagyobb rendszámú elemek szintézisére folyamatosan történnek próbálkozások. Számos természetben előforduló elem szintetikus radioizotópját is előállították már laboratóriumokban.

A periódusos rendszer mindegyik eleme rendelkezik egy egyedi rendszámmal (Z), amely megmutatja az elem atommagjában található protonok számát. A legtöbb elemnek különböző neutronszámú atomjai fordulnak elő, ezeket izotópoknak nevezzük. Például a szénnek a természetben három izotópja fordul elő: mindegyikük hat protonnal és legtöbbjük hat neutronnal is rendelkezik, de az atomok kb. 1%-ának hét és egy ennél is sokkal kisebb hányadának nyolc neutronja van. Az izotópokat a periódusos rendszer nem különíti el egymástól, hanem együtt, egy elemként ábrázolja őket. A stabil izotóppal egyáltalán nem rendelkező elemek atomtömegének a legstabilabb izotóp atomtömegét veszik, és ezt zárójelben tüntetik fel.

A hagyományos periódusos rendszerben az elemek növekvő rendszám szerint vannak rendezve, és új periódus kezdődik mindig, amikor egy új elektronhéj kezd el kiépülni. A csoportokat az atom elektronkonfigurációja határozza meg: egy adott alhéjon azonos számú elektronnal rendelkező elemek ugyanabba a csoportba kerülnek (például az oxigén és a szelén ugyanabban a csoportban található, mivel mindkét elem külső p-alhéján négy elektron van). Ez alól csak a d-mező kivétel, amelyben a csoportok elemei nem mindig rendelkeznek azonos számú elektronnal az adott alhéjon. A hasonló kémiai tulajdonságokkal bíró elemek általában ugyanabban a csoportban helyezkednek el a periódusos rendszerben, de az f-mezőben és valamennyire a d-mezőben is a megegyező periódusban lévő elemek szintén hasonló kémiai tulajdonságokkal rendelkeznek. Ezáltal viszonylag egyszerű egy elem kémiai tulajdonságait megjósolni, ha a szomszédos elemeinek tulajdonságai ismertek.

Az első 94 elem megtalálható a természetben, a maradék 24 elemet az ameríciumtól az oganeszonig eddig csak mesterségesen állították elő. A természetben megtalálható 94 elem közül 11 csak a természetes elemek radioaktív bomlási sorában fordul elő. Sem asztáciumot (Z=85), sem az einsteiniumnál (Z=99) nehezebb elemet nem figyeltek meg még makroszkopikus mennyiségben, a franciumról pedig mindössze egy mikroszkopikus minta (300 000 atom) által kibocsátott fény segítségével készítettek fényképet.

A csoportok a periódusos rendszer függőleges oszlopai. Egy adott csoport elemeinek jellemzően több hasonló tulajdonságuk van, mint az azonos periódusok, vagy mezők elemeinek. Ezeket a hasonlóságokat az atomszerkezetre vonatkozó modern kvantummechanikai elméletek azzal magyarázzák, hogy az azonos csoportbeli elemek vegyértékelektron-szerkezete megegyezik. Ennek következtében az azonos csoportba tartozó elemek kémiai szempontból hasonlóan viselkednek és tulajdonságaik egyértelmű változást mutatnak az atomtömeg növekedésével. Ugyanakkor a periódusos rendszer egyes részein, például a d-mezőben, vagy az f-mezőben a perióduson belüli hasonlóságok ugyanolyan, vagy még fontosabbak lehetnek.

Nemzetközi elnevezési egyezmény alapján a csoportokat balról jobbra (az alkálifémektől kezdve a nemesgázokig) 1-18-ig terjedő számokkal jelölik. Korábban a csoportokat római számokkal jelölték és I-től VIII-ig számozták őket. A római számok után egy A-betűt írtak, ha az elem az s- vagy p-mezőbe tartozott (ezek az ún. főcsoportok) és B-betűt, ha a d-mezőbe (mellékcsoportok). Ezen kívül még a 8-as, 9-es és 10-es csoportot egy háromszoros méretű csoportnak tekintették VIIIb csoport néven. Az új IUPAC-nevezéktan 1988-ban lépett életbe és azóta helytelenítik a régi elnevezések használatát, bár Magyarországon a régi rendszer használata még mindig elterjedt.

Egyes csoportoknak hétköznapi nevük is van, például a 18-as csoportot nemesgázokként, a 17-es csoportot halogénekként is ismerik, de egyes csoportoknál a csoport első tagjából képzett nevet is használják, például széncsoport, nitrogéncsoport, oxigéncsoport. A 3-10-es csoportok elemei kevesebb hasonlóságot, vagy függőleges tendenciát mutatnak, ezért nincs is köznapi nevük, hanem egyszerűen a sorszámukat, vagy a csoport első eleméből képzett nevet használják rájuk.

Az azonos csoportban lévő elemek atomsugara, ionizációs energiája és elektronegativitása jellegzetes változásokat mutat. A csoporton belül lefelé haladva az atomsugár növekszik, mivel a több betöltött elektronhéj miatt a vegyértékelektronok egyre nagyobb méretű héjra épülnek be. Az ionizációs energia a csoportokon belül csökken, mert az atommagtól távolabb lévő külső elektronokra kisebb magvonzás hat, ezért könnyebben eltávolíthatók. Ugyanezen okból csökken az elektronegativitás is. E szabályszerűség alól kivétel a 11. csoport, ahol az elektronegativitás a csoportban lefelé haladva nő.

A periódusok a periódusos rendszer vízszintes sorai. Noha az azonos csoportok tagjai általában több hasonlósággal bírnak, mint az azonos periódusok tagjai, de a periódusos rendszer egyes részein a vízszintes trendek a fontosabbak. Ilyen az f-mező, ahol a lantanoidák és az aktinoidák hasonló tulajdonságú elemek két vízszintes sorozatát alkotják.

Az azonos periódusban lévő elemek atomsugara, ionizációs energiája, elektronaffinitása és elektronegativitása többé-kevésbé egyenletesen változik. A periódusban jobbra haladva az atomsugár csökken, mivel a növekvő protonszám miatt az atommag egyre erősebb vonzó hatást gyakorol az elektronokra. Az atomsugár csökkenése miatt az ionizációs energia ugyanakkor balról jobbra haladva növekszik a periódusokon belül. Ennek oka az, hogy minél erősebben vonzza az atommag az elektronokat, azokat annál nehezebb eltávolítani az atomról. Az elektronegativitás is ugyanúgy a növekvő magvonzás miatt növekszik. Az elektronaffinitás szintén növekedést mutat a perióduson belül: a periódus bal oldalán elhelyezkedő fémek jellemzően alacsonyabb elektronaffinitással bírnak, mint a periódus jobb oldalán található nemfémek (a nemesgázok kivételével).

A periódusos rendszer elemeit mezőkbe lehet sorolni az alapján, hogy az elem utolsó elektronja melyik alhéjra épül be, így beszélhetünk s-, p-, d- és f-mezőről. Az s-mező magába foglalja az első két csoportot (az alkálifémeket és alkáliföldfémeket), valamint a hidrogént és a héliumot. A p-mezőbe az utolsó hat csoport elemei tartoznak (13-18-as csoportok, vagy III-VIII. főcsoportok) és más elemek mellett tartalmazza az összes félfémet és nemfémet. A d-mező a 3-12. (vagy IIIb-IIb) csoportokat foglalja magába és tartalmazza az összes átmenetifémet. Az f-mező, melyet helytakarékossági okokból gyakran külön ábrázolnak a periódusos rendszer többi részétől, nem tartalmaz számozott csoportokat és a lantanoidákból és az aktinoidákból áll.

Közös fizikai és kémiai tulajdonságaik alapján az elemeket három nagyobb csoportra lehet osztani: fémekre, félfémekre és nemfémekre. A fémek jellemzően fénylő, jó elektromos- és hővezető, jól nyújtható és kalapálható, a higany kivételével szilárd anyagok, melyek egymással ötvözeteket, nemfémekkel pedig sószerű ionos vegyületeket képeznek. A nemfémek többsége színes, vagy színtelen, a hőt rosszul vezető szigetelő gáz, amelyek egymással kovalens vegyületeket alkotnak. A fémek elektronleadással könnyedén képeznek kationokat, míg a nemfémek hajlamosak inkább elektronfelvétellel anionná alakulni. A fémek és nemfémek közt helyezkednek el a félfémek, melyek tulajdonságai átmenetet képeznek a két csoport közt, vagy keverékei azoknak.

A fémeket és nemfémeket fel lehet osztani további alcsoportokra, ami a fémes jelleg nemfémes jellegbe való átmenetét mutatja a periódusban balról jobbra haladva. A fémeken belül külön csoportot alkotnak a nagy reakciókészségű alkálifémek, a kevésbé reaktív alkáliföldfémek, lantanoidák és aktinoidák, az átmenetifémek és végül a fizikailag és kémiailag is gyenge másodfajú fémek. A nemfémeket egyszerűen többatomos nemfémekre, kétatomos nemfémekre és nemesgázokra osztják. A többatomos nemfémek, melyek a félfémekhez legközelebb helyezkednek el mutatnak még némi fémes karaktert, míg a kétatomos nemfémek és az egyatomos és szinte teljesen inert nemesgázok már egyáltalán nem. Egyéb speciális csoportosítások is, például a tűzálló fémek, vagy a nemesfémek (mindkét csoport az átmenetifémek egy alcsoportja) is ismertek.

Az elemek közös tulajdonságaik alapján való kategorizálása nem tökéletes. Minden kategóriában tulajdonságok széles spektruma jelenik meg és könnyen lehet ezek határain átfedéseket találni. Például a berilliumot az alkáliföldfémek közé sorolják, de amfoter tulajdonsága és a kovalens vegyületek alkotására való hajlama mind olyan tulajdonságok, melyek inkább a másodfajú fémekre jellemzőek. Az elemek ily módon való kategorizálása legalább 1869-ig nyúlik vissza, amikor Hinrichs leírta, hogy a periódusos rendszerben egyszerű határvonalakkal el lehet különíteni a hasonló tulajdonságú elemeket, például a fémeket és nemfémeket, vagy a gáz halmazállapotú elemeket. Az elemek más alapelvek szerinti besorolása is lehetséges, például geokémiai szempontok alapján a Goldschmidt-féle rendszer, vagy a Szádeczky-Kardoss-féle geokémiai rendszer szerint, vagy esetleg kristályszerkezetük szerint.

A semleges atomok egy kis méretű, de nagy tömegű, pozitív töltésű, protonokból és neutronokból felépülő atommagból és az ezt körülvevő jóval ritkább, negatív töltésű elektronburokból állnak. Az atommag körül elhelyezkedő elektronokat négy kvantumszám segítségével jellemezhetjük, amelyek meghatározzák az elektron energiáját, térbeli elhelyezkedését és egyéb sajátságokat is. A főkvantumszám (n) megadja az elektron általános energiaszintjét. A szám növekedése az elektron és a mag távolságát is jelzi, ezért azt mondjuk, hogy a különböző főkvantumszámhoz tartozó elektronok különböző elektronhéjon vannak. Az n = 1, 2, 3... értékekhez tartoznak a K, L, M... héjak. A mellékvantumszám (l) a pálya impulzusmomentumát, illetve az elektron töltéseloszlásának az alakját adja meg. Egy elektron l kvantumszámainak értékei a főkvantumszámtól függnek: összesen n értéke lehet az n-1 tartományban, azaz l lehet 0, 1, 2, 3.... A mellékvantumszámok alhéjakat határoznak meg, így az l = 0, 1, 2, 3... értékekhez tartozó elektronokat s, p, d, f... elektronoknak is nevezzük. A mágneses kvantumszám (m) a pálya térbeli irányultságát adja meg, értéke 2l + 1 lehet (0, ±1, ±2...), így az s-elektronoknak csak egyféle beállása lehetséges, a p-elektronoknak viszont már három és így tovább. A negyedik kvantumszámot spinkvantumszámnak nevezik, értéke - ½ és + ½ lehet. Az atomokon belül valamennyi elektron leírható ezzel a négy kvantumszámmal és a Pauli-elv értelmében egy atomban nincs két olyan elektron, melynek mind a négy kvantumszáma megegyezne.

Ezek alapján belátható, hogy közvetlen és egyszerű kapcsolat van az atomok elektronszerkezete és a periódusos rendszer formája között. A periódusos rendszer első eleme, a hidrogén egyetlen elektront tartalmaz, elektronkonfigurációja 1s1. Az ezt követő elem, a hélium két elektronnal rendelkezik, elektronszerkezete 1s2, és mivel n=1, l=0, m=0 és ms=±½, így több elektron nem is fér erre a héjra, így a hélium lezárja az első periódust. A továbbiakban is ugyanezen elvek alapján töltődnek fel az elektronok: mindig új periódus kezdődik, ha az elem leglazábban kötött elektronjának főkvantumszáma nő. Általánosan elmondható, hogy az alhéjak az n+l növekvő értékének sorrendjében töltődnek fel és abban az esetben ha két elektron n+l értéke megegyezik,a akkor előbb a kisebb n értékű az erősebben kötött. Így a második periódusban a 2p-alhéj kiépülése miatt már nyolc elektron van, de a 3d-alhéj csak a negyedik periódusban kezd el kiépülni (n+l = 5 a 3d-alhéjnál és 4 a 4s-alhéjnál), a 4f-alhéj pedig csak a hatodik periódusban. A periódusos rendszer elrendezéséből adódóan az azonos oszlopban (csoportban) lévő elemek legkülső héján, vagyis a vegyértékhéján lévő elektronok száma megegyezik.

Minthogy az elemek tulajdonságait legnagyobbrészt az elektronszerkezete határozza meg, az elemek tulajdonságai visszatérő mintázatot, vagyis periodicitást mutatnak, melyek némelyikét (atomsugár, ionizációs energia és elektronaffinitás) a lentebbi diagramok szemléltetik. A tulajdonságok e periodicitása vezetett az első periódusos rendszerek megalkotásához.

Az atomsugár kiszámíthatóan és jól magyarázható módon változik a periódusos rendszerben. Az elemek atomsugara a periódusokban a rendszám növekedésével az alkálifémektől kezdve a nemesgázokig általánosan csökken, a csoportokon belül pedig nő. A periódusokon belüli csökkenés oka az, hogy a növekvő protonszám miatt az atommag egyre erősebb vonzó hatást gyakorol az elektronokra, a csoportokon belüli növekedést pedig az okozza, hogy a vegyértékelektronok egyre nagyobb méretű héjra épülnek be. Az atomok sugara drasztikusan nő a periódusok végén lévő nemesgázok és a következő periódus elején lévő alkálifémek között.

A 4f-alhéj elektronjai, melyek a cériumtól (58-as rendszámú elem) az itterbiumig (70-es rendszámú elem) töltődnek fel, képtelenek a növekvő magtöltést hatékonyan árnyékolni. A lantanoidákat közvetlenül követő elemek atomsugara lényegesen kisebb a várhatónál, és majdnem megegyezik a felettük lévő elemek atomsugarával. Ennélfogva a hafniumnak gyakorlatilag megegyezik az atomsugara (és a kémiai tulajdonságai) a cirkóniuméval, hasonlóan a tantál atomsugara is közel azonos a nióbiuméval és így tovább. Ezt a jelenséget lantanoidakontrakciónak nevezik. A lantanoidakontrakció hatása a platináig figyelhető meg, ez után az inert pár effektusként ismert relativisztikus hatás elfedi azt. Egy hasonló jelenség, a d-mező kontrakciója figyelhető meg a d-mező és p-mező elemei közt, de ennek a hatása kevésbé hangsúlyos.

Az első ionizációs energia a semleges atomról egy elektron eltávolításához szükséges energia, a második ionizációs energia egy második elektron eltávolításához szükséges energia és így tovább. Egy adott atomnál az egymást követő ionizációs energiák értéke mindig nagyobb az előzőnél, például a magnézium első ionizációs energiája 738 kJ/mol, a második pedig 1450 kJ/mol. Ez abból következik, hogy a második elektront már egy pozitív töltésű ionról kell leszakítani és ez mindig nagyobb energiát igényel, mint ha semleges atomról kellene eltávolítani. Nagy ugrás történik az egymást követő ionizációs energiák értékében, ha az elektront nemesgáz-szerkezetű ionról kell eltávolítani. Ismét a magnézium példáján szemléltetve: az első két ionizációs energia megfelel a két 3s elektron eltávolításához szükséges energiának, így a harmadik ionizációs energia jelentősen nagyobb, 7730 kJ/mol, mivel a harmadik elektront a nagyon stabil neonhoz hasonló elektronszerkezetű Mg2+-ionról kell leszakítani.

Az ionizációs energia változására periodicitás jellemző. A periódusokon belül a rendszám növekedésével növekvő magvonzás egyre nehezebbé teszi az elektronok leszakítását, ezért a periódusokon belül az ionizációs energia tendenciaszerűen nő. A csoportokon belül a rendszám növekedésével az ionizációs energia viszont csökken, mivel a külső elektronok egyre távolabbi héjakon helyezkednek el, ahol egyre kisebb magtöltés hat rájuk és ezért egyre könnyebben leszakíthatók. A periódusokon belül az ionizációs energia növekedése nem teljesen monoton. Például a III. főcsoportbeli bór első ionizációs energiája alacsonyabb az előtte lévő II. főcsoportbeli berillium első ionizációs energiájánál. Ennek oka az, hogy a bór legkülső elektronja az s-alhéjnál valamivel magasabb energiaszintű p-alhéjra kerül, ahonnan így könnyebben leszakítható. Hasonló csökkenés figyelhető meg a VI. főcsoportban, ahol a legkönnyebben leszakítható elektron ellentétes spinnel épül be az egyik p-pályára, ahonnan a másik elektronnal kialakuló elektrosztatikus taszítóerő könnyíti meg a leszakítást.

Az elektronegativitás az egyes atomok elektronvonzó képességét fejezi ki. Az atomok elektronegativitása függ a rendszámtól és a vegyértékelektronok magtól való távolságától. Minél nagyobb egy elem elektronegativitása, annál jobban vonzza az elektronokat. Az elektronegativitás fogalmának bevezetését először Linus Pauling javasolta 1932-ben. Az elektronegativitás a periódusos rendszeren belül általánosságban balról jobbra és lentről felfelé növekszik. Így a fluor a legnagyobb és a cézium a legkisebb elektronegativitású, legalábbis azon elemek közül, melyekről pontos adatok elérhetők.

Ezen általános szabály alól van néhány kivétel. A gallium és germánium elektronegativitása például nagyobb, mint a fölöttük elhelyezkedő alumínium és szilícium elektronegativitása a d-mező-kontrakció miatt. A negyedik periódus közvetlenül az átmenetifémek utáni elemeinek szokatlanul kicsi az atomsugara, mivel a 3d-elektronok nem árnyékolják hatékonyan az atommag növekvő töltését és a kisebb atomméretek összefüggésben állnak a nagyobb elektronegativitással.

Egy atom elektronaffinitása azt az energiamennyiséget jelenti, ami akkor szabadul fel, ha a semleges atom egy elektron felvételével negatív töltésű ionná alakul. Általánosságban a nemfémek pozitívabb elektronaffinitással bírnak, mint a fémek. Az elemek közül a klórnak a legnagyobb és a higanynak a legkisebb az elektronaffinitása. Az elektronaffinitás a periódusokon belül általánosan növekszik, értéke minden periódusban a halogéneknél a legnagyobb, ugyanis ezeknél az elemeknél egy elektron felvételével stabilis nemesgázszerkezet alakul ki, és ez nagy energiafelszabadulással jár.

A csoportokon belül lefelé haladva csökkenő elektronaffinitás lenne várható. A plusz elektron az atommagtól egyre távolabbi elektronhéjra lépne be, így a rá ható magvonzás is egyre kisebb lenne és ezért kevesebb energia szabadulna fel a hozzáadásakor. Ezzel szemben az elemek közel egyharmada rendellenesen viselkedik abban az értelemben, hogy a nehezebb elemek nagyobb elektronaffinitással bírnak, mint a náluk könnyebb csoporttársaik. Ezért nagyrészt a d- és f-elektronok gyenge árnyékoló hatása a felelős. A csoportok közül egyedül az alkálifémeknél figyelhető meg az egész csoportra kiterjedő egyenletes csökkenés.

Minél alacsonyabb az ionizációs energia, elektronegativitás és elektronaffinitás értéke, annál inkább fémes jellegű az adott elem. Ugyanezen értékek növekedésével a nemfémes jelleg erősödik. A tulajdonságok periodikus változásából következően a fémes karakter a csoportokon belül nő, a periódusokon belül pedig általánosan csökken, néhány szabálytalansággal amit főként a d- és f-elektronok gyenge árnyékolóképessége, valamint relativisztikus hatások okoznak. Így a legfémesebb elemek (mint a cézium és a francium) a periódusos rendszer bal alsó sarkában, a leginkább nemfémes jellegű elemek (oxigén, fluor és klór), pedig a jobb felső részén találhatóak. A függőleges és vízszintes változások kombinációja magyarázatul szolgál az egyes periódusos rendszerben megjelenő, fémek és nemfémek közti lépcsőzetes határvonalra, illetve az ezen vonal mentén található elemek félfémek közé való sorolásának gyakorlatára.

, Ilja Jefimovics Repin világhírű festménye. Mengyelejev táblázatában kihagyta az akkor még ismeretlen elemek helyét

Az eredeti táblázatot a szubatomi részecskék felfedezése és az atomszerkezetről alkotott jelenlegi kvantummechanikai elméletek kidolgozása előtt állították össze. Ha az elemeket atomtömegük szerint sorrendbe állítjuk, és bizonyos tulajdonságokat megvizsgáljuk, felfedezhető ismétlődés, „periodicitás” a növekvő atomtömeg mentén. Az első tudós, aki ezt felismerte
a német kémikus, Johann Wolfgang Döbereiner volt, aki 1828-ban felfedezett egy pár, hasonló elemekből álló triádot:

Ez alapján az 1860-as évek elején John Newlands és Alexandre-Emile Béguyer de Chancourtois rájött, hogy ha az elemeket az atomtömegük szerint sorba rakjuk, akkor a kémiai tulajdonságaikban szabályosság figyelhető meg.
Illetve, ha az elemeket növekvő atomtömeg szerint sorrendbe állítjuk, akkor minden nyolcadik hasonló fizikai és kémiai sajátosságokat mutat, amit a zenei oktávokhoz hasonlított. Bár sok esetben ez jól működött, az oktávok két ok miatt bizonyultak hibásnak:

Végül 1869-ben az orosz kémiaprofesszor, Mengyelejev, és négy hónappal később a német Julius Lothar Meyer egymástól függetlenül készítették el az első periódusos rendszert, melyben az elemeket tömegük szerint rakták sorba. Azonban Mengyelejev néhány elemet a sorrendtől eltérően helyezett el, hogy a tulajdonságaik jobban igazodjanak a szomszédjaikhoz, kijavította néhány elem atomtömegét, és megjósolta a táblázat még akkor üres helyeire kerülő elemek felfedezését, és azok tulajdonságait. A rendszer helyességét megerősítette 1875-ben a gallium, 1879-ben a szkandium, 1886-ban a germánium felfedezése, mert ezek az elemek a megjósolt tulajdonságokat mutatták. Mengyelejevet a 19. század végén, a 20. század elején az elemek elektronszerkezetének felfedezése igazolta.




#Article 14: Erdős Pál (681 words)


Erdős Pál (Budapest, 1913. március 26. – Varsó, 1996. szeptember 20.) a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa, az MTA tagja.

Apai nagyszülei Engländer Adolf és Zimmermann Teréz, anyai nagyszülei Wilhelm Ármin és Grün Zsófia voltak. Apja, Erdős (Engländer) Lajos matematikatanár volt, aki egyetemei évei alatt összebarátkozott Kármán Tódorral és Fejér Lipóttal is. Ő magyarosította a család nevét Erdősre. Anyja, Wilhelm Anna szintén matematikatanár volt. Szülei 1905. április 9-én Budapesten, a VI. kerületben kötöttek házasságot, s három gyermekük született: Magda (1908–1913), Klára (1910–1913) és Pál. A két lánytestvér – amikor anyjuk kórházban feküdt a leendő matematikussal – szeptikus skarlátban meghalt. A családi tragédia rányomta bélyegét későbbi életükre. Szülei, hogy egyetlen gyermeküket megóvják, sokáig nem íratták fiukat nyilvános iskolába.

Középiskolába már rendesen járatták, és saját bevallása szerint a történelem volt kedvenc tantárgya. Már a középiskolában kitűnt tehetségével, mint a KöMaL feladatmegoldója. Tagja volt a matematika iránt érdeklődő budapesti középiskolásokat tömörítő Anonymus-csoportnak Turán Pállal, Szekeres Györggyel, Klein Eszterrel és másokkal együtt. A budapesti Szent István Gimnáziumban érettségizett, kiváló eredménnyel.

Jól sikerült érettségije és a numerus clausus 1928-as változtatása együttesen járult hozzá ahhoz, hogy felvegyék az egyetemre. Párhuzamosan járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre és a Budapesti Műszaki Egyetemre, mivel így a legjobb professzorokat hallgathatta: Fejér Lipótot, Kürschák Józsefet és Kőnig Dénest.

Hitler hatalomra kerülése miatt a zsidógyűlölet tovább erősödött Magyarországon. Erdős így külföldre kényszerült, s kapóra jött, hogy lehetősége volt ösztöndíjasként Manchesterbe menni tanulni. Négy évet töltött ott, majd az Anschluss és a hazai politikai helyzet romlása miatt a princetoni Institute for Advanced Study-ba ment, amely a matematikai kutatások központja volt olyan tudósokkal, mint Albert Einstein, Neumann János és Wigner Jenő. Stanisław Ulam megpróbálta Erdőst a Manhattan tervbe is bevonni, de Erdős hazakívánkozott. Végül 1948-ban látogatott haza, s ekkor ismerte meg Rényi Alfrédot. A kommunizmus gátlástalan diktatúráját érzékelve újra távozott: a következő években Anglia és az USA között ingázott. 1954-ben a McCarthy-féle antikommunista kampány részeként kitiltották az Amerikai Egyesült Államokból, mert egy USA-ból a vörös Kínába hazatérő matematikussal levelezett; anyja, MTA-titkári pozíciójának megtartása érdekében MKP-tag lett; egy kihallgatása során Marxot nagy tudósnak tartotta. Izraelbe ment, de magyar állampolgárságát megtartotta. 1955-ben rendeződött a viszonya Magyarországgal, az MTA tagnak választotta, s Rényi a Matematikai Kutatóintézetben munkát is ajánlott neki. Ezután budapesti támaszpontjáról indult megszámlálhatatlan világ körüli útjára, melyekre anyját is gyakran magával vitte.

Elsősorban számelmélettel (ezen belül főleg elemi számelmélettel) és kombinatorikával, halmazelmélettel, analízissel és valószínűségszámítással foglalkozott, de a matematika szinte minden ágában alkotott. Számelméleti, illetve kombinatorikai kutatásaival ún. magyar iskolát teremtett. Életében ő volt a kombinatorika kutatásának és alkalmazásának talán legnagyobb egyénisége. Meghonosította a Ramsey-típusú jelenségek vizsgálatát és nagy úttörője volt a véletlen módszerek alkalmazásának. Zsenialitása nemcsak bizonyításaiban mutatkozott meg, hanem nagy problémafelvető is volt: művészi szintre fejlesztette a fontos problémák meglátásának képességét. Sokszor pénzdíjat tűzött ki ezekre, néhány dollárostól több ezer dollárosig.

Élete utolsó évtizedeiben valamelyest hírességgé vált, nemcsak Magyarországon, de az egész világon is. Ebben nemcsak hatalmas életműve játszott szerepet, de sajátos, örökké utazó életformája is, valamint olyan, az újságírók számára hálás téma is, mint sajátos ironikus beszédmódja („Erdős-nyelv” v. „Erdős-szótár”): úr (nő), rab (férfi), epszilon (gyerek), a Jordan-tételt tanulmányozza (börtönben van), meghalt (abbahagyta a matematikai kutatást), szörny (kutya), méreg (alkohol), lényegtelen lény (matematikával nem foglalkozó, az iránt nem érdeklődő ember). Élete végéig erős magyar akcentussal beszélte az angolt. Ver ar zö köpsz? – kérdezte nemegyszer, egy ismeretlen lakás konyhájában bóklászva. Nem véletlen, hogy egy indiai egyetem folyosóján, az előadóteremből kiszűrődő hang alapján Marx György felismerte, hogy ott egy magyar matematikus tart előadást.

Tagja volt a magyar (1956), az amerikai (1979), az indiai (1988), az angol (1989) és más tudományos akadémiáknak; munkásságáért több külföldi tudományos akadémia választotta tiszteletbeli tagjává. 1500 cikke jelent meg, több mint 500 társszerzővel dolgozott, 15 egyetemnek volt a díszdoktora. 1983-ban megkapta a legmagasabb nemzetközi elismerést, a Nobel-díjjal egyenértékű Wolf-díjat. Magyarországon Kossuth-díjjal (1958) és Állami Díjjal (1983) – számelméleti, approximáció- és interpoláció-elméleti, kombinatorikai, halmazelméleti, valószínűségszámítási, geometriai és komplex függvénytani kutatásaiért, iskolát teremtő tudományos és nevelő munkájáért – tüntették ki.

A matematikusok máig számontartják (félig-meddig viccesen, félig-meddig Erdősnek emléket állítandó) az egyes matematikusokhoz rendelt ún. Erdős-számot, amely azt fejezi ki, hogy a publikálás által mennyire kerültek közel hozzá.

 sor összege irracionális szám.




#Article 15: Víz (1032 words)


A víz, vagyis a dihidrogén-monoxid () a hidrogén és az oxigén vegyülete, kémiai képlete H2O. Színtelen, szagtalan, íztelen, folyékony kémiai anyag, melynek mikroorganizmusoktól mentes állapotban olvadáspontja 0 °C, forráspontja 101,3 kPa nyomáson 100 °C. Egészen -48 Celsius-fokig túlhűthető.

A „víz” megnevezés általában a szobahőmérsékleten folyékony állapotra vonatkozik, szilárd halmazállapotban jégnek, légnemű halmazállapotban gőznek nevezik. Dipólusmolekulák alkotják. A víz amfoter vegyület, ami azt jelenti, hogy viselkedhet savként és bázisként is.

A víz élettani, gazdasági és ipari szempontból is kiemelkedően fontos. A vízi úton történő szállítás a kereskedelem és gazdaság gerincét képezi. A természetes vizekből és akvakultúrákból származó halgazdaság volumene 2017-ben meghaladta a 170 millió tonnát. Ugyanebben az évben a világszerte működő, összesen 21,9 GW kapacitású vízierőművek 4,185 terawattóra energiát termeltek. Emellett a vizet hűtő- és fűtőberendezésekben, illetve hőerőművekben is használják. Vegyipari és gyógyszeripari alkalmazása is igen sokrétű. Egyrészt szervetlen és szerves szintézisekben nélkülözhetetlen oldószer, reakcióközeg, illetve reagens. Alkánok vízgőzzel történő reformálása szintézisgázt eredményez, vízgőz krakkolással pedig igen értékes olefineket (etilén, propilén) állítanak elő. A propán és propilén oxidációján alapuló akrilsav-szintézisben is jelentős szerepe van. Intenzív kutatások irányulnak a hidrogén-peroxid vízből történő előállítására is.

A vendéglátásban a vezetékes és palackozott ivóvízzel, a forrásvízzel, a szikvízzel, az ásványi anyaggal dúsított ivóvízzel, az ízesített vízzel, a természetes ásványvízzel és a gyógyvízzel találkozhatunk. Napjainkban az ivóvizet már előállítják, kitermelik, és csővezetékeken keresztül juttatják el a felhasználókig. Régen főleg kútból/gémeskútból húzták fel a vizet, bár még most is vannak ilyen kutak.

Drasztikusan csökken a Föld ivóvízkészlete. Korunknak egyik nagy problémája az ivóvízhiány. 2006-ban a mezőgazdaság felelős a globális vízfogyasztás mintegy 80%-áért.

Geológiai értelemben a víz egyszerre két csoportba tartozik:

Ásványként az oxidásványok ásványosztályba és annak 1. alosztályába (egyszerű oxidok közé) tartozik, és a SiO2-hoz hasonló tetraéderes elemi cellái hatszöges kristályrendszerű (hexagonális) kristálykifejlődést eredményeznek. Általános megjelenési formája a hatszöges oszlop lenne, ennek azonban leggyakoribb és legismertebb a kezdeti fázisa a hópihe, a hatszöges oszlop metszete.

Kőzetként monomineralikus, a hidrogén-oxid ásványból álló üledékes kőzet. Ezt nem befolyásolja a folyékony halmazállapot, ahogy a higany is lehet ásványos terméselem, sőt a földgáz is kőzetfajta.

A közfogyasztású ivóvizek vizsgálatát és ellenőrzését Magyarországon az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint a helyi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) végzi. 

A közegészségügyi előírások a főzésre, mosogatásra, testi tisztálkodásra szolgáló víztől ugyanazokat a tulajdonságokat követelik meg, mint az ivóvíztől.
Az előírások szerint az alábbi tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ivóvíznek:

A 18. század előtti írásokban az édes (iható) vizeket jónak nevezték.

Biológiai jelentősége óriási, a földi élet elképzelhetetlen nélküle, a sejt- és testnedvek legnagyobb részét víz alkotja. A vér ozmózisnyomásának normál szinten tartásában is jelentős szerepe van. Ajánlott a napi legalább 1,5-2 liter folyadék elfogyasztása, ez alapvető igénye szervezetünknek. Két-három napnál tovább az orvostudomány mai állása szerint az ember nem élheti túl a vízhiányt.

A víz rendkívül fontos szerepet betöltő kémiai anyag, a Föld vízburkát alkotja, kitölti a világ óceánjait és tengereit, az ásványok és kőzetek alkotórésze, a növényi és állati szervezetek pótolhatatlan része. Nagyon fontos az iparban, a mezőgazdaságban, a háztartásokban, a laboratóriumokban stb.

A vizekben élő állatok számára nélkülözhetetlen. Az oldott oxigént lélegzik kopoltyújukkal, másrészt télen, mivel 4 °C-on a legsűrűbb, a 4 °C-os víz a vizek aljára süllyed, és ezek után nem érintkezik a hideg levegővel, ezért nem fagy meg. Így az állatok áttelelhetnek megfagyás nélkül a tavak alsó részeiben.

A mitológia illetve az ókori tudomány több helyen fontos dologként hivatkozik a vízre: Az arisztotelészi négy alapelemek (föld, víz, levegő, tűz) egyike.

A víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék. Az ivóvíz kellemes ízét a benne oldott anyagok okozzák.
A víz az egyetlen olyan anyag a Földön, amely mindhárom halmazállapotában megtalálható. A víznek +4 °C-on a legnagyobb a sűrűsége. Nagy hőmérséklet hatására (pl. olvadt fém) termikus bomlás következik be, azaz hidrogénre és oxigénre bomlik – ezek elegye az igen robbanékony durranógáz.

A víz folyékony és szilárd halmazában is a vízmolekulák között hidrogénkötések (hidrogénhíd-kötések) jönnek létre: az egyik vízmolekula hidrogénatomja kapcsolódik a másik vízmolekula oxigénatomjának egyik nemkötő elektronpárjához. A molekulák közti hidrogénkötésben álló hidrogén és oxigén atommagok nagyobb távolságra vannak egymástól, mint a molekulán belüli kovalens kötésben álló hidrogén és oxigén atommagok. Egy vízmolekula összesen 4 másik vízmolekulához képes hidrogénkötéssel kapcsolódni. A folyékony halmazállapotú vízben nem minden hidrogénkötés jön létre, kialakulásuk és felbomlásuk folyamatos, csak részleges rendezettség alakul ki. Azonban a víz jéggé fagyásakor – azaz a molekularácsos kristályszerkezet kialakulásakor – minden hidrogénkötés létrejön, a molekulák között teljes rendezettség alakul ki, amely egyúttal rosszabb térkihasználtságot eredményez, mint amit a molekulák a folyékony vízben megvalósítanak: a molekulák a jégben távolabb helyezkednek el egymástól, nagyobb teret töltenek be, mint a vízben. Ez okozza azt, hogy a jég sűrűsége kisebb, mint a vízé, és fagyáskor a többi anyagtól eltérően a víz térfogata megnő (mintegy 9%-kal). Ezért úszik a jég a vízen.

A víz molekulája poláris molekula: az oxigénatomok felé eső molekularész kissé negatív, a hidrogénatomok felé eső rész pedig kissé pozitív töltésű. Ennek köszönhető, hogy a víz sok ionvegyület, például a konyhasó (NaCl) jó oldószere.

A víz jéggé alakulásához apró, szilárd szennyezőanyagoknak kell a vízben lenniük, amik körül a jéggé alakulás megindulhat. Ez átlagosan -12 °C körül következik be. Az ilyen hőmérsékletű víz kisebb rázkódás vagy porszem hatására is azonnal látványosan (3–5 cm/s) kristályosodásnak indul, de nem fagy meg teljesen. A jégkristályok között marad folyékony halmazállapotú víz, ami csak -48 °C-on fagy tömör jéggé. A mindenféle szennyeződéstől mentes („szupertiszta”) vizet ugyanis -48 °C-ig is le lehet hűteni anélkül, hogy jéggé fagyna. -48 °C-on azonban a víz szerkezete hirtelen jéggé alakul, melyet hangjelenség kísér. Ez a legtisztább víznél is bekövetkezik. A 0 és -48 fok közötti víz azért kezd el kristályosodni, mert a hidrogénhíd-kötések ekkor már képesek összetartani a vízmolekulákat. Elektromos töltés hatására a víz dermedéspontja megváltozik. Az egyébként szokásos -12 °C helyett, ha a felszín pozitív elektromos töltésű, akkor -7 °C lesz, míg negatív töltés esetén -18 °C-ig hűthető.

A kialakult anyag tovább hűthető: -120 °C alatt a víz sűrűn folyóvá válik, majd -135 °C-nál üvegesen áttetsző lesz kristályszerkezet kialakulása nélkül.

A víz különleges tulajdonsága, hogy változatos körülmények között a fagyni kitett meleg víz hamarabb fagy meg, mint mellette a hideg. A Mpemba-paradoxonra több részleges magyarázatot adtak, de a teljes megértéshez még további vizsgálatokra van szükség.

A víz sűrűségmaximuma a fagyáspont felett van (4 °C).
A sűrűség és a hőmérséklet közötti összefüggés , de némi hiba van benne. Az összefüggés nem lineáris.




#Article 16: Kuroszava Akira (384 words)


 (Tokió, 1910. március 23. – Tokió, 1998. szeptember 6.) japán filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró.

Japán talán legismertebb filmrendezője. Nagy hatással volt rendezők több generációjára világszerte. Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó műve halála után, 1999-ben jelent meg. Kevés olyan filmkészítőt ismerünk, akinek pályafutása ilyen hosszú és munkássága ilyen közkedvelt lett volna.

Nyolcadik gyermekként született egy tokiói családban. Apja tornatanár volt, aki kedvelte a nyugati kultúrát, különösen a sportot és a filmeket. Az általános iskolában egy tanára bátorította, hogy rajzoljon és fessen. 1936-ban a Nikkatsu filmstúdióhoz került, ahol rendezést is tanult, miközben ott asszisztenseként dolgozott, forgatókönyveket írt, és a vágással ismerkedett.

Korai filmjei a háborús japán propagandájaként értékelhetőek, nacionalista témákkal foglalkoznak. Egy sztrájkban vállalt szervező szerepe miatt elbocsátották. Ekkor két társával közös céget alapított.

Az első háború utáni filmje (Ne sajnáld az ifjúságod) már a régi japán állam kritikája. Egy kosztümös film, A vihar kapujában volt az első nemzetközi sikere: a Velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán díjat kapott.

Az 1950-es évekre kialakult jellegzetes stílusa. Gyakorivá vált nála a teleobjektív használata arra gondolván, hogy a kamerától távolabb játszó színész jobban szerepel. Több kamerát használt egyszerre, hogy ugyanazt a jelenetet több irányból is lássa, és választhasson közülük. Jellemzője lett filmjeinek az időjárás hangsúlyos jelenléte. A zuhogó eső például a Hét szamurájban, de más filmjeiben is szinte főszereplő. Jellemző rá a jelenetváltásokban az áttűnés alkalmazása is.

Az európai irodalom, Shakespeare, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Gorkij, és külföldi filmesek is megihlették, például John Ford munkái. Emiatt sokan túlzottan is nyugatiasnak tartották, ami nem igaz: a japán kultúra hagyományai legalább annyira foglalkoztatták.

Az idők folyamán aztán az ő művei is nagy hatást gyakoroltak a világ filmművészetére.

Élete idején Japán harcias államból békés gazdasági nagyhatalommá vált. Legismertebb filmjei az 1950-es és 1960-as években készültek, de haláláig még sok filmet írt, rendezett. Filmtörténeti jelentőségű filmje az Akutagava Rjúnoszuke két novellájából – A vihar kapujában (Rasómon) és A bozótmélyben (Jabu no naka) – készült A vihar kapujában; 1950. (Velencei Nemzetközi Filmfesztivál: Nagydíj).

Sok filmje játszódik Japán feudális korszakában (kb. 13–17. század), néhány William Shakespeare-mű filmes adaptációja. Ilyen például a Ran („Téboly”; Shakespeare Lear királya) vagy a Véres trón (Macbeth-adaptáció).

A hét szamuráj (1954) című filmje forgatókönyvéből készült A hét mesterlövész című amerikai film (rendezője John Sturges). A Derszu Uzala című szovjet–japán filmje (1975) elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.

Szélütésben halt meg a tokiói Szetagaja negyedbeli otthonában.




#Article 17: Janikovszky Éva (501 words)


Janikovszky Éva (utóbb Kispál Éva, született Kucses) (Szeged, 1926. április 23. – Budapest, 2003. július 14.) Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, költő, szerkesztő.

Kucses Éva Etelka Nanetta néven született Kucses Pál műszaki kereskedő és Bartos Júlia Lili gyermekeként. Nevét később Kispálra magyarosította. Szegedi szülőháza a Bolyai utca 19. szám alatt található, amelynek falán ma emléktábla van elhelyezve. Anyai nagyapja, Bartos Lipót szegedi könyv-és papírkereskedő volt.

Középiskolai tanulmányait a szegedi M. Kir. Állami Árpádházi Szent Erzsébet Leánygimnáziumban végezte. 1944–1948 között a Szegedi Tudományegyetemen filozófia, néprajz, magyar és német szakon folytatta tanulmányait. Ezt még kiegészítette 1948–1950 között az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófia, pszichológia és politikai gazdaságtan szakokkal. 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

Már diákkorában részt vett baloldali tüntetéseken, és a kommunista mozgalom szegedi egyetemi szervezői között volt.

Pályájának alakulását politikai elkötelezettsége és magánéletének alakulása is befolyásolta. Az 1945 utáni években kifejtett kommunista tevékenységének köszönhetően ekkorra a kommunista párt biztos káderének számított. Még bölcsész egyetemistaként minisztériumi állást kapott: a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban kezdett dolgozni 1950-ben, először a Nevelésügyi Főosztályon, majd a Tudományügyi Főosztályon előadó, végül a Tankönyvosztály főelőadója 1953-ig. 1952-ben bizalmi állásként Darvas József miniszter beosztottja. 1952 októberében kötött házasságot a még szegedi egyetemistaként, kommunista aktivistaként megismert dr. Janikovszky Bélával, aki házasságkötésükkor az ÁVH magas rangú tisztje (1949-ben az ÁVH tisztjeként a Rajk-perben a kihallgatások és a kínzások egyik vezetője, a Pálffy György és társai, a Sólyom László és társai elleni koncepciós perek egyik irányítója volt).

Az 1950-es évektől a Bajza utca lakója volt. 2003. július 14-én hunyt el, Budapesten.

Első kötetét 1957-ben adták ki; ezt Kispál Évaként jegyezte. A könyvet 32 további követte, amelyek összesen 35 nyelven jelentek meg. Témájuk a felnőtt-gyermek kapcsolat, sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Írt filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévéjátékát sugározták.

Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebbeknek szerez kellemes perceket szavaival.
Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet – sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha úgy tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért a gyerek és a felnőtt problémáival egyaránt foglalkozik.

Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

Szegedi szülőházán 2009. április 20-án, budapesti, Bajza utcai lakóházán 2009. november 4-én avattak emléktáblát. Több oktatási intézmény is viseli/viselte nevét Budapesten: 2003–2011 között (Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium) a VII. kerületben, valamint jelenleg is (Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola) a X. kerületben.

Sírja a Farkasréti temetőben található. Síremlékén is szerepel egyetlen öreg Mercedes-típusú írógépe, amely egész életén át kitartott mellette.

Rácz Zsuzsa Nesze Neked Terézanyu! című regényében Kéki Kata a kaliforniai Big Sur mozgókönyvtárában a Velem mindig történik valami és Örkény egyperceseinek angol fordítását olvasgatja, mielőtt eldönti, hogy hazatér Indiánhoz Magyarországra.

Emlékezetét őrzi a Janikovszky Éva-díj is.




#Article 18: Cserháti Zsuzsa (461 words)


Cserháti Zsuzsa (Budapest, 1948. június 22. – Budapest, 2003. július 23.) EMeRTon-díjas magyar énekesnő, előadóművész.

Cserhátit mint a második popgeneráció egyéniségét tartják számon, egyes kritikusok szerint Kovács Kati mellett a magyar könnyűzene történetének legjobb női énekhangja. Az 1970-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években háttérbe szorult, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után, 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.

Tíz évig tanult klasszikus balettet, majd 1965-ben kezdett el énekelni. 1967–68-ban a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott.

Az 1972-es Táncdalfesztivál tette országosan ismertté, melyen a Nem volt ő festő és a Repülj, kismadár című dalokkal indult.
Legnagyobb slágere az Édes kisfiam című dal, amelynek a magyar szövegét eredetileg Kovács Katinak írta Bradányi Iván, de az énekesnő lemondott róla Zsuzsa javára, mivel neki akkor nagyobb szüksége volt rá. 1978-ban megnyerte a Tessék választani! versenyt az Én leszek című dallal. Még abban az évben önálló zenekart alapított Európa néven.

Az 1981-es Tánc- és popdalfesztiválon A boldogság és én c. Bágya András–Szenes Iván-szerzeménnyel indult, de semmilyen díjat nem kapott, ám a dal évtizedekkel később óriási sláger lett. Akkoriban Erdős Péter felajánlotta neki, hogy legyen vokalista a Neoton Famíliában Csepregi Éva mögött. Ezt Cserháti mint nyilvánvalóan megalázó és zsaroló ajánlatot visszautasította, így Magyarországon később nem kapott méltó munkákat. Hamarosan hirtelen kivonult a magyar könnyűzenei piacról, ekkor az őt körülvevő szakmai féltékenységből eredő ellehetetlenítésre hivatkozott.

Azonban továbbra is énekelt: külföldön és belföldön egyaránt fellépett, a budapesti Moulin Rouge vezető énekese volt. A ’80-as években még készültek ugyan rádiófelvételei, de a Száguldás, Porsche, szerelem c. kislemezen kívül nem jelent meg saját lemeze. Több filmnek a zenéjét énekelte, és némelyikben látható is volt. A Deák Big Band által készített angol nyelvű válogatásokon szerepelt mint közreműködő. 1984-ben Hofi Gézával dolgozott a Hegedűs a háztetőn c. albumon.

A ’90-es években már csak elvétve szerepelt a televízióban. 1992-ben Debrecenben adtak ki két kazettát, melyek közül az Édes kisfiam címűn régi slágereit énekli egy szintetizátor kíséretében, a Rácsaim ledőltek már címűn pedig Kerekes Aladár és Jantyik Csaba új dalait adja elő. 1993-ban Tina Turner I Don’t Wanna Fight No More c. dalát énekli a Supra Hits Sensation c., világslágereket feldolgozó lemezen. Tizennégy éven át énekelt éjszakánként, magánéleti és szakmai válságai következtében jelentős túlsúlyt szedett fel, majd – átmenetileg – teljesen eltűnt a színpadról.

Szirtes Károly volt az első férfi Magyarországon, aki hivatalosan gyesre ment, hogy felesége folytatni tudja a koncertezést. Nagy szeretetben nevelték fiukat, ám másfél évtizeddel később Cserháti Zsuzsa férjét három hónap alatt legyőzte a rák – Krisztián 15 éves volt ekkor. ( Forrás: Femina.hu – Bajtai András 2017.06.22.)

Cserháti Zsuzsa diszkográfiája 17 lemezből áll, ebből 9 stúdióalbum került kiadásra. a MAHASZ hivatalos archívuma szerinte ezek közül a Hamu és Gyémánt című nagylemeze arany minősítést szerzett. A halála után kiadott Életem zenéje című válogatáslemeze pedig platina korong lett.




#Article 19: A világegyetem története (252 words)


A világegyetem története vagy egyetemes történelem a világegyetem történetének fontos eseményeit mutatja be időrendben. A szócikk kitér az emberi faj (Homo Sapiens) történetére és az Univerzum jövőjével kapcsolatos elméletekre is. A vallásos alapon nyugvó alternatív nézőpontokat a teremtés szócikk tartalmazza.

Mivel az emberi megfigyelés közvetlenül csak igen rövid időszakot és relatíve kis távolságot, vagyis az univerzumnak csak töredékét foglalja magában a távoli múltat közvetlenül nem tudjuk meghatározni.

A tudomány egyéb ágaiban számos ismeretlen változó esetén eredményeket csak feltételezés és annak gyakorlati bizonyítása (ún. trial and error, vagyis próba és hiba) számítási módszer segítségével lehet meghatározni. A világegyetem múltját is csak bizonyos változók feltételezésével (vagyis egy elmélet felállításával) és azok előző, vagy következtethető ismeretekkel való megegyezési próbája (teszt) segítségével tudjuk meghatározni. A legutóbbi ilyen elmélet a standard modell.

A Világegyetem koráról csakis azóta beszélhetünk, mióta a standard modell elméletét a tudomány széles körben elfogadta, mert eszerint a Világegyetem egy egyetlen esemény, egy szingularitás  (angolul singularity) eredménye, vagyis egy végtelenül kicsi és végtelenül forró pontból indult ki; olyan állapotból, amelyben az általunk ismert fizikai törvények és anyagok nem léteztek, amiből a tapasztalatunk szerinti Világegyetem csaknem végtelen sebességgel képződött. Ez előtt az állapot előtt tehát a standard modell elmélete szerint még idő sem létezett. A világegyetemnek a standard modell által leírt születését ősrobbanás (angolul Big Bang) néven ismerjük.

Mivel az ősrobbanást követő események rendkívüli sebességgel változtak, annak történetét lineáris időskálán nem lehet ábrázolni.  Grafikus ábrázolását logaritmikus időskálán a kezdetektől az első csillag megjelenéséig Az ősrobbanás lefolyásának grafikus ábrázolása cikk ábráján követhetjük.

Lásd még: Történelmi korszakok




#Article 20: Szilícium (558 words)


A szilícium a 14-es rendszámú kémiai elem, vegyjele Si, nyelvújításkori neve kovany. Szürke színű, fémesen csillogó, nagyon kemény anyag. 1823-ban fedezte fel Jöns Jakob Berzelius. A periódusos rendszer 4. főcsoportjában található félfémes elem. Az oxigén után a földkéreg második leggyakoribb eleme. A természetben csak egy módosulata fordul elő. Rácsa a gyémántéhoz hasonló. Neve a kovakő latin nevéből (silex) származik.

A kristályos szilícium tömör formában csak magas hőmérsékleten reakcióképes. Oxigénnel reagálva 600 °C felett szilícium-dioxid, nitrogénnel 1400 °C felett nitrid, szénnel 2000 °C felett karbid keletkezik. Kéngőzökkel 600 °C-on, foszforgőzökkel 1000 °C-on reagál. Fluorral már szobahőmérsékleten is hevesen reagál, a nagyobb rendszámú halogénekkel viszont már csak magasabb hőmérsékleten (300 °C, illetve 500 °C-on) lép reakcióba. E reakciók eredménye színtelen, illékony tetrahalogenid (SiX4). Fémekkel szilicideket alkot. Vízzel és savval nem reagál, de a lúgokban jól oldódik:

Berzelius szilícium-dioxid és magnézium segítségével állította elő az elemi szilíciumot:

Hidrogénnel alkotott vegyületei a gáz halmazállapotú szilán (SiH4) és diszilán (Si2H6) kivételével folyékony halmazállapotúak (például: Si6H14 hexaszilán). A szilánok a szén-analóg alkánokhoz képest kevésbé stabil, öngyulladásra képes vegyületek.

A szilícium-dioxid az igen gyenge kovasav (H2SiO3) savanhidridje, melynek savmaradékionja a kétszeresen negatív töltésű szilikátion (), és sói a szilikátok. A szilícium-dioxid azonban nem vízoldékony, NaOH oldatban viszont feloldódik, így a kovasav előállítása sójából történhet. Mivel nagyon gyenge sav, ezért sóinak kémhatása többnyire lúgos.

A szilícium sötétszürke, fémesen csillogó elem. Alacsony hőmérsékleten szigetelő, magasabb hőmérsékleten azonban vezeti az áramot, elektromos vezetés szempontjából ezért a félvezetők közé tartozik. Három stabil izotópja létezik. Csak egyetlen módosulata van, amely gyémántrácsú. Olvadáspontja nem olyan magas, mint a széné (1410 °C). Sűrűsége 2,32 g/cm³.

Hármaspontjának hőmérséklete 1000–1300 kelvin között van 10,5 GPa nyomáson.

Szilárd fázisának kristályállapota I (gyémántrács), II (β) és clathrate. Az I és a II módosulat közötti határ 500 K hőmérsékleten 15,5 GPa nyomáson mérhető.

Előfordul a Napban és a csillagokban, a meteoritokban. A földkéreg második leggyakoribb eleme (részaránya több mint 25%), azonban sohasem fordul elő szabadon, és gyakorlatilag mindig oxigénnel együtt található. Leggyakoribb ásványa a kvarc (SiO2). A szépen színezett, átlátszó kvarckristályok drágakövek vagy féldrágakövek. Hatalmas tömegben fordulnak elő a földpátok, például ortoklász. Fontos egyéb ásványai az olivin ((Mg,Fe)2SiO4), amely ortoszilikát; a piroxének, például a diopszid (CaMgSi2O6), valamint az amfibolok, csillámok és agyagásványok. A kvarc és a szilikátok alkotják a vulkáni kőzetek 98%-át, az üledékes kőzeteket is túlnyomóan ezek képezik.

A szilícium korunk technikájának nagyon fontos anyagává vált. Az elemi szilíciumot a fémkohászatban és a félvezető-technikában különböző tisztasági fokozatokban hasznosítják. A természetben a földkéreg tömegének egynegyedét adó szilícium a kavics, homok, agyag, kova, kvarc alkotóeleme. Az élővilágban a kovaszivacsok, kovamoszatok, zsurlók, sások testfelépítésében játszik fontos szerepet.

Az informatikai iparban a számítógépek processzorait (CPU) és egyéb chipjeit szilícium lapkák alkotják. A kohászatban is fontos szerepet tölt be: korrózióálló acélok előállításához használják ötvözőanyagként. A tranzisztoros rádió, az elektronikus vezérlésű televízió is mindennapjaink része. Az elektronikai ipar talán legfőbb alapeleme a szilícium. Fényre érzékeny félvezetőként a szilícium a fő komponens a napelemek előállításában.

Vegyületeiből redukcióval például kálium-hexafluoro-szilikátból alumíniummal:

Szilícium-dioxidból magnéziummal is redukálható. Az amorf szilícium barna por formájában keletkezik, amely könnyen megolvasztható, vagy elpárologtatható. Speciális eljárással egykristályokat készítenek belőle a félvezetőipar számára.

Egy átlagos ember testében 1,4 g szilícium található. Leginkább a kötőszövetben, de előfordul a csontokban, a porcokban, a bőrben, a visszerekben, a verőerekben, az inakban és a szem szaru- és ínhártyájában. A kötőszövet felépítésében játszik fontos szerepet. Megfelelő mennyiségű jelenléte a bőr, a haj és a köröm egészségéhez szükséges.




#Article 21: Isaac Newton (1988 words)


Sir Isaac Newton (Woolsthorpe-by-Colsterworth, 1642. december 25. – London, 1727. március 20.) angol fizikus, matematikus, csillagász, filozófus és alkimista; az újkori történelem egyik kiemelkedő tudósa.

Korszakalkotó műve a Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica (A természetfilozófia matematikai alapelvei, 1687), melyben leírja az egyetemes tömegvonzás törvényét, valamint az általa lefektetett axiómák révén megalapozta a klasszikus mechanika tudományát. Ő volt az első, aki megmutatta, hogy az égitestek és a Földön lévő tárgyak mozgását ugyanazon természeti törvények határozzák meg. Matematikai magyarázattal alátámasztotta Kepler bolygómozgási törvényeit, kiegészítve azzal, hogy a különböző égitestek nemcsak elliptikus, de akár hiperbola- vagy parabolapályán is mozoghatnak. Törvényei fontos szerepet játszottak a tudományos forradalomban és a heliocentrikus világkép elterjedésében.

Mindemellett optikai kutatásokat is végzett. Ő fedezte fel azt is, hogy a prizmán megfigyelhető színek valójában az áthaladó fehér fény alkotóelemei, nem pedig a prizma fényt színező hatásának tudható be – ahogy Roger Bacon feltételezte a 13. században –, valamint feltételezte, hogy a fénynek részecske természete van.

Newton, csakúgy, mint Leibniz, az analízis (differenciálszámítás és integrálszámítás), vagy más néven az infinitezimális kalkulus egyik megalkotója. Nevéhez fűződik a binomiális tétel bizonyítása és tetszőleges komplex kitevőre történő általánosítása.

Newton Woolsthorpe-by-Colsterworth falucskában született idősebb Isaac Newton és Hannah Ayscough gyermekeként, a Julián naptár szerint 1642. december 25-én, ami az európai kontinensen 1582 októbere óta részlegesen bevezetett Gergely-naptár szerint 1643. január 4-ének felel meg (tehát az az elterjedt megállapítás, hogy Galilei halála évében született volna, a naptártól függ). Koraszülött volt, nem számítottak rá, hogy életben marad. Apja, aki írástudatlan, jómódú kisbirtokos volt, Newton születése előtt három hónappal meghalt. Mikor a kis Isaac kétéves volt, anyja, Hannah Newton feleségül ment a környékbeli jómódú lelkipásztorhoz, Barnabas Smith-hez. Miután Hannah férjével North Withamra költözött, a kisfiút nagyanyja gondjaira bízták, így Woolsthorpe-ban maradt. Barnabas Smith az 1653-as esztendőben meghalt, ezért Hannah hazaköltözött Woolsthorpe-ba Newton három féltestvérével együtt. Newton és anyja között nagyon rossz viszony alakult ki, talán ezért nem volt Newton sohasem szerelmes, és a nőktől egész életében tartózkodott. Newton fiatalkori feljegyzésében arról írt, hogy legszívesebben felgyújtaná házukat anyja és Smith feje fölött.

Tizenkét éves volt, amikor beiratkozott a szülőföldjétől 10 mérföldre lévő Grantham város gimnáziumába; ott a város gyógyszerészénél, William Clarke-nál lakott. Az iskolában csak latint és ógörögöt tanult. Abban az időben a matematikának nem sok időt szenteltek. A fiatal fiú érdeklődése egyre jobban lankadt, ez a jegyein is meglátszott.

Ennek – Newton visszaemlékezései szerint – az vetett véget, amikor az iskola egyik tanulója a templomnál belekötött és gyomron rúgta. Conduitt – Newton első életrajzírója – így beszéli el a történetet: „Isaac nem volt olyan nagydarab, mint ellenfele, azonban olyan megszállottan és eltökélten küzdött, hogy legyőzte ellenfelét: addig ütötte, míg az fel nem adta a küzdelmet … a fülénél húzva ráncigálta ellenfelét a templom oldalához, hogy arcát többször is a falba verje, és orrát a kövén véresre dörzsölje.” – Tehát végre akadt számára valaki, akin felhalmozódott dühét kitombolhatja. A megaláztatást azonban Newton ezzel még mindig nem zárta le. Szellemileg is meg akarta alázni ellenfelét, így ettől kezdve az órákon is figyelt, s ő lett a legjobb tanuló.

(A granthami gimnáziumban előzetes egyeztetés után megtekinthető, ahol nevét az ablakpárkányba véste.) Édesanyja Newtont 17 éves korában hívta haza, hogy vezesse a gazdaságot. Abban az évben, amikor megvette – ma a New York-i Pierpont Morgan Könyvtárban kiállított – 2,5 pennys füzetét. Ebbe a füzetbe írta az iskola által megkövetelt tudáson túli dolgokat, mint például a Kopernikusz-féle Naprendszer modellje, a napóra építése és sok ezekhez hasonló gondolatot.

Woolsthorpe-ban azonban már nem érezte jól magát. Fejében milliónyi gondolat cikázott, a kutatás vágya és legfőképp a hit, mely szerint igenis meg lehet érteni a világot, van elég nyom. Ezen gondolatai már teljes mértékben fanatikussá tették; mondhatni függőséggé vált számára az ismeretek megszerzése.

Az első hivatalos feljegyzés, ahol Newtonról van szó, egy bűnügyi jelentés, melyben 4 shillinggel róják meg. Ez úgy történt, hogy egyik nap – amikor éppen a juhokat kellett volna őriznie – a béres fiúra hagyta a jószágokat és a portékákat, amíg ő Granthambe ment néhány könyvért az egykori szállásadójához. Eközben a juhok szétszéledtek, a disznók feltúrták a szomszéd kerítését úgy, hogy azt újra fel kellett húzni.

Newton tehát igen szófogadatlan ifjúvá serkent, akit nem igazán érdekelt semmi más a kutatásain kívül. Szerencséjére tehetségére két ember is felfigyelt. Az egyikük John Stokes, a granthami gimnázium igazgatója, a másik pedig anyai nagybátyja, William Ayscough. Kettejüknek sikerült meggyőzniük Newton anyját, hogy engedje vissza fiát Granthambe, ahol Stokes majd felkészíti a Cambridge Egyetemen Trinity College felvételijére.

Newton így visszaköltözött a patikus házába, ahol volt ideje bújni a könyveket. Sokak szerint itt eljegyezte a patikus lányát, de erre az állításra semmiféle bizonyíték nincs. (Akárcsak azt, hogy Newton 60 évesen szerelmes levelet írt Lady Norrisnak.)

Tizennyolc évesen kitűnő bizonyítvánnyal végzett. Tanára ezt mondta róla:

A közismert történet szerint Newton a fejére pottyanó alma hatására értette meg, hogy a földi tárgyakat és égitesteket mozgató erő ugyanaz. Egy kortárs író, William Stukeley írta ezt először Memoirs of Sir Isaac Newton's Life című művében, melyben visszaemlékezik, hogy mikor 1726. április 15-én Kensingtonban beszélgetett Newtonnal, a tudós elmesélte, hogyan jutott eszébe a gravitációelmélet. „Egy alma lehullása okozta, mikor elmélkedve ott ült. Miért esik az alma mindig a földre, tette fel a kérdést magának. Miért nem oldalra vagy felfelé esik, hanem mindig a föld középpontja felé?”

Voltaire ugyanezt írja: „Sir Isaac Newton a kertjében sétált, ekkor szőtte első gondolatait a gravitációelméletről, mikor látta, hogy egy alma lehull a fáról.” Ezek a történetek alaposan kiszínezik Newton beszámolóját arról, hogy otthonában, Woolsthorpe Manorban az ablak mellett ült, és látta, hogy egy alma lehull a fáról. A jelenleg elfogadott feltételezés szerint a történetet Newton jóval később találta ki, hogy illusztrálja, hogy merített ötleteket a mindennapi életből.

Rendszerint Newtont tartják az általánosított binomiális tétel felfedezőjének, mely felismerés lényeges lépés a matematikai analízis szempontjából. Newton és Leibniz egymástól függetlenül dolgozták ki a differenciál és integrálkalkulust, más-más szemlélettel. Míg Newton – Galilei követőihez hasonlóan – a fizika (kinematika) felől közelítette meg a derivált fogalmát, addig Leibniz a Fermat és Pascal módszeréhez hasonlóan a görbéhez húzott érintőegyenes felől közelítette meg a differenciálszámítást. Bár Newton a fluxiómódszert Leibniz előtt dolgozta ki, az utókor mégis Leibniz differenciálelméletét választotta, és ez vált elsődlegessé a matematikában, ez terjedt el jobban a világon. Newton saját védelmében azt állította, azért nem tette közzé számításait, mert félt, hogy kortársai kigúnyolják. Bár Newton korának egyik legragyogóbb tudósa volt, életének utolsó huszonöt évét megkeserítette az általa plágiummal vádolt Leibnizcel folytatott elhúzódó vita. A vita nemcsak a két tudós életét keserítette meg, hanem sajnálatos módon válaszfalat emelt a brit és az európai kontinensen élő matematikusok közé, és haláluk után is folytatódott. A szigetországi matematikusok csak a 19. században tértek át az egyébként jóval praktikusabb leibnizi írásmódra, ami jelentős hátrányba hozta a brit matematikai analízist.

Ebből levonta a következtetést, hogy a lencsés távcsőre rossz hatással van a fény színekre bomlása, és saját kezűleg csiszolt tükrökkel megépített egy újfajta teleszkópot, melyet ma Newton-távcsőnek nevezünk.

Newton legfontosabb felfedezései a mechanika területén születtek. Newton törvényei, melyeket röviden csak a Principia néven ismert könyvében írt le, korszakalkotó megállapítások a térről, az időről, a tömegről, a mozgásról és az általános tömegvonzásról. Elméletének lényeges mozzanata, hogy az égi és a földi fizika egységének gondolata vezérelte. A mozgás leírására a fizikai folyamatok színpadául az abszolút teret és az abszolút időt emeli ki és az inerciális vonatkoztatási rendszert határozza meg. A mozgás okát az anyagok közötti kölcsönhatásban adja meg. A mozgástörvények leírásában érdeme, hogy azokat közönséges differenciálegyenletek formájában fogalmazta meg.

Isaac Newton egy rövid időre politikai szerepet is vállalt. Az egyetem képviselőjeként 1688-ban megválasztották az úgynevezett hosszú parlament tagjának, ezért Londonba költözött, de a parlamenti életet és környezetet rövid idő után számára elfogadhatatlannak érezte, s visszaköltözött Cambridge-be. Miután egy tűzben kéziratainak egy része megsemmisült, elméje egy rövid időre átmenetileg megzavarodott. Miután meggyógyult, 1696-ban az állami pénzverde főfelügyelője, majd 1699-ben igazgatója lett. Ezen állásában is maradandót alkotott a pénzhamisítás elleni harcban azzal, hogy bevezette a nemesfém pénzek oldalán a recézést, s ezáltal kimutathatóvá vált az érmék súlycsonkítása, a körbenyírás. Newton precíz vizsgálatai kimutatták, hogy az akkor forgalomban lévő érmék 10%-a hamis volt. Jó példa a pénzhamisítás elleni harcára William Chaloner, a kor egyik leghírhedtebb pénzhamisítójának esete, aki Newtonnak köszönhette vesztét, miután a hamisító a pénzverdét és magát Newtont is korrupcióval vádolta meg egy pamfletben. Newton azonban megelégelve Chaloner arcpirító önteltségét és valótlan vádjait, fáradságot nem kímélve, évekig tartó magánnyomozással derítette fel a hamisító üzelmeit, majd a megcáfolhatatlan bizonyítékokkal feljelentette a hatóságoknál, akik 1699 márciusában letartóztatták, hazaárulás vádjával halálra ítélték, és még abban a hónapban felakasztották. 1672-ben lett a Royal Society tagja, majd 1703-ban elnöke. 1705-ben Anna brit királynő lovaggá ütötte.

Mivel nevelőanyja megrögzött puritán gondolkodású volt, Newton igen gyakran forgatta a Bibliát, mely gyakorlat élete végéig kísérte. Hittel vallotta, hogy a világot az Atyaisten úgy alkotta, hogy elegendő nyomot hagyjon a végső összefüggések kifürkészéséhez és az ő mibenlétének megfejtéséhez. Ezzel a gondolattal élte le életét, és ugyanolyan mélységgel és ugyanolyan hosszan foglalkozott a Biblia és a vallás tanulmányozásával, mint a tudományos igazságok megfejtésével. Sokat foglalkozott a Jelenések könyvével, és sajátos számításai alapján 2060-ra jövendölte meg a világvégét. Egész életében meggyőződése volt, hogy vallási tárgyú iratai maradandóbbak lesznek, mint bármi más, amit alkotott.

Newton, aki nem volt híján az intellektuális képességeknek, 1720-ban mégis áldozata lett a csordaszellemnek. Ebben az évben következett be a világtörténelem egyik legnagyobb részvény-buborékja. Ekkor indult szárnyalásnak az angol uralkodó különleges monopoljogait élvező Déltengeri Hajózási Társaság részvényárfolyama. Az év áprilisában Newton még nagyon olcsón vette a részvényeket, majd júliusában hatalmas nyereséggel el is adta őket. Ám a részvények árfolyama tovább emelkedett, ezért augusztusban ismét a részvényekbe fektette a vagyonát, hogy 1720 szeptemberében egy fillér nélkül merengjen a buborékok furcsa természetéről: „Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de kiszámíthatatlan az emberi őrület.”

A tudományos kutatások mellett Newton rengeteg időt szentelt teológiai kutatásainak. Meglepő eredményre bukkant, melyre az Újszövetség eredeti nyelvű kéziratának olvasása közben jött rá. Azt állította, hogy a későbbi korok fordítói saját céljaik elérése szerint fordították a Bibliát, így például a Szentháromság sem létezik, valamint Jézus sem Isten fia, így magához az Atyához kell imádkozni. Ezen gondolatait azonban nem sok emberrel osztotta meg, hiszen a Trinity College vezetői nemigen néztek volna Newtonra jó szemmel, ha azzal áll elő, hogy az intézet névadója nem is létezik.

A titkolózásnak azonban igenis alapja volt, hiszen eretnek nézetei miatt volt rá esély, hogy perbe fogják. Newton mániákusan rettegett attól, hogy ez bekövetkezik. Mindazonáltal olyan akadály állt ezen kutatás abbahagyása útjában, melyet még a nagy Isaac Newton sem volt képes legyőzni, ez pedig az a megrögzött eszme, mely szerint közvetlenül akart beszélni az Atyával. Vallási megszállottsága ugyanolyan mértékű fanatizmus volt, mint az igazság keresése a tudományos kutatásokban. Mindenütt az Atya által hátrahagyott nyomokat kereste.

Newton – nem sokkal kinevezése után – szobájával szemben építtetett egy laboratóriumot, melyről a Trinity College tagjai úgy tudták, hogy kémiai kísérleteket végez bent a matematika Lucas-professzora. Ez azonban nem így történt. A tudós jegyzetfüzeteinek lapjairól kiderül, hogy aranyat akart előállítani közönséges fémből. Hihetetlenül hangzik, de a kor legnagyobb tudósa legalább annyi energiát fektetett bele alkimista munkásságába, mint a többibe. Mégsem jelenthetjük ki, hogy ezen munkálatok hasztalanok voltak, hiszen miben is hitt pontosan Newton? Minden dolgok mozgató elve egy okkult tőről fakad, melyet nem lehet kézzelfoghatóvá tenni. Innen már csak egy lépés az erő fogalma egy ekkora elmének.

Alkímiai kísérletei azonban nemcsak a gondolkodásban hozták meg gyümölcsüket, hanem igencsak fejlesztették a problémamegoldó képességét, így könnyebben tudott eszközöket gyártani elméletei igazolásához, mint azt egyébként tehette volna. Newton kevéssé ismert alkímiai jegyzetei a Royal Society 2005-ös nyári kiállításán voltak megtekinthetők.

Valószínűleg ez a problémamegoldó képesség volt az, ami egy újabb hatalmas horderejű találmányhoz vezetett: az akkoriban használatos távcsövek, melyekkel a bolygókat és csillagokat szemlélték, jó felbontóképességgel bírtak, ám a kép minősége a kromatikus aberráció miatt rossz volt. Már úgy tűnt, hogy a csillagászati távcsövek nagyítása tovább nem fokozható, de Newton a róla elnevezett távcsövekkel ezt a problémát is megoldotta.

Mivel ő fogalmazta meg alaptörvényeit, a klasszikus fizikát róla nevezik „newtoninak”. Szerte a világban, de különösen Angliában rengeteg intézményt és közterületet neveztek el róla, számos képzőművészeti alkotás örökíti meg vonásait. A Trinity College-ban álló mellszobrának talpán a következő latin nyelvű felirat olvasható:




#Article 22: Magyarország (10046 words)


Magyarország állam Közép-Európában, a Kárpát-medence közepén, amely 1989 óta független parlamentáris köztársaság. Északról Szlovákia, északkeletről Ukrajna, keletről és délkeletről Románia, délről Szerbia és Horvátország, délnyugatról Szlovénia, nyugatról pedig Ausztria határolja. Területe 93 030 négyzetkilométer, népessége pedig közel tízmillió fő, így az Európai Unió közepes méretű és közepes népességű tagállamai közé tartozik. Hivatalos nyelve a magyar, ami a legnagyobb az uráli nyelvcsaládba tartozó nyelvek közül. Fővárosa és legnépesebb városa Budapest, amely világvárosnak számít.

Magyarország jelenlegi határai nagyjából egyeznek az 1920-ban, az első világháborút lezáró trianoni békeszerződésben kijelölt határokkal. Ennek következményeként az ország elvesztette területének 71, lakosságának 58 százalékát. A két világháború között számos kormány megalakult, többek között kommunista kormány is, melynek bukása és felszámolása után megalakult két politikai vezetőség, melyek mindkét irányba más-más érdekeket szolgáltak ki. Magyarország a Horthy-kormány mellett a revízió reményében, a Szálasi-kormány mellett a német érdekeket kiszolgálva lépett be a második világháborúba a de a kisebb-nagyobb sikeres harcok és a súlyos veszteségek ellenére sem ért el tartós áttörést, az 1947-es párizsi békeszerződés pedig kialakította a mai országhatárokat. A világháborút követően a Szovjetunió megszállási övezetébe került az ország. A rendszerváltásig kétszer került Magyarország a világpolitika középpontjába: először az 1956-os forradalom kapcsán, másodszor az 1989-es páneurópai piknik okán.

A 21. században Magyarország középhatalomnak minősül, nominális GDP-n számolva 2018-ban a világ 57. legnagyobb gazdaságával rendelkezik, míg az 52. vásárlóerő paritás alapján (2020), a Nemzetközi Valutaalap által vizsgált országok között. Az ország a világ 37. legnagyobb exportőre, az importőrök listáján pedig a 36. helyen áll. Magyarország gazdasága magas jövedelmű OECD gazdaságnak minősül, és a világ magas emberi fejlettségi szintű országai közé tartozik (2019-ben a 43.)  Polgárai számára általános társadalom- és nyugdíjbiztosítási rendszert tart fenn, ingyenes egészségügyi ellátással és az térítésmentes alap-, illetve középfokú oktatással. A felsőoktatás tandíjas, viszont ösztöndíjjal térítésmentesen is igénybe vehető. Magyarország nemzetközi rangsorokban elfoglalt pozíciói kifejezetten kedvezőnek mondhatóak: az életminőség-index alapján a világ 38. legjobb életminőségű országa, 20. helyen áll a Jó Ország Index rangsorban (mely az adott országon belüli állapotokat nem veszi figyelembe), 26. helyen áll az egyenlőtlenségekkel korrigált emberi fejlettség rangsorában, 30. a Társadalmi Fejlettségi Index alapján, 2018-ban a világ 33. leginnovatívabb országa a Globális Innovációs Index felmérése szerint, és a Global Peace Index 2017-es jelentése alapján a világ 15. legbiztonságosabb országa. Magyarország 2019-ben közepesen korrupt ország világviszonylatban, míg az Európai Unióban Romániával egy szinten az egyik legkorruptabb. A Transparency International 180 országot rangsoroló korrupciós indexében 44 pontot kapott 2019-ben, és ezzel az ország a 70. helyen áll. Az adatok alapján a 2010-es évek folyamán a magyarországi korrupció erősödött. Sajtószabadság tekintetében a 2010-es évek folyamán folyamatosan csúszott le a nemzetközi ranglistán, a Riporterek Határok Nélkül szervezet 2020-as jelentésében a világ országai közül a 89. helyezett volt. A 2020-as brüsszeli jogállamisági jelentés egy sor problémát tárt fel.

Az ország többek között az Európai Unió, a NATO, az OECD, a Világbank és az ENSZ tagja is, része a schengeni övezetnek, valamint egyik alapítója az úgynevezett Visegrádi Együttműködés szervezetnek. Magyarország a 10. legnépszerűbb turisztikai célpont Európában, 2015-ben 16,3 millió külföldi turista kereste fel az országot. Az ország ad otthont a világ legnagyobb termálvízkészletének, a világ második legnagyobb termáltavának, Közép-Európa legnagyobb tavának és Közép-Európa legnagyobb füves síkságának.

Magyarország a keleti félgömb 16° és 23° hosszúsági körei között és az északi félteke 45° és 49° szélességi körei között, Európa közepén helyezkedik el, a Kárpát-medencében. Tengerparttal nem rendelkező ország. Tőle csaknem egyforma távolságra van nyugatra az Atlanti-óceán és keletre az Urál-hegység, tőle délre fekszik a Földközi-tenger és északra a Balti-tenger. Az országhoz legközelebb eső tenger, az Adriai-tenger körülbelül 300 kilométer távolságra található. Magyarország területe  négyzetkilométer, amivel az országok méret szerinti rangsorában a középmezőnyben található, a 108. helyen. Az országhatár hossza 2215,3 kilométer, ebből a szlovák határszakasz 654,7; az ukrán 136,7; a román 447,7, a szerb 174,4; a horvát 344,8; a szlovén 102,0; az osztrák pedig 355,0 km.

Az ország területének nagy része 200 méternél alacsonyabb tengerszint fölötti magasságon fekszik, noha Magyarországon számos középhegység terül el, a 300 méteres magasságot meghaladó kiemelkedések az ország területének kevesebb mint 2%-át foglalják el. A legmagasabb pontja a Kékes 1014 m-es (más mérések szerint 1015 m-es) magassággal, a legalacsonyabb pont pedig Szegedtől délre a Tisza jobb partján Gyálarét Lúdvár nevű részén van (Röszke mellett) 75,8 m-es tengerszint feletti magasságon. Az ország legfontosabb természeti kincse a termőföld, annak ellenére, hogy a talajminőség változatos. Területe 70%-a alkalmas mezőgazdasági hasznosításra, és ezen arányon belül 72%-ot tesznek ki a szántóföldek. Az ország közepe Pusztavacs község területén van. A legészakibb pont Füzér község területén, László-tanya közelében, a legdélibb pont Beremend község területén, a legkeletibb pont Garbolc község területén, a legnyugatibb pont pedig Felsőszölnök község területén van.

Magyarországot hagyományosan hat természetföldrajzi tájegységre szokás bontani. Ezek nyugat-keleti irányban az Nyugat-Magyarországi peremvidék, a Kisalföld, a Dunántúli-dombság, a Dunántúli-középhegység, az Alföld és az Északi-középhegység. A természeti tájak felosztása a 6 nagytájban 35 középtájat és a 65 kistáj-csoportban összesen 227 kistájat különít el. Az Alföld egy feltöltött síkság, területén szinte nincs szintkülönbség, a legnépesebb városa Debrecen. A Kisalföld az ország északnyugati részén fekszik, a Szigetköz, a Rábaköz és a Marcal-medence alkotják, legnépesebb városa Győr. Az Alpokalja a nyugati határ mentén helyezkedik el, a Keleti-Alpok lejtővidéke az ország legcsapadékosabb része, legmagasabb területei a Kőszegi-hegység és a Soproni-hegység. Legnépesebb városa Szombathely. A Dunántúli-dombság a Balatontól dél, délkelet és délnyugati irányban fekszik, részei a Zalai-dombság, a Somogyi-dombság, a Tolnai-hegyhát, a Baranyai-dombság és két hegyvidék, a Mecsek (legmagasabb pontja a Zengő, 682 méter) és a Villányi-hegység. A Dunántúli-középhegység a Balatonnal párhuzamosan, délnyugat-északkeleti irányban foglal helyet a Dunakanyarig. Részei a Bakony, a Balaton-felvidék (történelmi borvidék) a Vértes, a Velencei-hegység és a Dunazug-hegyvidék. Az Északi-középhegység Magyarország legmagasabb vidéke, a Duna visegrádi áttörésétől a Bodrogig tart. Itt található a Mátra, amely a Zagyva-völgytől kelet felé magasodik, az ország legmagasabb csúcsával (Kékes, 1014 m). Az Északi-középhegységhez tartozik továbbá egy ún. átmeneti terület is a hegység és az alföld között.

Az újabb természetföldrajzi besorolások ettől kisebb-nagyobb mértékben eltérnek: például a Zalai-dombságot az Alpokaljához (illetve annak egy kiterjesztett értelmezéséhez, a Nyugat-magyarországi peremvidékhez) sorolják; a korábban a Dunántúli-középhegységhez tartozó Visegrádi-hegységet pedig az Északi-középhegységhez.

A Kárpát-medence csaknem teljes egészében a Duna vízgyűjtő területéhez tartozik. Magyarország azonban nemcsak édesvízben, de hévizekben is gazdag, sőt Európa hévízben leggazdagabb tájegysége. Az ásványi anyagokban dús hévizek hőmérséklete olykor a 70 °C-ot is meghaladja. Magyarország vízhálózatának tengelye a Duna folyam, amelynek teljes hossza 2850 km, ebből magyarországi főágának hossza 417 km. Az ország legnagyobb mellékfolyója a Tisza, amely 962 km hosszú, és ebből magyarországi szakaszának hossza 584,9 km. A Duna jobb parti mellékfolyói a Lajta, a Rábca, a Rába, a Sió csatorna (amely a Balaton vizét vezeti le, jelentősebb mellékfolyói a Kapos és a Sárvíz) és a Dráva, utóbbi már a magyar határon túl csatlakozik a Dunához, bal parti mellékfolyója pedig az Ipoly. A Tisza jobb parti mellékfolyói a Bodrog, a Sajó (jelentős mellékfolyója a Hernád) és a Zagyva, bal parti mellékfolyói a Túr, a Szamos, a Kraszna, a Hármas-Körös (a Sebes-Körös, a Fehér-Körös és a Fekete-Körös valamint a Berettyó) és a Maros. A Zala folyót a „Balaton táplálója” néven is emlegetik. Magyarország és Közép-Európa legnagyobb tava a Balaton; felülete 594 km². Ezt követi a Tisza-tó, melynek felülete 127 km² (ez Magyarország legnagyobb mesterséges tava), a Fertő tó, Ausztria és Magyarország közös tava, magyarországi felülete 75 km², valamint a Velencei-tó, agárdi vízmérce állásánál a felülete 24,2 km², ebből közel 10,1 km²-t nádas borít.

Magyarország három éghajlati terület határán helyezkedik el, időjárását a keleti nedves kontinentális, a nyugati óceáni, az északi sarkvidéki légtömegek és a déli-délnyugati mediterrán hatás alakítják. Az évi középhőmérséklet 8–11 °C, amelynek viszonylag magas, 20–25 °C-os az ingadozása. A hőmérséklet átlagos értéke januárban a legalacsonyabb, 0 – -4 °C, júliusban a legmagasabb, 18–22 °C. A napsütéses órák száma évente 1750–2200 között van, ez az Alföld déli és középső részén a legmagasabb; a Dunántúl nyugati és az Északi-középhegység északi oldalán a legalacsonyabb, ami fontos tényező a mezőgazdaság szempontjából. Az évi átlagos csapadékmennyiség 500–900 mm: az Alföldön 500–600 mm, a Dunántúl délnyugati tájain, valamint a hegységek magasabb részein 750–900 mm. Az északnyugati szél az uralkodó. A valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, mínusz 35 °C-ot 1940. február 16-án Görömbölytapolcán, Miskolc közelében regisztrálták.  A valaha mért legmagasabb hőmérsékletet, 41,9 °C-ot 2007. július 20-án Kiskunhalason mérték. A települések között gyakran a Nógrád megyei Zabaron van a napi leghidegebb.

Az ország területének húsz százalékát erdőterület borítja. Magyarország állatvilágát tekintve az egyik leggazdagabb ország Európában. Az eredeti állapotában fennmaradt növény- és állatvilág védelmére az országban 10 nemzeti parkot, 38 tájvédelmi körzetet, 142 országos természetvédelmi területet, egy természeti emléket (Aggtelek-Rudabánya-Szendrő alapszelvények) és 1125 önkormányzatok által védett természeti területet hoztak létre eddig, összesen 816 008 hektáron. Az ország védett természeti értékei közé számos park, erdő, hegy, tó, folyószakasz, vizes élőhely és barlang tartozik. A legfontosabbak régiónként: Budapesten a Városliget, a Margit-sziget, a Gellért-hegy, a Sas-hegy és a Pál-völgyi-barlangrendszer; Dunántúlon a világörökséghez tartozó Fertő tó, a termálvizes Hévízi-tó, a tapolcai tavas-barlang, a tatai Öreg-tó, a Velencei-tó és kirándulóövezete, Tihany belső tavai és geológiai tanösvénye, az Abaligeti-barlang, a szársomlyói természetvédelmi terület, a villányi kőbánya őslénybemutatója, a fertőrákosi kőfejtő, a Dunakanyar, valamint a régió nagy kiterjedésű erdőségei, a Pilis, a Dunántúli-középhegység (Bakony, Vértes, Visegrádi-hegység), a Gemenc, a Gyulaj, az Alpokalja és a Mecsek; Észak-Magyarországon az Északi-középhegység számos túralehetőséget kínáló erdőségei és a látványos természeti értékei, a Börzsöny, a Mátra, a Bükk-vidék (Lillafüred, barlangok), az Aggteleki Nemzeti Park; az Alföldön a Hortobágy, ami világörökségi helyszín, a Bugac, a Mártély a Tisza holtágaival és a kunhalmok.

Számos település rendelkezik a helyi növényvilágot bemutató arborétummal, a legismertebbek a Vácrátót, a Zirc, a Badacsonytomaj, a Kám, a Kőszeg, a Kámon, a Vép, a Szeleste és a Szarvason találhatók. A különleges állat-bemutatóhelyek közé tartozik a nyíregyházi sóstói vadaspark, a kardoskúti hagyományos állattartó telep, a mezőhegyesi és a bábolnai állami ménes, a dévaványai túzokrezervátum, a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum és a Veresegyházi Medveotthon. Magyarországon az összes hüllő- és kétéltűfaj védelem alatt áll – ez alól az egyetlen kivétel a betelepített vörösfülű ékszerteknős.

A Magyarország név 1920 előtti viszonylatban, a korábbi történelmi időszakok esetében általában a történelmi Magyar Királyságra vonatkozik. Néha a mai Magyarország területét is érthetjük alatta, ezt azonban minden esetben külön jelezni kell.

A magyarság kialakulásáról szóló első történetírásaink a Gesta Hungarorum (Anonymus) és Gesta Hunnorum et Hungarorum (Kézai Simon).

A Szegedi Tudományegyetem Genetikai Tanszékén Török Tibor és csoportja új módszerrel vizsgálta a honfoglalók genetikáját. A genetikusok szerint a honfoglalók részben a hunoktól származnak, és viszonylag kevesen lehettek, ezért felvetik, hogy a magyar az avarok nyelve lehetett. A jelenkori magyar népesség génjeiben mindössze kb. 4% ázsiai eredetű összetevőt találni, míg a honfoglalókéban ez az arány 30-40%, ez utal arra, hogy egy kis népesség olvadt bele egy nagyobba, az akkor itt élő avarokéba. Az ázsiai összetevő származhat több néptől is (finnugor, szkíta, hun, avar). „A finnugor származást lényegében ki tudtuk zárni, a többi csoportból pedig a hunok illenek leginkább a képbe, de a másik két csoport hozzájárulása sem zárható ki teljességgel. [… A]z avarokról […] azt határozottan állítani nem merném, hogy ők beszéltek magyarul, hisz a génekből nem következtethetünk nyelvre, de ezt egy helytálló, erős hipotézisnek tartom.”

Az ősmagyarság legkorábbi ismert hazájának a Volga vidékét tekinthetjük (Magna Hungaria). Ezt követően a 7. és a 9. század között a Don folyó melletti Etelközben éltek. Kisebb részük keleten maradt és a volgai bolgárokhoz csatlakozott a Volgai Bolgárországban. Vannak nyomai egy Kaukázusi Magyarországnak is, ennek mibenléte azonban a források elégtelensége miatt vitatott.

A nép nagyobb része nyugatra vonult. 895-ben, a honfoglalás során az egész Kárpát-medencét a birtokukba vették. A Képes Krónika szerint ez volt a magyarok második bejövetele, Atilla hun király halála után száz évvel, Kr. u. 677-ben A 10. század első felében kalandozó hadjárataikkal rémületben tartották Nyugat- és Dél-Európát, ekkoriban a keresztény templomokban a könyörgés részévé váltak a félelmet tükröző szavak, mint a 900-as évek elején született Modenai himnuszban: „Ab Ungerorum nos defendas iaculis”, azaz „Védj meg minket a magyarok támadásától” A komolyabb Nyugat-Európába induló hadjáratok az augsburgi csata (955) után véget értek, de Dél-Európa felé még tovább is folytak a kalandozások. A kalandozások tényleges végét csak a 973-as quedlinburgi találkozó jelentette.

Géza nagyfejedelem nyugat felé fordult, miután megalapította a két fejedelmi központot, Esztergomot és Székesfehérvárt. 973-ban követeket küldött a német-római császárhoz, I. Nagy Ottóhoz, és keresztény papokat, hittérítőket kért tőle. Ezek nevelték fiát, Vajkot is, aki megkeresztelésekor az István nevet kapta. István király nevelője Adalbert prágai püspök volt, az ő nevéhez fűződik megkeresztelése, valamint valószínűleg István házasságát is ő hozta tető alá Gizella bajor hercegnével. Géza az öröklésben a hagyományos szeniorátus (a nemzetség legidősebb élő férfi tagjának öröklési joga) helyett a keresztény-germán primogenitúrát (az elsőszülött fiú öröklési joga) akarta érvényesíteni. Géza halála után a pogányok támogatását élvező Koppány következett volna a fejedelmi trónon. Koppány Tar Szerénd fia volt, aki Géza másodunokatestvére és Árpád egyik fiának, Tarhacsinak az unokája. István azonban német segítséggel legyőzte őt, majd 1000 karácsonyán királlyá koronáztatta magát. Ezzel megszületett a keresztény Magyar Királyság, amely több mint kilenc évszázadig állt fenn a Kárpát-medencében. Az Árpád-házi királyok igyekeztek megőrizni Magyarország területi integritását: II. András (1205–1235) keresztes hadjáratot vezetett, Jeruzsálem királya lett, IV. Béla (1235–1270) újjáépítette a tatárok által kifosztott országot, I. (Szent) László (1077–1095) pedig a német terjeszkedéstől, a pápai hűbértől és a keleti nomád népek pusztításaitól egyaránt megvédte országát és biztosította a független magyar állami létet.

Miután 1301-ben meghalt az utolsó Árpád-házi uralkodó, pár évig hatalmi harcok gyengítették az országot. Végül az Árpád-házzal leányágon rokon Anjou-dinasztia szerezte meg a hatalmat, és a 14. században ezt meg is tartották. Károly Róbert, az első Anjou-házi király központosította a királyi hatalmat. Fia, Nagy Lajos uralkodása alatt érte el az ország legnagyobb kiterjedését, a magyar koronának számos vazallus állam volt alárendelve. Az Anjou-királyok egyik legfontosabb székhelye (Székesfehérvár és Buda mellett) Visegrád volt. A 15. században a Magyar Királyság Európa jelentős hatalma volt. Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt az ország kulturális szempontból is felzárkózott a legfejlettebb országokhoz. Az ország elsődleges központja Buda lett, Mátyás híres királyi reneszánsz udvarával. Mátyást a Jagelló-házi királyok követték a trónon. Ekkor azonban már fenyegetett a török megszállás, ami a 16. században véget vetett az ország nagyhatalmi helyzetének és hosszú időre a függetlenségének is.

Az 1520-as évek elején az oszmánok nagy lendülettel támadtak a déli magyar végvárrendszerre, és sok-sok évnyi véres huzavona után sikeresen át is törték. A középkori Magyar Királyság kulcsának és déli kapujának számító Nándorfehérvár eleste 1521. augusztus 29-én következett be. Ezt követte az ország belseje ellen intézett támadás 1526-ban, amely a mohácsi vereséghez és azt követően az egységes Magyar Királyság felbomlásához vezetett. Ekkor még kivonultak a török csapatok Budáról, és Bécs sikertelen 1529-es ostroma után sem maradt megszálló erő az ország középső részén. A kirobbanó magyar belháborúnak véget vetve 1541-ben az Oszmán Birodalom elfoglalta Budát. Ezzel a Magyar Királyság három részre szakadt, a királyi Magyarországra, a Keleti Magyar Királyságra (később Erdélyi Fejedelemség), illetve a hódoltság területére.

A hódoltság igazgatására létrejött a budai vilajet. A következő negyed században a törökök elfoglalták az ország területének 40%-át, amit aztán kisebb-nagyobb hódításokkal tovább bővítettek. A tizenöt éves háború kitöréséig kiterjesztették hatalmukat a Délvidék mellett az Alföld nagy részére és a Dunántúl déli és keleti részére. 1552-ben megalakult a temesvári vilajet is a megnövekedett terület igazgatására. A háború nagy pusztítást hozott a hódoltság területén és a határvidéken élők számára, azonban igazi döntést egyik fél sem tudott kiharcolni. Ekkor jött létre az egri és a kanizsai vilajet, valamint a rövid életű győri is. Az Alföldet és a Partiumot krími tatárok pusztították, ami kisebb települések sorát törölte el a föld színéről. A 17. században az Oszmán Birodalom fejlődése elmaradt a nyugat-európai államok mögött, és a belső nehézségek a magyarországi területeket sem kerülték el.

A török uralom alatti országrész településeinek jelentős része a kora újkor során a háborús időszakok pusztításai miatt fokozatosan eltűnt a föld színéről, és a 17. század második felére a terület néhány önvédelemre berendezkedő mezőváros kivételével gyakorlatilag elnéptelenedett. A pusztulás okozója elsősorban nem is a törökök uralma volt, hanem a kegyetlen háborúk, különösen a Habsburgok által alkalmazott idegen zsoldoskatonák szüntelen gyilkolása, fosztogatása. A század második felében Zrínyi Miklós hősies erőfeszítésekkel próbálta megszervezni a törökök magyar vezetéssel történő kiűzését az ország újraegyesítése érdekében, azonban a Habsburgok által megkötött vasvári béke török kézen hagyta azokat az 1660–64 között szerzett területeket, amelyek visszaszerzésére a magyar rendek annyira törekedtek (köztük Váradot is).

A királyi Magyarország területén I. Lipót a Wesselényi-összeesküvésre hivatkozva 1671-től nyílt abszolutizmust vezetett be. Megszüntette a nádori tisztséget, kemény ellenreformációs intézkedéseket vezetett be, amely részben sértette a magyar rendi alkotmányt. A magyar nemesség és parasztság ellenállását és a Thököly Imre vezette szabadságharc helyi sikereit látva Lipót 1681. április 28-án összehívta a soproni országgyűlést, helyreállítva az 1667 óta betöltetlen nádori hivatalt.

Az oszmán hadsereg 1683-as Bécs előtti veresége után 1684-ben XI. Ince pápa nagy diplomáciai erőfeszítések árán létrehozta a Szent Ligát (Liga Sacra), amelynek célja az európai török uralom felszámolása volt. A szövetséghez csatlakozott a Habsburg Birodalom (benne a Magyar Királysággal), Velence, a Lengyel–Litván Unió, Bajorország, Oroszország, Brandenburg és Szászország és titokban az Erdélyi Fejedelemség is. A kezdeti olyan gyors sikerek ellenére, mint Buda visszafoglalása (1686) vagy a nagyharsányi csata (1687), a törökellenes háború lendülete kifulladt, a Kárpát-medence területe pusztító háború színterévé vált. 1697-től a török elleni háború fővezére Savoyai Jenő tábornagy lett, aki először leverte a hegyaljai felkelést, leszámolt Thököly híveivel, majd 1697-ben a zentai csatában megsemmisítette a szultáni fősereget.

A 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek a Temesköz kivételével visszafoglalták a középkori Magyar Királyság törökök által elfoglalt területeit, amit az 1699-es karlócai béke szentesített. A szintén osztrák kézre jutott Erdélyt azonban nem egyesítették Magyarországgal, hanem külön kormányozták. Magyarország, megmaradt önállóságát is elvesztvén, a Habsburg-kormányzat leigázott, katonailag megszállott országa lett. Az egész időszakot a magyarok kárára elkövetett jogsértések és jogfosztások jellemzik. A kormányzat részéről kirótt hatalmas terhek (porció, forspont) és a katonai erőszakoskodások a lakosságot végsőkig igénybe vették.

A függetlenség kivívására tett kísérletet a II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc a 18. század elején, amely a kompromisszumos szatmári békével zárult, 1711-ben. A béke ígéretet tett az alkotmány visszaállítására, a vallásszabadság biztosítására és az országgyűlés mihamarabbi összehívására, amnesztiát adott a szabadságharcban résztvevőknek, egyúttal intézkedett a magyarokat sértő intézmények és méltóságok eltörléséről. Az ellenállás és a szabad királyválasztás jogát azonban nem állították vissza, külön magyar hadsereget sem hoztak létre.

A 18. század folyamán a Habsburgok német ajkúak jelentős betelepítésével szilárdították meg magyarországi uralmukat.

A birodalomban főleg Mária Terézia és fia, II. József uralkodott a felvilágosult abszolutizmus szellemében. A két felvilágosult abszolutista uralkodó rájött a parasztréteg fontosságára, mivel ők fizették a legtöbb adót is. Ezért korlátozták a rendi kiváltságokat, a nemességet is adófizetésre kötelezték, illetve társadalmi, közegészségügyi, oktatási újításokat vezettek be. Politikájuk lehetővé tette, hogy a nem nemesek is hivatalnokok legyenek. Ennek következtében kialakult egy olyan hivatalnokréteg, amely a reformok, újítások híve volt.

Ennek hatására a nemzeti öntudatra ébredés nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. A 19. század első felében Széchenyi István által megindított nemzeti reformmozgalom időszakát reformkornak nevezzük. A korszak idején számtalan szociális, gazdasági, kulturális vívmány született, elsődlegesen: a jobbágykérdés rendezése, az önálló, modern ipar megteremtése, a Himnusz és egyéb nemzeti összetartozást kifejező költemények, valamint a polgári átalakulás útjában álló akadályok elhárítása. Mindezek alapkövei lettek az öntudatra ébredő nemzet újkori történelmének, s elvezettek a modern, polgári Magyarország megteremtéséhez. Erre az időre tehető a nyelvújítási mozgalom és a magyar nyelv irodalmi szintre emelése is, melynek betetőzéseként az 1844-es országgyűlésen a magyar lett az ország hivatalos nyelve.

Az 1848-as nemzeti forradalom nyomán Batthyány Lajos vezetésével megalakult független magyar kormány az évezredes társadalmi berendezkedés gyökeres átalakítását vállalta magára. Így az áprilisi törvények megszüntették a nemesi kiváltságokat és a jobbágyságot. Miután a Habsburg-ház teljesen törvénytelen módon visszavonta az 1848-as magyar alkotmányt, Kossuth Lajos vezetésével függetlenségi háború kezdődött. Az 1848-as európai forradalmak sorában legtovább a magyar szabadságharc tartott ki, amelyet a Habsburgok csak Oroszország katonai segítségével tudtak leverni. A „népnemzet” újkori fogalma alapján, a reformkor és a szabadságharc küzdelmei, majd a szabadságharc bukását követő passzív ellenállás közösségkovácsoló évtizedei során alakult ki végleg a mai magyar nemzet.

Az ezt követő kiegyezés a Habsburg uralkodóház, illetve annak feje, I. Ferenc József és Magyarország politikai vezetői között 1867-ben született megállapodások összefoglaló elnevezése volt. Ennek egyik feltételeként került sor június 8-án I. Ferenc József megkoronázására. Ezután, 1867. július 28-án Ferenc József szentesítette a kiegyezési törvényeket (az 1867. évi XII., XIV., XV. és XVI. törvénycikket) és ezzel létrejött egy paritás elvű alkotmányos monarchia, az Osztrák–Magyar Monarchia, mely az első világháború végéig állt fenn. 

A dualizmus korának fél évszázadát „boldog békeidőknek” is nevezik. A korszak jelképe az uralkodópár volt, az 1867 és 1916 között uralkodó Ferenc József és közkedvelt felesége, Erzsébet királyné („Sisi”). A korszakot a liberalizmus politikája jellemezte. Eötvös József vallásügyi miniszter liberális reformjai keretében a világ első nemzetiségi törvényét és világszínvonalú népiskolai törvényt vezettek be. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött, behozva a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradást. 1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével létrejött az új főváros, Budapest, amely Európa leggyorsabban növekvő nagyvárosa lett, lakossága húsz év alatt megduplázódva milliósra nőtt.

A polgári osztály kialakulását segítette a nagy fokú asszimiláció, amelynek során a nemzetiségek egy része, különösen az ország német ajkú lakossága magyarrá vált. A polgári fejlődésben külön megemlítendő a zsidóság szerepe, amely a liberális légkör következtében a 19. század második felében majdnem egymilliós tömegben vándorolt be az országba Kelet-Európából. A polgárság gyarapodása mellett azonban az iparosodás túl gyorsan lezajló átalakulásai hozzájárultak a dzsentri elszegényedéséhez, másfelől a parasztiság tömeges elnyomorodásához. A nincstelen agrárproletárok jelentős része a városokba vándorolt és a rohamosan fejlődő magyar gyáripar munkaerejét adva a munkások növekvő osztályába illeszkedett be. Az elnyomorodó falusiak másik része zsellér lett a kapitalizálódó mezőgazdasági nagybirtokokon. A századforduló éveiben százezrek választották a kivándorlást is, elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba.

A Magyar Királyság az első világháborúban a központi hatalmak oldalán és az Osztrák–Magyar Monarchia részeként vett részt, külügyeiben nem független hatalomként. Magyarország 660 821 fős emberveszteséget szenvedett el az orosz és az olasz frontokon és a Balkánon. 

Az első világháború 1914-től 1918-ig tartó hadműveletei a történelmi Magyarország területét is érintették: az 1914-es orosz offenzíva során és a román hadsereg 1916-os erdélyi betörésekor. Az antant országaihoz képest csekélyebb gazdasági potenciállal rendelkező, több fronton lekötött, a háború során egyre inkább a Német Birodalom alá rendelődő kettős monarchia az első világháború végére szétesett, átadva helyét több (önmagát nemzetállamnak minősítő, de heterogén összetételű) utódállamnak.

A háború alatt a francia külpolitika az Osztrák–Magyar Monarchia megbontása érdekében támogatta az új nemzetiségi mozgalmakat. A központi hatalmak vereségének közeledtével, 1918. október 28-án kitört az őszirózsás forradalom, és 31-én Károlyi Mihály vezetésével polgári demokratikus kormány alakult. November 13-án IV. Károly király eckartsaui nyilatkozatával a királyság intézménye megszűnt Magyarországon, és november 16-án kikiáltották a Magyar Népköztársaságot.

Az osztrák–magyar küldöttség 1918. november 3-án írta alá a padovai fegyverszünetet, amely azonban nem tartalmazott Magyarországra vonatkozó katonai és területi rendelkezéseket. Károlyi Mihály miniszterelnök külön fegyverszünetet kötött, az ország déli és keleti határait rögzítő belgrádi katonai konvenciót, melynek folytán a szerbek, a románok, majd az egyezményben nem említett csehek Magyarország területének nagy részén bevezették a saját közigazgatásukat. A Magyarország feldarabolására irányuló, az antant támogatásával zajló katonai intervenció a Károlyi-kormány bukásához vezetett. 1919. március 21-én az ország magyar kézen maradt részében (a kormányból kilépő szociáldemokratákkal megegyező) kommunisták ragadták magukhoz puccsal a hatalmat. A Szovjet-Oroszország mintájára megszervezett Tanácsköztársaság uralma, a magyarországi proletárdiktatúra 133 napig tartott. A kezdeti katonai sikerek után az ellenséges túlerő miatt a kommunisták is vereséget szenvedtek. Magyarország egész területét megszállták az antant-országok csapatai. A román erők 1920-ban, a szerb csapatok pedig csak 1921-ben hagyták el a megcsonkított Magyarországot.

 miniszterelnök, földrajztudós híres „vörös térkép-e, a Magyar Királyság 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlásáról, ez a világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták

A korábbi Osztrák–Magyar Monarchia területe az első világháború után számos utódállamra bomlott. A trianoni békeszerződés értelmében a volt Magyar Királyság területének több mint kétharmada és magyar nemzetiségű lakosságának majdnem egyharmada a környező országokhoz került. A békeszerződés a nemzetiségi, nyelvi határok helyett a győztesek politikai és gazdasági szempontjai, és hamisított etnikai adatok alapján húzta meg a határvonalat. Így a  összterületű Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát, (az ország Horvátország nélküli területe -ről -re csökkent), lakosságának több mint a felét, az 1910-ben még 20 886 487 fős ország lakossága 7 615 117 főre csökkent.

A rövid életű polgári demokratikus rendszert követő Tanácsköztársaság bukása után formálisan újra királyság lett az ország államformája, de az ország élén király helyett kormányzó állt. Ezt a tisztséget Horthy Miklós töltötte be egészen 1944-ig. Vezetésével erősen korlátozott parlamenti demokrácia alakult ki. A rendszer az 1920-as évek elején politikailag konszolidálódott és ellenzéki pártok is működhettek (kivéve a betiltott kommunista pártot), majd az 1930-as éveket a belpolitikai élet jobbratolódása jellemezte. Az ország fő politikai célkitűzése az elcsatolt országrészek visszaszerzése volt, ennek érdekében Magyarország a Mussolini vezette Olaszország, majd a Hitler vezette Németország segítségét remélte. A stratégia kezdetben sikeres volt, de végül az ország 1941-es, Szovjetunióval szembeni hadba lépéséhez vezetett. A magyar vezetés a fegyveres semlegesség kudarca után a háborús részvétel minimalizálására törekedett, de 1944 és 1945 között Magyarország a szovjet és német erők ütközőzónájává vált, a magyar haderő vereséget szenvedett. A korszakra jellemző volt az egyre erősödő és az állami politika szintjén is támogatott antiszemitizmus, ami 1941 és 1945 között több mint , a mai országterületről  zsidó erőszakos halálához vezetett. A nem zsidó civil lakosság veszteségét 60–100 ezer főre, a katonai veszteségeket 350 ezer főre teszik. A zsidóüldözések és -gyilkosságok egyik eseménye a fővárosi zsidók egy részének Dunába való belelövetése volt.

Magyarország vesztesként fejezte be a második világháborút. Az 1947-es párizsi békeszerződés nyomán Magyarország a trianoni határoktól is kisebb területtel fejezte be a háborút, a csehszlovák delegáció elérte, hogy a pozsonyi hídfőt () is elcsatolják az országtól. A fosztogatással és inflációval sújtott országot 300 millió dollárnyi kártérítés megfizetésére kötelezték.

Az ország lendületes újjáépítése és a rövid életű Második magyar köztársaság után a Szovjetunió által támogatott kommunisták vették át a hatalmat, és az országban egypártrendszert alakítottak ki. Az 50-es évek első felében Rákosi Mátyásnak és társainak a sztálinizmus mintájára kiépített totális diktatúrája alatt a termelőeszközök zömét kényszerrel államosították, miközben politikai ellenségnek, illetve osztályidegennek nyilvánított emberek százezrei (köztük a hatalomból kiszorított kommunisták is) szenvedtek el különböző szintű retorziókat, közülük sokakat kitelepítettek, politikai vagy mondvacsinált köztörvényes vádak alapján bebörtönöztek, illetve esetenként ki is végeztek. A Sztálin halálát követő enyhülés nem csillapította kellőképpen a politikai elégedetlenséget, és 1956 októberében forradalom tört ki, amely azonban a szovjet katonai beavatkozás révén elbukott. A forradalom leverése utáni néhány hónapokban a lehetőséget megragadva mintegy kétszázezren nyugatra emigráltak.

A forradalom leverése után új kormány alakult Kádár János vezetésével. Visszaállt a kommunista egypártrendszer. Nagy Imrét és a forradalom néhány vezetőjét, valamint több száz résztvevőjét kivégezték, másokat hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre ítéltek, majd 1963-ban amnesztia következett. A megtorlás mintegy ötéves korszakát politikai enyhülés követte. A Szovjetunió által irányított politikai-gazdasági szövetség (KGST vagy „szocialista tömb”) többi országához képest a Kádár-rendszer a kommunista diktatúra egy viszonylag enyhe változatát alakította ki, amely a hidegháború évtizedei ellenére a nyugat-európai országokkal is bizonyos kapcsolatot tarthatott. Az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus enyhítette a tervgazdaság merevségét és korlátozott teret engedett a nyereségérdekeltségnek. A gazdasági fejlesztések finanszírozására az ország jelentős külföldi adósságot halmozott fel.

Az 1989-ben bekövetkező rendszerváltás legfontosabb politikai aktusa a Harmadik Magyar Köztársaság kikiáltása volt Budapesten 1989. október 23-án, majd 1990-ben a köztársaság első demokratikus Országgyűlésének, kormányának, köztársasági elnökének, illetve a tanácsokat felváltó demokratikus önkormányzatoknak a megválasztása. A politikai átalakulás azonban a súlyos gazdasági helyzetet nem enyhítette. A társadalmi intézmények átalakulása csak lassan történt meg.

Magyarország a 90-es évektől kezdve a nyugati (euroatlanti) integrációra törekedett. 1999-ben tagja lett a NATO-nak. A csatlakozás után két héttel részt vett a Szerbia és Montenegró ellen indított háborúban. Az afganisztáni NATO-hadműveletekben szinte a kezdetektől részt vettek magyar katonák, először csak egy orvosi kontingens, majd 2003 óta egy lövészszázad is kiutazott. Az MH Tartományi Újjáépítési Csoport munkája főleg járőrözésből, kísérési és szociális feladatokból áll. 2004. május 1-jén Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. 2007. december 21-étől az EU schengeni övezetének tagja, így megszűnt az állandó határellenőrzés a magyar-osztrák, a magyar-szlovén és a magyar-szlovák határon. Az ország hivatalos fizetőeszköze a forint maradt, egyelőre nem tért át az euróra, sőt a korábban meghatározott céldátumot is eltörölték. Az ország hivatalos megnevezését a 2012. január 1-jén hatályba lépő új alaptörvény a korábbi Magyar Köztársaságról Magyarországra változtatta.

A jelenlegi hatályos magyar alaptörvény a többször módosított 1949. évi XX. törvény helyett lépett életbe 2012. január 1-jén. Magyarország politikai berendezkedése parlamentáris (népképviseleti) demokrácia. A köztársaság a népszuverenitás elvére épül, a közhatalom gyakorlása pedig csak a jogállam keretein belül lehetséges. A népképviselet legfőbb szerve az Országgyűlés (parlament). Magyarországon az alaptörvény alapján négyévente kerül sor országgyűlési választásokra, amelynek során az ország népe a 2014-es országgyűlési választáson 199 parlamenti képviselőt választott meg, vegyes választási rendszerben.

Magyarország államfője a köztársasági elnök, akit az Országgyűlés választ meg 5 évre. Leginkább reprezentatív funkciót tölt be, ő fejezi ki a nemzet egységét, valamint ő hivatott őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. A köztársasági elnök a Magyar Honvédség főparancsnoka. Ő javasolja a miniszterelnököt, és nevezi is ki azt. A rendszerváltás után az első megválasztott köztársasági elnök Göncz Árpád volt, aki 1990 és 2000 között volt hivatalában. Őt Mádl Ferenc követte ezen a poszton, aki után Sólyom László 2005 és 2010 között viselte a tisztséget. 2010. augusztus 6-tól Schmitt Pál volt a köztársasági elnök, aki 2012. április 2-án lemondott, majd Kövér László mint az Országgyűlés elnöke látta el a köztársasági elnöki feladatokat. Május 2-án az Országgyűlés megválasztotta Áder Jánost köztársasági elnökké.

A képviselők, a köztársasági elnök javaslatára, megválasztják a végrehajtó hatalom vezetőjét, a miniszterelnököt, aki megalakítja kormányát. A minisztereket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Abban az esetben, ha a miniszterelnök szembekerül a parlamenttel, bizalmatlansági indítványt terjeszthetnek be ellene, amelynek eredménye az egész kormány jövőjét meghatározza. Ekkor minden esetben meg kell nevezni az új miniszterelnök-jelöltet is. A jelenlegi, 2010-ben megválasztott, majd 2014-ben és 2018-ban újraválasztott miniszterelnök Orbán Viktor. Magyarország Kormányának legfontosabb feladatai az alkotmányos rend védelme, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak védelme és biztosítása; az Országgyűlés által meghozott törvények végrehajtásának biztosítása; valamint a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját irányítja, összehangolja tevékenységüket.

Az Alkotmány és a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló (azóta módosított) 1997. évi LXVI. törvény értelmében az igazságszolgáltatást a Kúria (a korábbi Legfelsőbb Bíróság), az ítélőtáblák, a törvényszékek (a korábbi megyei bíróságok) és a helyi bíróságok (a városi és kerületi bíróságok) gyakorolják. Első fokon a helyi bíróság jár el, hogy az ügyek a felek lakóhelyén vagy ahhoz közel nyerhessenek megoldást. A határozatok ellen benyújtott fellebbezéseket másodfokon a törvényszék bírálja el, de bizonyos súlyosabb esetekben a törvényszék jár el első fokon, ilyen esetben a törvényszék határozata ellen az ítélőtáblánál lehet fellebbezni.

A bíróságok illetékességi területe a közigazgatási területi beosztáshoz igazodik. Az ítélőtáblák a helyi bíróság vagy a törvényszék határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot bírálják el. 2005. január 1-jétől fogva az országban öt ítélőtábla működik, Budapesten, Szegeden, Pécsett, Győrött és Debrecenben. A Kúria legfontosabb alkotmányos feladata a jogegység biztosítása, és ezen túlmenően a jogerős határozatok elleni felülvizsgálati kérelmek elbírálása.

A Magyar Honvédség feladata: Magyarország szuverenitásának és területi épségének védelme. Hozzájárulás a NATO kollektív védelméhez. A Magyar Honvédség létszáma (teljes személyi állománya) . Korábban körülbelül  katonából csak  volt aktív katona, mára ez az arány jobb irányba változott, így a haderő hatékonyabb, mint az előtte lévő években. A vezető/alárendelt arány 20/80%. A tartalékosok létszáma  volt 2008-ban, ebből  szárazföldi,  repülő és légvédelem. Mozgósítható létszám 2,78 millió fő, melyből katonai szolgálatra alkalmas 2,50 millió fő (2008-ban). Katonai költségvetés és a védelmi kiadások 2010 óta a nemzeti jövedelem 1%-a alatt maradtak.

Magyarországon a 2004-es alkotmánymódosítás óta békeidőben nincs sorkötelezettség, a fegyveres erők állományát hivatásosok, szerződésesek és közalkalmazottak alkotják. A sorozást rendkívüli állapot (háború) esetén az Országgyűlés újra elrendelheti. A sorozást 2012 óta az önkéntes tartalékos haderő helyettesíti, amibe 18 és 25 éves kor között lehet belépni. Kiképzésük hat hónapig tart.
A Magyar Honvédség a MH Szárazföldi Parancsnokságból, a MH Légierő Parancsnokságból, valamint a MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokságból áll, melyet a vezérkari főnök irányít. 2007. január 1-jén megalakult a MH Összhaderőnemi Parancsnokság, melyet az előbb említett parancsnokságok összevonásából hoztak létre. Magyarország biztonsági stratégiája a NATO- és EU-tagság keretei között, szövetségeseivel és partnereivel való együttműködésén alapul.
A Magyar Honvédség ügyében, az utóbbi időben ötpárti konszenzus jött létre, így az öt vezető magyar párt közösen egyeztetnek a honvédelem ügyéről, együtt döntenek a fontosabb dolgokról, így a haderő folyamatosan fejlődhet.

Magyarország közigazgatási területi felosztásának két fő szintje van. A területi szinten a 19 megye és a főváros (Budapest) található, míg a helyi szinten 3154 város és község. A települések közül 345 város, a többi község. A városok közé tartozik 23 megyei jogú város és a főváros is, mely utóbbi 23 kerületre oszlik. A 2 682 község mellett 127 nagyközség is létezik (2018. január 1-jén). Ezen területi egységeknek van önkormányzata. Budapesten kétszintű önkormányzati rendszer működik, mely a Fővárosi Önkormányzatból és a kerületi önkormányzatokból áll. A megyei és a települési önkormányzatok között nincs alá-fölérendeltségi viszony. A két alapvető szinten kívül további két területi szint van, a tervezési-statisztikai régió és a járás.

Magyarország régiói: Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld. A 7 régió a megyék és a főváros csoportosításával alakult ki. 2012. július 7-től hatályos törvény alapján hozott kormányrendelet szerint összesen 197 járás van Magyarországon, melyből 23 járás a fővárosban (a kerületeknek megfelelő területi beosztásban) található. A helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint a megyei jogú város települési önkormányzat, és területén – megfelelő eltérésekkel – saját hatásköreként ellátja a megyei önkormányzati feladat- és hatásköröket is. A megyei jogú városok azonban nem alkotnak a megyéktől elkülönülő közigazgatási területi egységet, csupán speciális önkormányzati joggal felruházott települések. (A közigazgatási beosztás alábbi adatai 2018. január 1. napjára vonatkoznak.)

Anyanyelvi megoszlás a 2001-es népszámlálás adatai szerint ( válaszadóból): magyar: , így az ország lakosságának közel 99%-a magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Más nyelv, . A magyarországi cigányok (romák) aránya a népszámlálásban szereplőnél lényegesen magasabb (becslések szerint 4-10%). Magyarország lakosságának körülbelül 90%-a a többségi magyar etnikumhoz tartozik. A következő tizenhárom nemzetiség alakíthatott kisebbségi önkormányzatokat, mert hivatalosan ennyi nemzetiséget ismernek el magyarországi kisebbségként: cigány, német, szlovák, román, horvát, szlovén, ruszin, orosz, bolgár, görög, lengyel, örmény, szerb. A nemzetiségek aránya pontosan nem mutatható ki, hiszen más, alacsonyabb adatokat kapunk, ha a nyelvi megoszlást vesszük alapul, és más, magasabb adatokat, ha más etnikai adatokat is figyelembe veszünk. Mindenesetre a lakosságnak körülbelül 7 százaléka (közelítőleg  fő) cigány  vagy roma nemzetiségű, bár az önmeghatározáson alapuló hivatalos források csak  főt jelölnek. A németek aránya legfeljebb két százalék, a szlovákoké maximum egy, bár . A szlovákok után a legnagyobb lélekszámú etnikum a románok, a horvátok, a szerbek, a szlovének és a ruszinok – együttes arányuk legfeljebb 1,5-2%. A bolgárok, görögök, kínaiak, lengyelek, oroszok, örmények, ukránok együttes aránya csupán néhány ezrelék.

A 2011. évi népszámlálás adatai alapján, Magyarországon a lakosság mintegy fele (54,6%) kötődik valamelyik vallási felekezethez. A legnagyobb vallás az országban a kereszténység.

A kereszténység legelterjedtebb formája a katolicizmus (39,0%). A katolikus egyházon belül a római katolikusok aránya az ország lakosságának több mint harmadát teszi ki (37,1%), míg a görögkatolikusok (1,8%) főleg Északkelet-Magyarország egyes településein alkotnak többséget. A fővárosban és az ország keleti részén népes protestáns közösségek is élnek, főleg reformátusok (11,6%) és evangélikusok (2,2%). Az ortodox kereszténység inkább az országban élő egyes nemzeti kisebbségek (románok, szerbek, ukránok) felekezetének számít, számuk elenyésző az egész lakossághoz képest (0,1%). Szerte az országban számos egyéb kisebb keresztény egyházi közösség működik.

Zsidó vallási közösségek főleg Budapesten és a vidéki nagyvárosokban élnek (0,1%). A natív magyarok 0,015%-a (1000–1500 fő) iszlám vallású, a bevándorlókkal együtt a 2010-es évek elején összesen mintegy 7000 muszlim él Magyarországon. Jelentős a száma azoknak is Magyarországon, akik vallási hovatartozásukat illetően nem kívántak válaszolni (27,2%). Felekezeten kívülinek az ország lakosságának 18,2%-a vallotta magát.

A vallásukat aktívan gyakorlók száma vidékenként és felekezetenként rendkívül változó. A kisebb vallási közösségek (kisegyházak, szekták) szertartásai, vallási eseményei rendszerint látványosabbak. Az úgynevezett történelmi egyházaknak (melyekhez a lakosság több mint fele tartozik) több inaktív tagja van, kik csak jelentősebb ünnepek alkalmával (karácsony, húsvét, mindenszentek ünnepe), illetve családi eseményekkor (keresztelés, esküvő, családtagok halála) vesznek részt szertartásokon. Ám az egyházi év számos díszes ünnepét (Úrnapja, templombúcsú, Boldogasszony napja) széles körben tartják a gyakorló keresztények mind városon, mind falun.

A különböző felekezetek számos oktatási, szociális és kulturális intézményt működtetnek szerte az országban, az egyházi iskolák többségébe például állandó a túljelentkezés. A vallási közösségeknek rendszerint saját lapjuk van, a nagyobb egyházak pedig könyvkiadókat is működtetnek. A katolikus egyház saját országos szintű rádióval is rendelkezik, de számos helyi szintű adás is hallható. A közszolgálati médiában a különböző egyházaknak biztosított kifejezetten vallási műsorok ideje változó, rendszerint heti tíz perc a televízióban, és heti fél óra egy-egy közszolgálati rádióban. Az egyházak részesülnek az adóbevételekből is, a személyi jövedelemadót fizető lakosok önkéntes nyilatkozatai arányában. Ezen túlmenően egyes egyházi intézmények a hasonló feladatot ellátó szekuláris intézményekhez képest kiegészítő állami támogatásban részesülnek.

Magyarország gazdasági rendszere alkotmánya szerint a tisztességes piaci versenyre és a mindenkinek járó, államilag garantált minimális gazdasági biztonságra épülő szociális piacgazdaság. Magyarország tagja a fejlett ipari országokat tömörítő OECD-nek, gazdasági teljesítménye alapján a világban gazdag, fejlett országnak, az Európai Unión belül azonban inkább szegénynek számít. Bruttó hazai terméke (GDP) 2005-ben folyó áron 26 126 Mrd forint volt. Az egy főre eső bruttó hazai termék közepesen szóródik. Magyarország régiói közül a leggazdagabb 2002-ben Közép-Magyarország volt (675 157 forint/fő), a legszegényebb pedig a Dél-Alföld (529 347 forint/fő).

Magyarországon világviszonylatban magasak, az Európai Unió átlagához képest alacsonyak a bérek, a bruttó bérek átlaga 2013-ban 223 000 forint (nettó 147 ezer forint) volt. A munkanélküliségi ráta 7,6%-os szintje viszonylag alacsony, de egyre inkább a tőkeintenzív ágazatok fejlődnek, amelyek a magasan képzett munkavállalóknak biztosítanak megélhetést. A nem piacképes tudással vagy alacsony képzettséggel rendelkező emberek körében magas a strukturális jellegű munkanélküliség, és jelentős a szegénység is. Magyarország a fejlett ipari országokhoz hasonlóan egyre korosodó népességgel rendelkezik, az aktivitási ráta 54%-os szintje kifejezetten alacsony, vagyis egy nagy értékű munkát végző kisebb népesség sok inaktív (tanuló, nyugdíjas, állástalan) embert tart el. Magyarország több javat fogyaszt el, mint amennyit megtermel, államháztartása alacsony (2016-ban 1,3%, a maastrichti kritérium 3%) deficites, az államadósság szintje az éves bruttó hazai termék (GDP) körülbelül 73,9%-ára volt tehető 2016 végén.

A magyar gazdaságban egyre erősebb a szolgáltató szektor szerepe; az áruszállításba és más szolgáltató ágazatokba kimagaslóan sok beruházás történt az elmúlt tizenöt évben. Ezzel együtt a gazdasági szerkezet leginkább fejlett ipari országként írható le. A magyar gazdaság fejlődése szempontjából kimagasló jelentőségű a döntően multinacionális tulajdonú cégek által végzett feldolgozóipari tevékenység, gépgyártás, autógyártás, elektronikai cikkek. Néhány ilyen vállalkozás termeli meg az exportra kerülő termékek több mint felét, és fizeti be az adónak is több mint felét. Magyarország természeti kincsekben szegény ország, gazdasága jelentős behozatalra szorul, fizetési mérlege és külkereskedelmi mérlege is többletes.

A magyar gazdaság célja 1989 után az átmenet volt a tervgazdaságból a piacgazdaságba. Magyarország az Európai Unió tagjaként a világ legnagyobb egységes piacának tagja, és az Európai Unió gazdaságpolitikai célkitűzéseinek megfelelően törekszik pénzének, a forintnak az euróra cserélésére, alacsony kamatok, kezelhető mértékű államháztartási deficit és államadósság elérésére, a maastrichti kritériumokban meghatározott alacsony infláció teljesítésére.

A mezőgazdasági termelést már évszázadokkal ezelőtt is az jellemezte, hogy a hazai ellátás mellett egyre több árut adott exportra is. Az ország legfontosabb mezőgazdasági termékeiből – főként szarvasmarhából, búzából és borból – a középkortól jelentős mennyiséget értékesített Közép- és Nyugat-Európa piacain. A rendszerváltás óta a mezőgazdaság teljesítménye folyamatosan romlott.

Magyarország területének közel 70%-a alkalmas mezőgazdasági termelésre. Az erdő területe 22,5%. Természeti adottságai, a napfényes órák száma, a domborzati viszonyok, a kiváló termőképességű talajok a legtöbb kultúrnövény termelésében mindig is jó eredményeket tettek és tennének ma is lehetővé. A kedvező adottságoknak köszönhetően az itt megtermelt gyümölcsök és zöldségek beltartalmi tulajdonságai kiválóak. A mezőgazdaság a munkaerő 7,1%-át foglalkoztatta, és a nemzeti jövedelem 3,5%-át adta 2016-ban.

Ilyen kedvező természeti és gazdaságföldrajzi adottságok (közeli nagy piacok) mellett a mezőgazdaság és az élelmiszeripar az ország meghatározó gazdasági ágazata. Ezért Magyarországon az élelmiszer-gazdaság a nemzetgazdaság egészén belül lényegesen nagyobb súlyú a termelést, a foglalkoztatást és az exportot tekintve, mint más hasonló gazdasági fejlettségű országokban. Az 1990-es években még nagy szerepet vállalt a hazai gazdaságban.

A mezőgazdaság – az erdőgazdálkodást beleértve – és az élelmiszeripar együtt 1996-ban a nemzetgazdasági GDP 10,7 százalékát adta. Nem hivatalos számítások szerint a mezőgazdaságot tágabban értelmezve („agrobusiness”) a GDP-ből való részesedése ennél is nagyobb, mintegy 15-18 százalékosra becsülhető. A mezőgazdaság viszonylag nagyobb súlya abban is megmutatkozik, hogy 1997-ben az aktív keresők 8,5%-át foglalkoztatta, sőt az élelmiszeriparral együtt ez az arány 11,7% volt.

A nemzetgazdaság exportjának átlagosan 20-25%-a származott 1992–1997 között az élelmiszer-gazdaságból. Az ágazat külkereskedelmi forgalmának jelentős a kiviteli többlete.

A mezőgazdaság bruttó termelése 1997-ben a megelőző év szintjén maradt. A mezőgazdaság két fő területén eltérő irányú változás következett be, a növénytermesztési és kertészeti termékek termelése 2,5 százalékkal emelkedett, az állattenyésztésé viszont 4,4 százalékkal csökkent. A két fő ágazat ellentétes irányú fejlődése egyébként 1992–97 között is megfigyelhető. A növénytermesztés fejlődése ugyanis viszonylag kiegyenlített volt, átlagosan 3 százalékkal nőtt évente, míg az állattenyésztés termelése csökkenő irányzat mellett nagy fokú ingadozást mutat és évente átlagosan 3 százalékkal mérséklődött.

Az ország mezőgazdasági területe 1997-ben 6,195 millió hektár volt. Ez 11 ezer hektárral több, mint egy évvel korábban, de 303 ezer hektárral kevesebb az 1986–90-es évek átlagánál. A mezőgazdasági terület 76 százaléka szántóföld, 19 százaléka gyep. A kert, a gyümölcsös és a szőlőterület 5 százalékkal részesedett a megművelt területből.

A földterület művelési ágak szerinti összetételében 1997-ben lényeges változás nem következett be. A mezőgazdasági termelést meghatározó szántóterület 4,711 millió hektár volt. A gyümölcsös, a szőlő- és gyepterület nagysága az előző évivel azonos, a kertterület viszont 11 ezer hektárral nőtt.

A privatizáció és az átalakulások következtében a földhasználatban megnőtt az egyéni gazdálkodók szerepe. Míg 1994-ben a szövetkezetek, valamint a vállalatok és gazdasági társaságok használták az ország mezőgazdasági területének 56 százalékát, addig 1997-ben már csak 42 százalékát művelték.
A kiválások következtében a szövetkezetek által használt földterület 30 százalékkal csökkent 1994-hez képest. Az ország földterületének már több mint felét (58 százalékát) egyéni gazdálkodók művelték 1997-ben és a mezőgazdasági termelés közel ekkora hányada is ebből a körből kerül ki.

Magyarország bányászata a középkortól kezdve a nyugati országokhoz képest mindig fejlett volt. Ma már a bányászat kevés helyen zajlik, mert az ország a trianoni békeszerződés következtében legnagyobb bányavárosait (Besztercebánya, Körmöcbánya stb.) elveszítette. Ásványkincsei közül jelentős a szén (feketeszén a Mecsekben, barnaszén). Az 1990-es évektől Észak-Magyarországon a lignitet termelik. A kőolaj és földgáz (Algyő térsége, Hajdúszoboszló, Zalai-dombság) az ország szükségletét részben fedezi. Ércekben az ország geológiai felépítése miatt szerény, de még így is jelentős (világviszonylatban is kiemelkedő mennyiségű) rézérc (Recsk) vagyonnal rendelkezik az ország, ám ez jelenleg nincs kitermelés alatt, továbbá jelentős mennyiségű alumíniumérc (bauxit) vagyonnal rendelkezik az ország, valamint kis mennyiségben előfordul még mangánérc (Úrkút) is, bauxit és mangánérc kitermelés napjainkban is történik. Továbbá arany, ezüst (Recsk, Telkibánya) és uránérc (Kővágószőlős), valamint cink- és ólomérc (Gyöngyösoroszi) is megtalálható az ország területén kisebb mennyiségben, de ezeket sem bányásszák, bár az aranykészletei az országnak jelentősek, gazdaságilag is megérné a kitermelés, mégsem termelik ki. Jelentős ásványkincsnek minősülnek a különféle ásványi sókban gazdag termálvizek, melyek a turizmusban fontos szerepet játszanak.

Magyarország közepesen fejlett, ipari-agrárjellegű, külgazdaság-érzékeny ország. Nyersanyagokban és energiahordozókban szerény, területén kőolaj-, földgáz-, bauxit-, szén-, kaolin-, zeolit-, perlit-, bentonit-, illetve építőipari andezit, riolit, tufa, mészkőbányászat folyik, de jelentős behozatalra szorul a nyersanyagokból.

Magyarországon a GDP-nek közel kétharmadát a szolgáltatói szektor állítja elő. Ezen belül is kiemelkedő a pénzügyi tevékenységek, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások, valamint a közösségi szolgáltatások (igazgatás, oktatás, egészségügyi, szociális ellátás) súlya. Az ipar, mely elsősorban a feldolgozóiparra támaszkodik, mintegy negyedét termeli a nemzeti összterméknek, napjainkban viszont a kutatás-fejlesztés is kezd vezetőbb ágazat lenni. Viszonylag alacsony, 4-5 százalék a mezőgazdaság, valamint az építőipar részesedése.
A GDP növekedési üteme többé-kevésbé stabilan 1,5-2%-ponttal meghaladja az EU-15 átlagát, igaz, az újonnan csatlakozók körében a magyar növekedési ütem relatíve halványnak minősíthető. 2009-ben a kedvező nemzetközi feltételek hatására megtört a 2001 óta megfigyelhető lassulási trend, a 4%-os növekedés, a mezőgazdasági hozzáadott érték kiugró, 36%-os bővülésén felül az ipar és az építőipar 5% körüli növekedési ütemének tudható be, míg a szolgáltatási szektor ágazatainak többsége jócskán átlag alatti növekedést produkált (kivétel a szállítás és raktározás). Az energia 61%-a atomenergia, 22%-a fosszilis forrásból származik.

Legnagyobb magyar vállalatok: Wizz Air (légiközlekedés), OTP Bank (pénzügy), MOL (olajipar), Richter Gedeon (biotechnológia és gyógyszeripar), Zsolnay (porcelán), Pick (húsipar), Zwack Unicum (szeszipar), Magyar Telekom (telekommunikáció).

A fő exportcikkek (2012): gépek: 53,5%; más ipari termékek: 31,2%; élelmiszer: 8,7%; nyersanyagok: 3,4%; nyersanyag és áram: 3,9% (becslés).

Az export fő felvevőpiacai 2017-ben: Németország 27,7%, Románia 5,4%, Olaszország 5,1%, Ausztria 5%, Szlovákia 4,8%, Franciaország 4,4%, Csehország 4,4%, Lengyelország 4,3%.

A fő importcikkek (2012): gépek: 45,4%; más ipari termékek: 34,3%; nyersanyag és elektromosság: 12,6%; élelmiszer: 5,3%; nyersanyagok: 2,5%.

Az import fő forrásai 2017-ben: Németország 26,2%, Ausztria 6,3%, Kína 5,9%, Lengyelország 5,5%, Szlovákia 5,3%, Hollandia 5%, Csehország 4,8%, Olaszország 4,7%, Franciaország 4%.

Magyarország legtöbb, tömegközlekedést alkalmazó városában a távolsági közlekedésért is felelős Volánbusz bonyolítja le a helyi közlekedést, autóbuszokkal. Nyolc városnak van saját személyszállítási közszolgáltatása (Budapesten a BKV, Debrecenben a DKV, Kaposváron a KTRT, Miskolcon az MVK, Pécsen a Tüke Busz, Szegeden az SzKT, Tatabányán a T-Busz, Veszprémben a V-Busz) melyek vagy csak autóbuszokkal, vagy villamossal, trolibusszal, metróval és más közlekedési eszközökkel is szállítják az utasokat, helyenként alvállalkozókat is bevonva, vagy a Volánbusszal együttműködve.

Magyarország személy- és teherforgalmának legnagyobb része közúton történik. A gyorsforgalmi utak hossza 2010. március 31-én közel 1300 km, valamint a hosszú csomóponti ág és pihenőhelyi utak: 366 km.

Az autóbuszos közúti helyközi tömegközlekedést a Volánbusz bonyolítja.

Magyarországon a vasút – a közút után – a második legjelentősebb közlekedési ág. Vasúthálózatunk sugaras szerkezetű, melynek központja Budapest. Vasúti csomópontokat építettek ki a nagyobb hídvárosoknál, mint például Szolnok. Fontos csomópontok a gazdasági központok, mint Székesfehérvár vagy Miskolc. A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) bekapcsolódott az európai konténerforgalomba. A MÁV Pályavasúti Üzletága kezeli Magyarország vasúti infrastruktúrájának jelentős részét, leszámítva a MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt. (MÁV-HÉV) által üzemeltetett helyiérdekű vasutat (HÉV), a Győr-Soproni-Ebenfurti Vasutat (GYSEV) és a legtöbb kisvasutat.

Az általa kezelt vonalak hossza 7606 km, ebből 7394 km a normál nyomtávolságú, 36 km széles nyomtávolságú (Záhony-Eperjeske térségében), 176 km pedig keskeny nyomtávolságú vonal.

A magyar tengeri hajózás, amely kizárólag az árufuvarozásra koncentrálódott, erősen visszaszorult. Magyarországnak két tengerjáró hajója van, amit az orosz államadósság törlesztéseként kapott.

Magyarország nagyhajózásra alkalmas vízi útjainak hossza körülbelül 1600 km. Ennek 85%-a állandóan, 15%-a időszakosan hajózható. A vízi úthálózat hosszának 53%-a a Duna vízgyűjtő területéhez, 47%-a pedig a Tiszáéhoz tartozik. Belvízi hajóinkkal a Duna-delta (Fekete-tenger) és a Rajna torkolat (Északi-tenger) kikötőibe tudunk szállítmányokat eljuttatni. A Duna-Majna-Rajna víziút rendszer teljes hajózható hossza Rotterdamtól Szulináig 3505 km.

Magyarországon öt nemzetközi repülőtér üzemel, de ebből csak a budapesti és a debreceni jelentős, az utasforgalomnak több mint 85%-át a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér bonyolítja le. A repülőterek száma összesen 41. A regisztrált légi szállítók száma öt, évi utasforgalmuk 20 042 185 fő. Légi teherforgalmuk nem volt 2015-ben. Magyarország második legjelentősebb repülőtere a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a teljes utasforgalom 10%-át itt bonyolítják le, 8 állandó menetrend szerinti járat (ezek folyamatosan bővülnek) és további számos charter járatok közlekedik. A többi három kisebb repülőtéren az utasforgalom 1-2%-át bonyolítják, ezt is csak időszakosan.

Magyar légitársaságok: MALÉV (1946–2012), Wizz Air (2003 óta) úticélok: pl.: London, Moszkva, Tel-Aviv, Párizs, Milánó stb.

Magyarország repülőterei:

A házi telefon-előfizetések száma 2015-ben több mint hárommillió volt. Ugyanekkor 11 millió mobiltelefon-előfizetés volt érvényben. A fix, nem mobil telefonok helyét átveszi a mobil. Az ország előhívó száma 36. Magyar telekommunikációs vállalatok: 1990-ben alapított Westel, melyet szinte teljesen felvásárolt a Deutsche Telekom a 2000-es évek elején, napjainkban Magyar Telekomnak nevezik a vállalatot. A legtöbb ügyféllel rendelkező vállalat. Valamint Pannon GSM, melyet a 2000-es évek elején a Telenor teljes egészében felvásárolt.

A fentebbi táblázatban, az olyan csatornákon futó szórakoztató filmek és műsorok mellett, olyan saját gyártású produkciók léteznek ott, ahol a Magyarországi stúdiók és színpadok vannak (emellett élőben is).

Az olyan csatornákban külföldi gyártású sportközvetítések, tudásműsorok, gyermekmesék, zenék és prémium filmek is a külföld eredetű csatornákon találhatóak meg.

Magyarország alaptörvényének értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. A 2000-es évek második felétől a papír alapú sajtót háttérbe szorította az internetes újságírás. Számos internetes újság (napilapok, hetilapok, havi lapok) és blog elérhető, jobboldali-konzervatív, baloldali-liberális, és keresztény orientációjúak.

A magyar zenéből legismertebb a magyar népzene és olyan jelentős magyar zeneszerzők művei, mint Liszt Ferenc, Bartók Béla és Kodály Zoltán. Utóbbi kettő gyakran fel is használta a magyar népzene hagyományos motívumait. Több mint 200 000 különböző népi dallamot jegyeztek már fel, és a gyűjtésük ma is folyik. Ritmusát tekintve a magyar népzene jellemzően daktilus alapú, hasonlóan a magyar nyelvhez, amelyben a szavak első szótagja mindig hangsúlyos.  Magyarországon élő vagy innen származó, nemzetközileg elismert kortárs zeneszerzők Ligeti György, Kurtág György, Eötvös Péter és Jeney Zoltán. A 20. század világhírű magyar zeneművészei közé tartoztak például Fischer Annie, Banda Ede vagy Cziffra György.

A magyar irodalom az egyes szerzők sikere ellenére nem túl közismert külföldön. Ez az állapot napjainkban kezd megváltozni, elsősorban német nyelvterületről, illetve a szomszédos országokból kiindulva. Kertész Imre irodalmi Nobel-díját a magyar széppróza rég várt elismeréseként köszöntötték. A költészetünk nagyobb népszerűségnek örvend: Petőfi Sándort több tucat nyelven ismerik, Szabadság, szerelem című verse például még Kínában is tananyag. Molnár Ferenc színművei külföldön is nagy sikert arattak.

Magyar Tudományos Akadémia (rövidítve: MTA): 1825. november 3-án, a pozsonyi országgyűlésen a magyar reformkor egyik vezéralakja, gróf Széchenyi István (1791–1860) birtokainak egyévi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlott fel a Magyar Tudós Társaság (a mai Tudományos Akadémia) létrehozására. Tettét más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták. Az MTA tudományos köztestület, amelynek fő feladata a tudomány művelése, a tudomány eredményeinek terjesztése, a magyar tudomány képviselete. 2019-ig fontos feladata volt továbbá a tudományos kutatások támogatása.

Nobel-díjas magyarok listája évszám szerint:

Magyarországon az óvodák nagy része önkormányzati tulajdonban, de az iskolák nagy része 2013. január 1-je óta állami tulajdonban van, de léteznek egyházi, nemzetiségi önkormányzati és magántulajdonúak is. A magyar közoktatás ugyan világnézetileg semleges, ennek ellenére az egyházi tulajdonban lévő oktatási intézmények az állami intézményeknek juttatott támogatások többszörösét kapják meg.

Óvodába hároméves kortól kötelező járnia a gyermeknek. Az általános iskolát, amennyiben iskolaérett, abban az évben kezdi meg, amelyikben szeptember 1. előtt betölti hatodik életévét. Az általános iskola általában nyolc évig tart, ezután szakközépiskolába, szakgimnáziumba vagy gimnáziumba mehet továbbtanulni a diák. Ez leggyakrabban négyéves, de a gimnáziumok gyakran nyolc- és hatosztályos képzést is indítanak, ahová a 4., illetve a 6. elvégzett általános iskolai osztály után mehet a gyermek. Az 1997/98-as tanévtől kezdve a középfokú iskolák számozása az általánosét folytatja, tehát az 5., 7. vagy 9. osztállyal kezdődik. A közoktatási törvény írja elő a tankötelezettséget Magyarországon.

Sikeres érettségi vizsga után a diák főiskolán vagy egyetemen (ELTE, Debreceni Egyetem, Semmelweis Egyetem, BME, Corvinus Egyetem stb.) folytathatja tanulmányait. Ide felvételi vizsgával és/vagy a tanulmányi eredmények alapján számított pontokkal lehet bekerülni. Jelenleg az állam - megfelelő tanulmányi előmenetel esetén – állami ösztöndíjat ad, amennyiben a hallgató vállalja, hogy a diploma megszerzését követő húsz évből a képzési idejének megfelelő időt Magyarországon dolgozik, vagy visszafizeti a képzés teljes díját. Különben a hallgatónak a képzés teljes költségét magának kell fizetnie. Egy szakon azonban korlátozott az így ingyenes félévek száma. Magyarország 2005-től áttért a bolognai rendszerre, aminek keretén belül bevezették az alap- és mesterképzést. Az alapképzés 3 éves, a mesterképzés 2 éves. A bolognai folyamat eredményeként az alapfokú diploma megszerzése után a hallgató egy másik egyetemen vagy főiskolán is folytathatja a képzést, vagy egy alapfokú diplomával több mesterképzést is elvégezhet.
Az OECD felmérése alapján a magyar oktatás a 21. helyet foglalja el a világon általános minősége alapján. Az oktatási kiadások a GDP 4,85%-át adják. A tanár-diák arány 1:11. Az országban élő diplomások aránya 1980 és 2010 között megháromszorozódott, így a Magyarországon élő diplomások aránya 19%, a 25 éves, és annál idősebb népesség viszonylatában.

Magyarország történelme során több olyan kimagasló épületet is megalkotott már, amely európai és világ viszonylatban is nagy elismerésnek örvendenek. Ilyen például a kontinens legnagyobb zsinagógájának is számító Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy zsinagóga, amely mór stílusban épült 1854-59 között Ludwig Förster tervei alapján, és amely közel háromezer ember befogadására is képes. Ilyen még a Budapesten, a Városligetben megtalálható, Európa legnagyobb fürdőkomplexumának is számító Széchenyi gyógyfürdő 1913-ban átadott neoreneszánsz épületegyüttese, továbbá az ország legnagyobb épületének számító Országház is, amely 268 méter hosszú és 96 méter magas, ezzel pedig az ország egyik legmagasabb épületének is számít, ilyen továbbá az ország legnagyobb vallási építménye, amely az egyik legnagyobbnak számít Európában is, a száz méter magas klasszicista stílusú Esztergomi bazilika, ahol egyben a világ legnagyobb egy vásznára festett oltárképe is megtalálható Michelangelo Grigoletti alkotásában, továbbá Magyarország ad otthont a Pannonhalmi Bencés Főapátságnak, valamint egy ókeresztény temetkezési helynek is, a Pécsen található ókeresztény sírkamráknak, ami a Világörökség része.

Magyarország számos olyan értéket mondhat magáénak, melyek miatt messze földről felkeresik. Legfőbb turisztikai központjai Budapest, a Balaton és környéke, illetve a Dunakanyar. Évente mintegy 7 millió turista látogatja. Az ország idegenforgalmi szempontból a kilenc régióra osztható, ezek a Budapest–Közép-Duna-vidék, a Közép-Dunántúl, a Nyugat-Dunántúl, a Balaton, a Dél-Dunántúl, az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Tisza-tó régió. Az ország számos évenként megrendezett művészeti fesztiválnak, néprajzi, turisztikai és sporteseménynek ad otthont. Ezek közé tartozik Budapesten a Tavaszi Fesztivál, a Budapest Parádé, és a Sziget Fesztivál, a Balaton régiójában a Művészetek Völgye, az alföldi régiókban a Hortobágyi Lovasnapok és Hídivásár, a Debreceni virágkarnevál és a Szegedi Szabadtéri Játékok, Miskolcon a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál, a Nyugat-Dunántúlon a soproni VOLT Fesztivál.

Budapest világörökségi helyszínként elismert látnivalói a Duna-part látképe és a Budai Várnegyed, valamint az Andrássy út és történelmi környezete. A főváros számtalan egyéb látnivalója között nemzetközi viszonylatban is különleges műemlékek, templomok (Szent István-bazilika), paloták (Budavári Palota), ókori, középkori és török kori (Gül Baba türbéje) emlékek, valamint barokk (Szent Anna templom), klasszicista (Nemzeti Múzeum), romantikus (Pesti Vigadó), neoreneszánsz (Magyar Állami Operaház), eklektikus (Néprajzi Múzeum) és szecessziós (Iparművészeti Múzeum) stílusú középületek és lakóházak, továbbá 223 múzeum és galéria (közöttük jó néhány nemzetközi rangú gyűjteménnyel), történelmi hidak (Széchenyi lánchíd), valamint a köztéri szobrok (Szabadság-szobor) és emlékművek (Millenniumi emlékmű) sokasága található.

A magyarországi városok közül Budapest után műemlékekben, múzeumokban, kulturális látnivalókban a leggazdagabbak: Székesfehérvár, Debrecen, Sopron, Győr, Szombathely, Kőszeg, Pécs, Kaposvár, Esztergom, Veszprém, Pápa, Várpalota, Eger, Miskolc, Szeged, a világörökséghez tartozó Tokaj, Hortobágy, Nyíregyháza és Nyírbátor, Sárospatak, Pásztó, Kecskemét, Kalocsa, Szentes, Hódmezővásárhely, Baja, Szentendre.

Az ország számos településén találhatók középkori templomok (Ják, Lébény, Ócsa, tihanyi altemplom, Csaroda stb.), romantikus hangulatú várak (Visegrád, Nagyvázsony, Sümeg, Szigliget, Szigetvár, Siklós, Pécsvárad, Magyaregregy, Sárvár, tatai vár, cseszneki vár, Drégely vára, Hollókő, boldogkői vár, diósgyőri vár, füzéri vár, Sárospatak, Szerencs, Szécsény, Gyula), kastélymúzeumok (Fertőd, Nagycenk, Keszthely, Gödöllő, Martonvásár, Ráckeve stb.). Sok turista keresi fel a világörökség részét képező hollókői ófalut és Pannonhalmi Bencés Főapátságot, a komáromi erődrendszert, a gorsiumi régészeti parkot, a vértesszőlősi ősemberleleteket, a majki műemlékegyüttest is. A különleges történelmi emlékhelyek és kulturális központok közé tartozik az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, a Mohácsi Történelmi Emlékhely, a kaposmérői ősmagyar harcászati bemutatóhely és a somogyvámosi Krisna-falu. Gazdag néprajzi, népművészeti látnivalót jelentenek a szabadtéri néprajzi múzeumok (Szentendrei skanzen, a pityerszeri skanzen Szalafőn, nyíregyházi sóstói skanzen, Szántódpuszta stb.), az őrségi és göcseji falvak máig megőrzött népi építészete, a Sárköz falvainak élő néphagyományai, valamint a palóc néphagyományokat őrző Hollókő (világörökségi helyszín), a Hortobágy néprajzi emlékei és pásztorhagyományai, a nyírségi települések jellegzetes, fából épült haranglábai, a tákosi református templom.

A finnugor nyelvcsalád legnagyobb lélekszámú és legnyugatibb csoportját képező, vándorlásaik során török és keleti szláv népekkel érintkező, a Kárpát-medencében való letelepedésüket követően számos etnikai elemet és kulturális jelenséget magába olvasztó, illetve átvevő magyarság etnikai-táji szerkezete más európai népekéhez képest egységes. A magyarság a 9. századtól folyamatosan használta saját írásrendszerét, a székely-magyar rovást, azonban az elsődleges írássá a latin ábécé lépett elő. A magyar nyelvhez illeszkedő latin írásforma a 20. század elejére nyerte el végső formáját, kialakítva a ma is ismert magyar ábécét. A mai Magyarország területén számontartott főbb néprajzi tájak és csoportok elkülönítése kisebb etnokulturális jelenségek (népviselet, népi építészet, népszokások, nyelvjárás stb.) eltérésén alapul. Ennek megfelelően a néprajzi szakirodalom Magyarország táji-néprajzi tagolódása kapcsán három főbb, karakteres hagyományos népi kultúrával rendelkező néprajzi tájakat és csoportokat különböztetünk meg, ezek a Dunántúlon (például a Göcsej, a Hanság, az Ormánság, a Sárköz stb.), az Alföldön (például a Kiskunság, a Jászság, a Hajdúság stb.) és a néprajzi szempontból a Felföldhöz tartozó Északi-középhegységben és déli előterében (például a Palócság, Matyóföld, Hegyalja stb.) található régiók.

A hagyományos magyar paraszti társadalom patriarchális, azaz apajogú nagycsaládokra épült, a birtokszerkezet kora újkortól jelentkező felaprózódásával azonban a kis család, illetve a műrokonság (komaság) és a szomszédság lett a paraszti társadalom alapegysége. A települések társadalmi szerkezete már a középkorban sem volt egységes, igazán éles társadalmi különbségeket azonban csak a jobbágyfelszabadítás és a 19. század gyors ütemű technikai-gazdasági fejlődése hozta el. A szegényparaszti réteg és a nincstelen agrárproletárok mellett ekkor jelentek meg a közép- és gazdagparasztok. A magyarság legősibb foglalkozásai közé tartozott a zsákmányoló méhészet, valamint a halászat. Az újkorig a magyar parasztság legjelentősebb ősi gazdálkodási formája a rideg állattartás volt, ezt váltotta fel fokozatosan a szénatermelésen alapuló félszilaj, majd az istállózó állattartás. Ez utóbbi változás nyomán léptek a nagyobb hasznonvételű állatfajták a hagyományos magyar tájfajták helyébe (magyar szürke szarvasmarha, rackajuh stb.), és ezzel párhuzamosan az ősi magyar pásztorkutyafajtáknak (mint a puli, a komondor stb.) a szerepe is csökkent.

A földművelésben az újkorra kettős táji rendszer alakult ki, a domb- és hegyvidéki (parlagolás, sarlós aratás, cséplés, csűrös gabonatárolás), illetve az alföldi (kaszás betakarítás, nyomtatás, vermelés) növénytermesztési rendszer. A hagyományos kultúrnövények (búza, rozs, tönköly, alakor, köles, hajdina stb.) mellett a 17-18. századtól jelentek meg a kapásnövények (burgonya, napraforgó, paprika, dohány, kukorica stb.), majd a különböző zöldségkultúrák. A szőlőművelési és borászati ismereteket a középkor során a vallon telepesektől, majd a délszláv népektől vettük át.

Az ország különleges turisztikai vonzereje a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű termálvízkészlete (Izland után Magyarországon van a legnagyobb felszíni termálvízkészlet a világon). A gyógyvizes hőforrások az ország valamennyi régiójában előfordulnak, és számos gyógyfürdőt táplálnak. Budapest a világ egyetlen gyógyfürdőkkel rendelkező fővárosa.

A gyógyfürdők szolgáltatásainak igénybevételét magyar vendégek számára jelenleg részben még támogatja a társadalombiztosítási rendszer is, illetve a különböző egészségbiztosítási pénztárak.

A gyógyfürdőkhöz az utóbbi tíz esztendőben jelentős számban születtek építkezési, infrastrukturális bővítések, szélesedett a gyógyszállók rendszere, kialakultak a welness-szállodák, működnek a legnevesebb gyógybarlangok és felépült számos aquapark is.
Gyógy- illetve termálfürdőket Magyarországon Agárd, Balf, Berekfürdő, Budapest, Bükfürdő, Cegléd, Cserkeszőlő, Csongrád, Debrecen, Dombóvár, Egerszalók, Fehérgyarmat, Győr, Gyula, Hajdúszoboszló, Harkány, Hévíz, Jászárokszállás, Kehidakustány, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Komárom, Lenti, Makó, Martfű, Mezőkövesd, Miskolctapolca, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nagyatád, Orosháza, Paks, Parádfürdő, Püspökladány, Sárvár, Siklós, Szeged, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Tamási, Tiszaújváros, Zalakaros településeken találunk.

A magyar konyha a magyar kultúra egyik kiemelkedő különlegessége, még ha eredetileg nem is tartozik a legegészségesebbek közé. Az ételek elkészítésének alapanyaga a hagyma, a paprika és az étolaj (korábban a zsír). A fogásokat gyakran paprikával ízesítik, egészben vagy porrá őrölt formájában – ami magyar találmány. Nemzetközileg a gulyás (külföldön pörköltszerű valami), a paprikás krumpli és a lecsó a legismertebb magyar étel. A halászlé különböző fajtájú halak, hagyma, őröltpaprika gazdag keveréke. Egyéb jellegzetes ételek: paprikás csirke, libamáj. A tejföl gyakran használatos az erőteljes ízekhez könnyítésnek. Az édességek között jellegzetes a dobostorta, a rigójancsi, a rétes (leheletvékony tésztarétegek különböző töltelékkel: almás, meggyes, mákos, túrós és egy valamivel ritkább változat, a tökös-mákos), hagyományos és Gundel-palacsinta, szilvás gombóc, somlói galuska és gesztenyepüré.

Érdekes pékáru a kifli, amely nevét a német Kipferl után kapta, és ritka péksütemény a világon. Említésre méltó még a langalló vagy kenyérlángos, amely szintén magyar jellegzetesség; napjainkban újra divatba jött.

A magyar borvidékek sokszínűségének köszönhetően világhírű magyar termék a Tokaji aszú, az Egri bikavér és a Badacsonyi szürkebarát. Alkoholtartalmú italok közül magyar specialitás a pálinka és az Unicum. Alkoholmentes italok tekintetében előkelő helyen szerepelnek az ásványvizek, közöttük a szénsavmentes Szentkirályi Ásványvíz a párizsi Aqua-Expón „a legjobb külföldi szénsavmentes víznek járó 2004. évi Eauscar díjat” nyerte el, de érdemes megemlíteni a szintén népszerű Theodora kékkúti vizet és a gyógyhatású Mira vizet is.

Magyarországon a legnépszerűbb sportág a labdarúgás, amiben egykoron a világ elitjéhez tartozott (sikerei között szerepel 3 olimpiai aranyérem, 1 olimpiai ezüstérem, 1 olimpiai bronzérem, 2 világbajnoki ezüstérem és 1 Európa-bajnoki bronzérem). Az akkori idők csapatát (az 1950-es években) nem véletlenül illetik világszerte a magyar Aranycsapat névvel. Azonban évtizedek óta a magyar válogatott már ki sem jutott a világbajnokságokra.

Kedvelt sportág még a kézilabda, és az olimpiákon remekül képviselteti magát az ország olyan számokban, mint a vívás, kajak-kenu, úszás, ökölvívás, birkózás, öttusa, vízilabda, és többször is arany-, ezüst- vagy bronzérmekkel tértek haza a magyar sportolók, így az ország nagy hagyományokkal rendelkezik ezen sportágak területén. Sportnemzeti státuszát mi sem bizonyítja jobban, mint az olimpiai játékok összesített éremtáblázatának 8. helye (176 arany, 151 ezüst, 174 bronzérem). Magyarország olyan ökölvívókat adott a világnak, mint például Papp László, labdarúgókat, mint Puskás Ferenc vagy olyan úszókat, mint például Hajós Alfréd, vagy mint a legsikeresebb magyar olimpiai bajnok és pontszerző vívó Gerevich Aladár.

Az országban fejlődő szinten van a jégkorong. A magyar férfi-válogatott az utóbbi időkben elérte történetének legnagyobb sikerét is; 2008-ban Japánban (Szapporóban) megnyerte a divízió I-es jégkorong-világbajnokságot. Ezzel feljutott a legjobbak közé a 2009-ben Svájcban megrendezett világbajnokság A csoportjába. Ezt a bravúrt 2015-ben is megismételték.

A motorsport is népszerű. A magyar Szisz Ferenc nyerte az első Grand Prix (Nagydíj) futamot a világon, 1906-ban. Az ország saját Formula–1-es futamot rendez a Hungaroringen 1986 óta. A F1-es versenyeken a legsikeresebb magyar versenyző Baumgartner Zsolt. A ralibajnokságok és a túraautó-világbajnokságok is fontos szerephez jutnak. A legkiválóbb versenyzők Talmácsi Gábor illetve Michelisz Norbert.




#Article 23: Kombinatorika (271 words)


A kombinatorika (szó szerinti jelentése „kapcsolástan”) a matematika azon területe, amely egy véges halmaz elemeinek valamilyen szabály alapján történő csoportosításával, kiválasztásával, sorrendbe rakásával foglalkozik. Az elemi kombinatorika tárgyai a(z) (ismétléses és ismétlés nélküli) permutációk, kombinációk és variációk.

Ismétlés nélküli permutáció alatt néhány különböző dolognak a sorba rendezését értjük. Az ismétlés nélküli arra utal, hogy a sorba rendezendő elemek különbözőek, azaz nem ismétlődnek. Egy n elemű halmaz összes permutációinak a száma:

Megjegyzés: Definíció szerint .

Példa: Kiválasztottunk 3 különböző fagylaltgombócot. Ezeket szeretnénk sorba rendezni a tölcsérben. Mennyi a lehetséges sorrendek száma?

Megoldás: n = 3. Behelyettesítés után: 

Az ismétléses permutáció képlete: , ahol n a sorba rendezni kívánt összes elem száma, k1 az egyik fajta elemek száma, k2 a másik fajta elemek száma stb.

Példa:  Kiválasztottunk 3 gombóc fagylaltot. Ezeket szeretnénk sorba rendezni a tölcsérben, de vannak közöttük azonosak. Közülük 2 pisztácia, 1 csokoládé. Mennyi a lehetséges sorrendek száma?

Megoldás: n = 3, k1 = 2, k2 = 1. Behelyettesítés után: 

Az ismétlés nélküli kombinációt alkalmazzuk akkor, ha adott egy véges halmaz, melynek n darabszámú elemeiből k elemszámú halmazokat (kombinatorika nevén osztályokat) akarunk mindenféle módon képezni (és minden elem csak egyszer fordul elő). Ezt úgy hívjuk, hogy n elem k-ad osztályú ismétlés nélküli kombinációja.
Az ismétlés nélküli kombináció képlete:

 vagy binomiális együtthatókkal kifejezve:  (n alatt k).

Példa: 5 különböző fagylaltgombócból 3 darabot választunk ki a fagylaltos kelyhünkbe. Mennyi a lehetséges kiválasztások száma?

Megoldás: n = 5, k = 3. Behelyettesítés után: 

Az ismétléses kombinációt alkalmazzuk, amikor adott n elemekből k elemszámú multihalmazokat képzünk, ahol adva van legalább 1 multiplikált elem.

Az ismétléses kombináció képlete: , tehát:   vagy binomiális együtthatókkal kifejezve: C_n^{k,i} = 


#Article 24: Individuum (649 words)


Az individuumokon, más szóval egyéneken, térben és időben behatárolható, egy biológiai vagy társadalmi csoporttól jól elkülöníthető személyeket értünk.

Általában – annak ellenére, hogy minden ember körülbelül azonos fizikai felépítéssel rendelkezik (általában mindenkinek ugyanott van a lába, keze, feje, a fején a szemek, az orr, a fülek és a szája) – az emberek számára mégsem okoz gondot a körülöttük levő többi ember felismerése és egymástól való elkülönítése. Ez a valami, ez a megkülönböztető jel vagy tulajdonság, ami alapján egyik embert megkülönböztetjük a többi embertől, teszi individuummá az embert.

Arisztotelész az individuális dolgokat specieseknek (fajoknak), a specieseket pedig genusoknak (nemeknek) rendelte alá. Az individuális dolog a felosztások legutolsó tagjai: például Odüsszeusz kutyája, Argosz mint individuum a kutya speciesébe tartozik, a kutya pedig a „négylábú bundások” osztályába. A bundás négylábuak a cetfélékkel együtt az elevenszülők osztályába tartoznak, az elevenszülők pedig a tojásrakó állatokkal együtt a meleg vérűek osztályába, a meleg vérű állatok meg a „vértelenekkel” együtt alkotják az élőlények osztályát. Minden osztály a fölötte álló, őt magában foglaló osztályhoz való viszonyában speciesnek, az alatta levő osztályhoz való viszonyában pedig genusnak minősül. A felosztás legalsó tagja (lat. infima species), jelenesetben „a kutya” után következők, nem sorolhatóak már semmilyen osztályba, mivel ezek egyedi tulajdonsággal rendelkeznek, csak egy létezik belőlük a világon (jelenesetben Argosz).

Az individuumot, a specieshez hasonlóan Arisztotelész szubsztanciának tekintette. Az individuumot pedig abban különböztette meg a speciestől (például ember), hogy az individuumnak (például Szókratész) vannak olyan tulajdonságai is melyek nem sorolhatók be a species (ember) szubsztanciájához. Az individuális szubsztanciák pedig abban különböznek egymástól, hogy térben jól elkülöníthetők egymástól. Két emberi egyednek a szubsztanciális formája és lényege ugyanaz, de az egyiknek itt van a teste a másiknak meg ott.

Descartes az öntudat evidenciájának bizonyításával határolja el az individuumot a külvilágtól. „Gondolkodom tehát vagyok” tétele úgy értelmezhető „Gondolkodom, tehát gondolkodó lényként létezem”, ebből pedig azt a következtetést vonhatjuk le, hogy rendelkezünk egy olyan tulajdonsággal amely segítségével behatárolhatjuk magunkat: ez az öntudat. Öntudatom meglétét világosan és elkülönítetten (clare et distincte) élem meg.

Hegel Kant transzcendentális filozófiáját fejlesztette tovább; Nála lezárult az énnek mint alapnak a problematikája, és az én az észben, a legteljesebb valóságú abszolút szellemben megszüntetve-megőrizve és felemelkedve van jelen.

Hegel szerint az egyéni, individuális tudat az abszolút szellem (Isten) öntudatra jutási folyamatának a szerves része. Az abszolút eszme (a fejlődés kiindulópontját jelentő, öntudatára még nem jutott Isten) kibocsátja magából a természetet, majd ebből a természetből kiemelkedik a szellem (az egyéni és a társadalmi tudat), melynek fejlődése során az abszolút eszme felismeri önmagát a világban, teljesen önmagára reflektálódik, teljes öntudatra jut.

Schopenhauer szerint csak a megismerő individuum létezik, az őt körülvevő világ csak mint képzet adott. Az objektumok csak olyan módon adottak, ahogyan a szubjektum által feltételezettek: „A világ az én képzetem”.

Søren Aabye Kierkegaard arra keresve választ, hogy egy létező szubjektum, hogyan kerülhet kapcsolatban Istennel, tesz kísérletet az egyes egyén az individuum meghatározására. Ezen a ponton Kierkegaard szembehelyezkedik a német idealizmussal különösen Hegellel aki szerint az individuum alá van rendelve a történelemnek, és azt hangoztatta, hogy mindenekelőtt az egyes egyén konkrét létfeltételeit kell felfogni, azaz „magamat a létezésben megérteni”.

Nietzschenél az individuum az ember fölötti ember, vele szemben állnak a csordaemberek, melyet homogén masszaként képzelhetünk el. Az ember fölötti ember, az Übermensch a hagyományos értékekkel szembeni tökéletes szabadságával tűnik ki. Cselekvése földi mértékhez igazodik: erőre, vitalitásra, hatalomra törekszik. Vele szemben állnak a csordaemberek, akik egy elgondolt istendiktátum előtt hajlonganak és a részvét és gyengeség erkölcse előtt hódolnak.

Különböző indiai filozófiákban és a buddhizmusban is találkozunk a pánpszichizmussal (világlélek fogalmával). Ezen elmélet szerint nincsenek individuális lelkek, egyének hanem minden egy egyetemes egész része. A buddhizmusban sem létezik az individuum, mivel mindent a keletkezésben és az elmúlásban fognak fel. Buddha a saját én lélek létezését is tagadta, minthogy egyetlen maradandó szubsztancia sem létezik. Mindezek ellenére Buddha vallotta az újjászületés tanát, azonban mivel nincs maradandó lelki szubsztancia, nincs individuum, az új élőlény az előző élőlény tetteiből fog kialakulni, mellyel sem testileg, sem lelkileg nem lesz azonos.




#Article 25: Halmaz (1588 words)


A halmaz a matematika egyik legalapvetőbb fogalma, melyet leginkább az „összesség”, „sokaság” szavakkal tudunk körülírni (egy Georg Cantor által adott körülírását ld. lentebb); de mivel igazából alapfogalom; így nem tartjuk definiálandónak. A halmazok általános tulajdonságaival a matematika egyik ága, a halmazelmélet foglalkozik.

A modern matematika alapvető, egységes tárgyalásmódot és számos tudományos eredményt hozó hozzáállását fejezi ki az a kijelentés, miszerint végső soron minden, a matematika által vizsgált dolog: halmaz. Szakszerűbben fogalmazva, a matematika teljes egészének, de legalábbis minden hagyományosan vizsgált területének (számelmélet, geometria, valószínűségszámítás stb.) megadható a halmazelméleti modellje. Így, annak ellenére, hogy a halmazelmélet csak a 19. században fejlődött ki, mára a modern matematika minden ágának ez a tudományág (a matematikai logika mellett) az alapja. A matematikának ez a jelenleg is uralkodó „halmazelméleti” paradigmája elsősorban a huszadik században működő matematikustársaság, a Bourbaki-csoport munkásságának köszönhető. A halmazelméleti ismeretek az elemi iskolai matematika részét is képezik.

A halmazelmélet eredeti és korai formája, a naiv halmazelmélet, ellentmondásosnak bizonyult. Ezért a matematikusok létrehoztak más, különféle axiómarendszerekre épülő, ún. axiomatikus halmazelméleteket is.

A halmazelmélet kialakulása a 19. század végére tehető, elsődleges okának ma a valós függvényanalízis bizonyos ellentmondásainak felfedezését tartjuk; melyek felvetették a valós számok elméletének szigorúbb megalapozásának igényét.

A halmazelmélet úttörői és első képviselői, az úgynevezett naiv halmazelmélet kidolgozói Georg Cantor és Richard Dedekind voltak. A halmazelmélet e paradigmája szerint a halmaz fogalma nincs matematikai precizitással meghatározva, hanem az ösztönös szemléletre támaszkodik. A naiv halmazelmélet ellentmondásokhoz, úgynevezett antinómiákhoz vezet. Ilyen például az a feltételezés, hogy létezik az összes halmazok halmaza. Mivel közben az is kiderült, hogy a matematika teljességgel visszavezethető a halmazelméletre, ezért ezek az ellentmondások az egész matematika számára is problémát jelentettek.

Megoldásképp létrejött az a paradigma, amit axiomatikus halmazelméletnek nevezünk. Erre alapozva több „rivális” halmazelmélet is keletkezett, mindegyik alapfogalmak, axiómák és logikai törvények rendszerére alapozva alkotja meg elméletét; de egymástól eltérően. A fontosabb axiómarendszerek a Zermelo-Fraenkel és a Neumann-Bernays-Gödel axiómarendszer. Eddig ezekben a rendszerekben nem találtak ellentmondásokat

A naiv halmazelméletben egy halmaz meghatározott, egymástól különböző objektumok gyűjteménye, összessége. Ezeket az objektumokat a halmaz elemeinek nevezzük. Azt, hogy  eleme az  halmaznak, így jelöljük: .

Az axiomatikus halmazelméletben a halmaz és az eleme reláció alapfogalom, melyekre a halmazelmélet axiómái vonatkoznak.

A halmazok halmazait halmazrendszereknek is nevezik. A rendszer elnevezést Dedekind vezette be a halmaz szinonímájaként.

A halmazt elemei határozzák meg. Két halmaz akkor és csak akkor egyenlő, ha elemeik ugyanazok.

Legyenek  és  tetszőleges halmazok. Akkor mondjuk, hogy az  és  halmazok egyenlőek, ha minden elemük megegyezik, és ezt így jelöljük: . Jelben:

Tetszőleges , ,  halmazokra érvényesek a következő állítások:

A véges halmazok, amennyiben kevés elemük van, megadhatók elemeik felsorolásával. A halmazok esetén nem számít, hogy az elemeket hányszor és milyen sorrendben soroljuk fel. Példáiul az  halmaz ugyanaz, mint .

A halmazok, elemszámuktól (számosságuktól) függetlenül megadhatók egyértelmű leírással is. Az egyértelműség fontos, mivel ha az olvasó nem ugyanazt érti, mint amit az író gondol, akkor az olvasó egy másik halmazt definiál magának, így arra nem biztos, hogy ugyanazok teljesülnek, mint amit az író feltételez. Például az alapszínek halmaza:  esetén gondolhatunk erre: , de lehet az additív színkeverés alapszíneinek halmaza: , vagy a nyomtatásban használt alapszínek halmaza is: .

Egy bizonyos szabályszerűséget teljesítő halmazt meg lehet adni úgy, hogy az első néhány eleméből látszódjon a szabály, majd kihagyással az utolsó elemekkel befejezni a megadást. Ha nincsenek utolsó elemek felsorolva, akkor a halmaz végtelen. Például  véges halmaz, ugyanaz, mint . Végtelen halmazra példa a kettőnél nagyobb páros számok halmaza: . 

Adva legyen a  állítás, ahol  egy  univerzum tetszőleges eleme. Hogyha  azokat és csak azokat az  elemeket foglalja magában, melyekre  teljesül, akkor  meghatározza az halmazt. Ekkor:

Egy halmazt több állítás is leírhat; ennek bizonyítása azonban általában nem triviális. A matematikában sok állításnak éppen az az formája, hogy két kijelentés ugyanazt a halmazt definiálja. Egy gyakran alkalmazott formula az egyenlőségek bizonyításakor:

További módszer a teljes indukció alkalmazása:

Egy halmaz megadható halmazműveletekkel és más halmazok felhasználásával is.

Legyenek  és  tetszőleges halmazok. Azt mondjuk, hogy az  halmaz részhalmaza a  halmaznak (vagy más szavakkal: a  halmaz tartalmazza az  halmazt), ha az  minden eleme a  halmaznak is eleme. Ezt így jelöljük: .
Az  nemüres halmazt a  halmaz valódi részhalmazának nevezzük, ha , és .

Tetszőleges , ,  halmazokra érvényesek a következő állítások:

Kétféle jelölés használatos:

Ezek közül az elsőt Bertrand Russell használta.

A ,  és  relációk tagadását az adott szimbólum áthúzása jelöli, például a nem eleme . A két argumentum sorrendje megfordítható, ekkor a jelet is meg kell fordítani. Például  úgy is, mint ;   elvivalens azzal, hogy ; és  ugyanaz, mint . Az áthúzott jelek is használhatók fordított irányban.

Azt a halmazt, amelynek egyetlen eleme sincsen, üres halmaznak nevezzük, és így jelöljük: . Az üres halmaz számossága nulla. Mivel a halmazokat elemeik határozzák meg, azért üres halmazból csak egy van. A többi halmaz nemüres halmaz, és legalább egy eleme van.

Tetszőleges  halmaz összes részhalmazainak a halmazát, az  halmaz hatványhalmazának nevezzük, és -val, -val vagy -val jelöljük. A  pontosan azt jelenti, hogy . Nem tévesztendő össze a Descartes-hatvánnyal. 

A hatványhalmaz tartalmazza a halmazt és az üres halmazt. Például az üres halmaz hatványhalmaza . Az  egyelemű halmaz hatványa kételemű:  Nem megszámlálható esetben a halmazhatvány fogalma nem problémamentes. Az axiomatikus halmazelméletben külön axióma követeli meg létezését.

A konstruktív matematikában a nem megszámlálható halmazok hatványát nem tekintik lezártnak, hiszen mindig újabb és újabb részhalmazok képezhetők. A konstruktív matematikusok ezt ahhoz hasonlítják, hogy a tudomány újabb és újabb részhalmazokról bizonyítja be, hogy a nem megszámlálható részei.

Legyenek  és  tetszőleges halmazok. Azt a halmazt, amelynek minden  elemére teljesül, hogy  és/vagy , az  és  halmazok egyesítésének (más szóval uniójának) nevezzük, és így jelöljük: . Azt a halmazt pedig, amelynek minden  elemére teljesül, hogy  és , az  és  halmazok metszetének nevezzük, és így jelöljük: .

Ha , akkor az  és  halmazokat oknak nevezzük. A diszjunkt halmazok egyesítését szokták diszjunkt uniónak is nevezni, és külön jelölést bevezetni rá. A német szakirodalom ilyenkor pontot tesz az unió jelére. Így például a diszjunkt  és  halmazok egyesítése az  diszjunkt unió.

Tetszőleges  halmazokra érvényesek a következő állítások:

továbbá:

A metszet és az egyesítés általánosítható tetszőleges számosságú halmazra. Legyen  egy nemüres halmazrendszer. Ekkor  metszete az a halmaz, melynek elemeit  összes eleme tartalmazza. Jelben:

Hasonlóan, az unió az a halmaz, melyet  legalább egy eleme tartalmaz:

Üres halmazrendszerre a halmazrendszer metszete nem értelmezhető. Ellenben az unió igen, melynek eredménye az üres halmaz:

Ha a halmazrendszer kételemű, akkor visszakapjuk a kételemű metszetet, illetve uniót:

Az írásmód általánosítható tetszőleges véges esetre:

Általános esetben használható indexhalmaz is; ahol is bevezetnek egy  indexhalmazt, melynek egy-egy eleme  egy-egy elemét jelöli. A megfeleltetés bijektív. Ekkor a metszet:

és az unió

Legyenek  és  tetszőleges halmazok. Azt a halmazt, amelynek minden  elemére teljesül, hogy  és , az  és  halmazok különbségének nevezzük, és így jelöljük: . 
Az  különbséget karakterizálja, hogy bármely  halmazra teljesül:

A szimmetrikus különbség definiálható, mint:

A különbségképzés nem kommutatív és nem asszociatív. A szimmetrikus különbség kommutatív.

Ha , akkor mondjuk, hogy az  különbség  komplementere -ban. 

Legyen adott valamely  halmaz. Ekkor tetszőleges  halmaz esetén az  halmazt az a  halmaz komplementerének (komplementerhalmazának) nevezzük. Általában ekkor az  halmaz tartalmazza az összes szóba jöhető elemet, és a továbbiakban nem is említik. 

A jelölés nem egységes, lehet , ,  vagy .

Tetszőleges  elemekre az  halmazt elempárnak nevezzük és -vel jelöljük.

Tetszőleges , , ,  elemekre  akkor és csak akkor teljesül, ha  és , azaz az így definiált elempárok rendezett elempárok.

Legyenek  tetszőleges halmazok. Az  elempárok halmazát az  és  halmazok Descartes-szorzatának (vagy másképpen: direkt szorzatának) nevezzük és így jelöljük: . 

Tetszőleges  halmazokra érvényes a következő állítás:

A halmazok direkt szorzata nem kommutatív művelet.

Ha a tényezők egyenlőek, akkor Descartes-hatványról beszélünk. Ha a szorzat n tagú, akkor a jelölés . Nem tévesztendő össze a hatványhalmazzal.

Az alábbi példákban ,  és . Teljesülnek a következők:

További konkrét példák: 

A modern matematikában a számköröket lépésenként építik fel, az üres halmazból elindulva (lásd Peano-számok). Ezekből megkaphatók a prímszámok, az egész számok, a racionális számok, a valós számok, a komplex számok, a kvaterniók és további számkörök.

Az egyenes, a sík, a tér vagy az akárhány dimenziós tér részhalmazait ponthalmazoknak is nevezik.

Bourbaki javasolta az új matematikát, ami a matematika tanításának reformja volt az 1950-es évektől az 1970-es évekig az Amerikai Egyesült Államokban és Nyugat-Európában. Alapgondolata az volt, hogy a gyerekeknek bemutatja, hogyan épül fel a matematika, így a számolás tanítása helyett halmazelmélettel kezdték az oktatást, a logikus gondolkodás támogatására. A reform egyik országban sem vált be, aminek az volt a fő oka, hogy az emberek nem értették: sem a gyerekek, sem a szülők, de még a tanárok sem. Nem alkalmazkodott sem az életkori sajátosságokhoz, sem a matematika felépülő jellegéhez. Túlzottan is absztrakt volt.

A végtelen halmazoknál olyan jelenségek jelennek meg, melyek szokatlanok a véges halmazokban gondolkodók számára.

A halmazok közötti kapcsolatokat halmazdiagramokon lehet ábrázolni.

Legyenek  tetszőleges halmazok. Az  halmaz részhalmazait az  és  halmazok közt értelmezett relációknak (vagy hozzárendeléseknek) nevezzük, és így jelöljük: .

Legyenek ,  tetszőleges halmazok. A ρ:→ -ból -be történő megfeleltetést -t -be képező parciális leképezésnek nevezzük, ha minden ∈ esetén legfeljebb egy olyan ∈ van, amire ∈ρ.
A ρ:→ A-ból -be történő megfeleltetést -t -be képező leképezésnek nevezzük, ha minden ∈ esetén pontosan egy olyan ∈ van, amire ∈ρ. A leképezés szó helyett használják a függvény elnevezést is.

X és Y halmazokat ekvivalensnek nevezünk, ha létezik X-et Y-ra képező kölcsönösen egyértelmű leképezés. Ez az ekvivalencia egy tranzitív, szimmetrikus, és reflexív reláció.

Azt mondjuk, hogy egy halmaz véges (azaz a halmaz elemeinek a száma véges), ha nem létezik olyan bijektív leképezés, ami a halmazt egy valódi részhalmazába képezi le. Ellenkező esetben végtelen halmazról beszélünk.

Megjegyzés. A véges halmazok fenti definíciója ekvivalens a következő, a természetes szám fogalmát is használó definícióval: Tetszőleges  halmazt véges halmaznak nevezünk, ha valamely  természetes számra létezik  bijekció.




#Article 26: Matematika (2417 words)


A matematika, tárgyát és módszereit tekintve, sajátos tudomány, mely részben a többi tudomány által vizsgált, részben pedig a matematika „belső” fejlődéséből adódóan létrejött (felfedezett, ill. feltalált) rendszereket, struktúrákat, azok absztrakt, közösen meglévő tulajdonságait vizsgálja.

Régebben a „mennyiség és a tér tudományaként” (vagyis a számok és geometriai alakzatok tanaként) határozták meg, a múlt század elejétől kezdve pedig a matematikáról azt tartották, hogy az „a halmazelmélet absztrakt struktúráinak formális logikai szemlélettel és a javarészt erre épülő matematikai jelölésrendszerrel való vizsgálata”.

Ma már nemcsak az első, hanem a második álláspontot is vitathatónak, túlhaladottnak tartják mind egyes tudományfilozófiai, mind egyes didaktikai áramlatok képviselői. A matematikát nehéz pontosan meghatározni, mibenlétének kérdése még manapság is, sőt manapság különösen, vita tárgya, élő és nem lezárt tudományos probléma, mellyel a matematikafilozófia (a filozófia egyik területe, sőt már-már önálló tudományága) foglalkozik. Amíg a matematikába sorolt tevékenységekről, módszerekről és fogalmakról (vagyis mi az, ami a matematika körébe tartozik, és mi az, ami nem) ha nem is teljes, de nagy fokú és vitákat alig-alig kiváltó egyetértés alakult ki, addig a matematika által tanulmányozott fogalmak lételméleti helyzetéről, ismeretelméleti megközelítéséről, magának a matematikának mint tevékenységnek a jellegéről, sőt céljáról („keményvonalas” természet- vagy pedig „szoft” társadalomtudomány, esetleg művészet; empirikus vagy inkább normatív, stb.) a legkülönfélébb releváns elképzelések léteznek egymással párhuzamosan.

Ezért a következőkben megpróbáljuk ehelyett néhány fontos, megkülönböztető sajátosságát kiemelni, melyek egyike-másika más tudományokban is megtalálható, de így együtt az összes csak a matematikában. A matematika sajátossága elsősorban különleges témaválasztásában, kutatási területeiben és módszereiben, nyelv- és jelölésrendszerében rejlik.

A legegyszerűbb matematikai fogalmak is, mint a szám vagy a pont fogalma, magas fokú, és történetileg szinte mindig több évszázad, évezred alatt végbemenő absztrakció eredményei. E folyamat során dolgok (tárgyak, fogalmak) egy összességét tekintve elvonatkoztatunk azon tulajdonságoktól, melyek a vizsgálat szempontjából lényegtelenek, és csak bizonyos kiemelt tulajdonságokat veszünk figyelembe. 
Matematikailag egy absztrakció eredményeképp létrejött fogalom azonosítható azon dolgok halmazával, melyek a fogalom körébe tartoznak.

A matematikában gyakorta előfordul a specializációnak elnevezett fogalomalkotási eljárás. Ez logikailag egy fogalomból részfogalom, halmazelméletileg pedig egy halmazból részhalmaz képzésének felel meg. Így kapjuk például a „kutya” fogalmából a „belga juhászkutya”, a „kémiai elem” fogalmából a „halogénelem”, a „szám” (egész szám) fogalmából a „páros” illetve „páratlan” szám fogalmát

Módszerei szintén igen jellemzőek e tudományra, ezek közül a legfőbbek a matematikai logika tudományára alapozott deduktív vagy axiomatikus ismeretszerzés-rendezés (az úgynevezett axiomatikus-deduktív módszer), és (elsősorban a halmazelmélet szimbolikájára, nyelvezetére alapozott) speciális matematikai nyelv, jelölésrendszer.

Mivel a matematika gyakran olyan fogalmakkal és módszerekkel dolgozik, melyek a „való” életben és más tudományokban csak áttételesen fordulnak elő, szükség volt egy sajátos szaknyelv, ezen túl pedig egy tömör és a köznyelvi kétértelműségektől mentes szimbólumrendszer, a matematikai nyelv kialakulására. Ez a matematika történeti fejlődése során hosszasan alakult és formálódott: kezdetben a matematikusok is mindent élőszóban és írásos köznyelven fejeztek ki (retorikus matematika korszaka), majd szórövidítéseket kezdtek alkalmazni (elsőként Diophantosz görög matematikus, algebra- és számelmélet-kutató), az ilyen jelek később egyre inkább elszakadtak köznyelvi jelentésüktől és formájuktól (szinkopált matematika korszaka), és a mai matematikai szimbólumokká (=, gyökjel, integráljel stb.) alakultak (formális matematika korszaka). A matematika minden ágának megvan a maga külön szaknyelve és „nyelvjárása”, de a múlt század közepétől elterjedt halmazelméleti-logikai szemlélet híveinek és az ezzel járó nyelv- és szimbólumhasználatnak hosszú időre sikerült olyan tartalmi és formai egységet teremteniük a matematikában, mely utolérte, sőt túl is szárnyalta az ókori görög matematika ez irányú teljesítményét.

A matematika által vizsgált rendszerek legtöbbször a természettudományokból származnak, ezen belül is gyakran a fizika tárgyköréből. Szokás néha a matematikát is a természettudományok közé sorolni, de erről a szakemberek – matematikusok, filozófusok, tudománytörténészek – stb. véleménye megoszlik.

Egyesek a matematikát szociális konstrukciónak tartják, abban az értelemben, hogy úgy tekintik, a matematika fogalmai a – Émile Durkheim által a szociológiában bevezetett kifejezést használva – kollektív gondolkodás termékei (lásd erről: Reuben Hersh). Mások a matematika által vizsgált objektumoknak egy külön, az anyagi és társadalmi létezésnél magasabb rendű, de legalábbis azoktól teljesen különböző létezési formát tulajdonítanak (lásd erről Karl Popper filozófus, vagy a modern logika legmegrázóbb eredményeit elérő Kurt Gödel matematikai logikus platonista álláspontját). Sokan pedig, nem ritkán matematikusok, a matematikát inkább művészetnek, mint tudománynak tartják. A matematika besorolása tehát vitatott.

Annyi bizonyos azonban, hogy a fizikából vagy egyéb alkalmazott tudományból vett témakörökön kívül a matematikusok például gyakran olyan struktúrákkal is foglalkoznak, melyek a matematikán belül nyernek értelmet, nem más tudományterületekről származnak.

A matematika tudományának kialakulásával, változásaival, vagyis a matematika történetével a tudománytörténet megfelelő ága, a matematikatörténet foglalkozik.

A matematika szó a görög „manthano” (tanulni) igéből származik, származékai: a μάθημα (máthema) szó jelentése „tan, tudomány, tudás”, a μαθηματικός (mathematikós) pedig azt jelenti, „tudásra vágyik”. A „ta mathematika” a preszókratikus filozófusok korában „megtanulható/megtanulandó, gondolattal felfogható dolgok”-at (vagyis, mai szóval, „tudományt”) jelentett: a matematika körébe soroltak minden elméleti jellegű ismeretet. Püthagorasztól kezdve már inkább csak az elméleti jellegű, „tiszta” mennyiségtant; szemben az alkalmazott mennyiségtani tudományokkal, mint a csillagászat vagy az optika .

Gyakori álláspont, hogy történelmileg a matematika legalapvetőbb szabályai – amennyire ez a legkorábbi ismert matematikai tárgyú iratokból (például Ahmesz-papirusz) kiderül, gabonaszétosztási, űrmérték-, térfogat- és földterület-mérési, és hasonló egyszerű, a „való életből” vett, élelmezési, kereskedelmi, gazdasági jellegű problémák megoldásából adódik. Ez az állapot jellemző lehetett az ókori keletre. Mások hangsúlyozzák a korai matematika szakrális, vallásokkal, ill. filozófiákkal kapcsolatos jellegét is. Az ókorban, ha nem is mindig a mai teljességgel, de ismert volt rengeteg olyan eredmény (például az összeadás és szorzás fogalma, a törtek, a fontosabb geometriai idomok és több esetben ezek terület- és térfogat-képletei, a π szám közelítése, az algebrai egyenletekhez vezető gondolkodásmód stb.), melyet ma általános iskolákban tanítanak.

A görög civilizáció felemelkedésével a matematika óriási elméleti fejlődésen ment át anélkül, hogy gyakorlati alkalmazásaitól elfordultak volna. A folyamat az elméleti matematika kibontakozásával, a püthagoreusok számelméleti és Thalész geometriai felfedezéseivel indult (Kr. e. VI. szd.), viszont az egyik legnagyobb görög matematikust, Arkhimédészt az alkalmazott matematika legfontosabb korai alakjának tartjuk. A – mai szóval – irracionális számok püthagoreusok általi felfedezése hatalmas lökést adott a geometriai felfedezéseknek, és e folyamat végül Eukleidész híres tankönyvéhez, az Elemekhez vezetett; ugyanakkor a tiszta algebra fejlődését némileg visszavetette. A korszak (vagy annak vége) fontos és híres, megoldhatatlannak bizonyult problémái a kockakettőzés és a körnégyszögesítés, a korszak eredményei közt van még a kúpszeletek felfedezése.

E fényesként számontartott korszak azzal ért véget, hogy a római civilizáció (gyakorta erőszakos módon) rátelepedett a görögre, és megszerezte az akkori művelt világ feletti uralmat. A matematika szempontjából a mediterrán római és az azt követő kontinentális korai keresztény civilizációt (kb. a reneszánsz idejéig) a stagnálás, ha nem a hanyatlás korszakának szokás tekinteni. Egy fontos kivétel azért akad: a skolasztikus keresztény műveltségben fontos szerepet kapott a logika. A korszak fontos lépése volt, hogy megkezdődött a negatív számok felfedezése és sok vitát kiváltó elismerése, illetve a római helyett az arab számírás legalább ennyi vitát kiváltó bevezetése.

Ha ezzel egy időben keletebbre tekintünk, ott a helyzet kevésbé volt „rossz”: az arab, indiai és kínai matematika ebben az időben is virágzott, noha új felfedezések és más egyebek tekintetében egyik sem mérhető a görögökéhez. Az arabokat a geometrizáló görögökkel ellentétben inkább az algebra érdekelte, e tudományt magas szinten művelték.

Az európaiak önálló új eredményeket csak a reneszánsz idején értek el ismét: fontos probléma a harmadfokú egyenletek megoldása (ami a komplex számok fogalmának kialakulásához vezetett). A korszakban az ókori eredmények egy részét és általában az egész ókori kultúrát újra felfedezték. A reneszánsz festők a perspektíva felfedezésével és vizsgálatával olyan tér-modellt alkottak, mely megalapozta a projektív geometria tizenkilencedik századi kialakulását.

Az európai matematika lassan ismét virágzásnak indult, a legfontosabb és legismertebb tudósok, Pierre Fermat, René Descartes, Blaise Pascal, Gottfried Wilhelm Leibniz, Isaac Newton, Leonhard Euler, Carl Friedrich Gauss és mások közreműködése által egészen a legújabb korig. A tizenkilencedik században óriási áttörést jelentett Georg Cantor halmazelmélete, mely alapjaiban változtatta meg a matematika arculatát, és a kutatás fő irányát ismét az igen elvont elméleti síkra terelte. A huszadik században több évezredes, évszázados probléma oldódott meg (nemcsak az ókori kockakettőzés, körnégyszögesítés, és szögharmadolás, de például a Fermat-sejtés kérdése, vagy a valószínűség fogalmának matematikai megalapozása is). A huszadik századi matematika legfontosabb felfedezésének mégis a számítástechnika elméleti alapjainak kialakulását tarthatjuk (ebben kulcsszerepe volt a magyar származású Neumann Jánosnak), mely több elemző szerint egy új civilizációtípus, az információs társadalom kialakulásához fog vezetni.

Az emberiség történelme során a matematika még tiszta formájában is mindig megtalálta fontos alkalmazásait, sőt, sokszor a legnagyobb matematikai felfedezések természettudományos, elsősorban fizikai problémáknak és motivációnak köszönhetőek. A „tiszta”, általános iskolai szintet meghaladó matematika jelentősége a huszadik században (az ún. szputnyik-sokk után) különösen felértékelődött a nyugati civilizációban, és ennek eredményei máig érezhetőek a matematika oktatásában. Bár a hidegháború hatása csökkenni látszik, jelenleg az informatikai eszközök rendkívül gyors, a mindennapi életre is jelentős hatást gyakorló fejlődése, amely folyamatnak komoly matematikai alapjai vannak, továbbra is magával hozza a matematika művelésének és oktatásának kiemelt szerepét, fontosságát. Az UNESCO által is elismerten a matematika, az anyanyelvi műveltség melletti másik tényezőként, mindenfajta műveltség egyik alappillére.

A matematikát a szakemberek többé-kevéssé egymással megegyezésben a lentebb felsorolt nagyobb részterületekre, tudományágakra szokták osztani. Természetesen ezek az ágak szervesen összekapcsolódnak egymással, és a matematikusok igyekeznek ezeket a szálakat a lehető legszorosabban összekapcsolni.

A főbb tudományágak nevei általában többé-kevésbé megfelelnek a legtöbb magyar egyetem matematikai tanszékei, tanszékcsoportjai elnevezéseinek. Különféle szerzők műveiben találhatóak felosztásbeli eltérések (különösen a diszkrét matematika, az operációkutatás, a numerikus módszerek matematikája, illetve a matematika frissebb ágai – például számítógép-tudomány – elkülönítésében, elnevezésében, besorolásában).

A klasszikus (kétértékű) matematikai logika feladata azoknak a módszereknek az elemzése, melyeket a matematikusok a bizonyításaik, érveléseik során használhatnak. Fő ágai a kijelentéslogika, a bizonyításelmélet, a modellelmélet. A matematikai logikának ezen és a matematikán kívül fő alkalmazási területe az informatika, az elméleti fizika és az automaták tervezése és irányítása (nem-klasszikus logikák).

A halmazelmélet (a matematikai logikával együtt) az az alapelmélet, amely a matematika keretét, nyelvét és alapvető szemléletét adja. Minden matematikai objektum végső soron valamilyen halmaz (esetleg osztály), sokaság. Speciális halmazok a relációk, speciális relációk a függvények; speciális függvények az elemrendszerek és halmazrendszerek. A halmazelméletnek mint keretelméletnek lezárása a matematikai struktúra fogalma, és a rá épülő struktúraelmélet: ez lényegében egy halmaz és egy felette értelmezett, azaz e halmaz részhalmazaiból álló halmazrendszer. E halmazrendszerre különféle előírásokat adhatunk, hogy milyen legyen, eszerint lehet a matematikai struktúrák fogalmát relációs, algebrai, topologikus, vagy kombinatorikus struktúrákra osztani.

A halmazelmélet azonban nem pusztán matematikai keretelmélet, hanem önálló ágai is vannak, például kombinatorikus halmazelmélet, a belső modellek elmélete, a nagyszámosságok elmélete, leíró halmazelmélet.

A matematikai műveletek elvont tanulmányozása. Ágai a klasszikus (~elemi), az absztrakt, a lineáris és az univerzális algebra.

A számelmélet (aritmetika) a matematika egy tudományága, mely eredetileg a természetes számok illetve az egész számok oszthatósági tulajdonságait vizsgálta. Az egész számok számelméleti tulajdonságai vizsgálhatóak egészen elemi eszközökkel is (elemi számelmélet), de a felsőbb matematika eszköztára (komplex analízis) segítségével is (analitikus számelmélet). Az egész számok körében felvetődő bizonyos kérdések tanulmányozása vezetett a számelmélet problémáinak és fogalmainak gyűrűkre vonatkozó kiterjesztéséhez, a gyűrűk (szám)elméletét algebrai számelméletnek nevezzük.

A geometria a matematika térbeli törvényszerűségek, összefüggések leírásából kialakult ága (maga a geometria szó görögül eredetileg földmérést jelentett). Fő ágai: a projektív, az ábrázoló, az analitikus, és a differenciálgeometria, minden ágon tárgyalható az euklideszi, ill. nemeuklideszi geometriák szemlélete szerint. (Nem a geometriához, hanem a kombinatorikához szokás sorolni a véges geometriák elméletét.)

A (függvény)analízis a matematika kulcsfontosságú, és az egyik leginkább alkalmazásközeli részterülete, amely a mennyiségi változások matematikai leírásából fejlődött ki. Főbb fogalmai: mérték, differenciálhányados, integrál. Főbb ágai: valós, komplex, funkcionál-, Fourier-, és numerikus analízis. A topológia nagyon szoros kapcsolatban van az analízissel, főbb ágai: leíró, kombinatorikus, és általános topológia). A dinamikai rendszerek elmélete az analízis és a topológia sajátos határterülete.

Egy pontatlan, de valamiféle összegzést mégis nyújtó kép szerint ide főleg a matematika azon területei tartoznak, melyek művelése derivált- és integráloperátor, egyszóval „folytonos”, analitikus módszerek nélkül is kielégítően lehetséges, a véges és/vagy nem-folytonos struktúrák tanulmányozása. Főbb ágai: Kombinatorika (gráfelmélet, véges és diszkrét geometriák, halmazrendszerek (hipergráfok) elmélete), játékelmélet, kombinatorikus számelmélet. Sokan ide sorolják a számítógép-tudományt is.

A valószínűségszámítás olyan jelenségekkel foglalkozik, amelyek lényegében azonos körülmények között tetszőlegesen sokszor megismételhetők, de kimenetelüket a rögzített lényeges tényezőkön kívül sok más tényező is befolyásolja. Fogalmai, módszerei alapján az analízis alágaként is besorolható.

A számítógép-tudomány vagy számítástudomány (computer science) a matematika egyik igen fiatal tudományága, amely az információfeldolgozó gépek (például számítógépek) tervezésének és működtetésének elméleti, matematikai alapjaival foglalkozik. Némileg elnagyoltan az algoritmusok általános elméletének is nevezhető.

Sok lehetséges al-ága még nem differenciálódott eléggé ahhoz, hogy egy általánosan elfogadottnak tekinthető felosztást kielégítő biztonsággal meg lehessen állapítani. Főbb területek és fogalmak: algoritmusok, nyelvek, absztrakt automaták, számítási bonyolultságelmélet, kommunikációs bonyolultságelmélet.

Kategóriái: kibernetika, vezérléselmélet, matematikai programozás

Számok – Természetes számok – Egész számok – Racionális számok – Algebrai számok – Transzcendens számok – Valós számok – Komplex számok – Hiperkomplex számok – Kvaterniók – Oktoniók – Szedeniók – Hipervalós számok – Szürreális számok 

Egész sorozatok – Matematikai konstansok –  Végtelen

Bernoulli-egyenlőtlenség, számtani és mértani közép közötti egyenlőtlenség, a mértani és harmonikus közép közötti egyenlőtlenség, számtani és négyzetes közép közötti egyenlőtlenség, Cauchy–Bunyakovszkij–Schwarz-egyenlőtlenség, a Hölder-egyenlőtlenség, a hatványközepek közötti egyenlőtlenség, a szimmetrikus közepek közötti egyenlőtlenség, a Muirhead-egyenlőtlenség, a Jensen-egyenlőtlenség, a Carleman-egyenlőtlenség, a Hardy-egyenlőtlenség, a Hilbert-egyenlőtlenség, az izoperimetrikus egyenlőtlenség, a háromszög-egyenlőtlenség

Aritmetika – Analízis – Vektorkalkulus – Differenciálegyenletek – Dinamikai rendszerek és káoszelmélet – Törtkalkulus – Függvények listája

Absztrakt algebra – Számelmélet – Algebrai geometria - Csoportelmélet – Monoidok – Topológia – Lineáris algebra – Gráfelmélet – Univerzális algebra – Kategóriaelmélet

Topológia – Geometria – Trigonometria – Algebrai geometria – Differenciálgeometria – Differenciáltopológia – Algebrai topológia – Lineáris algebra – Fraktálgeometria

Kombinatorika – Naiv halmazelmélet – Valószínűségszámítás - Számítógép-tudomány – Véges matematika – Kriptográfia – Kódelmélet – Gráfelmélet – Játékelmélet

Mechanika – Numerikus eljárások elmélete – Optimumszámítás – Valószínűségszámítás – Statisztika

Az algebra alaptétele

A mai tömegkultúrában sok tekintetben helytelen, a matematikát művelők által alkotottól teljesen eltérő kép él a matematikáról. Sok, a matematikát csak felületesen ismerő ember túlságosan elvont, nem kreatív jellegű tudáshalmaznak képzeli e tudományt, amelyet mechanikusan kell memorizálni és alkalmazni, míg művelői által inkább egyfajta mintaalkotó tevékenységként él, ami nagy fokú kreativitást, élénk képzelőerőt, a gondolati szépség iránti érzéket követel. Számos a kilencvenes és a kétezres évek elején készült mozifilm és filmsorozat („Pi”, „Bizonyítás”, „Good Will Hunting”) gyakran valójában negatív képet mutat a matematikusokról, magányos szociopata zseniként festve le őket; de még a legjobb esetben is vagy csak szórakozott csodabogárként jelennek meg, akiket teljesen leköt az, hogy egyenleteket és geometriai ábrákat firkálnak, vagy valamiféle emberi számológépekként, akik bonyolult számítási műveleteket tudnak csodálatra méltó sebességgel és pontossággal végrehajtani. Szintén teljesen irreális képet mutatnak az ilyen jellegű alkotások a matematikai problémamegoldás folyamatáról. Például a „Gyilkos számok” (er. „NUMB3RS”) c. sorozat egyik főszereplője kevesebb mint egy nap alatt megold olyan problémákat, melyeket egy matematikus-bizottságnak is valószínűleg hónapokig tartana megoldani.

A matematika története – Matematikusok – Matematikafilozófia – Matematikaoktatás – Matematikai tehetséggondozás – Matematikadidaktika – A matematika pszichológiája

Matematikai díjak – Abel-díj – Matematikaversenyek – Matematikai társulatok és szövetségek – Nemzetközi Matematikai Unió




#Article 27: Kémia (506 words)


A kémia, más néven vegyészet vagy vegytan az anyagok minőségi változásaival foglalkozó természettudomány. A modern fizika eredményeinek hatására azonban ez a definíció csak úgy állja meg a helyét, ha magának az anyagnak a fogalmát terjesztjük ki. A 20. század második felétől már nemcsak a korpuszkuláris jellegű entitásokat tekintjük anyagnak, hanem például a gravitációs mezőt, a fényt is; ez – leegyszerűsítve – abból következik, hogy az energiát az anyag egyik megjelenési formájának tartjuk, amit az E=mc² összefüggés fejez ki.

A kémia napjainkban szorosan kapcsolódik a többi természettudományhoz: a fizikához, biológiához, matematikához, földrajzhoz; eredményei nélkül elképzelhetetlen a modern orvostudomány, és a műszaki tudományok alaposabb ismeretéhez is elengedhetetlen. A sokirányú kötődés interdiszciplináris tudományok egész sorát eredményezte (fizikai kémia, biokémia stb.), melyeknek szintén egyre növekvő jelentőségük van. A kémia alaptudomány, alkalmazott tudomány és kísérleti tudomány egyben.

A kémia név az alkímiából ered, ami közvetlenül az arab al-kīmīā (الکیمیاء) átvétele. Az arab szó a görög χημία vagy χημεία („khémeia”) szóból származik, amit lehetséges, hogy az ókori egyiptomi nyelvből vettek át (a kemet szóból, ami Egyiptom őslakos neve), de lehetséges, hogy a görög χημεία szóból ered, amelynek jelentése „összeönteni”.

A kémia tudományát négy fő történeti korszakra lehet felosztani; mint annyi természettudományban, áttörés itt is a 18. század körül jelentkezett. Az első kémikus, anyagi változást előidéző, a tüzet használó ősember volt. Ezt követően évezredekig tapasztalatgyűjtés következett, az ógörögök egyfajta atommodellel álltak elő. Démokritosz már azt állította, hogy az anyagok atomokból állnak. Az atomokat különböző formájú, szabad szemmel nem látható részecskéknek képzelte. Például - szerinte - ha az anyag édes, akkor az atom alakja gömbölyű, ha csípős, akkor érdes, ha nyúlós (pl.: méz), akkor atomjai hosszúkásak, egymásba akadók. Ezzel ellentétben az elfogadott feltételezés az volt, hogy az anyagok a négy őselem (tűz, víz, föld, levegő) különböző arányú keverékéből állnak. A középkorban az alkímia keretein belül folytak kutatások, de mára ez okkult és/vagy misztikus tudománynak számít. A halhatatlanságot biztosító életelixír és a minden fémet arannyá változtató bölcsek kövének keresése közben számos eljárást, vegyületet fedeztek fel és fejlesztettek ki. Az alkímiával párhuzamosan létezett jatrokémia (iatrokémia) is, amely az „életfolyamatok kémiája” volt, és szemben állt az alkímiával. Később, a 18. századtól rohamosan gyorsuló fejlődésnek indult a diszciplína. Épp csak feltalálják az ipari kénsavgyártást, nem sokkal később megdől a vis vitalis elmélet, vagyis sikerül szervetlen vegyületből szerves vegyületet előállítani. Sorban fedezik fel az új elemeket, mikor egy orosz tudós, Mengyelejev előáll egy ötlettel: az elemeket atomsúlyuk szerint csoportosítva a tulajdonságaik periodikusan változnak, így a táblázatból hiányzó elemeket, sőt, azok tulajdonságait is meg tudta előre jósolni (például gallium, germánium); táblázatát később elnevezték periódusos rendszernek. A rohamosan fejlődő világ új tudományágakat hoz létre a kémiában is, például a petrolkémiát. Az atomelmélet folyamatosan fejlődik (Dalton, Rutherford, Thomson, Millikan, Bohr), majd Max Planck, Albert Einstein, Erwin Schrödinger és Werner Heisenberg munkásságának hatására teljesen új alapokra helyeződnek a természettudományok, kialakul a ma is elfogadott atomelmélet - már csak a neutront kell felfedeznie James Chadwicknek 1932-ben. A század második felétől egyre inkább háttérbe szorulnak az acetilén-alapú szerves szintézisek az iparban, és fokozatosan mindent kőolajból kezdenek előállítani. Napjainkra már a kémia eredményei körülveszik az embert.




#Article 28: Biológia (260 words)


A biológia (a görög biosz – ’élő’ és logosz – ’tudomány’ szavakból) a természettudomány egyik ága, mely az élőlények eredetének, leszármazási kapcsolatainak, testfelépítésének, működésének és a környezettel való kapcsolatának megismerésével foglalkozik. A biológia szót először Michael Christoph Hanov német filozófus használta 1766-ban egyik könyve címében. A mai értelemben egymástól függetlenül vezette be Karl Friedrich Burdach 1800-ban, Gottfried Reinhold Treviranus 1802-ben és Jean-Baptiste Lamarck szintén 1802-ben. Treviranus könyve („Biologie oder Philosophie der lebenden Natur für Naturforscher und Aerzte”) már címével jelzi a mai értelmét.

A modern biológia különböző szakterületekből áll, melyek lényegét az alábbi öt axióma foglalja össze:

A biológusok az élet legkülönbözőbb területeit tanulmányozzák. A minden élőlényben közös tulajdonságokat vizsgáló, összehasonlító jellegű nagy tudományágakat az általános biológia (vagy biologia generalis, probiológia) néven szokás összefoglalni (például evolúcióbiológia, genetika, ökológia, etológia); az egyes konkrét, ma is élő élőlénytípusokat vizsgáló biológiai tudományágakat pedig biontológia vagy biologia universalis néven (például zoológia, entomológia, antropológia, botanika, anatómia, virológia stb.). A ma élő rendszerekkel foglalkozó biontológia tanulmányozhatja az egyedi szervezeteket (ez az individuális biológia vagy idiobiológia), de vizsgálhatja az egyedekből szerveződő egyedek fölötti szerveződéseket (ez a tárgya a szupraindividuális vagy szünbiológiának). A már nem élő, de valamikor élt élőlények világát kutatják az őslénytan (paleontológia) tudományai. Ezért sokan vélik úgy, hogy a „biológia” nem egy természettudomány, hanem az élőkkel foglalkozó természettudományok összessége.

Egy másféle csoportosításban az egyes tudományágakat aszerint soroljuk csoportokba, hogy milyen mélyen vezetjük vissza a biológiai törvényeket az anyag egyes elemi és még elemibb formáinak szintjére:

Azokat a tudományágakat, amelyek az élő természettel foglalkoznak, biológiai tudományoknak nevezzük. Az általános biológia az élő természet fejlődéstörvényeit foglalja össze.




#Article 29: Csillagászat (4481 words)


A csillagászat vagy latinosan asztronómia (, ) az emberiség egyik legrégebbi tudományága. A Földön kívüli jelenségek megfigyelésével és magyarázatával foglalkozó természettudomány. Az asztrofizika a csillagászat (és a fizika) azon része, amely a fizikát alkalmazza a csillagászati megfigyelések magyarázatában. Napjainkban a csillagászat szinte minden témaköre komoly fizikai ismeretanyagot feltételez, ezért a csillagászat és az asztrofizika tudománya már-már összefonódik. Szinte meg sem lehet különböztetni, hogy hol kezdődik az egyik és hol ér véget a másik.

A csillagászat egyike azon kevés tudományoknak, ahol az amatőrök (a tudománnyal nem hivatásszerűen, hanem műkedvelő módon foglalkozók) még mindig aktív szerepet játszanak, különösen a rövid ideig tartó jelenségekhez kapcsolódó felfedezések és megfigyelések terén.

Az asztronómiát nem szabad összekeverni az asztrológiával, ami megpróbál az emberek sorsával kapcsolatos megállapításokat tenni az égitestek jellemzőinek megfigyelésével. Bár az asztrológiának és az asztronómiának közös történeti gyökere van, módszerüket tekintve mégis nagyon eltérőek. Míg az asztronómia a ma elfogadott természettudományos megközelítést alkalmazza, az asztrológia egyfajta kulturális hagyomány talaján áll, és nem tekinthető az akadémikus tudományok részének.

Az asztronómia szó az ógörögből magyarosodott helyesírású fogalom, jelentése: a „csillagok törvénye”, vagy a „csillagok kultúrája”, esetleg egyszerűen „az égitestek csoportja” (illetve annak vizsgálata). Az ógörög αστρονομία (asztronomia) szóból származik, amely az άστρον (asztron) és νόμος (nomosz) szavak összetétele. Az asztron jelentése „csillag, csillagkép”, illetve elvont értelemben vett „égitest”. A nomosz viszont sok jelentésű szó. Általában valamilyen definiálható csoportot, társulást, elhatárolható földrajzi vagy politikai fogalmat takar. Így jelenthet kultúrát, közigazgatási körzetet, vagy akár törvényt is.

Az asztrofizika a csillagászat (és a fizika) azon része, amely a fizikát alkalmazza a csillagászati megfigyelések magyarázatában. Manapság a csillagászat szinte minden témaköre komoly fizikai ismeretanyagot feltételez, ezért a csillagászat és az asztrofizika tudománya összefonódik. A szótári definíció szerint az asztronómia a Föld légkörén kívüli tárgyak és anyagok fizikai és kémiai tulajdonságainak tanulmánya, míg az asztrofizika az égi objektumok és jelenségek fizikai tulajdonságainak és viselkedésének megfigyelése, illetve ezek modellezése. Frank Shu: The Physical Universe című művének bevezetőjében az asztronómiát a kvalitatív kutatások leírására használja, míg az asztrofizikát a fizikához köthető tudományok leírására. Mivel a legtöbb csillagászati kutatás a fizikával kapcsolatos témákkal is foglalkozik, ezért ma már az asztrofizikát gyakran a csillagászat szinonimájaként használják, sőt néhány csillagász képzett fizikus. A csillagászat európai vezető tudományos folyóirata az Astronomy and Astrophysics.

Eleinte a csillagászat csak a szemmel látható égitestek megfigyelésére és mozgásuk előrejelzésére korlátozódott. Egyes helyeken, mint a Stonehenge, a korai kultúrák hatalmas objektumokat készítettek, amelyek egy részét valószínűleg csillagászati célra alkalmazták. Amellett, hogy ezeket az objektumokat vallási célokra használták, meg tudták határozni az évszakok hosszát, így naptárt is készíthettek. A csillagászat segítette az emberiség fejlődését a kereskedelemben, a hajózásnál és a gazdaságban.

Az ókori görögök számos újítást vezettek be a csillagászatba, többek között a Hipparkhosz által bevezetett magnitúdórendszert a csillagok fényességének jellemzésére, valamint a bolygók mozgásának viszonylag pontos leírását epiciklusok segítségével. Már az i. e. 4. században a Pontoszi Hérakleidész felvetette, hogy az égitestek látszólagos forgása a gömb alakú Föld tengely körüli forgása miatt van, továbbá hogy a Merkúr és a Vénusz a Nap körül keringenek, de a Nap és a többi bolygó a Föld körül (részleges heliocentrikus világkép). Utóda, a Szamoszi Arisztarkhosz már Kopernikusz előtt 1800 évvel hirdette, hogy a Föld és a többi bolygó is a Nap körül keringenek (heliocentrikus világkép). E tan akkoriban ismert volt (a kortárs Arkhimédész említi), de később feledésbe merült. Az i. sz. 2. században Klaudiosz Ptolemaiosz arra következtetett, hogy a Föld a világegyetem középpontja, és hogy a Nap, a Hold és a csillagok forognak körülötte. Ezt nevezik geocentrikus világképnek.

Az első ismert csillagászati berendezést, az antiküthérai szerkezetet is a görögök találták fel. A mechanizmust i. e. 150–80 között készítették, és a bolygók mozgását mutatta. A szerkezetre 1902. május 17-én bukkantak a tenger mélyén keresgélő szivacshalászok, 40 méter mélységben, a Küthéra és Kréta között fekvő Antiküthéra sziget mellett, egy az i. e. 1. században elsüllyedt római hajóroncsban. A készülék maradványait 1902-ben Valeriosz Sztaisz régész szerezte meg az athéni Nemzeti Régészeti Múzeum számára.

A Bibliában számos utalás található a Föld és a világegyetem elhelyezkedésére, illetve szerkezetére, a csillagok és a bolygók természetére. A bemutatott ismeretek a korabeli, elsősorban mezopotámiai, másodsorban egyiptomi és görög világképekkel rokon kozmogóniát tükröznek. A bibliai világképet azonban nem szabad a mai leíró tudomány szempontjából megítélnünk; legfőbb üzenete nem tudományos, hanem teológiai: az anyagi világ nem Isten, hanem tisztán matéria – ez a teológiai felismerés a mezopotámiai, egyiptomi és görög csillagistenek burjánzásának korában rendkívüli jelentőségű, és ezáltal nyílt meg az út a tudomány számára is (amely így elválhatott a teológiától).

A távcső felfedezése előtt is számos csillagászati felfedezés történt. A kínaiak már i. e. 1000 körül tudták, hogy a Föld tengelydőlése okozza az évszakok változását. A kháldok tudták, hogy a holdfogyatkozás ciklikus, amelyet szároszciklusnak neveztek el. Hipparkhosz az i. e. 2. században megbecsülte a Hold–Föld távolságot.

Mezopotámiában nem csak a holdfogyatkozás ciklikusságát tudták, hanem a napfogyatkozásét is. Így képesek voltak meghatározni hét mozgó égitestet: a Napot, a Holdat, a Merkúrt, a Vénuszt, a Marsot, a Jupitert és a Szaturnuszt. Ezeket – a Nap és a Hold, mint láthatóan kiterjedéssel rendelkező égitestek kivételével – vándor vagy bolyongó csillagoknak nevezték a mozgásuk miatt, így keletkezett a „bolygó” név.

Az egyiptomiak is fejlett csillagászati ismeretekkel rendelkeztek. Tudták például, hogy a Szíriusz csillag heliákus kelése egybeesett a Nílus áradásával. Ezért csillagászati megfigyelésekkel (a Szíriusz Nappal való együtt kelése megfigyelésével), előre tudták jelezni a Nílus folyó áradását.

A (kora-) középkori Európában, a népvándorlás zavaros századaiban, a megfigyelő csillagászat nem igazán volt fejlett. A kontinensen az egyház által elfogadott geocentrikus világnézet terjedt el.

Ekkoriban a bagdadi csillagvizsgáló volt a legfejlettebb, az iszlám világ egyéb területein (kairói csillagvizsgáló, córdobai, sevillai oktatási központ, szamarkandi obszervatórium) működtek jelentős csillagászati központok. Az első obszervatóriumok a 9. században létesültek a muzulmán világban. Ebben a században fordították le arabra Ptolemaiosz: Megalé szintakszisz című munkáját, amelynek címe al-Madzsiszti lett. Abu Maasar al-Balhi a Szaturnusz tömegvonzását, a csillagok együttállását tanulmányozta. Legnagyobb műve a De magnis coniunctionibus volt, amelyet 1489-ben adtak ki. Az Androméda-galaxist a perzsa csillagász, Abd ar-Rahmán asz-Szúfi, 964-ben megjelent munkájában már „kis köd”-ként írta le.

Ebben az időben India csillagvizsgálóiban már lényegében heliocentrikus számítási módokat alkalmaztak a bolygók helyzetének meghatározására (Árjabhata, Nílakantha). A keleti (India, Buhara) középkori csillagászat inkább a matematika numerikus módszereiben és a trigonometriában jeleskedett, míg Bagdadtól nyugatra a megfigyelési csillagászat volt erősebb. A bagdadi csillagvizsgáló után létesült Teheránban al-Hudzsandi perzsa csillagász nagy obszervatóriuma, jelentős meridiánműszerrel (kulmináció), amely lehetővé tette, hogy meghatározzák az ekliptika hajlásszögét az égi egyenlítőhöz. Szintén Perzsiában Omar Hajjám naptárreformot vezetett be, és új naptára pontosabb volt, mint a Julianus-naptár, és majdnem olyan pontos, mint a Gergely-naptár. 1079-ben ez lett a perzsa naptár, amely 1925-ig volt érvényben. A 9. század végén egy bagdadi csillagász, al-Fargáni kimerítően leírta az égitestek mozgását. Munkáját latinra is lefordították a 12. században.

A bagdadi csillagvizsgálót és ezzel az iszlám csillagászat legfontosabb központját a mongol betörés pusztította el. Ekkorra már jól ismertté váltak Európa első egyetemein és számos kolostorában a görögök (Platón, Arisztotelész, Plutarkhosz stb.) és az arabok, elsősorban al-Fargáni és Averroës (Ibn Rusd) csillagászati munkái. Az európai középkor saját eredményei a 12–13. századtól meghatározóak (Roger Bacon optikai munkái, Nicolaus Cusanus, Oresmus heliocentrikus kozmogóniája, Tycho Brahe megfigyelései).

A reneszánsz alatt Kopernikusz javasolta a Naprendszer heliocentrikus modelljét, az 1543-ban megjelent De Revolutionibus Orbium Coelestium (Az égi pályák körforgásáról) című művében. Munkáját Galileo Galilei és Johannes Kepler védelmébe vette, és számos tekintetben továbbfejlesztette. Galilei használta fel a távcsövet először komoly csillagászati megfigyelésekre. Kepler volt az első, aki a bolygók mozgásának leírására először ellipszispályát mert feltételezni (előtte körpályát feltételeztek).

Néhány kutató szerint Nagy-Zimbabwe is egy csillagászati obszervatórium volt. Korábban az európaiak úgy vélték, hogy a gyarmatosítás előtt nem volt semmilyen csillagászati eszköz Afrikában, de a modern tudósok ezt kétségbe vonják.

A bolygók mozgásainak törvényeit Johannes Kepler írta le Tycho Brahe megfigyelései nyomán. Később az angol Isaac Newton gravitációs törvénye (1687) adott elsőként konkrét magyarázatot arra, hogy a bolygók miért a Kepler által leírt módon mozognak. Newton fejlesztette ki a tükrös távcsövet is.

A távcső fejlődésével további felfedezések történtek. Lacaille a csillagokról, William Herschel a ködökről és klaszterekről készített átfogó katalógust. Herschel 1781-ben felfedezte az Uránuszt.

A 18. század végén, a 19. század elején az n-test probléma volt Leonhard Euler, Alexis Claude Clairaut és Jean le Rond d’Alembert kutatásainak középpontjában. Kutatásaikat tovább finomította Joseph Louis Lagrange és Pierre-Simon de Laplace, akik megbecsülték a holdak és bolygók tömegét a perturbációk alapján. Friedrich Bessel legfontosabb munkájában a 61 Cygni jelzésű csillag távolságát mérte meg 1838-ban.

Joseph von Fraunhofer 1814-ben találta föl a spektroszkópot. Használata során fedezte fel a Nap színképének 574 sötét vonalát, és ezzel megteremtette a színképelemzés alapjait. A színképelemzési vizsgálatok kezdetéig nem sokat tudtak a csillagokról, ezzel viszont lehetővé vált annak a kimutatása, hogy azok a Naphoz hasonló elemekből épülnek fel, csupán a hőmérsékletük, méretük és tömegük térhet el jelentősen. Bár Christiaan Huygens már feltételezte, hogy a Tejút egy olyan csillagrendszer, melyben a Nap is benne található, ennek igazolása csak a 20. században történt meg a külső galaxisok felfedezésével együtt, majd nem sokkal ezután észrevették a világegyetem tágulását is.

A modern csillagászat számos különleges objektumot fedezett fel: kvazárok, pulzárok, blazárok, és rádiógalaxisok, és ezeket a megfigyeléseiket olyan elméletek kifejlesztésére fordították, melyek leírják az olyan különös objektumokat, mint a fekete lyukak és a neutroncsillagok.

A 20. század folyamán a kozmológia komoly fejlődésen esett át: az általános relativitáselmélet és a magfizika lehetővé tette, hogy kifejlesszék az ősrobbanás elméletét, ami szerint a világegyetem térfogata valaha nagyon kicsiny volt, és azóta tágul. Ezt több megfigyelés is alátámasztja, mint a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, a Hubble-törvény és a kémiai elemek gyakorisági eloszlása.

A 20. század végén bocsátották fel az első űrtávcsövet, a Hubble-t. A Hubble űrtávcső 1990. május 18-án készítette az első képeket, amelyek azonban nem megfelelő minőségűek voltak, ezért 1993-ban javításokat kellett elvégezni rajta. A távcső felvételeket készített az Abell 2218 galaxishalmazról, csillagok haláláról, szupernóvákról. A Hubble utóda a James Webb űrtávcső lesz, amely 2019-ben áll a Nap-Föld rendszer L2 Lagrange-pontjára. Az új távcső 6,4 méter tükörfelületen gyűjti be a fényt, ami a Hubble háromszorosa, és sokkal messzebbre is lát elődjénél.

A csillagászat az információit legtöbbször a látható fény és az egyéb elektromágneses sugárzás elemzéséből és megfigyeléséből nyeri. Egyes részei a Föld felszínén is megtalálhatók, mások csak nagy magasságokban vagy az űrben figyelhetők meg.

A rádiócsillagászat a körülbelül 1 milliméternél nagyobb hullámhosszot tanulmányozza. Ez a megfigyeléses csillagászati terület abban különbözik a többi megfigyeléses csillagászati területtől, hogy azokban a rádióhullámokat hullámok helyett diszkrét fotonokként kezelik. A rádióhullámok fázisának és amplitúdójának mérése viszonylag könnyű, a rövidebb hullámhosszokon ezeket a méréseket nehezebb elvégezni.

Bár egyes rádióhullámokat a csillagászati objektumok termikus sugárzás formájában bocsátják ki, a legtöbb rádiósugárzás szinkrotronsugárzás formájában keletkezik. Legfontosabb az atomos hidrogén 21 centiméteres rádióvonala.

Többféle csillagászati objektum figyelhető meg rádióhullámhosszokon: szupernóva, csillagközi gáz, pulzár, aktív galaktikus magok.

Az optikai csillagászat az optikai sugárzás tartományában végez megfigyeléseket.

Az infravörös csillagászat az infravörös sugárzás (a vörös fény hullámhosszánál nagyobb) felderítésével és vizsgálatával foglalkozik. Amellett, hogy a hullámhossza közel áll a látható fényhez, a légkör elnyeli az infravörös sugárzást, sőt maga is zavaró infravörös sugárzást bocsát ki.
Következésképpen a megfigyelőeszközöket magas, száraz helyen vagy térben, esetleg az űrben kell elhelyezni. Az infravörös csillagászat különösen hasznos a galaktikus régiók megfigyelésére, amelyeket elhomályosít a csillagközi por és a molekulafelhők.

Néhány molekula erősen sugároz az infravörös tartományban. Ezt fel lehet használni pl. az üstökösökben lévő víz kimutatására.

Történelmileg a látható fény csillagászata – régi szűkebb értelmében az optikai csillagászat – a legősibb formája a csillagászatnak, hiszen eszközként elég az emberi szemet segítségül hívni. Ez a csillagászati terület onnan kapta a nevét, hogy optikai távcsöveket használnak a megfigyelésekhez. Az optikai képek eredetileg kézzel készültek, majd a 19. században fokozatosan áttértek fényképekre. A kortárs képeket már digitális érzékelőkkel, főképpen CCD-vel készítik. Mivel az emberi szem a 390 és 750 nanométer hullámhosszak közé eső elektromágneses sugárzást érzékeli, a berendezések segítségével képesek a csillagászok az ultraibolya és az infravörös tartományok megfigyelésére is.

Az ultraibolya csillagászat általában a 10 és 320 nanométer hullámhossz közötti tartományt vizsgálja. E hullámhosszakat elnyeli a Föld légköre, ezért a megfigyeléseket a légkör magas rétegeiben vagy az űrben kell végrehajtani. Az ultraibolya csillagászat a legjobban a forró kék csillagok spektrális és emissziós vonalait, illetve a hősugarakat képes tanulmányozni. Ez magában foglalja a kék csillagokat más galaxisokban, de így figyelhetők meg planetáris ködök, a szupernóva-maradványok és az aktív galaxismagok. Az ultraibolya fény azonban könnyen felszívódik a csillagközi anyagban, így a méréseknél ezt is figyelembe kell venni.

A röntgencsillagászat a csillagászat azon ága, mely megfigyeléseit a röntgen hullámhossztartományba eső sugárzások vizsgálatával végzi. Ezek a sugárzások nem tudnak mélyen behatolni a légkörbe, ezért észlelésükhöz műholdakat, magaslati léggömböket és rakétákat használnak. Röntgentartományban megfigyelhető égitestek a kvazárok, a galaxisok, a galaxishalmazok, a neutroncsillagok és a fekete lyukak.

Kezdetben a tudósok úgy gondolták, hogy a világegyetemben nem lehet gamma-sugárzás, mert ahhoz rengeteg energia kellene. Később – az első gamma-sugárzásra érzékeny műhold felbocsátásakor – a sugárzás létezése bizonyítékot nyert.

A gamma-csillagászat a gammatartományba eső sugárzásokat tanulmányozza. A megfigyeléseket műholdak (pl. Compton űrtávcső) vagy speciális teleszkópok (pl. Cserenkov-teleszkóp) segítségével végzik.

Ha egy elektron gyorsabban mozog egy folyadékban vagy gázban, mint az adott közegben érvényes fénysebesség, akkor a környező anyagban Cserenkov-effektust kelt. A Cserenkov-sugárzás a haladási irány körül egy kúp palástja mentén figyelhető meg. A kúp nyílásszöge a közegtől és az elektron sebességétől függ. A sebesség növekedésével a nyílásszög csökken. Az észlelhető fotonok számát az elektron sebessége, a közeg törésmutatója és a közegben megtett út hossza határozza meg. A fenti elv alapján működő Cserenkov-számláló a fénykúp nyílásszögének meghatározásával lehetőséget ad a részecskék energiájának mérésére.

A gamma-sugárzás a legjelentősebb ismert forrásai az űrben az úgynevezett gamma-kitörések. A gamma-kitörések (rövidítve: GRB, az angol 'gamma-ray burst'-ből) látszólag véletlenszerű helyekről érkező gammafelvillanások, melyek 10–20 milliszekundumtól néhány percig tartanak, és gyakran követi őket utófénylés nagyobb hullámhosszokon (röntgen, ultraibolya, látható fény, infravörös és rádióhullám). A gamma-sugárzás forrásának csak 10%-a állandó. Ezek közé tartoznak a pulzárok, a neutroncsillagok és az aktív galaxismagok.

Az elektromágneses sugárzáson kívül több mód is van a világűr megfigyelésére a Földről.

A neutrínócsillagászat a világűrből érkező neutrínósugárzást tanulmányozza. A csillagászok speciális földalatti létesítmények (SAGE, SALLEX) segítségével derítik fel a neutrínókat, amelyek főképpen a Napból, kisebb részt szupernóvából érkeznek.

A kozmikus sugárzás a Földön kívülről származó nagy energiájú részecskékből áll. Előfordul benne elektron, proton, gamma-sugárzás és rengetegféle atommag. A nagyon eltérő részecskeenergiák a különböző eredet miatt vannak. A kozmikus sugárzás eredhet a Nap nagy energiájú folyamataiból, de jöhet a belátható világegyetem legtávolabbi zugából is.

A gravitációs sugárzás a gravitációs hullámok által továbbított energia. A gravitációs hullámokat keltő rendszerek fontos példái a kettőscsillagok, amelyek egyik tagja fehér törpe, neutroncsillag vagy fekete lyuk. A csillagászat új ágát fogja jelenteni a „gravitációshullám-csillagászat” elindulása.

Közvetlen vizsgálat során a földre érkező meteoritokat figyelik meg a csillagászok. Az űrutazások során pl. a Hold és a Mars felszínéről szereztek új ismereteket a tudósok. Az űrszondák (pl. a MER-A Spirit) a távoli csillagászati objektumokat vizsgálják.

Az égi mechanika a csillagászat egyik legrégibb ága, amely az égitestek mozgásának dinamikai leírásával foglalkozik. A történelem során a Napnak, a Holdnak és a többi égitestnek fontos szerepe volt a navigációban. Az égi mechanika alapvetően a klasszikus mechanika eszközeivel dolgozik, pontosabb számításokhoz azonban figyelembe kell venni a relativisztikus hatásokat is. A modern időkben a Földközeli objektumok, mint az üstökösök, a meteoritok megfigyelése is e tárgykörhöz tartoznak.

Az asztrometria abban különbözik az égi mechanikától, hogy itt az égitestek helyzetének meghatározása a cél.

Az elméleti csillagászat az analitikus modellek és a számítógépes szimulációk eszközeinek széles tárházát használja. Mindegyik modellnek megvannak az előnyei és a hátrányai. Az analitikus modellek betekintést adnak a folyamatok mélyébe, a numerikus modellek a nem látható hatásokat és jelenségeket tárják fel.

Az elméleti csillagászat a felállított modellek alapján arra törekszik, hogy kitalálja, milyen mérési eredmények várhatók. Ez segít a megfigyelőnek abban, hogy megkeresse azokat az adatokat, amelyekkel megerősítheti vagy elvetheti a modellt, illetve segít a különböző modellek közül kiválasztani az ideálisat. Az új adatok alapján a tudósok új modelleket hoznak létre vagy módosítják a meglévőket. Abban az esetben, ha ellentmondást tapasztalnak, megpróbálnak néhány minimális módosítást végrehajtani a modellen, hogy illeszkedjen a kapott adatokhoz. Egyes esetekben a nagyszámú ellentmondásos adat a modell elvetéséhez vezethet.

Az elméleti csillagászat témaköréhez tartozik a sztellárdinamika, a galaxiskeletkezés és fejlődés, a kozmológia, az általános relativitáselmélet és az asztrofizika. A relativitáselméletet a fekete lyukaknál és a gravitációs hullámoknál alkalmazzák.

A sötét anyag és a sötét energia a modern elméleti csillagászat legfontosabb területe, amelyeket a galaxisok vizsgálatánál figyeltek meg. A világegyetem tömegének csupán 4,6%-át alkotja a megfigyelhető anyag, 23% a sötét anyag aránya, és 72% a sötét energia.

Néhány, széles körben elfogadott elmélet és modell már a csillagászatban is szerepel: a Lambda-modell, az ősrobbanás, a sötét anyag.

A Nap a Földtől körülbelül 150 millió kilométer távolságra van, ami fénysebességgel 8,3 perc. Ez a leginkább tanulmányozott csillag. A Nap egy G2V színképtípusú csillag, a mintegy 10 milliárd évig tartó fősorozatbeli fejlődésének a felénél jár. A fűtőanyagát jelentő hidrogén elhasználása után 5 milliárd év múlva vörös óriássá duzzad, majd a külső rétegeiből planetáris köd képződik, magja pedig magába roskadva fehér törpévé alakul.

Mivel anyagát képlékeny plazma alkotja, a különböző szélességi körön levő területei eltérő sebességgel forognak; az egyenlítői területek 25, míg a sarkvidékek csak 35 naponként fordulnak körbe. Az eltérés miatt erős mágneses zavarok lépnek fel, amelyek napkitörések és – különösen a mágneses pólusok 11 évente bekövetkező felcserélődésének idején megszaporodó – napfoltok kialakulásához vezetnek.

A Nap fennállása során folyamatosan 40%-kal nőtt a fényerőssége. A fényerősségnél időszakos változásokat lehet megfigyelni, amelyek hatással vannak a Földre. A középkorban a gyenge napi aktivitás okozhatta a „kis jégkorszakot”.

A fotoszféra a Nap látható felszíne, a naplégkör legalsó rétege, ahonnan a Nap látható fényének túlnyomó része származik. Ez a réteg egy rendkívül vékony (a napbelső és -légkör messze legvékonyabb egysége), mindössze néhány száz kilométer vastag réteg, alsó határa a Nap fentebb – a kromoszféra fejezetben – definiált felszíne, felső határa a naplégkör azon szintje, ahol a hőmérséklet minimális.

Ez a csillagászati terület a törpebolygókat, a Földet, a műholdakat, az aszteroidákat, az üstökösöket, a Naprendszerben keringő egyéb objektumokat és a Naprendszeren kívüli égitesteket tanulmányozza. A Naprendszert már viszonylag jól feltérképezték teleszkópokkal, műholdakkal és űrutazással. Ez tette lehetővé azt, hogy megértsük az univerzum kialakulását és fejlődését, bár még több kérdésre nincs válasz.

A Naprendszer belső bolygókra, aszteroidaövre és külső bolygókra van osztva. A belső bolygókhoz a Merkúr, a Vénusz, a Föld és a Mars, a külső bolygókhoz a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz tartozik. Az aszteroidaöv több aszteroidát és a Ceres törpebolygót foglalja magában. A Neptunuszon túl található a Kuiper-öv (benne a Plútó, a Haumea, a Makemake és az Eris törpebolygók), és az Oort-felhő. Ez utóbbi több fényévnyi kiterjedésű.

A protoplanetáris korong, vagy proplid (nem protoplanetáris köd) általában fiatal csillagok körül kialakuló akkréciós korong, melyben gáz és szilárd részecskék keringenek. E részecskék idővel nagyobb anyagcsomókká, planetezimálokká, végül bolygókká állnak össze. Ez sok millió évet vesz igénybe. A napszél sugárzási nyomása kisöpri a legtöbb megmaradt anyagot, és az atmoszféra kialakulásához elegendő gáz marad. Néhány bolygón az intenzív bombázás időszakában a maradék gázt is kisöpörte (pl. ezt bizonyíthatják a Hold kráterei). Ebben az időszakban néhány ősbolygó (protoplanéta) is összeütközött. Ez az egyik elmélete a Hold kialakulásának.

A planetáris differenciálódás során az égitestek elnyerik réteges, övekre tagolt szerkezetüket. A bolygótestek különböző rétegei a folyamat során fokozatosan gömbhéjakba (geoszférákba) rendeződtek a sűrűségüknek megfelelően. A Föld típusú bolygókon három gömbhéjat különböztetünk meg. Ezek a kéreg, a köpeny és a mag. A magnak lehetnek folyékony és szilárd területei, és egyes bolygók magjai mágneses mezőt is létrehozhatnak, amely megvédi a napszéltől a légkört.

Egy holdban vagy bolygóban található radioaktív elemek (urán, tórium, 26alumínium) bomlásából kifolyólag saját hőtermeléssel rendelkeznek. Egyes bolygók magas belső hőmérséklettel rendelkeznek, ennek következtében vulkanikus és tektonikai folyamatok zajlanak. Azok, amelyeken kialakul a légkör, megjelenik a víz- és szélerózió. A kisebb testeken, ahol nincs árapálygyorsulás, megszűnik a geológiai aktivitás, és kihűl.

A csillagok és azok fejlődése a világegyetem megismerésének alapja. A csillagok megismerését számítógépes szimulációk, mérések és elméleti tanulmányok segítik. A csillagkeletkezés során az összesűrűsödő gázfelhő egyes részei saját tömegvonzásuknál fogva egyre több gázt vonzanak magukba, így egyre sűrűbbé válnak, ezek a globulák, amelyek a látható fény tartományában eltakarják a keletkező csillagot. A protocsillag a sűrűség növekedésével folyamatosan fölhevül, és a megfelelő hőmérséklet elérése után a legsűrűbb részen megindul a deutérium, később a hidrogén magfúziója. A gázfelhő maradékát a csillag sugárzása és csillagszele kifújja, az akkréciós korong maradékából pedig protoplanetáris korong képződik, amely végül bolygókká állhat össze.

Minden, a héliumnál és a hidrogénnél nehezebb elem a csillag magját képezi. A csillagokat elsősorban a tömegük alapján osztályozzák. Minél nagyobb egy csillag tömege, annál nagyobb a fényessége, és annál gyorsabban fogyasztja el a hidrogént a magban. Ennek következtében a nagy tömegű csillagok élettartama rövidebb, mint a kisebb tömegűeké. A csillagok – a fősorozaton való tartózkodásuk során – a hélium és a hidrogén magjukban végbemenő fúzióból nyerik az energiát. Ez a folyamat a csillag tömegétől függően rövidebb vagy hosszabb. Egy naptömegű csillag élettartama 10 milliárd év, egy három naptömegű csillagé 500 millió év, egy 30 naptömegű csillagé már csak 6 millió.

A galaktikus csillagászat a Naprendszert, a Lokális Galaxiscsoportot, ezek dinamikáját és szerkezetét tanulmányozza. Ez utóbbi egy csillagokból, gázokból és egyéb objektumokból álló galaxishalmaz, amelyet a kölcsönös gravitációs vonzás tart össze. A Tejútrendszer középpontja a galaktikus mag, amelynek több spirálkarja van. Ez a mag a szupermasszív fekete lyuk, a Sagittarius A* („A” csillag). Tejútrendszerünknek négy fő spirálkarja van, a Perseus-kar, a Norma- és Cygnus-kar, a Scutum-Crux-kar és Carina- és Sagittarius-kar.

A nagyobb tömegű csillagok megjelenésekor egy izzó gázból és plazmából álló H II régió alakítja át a felhőt. A csillagközi szél és a szupernóva ezekből a robbanásokból lesz, amik eloszlatják a felhőt, hátrahagyva több fiatal klasztert. Ezek fokozatosan feloldódnak.

A csillagok között a csillagközi térben anyagok sora található meg. A legsűrűbb rész a molekuláris felhő, amely molekuláris hidrogénből és más elemekből áll. Az összesűrűsödő gázfelhő egyes részei saját tömegvonzásuknál fogva egyre több gázt vonz magába, így egyre sűrűbbé válik, ez a globula, ami a látható fény tartományában eltakarja a keletkező csillagot. A beérkező anyag a protocsillag körül akkréciós korongot képez, és nagy része a protocsillagba zuhan.

Az évmilliók során egy H II régióban több ezer csillag születhet, majd egy szupernóva-robbanás vagy az újszülött csillagokból érkező napszél eloszlatja a felhő maradék anyagát, és a helyén egy, a Messier 45-höz hasonló nyílthalmaz lesz látható. Ezek a nyílthalmazok és elszórt csillagok később a Tejútrendszer részévé váltak, ahol mintegy 1000 nyílthalmaz ismert, de a teljes szám ennek a tízszerese lehet.

Az extragalaktikus csillagászat a csillagászat tudományának azon ága, amely az univerzum Tejútrendszeren kívüli objektumainak kialakulásával, osztályozásával és az aktív galaxisok megfigyelésével foglalkozik. Ez utóbbi azért fontos, mert így megismerjük a világegyetem főbb szerkezetének jellemzőjét. A legtöbb galaxis szabálytalan formájú, így könnyen be lehet kategorizálni. Ezek szerint megkülönböztetünk elliptikus, spirális, lentikuláris és szabálytalan galaxisokat.

A spirálgalaxisok két részből tevődnek össze: egy hatalmas, lapos korong, illetve egy kisebb, ellipszoid alakú „központi dudor”. A korongban található a csillagközi gáz és por nagyobbik része. Ezekben a galaxisokban a csillagok a galaxis középpontja körül keringenek, átlagosan néhány millió éves keringési idővel.

A lentikuláris galaxisok sima, korong alakú galaxisok, amelyekben a csillagkeletkezés felemésztette az összes csillagközi gázt, vagyis az ilyen galaxis főleg öreg csillagokból áll.

Ahogy a nevük is mutatja, az elliptikus galaxisok alakja az ellipszis. A csillagok véletlenszerűen mozognak egy keringési centrum körül, pályájuk nem meghatározható. Nagyon kevés csillagközi anyagot tartalmaz.

A szabálytalan vagy irreguláris galaxisok nem tartalmaznak spirálkarokat, és elliptikus szimmetria sem figyelhető meg bennük. Ezek a galaxisok úgy alakulhattak ki, hogy egy másik galaxissal kerültek kölcsönhatásba, emiatt elvesztették szimmetriájukat. Némely galaxis még a szabálytalan kategóriába sem sorolható be, ezek a pekuliáris galaxisok.

A rádiógalaxis olyan galaxis, amely rádiófluxusa nagyságrendekkel erősebb annál, mint ami az optikai fényessége alapján várható, figyelembe véve az úgynevezett rádióindexet, azaz az elektromágneses hullámok formájában leadott energiájának nagy részét a rádióhullámok tartományában sugározza ki. Az aktív galaxisok nagy energiájú sugárzást bocsátanak ki. Több csoportba oszthatók: kvazárok, Seyfert-galaxis és blazárok.

A kozmosz nagy léptékű szerkezetét galaxisok csoportjai és csoportosulásai jellemzik. A legnagyobbakat szupercsoportoknak vagy szuperklasztereknek hívják.

A kozmológia a világegyetemmel mint egésszel foglalkozó tudomány, emiatt a fizika és a filozófia tudományának is része.

A világegyetem megfigyelésével a fizikai kozmológia foglalkozik, amely hozzájárult ahhoz, hogy megismerjük a világ kialakulását és fejlődését. Alapvető a modern kozmológiában, hogy elismeri az ősrobbanás tényét, amelynek lényege, hogy az univerzum egy robbanással keletkezett, majd szélesedett. Az ősrobbanás elmélete a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás 1965-ös felfedezése nyomán született meg.

A korai univerzumot egyenletesen és izotróp módon töltötte ki egy hihetetlenül nagy energiasűrűség és a vele járó óriási hőmérséklet és nyomás. Ez tágult és hűlt, valamint a gőzlecsapódáshoz és a víz fagyásához hasonló, de elemi részecskékhez kapcsolódó fázisátmeneteken ment át.

A világegyetemet ma az energia egy misztikusnak tűnő formája, az úgynevezett sötét energia uralja. Nagyjából a teljes energiasűrűség 72%-a a mai egyetemben ilyen formájú.

A csillagászat és az asztrofizika jelentős interdiszciplináris kapcsolatot alakítottak ki más tudományokkal. Archeoasztronómia és etnoasztronómia az ókori csillagászat és a hagyományos kultúra kontextusa, a régészeti és antropológiai bizonyítékok tanulmányozása.

Az asztrobiológia interdiszciplináris tudományág, amely a csillagászat, a biológia és a geológia azon területeit foglalja magába, melyek a földön kívüli élet eredetét, lehetőségeit, evolúcióját, valamint a földi élet esetleges földön kívüli eredetét vizsgálják.

A világegyetem atomjainak, molekuláinak és vegyületeinek tanulmányozása, beleértve ezek kialakulását, interakcióját és a megsemmisülését asztrokémiának hívják. A vizsgálat tárgyát képező anyagok rendszerint a molekuláris felhőkben, továbbá alacsony hőmérsékletű csillagokban, barna törpékben és bolygókon találhatók meg. A kozmokémia a Naprendszerben található elemek, molekulák és vegyületek tanulmányozása, beleértve az izotópok eredetét és változatait. Mindkét terület a csillagászat és a kémia kombinációja.

A csillagászat azon ága, amihez amatőrök járulnak hozzá legjobban.

Az amatőr csillagászok a különböző égi objektumokat és jelenségeket figyelik meg, gyakran az általuk létrehozott eszközök segítségével. A leggyakoribb célpontjaik a Hold, a bolygók, a csillagok, az üstökösök, a meteorok és a mélyégobjektumok. Az amatőr csillagászat egyik ága az asztrofotográfia, vagyis az égbolt fotózása. Sok amatőr bizonyos objektumok megfigyelésére specializálódik, olyanra, amely érdekli őt (egy típusra, egy eseményre).

A legtöbb amatőr a látható hullámhosszokon dolgozik, de vannak, akik a látható hullámhosszon kívüli spektrumon kísérleteznek. Ebbe beletartoznak az infravörös hullámhosszot szűrő hagyományos teleszkópok és a rádióteleszkópok. Az amatőr csillagászat úttörője Karl Jansky volt, aki az 1930-as években rádióhullámhosszokon figyelte az eget. Számos amatőr csillagász házilag készített távcsövet vagy teleszkópot használ, illetve olyanokat, amelyeket eredetileg csak a hivatásos csillagászoknak készítettek, de később a nyilvánosság számára is elérhető lett (pl. One-Mile-teleszkóp).

Ezek a csillagászok is hozzájárulnak a tudományos csillagászathoz. Valójában ez az egyike azon kevés tudományágnak, ahol amatőrök is komoly eredményeket érnek el. Üstökösöket fedeznek fel, változócsillagokat figyelnek meg. A digitális technológia fejlődése nyomán gyakran tiszta és lenyűgöző fényképeket készítenek az égboltról.

Bár a csillagászat óriási lépést tett meg a világegyetem természetének megértése felé, van még számos nyitott kérdés. Ezek megválaszolására új elméleti és kísérleti fizikai felfedezések, illetve új eszközök megépítésére van szükség, amelyek a világűrt figyelik.

A tudósok nem tudják, pontosan hogyan alakult ki a világegyetem és mi történt az ősrobbanás előtt, és a tudomány még nem adott választ a földönkívüli életre sem. A sötét anyag és a sötét energia természetének kutatása a modern csillagászat egyik központi eleme.

Az Apollo–17 által gyűjtött Hold-kőzetmintákban grafitot mutattak ki a kutatók, viszont nem tudni, honnan származik ez az anyag. A grafit magas hőmérsékleten keletkezik, vagyis becsapódás nyomán keletkezhetett. A Plutóról is kevés információ van, mivel nagyon távol van a Földtől. Nem tudják például, hogy milyen magas a légköre.




#Article 30: Zene (1336 words)


A zene a hangok és a csend érzelmeket kiváltó elrendezése, létezésének lényege az idő. A pontos meghatározás nem könnyű, de abban általában egyetértés mutatkozik, hogy a zene a hangok tudatosan elrendezett folyamata. A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” (csendek) időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt.

Az olyan hangkombinációkat, amelyek ugyan tudatosan jönnek létre, de konkrét üzenetük van (vagyis valamilyen cselekvésre ösztönöznek), általában nem nevezzük zenének. Kizárólagos céljuk a figyelem felkeltése (autóduda, dallamkürtök, szirénák, telefon, ébresztőóra, tömegközlekedés felhívó hangjelzései, rádióadók szignáljai, áruhoz kapcsolt dallamok, templomi harang, egykoron a vadászok vagy a katonák kürtjelei stb.).

Kizárólag a megfigyelő nézőpontján múlik, hogy mit tekint zajnak vagy zenének. A két fogalom nem zárja ki egymást: bizonyos körülmények között a zene is lehet zaj (például rockzenei koncert átszűrődő hangjai, amikor aludni szeretnénk), máskor a hétköznapi értelemben vett zajt is zeneként értelmezhetjük (vonat ritmikusan zakatoló hangjai, patadobogás). Mindkét csoportba tartozhatnak a természet hangjai, de bizonyosan az emberi beszéd is.

A zenének többféle alkalmazási területe van, ahol nem veszít jellemzőiből, hanem más hasonló célú kifejezési formához társul (mozgásművészetek, színház, film, képzőművészet, irodalom), vagy pedig egy más terület veszi segítségül igénybe úgy, hogy valamelyik jellemzőjét kiemeli (sport, zeneterápia vagy diszkó, politika), de nem szünteti meg.

A zene az értelmes zaj.

A zene szó nyelvújítási szóalkotás, a zenebona első elemének elvonásából és önállósításából, ez pedig valószínűleg a zeng-bong ikerszóra megy vissza.

A hangérzékelés fiziológiailag nem más, mint valamilyen test által keltett rezgés. Amennyiben a rezgés szabályos, akkor zenei hang jön létre, ha pedig szabálytalan, akkor zaj.

A zenei hangnak négy jellemzője van:

A zene csak az időben fogható fel, s mint ilyen, nem értelmezhető a ritmus fogalma nélkül.

A dallam a ritmushoz tartozó, különböző magasságú hangok együttese, illetve egymásutánisága.

 \relative g' {g e g8 g8 e4 | g8 g e e g g e4 | g8 g g g g4 c, \bar |. } 

A hangok fajtája, megszólaltatásuk módja, ritmusa, kombinációik és összhangzataik alkalmazása a zenék legjellemzőbb tulajdonsága.

John Cage egészen odáig ment 4’33 című kompozíciójában, hogy magát a csöndet tette egyenértékűvé a muzsikával. Ezt a művet előadhatják bárhol, ahol a muzsikusok 4 perc 33 másodpercen keresztül nem nyúlnak hangszereikhez – legyen az egy forgalmas New York-i sugárút, rét valahol Európában, netán fehér zaj a virtuális térben. Cage gesztusa leginkább Malevics Fekete négyzetének megfestéséhez fogható és hasonlítható. A hosszabb-rövidebb csöndek, a szünetek szerves részei a zenének.

A zene elmélete is nagyon fontos, de nem ér fel a zenehallgatás élményével. Ezért nem feledkezhetünk meg az előadóművészetről.

A szóló egy hangszerből, vagy énekhangból áll, a zenekar (klasszikus értelemben) sok hangszerből, amelyhez énekhang is társulhat. A tisztán énekes zenekarokat kórusnak nevezzük. Természetesen a köztes együtteseknek is van nevük: kamaraegyüttes.

A szájhagyomány útján terjedő művek, például a népdalok legfőbb különlegessége, hogy az átadás folyamán eltérő változatok, variánsok alakulnak ki, ezzel szemben a lejegyzett zene, a kotta azonos értelmezése miatt nem módosulhat.

A rögtönzés - improvizáció - beugró ötlet alapján létrejövő dallam, amelyet a zenész a kigondolt dallammal egyidejűleg ad elő, tulajdonképpeni ihlet. Lehet szabad (bármi lejátszható) vagy kötött (adott a téma, dallamfoszlány stb.). Előadásmód: Az előadó a hangszerén keresztül próbál kommunikálni, kifejezni érzelmeket, vagy hangszeri tudását a hallgatóságnak bemutatni. Szerves része minden stílusnak. A zeneszerzés a zeneművek megalkotásának tudománya és művészete, a zenei ihlet lejegyzése és megformálása.

A zeneszerzés módszereit iskolában tanítják, ami voltaképpen csak a tudomány része. A művészeti részt iskolában nem lehet elsajátítani.

A zeneszerzés tudományos része:

A zeneszerzés művészeti része:

A zenehallgatás élménye még a siketek számára is adott. Hanghullámok rezgésének érzékelésével kaphatnak információkat arról, milyen zenét is élvezhetnek éppen. A legismertebb példa a siketek és a zene kapcsolatára Ludwig van Beethoven volt, aki azután írta számos remekművét, hogy teljesen elvesztette hallását. Evelyn Glennie 12 éves kora óta siket, mégis gyakran foglalkoztatott ütőhangszeres.

A zenehallgatási szokások változásával gyakorta elvesznek a muzsikába rejtett eredeti kódok: van, ami új értelmet nyer, van, ami értelmét veszti, de változni mindenképpen megváltozik. Többek közt ezért fontos, hogy minden zenét a neki megfelelő környezetben, módon és hangerővel igyekezzünk hallgatni. A zenehallgatás feltételeinek megteremtése nélkül elveszhet a befogadás élményének örök csodája.

A zene a befogadás aktusával válik rendezett vagy rendezetlen hangok sorozatából muzsikává. E szónikus képződmények hatása az emberi pszichére hozza létre a zenei élményt. (A zene kapcsolata a tudattalannal tehát fölöttébb intenzív, annak egyéni, kollektív és univerzális válfajával egyaránt.)

A technika fejlődésével egyre inkább megjelent hallgatóság részéről a zene bármikori felelevenítésének az igénye. Az első erre a célra szolgáló eszközök a középkorban megjelent harangjátékok, majd később a mechanikus zenélő órák, zenedobozok, gépzongorák, verklik, wurlitzerek voltak, amelyek a dallamot ugyan vissza tudták adni, de a konkrét zenei előadást még nem. Az első, még igen gyenge hangminőséget nyújtó hangrögzítő és visszajátszó berendezés az Edison által feltalált fonográf volt. Ez a rugós, felhúzós szerkezet egy viaszhengerre rögzítette a hangot. A rögzítés során egy tölcsér gyűjtötte össze a hangot, amely rezgésbe hozta a tölcsér végére szerelt membránt. A membránhoz rögzített tű karcolta bele a forgó viaszhengerbe a hang által keltett rezgéseket. Lejátszásnál a viaszhenger által rezgésbe hozott tű a membrán és a tölcsér által adta vissza a rögzített hangot. Gyenge hangminősége, a hengerek igen rövid élettartama, néhány perces lejátszási ideje, valamint a kereskedelemben kapható kész felvételek igen korlátozott száma miatt széles körben nem terjedt el, inkább a korabeli diktafon szerepét töltötte be. Vikár Béla és Bartók Béla például gyűjtőkörútjai során fonográfhengerekre rögzítette a népdalokat.

A rögzített zene széles körű elterjedése és az addig csak korlátozottan ismert zenei előadók világsikere a Berliner-féle gramofonnak volt köszönhető. Az egyik legelső hanglemezsztár az operaénekes Enrico Caruso volt. A gramofon a fonográftól eltérően már sorozatgyártásra is alkalmas, korong alakú, a fonográfnál lényegesen jobb hangminőséget nyújtó, sellakból készült hanglemezeket használt. A gramofon több évtizedes pályafutása során komoly fejlődésen és minőségjavuláson esett át. A következő lépcsőfokot az elektromos hangerősítést alkalmazó, már valódi hanghűséget biztosító mikrobarázdás hanglemez és az otthoni hangfelvételt is lehetővé tévő különféle mágnesszalagos berendezések jelentették eleinte monó, majd később térhatású sztereó változatban.

A gyakorlás a hangszeren való játék egyik lételeme. A zenélés technikájának elsajátítása eleinte nagy figyelmet igényel, később egyre inkább az adott mű megfelelő eljátszására helyeződik a hangsúly.

Éneklésnél [kórusoknál]: szolmizáljuk a dallamot - mely módszert Kodály Zoltán fejlesztette ki a 20. században.

Az általános iskolában a kezdő zenészek csupán hangszerükön tanulnak. Ha tovább akarnak menni egy magasabb intézménybe, (középiskolába) akkor kötelező a szolfézstanulás, és esetenként a zongoratanulás. Általában két évi tanulás után csatlakoznak az iskola zenekarához – ha van –, mivel egy zenekarban jobban fejlődik a diák, és ott lesz önbizalma.

Magyarországon az általános iskoláknak nyolcéves tanítási rendszerük van. Ha letelt a nyolcadik év, felvételire kerül sor, ahol a diák hangszeres tudását, szolfézstudását, esetenként zongoratudását is bemutatja egy legalább 2 fős bizottság előtt.

Az általános iskola után zeneművészeti szakközépiskola következik. Az itteni tanulók szakközépiskolai végzettséget kapnak, és egyben érettségit is. (az utóbbit az iskolák nem minden esetben adják meg).

A tanulóknak az első két évben teljes mértékben olyan tantárgyaik vannak, mint a más szakközépiskoláké, csak további zenei tantárgyakkal kiegészítve.

(a fenti óraszámok egy kilencedikes, azaz egy elsős diák óraszámai)

A második év után, a harmadik évben, már elmarad: biológia, kémia, földrajz, rajz. Viszont ugyanabban az évben bejönnek helyettük a karvezetés (szabadon választható), népzene (szabadon választható), rajz (szabadon választható).

Kell választani plusz egy tantárgyat az érettségire. Általában a diákok többsége a népzenét választja, a másik tömb pedig a rajzot. De vannak különleges választások is, akik pl: kémiát, informatikai vagy egyéb vizsgát, és biológiát választottak.

A rockzene (rock 'n roll) az 50-es években alakult ki. Szerkezetileg vokális harmóniákra épül, amit elektromos gitár, basszusgitár és dob kísér, melyekhez később csatlakoznak billentyűs hangszerek (orgona, zongora, szintetizátor). Napjainkig számos műfaj alakult ki, így a rockzene mára egy nagyon tág fogalom lett, sok helyütt keveredve más stílusokkal. Sokan divatnak tartják e műfajt, bár jogtalanul. Ugyanis a rock 'n' roll zene testesíti meg a lázadás eszményét legátfogóbban.

A népzene a népcsoportok által szerkesztett mű. A népzenének általában nem ismerjük a szerzőjét, mivel az évszázadok során alakult ki a zeneszám.

Táblázatszerű összefoglalás:

A zene hangjait rendszerint hangszerekkel keltik, vagy énekelik.

Pszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy csecsemőkre Mozart és Vivaldi zenéje megnyugtatóan hat.




#Article 31: Film (2520 words)


A film, magyarul mozgókép, képekből álló sorozat, amely a vásznon olyan gyorsan változik, hogy azt az illúziót kelti, mintha mozogna. A filmet egyszerre tekintjük művészetnek és iparágnak. Lehet készíteni úgy, hogy valódi jeleneteket filmezünk le egy kamerával, úgy, hogy rajzokat fotózunk le, így tradicionális rajzfilmeket készítve, úgy, hogy CGI-t, vagyis a számítógép által kreált animációt használunk, vagy úgy, hogy ezeket a technikákat egyaránt használjuk.

A mozi, vagy filmszínház azt a helyet jelöli, amelyet abból a célból hoznak létre, hogy benne filmeket vetítsenek. Angol megfelelője, a „cinema” (ejtsd: szinema) azonban már az iparágat is, illetve a filmművészetet is jelenti. Modern definíciója szerint olyan művészeti ág, melynek lényege élmények szimulálása, történetek, ötletek, érzéseket vagy atmoszféra közvetítése mozgóképpel, illetve más stimulációkkal, például zenével.

A film kulturális ereklye, amely rengeteg kultúrában jelen van. Reflektál a kultúrára, mi több, hat arra. A film az egyik legfontosabb művészeti forma, modern szórakoztatási eszköz és remek módszer a nevelésre, valamint propagandák sulykolására. A film vizualitása hatalmas erő a kommunikációban. Egyes filmek világhírűek lettek, hála a feliratozásnak, illetve a szinkronizálásnak, mely módszerekkel más nyelvekre lehet fordítani a szöveget.

Szokás a filmművészetre mint a hetedik művészeti ágra hivatkozni. Radványi Géza filmrendező egy interjúban úgy fogalmazott, hogy az objektíven keresztül „objektíven kell nézni a világot, és felnagyítani az ember és ember, ember és világ közötti összefüggéseket – a láthatatlan összefüggéseket is”.

 fennmaradt részlete

A mozi (filmszínház) születésének azt a pillanatot tekintjük, amikor a kinematográf feltalálói először tartottak vetítést fizető közönségnek.

A Pathé Cinema céget Charles és Émile Pathé saját filmek gyártására alapította. A Pathé Fréres pedig a kinematográfok építésével foglalkozott. A két vállalkozás vezető pozíciót vívott ki egész Európában.

 mozgókép felvételeinek egyike
A Pathé egyetlen komoly vetélytársa a Société Gaumont volt, amely 1910 után felül is kerekedett a versengésben.

A fonográf megjelenése után Muybridge javasolta Edisonnak, hogy a két találmányt kombinálják. 1904-ben Oscar Mester, német producer saját fejlesztésű berendezésével, a biofonnal kápráztatta el a Saint Louis-i világkiállítás látogatóit új hangosítási kísérletével.

A Warner Brothers A dzsesszénekes című 1927-es munkájával vette kezdetét a hangosfilm korszaka.

A hangosfilm leglátványosabb áldozata maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, a színészi mimikát és játékot ezzel erősen korlátozva. A némafilm nagyságai gyakran nem is voltak alkalmasak hangosfilmbeni szereplésre. Komikus hatást keltett a kép és a hang szinkronitásának megbomlása is. Eme kezdeti nehézségek nyomon követhetők az Ének az esőben című, 1952-ben bemutatott amerikai filmben. A szinkronhibát a hangcsíknak fototechnikai úton a filmszalagra történő rögzítése kiküszöbölte. A színészi beszéd-, de főleg énekhangot nem egyszer másvalaki kölcsönözte a látható szereplőnek.

Az 1930-as években elterjedt a Movietone eljárás. A keverésnek köszönhetően hamarosan a film összes hangja egyetlen hangsávba került. 1940-ben Walt Disney Fantázia című rajzfilmjében használták először a sztereó hangot.

A hetvenes években fejlesztette ki a Dolby laboratórium zajcsökkentő rendszerét. A film térhatású, ún. sztereohangja is ebben az időben terjedt el, iker hangcsík alkalmazásával. Majd a 80-as években megjelent a digitális hangrögzítés.

A Technicolor vállalat 1930-ra dolgozta ki a három alapszín, illetve a keverésükkel létrehozott többi színnel készíthető filmek gyártási lehetőségét. Walt Disney fejlesztette ki az eljárást. A Hiúság vására című film 1935-ben készült, de a színes film valódi premierjére 1937-ben került sor Disney Hófehérke és a hét törpe című klasszikusának bemutatójával.

A '80-as–'90-es évekre a számítógépek fejlődésével egyre inkább elterjedt a CGI (Computer-Generated Imagery – számítógépes ábrázolás). Ez egyre meggyőzőbbé, könnyebbé és olcsóbbá vált, így fokozatosan kiszorította a maketten alapuló ábrázolást. 2002-ben  második fejezetében sok ezernyi mellékszereplő nélkül hoztak létre élethű méretű hadsereget több hónapnyi számítógépen végzett képszerkesztés segítségével. Az igazi áttörés egy évvel korábban az animációs filmek terén következett be, a Final fantasy – A harc szelleme című egész estés filmmel, amely teljes egészében számítógéppel készült, és az ábrázolás csaknem fényképhű. Lásd még: motion graphics.

A világ első műtermét Thomas Alva Edison építette 1893-ban. Beceneve Black Maria volt, mert külseje a korabeli rabszállítókra emlékeztetett.
Az 1920-as évek végére az amerikai filmipar stúdiók rendszerébe szerveződött. A „Big Five” (a nagy ötös) – a Paramount, a MGM, a Fox Film, a Warner Brothers és az RKO – mind saját stúdióval és mozilánccal rendelkeztek. A másik három kisebb cégnek – Universal, Columbia, United Artists – nem voltak filmszínházai.

Az ötösfogat a filmek bevételeinek jelentős hányadára tett szert. Az új filmeket először csak saját mozijaikban vetítették és a vetítési jogokat csak később adták át a kisebb, független filmszínházaknak. A filmekbe fektetett tőke maximális megtérülését a nemzetközi forgalmazás jelentette. A többi ország saját nemzeti piacának egy részét kénytelen volt átengedni az amerikai filmiparnak.

A klasszikus hollywoodi játékfilm és filmkészítés világszerte követendő példává vált.
A nagy gazdasági világválság hatására, 1930 és 1934 között csaknem 25%-kal csökkentek a mozik jegybevételei. Bevételpótlásként a mozitulajdonosok ajándéktárgyakat osztogattak a jegyvásárlóknak és büféket nyitottak. A stúdiók létszámleépítést hajtottak végre, a megtartott alkalmazottaknak pedig csökkentették bérét. Ebben a kritikussá vált helyzetben kezdtek egységes szervezetbe tömörülni az alkalmazottak, és létrejöttek a filmipar legbefolyásosabb szakszervezetei, amelyek máig jelentős hatalommal rendelkeznek.

A II. világháború utáni első években a nézők rekordszámra látogatták a mozikat, ami egy rövid időre újra fellendítette a filmipart. A társadalmi és gazdasági változások hatására a stúdiórendszer is hanyatlásnak indult. A televízió elterjedése és az amerikai lakosság tömeges külvárosokba költözése következtében, a belvárosi mozik látogatottsága mélyrepülésbe kezdett. A nagy stúdiók filmvetítési jogait 1948-ban az USA Legfelsőbb Bíróságnak a trösztök felszámolásáról szóló ítélete pecsételte meg. A „Paramount-ítélet” kötelezte az ötösfogat tagjait filmszínházaik értékesítésére.

A televízió új lehetőségeket nyitott a stúdiók számára. Bár a hagyományos stúdiórendszer felbomlott, a nagyobb hollywoodi cégek mégis életben maradtak. Filmmegjelenési lehetőségeiket az újonnan felépített bevásárlóközpontokban kialakított mozikban aknázták ki. Káprázatos filmeket mutattak be, amiket a mozikból való kifutásuk után átadtak a televízióknak.

Független alkotóként kezdték kezelni a sztárokat, a rendezőket és a producereket. Az átalakulás egyetlen áldozata, az amúgy is betegeskedő RKO Pictures volt. A többi cég a mai napig fennáll.

Az ún. független filmstúdiók és a hollywoodi B-kategóriájú filmek hatalmas hulláma mind az USA-ban, mind a világ egyéb pontjain elárasztja a mozikat és a videókölcsönzőket, köszönhetően a csökkenő előállítási költségeknek, és olyan országok anyagi és humán „ébredésének”, mint Hongkong (lásd kung-fu filmek), India (Bollywood!).
Franciaországban hatalmas összegeket költ az állam az európai (értsd francia) filmek támogatására, megpróbálván ellenállni Hollywood dömpingjének.

A filmgyártás az egész világon más rendszerben működik. Sok hollywoodi film 3D animációt, robottechnikát, CGI-t használ. A filmesek szakszervezetekbe tömörülnek, munkájuk igen jól szervezett, szerződéseikben előre meghatározott tiszteletdíjakat kötnek ki. Európában a filmművészet dominál és nem a filmipar. A fizetések sokszor nagyon alacsonyak, kis stábbal dolgoznak, a forgatási nyersanyaggal takarékosan bánnak.

A filmgyártás lépései 5 szakaszra bonthatók:

Már a filmtörténet kezdetén felmerült az igény arra, hogy a filmeket valamilyen szempont szerint csoportokba sorolják. Először az irodalmat hívták segítségül, és megszületett pl. a filmvers, a filmeposz, a filmdráma stb., azonban hamar rájöttek, hogy ez nem a megfelelő kategorizálási mód, mivel az irodalom anyaga a szöveg, a film viszont a látványon alapszik.

A mai napig nem sikerült olyan osztályozási rendszert kialakítani, amibe minden egyes film tökéletesen beilleszthető lenne. Van azonban néhány jó szempont:

A műfajok (zsánerek) alatt a filmek rokonsági csoportjait értjük. Közös bennük, hogy hasonló a történet, a karakterek, a konfliktusok, az ábrázolási módok.
A filmeket különböző műfajokba soroljuk a következő paraméterek figyelembevételével:

A rendező szándéka és a nézői elvárás szerint kétféle filmtípust lehet megkülönböztetni: közönségfilmet és szerzői filmet.

A közönségfilmek (tömegfilm, zsánerfilm, műfaji film) a populáris kultúra részét képezik, a tömegek számára készülnek. A készítők célja a profitszerzés, ebből kifolyólag a nézők szórakoztatására összpontosítanak. Szinte mindig besorolhatók egy-egy filmműfajba. Régi, jól bevált történeteket elevenítenek fel, a jó és a rossz örök harcát mutatják be, ahol szinte mindig a jó győzedelmeskedik, az ábrázolási módokban nem igazán kísérleteznek. (A leggyakoribb műfaji filmes irányzatok: burleszk, western, film noir, bűnügyi film, melodráma, romantikus film, vígjáték, művészfilm, akciófilm, horrorfilm, thriller, filmdráma, bábfilm, rajzfilm, animációs film stb.) Ebből a kategóriából a legjobban kitörni vágyó irányzat a film-noir, nem véletlenül erre az irányzatra építkeztek leginkább a francia új hullám (a szerzői film) megalapítói.

A szerzői filmek (rendezői film) a magaskultúra részét képezik. Az uralkodó jegyük nem a műfaj (általában többműfajúak), hanem a stílus, a rendező személyisége ugyanis átüt a filmen. Jacques Rivette meghatározása a legelfogadottabb, miszerint: „a szerzői film az, amikor a rendező egyes szám első személyben beszél.” Témájuk általában a hétköznapi élet; a mindennapi élet egyszerű embereinek láthatatlan drámáit mutatják meg. Gyakran nagyon eseménytelenek és befejezetlenek. A rendezők szívesen alkalmaznak egyéni megoldásokat, így pl. összekeverik az idősíkokat, az ok-okozati viszonyok néha nehezen érzékelhetők. A szerzői filmek célja legtöbbször nem a puszta szórakoztatás (még Chaplin esetében sem), inkább a szellemi továbbgondolás előidézése, az „elgondolkodtatás”. Ebből következően a szerzői film sohasem egyműfajú, s ezáltal lesz több az egyszerű, redukált tömegfilmnél. Azonban a szerzői filmeken belül is meg kell különböztetni a nézők (és producerek) felé is „kikacsintó” tömeg-művészfilmeket. Éppen ezért lesz örök harc, hogy a választás ki mellett dőljön el: Jean-Luc Godard vagy François Truffaut, Buster Keaton vagy Charlie Chaplin, Roberto Rossellini vagy Vittorio De Sica, Szőts István vagy Radványi Géza, Fehér György vagy Tarr Béla…

A XX. század végére létrejött egy harmadik meghatározó irányzat is, amely e két filmtípus között helyezkedik el, amely a szélesebb közönség számára gyárt tömegesen szerzői filmeket, amelyeket a filmtípust meghatározóan kifacsart elnevezéssel tömeg-művészfilmeknek nevezzünk. (Az irányzat egyik legjelentékenyebb képviselője Quentin Tarantino.)

A szerzői film precízebb osztályozása során – a tömeg-művészfilm mellett (és/vagy helyett) – meg kell különböztetnünk a fesztivál-művészfilmeket is. A teljesen autonóm, független szerzői filmek és a fesztivál-művészfilmek között az a lényegi különbség, hogy a tisztán (valódi) szerzői filmek esetében (l. Buster Keaton, Jean-Luc Godard, John Cassavetes, Michelangelo Antonioni, Robert Bresson, Jean Renoir, Jean Cocteau, Orson Welles, Roberto Rossellini, Jacques Rivette, Agnès Varda, Jacques Demy, Jean Eustache, Philippe Garrel, Jacques Doillon, Christian Petzold, Szőts István, Gaál István, Novák Márk, Fehér György, Dömölky János, Bódy Gábor, Huszárik Zoltán, Zolnay Pál, Hajdu Szabolcs, Horváth Lili stb.) sohasem érdekelte a rendezőt (szerzőt) a filmjeinek népszerűsége – akár a közönség, akár a kritikusok, akár a (vagy egy) fesztiválzsűrik részéről – vagy hogy egyáltalán eljut-e valaha a filmjük a közönséghez (vagy sem). Csupán egyetlenegy cél lebeg(ett) szemük előtt: álmaik minél tökéletesebben való filmvászonra vitele.

A dokumentumfilm gyökerei a filmhíradókban fogantak. Olyan tényeken alapuló film, amely valós eseményekről és emberekről szól. A műfaj megnevezése a francia „documentaire” kifejezésből származik, amelyet eredetileg útifilmekre használtak.

A játékfilm műfaja az első filmek korában alakult ki, amikor a filmesek ráébredtek, hogy érdemes filmre vinni különféle kitalált történeteket is. A film ekkor lett a szórakoztatóipar egyik alapköve. Az elmúlt 100 év során rengeteg játékfilmes műfaj keletkezett.

Az animációs film rajzok olyan fényképészeti reprodukálása, amihez különböző technikákkal mozgást és hangot illesztenek. Az ötletet a rajz és filmkamera segítségével valósítják meg. A művész megrajzolja a cselekmény színterét és szereplőit mozgás közben. Ahhoz, hogy a mozgás láthatóvá váljon, egy 24 rajzból álló sorozatot kell készíteni úgy, hogy minden következő rajzon a mozdulat másik mozzanata látszódjék. Ezután minden egyes rajzot kamerával rögzítenek, s így lesz a 24 rajzból az ábrázolt mozgás egy másodperce. Míg a játékfilm és a dokumentumfilm készítője a valós térből rögzít élő mozgást, a rajzfilm szerzője a teret és a mozgást is megrajzolja.

Egy játékfilm megszületéséhez legalább száz ember munkája szükséges, de némely szuperprodukció több ezer filmes munkáját is igényli (Például A Gyűrűk Ura című filmen 3000 ember dolgozott). Magyarországon a stáb szűk alkotói csapatához tartozik a rendező, az operatőr, a forgatókönyvíró, a dramaturg, a jelmez- és díszlettervező, a vágó, a zeneszerző és a hangmérnök. A gyártási munkálatok felügyelői pedig a producer, a rendező, a gyártás- és felvételvezető.

Az európai film az amerikai filmmel összehasonlítva sokkal liberálisabb világnézetet mutat, amikor a meztelenséget és a szexualitást ábrázolja, de kevésbé megengedő, amikor az erőszakot mutat be.

A 20. század végére mind a nézők, mind a filmkészítők számára világossá vált, hogy a filmgyártás fő vonalát egyértelműen az amerikai film képviseli. Egészen pontosan a hollywoodi filmgyártás; ez a dollármilliós költségvetésű, még több dollármilliókat hozó filmekre specializálódott „gépezet”. A műfajt, sztorit, színészeket, technikai elemeket és – sokszor utolsóként – a rendezőt gondosan választják ki, mindent a gazdasági haszon érdekében. A legnagyobb amerikai filmrendezők közé tartoznak Charlie Chaplin, Orson Welles, a magyar származású George Cukor és Kertész Mihály, Alfred Hitchcock és Stanley Kubrick, a ma élők közül Francis Ford Coppola, Steven Spielberg, Martin Scorsese, Woody Allen és a független filmes Quentin Tarantino. (A leghíresebb amerikai filmsztárokat lásd a Hollywoodi filmsztárok listája szócikkben!)

India a világ legnagyobb filmgyártó országa. Az indiai hagyományokat követő zenés tömegfilmek mellett több világhírű filmalkotás fűződik Szatyadzsit Raj és Mira Nair nevéhez. A japán filmművészet világhírű mesterei Jaszudzsiro Ozu és Akira Kuroszava. A kínai film a 90-es évek óta ér el komoly nemzetközi sikereket, elsősorban Csen Kaj-ge és Csang Ji-mu alkotásaival. Meg kell még említeni a grúz Tengiz Abuladze filmjeit, az iráni Dzsafar Panahi, Mohszen Makhmalbaf és Abbasz Kiarosztami különleges filmkölteményeit, valamint a koreai rendező, Kim Ki-duk filmjeinek legújabb nemzetközi sikerét.

Olyan rendezők életművét jellemzi, mint például Robert Bresson, Dreyer, Ozu, Tarkovszkij, Ingmar Bergman, Fehér György, Tarr Béla stb. (l. Paul Schrader nagyszerű tanulmánykötetét a témában).

A neorealizmus olasz filmirányzat, melynek első darabja és alapműve Luchino Visconti Megszállottság (Ossessione) című filmje. Csak 1945 után mutatták be mozikban, de már előbb nagy hatást tett az egész olasz filmszakmára. Egyébként a kifejezést Umberto Barbaro használja először 1943-ban. A neorealizmus gyökeresen szakított az addigi olasz film hamis valóságábrázolásával, dokumentarista szemléletet honosított meg, és óriási hatást tett az egész európai filmművészetre.

A francia új hullám (nouvelle vague) nevét az Express c. folyóirat egy 1957-es cikke adta. Kiemelkedő egyéniségei közül François Truffaut (Négyszáz csapás, Jules és Jim, Lopott csókok) pályáját filmkritikusként kezdte, és már mint rendező megmaradt az új hullám teoretikusának. Talán ennek is köszönhető az új hullám (más nemzetek új hullámainak is) nagy fokú stiláris tudatossága.

A mozgalom követői egyfajta szakítást hirdetnek a múlttal, a konvencionális filmkészítéssel, s saját megfogalmazásuk szerint autentikus filmeket akarnak készíteni, hogy megmutathassák a valóságot a nézőknek. Ehhez egyes helyeken meglehetősen bizarr, formabontó, mégis a filmes világban felpezsdülést hozó „tízparancsolatot” alkottak.

Az 1990-es évektől világszerte körülbelül 200 filmfesztivált tartanak meg. Európában a legfontosabb, A-kategóriás fesztiválok a következők:

A producerek, rendezők és színészek számára egy fesztivál díj különlegesen fontos jelentőségű, mivel ez gyakran belépő a nemzetközi filmpiacra. Az újságírók gondoskodnak a népszerűségéről, ami számos nagy produkciónak moziközönséget szervez.

Az Oscar-díj (hivatalos nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja, amelyet a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ad ki több kategóriában 1929 óta.

A Golden Globe-díj a hollywoodi külföldi sajtó díja, az Oscar-díj előszobájának is nevezik.

Az Európai Filmdíj (1996-ig Felix-díj) az Európai Filmakadémia (EFA) által 1988 óta évente odaítélt filmművészeti elismerés, különböző műfaji és alkotói kategóriában.

A LUX közönségdíj az Európai Parlament és az Európai Filmakadémia közös filmművészeti díja, melyet 2007 óta ítélnek oda (2019-ig Lux-díj elnevezéssel) minden évben.

A César-díj a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia évente kiosztott filmművészeti díja.

A BAFTA-díj a Brit Film- és Televíziós Akadémia díja, melyet minden évben több témában és kategóriában oszt ki.

A Japán Filmakadémia díját, amit japán Oscar-díjnak is szoktak nevezni, 1978 óta adják át.

A dokumentumfilm népszerűsítésére és a szavazás sikerén felbuzdulva 1964-ben hasonló módon szavazták meg a műfaj tizenkét legjobbnak tartott alkotását.

Az Amerikai Filmintézet tíz évenként állítja sorrendbe minden idők 100 legjobb amerikai filmjét.

A Magyar Filmművészek Szövetsége játékfilmes és filmkritikusi szakosztályának tagjai 1968-ban titkos szavazással jelölték ki a 12 legjobb magyar filmet.

A 25 legjobb film az IMDb Top 250 ranglistája alapján

A Wikipédiában szereplő filmkészítő személyek életrajzi szócikkei:

Filmes listák:




#Article 32: François Truffaut (798 words)


François Truffaut (Párizs, 1932. február 6. – Neuilly-sur-Seine, 1984. október 21.) francia kritikus, filmrendező, a francia új hullám emblematikus figurája. Egyedülálló utat járt be, hiszen úgy került a kamera mögé, hogy nem érettségizett le és tudását nem iskolákban, hanem autodidaktaként szerezte.

Truffaut házasságon kívül született, anyja és mostohaapja, Roland Truffaut nevelte fel. Sohasem találkozott vér szerinti apjával. Apja műszaki rajzoló volt, anyja titkárnő egy hetilapnál. Nehéz gyermekkora volt, gyakran lázadozott a szülei és általában mindenféle hatalom ellen. Truffaut-nak meglehetősen mozgalmas, sőt zűrös ifjúsága volt, csavargott, kimaradt az iskolából, s emiatt elmérgesedett a viszonya családjával. Kifutófiúként, majd gyári munkából próbált megélni, s közben egy klubban elmaradhatatlan résztvevője volt minden filmvitának.

Megismerkedett az Elle című lap irodalmi vezetőjével, aki filmrecenziók írásával bízta meg, így otthagyta a gyári munkát. Egy munkás filmklub alapításán fáradozott, amikor egy szélhámos miatt pénzügyi zűrbe keveredett, és apja intézkedésére fiatalkorúak nevelőintézetébe került – ennek emlékeivel találkozhatott a néző a Négyszáz csapásban.

Élete filmjében romantikus fordulat következett: levelet írt André Bazinnek, a legnagyobb francia filmkritikusnak és filmesztétának, aki kihozatta az intézetből és két helyen is munkát szerzett neki. A fiú éjjel-nappal a Cinématheque (a párizsi filmmúzeum) vetítésein ült, az iskola és a család elől is a moziba menekült. Egy szerelmi csalódás 18 évesen a katonasághoz kergette, ám fél év németországi kiképzés után Vietnamba vezényelték volna. Ehhez persze nem volt kedve, s katonaszökevény lett; ismét Bazin mentette meg, aki leszereltette védencét.

Truffaut az ötvenes évek elejére már a Cahiers du Cinéma című szaklap ismert kritikusa volt, amely Bazin védőszárnya alatt lett az úgynevezett francia újhullám fészke. Truffaut leghírhedtebb vitacikke – „A francia film bizonyos irányzata – támadás volt a hagyományos film és filmesek ellen. Élőhalottnak nevezte a korabeli francia filmművészetet, követelte a szerzői filmet, amelyben szabadon bontakozhat ki a rendező teremtő egyénisége.

A filmkészítés gyakorlatával 1956-ban, az olasz Roberto Rossellini asszisztenseként ismerkedett meg.

Dolgozott Jacques Rivette és Jean-Luc Godard stábjában, rendezett két rövidfilmet, majd 1959-ben elkészítette első, önéletrajzi ihletésű filmjét. Az 1959-es Négyszáz csapást is nagy részben saját gyermekkoráról mintázta. Truffaut négy további filmjének is, amelyek Antoine Doinel (Jean-Pierre Léaud) életének 20 évét ölelik át, Claude Jade partnereként, aki előbb a barátnőjét, majd a felesége, Christine szerepét játszotta.  A gyermekkor gyötrelmeiről szóló Négyszáz csapás tizenkét nemzetközi díjat, közte a cannes-i legjobb rendezés díját hozta, s azonnal a filmművészet nagyjai közé emelte. A film főhőse, Antoine – Jean-Pierre Léaud megformálásában – Truffaut megszemélyesítője és filmjeinek visszatérő figurája, felbukkan a Húszévesek szerelme egyik epizódjában (1961), az Antoine és Colette-ben (1962), a Lopott csókokban (1968), a Családi fészekben (1970), majd az Antoine Doinel-történeteket lezáró Menekülő szerelemben (1979).

A Cahiers köré tömörült művészek közömbösek voltak a hagyományos filmművészet iránt, lazább szövegkönyvvel és szabadabb vágási technikával dolgoztak. Közülük is kitűnt Truffaut, a Négyszáz csapás, majd az Lőj a zongoristára (1960) változatos, újszerű ötleteivel tűnt fel és ki. Bár többször visszatért a klasszikusabb látásmódhoz, művészetére végig jellemző volt a különböző műfajokkal való kísérletezés. Truffaut mégsem a képi világával, formanyelvével hozott újat a filmművészetben, hanem avval, hogy megteremtette az úgynevezett személyes filmet.

Filmjeinek többsége regényből készült, de ezeket csak alapötletként használta, s a témát maga formálta új, önálló művé. A Jules és Jim (1962) Henri-Pierre Roché elfelejtett regényéből lett a francia filmes új hullám alapműve. A történet közel húsz évet, három ember különös és megrendítő kapcsolatát, szerelmüket, barátságukat és halálukat öleli át.

Tulajdonképpen minden filmje a barátságról, vagy a barátságról és a szerelemről, a szerelem és halál közelségéről szól, így a Bársonyos bőr (1964), A menyasszony feketében volt (1968), A Mississippi szirénje (1969), Zsebpénz (1976), amelyben Madeleine Morgensteintől született két lánya, Laura és Eva is szerepelt, A férfi, aki szerette a nőket (1977), Az utolsó metró (1980), a Szomszéd szeretők (1981) vagy a Végre vasárnap! (1983). A francia új hullámos rendezők gyakran utaltak korábbi filmjeikre, ill. filmjeikben válaszoltak egymás filmjeire is. A Mississippi szirénje filmet Jean-Luc Godard Bolond Pierrot című filmjére válaszul rendezte meg Truffaut.

Ismertebb filmjei még: a Ray Bradbury fantasztikus novellájából készült 451 Fahrenheit (1966), A vad gyerek (1970), az Amerikai éjszaka (1973), amely elnyerte a legjobb külföldi film kategóriájában az Oscar-díjat és A zöld szoba (1978), amelyben ő maga is játszott. Színészként láthattuk Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások (1977) című filmjében. Későbbi élettársa Fanny Ardant színésznő, akitől 1983-ban gyermeke is született (Joséphine). A szerelmi kapcsolatok témája vezérfonalként húzódik végig munkásságán. Második felesége a jellegzetes szépségű Fanny Ardant volt a Végre vasárnap és a Szomszéd szeretők női főszereplője.

François Truffaut filmjeinek meggyőző ereje finom jellemábrázolásaiban és a tapintatosan háttérben maradó rendezésben rejlik. A drámai csúcspontokat sosem játszotta ki, csupán sejttette a legfontosabb mozzanatokat. Már kritikusként is vallotta, majd filmjeiben követte azt a nézetet, hogy a film csakis a legszemélyesebb tapasztalatokról szóljon, arról beszéljen, amiről van mondanivalója.

Truffaut nagyon nagyra tartotta és kiválóan ismerte Hitchcock munkásságát, interjú- és beszélgetéskötetet is összeállított róla. Utolsó filmje, a Végre vasárnap! című fekete-fehér thrillerkomédia akár Hitchcock-parafrázisnak is tekinthető.




#Article 33: Claude Jade (223 words)


Claude Jade (eredeti nevén Claude Marcelle Jorré) (Dijon, 1948. október 8. – Párizs, 2006. december 1.) francia színésznő.

Angoltanárok lányaként született. Három évet töltött a dijoni Drámai Művészeti Konzervatóriumban, majd Párizsba költözött, Jean-Laurent Cochet tanítványa volt a VII. Edouard színházban. Televíziós műsorokban és a színpadon szerepelt. A Theatre Moderne színpadán játszott, amikor felfigyelt rá François Truffaut, aki beválogatta őt Christine szerepére a Lopott csókok című 1968-as filmbe. Az amerikai kritikus Pauline Kael úgy látta – nem alaptalanul –, hogy Jade hasonlít Catherine Deneuve-re, de kevésbé könnyed, inkább gyakorlatias. Mindenesetre a köztük lévő hasonlóság azonnal szembeötlő. François Truffaut, akkor 35 évesen, a 19 éves Claude Jade-et feleségül akarta venni. Eljegyezték egymást, de röviddel az esküvő előtt mégis szakítottak. Claude Jade Christine főszereplője a Családi fészek című filmnek, és a Menekülő szerelem filmben is szerepelt.

Truffaut filmjeiben Claude Jade egy bátor, megértő, modern fiatal nő képét mutatja. További nagy sikert aratott Nagybátyám Benjámin című filmben is. Annak érdekében, hogy elkerülje a róla kialakult kizárólag szimpatikus képet, más szerepeket különösen televíziós filmekben vállalt. Leghíresebb tévésorozata a A 30 koporsó szigete. Összességében közel 80 szerepet alakított filmen és televízióban. Színdarabokban is szerepelt.

Claude Jade játszott még Alfred Hitchcock Topáz című filmjében, valamint belga, olasz, japán, német és szovjet filmekben (Szergej Jutkevics Lenin Párizsban, 1'Teherán 431' filmjeiben), valamint televíziós sorozatokban.

Halálát rosszindulatú szemüregi daganat okozta 58 esztendős korában.




#Article 34: Jean-Pierre Léaud (122 words)


Jean-Pierre Léaud (Párizs, 1944. május 28. –) francia filmszínész.

Jacqueline Pierreux színésznő és Pierre Léaud forgatókönyvíró fia.

Léaud volt a főszereplője Truffaut négy további filmjének is, amelyek Doinel életének 20 évét ölelik át, Claude Jade partnereként, aki előbb a barátnőjét, majd a felesége, Christine szerepét játszotta.

Léaud játszott más meghatározó rendezők filmjeiben is, mint Jean-Luc Godard, Bernardo Bertolucci, Agnès Varda. Az 1990-es években kezdődött karrierjének második felívelő korszaka, miután a finn Aki Kaurismäki fontos szerepre szerződtette Bérgyilkost fogadtam (J’ai engagé un tueur) című filmjében. Ezután több nagy szerepet kapott Philippe Garrel, Olivier Assayas filmjeiben. Godard több munkájában rendezőasszisztensként is közreműködött, sőt önálló filmet is rendezett Miről van szó? (De quoi s’agit-il?) címmel. Főszereplője volt Sándor Pál Csak egy mozi c. filmjének is.




#Article 35: Alfred Hitchcock (537 words)


Alfred Joseph Hitchcock (London, 1899. augusztus 13. – Los Angeles, 1980. április 29.) angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer.

Londonban született egy többségében ír katolikus családban. Jezsuita nevelőintézetbe járt iskolába. Műszaki rajzolóként kezdte, majd 1920-tól angol némafilmek inzertjeit (feliratait) rajzolta a Famous Players-Lasky amerikai cég londoni irodájában/stúdiójában, később fordította és írta is őket. Hamarosan rendezőasszisztens lett, ami akkoriban voltaképp az egész stúdiómunkában való részvételt jelentette, a forgatókönyvírástól a vágásig. Az amerikai cég hamarosan kivonult a városból, megüresedett stúdiójukat egy fiatal angol producer, Michael Balcon vette meg. Hitchcock legnagyobb korai támogatója Balcon volt, akiről mindig is hálával beszélt.

Első remekműve az 1927-es A titokzatos lakó, amelyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”. Bevezette a storyboardot, amit az összes többi filmjében is alkalmazott. A filmben üvegpadlót használt, így az alsó lakásból filmezhette a színész lépéseit.

Első hangosfilmjét, az 1929-es Zsarolást eredetileg némafilmnek szánták, de Hitchcock végül utószinkronizáltatta a néma részeket, illetve hangos részeket vett fel utólag a kész anyaghoz – ez lett egyben az első brit hangosfilm is. A rendező már itt is felismerte és kihasználta a hangos technikában rejlő feszültségkeltő lehetőségeket.

Az 1940-es évektől kezdve Hitchcock egyetlen kivételtől eltekintve (Végre egy jó házasság (1941)), ismét visszatért kedvenc műfajához, a kémtörténethez, illetve a thrillerhez. Saját maga az 1943-as A gyanú árnyékában című művét tekintette legjobb filmjének, melyben egy kisvárosban elrejtőzni próbáló gyilkos (Joseph Cotten) történetét vitte vászonra. A John Steinbeck forgatókönyvéből készített, 1944-es Mentőcsónak mindvégig egyetlen csónak fedélzetén játszódik. Még ebben az évben Hitchcock visszautazott Angliába, hogy háborús híradófilmeket készítsen.

Az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra az első filmje, amiben együtt dolgozott Grace Kellyvel, későbbi nagy kedvencével. Az 1950-es és 1960-as évek elején készített művei a legismertebbek és a legjobbnak tekintett filmjei. Többek között a Hátsó ablak (1954), a Szédülés (1958), Észak-északnyugat (1959), Psycho (1960), Madarak (1963) klasszikus filmekké váltak. A Psycho híres zuhanyjelenetét 7 napon keresztül forgatták és 70 különböző kameraállást alkalmaztak. (Azt az alapvető fiziológiai tényt viszont a stábból senki sem tudta, hogy a halálban a pupilla nem összeszűkül, hanem éppenséggel kitágul.) Filmjei gyakran olyan mindennapi embereket ábrázolnak, akiket az általuk befolyásolhatatlan vagy érthetetlen körülmények ragadnak el; gyakori témája az ember, aki bűnös ugyan, de csak apró, össze nem függő tettekben. Filmjei a félelem és a fantázia keverékén nyugszanak, és jellegzetes humorral vannak fűszerezve. Szintén jellegzetes az, hogy a rendező szinte minden filmjében egy-egy kisebb szerepben is szerepel (úgynevezett cameo), amit azóta számos rendező követett. Első angol filmjeiben még barna, de későbbi, és különösen az amerikai filmjeiben már kizárólag szőke színésznőket alkalmazott a főhősnő szerepében.

Ez a Hitchcock által létrehozott feszültségteremtő eszköz egyike azon fogalmaknak, amelyek megkülönböztetik a filmjeit az egyéb thrillerektől. Egy példa a megjelenésére: a néző számára felfedi, hogy bomba van az asztal alatt, de a főhős ezt nem tudván nyugodtan üldögél mellette.

A vörös hering (angolul: red herring) technikát szintén Hitchcock hozta létre, legalábbis az ő művei után született meg az elnevezés. Alkalmazásának lényege, hogy a rendező elindít egy cselekményszálat, majd teljesen váratlanul „elvágja” azt, és ezzel egy másik, addig lényegtelenebb vonulatra irányítja a figyelmet. Tipikus vörös hering a Psycho című film első harmada, melyben a Janet Leigh által megformált titkárnő sikkasztási kísérletét láthatjuk, majd ez a szál a híres „zuhanyjelenetben” átadja helyét a skizofrén Norman Bates történetének.




#Article 36: Alain Delon (2213 words)


Alain Delon (születési neve Alain Fabien Maurice Marcel Delon,
Sceaux, 1935. november 8. –) francia színész, filmrendező, producer. Az 1950-es évek végétől filmez. Az 1960-as években készült filmjeivel vált ismertté, és népszerűségét sikerült tartósan megőriznie. Az 1980-as években rendezőként is bemutatkozott. Mítoszához számtalan nőügye, illetve testőreinek rejtélyes halálában játszott, teljes egészében sosem tisztázott szerepe is hozzájárult.

Delon édesanyja, Edith Arnold, egy gyógyszertárban dolgozott, édesapja, Fabien Delon, egy mozi tulajdonosa volt. Állítólag a család korzikai származású. A szülők házassága 1940-ben felbomlott. Alain nevelőszülőkhöz került a Franciaország északi részén fekvő Fresnes-be. 11 éves koráig itt élt, de kapcsolatban maradt a szüleivel is. Édesanyja új házasságot kötött egy mészárossal. Delon nehezen kezelhető kamasz lett, állítólag tucatnál is több iskolában megfordult rossz magaviselete miatt. Apja végül St. Nicholas d’Ignybe küldte, egy szigorú jezsuita internátusba. Ez sem bizonyult jó megoldásnak, ezért innen a nevelőszülők vették ismét magukhoz. Újabb internátusok következtek: az utolsóból Alain megszökött. Ekkor mostohaapjához került, és a férfi mészárszékén kellett dolgoznia. A munka cseppet sem volt ínyére, ezért jelentkezett a haditengerészethez. Ötéves szerződést írt alá. A szolgálati idő alatt többször áthelyezték, végül a szerződés lejárta előtt leszerelték. Több pletyka keringett arról, hogy különös kegyetlensége miatt váltak meg tőle, más híresztelések szerint a hadseregnél se tűrte a fegyelmet.

Leszerelése után Delon 1956-ban Párizsba ment. Rendkívül előnyös külseje miatt hamar barátokra és pártfogókra lelt, és megismerkedett Jean-Claude Brialy színésszel. Az ő javaslatára elutaztak a cannes-i fesztiválra, ahol Delonra felfigyelt a befolyásos hollywoodi producer, David O. Selznick tehetségkutatója. Alainnek hétéves hollywoodi szerződést ajánlottak. Újabb barátja, Yves Allégret filmrendező azonban lebeszélte a szerződés elfogadásáról, mondván, hogy Delonnak előbb odahaza kell karriert csinálnia. Ha ez sikerül, Hollywood újra jelentkezni fog, ráadásul előnyösebb ajánlattal, mint a mostani. Alain megfogadta a tanácsot.

Allégret az Amikor a nő zavarba jön (1957) című filmjében kínált kicsiny szerepet Delon számára. Ezt követte a Légy szép és tartsd a szád! (1957), amelyben későbbi jó barátja és riválisa, Jean-Paul Belmondo is szerepelt. A nem túl jelentős alkotást Yves fivére, Marc Allégret rendezte. E művekben Delon – előnyös megjelenésén túl – nem nyújtott olyan teljesítményt, amelyből későbbi fényes karrierjére lehetne következtetni. Nem kivétel ez alól harmadik filmje, a Christine (1958) sem. Az opusz Arthur Schnitzler egyik drámája nyomán készült. Delon partnernője az osztrák Romy Schneider volt. A befutott színésznő és a kezdő színész egymásba szerettek, eljegyezték egymást, ám viharos kapcsolatukból sosem lett házasság. 1959-ben Delon két filmet (Gyenge asszonyok, Az iskolások útja) is forgatott Michel Boisrond rendezővel, melyekben már figyelemre méltó alakítást nyújtott.

Delon munkakapcsolata nem indult túl jól egyik kedvenc mesterével, René Clément rendezővel. Clément a Ragyogó napfény (1960) című filmjéhez szerződtette őt, amely Patricia Highsmith A tehetséges Mr. Ripley című regényéből készült. Dickie szerepét szánta Alainnek, míg Tom Ripley-t Jacques Charrier-vel kívánta eljátszani. Delon visszaadta a szerepet, de hajlandó volt magyarázatot adni a meghökkent rendezőnek. Clément ennek hatására úgy döntött, hogy változtat elképzelésein, és Ripley szerepét bízza Alainre. Az írónő tökéletesen elégedett volt a rendező választásával, és úgy találta, hogy a francia színész ideális megformálója kedvenc gyilkosának. Clément kora erkölcsi felfogásának engedményt téve megváltoztatta a regény eredeti befejezését, és a film végén a bűnös lelepleződik. Ennek ellenére a pszichologizáló bűnügyi alkotás – melyben a Tom és Dickie közötti latens homoszexuális vonzalomnak is jelentősége van – nagy sikert aratott, nem utolsósorban Delon karizmatikus szerepformálásának köszönhetően. (A történetet 1999-ben Hollywoodban is feldolgozták Anthony Minghella rendezésében, Matt Damon, Jude Law és Gwyneth Paltrow főszereplésével.) A hálás mester további három filmjében (Boldog élet, Macskák, Párizs ég?) foglalkoztatta az ifjú sztárt, aki a szakma számos fogását elleste tőle.

Alain Delon művészi pályafutásában a kulcsfigura egyértelműen Luchino Visconti. Az olasz mester hihetetlen szakmai tudásával, intelligenciájával és eleganciájával lenyűgözte a fiatal színészt, aki atyjaként tisztelte őt, és mindenben rábízta magát. Első közös munkájuk, a Rocco és fivérei (1960) filmtörténeti jelentőségű alkotás. A szakma ebben a filmben végre igazi színészként fogadta el Delont, aki képes egyéniségétől, temperamentumától eltérő szerepet is hitelesen, emlékezetesen megformálni. Következő közös munkájuk, A párduc (1963) fogadtatása már kevésbé volt lelkes. Delont most is zömmel dicsérték, a kritikai megjegyzések inkább Viscontinak szóltak, aki ezzel a filmjével szemmel láthatóan még távolabb került a neorealizmus – egyébként addigra már idejétmúlt – irányzatától. Szó volt arról, hogy később is dolgoznak még együtt: Visconti például A Göncöl nyájas csillagai (1965) és a Közöny (1967) főszerepeit is Delonnak szánta, ám különböző okokból ezek a filmek végül másokkal valósultak meg. (Előbbiben Jean Sorel, utóbbiban Marcello Mastroianni játszotta az eredetileg Delonnak szánt szerepeket.)

A '60-as években Delon a legkülönbözőbb szerepekben próbálta ki magát: lényegében saját arculatát kereste. Ezt végül A szamuráj (1967) címszerepében találta meg, amely Jean-Pierre Melville-lel való első közös munkája, és egyben – a rendező korai halála miatt – rövid barátságuk kezdete volt. Melville már 1963-ban megírta A szamuráj forgatókönyvét, egyenesen Delon számára, de hollywoodi elfoglaltságai miatt a színész akkor nem tudta elvállalni a szerepet. A film óriási szakmai és közönségsikert aratott: Delon rezzenéstelen arcú bérgyilkosának látszólag üres tekintete valójában feneketlen mélységeket takar, és ez a fajta jellemábrázolás a későbbiekben a sztár egyik jellegzetessége lett. Következő két filmjük, A vörös kör (1970) és az Egy zsaru (1972) fogadtatása már nem volt annyira lelkes, noha egyesek véleménye szerint A vörös kör jobb film, mint A szamuráj.

Delon 1969-ben Saint-Tropez-ban forgatta A medence című pszichológiai thrillert. Partnernője ismét Romy Schneider volt, és ez a tény már önmagában szenzációvá tette a készülő produkciót, melyben Maurice Ronet és Jane Birkin kapott még fontos szerepeket. A mű sok mindenben kapcsolódik a Ragyogó napfényhez. Delon gyilkossá váló figurája egyike a színész legemlékezetesebb és – paradox módon – legvonzóbb szerepformálásainak. A film jelentős szakmai és közönségsikert aratott, melynek eredményeként Delon hosszú távra szerződtette Deray-t, és a későbbiekben több filmet is forgatott vele. Mindjárt a következő, a Borsalino (1970) című hangulatos gengsztertörténet kiugró kasszasikert aratott. A film diadalmenetét nem befolyásolta, hogy Delon perbe keveredett miatta a partnerével, Jean-Paul Belmondóval, mivel Alain nem tartotta be a szerződésbe foglalt, apróságnak tűnő kikötéseket. Deray-vel közös munkái közül a megtörtént esetet feldolgozó Zsarutörténetet (1975) fogadta még egyöntetű elismeréssel a kritika és a közönség. Többi közös filmjük – hullámzó színvonaluk miatt – vegyes fogadtatásban részesült.

Főleg a '60-as években Delon számos elismert rendezővel dolgozott együtt. Különösen megtisztelő volt Michelangelo Antonioni felkérése A napfogyatkozás (1962) című drámára, melyben Alain egy tőzsdealkuszt játszik, aki a munkája miatti megszállottságában képtelen valódi érzelmi kapcsolatot kialakítani a Monica Vitti játszotta hősnővel. Henri Verneuil Alvilági melódia (1963) című filmjének forgatásán találkozott Jean Gabinnel, akivel barátságot kötött. Az elkövetkezendő években két további filmet vittek sikerre: A szicíliaiak klánja (1969), Két férfi a városban (1973). Christian-Jaque A fekete tulipán (1964) című filmjének főszerepében Delon kalandhősként mutatkozott be a közönségnek. A sztár a '60-as évek közepén Hollywoodba ment, ám amerikai filmjei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. 1966-ban, ismét hazájában készítette el pályafutása számára legkedvesebb alkotását, a Kalandorokat, amely Lino Ventura személyében egy újabb barátot hozott Delon életébe. Alain egyébként dalra is fakad a filmben: Laetitia című felvétele egy időben a magyar rádióadók műsorán is gyakran szerepelt. (Másik ismert slágere a Dalida társaságában néhány évvel később készített Paroles, paroles, ám ebben igazából nem énekelt, csak beszélt.) Ebben az évtizedben ismerkedett meg élete két fontos szereplőjével, a később Nathalie Delonként ismertté vált Nathalie Barthélémyvel (eredeti neve: Francine Canovas) és Mireille Darckal. A zavaros múltú Nathalie 1964-ben feleségül ment Delonhoz, és fiút szült neki (Anthony Delon), aki felnőttként szintén a színészi pályát választotta. Házasságuk azonban néhány év múlva felbomlott. Delon a Jeff (1969) forgatásán találkozott Mireille Darckal, aki közel másfél évtizeden át volt az élettársa, és egyben számos üzleti ügyének intézője.

Delon régi vágya teljesült, amikor 1971-ben végre Terence Young irányítása alatt dolgozhatott. A Vörös nap című rendhagyó western azonban nem lett igazán sikeres, noha Delon mellett olyan sztárok játszottak benne, mint Charles Bronson, Mifune Tosiró és Ursula Andress. A kritikusok viszont elismeréssel fogadták azt a két filmet, melyeket a francia film nagyasszonyával, Simone Signoret-vel forgatott: az Özvegy Coudercné (1971) társadalombíráló, tragikus szerelmi történet, míg az Égő pajták (1973) bűnügyi cselekménybe ágyazott dráma. Nem lett közönségsiker Alain Jessua különös, bizonyos értelemben a Kóma előfutárának tekinthető bűnügyi filmje, a Sokkos kezelés (1973), melynek híres tengerparti fürdőzési jelenetében Delon szemből, meztelenül is látható. Kamaszfia, Anthony kedvéért vállalta a Zorro (1975) címszerepét. Pályafutása kiemelkedő darabja a Klein úr (1976): Joseph Losey kitűnő alkotása nem fest túl hízelgő képet arról, hogyan viselkedtek a franciák a német megszállás idején. Losey és Delon egyébként már korábban is dolgoztak együtt, ám a Trockij meggyilkolása című filmjük (1972) bukásnak bizonyult.

Delon a '80-as években rendezőként is bemutatkozott: az Egy zsaru bőréért (1981) és A kíméletlen (1983) nézhető mozidarabok voltak, ám a kritika kevésbé lelkesedett értük. A korosodó sztár kezdett ismét nagyobb érdeklődést mutatni az igényesebb filmszerepek iránt. Elsőként Volker Schlöndorff Proust-adaptációjában (Swann szerelme, 1983) játszotta el a homoszexuális Charlus báró szerepét. Érdekesség, hogy a regényt egykoron Visconti is meg akarta filmesíteni, és Delonnak ő még Swann szerepét szánta. A francia filmművészet fenegyereke, Bertrand Blier A mi történetünk (1984) című filmje komoly szakmai elismeréseket hozott a színésznek, aki Jean-Luc Godard Új hullám (1990) című kései alkotásában is szerepet vállalt. Edouard Niermans Casanova visszatér (1992) című míves alkotásában az idős Casanovaként kissé önmaga paródiáját is eljátszotta. Bő negyedszázad után, 1998-ban újabb közös filmet forgatott Belmondóval: a Két apának mennyi a fele? nagy kasszasikernek bizonyult Franciaországban, ám egyik sztár életművében sem mondható jelentős darabnak. Az utóbbi években Delon inkább a televízió számára dolgozott, 2002-ben a Fabio Montale, 2003–2004-ben pedig a Frank Riva című krimisorozatokban játszotta a címszereplő rendőrnyomozókat. 2006-ban visszautasította Sofia Coppola felkérését a Marie-Antoinette című film egyik szerepére, mert mint mondotta, „eddig még semmi jó nem sült ki abból, amikor az amerikaiak a francia történelemhez nyúltak”. 2008-ban a mérsékelten sikeres Asterix az olimpián-ban tűnt fel Cézárként. Ugyanebben az évben bejelentették, hogy Johnny To remake-et készít A vörös körből. A főszerepeket a tervek szerint Liam Neeson, Orlando Bloom és Chow Yun-fat játsszák, bár ez a szereposztás még nem végleges. Delon állítólag vállalt egy kisebb szerepet a filmben.

Rosalie Van Breemen holland modelltől – akit 1987-ben ismert meg – két gyermeke született: Anouchka (* 1990) és Alain Fabien (* 1994), ám 2002-ben az asszony – férje zsarnoki természetére hivatkozva – válókeresetet adott be. A legendás énekesnőtől, Nicótól is született egy fia, Christian Aaron Boulogne, akit azonban Delon sohasem ismert el sajátjának annak ellenére, hogy a fiú állítólag az összetéveszthetőségig hasonlít rá. A gyerek Delon szüleinél nevelkedett. A sztár üzletemberként is sikeres: férfiak számára hozott forgalomba illatszereket különböző fantázianevekkel. Termékei Magyarországon sem ismeretlenek.

Delon szerelmi élete gyakran adott témát a botránysajtónak. Különösen Romy Schneiderrel való hosszú jegyességét (1959–1964) taglalták igen részletesen. Romy édesanyja, a szintén színésznő Magda Schneider akkoriban (és később is!) heves kirohanásokat intézett Delon ellen. Azzal vádolta a sztárt (akkor még lehetséges vejét!), hogy miközben lányát teljesen a befolyása alatt tartja, férfiakkal is tart fenn szerelmi kapcsolatokat. Delon állítólagos homoszexualitása szintén kedvelt pletykatéma volt, hiszen rajongott példaképei közül Clément, Visconti és Melville is melegek voltak. Alain ráadásul csak olajat öntött a tűzre olyan nyilatkozatokkal, miszerint „ha kedvem is támadna arra, hogy férfiakkal folytassak viszonyt, ugyan kinek tartoznék elszámolással? A szerelemben minden megengedett.” Amikor szakított Romyval Nathalie kedvéért, akit viharos gyorsasággal vett feleségül, a nő múltja lett pletykatéma. Nathalie ugyanis állítólag a marseilles-i alvilágon keresztül ismerkedett meg Delonnal, és kapcsolatuk előtt prostituáltként is dolgozott. Rebesgették, hogy házasságuk ideje alatt is megcsalta híres férjét. Bár a vonzó, szőke Mireille Darc meglepően sokáig kitartott Delon mellett, a férfit ez nem akadályozta meg abban, hogy számos nővel kerüljön futó viszonyba. Anne Parillaud kedvéért végül szakított Mireille-jel, ám aztán új kedvesét se vette feleségül. Egy időben a híres énekesnő, Nico volt a barátnője, akinek gyereke félreismerhetetlenül rá hasonlít. Az 1980-as években a bulvársajtó arról cikkezett, hogy Alain és fia, Anthony egymás vetélytársai lettek volna a Valerie Kaprisky színésznő kegyeiért folytatott vetélkedésben.

Az 1960–1970-es években a sztár 3 testőre is rejtélyes módon halt meg, és ezek a kellően sosem tisztázott halálesetek Delont is gyanúba keverték. Mindez azonban inkább használt, semmint ártott Alain hírnevének. Delon egy befejezetlenül maradt film forgatása közben ismerkedett meg a jugoszláv Milos Miloseviccsel, akit magával vitt Párizsba, és testőreként alkalmazott. A férfi később Hollywoodba távozott, ahol 1966. január 31-én holtan találták Mickey Rooney feleségével, Barbarával együtt a Rooney-villa fürdőkádjában. A hivatalos változat szerint a féltékeny Milosevic lelőtte a nőt, majd magával is végzett, ám annak idején más verziók is felmerültek. Milosevic utódja Delon életében Stefan Markovic lett: az ő holttestét 1968. október 1-jén egy szemeteszsákban találták meg Yvelines-ben, egy meddőhányóban. Delon komoly gyanúba keveredett, mikor kiderült, hogy alibije hamis. A gyilkosság hátteréről a legkülönbözőbb teóriák keringtek: az egyik szerint Markovic kábítószerügybe keveredett, és azok végeztek vele, akiket be akart csapni. A másik elmélet szerint Delon állt bosszút rajta, aki tudomást szerzett Markovic és Nathalie viszonyáról. A bulvársajtó egy időben arról írt, hogy Anthony Delon valódi édesapja tulajdonképpen a Delonra meglehetősen hasonlító Markovic volt! A harmadik változat szerint Markovic titokban kompromittáló fotókat készített azokról a zártkörű összejövetelekről, melyeket Delonnál tartottak a legmagasabb körök részvételével. A képekkel zsarolni próbált, és ez lett a veszte. Akármi is az igazság, az tény, hogy néhány évi sikertelen nyomozás után a rendőrség ejtette az ügyet. A harmadik férfi, Uros Milisevic Delon baráti körére tett terhelő vallomást, és talán ez is szerepet játszott abban, hogy 1976. augusztus 11-én holtan találták egy brüsszeli szállodában, egy nálánál kétszer idősebb jugoszláv expolitikussal együtt.

Az 1984-es európai parlamenti választásokon Delon határozottan és látványosan elkötelezte magát a szélsőjobboldali Jean-Marie Le Pen mellett, amivel heves támadások célpontja lett, és a közönség egy része válaszként bojkottálta a filmjeit.




#Article 37: Filmrendező (173 words)


 
A filmrendező fő feladata  egy filmprodukció minden művészeti és drámai aspektusának irányítása.

Ma Magyarországon elsősorban azt nevezik filmrendezőnek, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakának elvégzése után ezen a pályán elhelyezkedik és filmeket rendez.

 olasz filmrendező instrukciókat ad egy szereplőnek a Bohócok (I clowns) című filmjénekforgatása közben Rómában (1970)
Általában nálunk a játékfilmrendezők maguk hozzák a témát vagy a filmnovellát, amelyből a forgatókönyv készül. Műfajilag így lesz a film: szerzői film. A forgatókönyv alapján a filmrendező producert keres, aki a film forgatásához szükséges pénz előteremtésével és a film legyártásának irányításával foglalkozik.

Amennyiben a producer kezdeményezi egy film elkészítését, úgy ő választ filmrendezőt, forgatókönyvírót, színészeket, más művészeket és közreműködőket, alkalmasint a filmrendezővel egyetértésben. A filmrendező irányítja az operatőr és a vágó munkáját is, továbbá az ő feladata a színészek kiválasztása és játékának jóváhagyása.

Vannak rendezők, akik színházban is dolgoznak, és megfordítva, illetve előfordul, hogy írók, színészek és/vagy operatőrök rendeznek sikeres filmeket.

Egy időben csak felsőfokú diplomával lehetett filmrendezői szakra jelentkezni, és jellemző, hogy a rajzfilmek és animációs filmek rendezői általában képzőművész alapképzettséggel rendelkeznek.




#Article 38: Szökőév (693 words)


A szökőév olyan év, amely több napot tartalmaz az év szokásos hosszánál azért, hogy a naptárt szinkronba hozza a csillagászati (tropikus évvel) vagy évszakok szerinti idővel (latinul: annus bissextilis, azaz 'szökőnapos év').

Az évszakok és a csillagászati események nem egész számú napok szerint ismétlődnek, ezért a naptár, ami ugyanannyi napot tartalmaz, minden évben elcsúszik a világ eseményeihez képest. Ha időnként beillesztünk egy plusz napot az évbe – vagy egyéb módon időnként módosítunk az év hosszán – akkor ez a csúszás korrigálható.

A szökőnapokat – melyek a naptárat hangolják össze a csillagászati év hosszával – nem szabad összekeverni a szökőmásodpercekkel vagy „ugrómásodpercekkel”, amelyek az órát hozzák szinkronba a nap hosszával.

A világ legtöbb országában a Gergely-naptárt használják, mely 1582-ből XIII. Gergely pápától származik. Az első nikaiai zsinat (325) óta, amikor is a tavasz kezdőnapját március 21-ében állapították meg, az eltérés már 10 napra nőtt a julián naptár és a csillagászati naptár közt. Ezért 1582-ben Gergely pápa elrendelte, hogy október 4-e csütörtök után, október 15-e péntek következzék, hogy ezáltal az eltérést kiküszöböljék. Magyarország 1587-ben fogadta el a Gergely-naptárt: 1587. október 21-e szombat után, november 1-je vasárnap következett, és ezzel szinkronba került a legtöbb európai országgal. Ez a naptár meghatározott években a 28 napos február hónaphoz egy plusz napot ad, így az a szökőévben 29 napos lesz.

Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.

Ez alapján tehát szökőév 1976, 1980, 1984, 1988, 1992, 1996, 2000, 2004, 2008, 2012, 2016, 2020 és 2024. Nem szökőév 1700, 1800, 1900, 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőévek a következő esztendők: 1600, 2000 és 2400.

A Gergely-naptárban minden 400 évre 97 szökőév jut.

A Gergely-naptár alapján az év átlagos hossza 365,2425 nap. A csillagászati év hossza kb. 365,2422 nap. A kettő különbségéből fakadó eltérés alig több mint 0,0003 nap. Ez azt jelenti, hogy a Gergely-naptár kb. 3000 évente marad el 1 nappal a csillagászati naptár mögött. John Herschel (1792–1871) javasolta – másokkal egyetemben – hogy a pontosság kedvéért minden 4000. év legyen kivételesen nem szökőév, azonban ez a javaslat nem élvez támogatást, főként annak ritka alkalmazása miatt.

A szökőnap február 24. Ennek oka a római naptárban keresendő, amelyben Julius Caesar kihirdette, hogy „a március kalendasa előtti 6. nap kettőztessék meg”, mely a mai naptárunk szerint február 23. napjának felel meg, melyet a szökőnap követ. Ám tévesen gyakran február 29-ét tartják szökőnapnak.

A julián naptár minden 4-gyel osztható év februárjában egy plusz napot iktat be. E szabály alapján egy átlagos év hossza 365,25 nap lesz. A különbség a csillagászati évhez képest 0,0076 nap évente, ez pedig azt jelenti, hogy 130 év alatt a csillagászati év 1 nappal megelőzi a julián naptár szerinti évet.

A julián naptár az ókori egyiptomi naptáron alapul. Az egyiptomiak azonban nem használtak szökőéveket, bár ismerték magát a jelenséget, hogy a csillagászati év csak 1460 évenként esik egybe a naptári évükkel (ennyi idő alatt áll össze a kihagyott szökőnapokból egy teljes év).

Mind a kínai, mind a héber naptár holdhónapokban méri az időt, és így a szökőévnek egy külön hónapja van, a szökőhónap (melyet gyakran „embolizmikus hónapnak” neveznek, görög szó alapján).

A kínai naptárba a szökőhónap egy bonyolult szabály alapján kerül be, ami biztosítja, hogy a 11. hónap mindig tartalmazza a téli napfordulót. A hónap mindig ugyanazt a számot kapja, mint a megelőző hónap; például ha a második hónapot követi, akkor egyszerűen „szökő második hónapnak” nevezik.

A héber naptárban a szökőhónap neve Adar Rishon (első Adar) és mindig Adar hónap elé kerül, melynek neve ekkor Adar Sheni (vagyis második Adar). A metonikus ciklus 19 évében ez mindig hétszer történik meg, pontosabban a ciklus 3., 6., 8., 11., 14., 17. és 19. évében.

Az iráni naptár szintén négy évente iktat be egy szökőnapot, de nagyjából 33 évente ez a periódus egy évvel meghosszabbodik, tehát ekkor a szökőévek között öt év telik el. Ez a pontosabb, ám bonyolultabb rendszer a tavaszi nap-éj egyenlőséghez igazodik. Előfordul, hogy az említett 33 éves periódusokat megtöri egy 29, vagy egy 37 éves periódus.

Az 5. században Szent Patrikra és Szent Brigittára visszamenő hagyomány Írországban, hogy a nők csak szökőévekben tehetnek házassági ajánlatot.




#Article 39: Mesterséges nyelv (1401 words)


A mesterséges nyelv olyan nyelv, melynek szókészletét és nyelvtanát ember vagy emberek tudatosan tervezték, és nem természetes fejlődés során alakult ki egy kultúra részeként, természetes nyelvként. Míg a természetes nyelvek (a nemzeti nyelvek és nyelvjárások többsége) hosszú történeti fejlődés során, apró lépésekkel alakulnak, használóik szinte folyamatosan, bár többnyire öntudatlanul módosítják őket, és általános kommunikációs célokra szolgálnak (azaz gyakorlatilag bármilyen témáról lehet az ilyen nyelveken információt közölni), addig a mesterséges nyelvek többnyire dátumhoz és szerzőkhöz köthetően alakulnak ki, többnyire egy-egy szűk szakterület, érdeklődés vagy célszerűség szolgálatában, szabályaik nagy része tudatosan megformált, nem pedig a mindennapi használat által alakított, és többnyire jóval rövidebb életűek a természetes nyelveknél, viszont élettartamuk alatt sokkal állandóbbak.

Hozzá kell tennünk, hogy a két fogalom: természetes és mesterséges nyelv közé nem feltétlenül vonható éles határ. A természetes nyelveknek számos, a mesterséges nyelvekre hasonlító jellemzője és rétege van (nyelvújítások, szubkulturális nyelvi rétegek), míg a mesterséges nyelvek elegendő hosszú ideig használva, felvehetik a természetes nyelvek olyan jellemzőit, mint pl. a változékonyság, valamint a szigorú szabályok konvencióvá szelídülése, vagy a szerzők kilétének elmosódása (pl. az elemi algebra mint formális nyelv).

Céljuk szempontjából a mesterséges nyelvek több fő csoportra oszthatóak:

A nyelvészet mesterséges nyelvekkel foglalkozó ágát interlingvisztikának hívják.

Jelenleg a nyelvészek a mesterséges nyelvek számát körülbelül 1000-re becsülik, de az egyes nyelvek kidolgozottsága jelentősen eltérhet egymástól. Többségük csak tervezet maradt, a gyakorlatban nem használják őket.

A mesterséges nyelveket gyakran két csoportba sorolják: a priori nyelvek, melyek nyelvtanának és szókészletének nagy részét a kezdetektől újonnan készítették egy adott cél érdekében, és az a posteriori nyelvek, melyek nyelvtana és szókészlete egy már létező nyelven alapul, vagy ahhoz hasonló. Az a priori nyelvtervezés korszaka 1870-es évek végén ért véget. Közel ekkor fejeződött be a paszigráfiák korszaka is.

A zonális nyelv olyan mesterséges nyelv, melynek szerkesztésekor az alapul vett forrásnyelvek egy nyelvcsaládból származnak. Ilyen módon beszélhetünk interszláv, intergermán stb. nyelvekről. Ilyen nyelv például a slovio.

Egy mesterséges nyelvet lehetséges „anyanyelvként” beszélni akkor, ha valakit szülei gyerekkorában ismertetnek meg a nyelvvel, például az eszperantót becslések szerint 200-2000 személy használja anyanyelvi szinten. Volt próbálkozás egy klingon anyanyelvű gyerek felnevelésére, azonban a szótár nem volt elég nagy ahhoz, hogy egy otthonban felmerülő összes fogalom leírható legyen vele, például a szótár kiegészített változatának megjelenése előtt nem volt szó az „asztal” megnevezésére (azóta van: raS).

A klasszikus antikvitás kezdete jelenti a nyelvtani spekulációk elterjedését, melyre példa többek között Platón „Cratylus”-a. Ebben Hermogenes azt vitatja, hogy a szavak nem kapcsolódnak eredendően a jelentésükhöz; mindenki „valami sajátosat vetít a dologra”. A „Deipnosophistae” harmadik könyvében Naukratiszi Athénaiosz a szicíliai Dionüsziosz és Alexarkusz történetét meséli el. Dionüsziosz nyelvújítást kísérelt meg olyan szavakkal, mint a menandrosz „szűz” (a menei „várakozás” és andra „férj” szavakból), menekratész „oszlop” (a menei „egy helyben marad” és kratei „erős” szavakból), vagy ballantion „dárda” (a balletai enantion „valaki felé hajítani” szavakból). Habár elterjedtebb görög kifejezés ezekre a parthenosz, sztulosz és az akon. Macedóniai Alexarkusz, Kasszandrosz király testvére, alapította Uranopolisz városát. Athénaoisz beszámol Hérakleidész Lembosz történetéről, melyben Alexarkusz egy „különös szókészletet vezet be”: a kakast „hajnal-kiáltónak”, a borbélyt „halandó-borotválónak”, a drachmát „megmunkált ezüstnek” és a hírnököt „nagy-hangúnak” (görögül aputész, az éputa szóból) nevezte. Írt egyszer a kaszandreai állami hatóságoknak: „Abból, ami ebben a levélben áll, véleményem szerint, még egy püthiai isten sem értene semmit.” A klasszikus filozófusok által javasolt nyelvtan mechanizmusa létező nyelvek értelmezésére teremtetett (mint például a latin, görög vagy szanszkrit), és nem használták új nyelvtani rendszerek létrehozására. Pánini, aki nagyjából Platón kortársa volt, szabályrendszert alkotott a nyelvek értelmezésére, oly módon, hogy nyelvtanának a szövege természetes és mesterséges nyelvek keverékének tekinthető.

A legkorábbi mesterséges nyelveket inkább tartották „természetfelettinek”, misztikusnak vagy isteni eredetűnek, mint „szerkesztettnek”. A Lingus Ignota, melyet Szt. Hildegard jegyzett fel a 12. században; valójában egy misztikus ének. Fontos példája még a közel-keleti kultúrából való Balaibalan, mely a 16. században keletkezett (Higley, 2007). A kabbalista nyelvtani spekuláció arra irányult, hogy megtalálja az Ádám és Éva által beszélt eredeti nyelvet, amely elveszett a bábeli zűrzavarban. Dante Alighieri, a De vulgari eloquentia című művében keresi azt az ideális olasz nemzeti nyelvet, mely megfelel irodalmi használatra. Ez az első erre irányuló keresztény törekvés. Ramon Llull Ars Magna-ja a tökéletes nyelv tervezete, mellyel a hitetleneket meggyőzhették a keresztény hit igaz voltáról. Alapjában véve ez a kombinatorika egy adott fogalomcsoportra történő alkalmazását jelentette. A reneszánsz korszakában a lulli és kabbalisztikus ideákat egy varázslatos kontextusban ábrázolták, ami kriptográfia alkalmazását tette szükségessé. A Voynich kézirat valószínűleg ennek példája.

Az ókori Egyiptom, nevezetesen Hórapollón Hierogliphikája, valamint a kínai írás iránt való érdeklődés egy tökéletes írott nyelv kidolgozásának fontosságára irányította a kor emberének figyelmét. Johannes Trithemius próbálta bemutatni Steganographia és Polygraphia című műveiben miként lehet minden nyelvet egyetlen nyelvre leredukálni. A 17. század során, rózsakeresztesek és alkimisták kutatták a varázslat nyelvét (mint John Dee és az általa teremtett Énóki nyelv). Jakob Boehme az érzékek „természetes nyelvé”-ről beszélt 1623-ban (Natursprache). A reneszánsz zenés nyelveit összekötötték a misztikummal, varázslattal és alkímiával, sőt időnként a madarak nyelvének nevezték. A Solresol nyelvet François Sudre dolgozta ki 1827-ben, ezzel egy pragmatikusabb kontextusba helyezve a koncepciót.

A 17. században sok törekvés irányult „filozófiai” és „tényeket mellőző” nyelvek konstrukciójára:

Ezek a korai mesterséges nyelvek hierarchiai osztályozási rendszereket hoztak létre. Leibniz hasonló szándékkal írta meg „lingua generalis”-át 1678-ban, melyben karakterek lexikonjára alapozta a felhasználó esetleges számításait – automatikusan igaz állítást teremtve – és mintegy melléktermékként létrehozva a bináris rendszerben történő számítást.

Nem csak a nyelvtan lecsökkentésére és modellezésére irányultak ezen törekvések, hanem próbáltak minden tudást karakterekbe vagy hierarchiákba rendezni. Így alakult meg többek között az Encyclopédie. Sok 17-18. századi mesterséges nyelv paszigráfia, vagy csupán írott formában létező nyelvek beszélt forma nélkül, esetleg beszélt formával, ahol a kiejtés hasonult az olvasók anyanyelvéhez (Leopold Einstein, 1992).

Leibniz és az enciklopédikusok felismerték, hogy lehetetlen az emberi tudást egyértelműen egy ágrajzba rendezni, és következésképpen megszerkeszteni egy tényeket és tudást mellőző nyelvet a koncepciók ilyenfajta osztályozása alapján. D’Alembert bírálta a korábbi századok filozófiai nyelveit Charactére című feljegyzésében. Az Encyclopédie után a hasonló nyelvek kidolgozása csak a bolondok passziója maradt. Különböző szerzők, anélkül, hogy tisztában lennének eme ötlet történetével, folytatták a taxonómikus filozófiai nyelvek kidolgozását egészen a 20. századig. A legfrissebb megtervezett nyelveknek szerényebb céljaik vannak; némelyiknek határt szab egy speciális terület, mint pl. a matematikai formalizmus vagy kalkulusz, másokat arra terveztek, hogy kiküszöböljék a szintaktikai kétértelműséget (pl. Loglan és Lojban) vagy maximalizálják a tömörséget (pl. Ithkuil).

Már az Enciklopédia beszámol kezdetleges segédnyelvekről. Joachim Faiguet de Villeneuve a Langue című írásában röviden beszámol a francia egy „szófukar”, erősen szabályozott nyelvtanú változatáról. A 19. század során zavarba ejtő mennyiségű változat jelenik meg hasonló segédnyelvekből, Louis Couturat és Leopold Leau a Historie de la langue universelle-ben (1903) 38 változatról számolnak be.

Az első ezek közül, mely nemzetközi hatással is bírt a Johann Martin Schleyer által bemutatott volapük, mely egy évszázad alatt úgy elterjedt, hogy 283 volapük klub létesült szerte a világban. Azonban véleménykülönbségek Schleyer és a nyelv pár kiemelkedő használója között szakadáshoz vezetett, és az 1890-es évek közepe táján feledésbe merült, utat engedve az eszperantónak, melyet Lazar Markovics Zamenhof mutatott be 1887-ben. Jelenleg az interlingua a legtöbbek által beszélt segédnyelv, melyről 1951 lehetett először hallani, miután a International Auxiliary Language Association megjelentette az interlangua-angol szótárat. Az eszperantó sikere azonban nem vette el a kedvét másoknak attól, hogy új nyelveket konstruáljanak; Leslie Jones megalkotta az eurolengót, melyben az angol és spanyol elemeket keveri, He Yafu a mondlangót, mely jellemzően angol gyökerekkel bír latin helyett.

A loglan a segédnyelvek alapvető funkcióját, a használhatóságot szem előtt tartva lett megkonstruálva, ennek ellenére csak kevés ember beszéli hasonló nyelvek bármelyikét is.

A Robot Interaction Language (2010) egy beszélt nyelv, mely az emberek és robotok közötti optimális kommunikációt hivatott biztosítani; az embereknek könnyű megtanulni, és a robotok beszéd észlelő algoritmusaira van optimalizálva.

A művészi nyelvek célja a szépség irodalmi, és esztétikai szempontból. A korai modern irodalomban bukkantak fel először (utópiákban jellemző), azonban csak a 20 (Higley, 2007). század elejétől ismerik el a művészi nyelveket komoly irodalmi/nyelvészi teljesítménynek. A Mars hercegnője Edgar Rice Burroughstól valószínűleg az első regénye volt a 20. századnak, ahol konstruált nyelv felbukkan. J. R. R. Tolkien volt az első, aki egy kitalált nyelvcsaládot alkotott meg, valamit az első akadémikus, aki a művészi nyelvekről értekezik „A Secret Vice” címmel 1931-ben egy konferencián. (Orwell újbeszélje a segédnyelvek szatírájaként van számontartva.)

A 21. század hajnalára általános jelenséggé válik, hogy a science-fiction illetve fantasy világok saját nyelvvel/nyelvekkel bírnak, vagy még gyakrabban csak egy meglehetősen korlátozott szótárral, ami a nyelv létezését sejteti. Ilyenekkel találkozhatunk például a Csillagok háborúja, Star Trek, Csillagkapu, Trónok harca, az Avatar vagy a Dűne világaiban, illetve a sci-fi jellegű videojátékokban is.




#Article 40: Nyelv (1343 words)


A nyelv az emberi kommunikáció legáltalánosabb eszköze, tagolt, egymástól elkülöníthető jelekből alkotott jelrendszer. A nyelv minden társas tevékenység nélkülözhetetlen feltétele, s meghatározó szerepet játszik az egyének gondolkodásában is. Az egyéni nyelvi stílus a nyelvezet.

A nyelv legelterjedtebb típusa az emberi beszéden alapul. Ennek két megnyilvánulási formáját különböztetjük meg: a beszélt nyelvet, és annak írott formáját, vagy formáit. A beszélt nyelv alapját az artikuláltan kiejtett beszédhangok alkotják. Az írott nyelv – melynek szabályait a nyelv helyesírása adja meg – nagyon gyakran a beszélt nyelvtől részben független forma, és a beszélt formától függetlenül is fejlődhet, alakulhat. (Jellemző példa erre a norvég nyelv, melynek egy fő beszélt formája, a norsk nem kevesebb mint négy írott formában jelenhet meg helyesen: a Bokmål és a Nynorsk a két hivatalos forma, a Riksmål és a Høgnorsk pedig nem hivatalos, de használt formák. Ugyanezen függetlenséget mutatják a helyesírás szabályainak változásai, amik általában nem járnak a beszélt nyelv változásával.)

A beszélt nyelv használatát kiegészítik a különböző metakommunikációs jelzések: hanglejtés, hangsúly, gesztusok stb. Az írott nyelvben szerepüket az írásjelek veszik át, jóval kisebb hatékonysággal.

A beszélt nyelv mellett a nyelv másik típusa a jelnyelv. Szócikkünk a beszélt nyelvről szól. A nyelvvel a nyelvészet tudománya foglalkozik.

A beszélt nyelv előzményének sok tudós egyfajta gesztusnyelvet tételez fel, a siketek mai jelnyelvének primitív ősét. A kézzel való kommunikációt lehetővé tevő esemény az emberős két lábra állása volt, és elképzelhető, hogy a másik ekkor bekövetkező változás, az eszközhasználat kifinomultabbá válása és a beszéd között is van összefüggés.

Más elképzelések szerint az emberi nyelv kialakulásában az alapvetően „a lusta ember” (homo economicus) egyik legalapvetőbb belső célja nyilvánul meg, nevezetesen az, hogy az ember Zipf egyik törvénye szerint (a legkisebb erőkifejtés törvénye) minden tevékenységében a legkisebb munkával akar „boldogulni”. Eszerint az „első” emberi nyelv a feltehetően a még ma is használt mutogatásból, gesztusokból fejlődött tovább a hangképzés irányába, mert a hangszalag igénybevétele kevesebb energiával jár.

Az ember további önkímélési és energiamegtakarítási igyekezete eredményeképpen létrejött számítástechnikai eszközöknek szintén van nyelvük, amelyekhez képest az emberi nyelv abban különbözik, hogy az előző nyelvek kontextustól függetlenek (context-free), míg az emberi nyelv megmaradt kontextus-érzékenynek, azaz szükség van a nyelvi megnyilatkozások értelmezéséhez a körülmények alaposabb ismeretére is, ami a gépnél nem jellemző.

A számítógép szempontjából – az abban használt nyelvek szabályai ugyanis nem engedik meg, hogy kétértelműségek, „az attól függ” bizonytalan állítások forduljanak elő – a gép működése lehetetlen lenne az emberi nyelvet jellemző, az annak gazdag kontextusával járó nyílt, kiszámíthatatlan értelmezési körülmények között. Érdekes ugyanakkor, hogy a fennmaradás szempontjából éppen ez a kötődéshez, értelmezéshez, vagyis összekapcsolódást lehetővé tevő nyitottság, sok mindenhez való kapcsolódás (connectivity) az előnyös tulajdonság, és a kötött, csak egy bizonyos értelmezési keretben létező jelentésű nyelv, vagy nyelvi elem napjai meg vannak számlálva.

Ebből következik, hogy az emberi nyelvet alkotó szókincsből, megnyilatkozásokból, vagy egyéb elemekből is azok maradnak fenn tartósan, amelyek sokféle helyzetben használhatóak, és nem kötődnek csupán egyetlen eseményhez, dologhoz stb. amelynek elmúltával és jelentőségének csökkenésével akár maga a jelölő szó is kivész a használatból. Ezért maradhattak fenn a Biblia tanításai, a közmondások és a személynevek, hogy csak néhány példát említsünk.

A nyelv mint ösztön egy olyan felfogásmód, mely a nyelvet alapvető pszichológiai képességnek tekinti.

A nyelv azonban nem olyan kulturális termék, melyet úgy tanulunk meg, mint a legtöbb alapvető emberi képességünket, mások és magunk állandó monitorozása útján. A nyelv sokkal inkább agyunk biológiai felépítésének elkülönült része, összetett, specializált készség, mely spontán módon, mindenféle erőfeszítés vagy tanítás nélkül fejlődik ki a gyerekekben. Használata során nem tudatosul a mögötte rejlő logika, minden egyénben minőségileg ugyanolyan, ugyanakkor különbözik azoktól az általánosabb képességektől, melyek segítségével az emberek az információt feldolgozzák. Ezen gondolatok alapján helyénvaló tehát a nyelvre egyfajta ösztönként tekinteni, hiszen a nyelv a Homo sapiens tekintetében olyan, mint bármely más állatfajnál egy ösztönös, csak az adott fajra jellemző viselkedés.
Ha a nyelvről az ösztön értelmében gondolkodunk, kiléphetünk a mindennapi gondolkodás korlátai közül. A nyelv ugyanis nem feltétlenül kulturális találmány, vagy a szimbólumhasználat képességének általános megnyilvánulása, hiszen egy kisgyermek is lehet nyelvhasználatában egy zseni, ugyanakkor teljes mértékben inkompetens a közlekedési táblákban, vagy a jelek tudományának más területein.

A nyelv működése rendkívül távol áll a tudatosságtól; gondolataink természetesen, erőfeszítés nélkül jönnek ki a szánkon. Amikor mondatokat értünk meg, a szavak folyama átlátható; automatikus módon látunk át a mondat értelmén. Azonban próbáljunk csak meg egy számítógépet beprogramozni arra, hogy megértse nyelvünket, és a mindennapi nyelv máris más színben tűnik fel. A könnyedség, az átláthatóság, az automatikusság csak illúzió, mely nyelvünk hihetetlen gazdagságát, szépségét takarja el előlünk.

A nyelv ösztönként való felfogását először Darwin fogalmazta meg 1871-ben. Az ember származása című könyvében szembe kellett néznie a nyelvvel, mert a tény, hogy a nyelv csupán az emberi fajt jellemzi, komoly kihívás volt számára.
Darwin arra a megállapításra jutott, hogy a nyelvi képesség „ösztönös hajlam egy mesterség elsajátítására”, egyfajta terv, mely nem az ember különleges képessége, hanem más fajoknál, például az éneket megtanuló madarakra is jellemző.

A nyelv ösztönön alapuló felfogása csupán azok számára elfogadhatatlan, akik a nyelvet az emberi értelem csúcspontjának tekintik, és az ösztönökre, csupán mint állati impulzusokra gondolnak. Darwin egyik követője, William James is megjegyezte, hogy az ösztönnel rendelkező élőlényeknek nem kell feltétlenül „végzetes automataként” cselekedniük. Szerinte az emberek rendelkeznek mindazokkal az ösztönökkel, mint az állatok, illetve még sok mással is, intelligenciánk pedig a sok egymással versenyző ösztön kölcsönhatásának eredménye. Valójában pedig az emberi gondolkodás ösztönszerű természete az, ami nagyon megnehezíti, hogy magát a gondolkodást ösztönnek tekintsük.

Századunkban a legismertebb érv nyelvünk ösztönszerű felfogásával kapcsolatban Noam Chomskytól származik. Az 1950-es években a társadalomtudományokat a behaviorizmus uralta. Az olyan mentális fogalmakat, mint „tudni”, „gondolkozni” tudománytalanságnak gondolták. Chomsky azonban két fontos tényre hívta fel a figyelmet a nyelvvel kapcsolatban. Először is arra, hogy minden egyes mondat, melyet kiejtünk a szavak teljesen új kombinációjából jön létre. A nyelv ezért nem lehet egyszerűen a válaszok repertoárja. Az agyban kell lennie valamilyen programnak, mely véges számú szóból, végtelen számú mondatot épít fel. Ezt a programot nevezzük mentális nyelvtannak.

A másik tény az, hogy a gyermekek nagyon gyorsan kifejlesztik magukban ezeket a bonyolult nyelvtanokat minden formális oktatás nélkül, és miközben nőnek, következetes módon értelmezik a teljesen új, korábban nem hallott mondatokat. Ezért a gyerekeknek már születésükkor rendelkezniük kell egy tervvel, mely minden egyes emberi nyelv nyelvtanára érvényes, az Univerzális Grammatikával, mely segít nekik abban, hogyan lehet szüleik beszédéből kivonni anyanyelvük mondattani mintázatait.
A kutatások során Chomsky és más nyelvészek létrehozták a mentális grammatika elméletét, mely az egyes emberek nyelvének nyelvtanát határozza meg, valamint az Univerzális Grammatika elméletét, mely az egyes nyelvek grammatikája mögött húzódik meg.

A beszéd szükségszerűen valamelyik nyelven fogalmazódik meg, ezeknek pedig számos egyedi sajátossága van. A világszerte beszélt több ezer nyelv azonban igen sok közös vonást is mutat, ezeket nyelvi univerzáléknak nevezzük. Ilyenek:

A Földön a beszélt nyelvek száma körülbelül 6000, de ezek felét kevesebb mint 3000 ember beszéli. A különféle dialektusok száma elérheti a 20 ezret. A beszélt nyelvek száma rohamosan csökken, a szakértők szerint a ma beszélt nyelvek fele eltűnik 50-150 éven belül. A nyelvek 60-80%-a veszélyeztetett (ez azt jelenti, hogy 100 év múlva nem lesznek azon a nyelven beszélő gyerekek).

A világ nyelveit alapvetően három különböző szempont szerint lehet osztályozni. Nyelvcsaládba tartozás szerint, így a genetikus osztályozást kapjuk; nyelvek tipológiai sajátosságai szerint, akkor a nyelvtipológiai osztályozással van dolgunk ill. egyes nyelvi áreák szerint, mikor nagyobb területi egységek szerint csoportosítunk. Greenberg a fenti három szempontból a genetikust határozta meg legfontosabbnak. (Fontosságuktól függetlenül nem zárnak ki más egyéb nyelvi osztályozás lehetőségét.)

Az egyes nyelvek közös őseinek, majd ezek őseinek stb. kikövetkeztetése összehasonlító módszerek segítségével történik. Az így létrejövő családfa megbízhatósága természetesen az időbeli távolság növekedésével egyenes arányban csökken, az egyes nyelvcsaládok alapnyelve már csak kikövetkeztetett lehet, a minden emberi nyelv egyetlen közös ősnyelvre való visszavezetése pedig igencsak nehezen kivitelezhető. (A mellette szóló bizonyítékok inkább az általános nyelvészet tárgykörébe tartozó nyelvi univerzálék – lásd fentebb.)

Általában azonban a nyelvek többsége nem csak egy kategóriába tartozik.

Az areális nyelvészet egy nagyobb térségben egymás szomszédságában élő népek gyakran nem rokon nyelveinek kölcsönhatását vizsgálja. Ezen kölcsönhatás során hasonló vagy azonos alakok, rendszerbeli sajátosságok keletkeznek, s a hatás lehet olyan szoros is, hogy a genetikus kapcsolatokon is túlmenő egyezéseket mutat föl. Ez a nyelvi szövetség (Sprachbund), melyre tipikus példa a balkáni nyelvek




#Article 41: Anonymus (619 words)


Anonymus, vagy Bele Regis Notarius (a. m. Béla király [Névtelen] Jegyzője; kb. a 12. század vége – 13. század eleje), krónikás és az egyik Béla nevű magyar király jegyzője (feltehetően III. Béláé, de minthogy pontos születési évét nem ismerjük, nem lehetünk bizonyosak benne). Keveset tudunk róla; latinizált nevének kezdőbetűje mindenesetre P-vel kezdődik, mert magát csak „P. mester”-ként jelölte („P. dictus magister”, az általános filológiai értelmezés szerint „a mesternek mondott P.”).

Pontos adataink sem a születési és halálozási idejéről, sem személyéről nincsenek, de a történelemtudomány elfogadta, hogy III. Béla király névtelen (latinul: anonymus) jegyzője volt (egyes kutatások szerint személye azonos Péter győri püspökkel). Krónikáját Béla király halála után - tehát egy másik király uralkodása idején - írta meg. Anonymus a magyar honfoglalás történetének legrészletesebb megírója, valamint tőle tudjuk a törzsfők neveit is (de ez utóbbiakat a történészek nem tartják hitelesnek). Művének, a Gesta Hungarorumnak egyetlen, 13. századi példánya az Országos Széchényi Könyvtárban található. A latinul írt művet Lethenyey István pécsi kanonok (1791), Mándy István (1799) és Szabó Károly (1860) fordították magyarra. Művének korai kiadása Mátyás Flóriántól való.

Munkájának legfontosabb forrása Regino prümi apát, akinek minden tévedését is átvette. A hazai kutatás az 1930-as években figyelt fel P. mester egy egyik lehetséges nyugati latin nyelvű olvasmányára, az angliai Geoffrey of Monmouth Historia Regum Britanniae címen ismert gestájára. Az előszóból kiderül, hogy iskolai tanulmányait Nyugat-Európában, valószínűleg Párizsban végezte, és ott ismerkedett meg a regényes geszta újszerű műfajával, melyet mintául vett a magyar honfoglalás történetének megírásához. A Gesta Hungarorum és a Historia motivum kincseinek egyezéseit igen alapos vizsgálat tárgyává tette a forrásként említett Bácsatyai Dániel cikke.

A Gesta Hungarorum a születőben lévő, kísérletező kedvű hazai irodalomnak egyedi, a középkori gesztaírásban páratlan példája. Helyi vonatkozásaiból annyi állapítható meg biztosan, hogy a szerző a Felső-Tisza vidékéről származott, és az itt birtokos Abákhoz szoros kapcsolat fűzte.

Magyarország és különösen, annak részeként, Erdély honfoglalás kori történetének vizsgálata során más írott források hiányában nagy jelentőségre tett szert Anonymus Gestája.

Az 1210 körül írott regényes honfoglalás-történet szerzője ízig-vérig saját korának embere volt, művében mindenekfelett a maga korának viszonyai, törekvései tükröződnek. Anonymus a magyar nemesség érdekeit tartja szem előtt, és azt akarja művével bizonyítani, hogy a honfoglalás korának nemzetségei ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint maguk az Árpádok, hiszen ők küzdöttek meg minden talpalatnyi magyar földért.

A valós eseményekről azonban három évszázad távolából a szerzőnek még ködös elképzelései sincsenek. Írásának szereplői, különösen, ami a honfoglalók ellenfeleit illeti, saját írói képzeletének termékei. Földrajzi nevekből kiindulva alkotta meg Laborcy bolgár, Turzol kun, Zobur cseh, Gelou vlach és Glad vidini bolgár harcosokat. Salán és Ménmarót is saját – részben népmondai eredetű – írói alkotásai.

A honfoglaló magyarok valós ellenfeleiről (I. Szvatopluk morva fejedelemről, fiáról, II. Szvatoplukról, Mojmir, Arnulf keleti frank király és Braszlav pannóniai hűbérúr, I. Simeon bolgár cár, Luitpold bajor herceg) Anonymus nem tud. Ugyancsak nincs tudomása a honfoglalást lezáró pozsonyi csatáról, a bolgárokon kívül nem ismeri a honfoglalók tényleges ellenfél-népeit (morvák, szlovének, karantánok, frankok, bajorok) sem. Az általa kitalált ellenséges népek a 12. század etnikai viszonyairól tanúskodnak. Magyar hősei is a 12. századi nagyurak nagyrészt kitalált „felmenői”. Bronzkori földvárak még látható maradványait teszi meg a honfoglalás fontos helyszíneivé, mint Alpár esetében. Ugyancsak mély ellentét van a honfoglaló magyarok tényleges harcmodora és az Anonymus által leírt harci cselekmények között. A Brenta menti csata során a kalandozó magyarok harc közbeni, erőszakos átkelést hajtottak végre sebes vizű Brentán, Pozsonynál éjjel teljes fegyverzetben keltek át a Dunán. A következő évtizedekben tucatnyi alkalommal keltek át nagy európai folyókon, egyszer még az Ebrón is. Anonymus nyomán viszont sok történész azt hangoztatta, hogy a honfoglaló magyarok számára a Kárpát-medence kisebb folyói évekig-évtizedekig akadályt képeztek.

Különösen nagy hatással volt Anonymus meséje az Erdély történetével foglalkozó későbbi történészek számára, beleértve a románokat is, akik a dakoromán kontinuitás elméletének bizonyítékát vélték megtalálni benne.




#Article 42: Vallás (3661 words)


A vallás olyan egyetemes és átfogó fogalom, amelyre nehezen adható  meghatározás: „élményszerű találkozás a szenttel és a szenttől meghatározott ember válasz-cselekménye.” (Gustav Mensching, 1959) vagy másképpen: „szellemi lényekbe vetett hit” (Edward Burnett Tylor, 1871). A két fogalomleírás eltérése a megközelítésből ered, az első a vallás megnyilvánulásait foglalja össze, a második lényegét próbálja megragadni. Az első funkcionális, a második szubsztanciális szemléleten alapuló meghatározás. 
A fentieknél a vallásnak még általánosabb megfogalmazását adja Helmuth von Glasenapp (1891–1963) valláskutató, amikor az alábbiakat írja Az öt világvallás c. könyvében: 

Azt mondja továbbá, hogy az etikai fejlett vallások ezt a meggyőződést a világ erkölcsi rendjébe vetett hittel kapcsolják össze; ez a hit a cselekedetekért való erkölcsi felelősségnek, az egész magatartás igazságos megítélésének és a tökéletesség legmagasabb fokára való eljutás lehetőségének elképzelésében jut kifejezésre.

Ma legalább kilenc etikailag fejlett világvallást ismerünk: a hinduizmust, a dzsainizmust, a buddhizmust, a kínai univerzalizmust, a szikhizmust, a zoroasztrizmust, a judaizmust, a kereszténységet és az iszlámot. Ezek a vallások két nagy csoportra oszthatók: azokra, amelyek a Hindukustól keletre és azokra, amelyek ettől nyugatra keletkeztek: 

Természetesen létrejöttek olyan vallások is, amelyek a két, alapvetően ellentétes felfogás között különböző átmeneteket képeztek.

A vallások tudományos kutatásával elsősorban a vallástudomány, és annak ágai, a vallástörténet és a vallásfilozófia foglalkozik.

A magyar „vallás” szó a 16. századtól használatos a mai értelmében, korábban „a bűnök megvallása” értelmében volt használatos. Ebben a korban a magyarországi reformáció és ellenreformáció közötti küzdelemben különösen fontos volt a – katolikus vagy protestáns – hit megvallása, ezért vált használatossá ez a szó a vallásra.

Korábban a magyarban és számos idegen nyelvben egyaránt a latin religio szó vagy annak származéka volt használatos, a régi magyarban például a religyió változat. Ennek a szónak az etimológiája azonban magában a latin nyelvben is vitatott.

Cicero a religio szót a relegere szóból származtatja, aminek a jelentése figyelembe venni, megtartani, szorgosan tanulmányozni.

Hippói Szent Ágoston egyházatya szerint a szó eredetét a religere (újraválasztani) igében kell keresni, azaz a vallás az istenség folyamatos újraválasztását jelenti.

Lactantius ókori keresztény egyházi író a religio szót a religare (megkötni, összekötni) igére, azaz az embert az istenhez fűző kötelékre vezette vissza. Ez az értelmezés már Lucretius római költőnél és materialista filozófusnál megjelent, ő azonban negatív értelemben használta, a vallást olyan köteléknek tekintette, ami az embert károsan gúzsba köti.

Mások szerint a vallás szó jelentése: vissza a kötelékekhez (re-ligare). Egy összekötözött, törött végtaghoz hasonlóan az emberiség lelkét is összeforrasztották, mivel bukása által megszámlálhatatlan egyén, és azok ivadékai, mindannyian megsérültek és tökéletlenek, és szükségük van arra, hogy visszaállíttassanak abba az állapotba, ahonnan „kificamodtak”, és hogy még egyszer egy tökéletes, harmonikus egésszé építtessenek fel.

A latin religio Isten vagy az istenek félelmére utal, és (jóval később) azokra a szertartásokra és rítusokra vonatkozik, amelyek segítségével az isten(ek)hez fordultak.

A vallás számos meghatározása ismeretes a szó etimológiájában rejlő meghatározási kísérleteken túlmenően is.

Emile Durkheim alapján: „A vallás szent, vagyis elkülönített és tiltott dolgokravonatkozó hiedelmek és gyakorlatok összefüggő rendszere, amely a híveket az egyháznak nevezett morális közösségbe egyesíti.” 

Aquinói Tamás szerint „a vallás az értelmes teremtmény (az ember) odarendelése (viszonya) az istenséghez, mint első elvhez és végső célhoz”. E definíció szerint azonban vallásnak csak a tiszta monoteizmus tekinthető.

Melford Spiro amerikai kulturális antropológus alapján „minden intézmény három fő összetevőből áll: hiedelemrendszer, cselekvési rendszerek és értékrendszerek ;a vallást az különbözteti meg más, kulturális természetű intézményektől, hogy emberfeletti lényekre hivatkozik.” 

Jézus tanítása alapján a vallás egyenlő Isten szeretetével és a felebaráti szeretettel. E kettőből minden további parancsolat levezethető. Összefoglalva a hegyi beszédében vázolta fel Isten eszkatologikus országát a maga követelményeivel.

Az iszlám szerint az igaz vallás lényege a megingathatatlan egyistenhit. Az igaz muszlim az, aki  aláveti magát Isten akaratának. Az iszlám azt  tanítja, hogy az emberiség egyetlen nagy család. A Korán kinyilatkoztatja: nem igazhitű az, aki testvérének nem azt kívánja, amit magának kívánna. Isten számára az a legkedvesebb, akiből a legnagyobb jóság árad az Ő teremtményei felé. A mások iránti jó tettek, az önzetlenség és a szolgálat azok az eszmények, amelyet egy muszlimnak követnie kell.

Buddha vallása a nirvána üdvösségéhez vezető út. Ez egy út, nem pedig hitvallás. A lelki fejlődés útja, nem pedig tanok összessége. A buddhizmus nemes nyolcrétű ösvénye elvezet a nirvána eléréséhez. Ez az ösvény elpusztítja az önzést, a haragot, a kapzsiságot, a rosszindulatot és más gonosz gondolatokat és megtisztítja a szívet. Ezután virrad rá az egyénre a bodhi vagy a megvilágosodás, amely elhozza a tökéletes békét és az örök üdvösséget.

Bhagavad-gíta: „Alázatosság; büszkeségnélküliség; erőszakmentesség; béketűrés; egyszerűség, egy hiteles  lelki tanítómester elfogadása; tisztaság; kitartás; önfegyelem; lemondás az érzékielégítés tárgyairól; a hamis ego hiánya; lemondás; nem kötődés a gyermekekhez, a feleséghez, az otthonhoz és a többi hasonló dolgokhoz; kiegyensúlyozottság minden körülmény között; az Irántam érzett állandó és tiszta odaadás; elkülönülés az emberek általános tömegétől; az önmegvalósítás fontosságának felismerése; az Abszolút Igazság utáni filozófiai kutatás – mindezeket tudásnak nyilvánítom, s ezen kívül minden tudatlanság.” 

A. C. Bhaktivedánta: A teljes tudással rendelkező ember felhagy minden anyagi érzékkielégítéssel, azaz lemond minden érzékkielégítő cselekedetről. Az ember célja, hogy megváljon minden olyan tettől, amelynek az alapja az öncélú elégedettség megszerzése, valamint hogy készen álljon a Legfelsőbb (Lény) vágyainak teljesítésére. A Krisna-tudatú ember nem vágyik semmiféle önző élvezetre, hanem mindig a Legfelsőbb öröméért cselekszik.

A tao kínai szó, jelentése: út, ösvény, irány. A konfuciánusoknál az a tanítás és az „az út, amit az embereknek követniük kell”. Lao-ce azt mondja: a tao egy, kezdettől fogva létezik, és mindig is létezni fog. A tao útja: cselekedni anélkül, hogy gondolnánk a cselekvésre. Elérésének eszközei a (belső) tisztaság, az alázat, az elégedettség, az együttérzés, a minden teremtmény iránti kedvesség, a magasabb rendű tudás és az önuralom. A megszabadulás vagy üdvösség a tao megvalósításával érhető el, önmagunk legyőzésével.

A zoroasztrizmus tanítása szerint az élet célja a tökéletes, örök boldogság elérése az Ahura Mazdával kialakított bensőséges kapcsolat révén. Az örök üdvösség megvalósításának eszköze az asa , vagyis a szentség. A szentség vagy belső tisztaság a zoroasztrizmus lelke. Tiszta gondolatok, tiszta szavak, tiszta cselekedetek: ez a zoroasztriánus vallás híres alapelve, a zoroaszteri életforma állandóan ismételt szabálya. Az asa szó magába foglal minden erkölcsi alapelvet, és az Aveszta szinte minden fejezetében előfordul. A zoroasztrizmus azt tanítja, hogy a szentség maga a boldogság, ez Ahura Mazdá legbecsesebb ajándéka, s ez a legszebb felajánlás, amelyet az erényes ember tehet az Úr számára.

A zsidóknak adott tízparancsolat erkölcsi útmutatásain túl Isten a prófétákon keresztül ezt mondja: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben.. bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadatǃ”   „Bocsásd szabadon az elnyomottakat,
és minden igát törj össze! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be házadba! Ha mezítelent látsz, takard be, és testvéred elől ne zárkózz el!” „Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: »Íme, itt vagyok!« Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen.” 

A vallás elsőrendű célja, hogy szent életű embereket hívjon létre, templomok, mecsetek, zsinagógák, imaházak, királyságtermek és mandirok helyett. A szent iratok alapján a vallásnak élő gyakorlattá kell válnia az ember életében. A vallás maga az élet, nem pedig csak külső formalitás, üres beszéd vagy képmutatás. Nem egy vallásba vagy felekezetbe való tartozás teszi vallásossá az embert. Az igazi vallás egy univerzális belső vallás: a szív vallása. Először a szívet kell megtisztítani.

A vallásosságot három szempontból jellemezhetjük :

A vallások olyan hitrendszerek, melyek általában megválaszolják az alábbi kérdéseket:

A fő világvallások két nagy csoportja: 

  
A vallásoknak többféle csoportosítása lehetséges, az egyik kategorizálás:

A vallás a hitvilág és a gyakorlat összessége. A legtöbb vallás bizonyos közös vonásokat mutat. Az egyik, általánosan elfogadott nézet szerint a vallás a következő alkotóelemekből áll: hit, kultusz, közösség, a hit megvallása (hitvallás) és a hit parancsai.  A vallás lényegében a világképre utal. A vallások alapvető jellemzője a hit, amely a vallás belső eleme.

A világvallásoknál és főbb felekezeteknél létezik olyan írás, mely az adott vallás alaptételeit, hitét rögzíti. Ezt általánosságban csak szentírásoknak vagy szent iratoknak szoktuk nevezni. A kereszténység fő iratát Bibliának, az iszlámét Koránnak, a zsidóságét Tanakhnak, az indiai vallásokban ágamáknak, a hindu vallásokban srutinak és szmritinek, a théraváda buddhizmusban Tipitakának, a mahájána buddhizmusban szútráknak, a szikhizmusban Ádi Granthnak nevezik.
A ma is élő vallások közül a legrégebben feljegyzett iratok a srutik közé tartozó Védák, melyek keletkezési idejét a Kr. e. 2. évezredre teszik.

A hitvallás a vallás által tanított eszmék együttese. Idetartoznak a szentírások és a szent hagyományok. A parancsok az emberek viselkedését szabályozzák; ilyenek az erkölcsi normák, a tabuk, a bűnről és a szentségről alkotott eszmék. 

A kultusz főleg az istentisztelettel összefüggő dolgokat jelenti; idetartoznak az épületek, képek, oltárok, rituálék, szent énekek, gyülekezetek stb. A közösség a vallás társadalmi aspektusa; a templomban összegyűlt híveket, magát a felekezetet, a papokat, szerzeteseket jelenti.

Szinte mindig megjelenik a vallásosság lokális központját biztosító helyszín, amit az intézményesített vallás és a hívők biztosítanak. Ezt nevezik templomnak, imaháznak, gyülekezetnek, zsinagógának, mecsetnek, mandirnak, gurdvárának stb.

Más jellegzetes gyakorlatok az imádság, a zarándoklat, a szentek és az ereklyék tisztelete, a vallási alapú böjt (nagyböjt, ramadán). A keleti vallásoknál jellemző a meditáció, a mantrázás, a zazen. Némely vallásban vannak átmeneti rítusok, ilyen például a keresztség, a körülmetélés vagy az indiai vallásokban a díksá és a szamszkára.

Egyes egyházakban sajátos hierarchia alakult ki. A római katolikus egyházban: pápa, bíborosok, püspökök, diakónusok, papok (áldozópapok, plébánosok), szerzetesek, apácák, laikusok.

Más vallásokban nem alakult ki hierarchia, de specialisták különböző típusai jöttek létre: imámok, müezzinek, rabbik, sámánok, boszorkányok; a keleti vallásokban a guruk, szvámik, szádhuk, szannjászík, jógik, lámák, bhikkhuk, bhikkhunik stb.

Szinte az összes vallásban megtalálható erkölcsi tanítás az aranyszabály, miszerint ugyanúgy kell bánnunk másokkal, mint ahogy szeretnénk, hogy velünk is bánjanak. Ez a bűn és erény egyik próbája. Mások bántása bűn, a nem bántás erény. A fő vallások közös etikai alapelvekről szólnak. 

A vallás az emberiség kultúrájának egyik területe vagy megjelenési formája. Amint a kultúrák hasonlítanak és eltérnek egymástól, a vallás is magán hordozza ezeket a jellegzetességeket. Vallásról helyesebb mindig többes számban beszélni, a „vallás” fogalma a modern világ tudományos koncepciója. A vallások tudományos tárgyalása két nagy ágra bomlik: a vallástörténetire és a valláselméletire. A vallástörténetben a vallások történeti tényei képezik a vizsgálódás tárgyát, az elméletben a vallási rendszerek, funkciók és hatások.
Hét vallási dimenzió különíthető el, amely alkalmas e komplex jelenség árnyaltabb tanulmányozására.

Tágabb értelemben egy vallás a hitelvek és a vallásgyakorlatok összefüggő rendszere, ami általában megkísérel magyarázatot adni a létező dolgok és az emberek létrejöttére, létére, létezésük céljára, legalábbis ez a vallások képe önmagukról.

A legtöbb fő vallás három alapvető tényező - Isten, világ és ember - kapcsolata. Földi síkon nyújt vigaszt a megfáradt vándornak, magyarázatot ad az élet rejtélyeire és megmutatja a halhatatlanság felé vezető utat. A vallás lényege, hogy jót tegyünk másokkal, szeretetet, könyörületet, őszinteséget és tisztaságot tanúsítsunk az élet minden területén. A vallás a filozófia gyakorlata, a filozófia a vallás elmélete. A filozófia az örök kutatás, vizsgálódás, kérdezősködés, a vallás pedig a megérzés, a megértés, a megtapasztalás. Mindenkinek nem áll jól ugyanaz a kabát. Az egyéni vérmérséklet, a kulturális háttér különböző, ez indokolja a vallások különbözőségét. Az egyik vallás ugyanolyan mint a másik. A tehenek különböző színűek, ám a tej színe egyforma. Számtalan rózsa létezik, de egyformán illatoznak. A vallás egy, de számtalan formában lehet gyakorolni. A különbözőség a teremtés rendje. Ez alól a vallás sem kivétel.

A vallás nem dogma. A vallás nem krédó. A vallás nem teológia, és nem is puszta meggyőződés vagy érzelem. Nem egy kis imádkozás, amikor az ember fájdalmaktól szenved vagy szüksége van valamire. A vallás legelsősorban jóság és szolgálat. A vallás Istenben élt élet. Aki képes feltétel nélkül szeretni, másokkal szemben kedves, igazmondó, becsületes és hite, odaadása rendületlen, az valóban vallásos.

A vallás lényege nem a harang kongatása, nem a nyakláncon hordott jel vagy a homlokra festett jelzés. A vallás nem ima, nem rendszeres templomba-járás, nem teizmus, panteizmus vagy ateizmus. Vallásunk nem az, amiben állításunk szerint hiszünk, hanem az, amit életünkkel kezdünk. Minek szenteljük az életünket, a gondolatainkat, a tetteinket? - ez az igazi vallás. A vallás a jóság, a tisztaság és az önzetlen szolgálat gyakorlása a világi kísértések közepette.

A vallás és Isten ugyanaz. A vallás nem pusztán eszmecsere Istenről. A vallás elméleti elfogadása önmagában még senkit nem tesz vallásossá. A valódi vallás túl van minden érven. A vallás az ember átlényegülése, önmegvalósítása.

A Biblia, a Korán, a Bhagavad-Gítá, a Zend-Aveszta mind szent könyv, mindegyik az isteni tudás lényegét tartalmazza. Ahura Mazdá, Alláh, Ísvara, Jehova, Jahve mind az egyetlen Isten különböző nevei.

A vallás végső forrása Isten. Alapelemeit Isten nyilatkoztatta ki a látóknak, vagy más néven a prófétáknak a történelem kezdetekor. Minden vallás alapja vagy lényege azonos és egyidős az emberi fajjal. A vallás területén soha nem volt és nem is lesz semmilyen új felfedezés vagy tapasztalás. Egy vallásalapító sem talált fel új vallást vagy fedett fel új igazságot. Mind közvetítők, nem eredeti alkotók.

Csak egy valódi vallás van: az igazság és szeretet vallása. A szív vallása. A szolgálat, az áldozat és a lemondás vallása. A jóság, a kedvesség és a tolerancia vallása. A vallás az emberi egyetértés. Az olyan vallás, amely nem késztet szeretetre és egységre, nem nevezhető igaz vallásnak.

Az igazság nem keresztény, nem iszlám, nem hindu, nem buddhista, nem taoista. Csak egyféle igazság létezik, az örökkévaló lényeg. Az igazság vallásának követői a békesség, a felebaráti szeretet, az erkölcs és az üdvösség útját járják.

Az ember tudatlansága, hatalomvágya, önző céljai, kapzsisága miatt megfeledkezik élete céljáról. Sokan hirdetik a kereszténységet, ám a hívők nem gyakorolnak feltétlen szeretetet és megbocsátást. Sokan hirdetik az iszlámot, ám a hívők nem ismerik el az emberek testvériségét. Sokan hirdetik a buddhizmust, ám követőik nem mondanak le vágyaikról és az erőszakról. Sokan hirdetik a hinduizmust, ám nem látják mindenben és mindenkiben Istent. A tudás hiábavaló, ha nem változtatja meg az egyén életét. Gyakorlat nélkül az idealizmus fatalizmust szül. Az önzetlenség és a szeretet nem hallgatni való erény vagy bemagolandó hittétel, hanem követendő példa, szemléltetni és sugározni való eszmény.

Amint az élet a modern találmányoknak köszönhetően kényelmessé és viszonylag könnyűvé vált, a gondtalanságot kedvelő ember hajlamos egyre inkább kirekeszteni a vallást az életéből, és egyre jobban felmagasztalni a materialista civilizáció értékeit. Ám az élet eseményei mindig igazolják, hogy a tudomány pusztán objektív nézetei és módszerei megbízhatatlanok, s az ember semmivel nem lett boldogabb és a világ sem lett jobb, annak ellenére, hogy a tudomány jelentős haladást ért el.

Napjainkra a tudomány áthidalta az időt és a teret. Pár óra alatt eljuthatunk Budapestről a horvát tengerpartra, vagy akár Európából Amerikába. Ez aztán a csoda! Földünk nagyon kicsire zsugorodott össze. De vajon hozzájárult-e valójában a tudomány az ember boldogságához? A válasz határozott nem. A tudomány csak megsokszorozta az ember vágyait és fényűző kiadásait. A ma fényűzése a holnap szükséglete.

Az emberiség kemény erőfeszítések árán kiaknázta és kizsigerelte a természet rejtett kincseit és a tudomány számos csodálatos dolgot talált fel. A kutatók éjt nappallá téve munkálkodnak laboratóriumaikban, hogy még több dolgot találjanak fel. Ám a tudomány az életet csak bonyolultabbá tette. Az ember elméje egyre nyughatatlanabb miatta és nem járul hozzá a belső béke megteremtéséhez.

Az ember a természet része. Az ábrahámi vallások alapján az ember és a természeti világ Isten teremtése. A természetről szóló gondoskodás gondolata megtalálható a Bibliában (ld. sáfárság) és a Koránban. A keleti vallások az emberiséget, a természetet és az istenit egységesnek tekintik és a létezők kölcsönös függését hangsúlyozzák. 
A mai világ bölcs kezelés helyett visszaél a Földdel, és felborítja a természet és az ember harmóniáját. Az emberiség maximális kényelemre törekszik, eszébe sem jut, hogy pazarló életmódján változtasson. A saját pusztulását készíti elő. A gyakoribbá váló természeti katasztrófák által a Föld visszavág minden pusztításért, amit az ember ellene végez.

A rádió, a telefon, a TV, a komputer, az internet, a gépkocsi, a tengeralattjáró, a szuperszonikus vagy pilóta nélküli repülőgép, a műhold, a ballisztikus rakéta vagy az atombomba mind lélegzetelállító csodák. Ám a tudósoknak nem sikerült az emberek erkölcsi színvonalán javítaniuk.

A tudós az atomokat bombázza, az elektronok mozgását figyeli laboratóriumában, egész életét annak szenteli, hogy megértse az anyag és az energia természetét és titkait, számos dolgot feltalál, tanulmányozza a természet törvényeit, de mindezek ellenére sem képes megérteni a teremtés és a Teremtő misztériumát, sem az élet értelmét.

A tudományt leköti a külvilág tanulmányozása, ám a belső világ vizsgálatáról megfeledkeznek. A tudomány csak a látható jelenségekről ad leírást, a mögöttük rejlő Valóságról nem. A tudomány nem talált még választ a lényegi kérdésekre: Ki vagyok én? Mit keresek a Földön? Mi a végső igazság? Mi az ember életének a célja?

A tudomány tényekkel, a vallás értékekkel foglalkozik. Ahol véget ér a tudomány, ott kezdődik a vallás. A tudományos megfigyelések és felfedezések alapos tanulmányozása közelebb visz Istenhez. Honnan származik az elektronok energiája? Mi az elektronok mozgatórugója? Ki alkotta meg a természet törvényeit? Mi az az intelligencia, amely a természetet és a világegyetemet mozgatja? Ki a primum mobile? A fizikai erők és törvények tanulmányozása, a mentális erők és törvények megismerése kevés a tökéletességhez. Átfogó tudás kell, és annak a lényegnek a felismerése, amely a nevek és formák, valamint minden fizikai és mentális jelenség mögött húzódik. Csak így válhatunk tökéletes mesterekké, teljes beavatottakká, vagy buddhákká (megvilágosodottá).

A vallások felszólítanak, hogy belül vizsgálódj. A tudomány nem lehet mindennek az alfája és omegája. A tudomány nem ismeri az élet eredetét. A legtöbb kutató elismeri, hogy nem tudják biztonsággal kijelenteni, hogy alakult ki az élet a Földön.

Az indiaiak három vallást (bráhmanizmus, buddhizmus, dzsainizmus) hoztak létre, a kínaiak kettőt (konfucianizmus, taoizmus), a zsidók saját tanításukon kívül lerakták a kereszténységnek és az iszlámnak az alapjait is. A perzsák háromszor tettek kísérletet arra, hogy az egész emberiség számára alkalmas hitformát alkossanak: megteremtették a zoroasztrizmust (párszizmus), a Mithrász-kultuszt és a manicheizmust. Noha ez a három vallás átmenetileg szintén jelentős befolyást gyakorolt, mégsem tudott a Föld nagyobb részén elterjedni és tartósan fennmaradni. Krisztus után a 7. századot követően többé nem keletkezett egyetlen nagy vallás sem, csak a már meglevők átalakítására került sor.

A világvallás fogalmának meghatározása a valláséhoz hasonlóan bonyolult és semmiképpen sem egyértelmű. Három kritériumnak kell megfelelnie: a követők száma legyen a legnagyobbak között, legyen minden kontinensen többé kevésbé elterjedt és rendelkezzen egyetemes (egész világra szóló) küldetéstudattal.  Az alábbi felsorolásban szereplő vallásokat számos szaktekintély és a köztudat is világvallásnak tekinti, ugyanakkor a fenti kritériumoknak nem felel meg mindegyik. A buddhizmus és hinduizmus nem missziós vallás, hasonlóan a zsidósághoz. A buddhizmus például egy filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Követőinek számát tekintve jelentősnek számít még a taoizmus és a konfucianizmus, de ezek inkább eszmerendszerek. A  bahái hit főleg földrajzi elterjedtsége miatt jelentős.

Sintoisták főként Japánban, hinduk és dzsainok elsősorban Indiában, univerzisták főleg Kínában, Koreában és DK-Ázsiában vannak. A „kis szekér” buddhistái Srí Lankán és DK-Ázsiában élnek, a „nagy szekér”-é az indiai Himalája vidékén, Tibetben, Mongóliában, továbbá Kínában és Japánban. A kereszténység Európában, Fekete-Afrikában, Amerikában és Ausztráliában uralkodó vallás, de egyre több híve van Ázsiában is. A kevés párszi túlnyomórészt Elő-Indiában él, csak kis töredékük maradt hazájukban, Perzsiában. A zsidók az egész Földön szétszóródtak. Az iszlám Dél- és Nyugat-Ázsiában, továbbá Észak-Afrikában uralkodó.

A nagy világvallások közé nem sorolható, önálló vallások, irányzatok:

A világ több országában napjainkban vallásszabadság van, melyet gyakran az adott ország – például Magyarország – alkotmánya is emberi jogként rögzít, vagyis a jog nem engedi meg, hogy egyént vagy csoportokat hitük alapján hátrányos megkülönböztetésben részesítsenek. (Ide tartozik az is, hogy aki nem hívő, azt sem érheti hátrány.) Ezzel együtt jár az, hogy a legtöbb fejlett országban az állam és a vallás szerepe elkülönül egymástól (szekularizált állam), azaz a vallás nem vesz részt az országok politikai és gazdasági irányításában, és az állam nem szól bele a vallási felekezetek belügyeibe.

Magyarországon több mint száz törvényesen bejegyzett egyház és vallási közösség van.

Magyarországon a lakosság döntő többsége valamely egyház tagja - a keresztelkedés révén, amely a katolikusoknál jellemzően gyermekkorban történik. A lakosság döntő többsége magát valamilyen értelemben vallásosnak mondja (10-13% az egyház tanítása szerint, 50% „a maga módján”). A nagyobb felekezetek tagjai kevésbé, a kisebbeké inkább ismerik / hiszik vallásuk tanításait illetve követik erkölcsi törvényeit.

A legnagyobb vallások a Földön (a táblázat felső becsléseket tartalmaz):

Forrás: , 

Megjegyzések: Az adott táblázatba sorolt követők sokféle vallási közösség tagjai lehetnek, számos vallási irányzatot követhetnek, sőt meggyőződésük és önbesorolásuk szerint lehetnek valláson kívüliek is. Egyik vallási irányzat, sőt a vallástalan irányzat sem mondható egységesnek. Sokszor nagyon erősek a belső ellentétek. A táblázatban szereplő számok hozzávetőleges értékek.

További nehézség a világ vallásait követők létszámának meghatározásában az, hogy maguk a vallások is eltérő kritériumok szerint tekintenek valakit a vallás követőjének. Számos vallás (hinduizmus, buddhizmus, zsidóság, taoizmus stb.) egy adott kultúrrégió összes tagjára vonatkozik, és európai értelemben nem is beszélhetünk az adott vallás melletti döntésről vagy egyáltalán vallásról. A valamely valláshoz való tartozásnak több rétege van, amely vallásonként különböző. A (gyermekkorban vagy felnőttkorban történő) beavatás és a felnőtt tudatos döntés nagyon eltérő elkötelezettséget jelent. Bizonyos etnikumokhoz való tartozás az adott etnikum kultúrájának (vallásának) elfogadását is jelenti - a vallás és a kultúra közötti különbségtétel nem lehetséges. A vallások nagy részének vannak tanai és erkölcsi tanításai - ám a valláshoz tartozás többnyire nem igényli a tanok ismeretét és a parancsok követését.

A vallásosság nem jelent mindenképpen tételes valláshoz vagy egy jelentős vallási hagyományhoz való kötődést, jelenthet egyéni vallási képzetekhez való ragaszkodást, amit Robert Bellah szociológus nyomán sheilaizmusnak  neveznek, bevett európai szakfogalom szerint pedig a maga módján való vallás(osság)nak vagy egyházon kívüli vallásosságnak.

Két keleti és a három ábrahámi világvallás összehasonlítása:

A vallás iránt kritikus nézetek szerint a vallások e tekintetben inkább a magyarázat pótszerei, mint magyarázatok, és a vallások összetartó ereje szociológiai és pszichológiai, nem pedig episztemológiai. Eszerint tehát a vallás a vallás a nép ópiuma s mint ilyen, a kitalálói érdekeit és hatalmát hivatott szolgálni.

Az ateizmus, mint a hit ideológiájának ellentéte, felsorakoztat nagyon sok valláskritikát is. Emellett a vallásnak létezik különféle filozófiai, és tudományos kritikája is, köztük a marxista valláselmélet.

Az agnoszticizmus egy olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint a valóság végső dolgait, Isten létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy létezik-e vagy nem, és enélkül a tudás nélkül kell élnünk a világban. Egy agnosztikus állíthatja, hogy a vallási kérdésekről szóló állítások nem igazoltak, vagy nem igazolhatóak. Ebben az esetben észszerű lehet az, hogy nem mondunk ítéletet.




#Article 43: Hit (filozófia) (2572 words)


A hit ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon – sem érzékileg, ill. tágabb értelemben tapasztalatilag, sem logikailag – nem lehetséges. Az elfogadás tehát a teljes „racionális” bizonyítás hiányában, esetleg – de nem feltétlenül – annak ellenére történik.

A hitnek ezen értelmezése a filozófia és a pszichológia számára is problémát, vizsgálati területet jelent. A hit egy másik – a fentitől nem független, de azzal nem is teljesen egybeeső – értelmezésben vallásos hitet jelöl.

A hit egyáltalán nem valamiféle megátalkodott ragaszkodás egyértelműen hamis dolgokhoz: a legtöbb ember megalapozottnak érzi sok hitét, meggyőződését, olyan esetekben is, amikor a szigorú bizonyítás valójában nem történik meg, és eme érzése nemhogy ütközne a társadalmi szokásokkal és elvárásokkal, hanem sokszor éppenséggel találkozik velük. Például egy szimpatikus embertől barátságos fellépést várhatunk a jövőben is, vagy nap mint nap használjuk a liftet, pedig semmi egzakt garancia nincs rá, hogy a felvonófülke nem fog éppen akkor leszakadni; valójában a hit jelensége széles spektrumon mozog a józan ész és a teljes (ön)becsapás mint két véglet között. Ráadásul a közvetlen és azonnali igazolás hiánya nem zárja ki, hogy az, aki hisz, ne rendelkeznék valami részleges, heurisztikus jellegű igazolással, vagy elvárásokkal a szigorú igazolás jövőbeni megtörténtére vonatkozólag. Mindezt azért szükséges kijelenteni, mivel léteznek vagy léteztek olyan gondolati irányzatok – filozófiai tanok, vélekedések – melyek akár a vallásos, akár a tágabb értelemben vett hitet leértékelték, azt károsnak vagy legalábbis fölöslegesnek gondolva. Különösen élen járt ebben a marxista filozófia a tizenkilencedik és huszadik századi Európában. Egyes marxisták élesen szembeállították a hit bármiféle értelmezését az igazsággal, az észszerűvel, és a tudással; más képviselőik viszont rámutattak a hit(ek) alapvető szerepére nemcsak a mindennapi életben, hanem a tudományban is, és példákkal igazolták, hogy a hit megvalósulása is hordozhat (még ha nem is minden esetben hordoz) – magában racionális elemeket.

Még elítélőbb ismeretelméleti kritikákat kapott a vallásos hit az említett irányzatok, illetve általában az ateista filozófusok részéről. A marxista filozófia gyakran az „elméleti hit” terminust alkalmazta a fenti, „ismeretelméleti” hitértelmezésre (nem ritkán azzal a szándékkal, hogy elválassza azt a teljesen irracionálisnak tartott vallásos hit fogalmától). A vallásos világkép a hívők gondolkodásában részben átfedi az empirikus tudományos módszerekkel megközelíthető világot, részben túlmegy azon. Az a része, amely a természettudományok felől nézve nem értelmezhető, filozófiai értelemben metafizika. Egy népcsoport hitét a különböző természetfeletti lényekben, jelenségekben hitvilágnak, illetve mitológiának nevezzük.

A hit erőssége, vagyis annak foka, hogy hívője mennyire tartja kétségtelennek, különböző lehet. A gyanú, a feltételezés olyan hit, amelyet a hívője sem tart kétségtelennek, és általában erős szükséget érez a bizonyítására. A vélemény már rendelkezik valamiféle minimális igazoltsággal, és sokszor jól beillik a hívője nézetrendszerébe, azonban meggyőzés, ellenérvek, cáfolatok hatására hajlandó ezt módosítani. A meggyőződés nagyon erős hit, sok esetben a hit igazoltságába vetett (de esetleg hamis) hittel is együtt jár.

Sok nyelvben több (de legalább kettő) szó van az „elméleti” és a „vallásos” hit megkülönböztetésére, pl. az angolban: belief = hit (vélekedés), faith = vallásos hit.

Az első írásos munka, amely a hit fogalmával részletesebben foglalkozott, Parmenidész tankölteménye. Parmenidész megkülönböztette a tudást a „véleménytől” (doxa: vélekedés, látszat). A mű értelmezését töredékes és sokszor ettől függetlenül is, költőien homályos volta, azonban megnehezíti. Egy lehetséges értelmezés szerint azonban Parmenidész a hit fogalmát nem a modern értelmezéssel egyezően használta. Parmenidésznél éppenséggel a valódi tudás alapul intuitív belátáson, amit pedig az emberek tudásnak neveznek, az érzéki benyomásokon és tapasztalatokon alapuló „tudás”, az valójában csak doxa, amelyben „nincs igaz bizonyosság” (ami nem jelenti azt feltétlenül, hogy teljességgel hamis lenne). Ez majdnem a fordítottja a modern értelmezésnek.

A doxa fogalma, illetve a tudás filozófiai és fogalmi elemzésének igénye számos görög filozófusnál felbukkant, így pl. Platónnál. A Platón által felmutatott nagy filozófus, Szókratész jellegzetes tevékenysége volt, hogy látszólag nyilvánvaló, hétköznapi fogalmakat (igazság, erény, jó stb.) megkérdőjelezett, az érdeklődőket állandó rákérdezéssel kimozdította megszokott és kényelmes hiteikből, kimutatva, hogy amit tudásnak hisznek, az csak doxa, sőt előítélet. Politikai és személyes ellenfelei végül halálra ítélték.

A középkorban a teológiában és skolasztikus filozófiában központivá vált a vallásos hit fogalma.

David Hume és Immanuel Kant volt két ismert személy, aki a hit és az ítélőképesség kérdéseit vizsgálta.

A hetvenes évek végén Jürgen Kuczynski tudománytörténész-filozófus és Franz Loeser filozófus kisebbfajta mozgalmat indított el a marxizmuson belül a hit fogalmának tisztázására. Szórványos és visszhangtalanul maradt kísérletek után, mint pl. Georg Klaus egy hatvanas években írt, a hit nem-vallásos fajtáit is vizsgáló tanulmánya (Die Macht des Wortes, 1969), Kuczynski és Loeser egész sor hozzászólást indukáltak a hitről indított marxista vitához, amely utóbbi tudatosította ezen terület elhanyagoltságát, és felhívta a figyelmet a hit hétköznapi életben nélkülözhetetlen, illetve a tudományon belül is létező jelenségeire.

Klaus fentebb említett tanulmánya, amely a szemiotikai pragmatikával foglalkozott, a hit fogalmát abban az összefüggésben tárgyalta, hogy milyen jelentőség tulajdonítható a hiteknek általában a mondatok jelentésének meghatározásában. A hitet „kijelentések igazságának tételezése”-ként definiálta, és megjegyezte, hogy racionális megalapozottsággal is rendelkezhet, alapja részben az extrapoláció (előrejelzés), részben az interpoláció (kiegészítés). Bár meghatározott tudást előfeltételez, ennek ellenére lényegesen különbözik a tudástól; mert „föltevéseken alapul, hogy ily módon hidalja át a tudásnak azokat a hézagait, melyeket nem lehet betölteni; ily módon az ember lekerekített rendszerhez jut.” Klaus azt sem felejtette el megemlíteni, hogy a hit létfontosságú „az ember gyakorlati alapállása szempontjából”; sőt, magán a tudományon belül sem lehet mellőzni, például egy tudósnak hinnie kell, hogy az aktuális tudományos problémák egyáltalán megoldhatóak. Ugyanakkor elutasította a vallásos hitet, és tagadta annak racionális megalapozottságát.

Loesernek az az ötlete támadt, hogy „kreativitási logikát” fejlesszen ki. A hetvenes évek második felétől kezdve több értekezést is publikált ezzel kapcsolatban. Különösen érdekelte a hit általa relevánsként definiált fajtája, a „teremtő hit”, illetve az ezt megvalósító logikai struktúrák szerepe az alkotó gondolkodás különböző fázisaiban, egyik értekezésében egy matematikussal együtt még arra is vállalkozott, hogy matematikai modellt alkosson a hittel kapcsolatos logikai műveletekről. Ez egy gráfos ábrázolásmódhoz vezetett („doxogramma”), amelyben szerepet kapott pl. a hit valószínűsége, vagy a bizonyításához szükséges „energiamennyiség”, és más, a modellben definiált mennyiségek. Egy sokkal későbbi tanulmányában a hitet a valószínűség fogalmával kötötte össze: „a legáltalánosabb értelemben vett ismeretelméleti kategória ez, s azt a nem bizonyosságon, hanem meghatározott valószínűségen alapuló föltevést jelenti, hogy egy információ igaz (avagy hamis).”

Kuczynski 1977-ben megbírálta a Klaus és M. Buhr által kiadott Philosophisches Wörterbuch c. kiadványt amiatt, hogy nem tartalmaz önálló hit szócikket, hanem pusztán a „vallásos hit” fogalmát tárgyalja, azt is lekezelő módon: „szubjektív elidegenedési helyzetből adódó, a valóság fantázia általi torzításán nyugvó, bizonyíthatatlan meggyőződés, amely természetfölötti, nem-materiális lényegiségek és erők létezését tételezi, valamint hogy ezek a faktorok beavatkoznak a természeti folyamatokba, a társadalmi életbe és az ember egyéni sorsába, s ennek megfelelően »misztikus módon« nyilvánulnak meg az emberek számára. A vallásos hitet ezért áthidalhatatlan szakadék választja el a tudástól és tudománytól.” Kuczynski a hit mint önálló fogalom elhanyagolását „megdöbbentően hibás álláspontnak” nevezte, majd több személyes tapasztalatból, illetve a hétköznapi életből vett példa közlése után a következő hitvallást fogalmazta meg: „az emberek többsége számára, bizonyos értelemben számunkra, marxisták számára, a hit mindig erősebbnek bizonyult a tudásnál. Nem a kinyilatkoztatáson alapuló vallásos hit, hanem annak egy másik formája ... Egészen egyszerűen meg kell állapítanunk, hogy a tudás mellett valójában a hit is létezik, olykor vallásos formát öltve, máskor viszont egyszerűen a tudás meghosszabbításaként egy olyan dimenzióban, ahová a tudásunkkal képtelenek volnánk eljutni.”

Valószínűleg a Kuczynski által indított vita hatására, a Manfred Buhr és Alfred Kosing szerkesztette (1974 óta több kiadásban is megjelenő) nagy filozófiai kézikönyv, a Kleines Wörterbuch negyedik kiadásától (1979) kezdve önálló szócikket szentelt a „hit” címszónak, azt „elméleti” és „vak” hitre választva, az elméleti hitről pedig ezt írja: „egyes következtetéseket, hipotéziseket és más megalapozott föltevéseket igaznak tekint, még ha ezek az adott időpillanatban nem nyertek vagy nem nyerhettek bizonyítást. Egy ilyen hit biztos tudáson alapul, amely már átesett az ellenőrzés próbáján, s gyakorlati tapasztalatokra épít. Fontos szerepet játszik a gyakorlati cselekvés orientálásában és a viselkedés meghatározásában, különösképp, ami az osztályharcot illeti. Gyakorta játssza annak a szükségszerű középtagnak a szerepét, amely közvetíti az elmélettől a gyakorlathoz vezető átmenetet.” A szócikk elhatárolja az elméleti hitet attól a „vak hittől”, amely nem bizonyos ismeretekből indul ki, hanem az érzésre alapoz, természetfölötti erők állítólagos megnyilatkozásaira és jeleire épít, és ami a „babona egyik formája, szigorú ellentétben áll a tudással”.

Frank Rupprecht még ennél is továbbment, és Realar Optimismus c. könyvében áttekintette Klaus és Loeser munkáit, valamint annak a Bern Okundnak az érvelését, aki Loesert kritizálta egy új fogalom, a „szocialista hit” bevezetése miatt (amin Loeser lényegében a szocializmus győzelmének hitét értette), mondván, hogy Loeser feleslegesen az irracionalitás talajára tereli a vitát. Rupprecht viszont csatlakozott Loeser álláspontjához, és „forradalmi hitről” beszélt, amely „olyan társadalmi érzület, mely egyidejúleg alapul tudáson és tapasztalaton”. Rupprecht Okunddal és a Kleines Wörterbuch szócikkíróival ellentétben egyáltalán nem tartotta károsnak, ha a hit fogalmát annak érzelmi, ill. – ezzel összefüggésben – társadalmi vetületeivel úgy bővítené valaki, hogy közben elismerné az így kapott tágabban értelmezett hitek bizonyos észszerűségét, vagy legalábbis társadalmi fontosságát. Az emberek ugyanis nem pusztán gondolkodó, hanem egyben érző lények is, ennélfogva a hit nemcsak elméleti kiegészítője a tudásnak, hanem azt „az érzület oldala felől is kiegészíti – a hit tudáson alapul, amennyiben a szóban forgó ember rendelkezik tudással, s ezt a tudást a hit összekapcsolja az ember szubjektív-emocionális oldalával ... A hit ebből a szempontból tehát az érzelmi erő és kötődés fogalma, amellyel a társadalom életében sor kerül egy meghatározott cél fölvállalására.” Rupprecht dolgát megkönnyítette, hogy ebben az időben már „szovjet elvtársak útmutatására” is hivatkozhatott, elsősorban Vladimir Sinkaruk néhány művére (melyek egy része németül is megjelent). Sinkaruk többek közt a hit jövőre-irányultságát hangsúlyozta, egyik írása szerint a hit olyan „pszichikai jelenség”, amely „genetikusan az ember célkitűző tevékenységével függ össze, a jövő képét foglalja magában, ama törekvés eredményeképp, hogy előzetesen megragadhatóak legyenek a jövőben rejlő lehetőségek.” A hit területén az ember „a képzelőerő jelenségeit valóságosként élheti meg, s a múlt és a jövő jelenné válhat a számára”.

Sinkaruk gondolatainak egy részét 1980-ban Drezdában a szovjet és keletnémet filozófusok közös bizottságának nyolcadik konferenciáján is előadta, az előadást követő konferencia tanulságait Rupprecht így foglalta össze: „a szellemi élet nem-vallásos jelenségeként értelmezett hit szükségszerű hellyel és korlátozott, de fontos funkcióval rendelkezik a munkásosztály társadalmi pszichéjében”. Ez felfogása szerint támogatja azt a tételt, miszerint a hit egyidejűleg elméleti képződmény – valaminek észszerű alapon történő igaznak tartása – valamint társadalmi érzület, a tudás személyes és érzelmi jellegű kiegészítője.

A marxista filozófusok párbeszéde közben kialakulni látszó „elméleti hit” fogalma kritikában részesült Joachim Forsche részéről (dicsérő megjegyzései mellett), ugyanis szerinte részint megkérdőjelezhető a hit alapjaként a tudást feltételezni, sokkal természetesebb lenne a fordított irányú viszonyítás; részben pedig logikátlannak tartotta, hogy Rupprecht a hit érzületi jellegét – amelynek észrevételét egyébként Forsche pozitívumnak látta – egybekeveri a hit tudásszerű aspektusával. Forsche szerint nem a tudás a hit alapja, hanem éppen ellenkezőleg: „a hit primer módon intuitív belátáson és értéktudáson alapuló tételezés, az igazként és és értékként való tételezés előzetes eszmei adottsága, a tudás, a cselekvés és a viselkedés előfeltevése”, ami ráadásul „a tudás valamennyi formájában ismeretalap, előfeltevés, a létbe, illetve a másik létébe vetett bizalom megelőlegezése”. Ám a hit maga nem elméleti képződmény, csupán az elméletek alapja. „A hit általunk megfogalmazott dialektikus felfogása kizárja azt, hogy a hit jelenségének két oldala egymás mellett állna – a tényállások igaznak tételezése, és az emberekbe vetett bizalom mint társadalmi érzület – illetve, hogy valamelyik oldal abszolutizálódjék a másik oldallal szemben.” Forsche szerint az eddigi vitában többen elkövették a hibát, hogy az „értelmi”-„érzelmi” fogalompár különbségét azonosítják a „racionális”-„irracionális” fogalompár különbségével. Az érzés ugyanis lehet észszerű, sőt eszes, például egy művészi intuíció eredményében akár racionális is lehet. A marxista filozófián belül uralkodóvá vált szcientista és intellektualista tradíció túl szűkre szabta az ész és az ismeret határait. A létbe, a másikba vetett bizalom, a hit nem ostobává, hanem éppenséggel nyitottá tesz a valóság iránt: ahogyan a gyermek is először az anyja, majd a világ és a dolgok felé nyílik ki. Bizalom és hit nélkül nincs emberhez méltó élet. Zárszóként hangsúlyozta, hogy súlyos hiba lenne a hit teljes területét átengedni a teológiának, előbbit már eleve irracionális bélyegezve, mert igazából csak a vallásos hit irracionális.

A neopozitivizmus legjelentősebb (de azt egyben meg is haladó, továbbfejlesztő) alakja, Rudolf Carnap a hitet a szemiotikai pragmatika tudományának körébe utalta, és több írásában is sürgette utóbbi tudomány kidolgozását (a „pragmatista atyák” filozófiáját – mint pl. Peirce-ét – ismerte és bírálta is, nem tartotta elég egzaktnak). A pragmatika felé fordulásra többek közt saját filozófiájának számos nyitott kérdése – pl. az általa „leírónak” nevezett terminusok feltételezése, vagy a számok és más absztrakt nyelvi formák létezésének dimenzionálása késztette (ez utóbbi kérdést egyértelműen a pragmatikához utalta: hogy létezőnek nevezhetőek-e az absztrakt nyelvi formák, azt végső soron csakis az döntheti el, hogy hasznosak-e). A pragmatika tárgykörébe olyan fogalmak tartoznak szerinte, mint „hit”, „tartalom”, „kijelentés”.

Több szerző (Price (1969), Armstrong (1973), Lycan (1986), Searle (1992), Audi (1994)) megkülönbözteti a hit diszpozicionális (tartós), ill. okkurrens (eseti, alkalmi) változatait. A diszpozicionális jellegű hit állandó jelleggel jelen van, míg az okkurrens jellegű csak alkalmilag. Példa:

Ez egy diszpozicionális jellegű hit. Akkor is indokolt lehet, ha János éppen alszik, vagy teljesen nyugodt. Viszont:

Ez egy okkurrens, alkalmi jellegű hit, amelyet az éppen aktuális szituáció indukál.

Egy diszpozicionális hit megfelelő körülmények között ideiglenesen okkurrenssé válhat – pontosabban, egy diszpozicionális jellegű hit, megfelelő körülmények között, kiválthat egy neki megfelelő okkurrens jellegű hitet. Például az az általános hit, hogy az étel tápláló, azt az alkalmi hitet, hogy az az étel, amit az adott pillanatban eszik, tápláló. Fordítva, egy okkurrens hit újra meg újra aktiválódva a tudatban, egy hasonló, de általánosabb, diszpozicionális hit rögzülését okozhatja. Pl. ha egy útkereszteződésen minden nap átkel valaki munkába menet, és többször is majdnem elütik, akkor joggal gondolhatja, hogy ez a kereszteződés általában is veszélyes. Van olyan álláspont, miszerint valójában minden hit (és minden tudás) diszpozicionális jellegű (diszpozicionalizmus).

A fallibilizmus az a filozófiai álláspont, miszerint az igazolt tudás (értsd: az igazolt hit) téves is lehet, még kifejezettebb formájában (erős fallibilizmus) az az álláspont, miszerint gyakorlatilag nem létezik ismeretelméleti szempontból igazoltnak tekinthető tudás: végső soron minden tudásunk csak hit. A fallibilizmus két kézenfekvő érve az illúzió-érv (sosem garantálható, hogy a megismerő szubjektum nem érzékcsalódás áldozata a hitei igazolásakor), másik pedig az igazolásregresszus: amikor a szubjektum igazol egy hitet, akkor először is igazolnia kell, hogy az igazolás helyes, de még ezelőtt annak igazolása szükséges, hogy az igazolás igazolása helyes ... és így tovább. Az igazolásban axiómaszerűen, azaz igazolatlanul elfogadott alapelvre kell előbb-utóbb támaszkodnia, ha nem akar végtelen igazolási ciklusba kerülni – viszont, mivel az axióma igazolatlan hit, így ismeretelméleti értelemben nem nevezhető tudásnak. Tehát a tudásnak végső soron csak a hit az alapja.

Az infallibilizmus ennek az álláspontnak a tagadása. Az infallibilizmus egyik lehetséges kiútja az igazolásregresszusból a fundacionalizmus: eszerint a hitek két csoportra oszthatóak, vannak alapvető és nem alapvető hitek. Az alapvető hitek sajátságos „önigazoló” tulajdonságát feltételezik, így azok kétségbevonhatatlanok (infallibilisek).

A fallibilizmus azonban nem egyenértékű a szkepticizmussal. A szkepticista – legalábbis radikális formájában – a világ megismerhetetlenségének hitét hirdeti, de – bár felhozhat fallibilista jellegű érveket álláspontja igazolására – a legtöbb fallibilista (mint pl. Peirce vagy általában a pragmatisták) nem volt radikális szkeptikus. A fallibilizmus csak a tudás végső bizonyosságát kérdőjelezi meg, de emiatt nem tartja értéktelennek, és főképp nem használhatatlannak; nem „hajítja a szemétbe” egy az egyben úgy, mint a szkepticizmus. A pragmatista iskola megalapítói – Charles Sanders Peirce, John Dewey és mások – mellett szokás Karl Raimund Poppert is fallibilistának tartani.

A modern episztemológia a hitet a tudás alapfeltételének tartja. Ha egy P kijelentés tudásnak minősül X. szubjektum számára, akkor ennek feltétele, hogy X higgyen P-ben. A kortárs episztemológiák nagyon különféleképpen definiálják a tudást, de legtöbbjük egyetért abban, hogy az episztemológia egyik fő feladata meghatározni azon feltételeket, melyek teljesülése esetén egy hit tudásnak minősül.




#Article 44: Vallásszabadság (1296 words)


A vallásszabadság – más kifejezéssel szabad vallásgyakorlás – azt az alapvető emberi jogot jelenti, mely szerint az embereknek nemcsak megengedett a hitük szerinti vallásgyakorlása, hanem ezek hirdetését is szabadon gyakorolhatják (amennyiben az mások személyiségi vagy egyéb jogait nem sérti). Tágabb értelemben a vallások és bizonyos (a fenti alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó) világnézetek (beleértve akár az ateizmust is) egyformán hirdethető, képviselhető és az állam szempontjából egyforma elbírálásban részesülő, főként megengedő állapotát értik. A Vallásszabadság világnapját január 13-án ünneplik. 1568-ban január 6. és 13. között zajlott tordai országgyűlés, amelyen a világon először foglalták törvénybe a lelkiismereti és vallásszabadságot.

A vallásszabadság sok esetben korlátozva van. A legdurvább korlátozás a vallásüldözés. A vallásszabadságba beletartozik a vallások szabad bírálhatósága, a szólásszabadság és a valláskritika is. A vallási tolerancia ellentéte pedig az egyházi diszkrimináció.

A történelem folyamán ritka volt a teljes vallásszabadság. A „törzsi vallások” idején a különböző vallású törzsek sokszor harcoltak egymással, és később is előfordultak vallásháborúk, ill. kisebb-nagyobb vallási villongások. Hozzá kell tennünk azonban, hogy a vallásháborúk oka ritkább esetben volt valódi hitbeli nézetkülönbség, az anyagi-ideológiai-politikai mozgatórugók a legtöbb esetben kimutathatóak.

Vallásháborúkra példa:

A „kultúrateremtő” vallások megszületésével az éppen uralkodó vallások gyakran nem-háborús időkben is elnyomták vagy betiltották a többi vallásnak a gyakorlását, vagy akár lépéseket is tettek más vallások gyakorlóinak meggyilkolására. Ez a vallásüldözés különösen az euro-atlanti civilizációra volt jellemző. A középkori keleten a vallási tolerancia nagyobb volt, sok rivális filozófia, vallás és világnézet tudott és tud mai napig együtt élni India, Kína területén.

A vallásüldözés példái: a keresztényüldözések, zsidóüldözések, a kereszténység nevében folytatott inkvizíció Európában, az iszlám nevében folytatott hódítások az Arab-félszigeten; kommunizmus is a huszadik századi Európában vagy Ázsiában, ami a „tudományos világnézeten” (marxizmus–leninizmus, sztálinizmus) alapulva tiltotta (térben és időben változó hevességgel) a szabad vallásgyakorlást. A történelem során a pogányokat, a zsidókat és az iszlám hitűeket is érték üldöztetések Európában.

A reformáció korabeli vallásháborúkat az augsburgi vallásbéke zárta le. Jó példa az egyre nagyobb fokú vallási toleranciára a késő középkori Magyarországon, különösen Erdély történelmében az (1568-as tordai országgyűlés).

Néhány vallás már kisgyermek számára olyan szabályokkal rendelkezik, amely végérvényes és visszavonhatatlan az egyház szempontjából és a szabad vallás választás szempontjából. Bár az egyén dönthet úgy, hogy felnőtt korára mégis más vallást választ, de azt az egyháza soha nem fogja jóváhagyni. Ilyen az izraelitáknál a körbemetélkedés, és a katolikusoknál a keresztelő.

Erdélyben az 1568-as tordai országgyűlés, a tordai katolikus templomban Európában elsőként hirdetett vallásszabadságot: „Minden helyökön az prédikátorok az evangéliumot prédikálják, hirdessék, ki-ki az ő értelme szerint, és az község, ha venni akarja, jó, ha nem penig senki kénszerítéssel ne kénszerítse […], de oly prédikátort tarthasson, az kinek tanítása ő nékie tetszik. Ezért penig senki az szuperintendensök közül, se egyebek az prédikátorokat meg ne bánthassa; ne szidalmaztassék senki az religióért senkitől […], mert a hit Istennek ajándéka…”

Ez a szabadság csak a bevett felekezetnek számító négy keresztény vallásra (katolikus, református, evangélikus, unitárius) vonatkozott.

A négy bevett vallás gyakorlását biztosító rendelkezés mögött természetesen politikai és társadalmi érdekek álltak. A Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom közé ékelődött Erdélyi Fejedelemség nem engedhette meg magának, hogy belső vallási ellentétek miatt kiszolgáltatottá váljon a létét fenyegető külső ellenségek számára. A tordai országgyűlésnek a hitről, mint Isten ajándékáról leírt gondolatai azonban már megelőlegezték a későbbi évszázadok ökumenikus keresztény törekvéseit.

Nem sokkal később írta alá IV. Henrik francia király a nantes-i ediktumot 1598-ban. Ebben biztosította a hugenottáknak a szabad vallásgyakorlatot. A katolikusokat pedig visszahelyezte jogaikba és visszaadta a vallásháborúk során elvesztett javaikat.

A vallásszabadságot az emberi jogok egyetemes nyilatkozata is deklarálja:

A Magyar Alkotmány 1949 óta biztosította a vallás szabadságát:

(2) A lelkiismereti szabadság biztosítása érdekében a Magyar Népköztársaság az egyházat különválasztja az államtól. 

Ez a cikkely módosult:

(2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.
(3) A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.
(4) A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

A 2012 január 1.-én életbelépő új alkotmány zsarnoki uralomra hivatkozva nem ismeri el az 1949. évi alkotmányt. Vallja - a nemzeti hitvallás részben -, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együtt bontakoztatható ki. Ennek az együttműködésnek a hit, hűség és szeretet az alapja. Magyarország különböző vallási hagyományait becsüli és elismeri, avval együtt, hogy elismeri a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.

A vallásszabadságba az is beletartozik, hogy mindenki szabadon, mindenféle külső kényszerítő tényező nélkül tudja megválasztani a saját vallását, vagy – ateisták esetén – a világnézetét. Továbbá az is, hogy ha közben megváltoztak a nézetei, bármikor szabadon elhagyhasson egy adott egyházat, vallást és másikat választhasson magának. Ez utóbbi esetben sok bírálat éri a magyar katolikus egyházat, hogy állítólag annak ellenére is a tagjának tekint egyeseket, hogy azok már egy másik vallás tagjai. 

Az Amszterdami Szerződéshez csatolt 11. Jegyzőkönyvön kívül a nizzai értekezleten 2000. december 7-én elfogadott Alapvető Jogok Európai Chartájának 10. cikkelye is foglalkozik a vallásszabadság kérdésével:

Tehát a vallások bírálata, kritizálhatósága, vagy a velük szembeni emberbarát szkepticizmus, ugyanolyan alapvető emberi jog, mint a gyakorlásuk.

A római katolikus egyház második vatikáni zsinata 1965. december 7-én kibocsátott Dignitatis humanae című nyilatkozatában deklarálta a vallásszabadsághoz való elidegeníthetetlen jogot, fenntartva ugyanakkor, hogy a maga részéről a katolikust tartja az egyetlen igaz vallásnak.

A vallásszabadság azt is jelenti, hogy a különféle vallások, egyházak és világnézetek követői azonos jogokat és azonos segítséget kapnak a tanaik terjesztésében, és egyiket sem gátolják, és nem is favorizálják törvényekkel, rendeletekkel. Például ezen elv alapján egyre több országban kiszélesedett a tanítható vallások száma az oktatásban. Hazánkban is egyre több vallás, egyház kap ingyenes lehetőséget a köztelevízióban vallási műsorok leadására. Sőt egyre több országban ezeket a jogokat az ateisták is megkapják.

A (minden jelző nélküli) egyházak kiemelt társadalmi szerepét Magyarországon törvény rögzíti (1990. évi IV., a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény), melyet még az utolsó nem-szabadon választott országgyűlés fogadott el.

Egyes, elsősorban SZDSZ-es politikusok és közéleti szereplők, illetve egyes kisegyházak szerint csak akkor beszélhetünk vallásszabadságról, ha az állam egyenlő esélyt ad minden vallásnak, egyháznak és világnézetnek pénzügyi területen is. Szerintük ezt az esélyegyenlőséget például sértette volna a hazánkban bevezetni kívánt úgynevezett „történelmi egyházak” és „destruktív szekták” minősítések, amely jelentősen befolyásolta volna az adott egyházak pénzügyi, gazdálkodási lehetőségeit. Mások szerint a történelmi egyházaknak (például az általuk végzett szociális és oktatómunka miatt) kiemelt társadalmi szerepük van, melyet támogatni kell – bár ilyen feladatot kisegyházak és civil szervezetek szintén kiválóan ellátnak. Semjén Zsolt bírálata szerint Magyarországon az egyházalapítás túl könnyű, nagy részük az adókedvezmények igénybe vételére jött létre, és a törvény túl egyformán kezeli a nagy intézményrendszert fenntartó egyházakkal az „álegyházakat és destruktív szektákat”.

Tomka Miklós vallásszociológus szerint (Hátrányban a felekezeti iskolák, Magyar Nemzet, 2005. szeptember 24., 6. old.) kimutatható az egyházak iránti negatív elfogultság kormányzati szinten is, például a közoktatásügyi ill. az esélyegyenlőségi minisztérium részéről az egyházi fejkvótákkal kapcsolatban. Egy másik példa – ez már az intézkedések szintjén – hogy az állami költségvetés az iskolafinanszírozás egy részét az önkormányzatokra hárította. Az intézkedés után egy évig az volt a helyzet, hogy az iskolák költségeinek egy részét az állami költségvetés fizette – ezt az egyházak is megkapták – a másik részét az önkormányzatok saját költségvetésükből – ebből az egyházi iskolák nem részesültek. A diszkriminációt a független magyar bíróság és az alkotmánybíróság is elítélte (1997. április). Ez és az egyházi tiltakozás vezetett részben a vatikáni szerződés megkötéséhez, ami átmenetileg minimálisra csökkentette az egyházi iskolák hátrányát. Ez a katolikus egyházakkal köttetett, de a kormány hasonló megállapodásokat kötött azután más egyházakkal is. Tomka szerint szokásos egyházellenes „trükk” még a szociális intézmények finanszírozásának pályázati útra terelése, mert a pályázatok gyakran kikötik, hogy „felekezetileg elkötelezett intézmények” nem pályázhatnak.

A 2010. évi fordulat után a törvény elvonta több egyház egyházi státuszát, melyről azóta is politikai vita folyik alkotmánybírósági döntések és európai bírósági döntések születtek.   




#Article 45: Szócikk (143 words)


Szócikknek nevezzük a lexikonokban, enciklopédiákban és szótárakban található egységeket, amelyek általában egy fogalmat (egy szót vagy szókapcsolatot) határoznak meg, több-kevesebb részletességgel.

Bár sokan az enciklopédia és lexikon fogalmakat azonos értelemben használják, a hagyomány szerint az enciklopédiában a szócikkek általában hosszabbak, részletesebbek, illetve a tárgyszavak átfogóbb jelentésűek, mint a lexikonoknál. A cikk egy fogalom köré épül fel, és ha a fogalom megnevezésére több szó is létezik, azoknak egy közös cikkben a helyük. Viszont ha ugyanannak a szónak több jelentése is lehet, akkor azokat más és más cikk fogja tárgyalni egy lexikonban vagy egy enciklopédiában.

Ettől kissé eltérő a szótári szócikk, mely egy szó jelentését, alakjait, eredetét tartalmazza, de nem tartalmaz részletes leírást, háttértörténetet; inkább a szó nyelvtani elemzését és használatát mutatja. A szótárban egy szó különböző jelentései egy közös szócikkben kapnak helyet, viszont ha egy fogalomra többféle szó is létezik, azok külön cikket kapnak.




#Article 46: Teller Ede (674 words)


Teller Ede, angolosan: Edward Teller (Budapest, 1908. január 15. – Stanford, Kalifornia, 2003. szeptember 9.) magyar–amerikai atomfizikus, aki élete jelentős részét az Amerikai Egyesült Államokban élte le, és sikereit is főként ott érte el. Legismertebb a hidrogénbomba-kutatásokban való aktív részvétele, emiatt mint „a hidrogénbomba atyja” vált közismertté.

Bár zsidó vallású családban nőtt fel, később agnosztikussá vált.

Teller az Osztrák–Magyar Monarchiában született, Budapesten. Apja Teller Miksa, jó nevű ügyvéd. A négyéves Mellinger-féle elemi iskola elvégzése után szüleinek dönteniük kellett, hol tanuljon tovább. Két középiskolára is gondoltak: a pesti Piarista Gimnáziumra, de ott a tanulónak kereszténynek kellett lennie, és a Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumra.

Tanulmányait 1917-ben a „Mintagimnáziumban” (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskolában, akkor még Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképző) kezdte, ahol 1925-ben jeles eredménnyel érettségizett ugyanott, ahol (Lord) Balogh Tamás, (Lord) Káldor Miklós, Kármán Tódor, Kürti Miklós, Lax Péter, Polányi Mihály, Kálmán Mór is diák volt. Még Budapesten ismerkedett össze későbbi „marslakó” barátaival: Neumann Jánossal, Szilárd Leóval, Wigner Jenővel.

Azt vallotta később, hogy tudományos sikereit annak köszönheti, hogy a magyar nyelv az anyanyelve, máskülönben „csak középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. Nyelvünk gyakran logikafejlesztő eszköznek bizonyul. Balázs Nándor fizikus is hasonló véleményen volt.

A matematika iránt érdeklődött, de apja azt tanácsolta neki, hogy praktikusabb irányt válasszon, így állapodtak meg a vegyészmérnökségben. Beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, de miután 1926. január 2-án engedélyt kapott rá, elhagyta az országot, abban a hitben, hogy Németország mentesebb lesz az antiszemitizmustól, mint a Horthy-korszak Magyarországa a numerus clausus törvényét követően.

Karlsruhéban kémiát és matematikát tanult. 1927-ben itt beszélt Hermann Mark professzor a kvantummechanikáról mint a fizika alapjáról. Ennek hatására nyergelt át a fizikára. 1928 tavaszán Münchenben, Arnold Sommerfeld mellett tanult. Ebben az évben villamosbalesetben elveszítette egyik lábfejének egy részét. Az év őszén már a Lipcsei Egyetemen tanult, ahol Werner Heisenberg volt a professzora. Nála írta meg doktori értekezését az ionizált hidrogénmolekula gerjesztett állapotairól címmel, amit 1930-ban védett meg.

Ezután előbb molekulaspektroszkópiával foglalkozott, legismertebb eredménye a Jahn–Teller-effektus (1937), majd Göttingába ment, ahol a későbbi Nobel-díjas James Franck tanársegédje lett. 1933-ban Pöschllel közösen kidolgozta a hajlítási mozgások leírására szolgáló Pöschl–Teller potenciálfüggvényt. Utána Magyar Állami Ösztöndíjjal Rómában Enrico Fermi, majd Rockefeller-ösztöndíjjal, Koppenhágában Niels Bohr mellett dolgozott. Itt találkozott először az Ukrajnából menekült George Gamowval, akivel nagy motorkerékpár túrákat tett.

Külföldi tartózkodásai idején nyaranta végig hazajárt és 1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét, Schütz-Harkányi Augusztát (Micit). Ez kiváltotta a Rockefeller-alapítvány ellenérzését: „nem fogunk nászutat szponzorálni!”

Két évet töltött a Göttingeni Egyetemen, majd 1934-ben elhagyta Németországot, a Zsidó Kimenekítő Tanács segítségével. Rövid angliai tartózkodás után, 1935-ben, Gamow hívására az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, ott a George Washington Egyetemen tanított, ahol Gamow is professzor lett. Ekkoriban sok európait hívtak az Amerikai Egyesült Államokba. Kvantummechanikát tanított az amerikai diákoknak és professzoraiknak. Teller figyelmét Gamow a magfizika felé terelte és 1938-ban együtt dolgozzák ki a termonukleáris fúzió elméletét. A béta-bomlás nukleonspint átfordító Gamow-Teller-átmenetének leírása is együttes munkájuk. Paul Hugh Emmett-tel közösen értelmezte a nempórusos szilárd felületeken lejátszódó többrétegű adszorpció jelenségét. Azóta az ilyen felületeket Brunauer-Emmett-Teller felületeknek (BET-felület) hívják.

A chicagói reaktor (1942) sikeres decemberi beindítása után meghívták a Manhattan tervbe. 1945-ben tagja, 1947-től elnöke a Reaktorbiztonsági Bizottságnak. Felismerte az urán-grafit-víz típusú reaktorok veszélyforrását (pozitív üregtényező), és sikerült leállíttatnia az USA-ban az olyan grafitos reaktorok működtetését, mint amilyen például később a csernobili erőmű lett. (Csernobilban többek között a pozitív üregtényező vezetett a katasztrófához.) Részt vett az inherensen biztonságos (bolondbiztos) TRIGA reaktorok kifejlesztésében.

Szülei és Emmi nővére Magyarországon maradtak. Nővérének férje és édesanyjának bátyja 1944-ben a holokauszt áldozatai lettek, a többiek a pesti gettóban érték meg a felszabadulást. Édesapja 1950-ben meghalt, édesanyját, nővérét és unokaöccsét 1951-ben kitelepítették Tállyára, ahonnan másfél év múlva térhettek vissza Pestre, de lakásukat közben elvették. Unokaöccse 1956-ban elhagyta az országot. Szilárd Leó 1958-ban rá akarta venni, menjen el Moszkvába vele a Pugwash Konferenciára, hogy beszélhessenek a szovjet atomfizikusokkal a nukleáris leszerelésről. Ő azonban elutasította, rokonai magyarországi fenyegetettségére hivatkozva. Ezt Szilárd elmondta Moszkvában a szovjeteknek és a magyar küldöttnek, Jánossy Lajosnak is, mint abszurd dolgot. Három hét múlva édesanyja és nővére megkapta az útlevelet és találkozhatott Tellerrel San Franciscóban. Szilárd levélben köszönte meg Jánossynak a közbenjárását.




#Article 47: Újmagyar nyelv (Mézga család) (108 words)


Az újmagyar mesterséges nyelvet a Romhányi József – Nepp József alkotópáros alkotta. A Mézga család című rajzfilmsorozatban használják a 30. századi Magyarországon, a magyar nyelv új formájaként.

Az újmagyarban nincsenek ragok, a magyar szavaknak csak az első szótagját használják, ugyanazt a ragozott alakok értelmében is.

Néha az érthetőség végett a következő szótag elején levő mássalhangzó(ka)t is az egyetlen szótaghoz kapcsolják. Több szótagos szavakat leírva – tulajdonneveken kívül – esetleg csak a hivatalos nyelvben találunk, a félreértés elkerülése végett.

A felszólító módot az első példán láthatjuk. Névelők nincsenek, igekötőket is csak akkor használnak, ha anélkül más értelme lenne az igének. (Nagyon egyszerű: Aladár érti, de az apja nem.)

Példák:




#Article 48: Egyszerű angol nyelv (921 words)


Az egyszerű angol (Basic English) nevű mesterséges nyelvet Charles Kay Ogden alkotta meg és publikálta a Basic English: A General Introduction with Rules and Grammar c. könyvében 1930-ban.

Ogden azt mondta, hogy hét év kell az angol nyelv megtanulásához, hét hónap az eszperantóhoz és hét hét az egyszerű angolhoz.

A következő szabályok és a 850 alapszó alkalmazásával könnyedén kifejezhetjük magunkat ezen a nyelven.

come, get, give, go, keep, let, make, put, seem, take, be, do, have, say, see, send, may, will

about, across, after, against, among, at, before, between, by, down, from, in, off, on, over, through, to, under, up, with

as, for, of, till, than

a, the, all, any, every, little, much, no, other, some, such, that, this, I, he, you, who

and, because, but, or, if, though, while, how, when, where, why, 
again, ever, far, forward, here, near, now, out, still, then, there, together, well

almost, enough, even, not, only, quite, so, very, tomorrow, yesterday, 
north, south, east, west, please, yes

account, act, addition, adjustment, advertisement, agreement, air, amount, amusement, animal, answer, apparatus, approval, argument, art, attack, attempt, attention, attraction, authority, back, balance, base, behaviour, belief, birth, bit, bite, blood, blow, body, brass, bread, breath, brother, building, burn, burst, business, butter, canvas, care, cause, chalk, chance, change, cloth, coal, colour, comfort, committee, company, comparison, competition, condition, connection, control, cook, copper, copy, cork, cotton, cough, country, cover, crack, credit, crime, crush, cry, current, curve, damage, danger, daughter, day, death, debt, decision, degree, design, desire, destruction, detail, development, digestion, direction, discovery, discussion, disease, disgust, distance, distribution, division, doubt, drink, driving, dust, earth, edge, education, effect, end, error, event, example, exchange, existence, expansion, experience, expert, fact, fall, family, father, fear, feeling, fiction, field, fight, fire, flame, flight, flower, fold, food, force, form, friend, front, fruit, glass, gold, government, grain, grass, grip, group, growth, guide, harbour, harmony, hate, hearing, heat, help, history, hole, hope, hour, humour, ice, idea, impulse, increase, industry, ink, insect, instrument, insurance, interest, invention, iron, jelly, join, journey, judge, jump, kick, kiss, knowledge, land, language, laugh, law, lead, learning, leather, letter, level, lift, light, limit, linen, liquid, list, look, loss, love, machine, man, manager, mark, market, mass, meal, measure, meat, meeting, memory, metal, middle, milk, mind, mine, minute, mist, money, month, morning, mother, motion, mountain, move, music, name, nation, need, news, night, noise, note, number, observation, offer, oil, operation, opinion, order, organization, ornament, owner, page, pain, paint, paper, part, paste, payment, peace, person, place, plant, play, pleasure, point, poison, polish, porter, position, powder, power, price, print, process, produce, profit, property, prose, protest, pull, punishment, purpose, push, quality, question, rain, range, rate, ray, reaction, reading, reason, record, regret, relation, religion, representative, request, respect, rest, reward, rhythm, rice, river, road, roll, room, rub, rule, run, salt, sand, scale, science, sea seat, secretary, selection, self, sense, servant, sex, shade, shake, shame, shock, side, sign, silk, silver, sister, size, sky, sleep, slip, slope, smash, smell, smile, smoke, sneeze, snow, soap, society, son, song, sort, sound, soup, space, stage, start, statement, steam, steel, step, stitch, stone, stop, story, stretch, structure, substance, sugar, suggestion, summer, support, surprise, swim, system, talk, taste, tax, teaching, tendency, test, theory, thing, thought, thunder, time, tin, top, touch, trade, transport, trick, trouble, turn, twist, unit, use, value, verse, vessel, view, voice, walk, war, wash, waste, water, wave, wax, way, weather, week, weight, wind, wine, winter, woman, wood, wool, word, work, wound, writing, year

angle, ant, apple, arch, arm, army, baby, bag, ball, band, basin, basket, bath, bed, bee, bell, berry, bird, blade, board, boat, bone, book, boot, bottle, box, boy, brain, brake, branch, brick, bridge, brush, bucket, bulb, button, cake, camera, card, cart, carriage, cat, chain, cheese, chest, chin, church, circle, clock, cloud, coat, collar, comb, cord, cow, cup, curtain, cushion, dog, door, drain, drawer, dress, drop, ear, egg, engine, eye, face, farm, feather, finger, fish, flag, floor, fly, foot, fork, fowl, frame, garden, girl, glove, goat, gun, hair, hammer, hand, hat, head, heart, hook, horn, horse, hospital, house, island, jewel, kettle, key, knee, knife, knot, leaf, leg, library, line, lip, lock, map, match, monkey, moon, mouth, muscle, nail, neck, needle, nerve, net, nose, nut, office, orange, oven, parcel, pen, pencil, picture, pig, pin, pipe, plane, plate, plough, pocket, pot, potato, prison, pump, rail, rat, receipt, ring, rod, roof, root, sail, school, scissors, screw, seed, sheep, shelf, ship, shirt, shoe, skin, skirt, snake, sock, spade, sponge, spoon, spring, square, stamp, star, station, stem, stick, stocking, stomach, store, street, sun, table, tail, thread, throat, thumb, ticket, toe, tongue, tooth, town, train, tray, tree, trousers, umbrella, wall, watch, wheel, whip, whistle, window, wing, wire, worm .

able, acid, angry, automatic, beautiful, black, boiling, bright, broken, brown, cheap, chemical, chief, clean, clear, common, complex, conscious, cut, deep, dependent, early, elastic, electric, equal, fat, fertile, first, fixed, flat, free, frequent, full, general, good, great, grey, hanging, happy, hard, healthy, high, hollow, important, kind, like, living, long, male, married, material, medical, military, natural, necessary, new, normal, open, parallel, past, physical, political, poor, possible, present, private, probable, quick, quiet, ready, red, regular, responsible, right, round, same, second, separate, serious, sharp, smooth, sticky, stiff, straight, strong, sudden, sweet, tall, thick, tight, tired, true, violent, waiting, warm, wet, wide, wise, yellow, young .

awake, bad, bent, bitter, blue, certain, cold, complete, cruel, dark, dead, dear, delicate, different, dirty, dry, false, feeble, female, foolish, future, green, ill, last, late, left, loose, loud, low, mixed, narrow, old, opposite, public, rough, sad, safe, secret, short, shut, simple, slow, small, soft, solid, special, strange, thin, white, wrong .

Néhány példa a come használatára:




#Article 49: UNICEF (3106 words)


Az UNICEF az ENSZ Gyermekalapja, melyet az ENSZ Közgyűlése 1946-ban hozott létre, hogy segítsen a II. világháború utáni Európában fagyoskodó, éhező és beteg gyerekeken, ételt, ruhát és gyógyszert juttasson el hozzájuk. Az UNICEF ma az ENSZ szakosított szervezete, tevékenységét 1965-ben Nobel-békedíjjal ismerték el.

Az ENSZ Közgyűlése az alapot ideiglenes jelleggel hozta létre 1946. december 11-én. Mivel a II. világháború után az európai gyerekek éhínséggel és betegségekkel küzdöttek, az UNICEF legfőbb célja az élelmiszer, a ruházat és az egészségügyi ellátás biztosítása volt. Az UNICEF alapítójaként Ludwik Rajchman lengyel orvost tekintik, aki 1946-tól töltötte be az első elnöki posztot. 

A több mint egy évtizedes egészségügyi munka után az UNICEF kiterjesztette működését, figyelembe véve a világ gyermekeinek szükségleteit. 1961-ben elkezdett az oktatással foglalkozni, kezdve a tanári képzések és az osztálytermi felszerelések támogatásával az újonnan függetlenné vált országokban. 1965-ben az UNICEF Nobel béke-díjat kapott a „nemzetek közötti testvériség előmozdításáért”. 1979-ben a Gyermekek Nemzetközi Évében a világ nemzetei és a szervezetei megerősítették elkötelezettségüket a gyermekek jogai iránt.

A Gyermek jogairól szóló egyezményt az ENSZ Közgyűlése 1989-ben fogadta el, és 1990 szeptemberében lépett életbe. A történelem legszélesebb körben és leggyorsabban elfogadott emberi jogi egyezménye lett. Abban az évben egy példátlan világtalálkozó került megrendezésre New York városában, ahol az állam- és kormányfők tízéves célokat tűztek ki maguk elé a gyerekek egészségével, táplálkozásával és oktatásával kapcsolatban. Az UNICEF által támogatott 1996-os tanulmányban (Machel Report: The Impact of Armed Conflict on Children) a háború gyerekekre okozott káros hatásaira hívták fel a figyelmet. 1998-ban az ENSZ Biztonsági Tanácsának a gyerekek és a háború kapcsolatáról szóló nyilvános vitája során egyértelművé vált a nemzetközi aggodalom a háború gyerekre gyakorolt súlyos hatása miatt.

A 2010-es évek középpontjában a változó világhoz való alkalmazkodás állt. 2012-ben az UNICEF megtartotta a „Globális Együttműködés a Fogyatékossággal Élő Gyermekekért” első fórumát, amely a fogyatékkal élők jogaira jogokra fókuszált, a gyermekközpontú politika és programok kiemelésével. A Gyermek jogairól szóló egyezmény 25. évfordulóját 2014-ben ünnepelte meg az UNICEF, és aktivizálta 2014–2017-es stratégiai tervét, amely hangsúlyozza minden gyermek – de különösen a leghátrányosabb helyzetű gyermekek – jogait. 2015-re A Millenniumi Fejlődési Célok korszaka véget ért, és a Fenntartható Fejlődési Célok kerültek fókuszba. Mivel a globális migráns- és menekültügyi válság a II. világháború óta nem látott méreteket ért el, 2016 óta az UNICEF megújult erővel támogatja a gyermekek jogait, méltóságát és védelmét.

Az UNICEF-nek a világ több mint 190 országában és régiójában vannak gyermekvédelmi programjai. Az UNICEF csak 2010-ben 290 humanitárius (háború-, természeti katasztrófa) helyzetre reagált 98 országban.

Az UNICEF célkitűzése a gyermekek és az ifjúság helyzetének javítása az egészségügy, a táplálkozás, a szociális gondoskodás, az oktatás és a szakképzés területén. Elősegíti a helyi közösségek fejlesztését, erősítését, hangsúlyt fektet a lányok oktatására. Programjai a legszegényebb országok legrászorultabb gyermekeit segítik. Csak az érintett kormányok beleegyezésével nyújt segítséget. Részt vesz – más ENSZ szervezetekkel, például FAO-val, UNDP-vel együtt – a fejlődő országok nemzeti fejlesztési programjaiban. Az UNICEF fennállása óta több gyermekéletet mentett meg, mint bármely más humanitárius szervezet a világon. Tevékenységét csak és kizárólag adományokból tartja fenn. A Gyermekalap államok és magánszemélyek adományait gyűjti. Az adományozásnak több formája lehetséges úgyis, mint egyszeri adományozás, rendszeres (havi) adományozás, vagy az UNICEF ajándéktárgyak vásárlása. A szervezetnek kb. 8 millió adományozója és legalább százezer önkéntese van a világon.

Az UNICEF a gyermekek jogainak szószólója, fontos szerepet játszik a Gyermek Jogairól 1989-ben elfogadott ENSZ egyezmény végrehajtásának ellenőrzésében. Ilyen minőségében jár el Magyarországon is. 2012-ben például a „Gyermek, de joggal” kampánnyal kezdte el a gyerekek jogait népszerűsíteni a szülők és gyerekek körében.

Az UNICEF munkáját jószolgálati nagykövetek támogatják és népszerűsítik. Közülük a legismertebbek Audrey Hepburn és Peter Ustinov voltak. Ma olyan népszerű személyiségek támogatják a szervezet munkáját, mint Roger Federer, Serena Williams, Claudia Schiffer, Roger Moore, Whoopi Goldberg, Susan Sarandon, Mia Farrow, David Beckham, Lionel Messi, a Berlini Filharmonikusok zenészei. 2006-ban az FC Barcelona támogatási szerződést kötött az UNICEF-fel, amit 2012-ben megújítottak. A csapat vállalta, hogy évente 1,5 millió dollárral támogatja az UNICEF gyermekvédelmi programjait. Emellett a labdarúgók az UNICEF logóját viselik mezükön, hogy ezzel is népszerűsítsék a szervezet munkáját.

A nemzeti bizottságok az UNICEF egyedülálló elemei, amelyek szerves részét képezik az UNICEF globális szervezetének. Jelenleg 34 olyan nemzeti bizottság van a világon, amelyek mindegyike független, helyi önkormányzati szervezetként működik.

Az UNICEF nyilvános arcaként és elkötelezett hangjaként, a nemzeti bizottságok azon dolgoznak fáradhatatlanul, hogy forrásokat szerezzenek a magánszektorból, előmozdítsák és támogassák a gyermekek jogait, és szemléltessék a szegénység, katasztrófák, fegyveres konfliktusok, visszaélések és kizsákmányolás által fenyegetett gyermekek helyzetét.

Az UNICEF kizárólag önkéntes hozzájárulásokból finanszírozott, és a nemzeti bizottságok együttesen az UNICEF éves jövedelmének egyharmadát emelik ki. Ez a vállalatok, a civil társadalmi szervezetek és egyéni adományozók hozzájárulásából származik. Rengeteg különböző partnert – köztük a médiát, a nemzeti és helyi kormányzati tisztviselőket, a civil szervezeteket, szakembereket, például az orvosokat és az ügyvédeket, a vállalatokat, az iskolákat, a fiatalokat és a lakosságot – vonnak össze a gyermekek jogaira vonatkozó fontos kérdésekben.

UNICEF Nemzeti Bizottságok: Amerikai Egyesült Államok, Andorra, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Hongkong – Kínai Népköztársaság Különleges Közigazgatású Régiója, Izland, Írország, Izrael, Japán, Kanada, Koreai Köztársaság, Lengyelország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Új-Zéland.

Az UNICEF az ENSZ-család tagja. A fejlett országokban nemzeti bizottságok találhatóak. A nemzeti bizottságok független helyi civil szervezetek, melynek formális kapcsolata az UNICEF-fel egy együttműködési megállapodáson alapul. A megállapodás a bizottságokat az UNICEF egyedüli képviselőjeként ismeri el az egyes országokban. Az UNICEF-nek 34 nemzeti bizottsága van, többek között például az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány az UNICEF hazai képviselőjeként adományokat gyűjt az UNICEF gyermekvédő programjaihoz, és küzd a gyermekjogok hazai érvényesüléséért. Magyarországon nemzeti bizottság, nem pedig programiroda található, azaz helyi humanitárius programot nem folytat az alapítvány.t

Az UNICEF 1946-ban lépett először kapcsolatba Magyarországgal, amikor a II. világháború után élelemmel, egészségügyi ellátással segítette országunkat. Tejport, ruhát és penicillint szállított az iskoláknak, a kórházaknak és különböző gyermekintézményeknek, malária és vérhas elleni kampányokat szervezett. Az irodát azonban 1949-ben politikai okokból bezáratta az akkori kormány, kijelentve, hogy nincs többé az UNICEF segítségére rászorulva.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kuratóriuma új ügyvezetőt nevezett ki a szervezet élére 2017-ben. A több mint három év után távozó Danks Emesét Mészáros Antónia váltotta, aki 2017. augusztus 15-től tölti be az ügyvezető igazgatói pozíciót.

Az UNICEF az ENSZ Közgyűlésétől kapta megbízását azért, hogy támogassa a gyermekek jogainak védelmét, segítse alapvető szükségleteik elérését és, hogy kiterjessze lehetőségeiket a bennük rejlő képességek felszínre hozása érdekében.

Az UNICEF tevékenységének iránymutatója a Gyermekjogi egyezmény. A szervezet azért küzd, hogy megteremtse a gyermekek jogait, kiállva a gyermekekkel szembeni etikus elvekért és nemzetközi standardokért.

Az UNICEF hisz abban, hogy a gyermekek túléléshez, védelemhez és fejlődéshez való jogai egyetemes követelmények, amelyek az emberi fejlődés nélkülözhetetlen részét képezik.

Az UNICEF mozgósítja a politikai akaratot és az anyagi forrásokat azért, hogy segítse a világ országait, különös tekintettel a fejlődő országokra, annak érdekében, hogy biztosítsák a gyermekek elsőbbségét, és hogy megteremthessék a lehetőségeiket a megfelelő politika irányvonalak kialakítására és szolgáltatásokat nyújtsanak a gyermekek és családjaik számára.

Az UNICEF elkötelezett amellett, hogy a leghátrányosabb helyzetű gyermekeknek speciális védelmet biztosítson – háborús helyzetek, természeti katasztrófák, minden nemű agresszió vagy kizsákmányolás áldozatainak –, valamint azoknak, akik rendkívüli szegénységben vagy fogyatékossággal élnek.

Az UNICEF fellép a szükségállapotokban, azért, hogy a gyermekek jogait megvédje. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének partnereivel és más humanitárius szervezetekkel együttműködésben az UNICEF, partnerei számára elérhetővé teszi egyedülálló képességeit a gyors reagálás érdekében, azért, hogy enyhítse a gyermekek szenvedéseit és segítse a gyermekek érdekében munkálkodókat.

Az UNICEF egy pártatlan szervezet, melynek együttműködései mentesek minden fajta megkülönböztetéstől. Bármilyen tevékenységet is végezzen, munkája során mindig a leghátrányosabb helyzetű gyermekek és a legnagyobb szükséget szenvedő országok élveznek elsőbbséget.

Az UNICEF célja, hogy a partnerországokban működő programjai által elősegítse a nők és lányok jogegyenlőségét és, hogy támogassa részvételüket közösségük mind politikai-, társadalmi-, mind pedig gazdasági életében.

Az UNICEF minden egyes partnerével a világ közösségei által elfogadásra került „fenntartható emberi fejlődés” célkitűzéseinek megvalósulásáért dolgozik, és azért, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányában lefektetett béke és társadalmi fejlődés víziója megvalósuljon.

Magyarországon nem programiroda, hanem Nemzeti Bizottság működik. Az UNICEF azokban az országokban tart fenn programokat, ahol magas a gyermekhalandóság és a gyermekek társadalmon belüli aránya, és alacsony az egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelem. Az UNICEF olyan országokban nyújt közvetlen segítséget, ahol az adott országnak sem a kormánya, sem a lakossága nem képes segíteni a gyerekeken. Ott dolgozik, ahol a gyerekek már éhen halnak, ahol nincsenek iskolák, ott oszt oltást, ahol a legalapvetőbb oltások is hiányoznak.

A Magyar Bizottság elsődleges feladata az adományszervezés. Egyéni, vállalati adományokon keresztül támogatja az UNICEF nemzetközi humanitárius és fejlesztési programjait. Az UNICEF kizárólag önkéntes adományokból gazdálkodik, a nemzeti bizottságok együttesen az UNICEF éves bevételének mintegy egyharmadát teszik ki.

Az UNICEF Magyar Bizottság adományszervezésen túl gyermekjogi programot folytat Magyarországon. A gyermekjogok megismerése, tisztelete és védelme érdekében figyelemfelhívó, oktató és érdekérvényesítő munkát végez a Magyar Bizottság Magyarországon. Az UNICEF kutatásokat végez, amelyek segítenek rávilágítani a főbb kihívásokra, és elősegítik a bizonyítékokon alapuló érdekérvényesítő munkát. Az UNICEF központi publikációinak hazai bemutatásával és kommunikációjával elősegíti a hazai a gyermekvédelmi és gyermekjogi érdekérvényesítő munkát. Továbbá a számos program mellett, szakmai partnerekkel és a kormányzattal együttműködve azért dolgoznak, hogy a gyermekek jogai és érdekei bármely témában és ügyben elsőbbséget élvezzenek.

Az “Ébresztő-óra” az UNICEF Magyar Bizottság első országos iskolai programja, a Telenor Magyarország támogatásával. Az “Ébresztő-óra” keretében az UNICEF által kiképzett előadók interaktív előadásokat tartanak 4–12. osztályos gyermekeknek. A foglalkozás témái: gyermekjogok, gyermekek helyzete a világban, gyermekekkel szembeni erőszak.

Az „Ébresztő-óra” program célja, hogy növelje a gyermekjogok ismertségét az iskolákban, és az UNICEF gyermekvédő tevékenységének bemutatásával érzékenyítse a gyermekeket a fejlődő világ, a fenntartható fejlődés és a globalizált világ problémái iránt. A program hozzájárul ahhoz, hogy javuljon a gyerekek önértékelése, növeli látókörüket, és fogékonyabbá teszi őket az őket körülvevő és a fejlődő világ problémái iránt. A foglalkozások témája összhangban van a Nemzeti Ifjúsági Stratégia és a Nemzeti Alaptanterv célkitűzéseivel is.

A foglalkozásokat külön erre a célra felkészített önkéntes előadók tartják. Az Ébresztő-óra előadók hálózata két szintű: trénerekből és előadókból áll. A trénerek feladata egyrészt az előadók képzése és mentorálása, másrészt maguk is foglalkozásokat tartanak iskolákban. Az Ébresztő-óra trénerei gyermekjogi, szociális, humanitárius vagy ismeretterjesztési területen már tapasztalatokkal rendelkező lelkes önkéntesekből áll, köztük van például D. Tóth Kriszta UNICEF Nagykövet. A program elindulása óta, több, mint 14.000 gyereket sikerült közvetlenül elérni.

Híres Ébresztő-óra önkéntesek:

Az „UNICEF Gyerekbarát Település” olyan helyi irányítási rendszer, modell és jó gyakorlat kialakítását tűzi ki célul, amely a Magyarországon 1991 óta hatályos ENSZ Gyermekjogi egyezményen alapulva, kötelezettséget vállal a gyermekek kiemelt és fokozott védelmére és a gyermekek jogainak tiszteletben tartására.

Az eredetileg „Gyermekbarát Városok” (Child Friendly Cities) néven megszületett koncepció minden olyan közösségben kifejleszthető és alkalmazható, ahol gyermekek élnek. A mára globálissá vált programot 1996-ban indították Európában, s azóta számos uniós tagállamban (például Franciaországban, Németországban, Spanyolországban, Szlovéniában, Horvátországban) nagy sikerrel indult a helyi önkormányzatok és az adott UNICEF Nemzeti Bizottságokon keresztül.

A program az ENSZ Gyermekjogi egyezmény célkitűzéseit alkalmazza azon a szinten, ahol és amikor a legnagyobb közvetlen hatással lehet a gyermekek életére: helyben.

Az „UNICEF Gyerekbarát Település” a Gyermekjogi egyezmény teljes körű betartásáért dolgozik. Ennek megfelelően garantálja, hogy minden, 18 év alatti fiatal polgára:

Az „UNICEF Gyerekbarát Település” elképzelése a jó gyakorlatokon nyugvó keretet és iránymutatást biztosít, amely bármely településnek segítséget nyújt, hogy vezetése, környezete, vállalkozásokkal való kapcsolatai és szolgáltatásai „gyermekbarátabbakká” válhassanak, hogy majd hálózatot alkotva, a körülöttük lévő településeknek is át tudja adni a tudást és a vonatkozó jó gyakorlatot.

A pályázatok elbírálását egy szakértőkből, civil szervezetek képviselőiből álló Értékelő Bizottság végzi, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány koordinációja mellett.

Évente 3 települési önkormányzat nyerheti el a címet, amelynek ünnepélyes átadására minden év szeptember 20-án, a Gyermekek Világnapján kerül sor. A cím adományozása évente felülvizsgálatra kerül, amennyiben a település nem felel meg a cím elnyeréséhez szükséges kritériumoknak többé, a cím megvonásra kerül az Értékelő Bizottság döntése alapján. A nyertes településekkel az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány támogatási szerződést köt.

Az Elismerő Cím elnyerésekor az önkormányzat pénzbeli támogatást (2 millió forintot) és díszoklevelet kap, valamint az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány honlapján és kommunikációs csatornáin megjelenhet. Kizárólagos jogosultságot szerez továbbá az „UNICEF Gyerekbarát Település” logójának és kommunikációs anyagainak használatára.

Gyerekbarát Települések:

A „Szívünk rajta” 2014-ben indult a Libri-Bookline Zrt. és az UNICEF Magyar Bizottság közös könyvajánló programjaként. Célja megkönnyíteni a szülők könyvválasztását, hogy gyerekeiknek az életkorukhoz és érdeklődésükhöz legmegfelelőbb könyveket választhassák. A program segít a tájékozódásban, hogy melyik könyv nyújt minőségi és tartalmas szórakozást gyermeknek és szülőnek egyaránt és kiemeli a szakmai csapat szerint kiváló tartalmakat, és ezeknek kiemelt kommunikációs felületeket biztosít.

A Szívünk rajta szakmai csapat a beérkezett ajánlásokat negyedévente elbírálja, és kiválasztja a három kategóriában a (’mesél’, ’segít’, ’fejleszt’) 4-12 éves gyerekeknek szóló könyveket, a ’rád talál’ kategóriában pedig a kamaszoknak szóló kiadványok kapják meg a Szívünk rajta matricát.

Kategóriák:

MESÉL - Egyedi, különleges módon megírt és illusztrált könyvek, melyek életre szóló, meghatározó élményt jelenthetnek. Saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük.

SEGÍT - Könyvek, melyek felkészítik a szülőket a mindennapi kihívásokra, és segítik a gyermekeket saját problémáik és a számukra különleges vagy nehéz élethelyzetek jobb megértésében.

FEJLESZT - Az olvasást, készségeket, szókincset, speciális nevelési igényt és egyéb készségeket támogató könyvek. Az ilyen könyvek olvasása segítik a gyereket, a rigmusok és mondókák segítik az olvasástanulást, mások a szókincs, számolás fejlődését támogatják.

RÁD TALÁL – Ezek a könyvek képesek érzelmileg bevonni, véleményformálásra késztetni a kamaszt, motiválni és inspirálni őt.

A szakmai bizottság tagjai olyan szakemberek, akik több nézőpontból és hozzáértő módon tudják kiválasztani a legizgalmasabb gyerek- és gyereknevelési könyveket.

Jónásné Bánfi Csilla – könyvtárpedagógia-tanár

Dr. Kádár Annamária – gyerekpszichológus

D. Tóth Kriszta – író, az UNICEF nagykövete

Gyurkó Szilvia – gyermekjogi szakértő

Magyarósi Éva – szobrász, animációs rendező, könyvillusztrátor

Ruff Orsolya – újságíró

Bényei Judit – a MOME egyetemi docense

Az UNICEF Magyar Bizottság a világon elsőként fejlesztett ki egy olyan mobiltelefonos alkalmazást, ami erőszak helyzetekben azonnali segítséget nyújt a gyermekeknek. A mobil alkalmazás segít az erőszak helyzetek felismerésében, elkerülésében és kezelésében. Ha a gyermeket bántják, vagy veszélyben van, egyetlen gombnyomással segítséget hívhat, vagy elküldheti GPS koordinátáit. Az alkalmazás segítségével tanácsot kérhet arra is, mit mondjon, vagy mit tegyen a gyermek, ha erőszak érte, vagy segíteni szeretne valakin, akit erőszak ért, tehát az alapvető funkciók mellett (segélyhívó, pánik gomb, helyzetjelzés) a gyermekek elsajátíthatják az erőszakmentes megoldási módokat és rátanulhatnak a konfliktusrendezés pozitív technikáira.

A 2014. évi “Biztonságosabb Internet Nap” rendezvény alkalmából a HelpAPP nyerte el az Év Legjobb Gyermekvédelmi Tartalma különdíjat.

A gyermekek védelme az erőszak valamennyi formájától alapvető jog, amelyet az ENSZ Gyermekjogi egyezménye és a magyar törvények is biztosítanak. 2016 óta lehetőség van felvenni a kapcsolatot szakemberként vagy szülőként, felnőttként az UNICEF Magyar Bizottságával, jogi természetű kérdések esetében vagy a gyerekjogok más módon történő megsértése kapcsán. A Jogsegély szolgáltatásban a gyermekjogi munkatársak mellett az 1897-ben alapított Dr. Szűcs Andrea Ügyvédi Iroda és az ELTE Bibó István Szakkollégiuma dolgozik közösen, akiket külső szakértők is segítenek.

Az UNICEF és a Globális Célok projekt szervezői először indítottak egy globális tanórai projektet, A Világ Legnagyobb Tanórája címmel. A kezdeményezéshez csatlakozva potenciálisan 500 millió gyerek ismerkedhet meg az ENSZ által meghirdetett Fenntartható Fejlesztési Célokkal, és juthat közelebb ahhoz, hogy részesévé váljon egy fenntarthatóbb jövő építésének. Magyarországon is számos iskola csatlakozott a globális kezdeményezéshez.

Az eseménysorozat magyarországi lebonyolítója az Emberi Erőforrások Minisztériumának felkérésére a PontVelem Okos program szervezője, a PontVelem Nonprofit Kft. A kezdeményezés globális partnere az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.

A Világ Legnagyobb Tanórája tananyagát és kiegészítő anyagait az ENSZ koordinálásával egy szakértői csapat készíti és a főbb világnyelveken teszik elérhetővé. Magyarra fordítás és lektorálás után az anyag változatlan tartalommal elérhető a részt vevő iskolák számára. Mind a tananyag, mind a kiegészítő anyagok csak online, letölthető formában érhetők el, azok nyomtatása helyben az iskolában történik. A tanóra megtartására a kijelölt hét áll rendelkezésre.

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kezdeményezésére és közreműködésével 2015. február 13-án megalakult a Gyermekjogi Civil Koalíció.

A szakmai fórum célja a párbeszéd és az aktív együttműködés előmozdítása a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakértők között, valamint a gyermekjogokkal kapcsolatos egységes fogalomrendszer kidolgozása, továbbá az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága által, Magyarország számára megfogalmazott ajánlások végrehajtásának és az ENSZ emberi jogi bizottságai számára küldendő következő jelentések előkészületeinek elősegítése.

A koalícióhoz olyan, a gyermekek védelmével és a gyermekjogok érvényesítésével foglalkozó civil szervezetek és szakemberek csatlakoztak, akik az ENSZ Gyermekjogi egyezményének rendelkezéseivel teljes összhangban végzik tevékenységüket, és aktív szerepet vállaltak a szakmai együttműködésben.

A koalíció, illetve a különböző témakörök köré szerveződő munkacsoportok (pl. oktatás, gyermekvédelem, fogyatékosság, gyermekekkel szembeni erőszak, nemzetközi advocacy) találkozókat tartanak, amelyek alkalmával szakmai kérdésekről tárgyalnak, egyeztetnek.

Az UNICEF Magyar Bizottság 1%-os kampánya minden évben a gyermekekkel szembeni erőszak felhívásáról szól. Az UNICEF gyermekbántalmazás elleni kampánya egy olyan jobb világ felé tett első lépés, ahol a gyermekek igazi gyermekként élhetnek, védelemben és elfogadásban.

Az, hogy az erőszak általánosan jelen van, legyen az fizikai, lelki, szexuális, iskolai vagy cyberbántalmazás, nem jelenti azt, hogy nem számít súlyos jogsértésnek. A kampány segítségével az adományozók támogathatják a gyerekek félelemtől és erőszaktól, bántalmazástól és kizsákmányolástól mentes, szabad élethez való alapvető jogát. Az 1%-os felajánlók a Magyar Bizottság gyermekjogi figyelemfelkeltő és oktatási programjait segíthetik.

Az erőszakmentes gyermekkor megteremtése sok összetevőből áll, ezért az UNICEF programjai is sokféle módon segítik a problémát.

Mit tesz az UNICEF az erőszakmentes gyermekkorért?

Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány a 2017-es évtől kiemelt figyelmet fordít a cyberbullying kezelésére és megelőzésére. Az Alapítvány célja, hogy felhívja a figyelmet az online zaklatás jelenlétére, súlyosságára, és hogy segítsen a gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak abban, hogy miképpen tudják kezelni vagy megelőzni az internetes bántalmazást. A 2017-ben befolyt 1%-os felajánlásokból erre a problémára fog az UNICEF koncentrálni.

Az intézmény számos szemléletformáló anyagot készít a gyerekeknek, még több információt oszt meg a HelpAPP alkalmazáson keresztül. Tájékoztatókkal segít eligazodni a szülőknek az online térben, bemutatja, milyen oldalakat, alkalmazásokat használnak a gyerekek, és mi történik ott, továbbá segít abban, hogy milyen technikákkal, milyen kérdésekkel lehet beszélgetni a gyerekekkel az internethasználatról, úgy, hogy azzal a szülő és a gyermek közti bizalom megmaradjon és tovább épüljön. Segít a pedagógusoknak is, jó gyakorlatokat, óravázlatokat oszt meg, amelyek segítségével osztályon belül tudják kezelni a konfliktusokat, és továbbra is rendelkezésre áll Ébresztő-óra program, speciális, online zaklatással kapcsolatos órával.

A 25. születésnapját ünneplő, megújult Bravo magazin Real Life rovata az UNICEF Magyarország együttműködésével készül. A társadalmi felelősségvállalás jegyében minden hónapban egy-egy aktuális témát dolgoz fel az UNICEF, megszólítva a tinédzsereket. A magazinban decemberig olvashatóak az UNICEF által írt cikkek.

November 20-a a Gyerekek Világnapja. Egy mókás nap komoly üzenettel, amikor a gyerekek átveszik a felnőttek szerepeit a médiában, üzleti életben, sportban, hogy felhívják a figyelmet a gyerekek jogainak fontosságára. 

Az UNICEF munkáját jószolgálati nagykövetek támogatják és népszerűsítik.

Nagykövetek:

Sportnagykövetek:

A fiatal nagykövet pozíciót az UNICEF Magyarország 2015-ben hozta létre azzal a céllal, hogy biztosítsa az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény szellemében a gyermekek részvételét munkájában, bekapcsolódjon az UNICEF programjainak népszerűsítésébe és képviselje a gyerekjogi programokban az érintettek érdekeit.




#Article 50: GNU General Public License (458 words)


A GNU General Public License (rövid neve GPL, magyarul: GNU Általános Nyilvános Licenc) egy általános célú nyílt forráskódú licenc, amelyet a Free Software Foundation (FSF) tervezett a GNU projekt programkódjaihoz. A GPL leginkább elterjedt változata, a GPLv2 1991-ben készült, de 2007 nyarán megjelent a GPLv3 verzió is.

A GPL a legelső, és egyben a legelterjedtebb valóban szabad licenc. A GPL nemcsak, hogy szorosan kapcsolódik a szabad szoftver mozgalomhoz, de ez alapozta meg a mozgalom sikerét is.

A GPL licencnek létezik egy lazább GNU Lesser General Public License nevű változata, melyet általában külső programkönyvtárakhoz használnak. A licenc lazább jellegét az adja, hogy a programkönyvtár módosítása esetén a forráskód megosztása (a GPL-hez hasonlóan) kötelező, ugyanakkor a programkönyvtárat használó alkalmazás maradhat zárt forrású, amennyiben a programkönyvtárat dinamikusan szerkesztjük a programhoz. (tipikusan .jar, .dll, .so, stb.)

A licenc lényege – más szabad licencekhez hasonlóan –, hogy a mű szabadon terjeszthető (akár pénzért is), és szabadon módosítható, de a terjesztései és a módosítások kötelezően szintén GPL licenc alatt kell, hogy megjelenjenek, így biztosítva, hogy a szabad tartalmakból készült bármilyen származékos mű is szabad maradjon.

A GPL legnagyobb programbázisa jelenleg a Linux rendszermag és a szabad Unix-szerű rendszerek segédprogramjai. Jelentős mérföldkő volt a nyílt forráskód történetében a Java Platform GPL licenc alatti megnyitása 2007-ben.

A vállalati szféra GPL-lel, illetve szabad programokkal kapcsolatos idegenkedését a Nyílt forráskód kezdeményezés próbálja feloldani 1998 óta. Első tevékenységük a vonzónak szánt nyílt forráskód (open source, angol) fogalom bevezetése volt a félreérthető szabad szoftver (free software: a free jelenthet ingyenest, általában szabad) helyett. A nyílt forráskód ma már megkerülhetetlen fogalom a vállalati informatikában, bár ez nem hozta magával az összes kapcsolódó intézmény (például a Free Software Foundation) automatikus névváltozását. Ennek oka, hogy a Szabad Szoftver alapítvány etikai értékei nagy mértékben különböznek az Nyílt forráskód kezdeményezés etikai értékeitől.

A GPL korábbi kiadásainak hiányosságai közé sorolható, hogy nem határozták meg pontosan a szoftverből való haszonszerzés lehetőségeit: így például jogszerűnek számított GPL licencű programokról is kétoldalú kereskedelmi megállapodásokat kötni, és azt piaci előny szerzésére felhasználni. Ennek egyik sokat vitatott esete volt a 2006-os Novell-Microsoft, vagy a 2007-es Microsoft-Xandros egyezmény. A GPLv3 megtiltja az ilyen manipulációkat, de nem tekinti jogtalannak a korábban megkötött szerződéseket.

Fontos tudnivaló, hogy az FSF nem fogadja el hivatalosnak (sok más nyelvű fordítással együtt) a magyar nyelvűt. Ennek oka, hogy rendkívül költséges lenne számukra hitelesített szakfordítást rendelni. Az FSF szerint egy félrefordítás feje tetejére állíthatná a dolgokat, ezért inkább elzárkóznak a honosított verzióktól, bár a weboldalukról könnyedén elérhetőek.

Az OSI és az FSF által nyilvántartott szabad szoftver licenceknél azt vizsgálják, hogy kompatibilis-e a GPL licenccel. A legtöbb szabad licenc igen, de pl. az Apple Public Source License vagy az IBM Public Licenc nem kompatibilis, vagy az ilyen licenccel terjesztett programok nem kombinálhatók szabadon a GPL licenc alatt terjesztett szoftverek forráskódjával.




#Article 51: Ősmagyar vallás (6224 words)


Az ősmagyar vallás a kereszténység felvétele előtti magyar hitvilágot jelenti, mindazokat a mitológiai képzeteket, lényeket, és a világ keletkezésére, felépítésére és működésére vonatkozó elgondolásokat, melyek egy többnyire egységes mitológia, pogány kori államvallás részét képezték. A vallásukról tömören annyit mondhatunk, hogy az ősmagyarok túlnyomórészt pogányok voltak, azaz vallásuk nem az egyistenhit alapján állt, nem imádtak feltétlenül egy transzcendens lényt, viszont ugyanúgy volt erkölcsi, lelki-tudati és szellemi tanításrendszerük és életcélokat kijelölő eszmerendszerük, mint napjaink világvallásainak.

Kutatók szerint az ősmagyar nép a magával hozott természetmágián túl kapcsolatba került az ősiráni vallásokkal, a zoroasztrizmussal és annak ágával, a zurvánizmussal, a Mithrász-kultusszal, a manicheizmussal, továbbá a védikus hagyománnyal és a kereszténység elemeivel.
A kereszténység előtti magyar ősvallás valószínűleg egy, a sámánizmus és a tengrizmus néven ismert hiedelemrendszerek sajátosan magyar elemekkel kiegészült változata. A „magyar ősvallás” pontos mibenlétével, elemeivel kapcsolatban azonban a tudományos életen belül, és azon kívül is különféle elméletek léteznek, így jelenleg nincs egységes kánonja a magyar ősvallásnak és a magyar mitológiának. (Ehhez az is hozzátartozik, hogy egyes alakok, történetek a különböző időben és helyen történt gyűjtésekben eltérhetnek vagy akár ellent is mondhatnak egymásnak.)

Az ősmagyarok nem készítettek írásos feljegyzéseket, így csak más népek feljegyzéseire, régészeti leletekre, illetve későbbi beszámolókra és a folklórra támaszkodhatunk. A felsőbbrendűség elvéből kiinduló kereszténység is gondoskodott arról, hogy az egykori pogány hit tanai, illetve szellemi és tárgyi emlékei megsemmisüljenek.

A történelem folyamán a magyar nép „magába olvasztotta” az avar, hun, kun, besenyő, jász, székely, továbbá a germán, szlovák, rutén, szerb, horvát, román, zsidó, bolgár, cigány és sok más betelepülő népeket, néptöredékeket is. A magyar nyelv „önálló életre” kelt, mert az egységes nyelv alkotja a nemzetet, ugyanakkor a mai nemzet legnagyobb részében az előbb felsorolt népek utódaiból tevődik össze. A nyelv megmenekült az eltűnéstől, ugyanakkor az embertanilag magyarnak nevezett eredeti népcsoport szinte kihalt, de legalábbis majdnem az eltűnés szélére került.

A hunok közül sokan keresztények lettek, keleten is. Többségük a nesztoriánus kereszténységhez tartozott, míg Pannóniában inkább az arianizmus volt jellemző. A magyarságba beolvadt avarok is bizonyítottan keresztények voltak.

Az ősmagyarok egy csoportja már a honfoglalás előtt, a Fekete-tenger-menti térségben megkeresztelkedett, ami keleti rítus szerint történhetett.

A szlávok két nagy hittérítője, Cirill és Metód találkozott az etelközi magyarokkal. A korabeli leírás így mondja el:

A 9. században a Fekete- és Kaszpi-tenger közötti terület nagy részét uraló Kazár Birodalom elitje zsidó hitre tért (fennhatóságuk alá tartoztak a magyarok is), de Közép- és Kelet-Európában ekkor a kereszténység részéről is intenzív térítés folyt, ennek ellenére a magyarság túlnyomó része még a 9. század végén is pogány volt.

A kalandozó magyarság idejéből van egy történeti adatunk, amely a pogány magyart a 11. sz.-i, kereszténység elleni lázadóknál valamivel közönyösebbeknek mutatja. A 926-os Sankt Gallen-i kaland alkalmával bennjártak az ottani kolostorban, abban mindent felkutattak, Szt. Gallus oltárához azonban hozzá se nyúltak, s a templomban őket csendre intő, féleszű Heribald nevű barátot figyelmeztetéseiért egypárszor nyakon teremtették, különben azonban nevettek a bolondságán. Két bajtársuk beleveszett abba a vakmerő vállalkozásukba, hogy le akarta szedni a templom tetejéről az aranyozott kakast. Az egyik a kakas piszkálgatása közben zuhant le, a másik a toronyból le akart csúnyítani, de nagyon kihajolt, kibukott és agyonütötte magát. Holttestüket a templom kapujában égették el. Olyan máglyát raktak, hogy lángjai a templom boltozatáig felcsaptak, de a templomban kárt nem tettek. Néhány kóborló ráakadt Viborada apáca hajlékára, melybe az befalaztatta magát s mindössze egy kis nyíláson érintkezett a külvilággal. Felülről behatoltak a házikóba, s a benne imádkozva talált Viboradát agyba-főbe verték, úgy hogy az másnapra meg is halt. Heribald azonban holta napjáig megemlegette a magyarokat, akik bántották ugyan, de bort is adtak neki, s jól is lakatták.

A fejedelmek idején, Taksony és Géza korában erős geopolitikai nyomás nehezedett a magyarságra, hogy hagyjanak fel az ősvallásukkal és a kényszer hatására Géza felvette a kereszténységet, pontosabban, keresztény szertartásokat vegyített az ősvallás közé. Amikor Ditmár, a Magdeburgból származó püspök ezért a szinkretizmusért megrótta, azt mondta, hogy elég nagy úr ahhoz, hogy két istennek áldozzon. 
Géza felszólította az ország elöljáróit, hogy kövessék példáját és vegyék fel családjaikkal együtt a keresztény hitet.
Ekkor már érkeztek keresztény térítő papok. A pogányok nem üldözték őket, sem a kereszténységre térőket, ebben az időben még nagyfokú vallásszabadság volt, ami Piligrim püspök 974-es, pápához írt leveléből is kiderül:

A levélben említés esik arról is, hogy az országban megindult a templomépítés is.

A népnek a kereszténységre térítése azonban csak súlyos harcok árán ment csak végbe. 
Géza fia, I. István legitimálta magát, mint keresztény, Isten kegyelméből uralkodó királyt. Nyugati papokat hozatott az országba, kötelező vallássá tette és erőszakkal terjesztette a kereszténységet. A lakosság nagy része csak a kényszernek engedve hajtotta a fejét a keresztvíz alá:

A király az egyház zászlaja alatt és erős német segítséggel legyőzte Koppányt, Somogy urát, (ezt a küzdelmet később a németek és magyarok harcának is nevezték) majd Prokuj gyulát, Erdély urát, s ezzel a régi vallást erősen visszaszorította. Később a katolikus egyház egyházszervezői tevékenysége miatt szentté avatta.

István utódja, Péter azonban nem kellett a népnek és a pogányság visszaállítása érdekében a megvakított Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát hívták vissza a trónra. Ez volt az ún. első pogánylázadás ideje. Levente, mint koronázatlan fejedelem, a pogányok vezetőjével, Vatával tíz hónapig irányította az országot, utána tisztázatlan okok miatt átkerült a hatalom Andráshoz (Endréhez).

András a megkoronázása után újra betiltotta a pogányságot. A Képes krónika alapján: „megparancsolta tehát az egész nemzetének fejvesztés terhe mellett, hogy hagyják el a pogány szokást, amit előbb engedélyezett nekik, térjenek vissza Krisztus igaz hitére, és mindenben ama törvény szerint éljenek, amelyre Szt. István király oktatta őket”. Béla ezután legyőzte a németekre támaszkodó Andrást, és 1060-ban elfoglalta a trónt.

Amikor Béla megkoronáztatta magát, gyűlésre hívta össze a népek véneit. Elrendelte, hogy minden falu két-két véne jelenjen meg. Azok számosan el is jöttek, majd elöljárókat választottak és követelték a királytól, hogy őseik példáját követve „pogány” módon élhessenek, továbbá hogy a püspököket, papokat és dézsmaszedőket elkergethessék, hogy a keresztény templomokat és a harangokat széttörjék.

Ismét a Képes Krónikát idézve: Harmadnapon pedig, mikor a választ várták, a király parancsára fegyveres katonák rontottak rájuk, néhányukat megölték, vezetőiket az emelvényről letaszítva eltiporták, a többieket megkötözték és keményen megkorbácsolták, és egy részüket megölve, másokat megkötözve és megkorbácsolva nagy nehezen lecsillapították a lázadást a katonák...
Miután Szent István király Krisztus hitére térítette Hungariát, az még kétszer tért vissza a pogánysághoz. Először Endre király idejében, másodszor Béla király idején, amint most megírtuk.

Ez volt a pogány nép utolsó egységes fellépése az országban, amikor a régi hitre való visszatérést követelték. A felkelésben részt vett Vata fia, Javas is, aki – apja szokását követve sok varázslót, javast és jóst gyűjtött maga köré.

I. Béla új pénzérméket veretett, melyeken egyik oldalon egy kereszt, a másik oldalon a király neve volt látható. Megkoronázása után, alig három év múlva a királyra rászakadt a trón nehéz faépítménye, súlyosan megsebesült, és „félholtan vitték a Kanizsva patakjához; ott távozott el a világból.” Sokan a pogány máguspapok átkai beteljesülésének tartották a szokatlan esetet.

A kereszténnyé lett magyar királyok később törvényekben tiltották meg a régi hit gyakorlását. Kálmán király dekrétuma szerint törvényt sértenek azok, „akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek.”

A magyar kereszténység első három évszázadát végigkísérték az ún. „mágus-perek”. Ekkor még sokan, ispánok, püspökök is igénybe vették a gyógyító „mágusok” tudományát. Köztük Árpád-házi Szt. Margit is. A „mágus-pörök” iratából tudjuk, hogy pártfogásába vett gyógyító sámánokat vagy táltosokat.

A táltosok és a vallás egykori specialistái ugyan rejtezésbe vonultak vissza, de titkos szervezetük még évszázadokig behálózta a magyar birodalmat. Az összekötő szálak az egyes csoportok között csak a török hódoltság idején szakadtak szét. Elsorvadhatott sok sejt azért is, mert életét vesztette a „mester”, vagy az, akinek átadhatta volna a tudományt.

A magyar mitológia világfelépítésében a samanisztikus háromszintű modellt követi:

Más archaikus világfelépítésekhez hasonlóan a magyar mitológiában is egy mitológiai vagy szent közép az, amihez a világszerkezet viszonyul. Ezt általában a világfa, életfa, égig érő fa, vagy más néven tetejetlen fa szimbóluma jeleníti meg. Lombja a felső világban van, tetején pedig a turul madár él. Az ismert világ a törzse körül helyezkedik el, az alvilág pedig a gyökerei körül fekszik. Egyes történetekben a fa gyümölcse az aranyalma.

A háromszintű világban a mindennapi ember a középső világban él, azonban szükség van arra, hogy a fizikai világon túl létezőkkel, a nálunk hatalmasabb lényekkel, a szentséggel megmaradhasson a kapcsolat. A világ szintjei között az erre (isteni tulajdonságai, testi elváltozásai, képességei alapján és a szentség vagy származás által) kijelölt személy, a sámán vagy táltos biztosítja a kapcsolatot.

A természetfeletti képességű emberek között találjuk a táltost és a sámánt, akik egyes értelmezésekben ugyanazt fedik, máshol a táltos a sámánhoz hasonló, de tőle sok tekintetben különböző személy. 
A táltos és a sámán kiválasztott, általánosságban a szentség elrendelése nyomán. Természetfeletti ismertetőjegyei általában már születésekor megnyilvánulnak: például „több csonttal” születik (fogakkal vagy tíznél több ujjal). De a táltos születhet csillaggal a vállában, valamint aranyfoga és aranyhaja is lehetett (lásd gömöri népmesék).
A sámánnak és a táltosnak tulajdonított képességek:

Az ősvallásban nem léteztek egyéni és társadalmi életet szabályozó, kinyilatkoztatott isteni parancsolatok. Egyetlen parancs volt: az egyéni, vallási, és társadalmi harmónia megvalósításának törvénye. A vallás olyan transzcendens világszemlélet tükrözött, amelynek az alaptörvénye a harmónia létrehozása volt Tengri (az Isten), az istenek, a szellemek, az ősök, továbbá a földi élőlények, az emberek, a növények, az állatok, azaz a felső, középső és alsó világok között. Ennek a harmóniakeresésnek a kifejezője egyrészt a három világot összekötő égig érő fa, másrészt az az ember, aki révülettel volt képes kapcsolatot teremteni az égi, a földi és a földalatti világ között.

Az ősi hit szerint az Ég és Föld nászából keletkezett a földi élet. Tengri, az Ég Ura megtermékenyítette a Földanyát, majd kezdetét vette az élet a Földön. Az isten-pár az, aki igazgatja a világot, egységben, egyensúlyban. E harmónia, egyensúly megtörésére törekszik ellenségük, a rontó szellem. Ő és rossz ördögei sugallják a kórokat (betegségeket).
A láthatatlan, jó és rossz szellemek nagy szerepet játszottak a vallásban. A természeti erők, illetve a jelentkezései is gyakran a szellemekkel álltak kapcsolatban.

Az ősi világkép nem ismerte a megváltást, nem foglalkozott a kérdéssel és elvetette. Minden bizonnyal a pogány papok nem is értették vagy nem akarták megérteni, hogy miért kell a természet emelte test templomát kőtemplomokra, és a létről szóló tudást a közvetítő útján megnyilatkozó megváltóba vetett hitre felcserélni. Kollektív megváltást és felelősséget sem ismertek. Ki-ki maga felelt vétkeiért, kihágásaiért.

A magyar nép keletről magával hozta a samanisztikus jellegű tengrizmust, de őstörténete szorosan összekapcsolódott a kereszténység terjedésével, az ősvallás pedig a kereszténység előtti ősiráni vallásokkal, elsősorban a zoroasztrizmussal, majd a manicheizmussal és a Mithrász-kultusszal. Több ősi, többek között a zoroasztrizmusban is meglévő szimbólum került át a kereszténységbe, például a 7-es szám központi jelentősége. Feltehetően Zoroaszter-hitű eleink voltak iráni népcsoportok gyűjtőnév alatt a jazigok, szarmaták, alánok és jászok, akik több hullámban és különböző időpontokban érkeztek hazánk területére. A méd mágusok szellemisége és hagyománya köszön vissza a magyar papok ősvallásában, a természeti elemeket tisztelő, fehér lovat áldozó, mágikus, ráolvasásos technikájában.

Avar kori és honfoglalás kori archeológiai leletek egyértelműen bizonyítják, hogy a magyarok évszázadokon keresztül a kulturálisan gazdag közép-ázsiai, illetve Kaukázus-menti népek társaságában élt, onnan hozta hitét és tárgyi kultúráját. 
Az ősmagyarok vallásai között egészen bizonyosan megtalálható volt a keleti hagyományokon túl több kora keresztény gnosztikus irányzat hatása, a manicheizmus,  továbbá az arianizmus, valamint ezek bölcsője, a zoroasztrizmus és az abból kinövő, a Kárpát-medencében is elterjedt és ott sajátos formában működő Mithrász-kultusz, hogy csak a legjelentősebbeket említsük. 

Keleti források, pl. Ibn Ruszta perzsa író szerint (930) az ősmagyarok tűzimádók voltak. (Elképzelhető viszont, hogy itt is inkább csak tűztiszteletről van szó, akárcsak a zoroasztriánusoknál (→ tűztemplom). Számos forrás tudósít a tűz-tisztelet meglétéről, különösen az Árpád-háziak alatt.

A tűz-tisztelet, a tűz-kultusz (a csillagtisztelettel együtt) a magyar kereszténységben, a népi liturgiában még a 20. században is nyomon követhető volt. Minden újholdat követő vasárnap tűzgyújtással kezdődött a szentmise. 
Cornides Dániel 1791-ben kiadott Értekezés a régi magyarok vallásáról azt írja, hogy az ősvallás a perzsa vallási körbe kapcsolódott.

A szabad ég alatt, kutaknál, ligetekben, forrásoknál, hegyek ormain áldoztak, illetve a szent fákhoz, forrásokhoz, kövekhez ajándékokat vittek, mert hitük szerint a szellemek kedvelték e helyeket.

Az animizmusból fakadtak a halotti szertartások, a halottkultusz is. Hittek benne, az ember is képes olyan tárgyak létrehozására, amelybe aztán szellem költözhet, azaz lelke lehet (pl. vőfélybot, kard stb.).

Az Ég urának a legértékesebb állatot áldozták fel számos vallásban egyaránt. A magyaroknál ez az állat a fehér ló volt; amely az obi-ugor nyelvű népeknél még a 19. században is értékes áldozati állatnak számított. A magyar áld szó alapszava feltehetőleg finnugor örökség.

A fehér mén (ló) áldozat, ami már a védikus vallásban  és az ősi perzsa vallásban is megtalálható volt, a szkítáknál is teljesen általánossá lett, a magyaroknál egészen Nagy Lajos királyig megmaradt.

Az a felfogás, melyet a régi magyarok a fehér színhez fűztek, a lónak különös jelentőséget kölcsönzött. Akit kiváló ajándékkal akartak kitüntetni, annak fehér lovat adtak, s az isteneknek bemutatott nagy áldozatok alkalmával, melyekről Anonymus oly sokszor beszél, szintén fehér lovat öltek le. A honfoglalás kori mondák mindegyik gyűjteményében, úgy Anonymusnál, mint a Márk-féle krónikában megtaláljuk azt a mondát is, hogy a magyarok fehér lóért szerezték meg az országot.

(A magyarok minden valószínűség szerint mén-nek nevezték a lovat, ebből maradt a ménes szavunk.)

Az áldozat napján gyakran kora hajnalban egybegyűltek a fehér kövekből összerakott oltár köré, midőn legelöl a táltos vagy táltosok reszkető éneke hangzott végig a néma vidéken. Mikor az első napsugár kilövellt a hegyek mögül, az általános üdvkiáltás mellett temérdek kard villant meg az ős-isten tiszteletére. Majd egy hófehér lovat vezettek elő, melynek hátán még nem ült ember, s az áldozó pap megfogta egy kezével a szép állat sörényét, másik
kezével pedig szügyébe döfte tőrét. Ezután az állat nemesebb részei az oltár tüzére kerültek, a hitványabbakat pedig (mint az epe és a belek) elásták a föld alatt lakó rossz szellemek számára.

Hegyek, halmok, ligetek, erdők, berkek, kövek, sziklák, vizek, kutak, források szerepelnek a helyneveinkben, mint egykori maradványai a régi kultuszhelyeknek. Különösen földrajzi- és helységnevekben találunk utalást az egykori pogánykorra: Áldomás-tető, Áldozókő, Bálványkő, Bálványos, Bálványos-hegy, Hegykő (Így-kő), Oltár-kő, Tűzhalom és hasonlók mutatnak az ősi kultusz nyomaira. Krónikáink megörökítették, hogy mely hegyeken tartottak a honfoglaló magyarok áldomást, vagyis áldoztak az istenségeknek vagy szellemeknek: a pannonhalmi-dombokon, továbbá a sátorhalmi-, a tarcal-hegyi és az ungvári-dombokon történt áldozatokról tudunk.

A vizek melletti áldozások emlékét őrzik a következő helységnevek: Áldó-kút, Szentkút, mely utóbbiból több is van. A gyógyvizek mellé, ha a gyógyulás bekövetkezett, az egyének hálaáldozatot mutattak be felaggatott ruhadarabok, hajfürtök stb. alakjában a víz gyógyító szellemének.

Mindenekelőtt a mai napig fennmaradt istenanya-hit, a Boldogasszony-tisztelet volt és maradt a magyaroknál az egyik legjelentősebb.

A Kárpát-medence területén - főleg a Dunántúlon - évezredek óta élő őslakosság a régészeti emlékek szerint anyaistenhívő volt. Ennek a női termékenységszobrai anyaistenszobrokká, majd Mária-képekké alakultak, és érdekes módon leggyakrabban azokon a helyeken kerültek elő, amelyek a mai napig is jelentős Mária-kegyhelyek, pl. Andocs.

(A kereszténység terjedésével párhuzamosan a korábbi pogány kultuszokat és szokásokat Európa-szerte fenntartották és azoknak keresztény értelmet adtak.)

A vallás fontos eleme volt a halottkultusz és az ehhez szorosan kapcsolódó őskultusz, az ősök nagy hatalmú szellemeibe vetett hit, amire a régészeti emlékek és a díszítőművészet a legfőbb bizonyíték.

Az ősök tisztelete igen fontos szerepet játszott a nomád sztyeppei népek vallásában, így a magyarok között is. Nagy tisztelettel és figyelemmel tartották számon a felmenő őseiket. Az égig érő fa világában a halál után az ősök szellemei az őket megérdemlő helyre jutottak, magasabb vagy alacsonyabb szintre, amelyet Tengri, az Ég ura határozott meg, az elhunytak földi érdemeinek megítélése után.

Hitték, hogy ki mennyi ellenséget valaki levágott a csatában, annyi szolgára számíthat a túlvilágon. Továbbá, hogy ha a halott szelleme a túlvilágon nem érzi jól magát, visszatér és bajt hoz az itt maradottakra – míg meg nem születik egy új létben. Ezért gyakori áldozatokkal emlékeztek meg róluk.

Az egyistenhívő vallások előtt minden vallás, minden pogány tradíció a keleti vallásokig bezárólag a születések körfogását tanítja. Aligha hihetjük, hogy a magyaroknál ez másképp lett volna, annál is inkább, hogy Dienes István régész Karoson végzett ásatások során feltárt sírokban a főmágus sírdombját gyermeksírok vették körbe, s ez az újjászületések képzetének meglétére utal. A magyar hagyomány számos olyan elemet őriz, amelyek alapján biztosra vehetjük. hogy a kerek világ, azaz a ciklikus világ képzete mögött ugyanaz a világkép állhatott, amit a keleti vallások szanszárának neveznek. A kerek dombon végzett szertartások, az évkör során mindig visszatérő ünnepek éppen úgy ennek kifejeződései lehettek, mint az, hogy a hun fejedelmek és előkelőségek temetése alkalmával a harcosok a sír körül lovagolva kántálták az elhunyt érdemeit, valamint az, hogy az elhunyttal együtt eltemették lovát és használati tárgyait, ételt és italt tettek mellé, vagy vele elégették, hogy ne szenvedjen hiányt a túlvilági útja során. Semmi okunk kételkedni, hogy a magyar ősvallásban is az újraszületés és bizonyos feltételek mellett az újjászületés tanítása élt, amelyet a Lehel kürtje monda is megerősít.  Meséinkben se szeri, se száma azoknak az elemeknek, amelyek arra utalnak, hogy a halál után újraszülethetünk.

Az ősi magyar hagyomány megannyi eleme, a népi gyógyászat, a szómágia, a mindennapok hagyománya és általában a néprajz által feltárt minden terület arról tanúskodik, hogy az ősmagyarok a mágia világképében éltek és a mágikus praxis szőtte át életük mindennapjait. A magyar hagyományban a mágus olyan tudós vagy látó, aki kapcsolatban van azokkal a természetfeletti erőkkel, amelyek a világot és általában a létet alakítják. Ezen erők közé tartoznak a magasabb világok lényei, az istenek és félistenek is, de ezek messze nem olyan tudattól független természetfeletti hatalmak voltak, mint az egyistenhívő (ábrahámi) vallások istene.

A természetmágia a természet mágikus uralmát jelentette, a természeti elemek ismeretét és irányítását, egyensúlyának fenntartását és gondozását. 

A mágikus világképben a menny és a föld, a természet szellemei, továbbá a túlvilági ősök mindent megadnak az embereknek és védelmezik őket.
Ezen világkép legfontosabb területe az elemi vagy természetmágia, amely mindenséget alkotó elemek mágikus befolyásolása volt. A természetmágiában a víz, tűz, lég és föld nem mint elvont fogalmak voltak jelen, hanem amiből az ember és minden más alkotva van. A tüzet például a magyarok minden évben újra szentelték, és ezt a szentelt tüzet az oltárra tették, s ezzel az embert mozgató belső erőt, a népet védő harcosok virtusát megáldották. A víz a megtisztulásnak, a táplálásnak és a fennmaradásnak a szimbóluma volt. A forrásoknál végzett szertartásokkal érték el például, hogy az Isten vizét jelentő forrásvíz és eső áldást hozó legyen és ne pusztító.

A tűz és a víz, mint őselemek tisztelete a kereszténységbe is átkerült, és a mai napig megőrződött a katolikus szentmisében. Úrnapi és feltámadáskori körmenetkor az oltáriszentség (amely a fényes napkorongra emlékeztet) kitételéhez mindig tüzet raknak.

A levegő a mozgásnak, a felemelkedésnek és az áthagyományozásnak volt a szimbóluma, és a magasba felnyúló fa vagy kerecsen madár formájában tisztelték. A föld a beteljesülésnek, az újjászületésnek és a megtartásnak a jelképe és kő, hegy vagy szikla formájában tisztelték.

Az égitestek járása szerint osztották be az idejüket. Kifejlett asztrológiájuk volt, melynek alapelve szerint szellemekkel van benépesülve a látható ég, kiknek befolyása alatt áll minden földi élőlény.

A csillagok nevei összefüggésben voltak a nép szükségeivel és szokásaival. A Sarkcsillagot például, amely szerintük mint iránypont első helyet foglal el az égen, Vastuskónak vagy Égi cöveknek nevezték, míg a Nagy Medvét a hét farkashoz hasonlították.

A magyarok mitológiájában az ősi totemizmus elemei is jelen voltak. Például abban az eredetmítoszban, amely a népet a turulmadártól származtatja.

Hitték, hogy az ősök szelleme állatokba is beleköltözhet, ezért azt az állatot, amelyről azt gyanították, hogy az ősök szellemét birtokolja, tisztelettel vették körül; nem vadásztak rá, nehogy haragját magára vonják. Az állat nevének kiejtése is tilos volt, jellegzetes testrészeit amulettként viselték. De nem magát az állatot tisztelték, hanem a benne élő ősük szellemét.

Az egységesítő, összefogó tényezője a vallási hit- és hiedelemrendszernek az égi erők pártfogásából és támogatásával uralkodó nagyfejedelem személye volt; ennek megnyilvánulását vezérkultusznak hívjuk.

Nagy bizonyossággal a magyaroknál is jellemző volt – a más népeknél úgyszint megtalálható – Nap- és holdtisztelet.

László Gyula őstörténész, Vargyas Lajos  és Kiszely István antropológus  a régi magyar hitvilág és gyakorlat keleti elemei közé a következőket sorolják:

Egyes feltevések szerint az ősmagyar vallás szerkezetében a kereszténységhez hasonlított, de tartalmában eltért tőle. Az ősi magyar vallás számos eleme továbbélve fontos részét képezte a középkori magyar keresztény gondolatkörnek.

A magyar mitológia képzeteinek egy része nyelvünkben a mai napig megmaradt (bár többnyire megváltozott jelentéssel, mint a lidérc esetében).

A vezérkultusz jelentősége, az ősi magyar államvallás kialakulása, szerepe az etnogenezisben (néppé alakulás)

A kazárokhoz és dunai bolgárokhoz hasonlóan, a magyarságnál is megteremtődött a vezérek kultusza. Ennek ékes példái Botond vitéz és Lél vezér története. Még a keresztény középkor lovagszentjét, László királyt is keleti eredetű hősmonda népe nevében kiálló vitézeként szerepeltetik. A vezérkultusz tehát, keresztény köntösben kissé átalakulva/kiegészülve, de tovább élt a magyarság lelkében.

A vezér ill. nagyfejedelem a napot megszemélyesítő, megszentelt vezető volt. Felsőbb hatalmak akaratából és támogatásával uralkodott. A földi világ az égi világnak vetülete,kiterjesztése, tehát amint a vezér ill. nagyfejedelem rosszul uralkodik, uralma alatt nagy csapások történnek, ez azt jelenti, hogy elveszítette a felsőbb erők támogatását, és élete feláldozásával át kell adnia helyét a mennyei erőktől kedveltebb utódjának. Ez magyarázhatja Álmos feláldozását, úgy jelképes mint valóságos értelemben, a Kárpát-medencébe történő belépéskor. Szabados György történész (SZTE Magyar Mediévisztika) az egyik Szent István-legenda leírása nyomán megengedhetőnek tartja, hogy Géza nagyfejedelem saját uralmát, vérvonalát megőrzendő számos rokonát tette el láb alól. Ez elmélet igaz lehet Álmosra nézvést is, aki elképzelhető ezáltal lett alkalmatlanná belépni a Kárpát-hazába.

A népüket képviselni tudó, hivatott hősökben való bizodalom mellett a földi szent fejedelem mintájára, annak légbe vetült másaként kialakult a Felső-Ég-Istenbe vetett hit, a Mindenség-Fejedelmének képzetével, a samanizmusnál magasabb rendű vallásos meggyőződés, afféle pogány kori államvallás. A különféle eredetű, különféle pogány hiedelmeket valló, sőt a tételes vallások tanaitól is megérintett népelemek egységbe forrtak össze, s a világmindenségről alkotott képzeteikben - a hitéletüket híven tükröző temetkezési szokások és művészetük tanúsága szerint - legfeljebb árnyalatnyi különbség észlelhető.

A Nap-tisztelet az egész történelem folyamán kimutatható és a magyar nép kialakulása idején megtalálható volt az egész Kaszpi- és Fekete-tenger menti térség vallásaiban és művészetében egyaránt. A szkíta-magyar hagyományok szerint a fejedelmek az égi erők, illetve a napisten földi képmásai voltak, azok nevében, helytartóiként uralkodtak.

A napisten tisztelete az ókori rómaiaknál is elterjedt, a Krisztus születése körüli időkben a Kárpát-medencében kiemelkedő szerepe volt. Hazánkban Aquincumban és máshol is feltártak Mithrász, a Napisten számára fenntartott szentélyeket.

Hogy milyen kizárólagos szerepe volt a Napnak, azt még ma is igazolhatja, hogy a Nap és a nap kifejezésére azonos szót használunk. A kelet felé forduló imádkozás, illetve a templomok és a sírok keleti tájolása az egykori Nap-tisztelethez kapcsolódott.

A népi díszítőművészetben az erdélyi székelykapuk faragásán elmaradhatatlan a keleti oldalon a Nap, a nyugati szélen pedig a hold és a csillagok. Szeged és környéke népművészetének jellegzetességei a napsugárdíszes házhomlokzatok. Ez a homlokzatdíszítés az egykori napkultusz maradványa.

Az egykori holdtisztelet nyomán még a 13. század végén kibocsájtott pénzérméken is következetesen ismétlődik a félhold. A 12. században, II. István idején három félhold jutott az érme hátlapjára. II. Béla dénárán is megjelennek a holdak. Egyik obuluszáról (aprópénzén) a keresztek is hiányoznak, annál több viszont a félhold. II. Endre dénárjára félszárú kereszt sem jutott, helyét jókora félhold foglalta el. IV. László turulos érmét veretett újholddal és annak ölét kitöltő égitesttel.

A Nap a régi kultúrákban az istenatya, a Hold pedig az istenanya szimbóluma volt. A Mária lábánál a holdsarló ennek az ősi attribútumnak a kereszténységbe átkerült emléke.
Nyelvünkben az istent jelentő szók és szimbólumai között volt a Menny, az Úr, az Ég, a Nap és a Hold is.

Az istenfogalom az égbolthoz kötődő jelképrendszerével elvontabb, misztikusabb és rejtélyesebb volt, mint a kereszténység megszemélyesített istenfogalma.
Az eurázsiai sztyeppei népek világképében a legfőbb istenség az univerzum elvont szelleme. Tengri néven nevezték az Ég urát. Nem jelenítették meg emberképpel, mint más vallások, de a Napot, az Eget méltónak tartották értékei kifejezésére. Istenfogalmukat más népektől megkülönböztetve sajátjuknak érezték, amikor mint a „magyarok istenéről” beszéltek róla. Alakja később eggyé vált a keresztény Isten-képpel.

A Hold (termékenyítő hatása miatt) a földdel is szimbolikus kapcsolatba került. Az ég mellett a föld volt a megistenesítés második tárgya. A hunok, a török és a finnugor népek gyakorta tisztelték áldozataikkal a földistennőt. A Földanya tiszteletét a pogányság üldözőinek sem sikerült megtörni, ezért vallási jelentését Szűz Máriához kapcsolták. A magyar vallás Boldogasszony-tisztelete a korábbi kultúrák Földanya- (anyaistennő)-tiszteletéből alakult ki.

bővebben lejjebb: Boldogasszony / Istenanya

A krónikákban azt olvassuk, hogy a magyarok sok istenben hittek, de ezek inkább kisebb istenségeket, szellemeket jelöltek. Az égbolthoz és a földhöz kapcsolódó istenfogalmon kívül különféle szellemekben hittek, ahogy a kereszténységben is angyalokkal és démonokkal találkozunk. A szellemek lehettek jó és rosszindulatúak is, és áldozatokkal próbálták befolyásolni őket. Megtaláljuk közöttük a családi és törzsi ősök szellemeit, a természeti szellemeket és a betegségeket okozó szellemeket is. A vizeknek, tavaknak, folyóknak, fáknak, erdőknek, hegyeknek, mezőknek, állatoknak, növényeknek, szélnek, esőnek, a különféle nyavalyáknak (betegségeknek), mindnek megvolt a saját különleges szelleme.

A fő istenalak (Tengri) a teremtő.   Ő a panteon feje, segítő és igazságos, de büntet is. Ezek az általános tulajdonságok egy általános istenfogalom jellemzői lehetnek, eredettől (pogány-keresztény) függetlenül. Nincs külön kultusza, nincsenek templomai és feltehetőleg szobor alakban sem ábrázolták. Az égben lakik, ahonnan bizonyos mértékig passzívan figyeli a világ történéseit, de neki tulajdonítják a sorscsapásokat (vö.„istencsapása”), a villámot (vö. „istennyila”). Tengri kozmikus jelekkel (üstökösökkel, ínséggel, árvizekkel) adta jelét elégedetlenségének.

Rédei Károly nyelvész szerint Isten szavunk iráni-árja eredetű is lehet. A sumer nyelvben szintén megtalálható a magyar szavunk megfelelője: istin (jelentése „egy, egyetlen), de ez a szó nem számnévként szerepel a sumerban.

Fájl:Csíksomlyó kegytemplom 9.jpg|bélyegkép|jobbra|220px|A csíki székelyek, a gyimesi csángók és Moldova csángóságának egy része a csíksomlyói kegyszobrot „Babba Máriának, a Napba öltözött Boldogasszonynak” nevezik
A kutatók szerint a Boldogasszony a keresztény Szűz Mária alakjával azonosult, a pogány anyaistennő-tiszteletből a kereszténységbe átszármazó elem. 

A Boldogasszony a kereszténység előtt, jóval korábban létező mitológiai alak, akit Babba Mária néven ismer a hagyomány. A székely és csángó családok életében fordulópontot jelent, amikor a kisgyerek a Holdra mutatva, felismeri Babba Máriát. Neve a gyimesi csángók körében élő Babba Mária elnevezés, aki egy holdistennő, a Holdat nevezik Babba Máriának, a holdvilágot „Babba Mária lámpásá-nak, a csintalankodó gyereket pedig a Holdra mutogatva azzal ijesztgetik, hogy „megver a Babba Mária. A népi vallásosságban azonossá vált Máriával, Jézus anyjával, az új hit részben a régire épült. A keresztény Szűz Mária csak a magyarok körében Boldogasszony, tehát a Boldogasszony nem egy általános keresztény elem, hanem inkább az ősi magyar hitvilág egy részének továbbélése keresztény elemekkel kiegészítve. (→ lásd még: Mária-kultusz)

A tündérek a természet ölén, átváltozásra képes szellemek voltak, akik gyakran csodálatosan szép nőnemű lények alakjában jelentek meg. Nevük valószínűleg a tündököl, elcsábít, illetve tünékeny, fel- és eltűnik szavakból ered. Az emléküket a népmesék őrizték meg. Egyes gyűjtések szerint a nagyrészt lakatlan Csallóközben is tündérek laktak régen.

A szépasszonyok hiedelemköre is a boszorkány cselekedeteivel rokonított, jóllehet ezeket külön hiedelemlényként tartjuk számon: a tilalmas helyek tabujának megsértése, a szépasszony táljába való belelépés már a boszorkányok tetteinek széles skáláját bővíti.
A néphit szerint újszülött csecsemőket rabolt, férfiakat csábított el, az ördöggel hált.
Ellentétben a tündérrel, csak rossz tetteket hajtott végre.

A tündérek ellentéte a csúf öregasszony képében lefestett boszorkány vagy a „vasorrú bába”. (A vasorrú bába nem azonos a boszorkánnyal.)

A magyar mitológia sárkánya a balkáni sárkányalakokhoz hasonlóan alapvetően időjárásdémon, többek között a jégesőt is sárkány okozza. Úgy tartották, hogy olyan kígyókból és halakból lesznek sárkányok, amik 7 éven keresztül mocsárban élnek. A táltos feladatai közé tartozhat a sárkánnyal való harc, de nem a fizikai világsíkon, hanem szimbolikus, vagy szellemi síkon. A „sárkányharc-történetekben” a táltos az égbe emelkedik, hogy a felhők között megküzdjön a sárkánnyal, hogy ezzel elűzze a rossz időt.

A garabonciás természetfeletti erejű személy, a táltosokhoz hasonlóan foggal születik. Rongyos köpenyben, kezében könyvvel kopogtat be a házakba: tejet vagy tojást kér. Egész köcsög tejet kell eléje tenni: ha eltagadják, megmondja, hogy van a háznál tej, és fenyegetődzik: „majd adnál, de már késő lesz”. Büntetésül vihart, jégverést okoz vagy könyvéből „kiolvassa” a sárkányt és azon lovagol a falu fölött. A sárkány hosszú farka lesöpri a házak tetejét, a fákat pedig tövestől kicsavarja. A garabonciás ellen harangozással lehet védekezni. Bűvös könyve segítségével a levegőbe tud emelkedni. Sárkány húsából tesz a nyelve alá, akkor nem érzi a nap közelében a hőséget.

A lidérc vagy lúdvérc nevének eredetét nem ismerjük. Alakja rendkívül összetett, a 20. századi folklór ugyanakkor már csak gonosz-démoni vagy mulatságos tyúk-alakjában őrzi. A lidérc a régi magyar néphit szerint az emberre ráül, megnyomja, megszopja (mellbimbóit megduzzasztja), néha vérét szívja.

 
A magyar ősi hiedelmek egészét tekintve leginkább három vonása tűnik ki: a tüzes alakban való megjelenés, a szexuális jelleg, valamint a segítőszellem-jelleg. A lüdérc egy szexuális démon, ami általában hímnemű, és az ellenkező nemmel tart kapcsolatot, de lehet nő is. A földre leszállva emberi alakot ölt (általában régi szerető, vagy meghalt házastárs képében jön).

A markoláb egy égitestfaló mitikus lény, neki tulajdonítják a nap-, ill. holdfogyatkozást.

Mitikus állatok nagyon gyakoriak a magyar mítoszokban, köztük:

Az Isten ellenpárja az ördög, aki kezdetben a sötétség, gonoszság általános szimbóluma volt, később szerepét és tulajdonságait a keresztény világkép és a néphitek keveredése alakította.

Egyes gyűjtésekben az Isten és az Ördög (Démiurgosz) a teremtéskor együtt alakítja ki a világot. Amikor a jó és gonosz nagyjából egyforma hatalommal vesz részt a világ teremtésében illetve küzd egymással, dualizmusnak, dualista hitvilágnak nevezzük. A perzsáknál, a zoroasztriánus vallásban is megtaláljuk keleti megfelelőjét. Úgy az ősi perzsa “tűztisztelő“, mint az eurázsiai hitek (pl:taoizmus) többsége erősen dualisztikus volt. A perzsa hitvilágban Ahura Mazdá (Ormuzd, a legfelsőbb jó) és Angra Mainju (Ahrimán, a legaljasabb rossz) korokon átívelő küzdelme az idők végezetén Ahura Mazda győzelmével fog zárulni. A magyar ősvalláshoz legközelebb álló példa azonban az ótörök Erlik.

A Halotti beszéd ürdüng-je  lehet jó és rossz is. A Rábaköz-i táltos hagyományokban az ördög mint őr-dög, tehát őrzőszellem szerepel. Amely az embereknek segíthet is, óvhatja (ördöngös, ördöge van – mint pozitív értelmű kifejezés) is őket, de némelyik akadályozza, bajt hoz annak a fejére akit követ. Nagyon emlékeztet a tibeti őrszellemekre. Nézetük szerint a magyar ördögöknek nincs semmi közük a nagy rontó szellemhez, a keresztény Sátánhoz.

A kereszténység Ördög-képe a Biblián kívül több népi démonhit negatív vonásait olvasztotta magába; nemcsak a magyarság, hanem már az ókori kelet és hellenizmus démonjának sok vonását olvasztotta egybe, így alakult ki a középkori, Sátánra vonatkozó kép és annak démonűző gyakorlata.

A lidércek mint túlvilági lények mellett a túlvilágra került lelkek, a szellemek és kísértetek jellemzően a kereszténység elfogadása után nyerték el jelentőségüket, az ősi mondákban a lelkekkel együtt a feltámadt holtakat jelentették.

A népi gyógyászat és a hitvilág szorosan összefonódik. Ipolyi Arnold alapján az ártó szellemek vagy démonok ezek voltak:

További démonok:

Állatok a régi magyar hiedelem- és gondolatvilágban

Az ősi totemizmus emlékei őrződtek meg a szokásban, amely az állatokat külső vagy belső tulajdonságaik alapján jelöli és még inkább abban az eredetmítoszban, amely a magyarokat a turulmadártól származtatja.

Az oroszlán szerepe a régi hitvilágában: bátorság, nemesség, merészség megjelenítője, a királyi hatalom jelképe és védelmezője. Mivel az oroszlán az „állatok királya” néven is ismert, ezért sokszor királyi házak címerében is előfordul, mint pl. Anglia és Dánia esetében. Magyar vonatkozásban is a királyság egyik jelképe. Imre király, III. László és II. András címereiben is előfordul, de a III. Béla király által építtetett esztergomi királyi várkápolna életfás oroszlánjai is jelentősek. „A szentély alsó részét sávszerűen sorakozó címerkorongokkal díszítették, melyek az új királyi címer állatját, a lépő oroszlánt foglalják magukban. Ma csak kettőnek a töredéke látszik, eredetileg oldalanként hét volt, akként elhelyezve, hogy az oroszlánok a szentély két végétől számítva, egymással szemben haladtak az apszisfal közepén elhelyezett királyi trón felé s azt mintegy védelmezték.” Egyik lábukat felemelve lépkedő, dekoratív megoldású olívazöld oroszlánok lépkednek, mögöttük vörös alapon stilizált okkersárga életfa látható, melynek ágai úgy szertekanyarognak, hogy a körben semmi üres hely ne maradjon. A keretdísz vörös, ugyanilyen színű a külső szegélye is, míg a fehér pontozásokkal díszített gyöngysorszerű két belső sávja s az oroszlánok szeme fekete. Keleti örökségünk fontos maradványa áll előttünk, mely igen ősi, mezopotámiai jelkép. Erre utal az oroszlánok hátsó combján található tízlevelű rozetta és az oroszlánok hasán a négy ékjel. Elég ehhez az ókori keleti emlékeket futólag áttekinteni. Hasonló oroszlánok maradványait találták meg Vitéz János palotájában is. Az oroszlánok szintén rajta vannak a X. századi koronozási jogar kristálygömbjén is, sőt – Bakay Kornél szerint –, a mellső combjukon ott az ékjel is. Az Árpádoknak, más néven a Turul-dinasztiának tehát címerállatuk volt az oroszlán.

A kutya khthonikus (az alvilághoz tartozó halottkísérő, közvetítő, a gonosz társa, az alvilági erők eszköze) lény és lélek hordozó állat. Innen származnak az olyan rossz értelmű szólásaink, mint a „kutya szülte, ebadta, kutya fajta, kutya-fáját”. A kutyák közvetítenek föld és ég között védik a halott lelkét és kísérik a túlvilágon. Szárazság idején a földbe temetett kutyát okolja a magyar néphagyomány. Hogy a szárazságnak vége szakadjon meg kell keresni és ki kell ásni a kutyát. Ipolyi az állatáldozatokat még az emberáldozatok helyettesítésének véli. Dr. Vörös szerint viszont a kutya/farkas áldozat nem tartozik a szertartások ezen körébe. 
Dienes István a kutya szerepének tisztázása végett felveti a kenézlői és a gádorosi nyakörves kutyaábrázolások vereteit. Noha Szőke B. egyszerűen ünnepi, vadászatokon használt lószerszám díszeiként határozza meg ezeket, ők a kérdést az egész pogány hitvilág, a honfoglalás kori állatábrázolások szellemi hátterébe ágyazva vizsgálták. Az a tény, hogy a vadászó (kutya) és a vadászott (szarvas) állat különválasztva szerepel, továbbá, hogy a gádorosi leleten a kutya nyakán – a kenézlőihez hasonló – hármas tojásmintával jelzett nyakörv látható.
A 10-13. század közötti 15 település és 18 temető feltárásából, 32 kutyacsontváz és 23 különálló koponya került elő. Ami azt jelentheti, hogy a ló áldozat mellett a kutya áldozatok is fontos szerepet töltöttek be a honfoglaló és a kora középkori magyarok életében. A nomád népek hitvilágában a lelket (értsd. íz) a fej (esetünkben a koponya) foglalja magában. Így ez az áldozat képviseli egyrészt az állatot, másrészt közvetítő szerepet is betölt. Ezeket a testrészeket edénybe helyezve temették el, amire, mint az íz „tartó edényére” nagy figyelmet kell szentelnünk. 
Barba Rafael így fejtegeti a temetők tartalmát további cikkében:
A feltárt temetőkben 9 esetben halottal együtt, 1 helyütt utólag rátemetett, 4 ízben pedig sírok között, különálló gödörben eltemetett kutyát, illetve kutyakoponyát sikerült azonosítani. Más a helyzet a települések ásatásainál. Itt az előfordulás sokkal változatosabb. Házba temetés 5 lelőhelyen, kemencébe 4, gödörbe 5, verembe 2, árokba 2 és cserépfazékba 1 helyen történt.

A temetések mellett kutyát áldoztak a halálozási évfordulók (halotti torok) alkalmával is. A településeken feltárt bizonyítékok legtöbbje esetén baj elhárító, bűbáj törő célra kell gondolnunk. Egy másik szokás érdekes lelete egy Visegrádról származó lelet, ami egy 10-11. század között élt nő felnégyelésének képe. A nőt a temetőtől távol földelték el az akkori szokás szerint és mellé 6 kutyát temettek. A kutyák közül 3-at a felismerhetetlenségi összekaszaboltak, a többit pedig csak simán megölték. A szokás értelmében az elítélt húsából, csontjaiból evett kutyákat is kegyetlenül lemészárolták.
Az ilyen cselekedetben átesett ember számára nem jöhet el a keresztény felfogás szerinti feltámadás. Visszatérve a dolog szimbolikája az elítélt kutya (az ember) és a tisztátalan kutya (állat) össze
Népi szóláskészletünk is érdekes bizonyítékokat is sorol fel. Például ilyen az „ebek harmincadjára kerül/jut” kifejezés, vagy az „átesett az ebek harmincadján” mondás, ami Csefkó Gy. szerint, az „ebek szájába került / az ebek kivették belőle a vámot” Az ebadta, ebtől származik kifejezéssel ellentétes az „ebadóban hagy” szólás.

Az eurázsiai népek többségének gondolatvilágában a szent vagy tisztelt állatok nagy becsben állottak. A tisztelt állat onnan ismerhető meg, hogy nevét nem szabad kimondani. Pusztán valamilyen jellemzője kapcsán szabad rá utalni. A magyar hitvilágban kettő ilyen van: a szarvas és a farkas. Szarvas, aminek szarva van, farkas, aminek farka van. A névhasználat alapján bizonyosnak tűnik, hogy e két állatot a magyarság hagyományosan nagy tisztelettel övezte (pozitív vagy negatív értelemben). A szarvas és a farkas ellentétpárt képeznek egymással: a szarvas (szelídsége, növényevő természete okán) a nőiesség, míg a farkas (ragadozó volta, merészsége okán) a férfiasság megtestesítője.

László Gyula szerint: (...) mind az onogur-avar-magyar népnél, mind pedig Árpád magyarjainál kimutatható a szkíta hagyományréteg. Nekünk is szarvas volt az ősi istenasszonyunk, vezető állatunk, akárcsak a szkítáknak. A mi csodaszarvasmondánkban egyfelől vezérlő állat, másfelől pedig termékenységszimbólum, hiszen általa leli meg Hunor és Magor a királylányokat és népes kíséretüket, akiktől aztán -a krónikák szerint- hunok és magyarok népes sokasága ered.

A kereszténység felvétele után felvett jelentései:
Évenként lehullatott és újra növesztett agancsa révén a fához kapcsolódó egyetemes jelkép: az örök megújulás, az újjászületés, a Nap, illetve Krisztus szimbóluma. A hosszú életnek, a halhatatlanságnak, a bőségnek és a termékenységnek a jelképe.

A korai keresztény művészet kedvelt témája az élet vizének kútjából, az „igaz élet” paradicsomi fájának tövéből eredő folyókból ivó szarvas.

A gyorsaságnak is a szarvas a jelképe.

Az ősi magyar nép a fehér lovat nagy becsben tartotta. A táltos feláldozta őket máglyán, rendszerint csaták előtt (a siker érdekében). Hérodotosz írja, hogy a földért cserébe küldött fehér ló hadüzenetnek számított. A ló küldése abban az ősi keleti hiedelemben gyökerezik, hogy a lopott föld elveszíti termőképességét. Őseink egy fehér lóval vásárolták meg az országot Szvatopluktól a monda szerint, ez tehát egybevág. Ha ingyen foglalták volna el, az lopott földnek számított volna, ezért valamit adniuk kellett cserébe. Ilyen értelemben tehát a fehér lóval kapcsolatos hiedelmek a szkíta hitvilág továbbélésének tekinthetőek.
 
 
Ha a lovas meghalt, vele temették a lovát is. Bőrét lenyúzták és egy karóra feszítették, majd pár napig száradni hagyták. A „húzza a lóbőrt” mondás arra a recsegő hangra utal, amikor a lóbőrt a karóra feszítették. - A húzza a lóbőrt mondás az alvó, az éjszakai-hajnali hidegben lóbőr takaróját magára húzó, bele burkolódzó embert jeleníti meg és nem a lóbőr állítólagos recsegését. /Benesóczky A. Tamás/

Nomád népként őseink nemegyszer találkoztak ezekkel az állatokkal, s számtalan negatív, ördögi jelzőt kapcsoltak hozzájuk, mint minden erős, károsnak ítélt jószághoz teszik azt még ma is. 
Ennek ma is élő, kézzel fogható jele az a régies szitok forma, mely ekként hangzik: „A fene egye meg!” vagy „A fene vinné el!”
Fene a farkas szó archaikus alakja, egyes vélemények szerint egyfajta ártó szellemet is e néven neveztek, s ezt tudva máris értelmet nyer a szitok.




#Article 52: Mitológia (418 words)


A mitológia szó (görögül: μυθολογία, a μυθος mythos – történet, legenda, és a λογος logos – beszámoló, beszéd szavakból) tulajdonképpen a mítoszok továbbmondását jelenti – olyan történetekét, amelyeket egy bizonyos kultúra igaznak hisz, és amelyekben természetfeletti események, személyek, lények szerepelnek. E történetek célja általában az, hogy magyarázatot adjanak az univerzum és az emberiség természetére, keletkezésére. A mitológia jelen van a legtöbb vallásban, és a legtöbb mitológia kapcsolódik legalább egy valláshoz. A történelem folyamán a különböző kultúrák természetes és erőszakmentes egymásra hatásának következtében különböző mitológiák összeolvadtak. 

A modern szóhasználatban a „mitológia” jelentheti egy bizonyos kultúra vagy vallás mítoszainak összességét (mint a görög, egyiptomi és a skandináv (északi) mitológiáknál), vagy a mítoszok gyűjtésével, tanulmányozásával és értelmezésével foglalkozó tudományágat.

Mivel a kőkorból semmilyen írásos emlék nem maradt ránk, az akkori idők mítoszára csak következtetni tudunk. Nagy valószínűséggel ezek az első mítoszok kapcsolatban álltak a termékenységgel, és a vadászattal, amitől az embercsoport élete függött. Amióta művészi emlékek léteznek azóta lehetséges ezeket az alkotásokat ebből a szempontból is szemügyre venni és megpróbálni belőlük következtetni az akkori mítoszokra.

Számos olyan női szobrot találtak, melyeken  hangsúlyos a nemiség, összefoglalóan termékeny formák jellemzik őket. A szobrok készítője nem a reális ábrázolásra törekedett, hanem sokkal inkább idealizált nőalak megformázására. A willendorfi vénuszon, az egyik legismertebb ilyen szobron a szeméremajkak, a mellek és a gömbölyű has  hangsúlyos, ezek a termékenységgel való erős kapcsolatra utalnak. A figura apró kezeit a melle felett összefonja, nincsenek határozott arcvonásai, a fejét hajfonatok, vagy valamiféle fejfedő borítja.

Egyes modern elemzések tiltakoznak a szobrocskák Vénusz megnevezése ellen, amely önkéntelenül is a kövérkés figura összehasonlítását sugallja a klasszikus Venus elképzelésekkel. Ezzel párhuzamosan más hivatalos vélemények a szobor a kőkorszaki Európa Föld-Anya istenségeként azonosítja a szobrocskát. A termékenység kultusz az ilyen ősanya ábrázolásokban látta az egészséges utód, és egyúttal az egész törzs életben maradásának feltételét. Ugyanis ekkor még gyűjtögető életmódot folytattak, s ha huzamos ideig nem találtak élelmet, az egész csoport éhen halhatott. A varázslás egyik eszköze éppen ezért a bőségszaru ábrázolása lett , a Lausseli Vénusz is.

A neolitikumban is termékenységkultusz volt, de az már különvált a matriarchális társadalom szemléletétől.

Kiderült, hogy bár a barlangokban nem laktak, mégis hosszú időn keresztül tömegek látogatták őket. A Lascaux-i barlang mennyezetén dárdahegyektől származó véseteket találtak, a kiálló sziklák megkoptak. A festmények karbantartására is vannak bizonyítékok. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy a korábbi, a vadászmágia elmélet  igaz. Valószínűleg a barlangrajzok egy, a jégkorszak embere számára ismert mítosz illusztrációi lehettek, s a barlangok teret adhattak különböző mágikus, vadászattal  kapcsolatos avatási szertartásoknak. Ezzel a felfedezéssel a barlangfestmények kutatása új utakra lépett.




#Article 53: Logisztika (994 words)


A logisztika anyagok, információk, személyek, energia rendszereken belüli és közötti áramlásának tervezése, szervezése, irányítása, ellenőrzése. Leggyakrabban a katonaságnál és az üzleti életben használják. A logisztika a görög logosz szóból származik, jelentése értelem, számítás, tervezés, ok.

Más nézetek szerint a logisztika nem csak az anyagáramlások optimalizálása, illetve az ehhez szükséges erőforrások biztosítása, koordinálása, hanem tudomány is. E szerint a nézet szerint a logisztika olyan interdiszciplináris tudomány, amely a logisztika területét érintő valamennyi társtudomány, szakma eddigi és legaktuálisabb ismereteit szintetizálja, azokat saját céljai érdekében egy sajátságos rendszerbe rendezi és ezen tudományok és szakmák már meglévő eljárásait, módszereit alkalmazza folyamatai optimalizálására.

Más megközelítésben: a logisztika a globalizációs hatás egyik immanens elemeként újraértelmezett rendszerszemlélet és gyakorlati eljárási módszer. A maga interdiszciplináris értékrendjével olyan, a kezdetben nálunk megtelepedett multik (hozzáadott értékteremtő kultúrája) által gerjesztett hazai szolgáltatási igény-kielégítésre irányuló pozitív elmozdulást eredményezett, amely mára már az egyik legfontosabb régiós szinten megvizsgálandó stratégiai területek közé küzdötte fel magát!

A logisztika célja bonyolult folyamatok hatékonyabbá tétele, a gazdasági folyamatokban az áruegységre jutó költségek csökkentése. A logisztika létrejöttét a gazdasági élet alapvető szűkössége és gazdasági verseny tette elengedhetetlené – a magas energia és nyersanyag árak, a hitel felvételek magas kamatai, a modern sokszereplős piacok. A logisztika tökéletesítése a vállalkozás egészére nézve az elsődleges fontosságú feladatok között van, mivel a logisztikai költségek az összköltségek akár 40%-át is kitehetik.

A logisztika céljai között tartják számon a termelés, és az értékesítés támogatását, az értéknövelő szolgáltatások biztosítását, ill. a vevőkiszolgálás színvonalának folyamatos javítását. Ezek együttese adja a logisztikai teljesítményt, amely a logisztikai célfüggvény alapján számszerűsíthető.

A logisztika legfőbb feladatát általában a 7M- vagy a 9M-elv (vagy 9M-funkció) mentén szokás meghatározni. Ezek alapján nem csak a költség-, mennyiség-, és időtényezők kerülnek súlypontba.

Ez az elv a logisztika feladatát, küldetését határozza meg.

A felsorolt tényezők egyforma súllyal esnek latba, amikor a 9M-elv a logisztika feladataként azt határozza meg, hogy:

Azt a folyamatot, amivel logisztika a vállalaton belül általában foglalkozik, négy részre oszthatjuk:

A beszerzési logisztika áll a gazdasági folyamatok kezdeténél: biztosítja azokat a  bemeneti készleteket, amelyek a termelés (vagy tágabb értelmezésben más szolgáltatás)  elvégzéshez szükségesek.

A termelési logisztika gondoskodik arról, hogy a termelési folyamatban az anyagáramlás zökkenőmentesen valósuljon meg.

Az értékesítési logisztika a vállalati logisztika harmadik főegysége, és a termelés után egészen a vevő átvételéig tart.

A hulladékkezelési logisztika az értékesítési piactól a beszerzési piac irányába vizsgálja a hulladékok és csomagoló eszközök áramlását, miközben azok minél nagyobb arányú újrahasznosítására törekszik.

Egyes területeken a költségek csökkentése más területeken a költségek növekedését eredményezheti. Ez általában a kapacitások túllépéséből adódik. Például ha a szállítási költségeket csökkentjük, akképpen hogy ritkábban szállítunk, akkor – azonos anyagszükséglet mellett – nagyobb raktárkapacitásra lesz szükségünk a termelés kiszolgálásra a következő beérkezésig.

Így a logisztikában a szükségletek lehető legalacsonyabb költségű kielégítését a lehető legideálisabb kapacitás kihasználással érhetjük el.

A logisztikának két fő formája van: az egyik az anyagok optimális és stabil áramlását biztosítja fuvarozási útvonalak és raktározási pontok hálózatának segítségével; a másik koordinálja az erőforrások sorrendjét egy projekt végrehajtásának érdekében.

A folyamatos áramlást biztosító rendszerek általában számos szempontból optimalizáltak: igyekeznek elkerülni az objektumok hiányát (katonai rendszerek esetében különösen ilyen az üzemanyag és a muníció), minimálisan tartják a fuvarozási költséget, alacsonyan tartják az időt, ami egy objektum megszerzéséhez szükséges vagy alacsonyan szinten tartják a tárhelyek foglaltságát (idő és hely szempontjából, hogy csökkentsék a nagy tárolt mennyiségekből eredő veszteségeket).

Nagy elosztási láncokban napjainkban a trend az, hogy ezen célokat egyes termékekre alkalmazzák ahelyett, hogy az egész rendszert egy cél alapján próbálnák hatékonyabbá tenni. Ezt legtöbbször az teszi lehetővé, hogy az egyes termékeket leíró tervek legtöbbször adott raktárakra vonatkoznak, és ezek helyét illetve használatát dönti el az alkalmazott stratégia.

A folyamatos áramlású elosztási rendszerek alapvető optimalizálási módszere a minimális feszítőfa algoritmusok használata arra, hogy leírjuk a fuvarozási hálózatot, és abban raktár-pontokat helyezzünk el, melyek a minimális, átlagos vagy maximális igények kiszolgálására vannak méretezve.

Gyakran az igényeket az adott raktár fuvarozási kapacitása korlátozza. Ha egy raktár forgalma meghaladja a tárolási vagy bejövő kapacitását akkor a raktár csak arra használható, hogy a fuvarozási rendszer csúcsterheléses időszakaiban kiegyenlítse az adott idő alatt végzett szállítások számát, ezzel csökkentve a fuvarozási rendszer csúcsidőszaki terhelését.

A project logisztika szakértői elemzik a sorrendet melyben egy adott projekt bizonyos erőforrásokat használni fog. Ezen alapulva megszervezik az erőforrások szállítását úgy, hogy azok akkor érkezzenek meg, amikor rájuk szükség van. Általában ezek a tervezések kritikus út analízissel dolgoznak.

A másik nézet szerinti interdiszciplinaritást több társtudomány és szakma kapcsolódása biztosítja. Ilyen társtudományok és szakmák: a marketing, a közlekedéstudományok, a minőségbiztosítás, az egyéb innovatív műszaki tudományok, a kontrolling, a matematika, a rendszertechnika és informatika, a gazdaságtan, a vezetéselmélet, az automatizálás, a HR, és a pszichológia.

A logisztika legfőbb területei:

Mint a fentiekből is kitűnik, a mai modern logisztikában bár alapvető jelentőségű a raktár- és készletgazdálkodás, ill. a kapacitásához igazított szállítás, de nem egyedüli meghatározó tényező.

A modern logisztika azonban már nem korlátozódik csak a vállalaton belüli folyamatok megszervezésére és működtetésére. A logisztika alapjain fejlődött ki az ellátási lánc menedzsment (Supply Chain Management – SCM) – erről bővebben abban a szócikkben.

A logisztika első megfogalmazása az emberiség egyik első nagy ívű, bonyolult műveletében, a hadászatban jelent meg.

Az ókori Görögországban, Római és a Bizánci Birodalomban is kialakultak olyan tisztek akik tulajdonképpen a logisztika mai felfogásához hasonló feladatot végeztek: a seregek élelemmel való ellátásáról és elszállásolásáról, illetve a készletek elraktározásáról gondoskodtak. Nevük is már utalt a mai leszármazott jelentésre: „logistikas” vagy ”logisták”. Elnevezésükben a logos görög szó, melynek jelentése értelem, számítás, ok.
Tevékenységüknek irodalma is keletkezett az idők során.

VI. (Bölcs) León bizánci császár (aki Kr. u. 866-tól 912-ig élt) a Háború művészetének összefoglaló magyarázata című művében a logisztikáról így ír:

Vagyis már elméleti megfogalmazásban is megjelenik a logisztika legfontosabb tényezői: a költség, a tér és az idő.

A nagy nemzetállamok létrejötte 18. században, a napóleoni háborúk és más kiterjedt konfliktusok a hadseregek létszámának jelentős növekedését hozták, ahol az óriási anyag- és élelmiszerszükségletek biztosítása az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kapott.

A második világháborúra már 10 amerikai katonából csupán 3 vett részt közvetlenül a harcokban , a többi a kiterjedt hadigépezet logisztikai biztosításának feladatát látta el.




#Article 54: Irodalom (1151 words)


Az irodalom, régiesen literatúra az emberiség szellemi munkásságának az a területe, amely maradandó nyelvi alkotások (rendszerint írásba foglalt nyelvi termékek) létrehozásában jelenik meg, illetve ilyen nyelvi alkotások bizonyos egésze is. Szűkebb értelemben minden leírt alkotás, amely nem magán használatra készült, hanem a nyilvánosság számára, még szűkebb értelemben a költői célból létrejött alkotások (szépirodalom). A nagy példányszámban kiadott, szélesebb néprétegeknek szánt, gyakran ugyancsak költött történetek összességét ponyvairodalomnak nevezik.

A legtágabb értelemben valamennyi ember által lejegyzett szöveg, azonban ezt célszerűségi okokból ketté bontják:

Az irodalomtudósok, irodalomkritikusok által kanonizált szépirodalom tulajdonképpen valamennyi irodalmi alkotás meglehetősen kis része, és természetesen ez is csoportokra bontható: 

Szemléletesebben az egyes részeket a következő ábra mutatja be:

Az irodalom körébe tartozik ugyanakkor az íratlan irodalom is, azaz egy-egy nép ősköltészete, a későbbi korok népköltészete, amely a zenéhez, énekszóhoz kötötte a maga szövegének állandóságát. Hasonló volt az ősköltészet, amely az írás feltalálása előtt virágzott, amennyiben hivatásos énekmondók, rapszódok nemzedékről-nemzedékre fenntartották és gyarapították a nemzeti költészet kincstárát, de ez az irodalom csak költői irodalom volt és kevés műformára szorítkozott.

Az irodalom, különösen a prózairodalom kifejlődésének igazi alapját az írás feltalálása jelentette (Kr. e. 3000 körül),  majd a 15. századtól a könyvnyomtatás tette különösen széles körűvé. Az irodalom jelentősége abban áll, hogy egy-egy nép, illetőleg az egész emberiség szellemi közössége testesül meg benne. Az irodalom olyan eszköz, amellyel az ember az eszméit, érzelmeit és törekvéseit, ismereteit és eseményeit egyrészt kortársaik között általánosíthatja, másrészt az utókorra hagyományozhatja. Így az irodalom az emberiség szellemi munkásságában a folyamatosságot, állandóságot, következetességet képviseli és biztosítja. Egy nemzet irodalma pedig az adott nép hagyományait, törekvéseit foglalja össze, művelődését szolgálja, gyakran nemzeti egységének fennmaradását biztosítja. Egy nemzet összes irodalmi termelése, általánosan véve, annak a nemzetnek az egyetemes irodalmát képezi, beleértve idegen nyelvű szellemi termékeit is. Azaz míg a korai magyar irodalom nagyobb része latin nyelvű, ugyanúgy a magyar elmék művei és a magyar irodalomhoz tartoznak, mint a későbbi, szorosabban vett a magyar nyelvű irodalom. Régebbi kézikönyvek még tovább szűkítették a fogalmat, és tulajdonképpeni nemzeti irodalomnak azoknak az irodalmi ágaknak az összességét nevezték, amelyeknek történelmében a nemzeti felfogás és érzés nyilatkozott, így első sorban a költői, azután a szónoki, filozófiai, történelmi irodalmat. 

Az egyes irodalmak minden korban hatottak egymásra, különösen a fejlettebb irodalmak a kevésbé fejlett vagy kezdetleges irodalmakra, mint például a görög irodalom a rómaira, vagy az egész antik irodalom a reneszánsztól az európai népek irodalmára. Az egyes irodalmak keletkezését, alakulását vizsgálja és magyarázza, az irodalmi jelenségek okait és összefüggését kutatja az irodalomtörténet tudománya. Ezt teheti:

Mindezek mellett elmondható, hogy művészi formájuk miatt több irodalomtudós szépirodalom körébe sorozza a tulajdonképpen költői célú alkotásokon kívül – elsősorban a 19. század előtt – a vallási, politikai és tudományos irodalom jelentős részét, a történetírást és önéletírást, valamint az esszéirodalmat is. 

Ennek fordítottjaként szépirodalmi művek gyakran születnek az ismeretközlő irodalomra jellemző műfajokban (például értekezés, levél vagy napló), illetve a szóbeli kommunikáció egyes narratív műfajaiban is, lejegyzés után (népdal, népmese, szónoki beszéd, prédikáció). A szépirodalom mellett az újságkészítés esetében publicisztikáról (a szépirodalommal gyakran átfedésben), a különböző tudományok és szakmák esetében pedig szakirodalomról, tankönyvirodalomról és ismeretterjesztő irodalomról lehet beszélni. A lejegyzett zenei művek összességét zeneirodalomnak nevezzük.

A szépirodalom vizsgálatát az irodalomtudomány végzi. Ezen belül:

Az irodalomtudomány fő társtudományai az esztétika, a művészettörténet és a nyelvészet. A szépirodalommal rokon művészeti ágak a színházművészet, a filmművészet és a zeneművészet.

Bár irodalmi művet elméletileg bárki létrehozhat, a komolyabb szépirodalmi alkotások szerzőit hagyományosan írónak (prózai formájú alkotás esetén) és a költőknek (verses formájú alkotás esetén) nevezik. 

Az irodalmi alkotásokat formájuk szerint:

Ez alapján lehet beszélni prózai irodalomról vagy költészetről. (De kiemelendő, hogy mind a prózai, mind a verses formájú alkotások egyaránt költői célú művek.) Mindkét területnek megvannak a maga sajátos nyelvi és stilisztikai eszközei: az írói eszközök, illetve a költői eszközök, ezen belül a versformák.

A szépirodalmat irodalmat az ókorban Arisztotelész osztotta fel úgynevezett műnemekre Poétika című művében. Ő a költészetet tragikus, komikus és epikus válfajokra osztotta. Később az első kettőt drámává összevonták, és kiegészítették a műnemek körét a harmadik fő csoporttal, a lírával. Így alakult ki a klasszikus hármas felosztás: epika, líra, és dráma. Ez a kategorizálás sokáig csak a verses formájú művekre vonatkozott. Később, ahogy az elbeszélő (narratív) műveknél mindinkább elterjedt a prózai forma, az ilyen alkotásokat az elbeszélő irodalom külön csoportjába sorolták, napjainkban pedig az epika körébe.

A műfajok és műnemek fentihez hasonló elkülönítése több szempontból is támadható, ennek ellenére széles körben elfogadott. A szépirodalom egyik műfaja, az esszé azonban nem illik bele ebbe a rendszerbe, ezért manapság egyre többen a negyedik műnemként kezdik emlegetni.

A két műnemhez is besorolható műfajokat az irodalomtudomány átmeneti műfajoknak nevezi. Jellegzetes példája a ballada vagy az episztola.

Áttekinthetőbben az egyes műnemeket és műfajokat a következő táblázat mutatja be:

Az irodalomtörténet a világirodalmat korszak, nyelv és régió szerint osztja részekre:

Áttekinthetőbben az egyes európai népek irodalmát a következő táblázat mutatja be:

Ezekre a népekre a hagyományos történelmi korszakolás nem mindig érvényes, ezért külön tárgyalandók.

Afrika és Ázsia irodalma:

Amerika, Ausztrália és Óceánia irodalma:

A itt következő szócikkek az ismertebb költők és írók tovább bővíthető listáit tartalmazzák.

A világirodalom története jellegzetes világirodalmi korszakokra osztható, mivel az írók – más művészeti ágak alkotóihoz hasonlóan – általában az adott korszak uralkodó művészeti stílusát, irányzatait követték.

Az irodalom fejlődése során az egyes műfajokhoz kapcsolódóan sokféle jellegzetes téma alakult ki, amelyek már szinte külön műfajok létrejöttéhez is vezettek. A legismertebb ilyen tematikus irodalmi ágak a történelmi regény, családregény, a nemzeti eposz és dráma), a vallásos irodalom és az ezoterikus irodalom; a gyermek- és ifjúsági irodalom, a tudományos-fantasztikus irodalom (science fiction), a valószínűtlen történet (fantasy); a szórakoztató irodalomhoz tartozó bűnügyi és borzalomkeltő regény, humoros irodalom, kémtörténet, romantikus történet, és a western. A tágabb értelemben vett szépirodalomba tartozik ezenkívül az önéletírás, valamint a régi tudományos, teológiai irodalom és történetírás is.

Vannak olyan regények, önéletrajzi írások, amelyeknek kiemelt témája az emberek, vagy egy bizonyos ember természethez való viszonya. Önéletrajzi ihletésű Henry David Thoreau társadalomból való időleges kivonulását napló formában feldolgozó Walden. Szintén önéletrajzi ihletésű és foglalkozik a témával Faludy György Jegyzetek az esőerdőből című írása. Daniel Quinn trilógiájának első részében, az Izmael című regényében egy gorilla és egy ember telepatikus beszélgetése zajlik, amely az emberi civilizáció történetét a gorillák szemszögéből igyekszik láttatni. Ernest Callenbach Ecotópia című regénye egy utópia, amelyben az Amerikai Egyesült Államok egy állama kiválik a szövetségből és egy elzárt, öko-közösséget hoz létre. Az ember jövőbeni fejlődését – a több problémát, mint előnyt okozó – emberi agy visszafejlődésével vezeti vissza a természetbe Kurt Vonnegut Galápagos című regénye. Az arab irodalom egy alkotása A tisztaság testvérei – Az állatok és az emberek pere a dzsinnek királya előtt, amelyben az istenek által elrendelt egyensúlyt felrúgó embert az állatok a dzsinnek királya elé viszik. Meszlényi Attila több mese öko átiratát készítette el, így példa rá A tücsök és a hangya, illetve Az aranyhal meséje. A zöld mozgalomban több irodalmi alkotásnak van kiemelt szerepe, ilyen például Seattle törzsfőnök beszéde, amely egy valós személy valós beszédének filmforgatáshoz készült átirata. Szintén fontos a környezetvédelmi értékrend szempontjából Heinrich Böll Beszélgetés a tengerparton című írása.




#Article 55: Orkok (590 words)


Az orkok kitalált, félig-meddig mitikus eredetű, manapság pedig jobbára a fantasy-alkotásokban előforduló lények. Általában durva külsejűek, barbár szelleműek, erősek, vadak és harciasak, sok műben pedig kifejezetten gonoszak. Legfontosabb és legközismertebb előfordulásuk J. R. R. Tolkien Középföldéről szóló történeteiben található (s ezen a néven e regények alapján váltak elterjedt klisévé), ahol a gonosz erők katonáiként szerepelnek.

Az ork szó eredetileg a latin orcus szóból származik. Orcus a római mitológiában Pluto, Hadész vagy Dis Pater másik neve volt, a holtak földjének isteneként. Az „Orcus” nevet a gonosz, büntető énje kapta, mint az isten, aki a gonoszul cselekvőket kínozza a túlvilágon. William Blake egyes írásaiban is szerepel egy Ork („Orc”) nevű lény, de pozitív figuraként. Az óangol mitológiában nagyjából nekik megfelelő teremtmények a manók, illetve koboldok.

A humanoid, szárazföldi ork faj Tolkien műve. Írásaiban az orkok emberszabású, az átlag embernél valamivel alacsonyabb, jobbára barlangokban lakó, torz alkatú, karikalábú és  hosszú karú, csúf, mocskos és mindenestől gonosz lények. Éjjeli lények: legtöbb fajtájuk a napot nem képes elviselni (de még az erős holdfényt is nehezen).
Más értelmes fajták húsát és a döghúst is megeszik, és általában csak pusztítani képesek, alkotni pedig csak gonosz dolgokat (mint fegyverek és egyszerűbb ostromgépek).

Bár nem félkegyelműek, de általában buta és szerencsétlen lényekként ábrázolja őket, akik a szavakat tönkreteszik (ez egy olyan nyelvésztől mint Tolkien valódi sértés): a káromkodásokkal teli, obszcén, cinikus és agresszivitásra ösztönző verbális és gesztusnyelvet Tolkien többször is ork-beszédnek titulálja.

Az orkoknak több fajtája is van. Törzsi szervezetben élnek, minden törzs a maga külön nyelvjárását beszéli. A vadászaton és gyűjtögetésen kívül általában rablásból élnek, vagy pedig náluknál nagyobb gonosz erőket, urakat és birodalmakat szolgálnak katonaként (a két utóbbi tevékenység persze közel sem zárja ki egymást). Tolkien eredeti írásában az „ork” szó orch, többes száma yrch.

Bár gyűlölik az élet majd minden formáját, szükség esetén képesek együttműködni más fajokkal, még Ilúvatar saját vagy fogadott gyermekeinek gonoszabbjaival is, úgy emberekkel, mint törpökkel; leggyakrabban azonban  Morgoth teremtményeivel, a wargokkal („váltott farkasok”) szövetségben tevékenykednek, utóbbiak még azt is megengedik nekik, hogy hátukat megüljék. Foglyaikat nem mindig eszik meg (bár ez is előfordul), sokkal gyakoribb, hogy sötét barlangjaik mélyén rabszolgaként dolgoztatják őket, míg a kegyetlen bánásmódtól, éhezéstől és sötétségtől meg nem halnak.

Eredetük ismeretlen, csak annyi biztos, hogy Melkor hozta létre őket. Hogy teremtette-e, az kérdéses, mivel ő gonosszá válásakor gyakorlatilag elveszítette teremtő hatalmát. A tündék azt tartották, hogy az első orkok az elfogott tündék megrontásával, megnyomorításával keletkeztek.

A szilmarilok így ír erről: „Eressea bölcsei mégis úgy tartják, hogy azokat a quendeket, akik még Utumno eleste előtt Melkor kezébe kerültek, börtönbe vetették ott, s lassú kegyetlenséggel megrontották és rabságba törték; így tenyésztette ki Melkor – a tündék iránti irigységből és ocsmány gúnyból – az orkok förtelmes fajtáját, amelyek aztán a tündék legelszántabb ellenségei lettek.”

A Gyűrűk Ura ihletésére számos fantasy-regényben, szerepjátékban és számítógépes játékban szerepelnek orkok. Ilyenek például a DungeonsDragons, a Warhammer, a Warcraft, a M.A.G.U.S., a Metin2, a Gothic, a Káosz Szerepjáték valamint a Tolkien regényein alapuló Középfölde Szerepjáték is.

Az orkok ezekben az egyéb ábrázolásokban nem mindig ostoba, csúf, gonosz lények. A Warcraft nevű számítógépes játékban (lásd: A Warcraft-univerzum orkjai) kifejezetten intelligens, magas kultúrájú lényként tűnnek fel, akik csupán külső hatásokra váltak az előbbihez hasonló természetűvé. A Káosz szerepjátékban pedig közel emberi intelligenciájú (némely esetben még felül is múló) lények, akik közül nem egy legendás varázsló lett.

Hasonlóan az előzőekhez, az orkok pozitív oldalát mutatja be a Worluk Világa – Orkháború 1-2. c. könyv is. Mivel alapvetően erőszakos és vad faj, ez leginkább a hadi hőstettekben és az életet, egészséget veszélyeztető, a klánért és az Istenükért hozott áldozatokban nyilvánul meg.




#Article 56: Középfölde nyelvei (425 words)


J. R. R. Tolkien művei Középfölde képzeletbeli világán alapulnak, melyet számos faj népesít be, melyek különböző nyelveket beszélnek, és sokféle módon írják le azokat.

Tolkien nyelvészként nagyon alaposan kidolgozta számos faj nyelvét és írását, valamint jó néhány faj nyelvéből hagyott ránk töredékeket, melyből a nyelvek szerkezete már nem rekonstruálható. A Gyűrűk Ura című regényének függelékében nagy vonalakban megtalálható néhány nyelv szerkezeti és történelmi leírása.

Egyre többen foglalkoznak a professzor által kitalált nyelvek fennmaradt maradványokból való rekonstruálásával, továbbfejlesztésével „kerek-egésszé tételével”. Ez azonban hatalmas kihívás, ráadásul az egyre mélyrehatóbb kutatásokkal egyre újabb és újabb nyelvészeti kérdések fogalmazódnak meg a vállalkozó szellemű nyelvészekben.
Ám sok nyelv fejlődése nem állt meg, és Tolkien rajongói szótárakat, illetve betűket készítettek és készítenek a különböző nyelvek használatához.

Ebben a cikkben megtalálhatóak Középfölde ismert nyelvei, illetve azon nyelvek leírása, melyekről kevés adattal rendelkezünk, melyek szerkezeti felépítése és szókincse nagyon hiányos vagy ismeretlen.

A tündék kivételével ez az anyanyelve a harmadkorban a legtöbb nép gyermekének, Arnor és Gondor között.

Eredetileg az edánok – az emberek atyáinak – nyelve volt, később Númenorban használták, és fokozatosan vált széles körben elterjedtté.

A hobbitok ősi nyelve nem ismert, már a harmadkor előtti több ezer évben is az emberek nyelveit beszélték.

Az entek nyelve egyedülálló Középföldén. Az enteken kívül másnak soha nem sikerült megtanulnia az általuk használt körülményes kifejezésmódot. Nyelvükkel csak rendkívül hosszú idő alatt lehetett információt közölni. Az entek azonban jó nyelvérzéküknek köszönhetően bármilyen más nyelvet (legyen az tünde-, vagy embernyelv) könnyen sajátítottak el.

A hagyományok szerint a tündék tanították meg az enteket a kommunikációra amikor felébresztették őket.

A rohani nyelv távoli rokona az adúninak. Valószínűleg akkor váltak szét, amikor a Númenoriak ősei Beleriandba vándoroltak keletről. Az éorlingok ősei hátramaradtak, s nyelvük más irányba fejlődött. A hobbitok is feltehetően ennek a nyelvnek egy változatát (vagy ebből kialakult nyelvet) használták, mielőtt fokozatosan áttértek volna a nyugorira.

Tolkien nyelvei közül ez hasonlít leginkább az angolra, hiszen alapjait (szavait) a korai angol nyelvből merítette.

A nyelv hangzása kemény, mély hangrendű; szókészletének nagy része durva, egyszerű fogalmakat ír le.

Az Egy Gyűrű szövege Fekete Beszéd latin betűs átíratában:

Angol eredetiben: „One Ring to rule them all, One Ring to find them, One Ring to bring them all and in the darkness bind them…”

Műfordításban [nem szó szerint]: „Egy Gyűrű mind fölött, egy Gyűrű kegyetlen, egy a sötétbe zár, mert bilincs az Egyetlen.”

Néhány ismert szó:

Az ainuk által kitalált és használt nyelv. A szűk értelemben vett Középföldén (vagyis a kontinensen) egyáltalán nem terjedt el. Népszerűsége Valinorban sem érte utol a tünde nyelvekét – többnyire a valák is a quenyát használták egymás között.




#Article 57: Kalendárium (1216 words)


A kalendárium egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt.

A szó latin eredetű: calendarium = adósok könyve. Az Ókori római naptárban a hónapnak 3 nevezetes napja -Calendae, Nonae és Idus- közül az első a hónap kezdetét (elseje) jelentette. Ezen a napon hirdették ki, hogy az adott hónap hányadik napjára esik az Idus (13-14-15) és az azt 9 nappal megelőző Nonae (5-6-7). Maga a Calendae (eredetileg dies calendae) szó, a kikiáltás napja, a calare (calo,-are,-avi,-atus) = kiált, hív, összehív jelentésű ige származéka. Az adósok könyve értelmezés viszont arra utal, hogy a római pénzügyi jog szerint a hónap első napján voltak esedékesek az adósságok és azok kamatainak törlesztése.

A kalendáriumok történetének kezdete a 15–16. század fordulójára tehető, ekkor jelentek meg ugyanis az első, teljes évre szóló naptárak. Ezek később számos információval kibővültek: elsősorban a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsokkal, de – a kor szellemiségének megfelelően – a szentek felsorolásával, egyházi ünnepekkel, és asztrológiai jellegű jóslásokkal is.

Jellemző a kor terjesztési viszonyaira, hogy a kalendáriumokat év közepén adták ki annak érdekében, hogy év végére az ország legeldugottabb részére is megérkezhessen. Magyarországon a kalendáriumok először a pestiek kezébe kerülhettek, majd augusztusra eljutottak a nagyvárosokba is, ahol az úgynevezett kalendárium-vásárokon lehetett hozzájutni.

A 18. században kezdett nőni a szórakoztató irodalmi jellegű tartalom aránya, ami egész egyszerűen a kalendáriumokat kiadók közti konkurenciaharcnak tudható: a népszerű irodalmi műveket is tartalmazó kalendáriumoknak nagyobb volt a keletjük, s a kiadók megkezdték küzdelmüket a vásárlók kegyeiért. Szintén a 18. századra tehető a kalendáriumok tartalmának differenciálódása: míg korábban legfeljebb a kötés volt igényesebb vagy éppen egyszerűbb, a tartalom módosulásával már a művelt rétegek számára kívántak egy hozzájuk közelebb álló kiadványt összeállítani. A kalendárum – a naptárfunkción túli – műveltető és szórakoztató szerepe nem egyszerűen különvált, hanem arányaiban, minőségében módosult.

A 19. századra alakult ki az új típusú kalendárum, mely már egyértelműen a polgárosultabb rétegnek szólt. Ezekben a kiadványokban már nem kapott helyet a politikai híranyag, mint korábban. 1850 körül az országban évről évre mintegy félmillió példány kelt el a kalendáriumokból. Ekkorra már számos naptártípus létezett, az egyszerű naptártól kezdve a tréfás, vidám naptáron át a hölgyeknek szóló kiadványokig. A kalendárium ebben az időben már egy hagyományos kommunikációs eszközként viselkedett, mely a polgárosodás időszakának megnövekedett információigényét volt hivatott kielégíteni.

Mára, miután az információs csatornák száma az elmúlt száz évben jelentősen nőtt – rádió, telefon, film, televízió, internet – a kalendáriumok jelentősége csökkent, hiszen azokat az ismereteket, melyek révén korábban oly népszerűek voltak a naptárak, ma már könnyebben, gyorsabban és olcsóbban meg lehet szerezni. Ugyanakkor a kalendárium mint évfordulónaptár ma sem nélkülözhető, hiszen lexikális jellegű tartalmával hagyományos ismeretanyagot tár olvasói elé.

A korábbi évtizedekben megjelent sorozatos naptárak mellett, mint amilyen az 1920-ban ötvenedik évébe lépő Ellenzék naptára, megjelent Nagyváradon a fiatal Ferenczy György szerkesztésében az Erdélyi írók almanachja, elindult Gyallay Pap Domokos Magyar Nép c. lapjának Erdélyi magyar naptár c. kiadványa (1921–43). Benedek Elek Az én naptáram címmel Baróton nyomott kalendáriuma pedig a Magyarországról hazatérő író népszerűségének új forrása lett, nem hiába fogadták Éljen a naptárszerkesztő! kiáltással a gyűléseken. A kisebbségi élet új szükségletei szerint a naptár a szépirodalommal és publicisztikával ötvöződik, s Szenczei László, Fáskerti Tibor, Finta Zoltán, Kacsó Sándor, Kiss Béla, Krón Ernő, Nikodémusz Károly, Pogány Marcell neve tűnik fel a naptárszerkesztők hosszú névsorában. A marosvásárhelyi Árkossy Jenő és Gergely Ferenc adta ki a Magyarok naptárát, Tárcza Bertalan jegyezte a Magyar dalos naptár évfolyamait.

A kisebbségi élet körülményei között szinte évről évre bővültek a különféle naptárkategóriák: tájegységek, felekezetek, mezőgazdasági, ipari és szövetkezeti érdekeltségek, politikai irányzatok, korosztályok szerint, s napi- és hetilapok is vállalkoztak arra, hogy évente könyvnaptárakkal kedveskedjenek olvasóiknak.

Egyes vidékek külön szükségletei szerint jelenik meg Kovásznán Beder Sándor és Havadtőy Sándor szerkesztésében az Erdélyi Kincses Kalendárium, s itt készül egy humoros reklámnaptár is (1924). Kézdivásárhelyen Székely naptár, Bukarestben Magyar vicces naptár (1938), Brassóban Csángó naptár születik, van Temesvárt Bánsági kalendárium, Marosvásárhelyen Nagy Samu nyomdász szerkesztette Képes Székely Naptár (1938–40). Szilágy sem marad le, Szilágysomlyón jelentkezik a Szilágysági Református Naptár. Hasonló a Nagykárolyban kiadott Bereczky József-féle ugyancsak protestáns naptár. Minden történelmi egyház gondoskodik naptárról katolikus, evangélikus, református, unitárius hívei számára; megjelenik magyar nyelvű zsidó naptár is.

Készülnek naptárak különböző társadalmi kategóriák számára is: Kolozsvárt a Minerva 1921-35 között rendszeresen jelentkezik az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárával, a Concordia 1933-ban Iparos naptárral keresi fel olvasóit, Nagyvárad pedig Iparos és gazda naptár kiadásával. Elterjedtségével és folyamatosságával tűnik ki a Nagyenyeden szerkesztett Hangya-szövetkezeti naptár (1923–40). A politikai naptárkategóriában feltűnik szerkesztőként, ill. kiadóként Hoffer Géza és Jordáky Lajos neve a hol Bukarestben, hol Kolozsvárt készült Munkás naptár (1935–40) élén. Létezik kimondottan gyermeknaptár, családi naptár (az 1925-re Ferenczy György által szerkesztett Erdélyi magyar családok képes naptára), s Aradon születik meg Lendvay Ferenc szerkesztésében A jó háziasszony naptára (1937).

Könyvnaptáraival jelentkezik az Ellenzék mellett több más napilap is: a Brassói Lapok (1926-28 között a Magyar Gazda Naptárát is kiadja), a Keleti Újság, a Magyar Újság, a Nagyváradi Napló, sőt a szórványmagyarságban a Medgyesi Lapok és Lugoson a Krassó-Szörényi Lapok is biztosít olvasóinak külön naptárt. A legátfogóbb naptártípusok azonban a nagyszebeni Erdélyrészi magyar naptár 1919-es megjelenésétől a hagyományos tordai Erdélyi kalendáriumig az egész erdélyi magyarságnak szánt kiadványok, képes családi naptárak és almanachok.

Az 1940-44 közötti időszakban Dél-Erdélyben, a könyvkiadás és a sajtó lebénulása következtében megnövekedett a naptárak közösségmegtartó szerepe. Vita Zsigmond és Györffi Dénes bibliográfiáiból a Hangya Naptár, a Gazda Naptár, a Református Naptár, a Katolikus Naptár, ill. Népnaptár, az Evangélikus Élet Naptára szinte folyamatos megjelenésére vonatkozólag vannak adataink. De megjelenik a Magyar Néplap Kincses Naptára (1942), a nagyenyedi Diáknaptár (1943/44), a Katolikus Nők Zsebnaptára (1943, 1945) is.

A naptár, ha nem is olyan bőséggel és sokféleségben, de jelen van az 1944-et követő években is, az anyanyelv és nemzeti azonosságtudat, művelődés és társadalmi felelősség első számú védelmezőjeként. Már 1945-re adja ki a Józsa Béla Athenaeum a Munkások és földművesek naptárát, benne Ady Endre, Illyés Gyula, József Attila, Korvin Sándor verseivel, Kovács Katona Jenő, Nagy István, Szenczei László prózai írásaival. A nagy példányszámú Erdélyi gazda naptára 1947-ig tartja magát, egészen az EMGE hatósági feloszlatásáig... Folytatódik a Székely naptár is egy időre, új sorozatát Kiss Árpád jelenteti meg Sepsiszentgyörgyön (1946–48), mintaszerűen iktatva a klasszikus magyar irodalom örökké népszerű anyaga mellé Asztalos István, Bözödi György, Dsida Jenő, Tamási Áron, Tompa László, Nagy István írásait. Megjelennek felekezeti (katolikus és protestáns) naptárak is. Bár a magyar intézmények fokozatos felszámolása a naptárkiadást választékban igen leszűkíti, a hiányok pótlásaként naptárt jelentet meg a Falvak Dolgozó Népe, az MNSZ, az Előre c. napilap. Naptár és tematikus irodalmi antológia is egyszerre az Utunk Évkönyvek sorozata (1968–90), amelynek köteteiben évente felvonulnak egy széles olvasótábor számára a magyar és román szépirodalom és publicisztika jelesei. 1969-től kezdve a Székelyföldön új jelentőségre jut a Hargita kalendárium. A naptárváltozatok időszaki általános bibliográfiája még hiányzik.

A diktatúra bukását követő új időszakban újraéledtek a különféle naptárkategóriák. A városalapító Szent László király emlékére Nagyváradon kiadott Sanctus Ladislaus rex kalendárium (Nagyvárad, 1992) szerkesztője Indig Ottó és Mihálka Balázs.

Naptárakat jelentetnek meg sorozatosan központi és helyi lapok (Romániai Magyar Szó, Hargita, Udvarhelyi Híradó, Népújság, Nagykároly és Vidéke, Bihari Napló), a történelmi egyházak (a római katolikus egyház kiadója, a Gloria, az erdélyi Királyhágómelléki református egyházkerület), a romániai magyar nyelvű Baptista Felekezet Szeretet naptára címmel Nagyváradon. 1994 óta folyamatosan megjelenteti Diákévkönyvét a kolozsvári Tinivár Kiadó, s évről évre felkeresi olvasóit a Nagykendi Kalendárium (az Első 1994-ben). Itt említendő meg az Első Nagygalambfalvi Kalendárium (1992).




#Article 58: Január (507 words)


Január (régiesen Januárius) az év első, 31 napos hónapja a Gergely-naptárban. Nevét Ianusról kapta, aki a kapuk és átjárók istene volt az ókori római mitológiában. A népi kalendárium szerint január neve Boldogasszony hava. A 18. században a magyar nyelvújítók a januárnak a zúzoros nevet adták.  

A január és a február volt az utolsó két hónap, amit utólag hozzáadtak a római naptárhoz, mivel az ókori rómaiaknál ez a téli időszak eredetileg nem kapott hónapot. Bár egy ideig még március volt az év első hónapja, hamarosan a január vette át ezt a helyet. Ezt követően a konzulok is január 1-jén léptek hivatalba.

A hónap első napja a mindenki által ismert újév napja.

A hónap napjainak egy-egy jellemzőbb ünnepe, emléknapja.(A részleteket és a további ünnepeket, emléknapokat lásd az adott nap szócikkében!)

Január 6-a a vízkereszt napja hagyományosan a karácsonyi ünnepkör lezárása és a farsangi időszak kezdete volt. Sok országban ez a karácsonyfa lebontásának napja. Az ünnep előestéjén szentelik meg a szenteltvizet és a tömjént a katolikus papok a templomokban. Az emberek felírták a három napkeleti király nevének kezdőbetűjét a házuk ajtajára. Egyes országokban ma is élő szokás, hogy megajándékozzák a gyerekeket az éjjel az ajtó elé vagy ablakba tett csizmájukba rejtett édességekkel, amit a „háromkirályok” vagy a „jó boszorkány” hoz nekik.

A katolikus templomokban a vízkereszt utáni második vasárnap olvassák fel a papok a Jézus első csodatételéről, a kánai menyegzőről szóló evangéliumi részt. Ezen a napon régen a hívők egy-egy magánházban is összegyűltek és eljátszották a kánai menyegző történetét, majd együtt elfogyasztották a vendégek által hozott étel- és italajándékokat.

Január 1-jén szokás volt újévi jókívánságokat mondani házról házra járva, amiért a háziak almával, dióval kínálták a köszöntőket. Újévkor az egész év sikerét igyekeztek biztosítani különféle kellemes dolgok végzésével. Azt gondolták, hogy ami újév napján történik az emberrel vagy amit cselekszik, az egész évben ismétlődni fog. Aki újévkor korán reggel megmosakodott a kútnál, hogy egész évben friss volt. Aki pedig hajnalban elsőként húzott vizet a kútból, az szerencsét hozó „aranyvizet” merített, amiből a családtagokat is megitatták. Nagyon fontos volt a jó cselekedet az év első napján. Ugyanakkor sokféle tiltás is létezett.
 
Január 6-a, vízkereszt napján általános szokás volt, hogy a katolikus papok a házakat is meghintették a szentelt vízzel (házszentelés). Ezenkívül elterjedt népszokás volt a „csillagozás”, amikor gyerekek jártak körbe a faluban csillaggal a kezükben és a kis Jézusról szóló énekeket énekeltek. Ez egyes magyarlakta vidékeken még a mai napig is létező szokás.

Január 22-én, Szent Vince napján a szőlőtermesztő falvakban sok helyütt úgynevezett vincevesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. Ezen a napon a gazdának sok bort kell innia, hogy bő legyen a termés. Ha Vince napján szép, napos volt az időjárás, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak. Ezzel ellentétben, ha három nap múlva, január 25-én, a „pálforduló” (Szent Pál megtérése) napján sütött a nap, akkor a néphit szerint még hosszú kemény télre kellett számítani.

A magyar népi mondóka a január hónapot a következőképpen jellemzi:

A januárt számos költő örökítette meg versben, pl.:

A magyar népszokásokról:




#Article 59: Február (645 words)


Február (régiesen Februárius) az év második hónapja a Gergely-naptárban, szabályos években 28 napos, szökőévekben pedig 29 napos. Háromszor fordult elő a történelemben február 30-a.  A 18. századi nyelvújítók a februárt az enyheges névre keresztelték át. A népi kalendáriumban böjt előhava (vagy másképpen böjtelő hava) néven szerepel.

A január és a február volt az utolsó két hónap, amit hozzáadtak a római naptárhoz, mivel az ókori rómaiaknál ez a téli időszak eredetileg nem kapott hónapot. Február a nevét Februusról, a megtisztulás római istenéről kapta, illetve a hozzá kapcsolódó Februa ünnepről, amely február 15-én zajlott.

Hagyományosan februárra esik a farsang időszakán belül a legtöbb bál, mulatság, lakoma.

A hónap napjainak egy-egy jellemzőbb ünnepe, emléknapja.
(A részleteket és a további ünnepeket, emléknapokat lásd az adott nap szócikkében!)

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a katolikus templomok körül sok helyen körmenetet tartanak, és közben zsoltárokat énekelnek. Ilyenkor kerül sor a gyertyaszentelésre is. A hagyományos néphit szerint a pap által megszentelt gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. A gyertyaszentelő ünnepéhez hagyományosan különféle tavaszjóslatok kapcsolódnak. Az európai hagyomány szerint ha a barna medve - egyes helyeken a borz - gyertyaszentelő napján, február 2-án kijön az odvából és meglátja az árnyékát, akkor visszabújik és alszik tovább, mert hosszú lesz a tél. Ha viszont borús idő van, akkor kint marad, mert rövidesen jön a tavasz. Az északolasz népi szólásokban e napon a medve mellett a farkas is „időjósként” jelent meg. Észak-Amerikában pedig az újkori bevándorlók az ott élő erdei mormotát tették a február 2-ai népi hiedelem tárgyává, olyannyira, hogy ez a nap „az erdei mormota napjaként” (Groundhog Day) is ismert. Ezeket a hiedelmeket a meteorológusok nem igazolják.

Február 14-e Szent Bálint napja (Valentin-nap), a szerelmesek védőszentjének ünnepe. Az angolszász országokban alakult ki az a hagyomány, hogy ezen a napon a szerelmesek, a jó barátok és mindazok, akik szeretik egymást kisebb ajándékokkal (képeslappal, virággal, színes léggömbökkel, szívekkel) lepik meg egymást.

Általában februárra esik a karnevál, vagyis farsangi felvonulás. A leghíresebb a riói karnevál és a velencei karnevál, Magyarországon pedig a busójárás. (Egyes években ezek az ünnepségek március elejére esnek.)

Február 3-án, Szent Balázs napján volt szokás a balázsolás, amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölték, hogy ezzel a fájdalmat, betegséget okozó gonoszt elűzzék. Máshol a pap a beteg gyermekek álla alá két gyertyát tett keresztbe és imát mondott. Balázs napja az iskolások ünnepe is volt, amikor a diákok házról házra járva jelmezesen vonultak fel, adományokat gyűjtöttek az iskolának és új diákokat toboroztak. Ez az úgynevezett „balázsjárás”, ami a magyarságon kívül a szlovákok és csehek körében is ismert volt.

Farsang idején széles körben elterjedt szórakozási forma volt a farsangi bál. A vidéki élet kiemelkedő eseményének számított a megyebál. Ezenkívül különféle társadalmi egyletek, sportkörök is hirdettek tagságuknak bálokat, de jótékony célú táncos ünnepségek is. Faluhelyen a farsang legjellemzőbb eseményei közé tartoztak a különböző köszöntő szokások, álarcos, jelmezes farsangi felvonulásokra is sor került. A legkedveltebb figurák voltak például a koldus, betyár, menyasszony, katona. A farsang gondolatköre elsősorban a házasság témája körül forgott. A legények a muzsikosokkal végigjárták a falu utcáit, a lányos házak előtt táncoltak, és megtáncoltatták a házbéli lányt is. A farsangi alakoskodók általában kis párbeszédes jeleneteket is előadtak, ilyenkor került színre a tréfás lakodalom is. A farsangi lakodalmas játékok közül leglátványosabb a nyugat-dunántúli rönkhúzással összekötött mókaházasság volt, amikor a leányokból, legényekből álló párok egy kidöntött fát húztak végig az úton. A köszöntők és felvonulások evés-ivással, valamint a táncházban vagy fonóházban tartott közös táncmulatsággal, bállal zárultak. A farsangi bálok fontos szerepet játszottak a párválasztásban. A mulatság gyakran elkülönült korcsoportonként. Gyakori volt a lányok, asszonyok külön farsangolása is (asszonyfarsang). A farsangi napokban tartották a disznótort is. Erre rokonokat, szomszédokat hívtak össze, és reggelig mulattak. A farsang jellegzetes süteménye volt a fánk és a rétes. A sok étel fogyasztásától az év bőségét remélték.

A magyar népi mondóka a február hónapot a következőképpen jellemzi:

A februárt számos költő örökítette meg versben, pl.:

A magyar népszokásokról:




#Article 60: Vörös törpe (243 words)


A vörös törpék kicsi, viszonylag hideg csillagok; a Hertzsprung–Russell-diagram fősorozatának kései K, vagy M színképosztályához tartoznak, a diagram jobb alsó sarkában helyezkednek el. A Világegyetem leggyakoribb csillagai, bár egyes feltételezések szerint a barna törpék többen vannak. Tömegük a mi Napunk tömegének fele és 7,5%-a közé esik. Ami az utóbbi érték alatt van, azt már barna törpének hívják.

A vörös törpék felszíni hőmérséklete kisebb, mint 3500 K, ezért csak igen kevés fényt sugároznak ki (némelyik kevesebb, mint 1/10 000-ed részét a Napénak), és annak is nagy része az infravörös tartományba esik. Az alacsony kisugárzás és felszíni hőmérséklet a csillag hidrogén tartalmának nagyon lassú elégetéséből adódik, ami viszont elképesztően megnyújtja a vörös törpe várható életidejét: 10 milliárd – 1 billió év (1010-1012 év). Ez az idő olyan hosszú, hogy a Világegyetem keletkezése (ősrobbanás) óta még egyetlen vörös törpe sem élte le az életét.

A vörös törpék tömege nem elég nagy ahhoz, hogy a hidrogén elégetése után beinduljon a hélium fúziója, mint az a többi fősorozatbeli csillag esetében történik, ezért nem fúvódik fel vörös óriássá, hanem fokozatosan elégetve hidrogénkészleteit, szép lassan összehúzódik.

A Földhöz - a Nap után - legközelebb eső csillag, a 4,22 fényévre (1,3 parszekra) lévő Proxima Centauri (Alfa Centauri C) is egy vörös törpe, akárcsak a legnagyobb látszólagos mozgású csillag, az 5,96 fényévnyire lévő Barnard-csillag.

A Red Dwarf (Vörös Törpe) egy Nagy Britanniában ismert, humoros sci-fi sorozat, illetve az azokkal kapcsolatos könyvek címe. A sorozat stílusa emlékeztet a Galaxis útikalauz stopposoknak c. regényekre.




#Article 61: Április (101 words)


Április az év negyedik, 30 napos hónapja a Gergely-naptárban. A hónapot Mars kedveséről, Venusról nevezték el, Venust ugyanis Aperirének is hívták. A név a latin aperire szóból származik, melynek jelentése „megnyitni” – ez valószínűleg utalás az ekkor kinyíló természetre. A 18. századi nyelvújítók szerint az április: nyilonos. A népi kalendárium Szent György havának nevezi.

A Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

Azon túl, hogy ebben a hónapban ünnepeljük a magyar költészet napját, jó néhány költőt, írót megihletett a magyar és világirodalomban a fagyos tél igazi végét jelentő április. Sokszor azonban egymástól eltérően ítélték meg költeményeikben, hogy ez valójában mit is jelent.




#Article 62: Június (103 words)


Június az év hatodik hónapja a Gergely-naptárban, és 30 napos. Nevét Junóról (római istennőről) kapta, aki Jupiter felesége volt. A 18. századi nyelvújítók szerint a június: termenes. A népi kalendárium Szent Iván havának nevezi. 

Több országban hivatalos ünnepnap:

Több országban hivatalos ünnepnap:
Lettországban ünnepnapnak számít (Jani).
Finnországban június harmadik pénteke: nem hivatalos ünnep. (Juhannusaatto) Június harmadik szombatja ünnepnap (Juhannuspäivä).
Svédországban június 19. és 25. közötti péntek: Szent Iván éjszakája. Június 20. és 26. közötti szombat: Szent Iván napja, a nyári napforduló ünnepe (Midsommardagen, Johandag)
Peruban Keresztelő Szent János ünnepe, valamint a Nap ünnepe: a téli napforduló alkalmából rendezett legnagyobb inka szertartás felelevenítése Cuzco-ban.




#Article 63: Számítástechnika (466 words)


A számítástechnika az automatizált adatfeldolgozás eszközeivel és azok különböző területeken való használatával (például a számítógép építése és azok programozása) foglalkozó elméleti és alkalmazott műszaki tudomány.

Ide tartozik a hardver- és szoftverelemek tanulmányozása, a működést segítő szervezési, illetve alkalmazási, szolgáltatási összetevők rendszere.

A számítástechnika szoros kapcsolatban van az informatikával, az információ keletkezését, továbbítását, feldolgozását és hasznosítását vizsgáló tudománnyal. A számítástechnika tekinthető az informatika egy részterületének is, az automatizált információkeletkezés, -továbbítás, -feldolgozás és -hasznosítás tudományának. Az informatika ennél bővebb, például az informatika körébe tartozik a híradástechnikai eszközök (távközlés, tévé, rádió) tanulmányozása, ami a számítástechnikának csak közvetve része.

A számítástechnika alapvető alkalmazása manapság a számítógépek, különösen a személyi számítógépek (Personal Computer PC-k) építése. Egy számítógép elsősorban nagyobb fokú programozhatóságában különbözik az egyszerűbb automatáktól, mint például egy számológép, egy emelődaru vagy egy telefonkészülék. Ez azt jelenti, hogy képes sok és komplex feladatot emberi beavatkozás nélkül végrehajtani, és a végrehajtás során különféle, előre programozott döntéseket hozni.

A számítástechnika története során az egyszerű mechanikus gépektől az igen összetett elektronikus, digitális vezérlésű automatákig haladt. Egyrészt szembetűnő a mai gépek egyre nagyobb fokú programozhatósága (egyre önállóbban tudnak komplex feladatokat is megoldani), az ennek következményeképp kialakuló nagyobb mértékű automatizmus, önirányítottság; másrészt ettől nem függetlenül a feladatkörök kibővülése, amely az egyszerűbb, konkrétabb feladatok (szövés, összeadás, ajtónyitás) ellátására épített célgépektől a komplex és sokféle tevékenységre képes általános célú univerzális gépek megvalósításáig terjedt.

Rengeteg félig-meddig dokumentált történet, legenda kering ókori kínai, görög és későbbi arab tudósok és feltalálók által tervezett, esetleg épített gépekről, automatákról (Arkhimédész, Eratoszthenész, Hérón, Mo Ti, Löw rabbi Gólem stb.). Nem mindig tudjuk eldönteni, mennyi igazság van ezekben. Annyi bizonyos, az emberiség ősidők óta szeretett volna fizikai/szellemi munkára képes, lehetőleg önirányított gépeket, automatákat, de legalább egy számológépet építeni, erről tanúskodik például Ramon Llull 1275 körül írt és közzétett mechanikus gépének terve.

Az 1600-as évektől, az ipari forradalom korszakától kezdve több megvalósult próbálkozás is történt mechanikus számológép építésére. Igazán hatékony mechanikus számológép, pláne általános számítógép építésének azonban nagyon komoly technikai korlátai vannak. Úgy tűnik, hogy a fizikának ez a tartománya túl „durva” ahhoz (az épített gépek lassúak, drágák, nagyok, nehézkesek), hogy a papíron végzett kézi számolásnál jóval hatékonyabban működő információfeldolgozó gép építését lehetővé tegye.

Charles Xavier Thomas de Colmar egy automata, programvezérelt gép építésének gondolatát is felvetette.

Az adatok és részeredmények tárolása egyrészt alapfeltétele a programozhatóságnak, másrészt tényleges lépés afelé.

Sok gépet tervezett Charles Babbage (1792–1871) is.

Babbage megfogalmazza, hogy egy (programozható) számológépnek milyen követelményeknek kell megfelelnie:

Babbage elvben konstruál ilyen gépet, az „Analytical engine”-t, amely 20 jegyű számokkal végez műveleteket. Nem tudja megépíteni, mert a kor technikája nem teszi lehetővé (például a súrlódást nem tudja kiküszöbölni). 100 év múlva építik a Babbage által megálmodott gépet.

Ez egy univerzális, külső program vezérelte elektromechanikus számítógép, 6-odfokú polinomhelyettesítési értékeket számol, 20 jegy kijelzése)

A programokhoz szorosan kapcsolódó jogi témák:

informatika – számítógép – számológép – számítógép-tudomány – számábrázolás




#Article 64: Számítógép (855 words)


 

Számítógép minden olyan berendezés, amely képes bemenő adatok (input) fogadására, ezeken különféle, előre beprogramozott műveletek (programok) végrehajtására, továbbá az eredményül kapott adatok kijelzésére, kivitelére (output), amelyek vagy közvetlenül értelmezhetőek a felhasználók részére vagy más berendezések vezérlésére használhatóak. Fontos kritérium az, hogy ugyanazon bemenő adatok alapján mindig ugyanazon kimenő adatokat állítsa elő, azaz, hogy a gép determinisztikusan működjön, erre utal a „gép” szó. Az alapvető különbség a számítógép és számológép vagy számoláskönnyítő egyszerű eszköz között abban rejlik, hogy a számítógép képes előre elkészített program végrehajtására, míg a másik gép csak egy  – lehet, hogy bonyolult – műveletet (például szorzás)  képes emberi beavatkozás nélkül önállóan végrehajtani.

Azaz: számítógépnek nevezhetjük a determinisztikus információfeldolgozó gépeket. Eszerint (tágabb értelemben) a mai számítógépek őseinek a különböző számolást elősegítő eszközöket lehet nevezni – ilyen eszköz az ókori eredetű abakusz, amely a keleti régió országaiban ma is jelentős szerepet tölt be).  Sőt e tág értelemben végül is az élőlények is tekinthetőek „számítógépeknek”, amennyiben determinisztikusak – s ha belegondolunk, hogy folynak kísérletek biomechanikus számítógépek építésére, akkor ez az értelmezés sem tűnik olyan furának.

Szűkebb értelemben a számítógép olyan elektronikus információfeldolgozó gép, amely információk (adatok és programok) tárolására alkalmas memóriával rendelkezik, az adatok feldolgozásához programra van szüksége és saját tevékenységét, működését vezérli, azaz programozott működésű.

A számítógép fizikai megjelenésének elnevezése, elfogadott angol szóval a hardver (hardware). Ide tartozik a ház, a tápegység, az alaplap, a processzor, a merevlemez, a monitor, a billentyűzet stb. Az előírt feladatok végrehajtását a szoftver (software) teszi lehetővé, ez a számítógép nem megfogható, utasításokban, programokban, operációs rendszerben, eszközmeghajtókban és egyéb utasítás-csomagokban megjelenő „lágy” része.

Ha a „számítógép” kifejezést tágabb értelemben tekintjük, akkor beszélhetünk belső, illetve külső vezérlésű információfeldolgozó automatákról. A külső vezérlésű automaták esetében az inputnak része a tevékenységet irányító program. Ez például úgy valósulhat meg, hogy folyamatos emberi beavatkozással irányítjuk a gépet (például egy abakuszt, egy elektronikus zongorát stb.), vagy pedig a feldolgozandó adatokkal egyetemben adjuk meg a feldolgozás módját megadó tevékenység leírását (így működtek régen egyes lyukkártyavezérlésű gépek). Így programot minden munkafázisban újra meg újra le kell írni és a gépnek beadni.
A belső vezérlésű automaták viszont saját maguk tárolni képesek a tevékenységüket irányító programot, így minden munkafázisban csak az adatok leírására és a megfelelő program kiválasztására van szükség. A belső program lehet „fix”, azaz rezidens: ez nem változtatható az automata fizikai integritásának megváltoztatása nélkül (például fix programok a PC-k BIOS programjai, melyek hardveresen „bele vannak égetve” a PC alaplapjába, vagy a programozható mosógépek programjai), vagy lehet változtatható; a legtöbb mai számítógép mindkét fajta programot tartalmaz. Mindennek a teteje pedig az, amikor a gép már maga is képes lényegesen változtatni a működését vezérlő programon.

Szűkebb értelemben a számítógépek két fő típusa az analóg és a digitális számítógép. Az analóg számítógépek fizikai jelenségek matematikai leírásával szimulálják a folyamatokat, be- és kimenetük is valamilyen fizikai jellemző (például elektromos feszültség, hőmérséklet, nyomás). Előnyösen használhatóak többek között biológiai, áramlástani stb. feladatok megoldására. Pontosságuk és sebességük korlátozott. A digitális számítógépek diszkrét értékekre (számjegyek, digit) bontják, fordítják a feladatot, és ezeken hajtják végre az előírt műveleteket. A számítások alapegysége a bit, aminek neve az angol Binary Digit (bináris, vagyis kettes alapú számrendszerbeli számjegy) kifejezésből származik. Létezik egy átmeneti típus is, az úgynevezett analogikai számítógépek, amelyek egyesítik a két típus előnyeit. Ezeket elsősorban biológiai, áramlástani feladatok modellezésére, megoldására használják.

a jövő számítógépei a szerves számítógépek és a kvantumszámítógépek.

A számítástechnika története során az egyszerű mechanikus gépektől az igen összetett elektronikus, digitális vezérlésű automatákig haladt. Egyrészt szembetűnő a mai gépek egyre nagyobb fokú programozhatósága (egyre önállóbban tudnak komplex feladatokat is megoldani), az ennek következményeképp kialakuló nagyobb mértékű automatizmus, önirányítottság; másrészt ettől nem függetlenül a feladatkörök kibővülése, amely az egyszerűbb, konkrétabb feladatok (szövés, összeadás, ajtónyitás) ellátására épített célgépektől a komplex és sokféle tevékenységre képes általános célú univerzális gépek megvalósításáig terjedt.

 matematikus elmélete illetve Max Newman és Tommy Flowers tervei alapján építették meg 1943-ban

Az ENIAC

Neumann János (1903–1957) matematikai szemszögből közelíti meg a kérdést és általános irányelveket fogalmaz meg (Neumann-elvek):

Az 1949-ben épített EDSAC és az 1952-ben épített EDVAC már a Neumann-elveket követi.

Az elektroncsöveket tartalmazó, épp ezért költséges üzemű, ún. első generációs gépek kb. 1958-ig voltak forgalomban.

A diszkrét félvezető-elemeket (diódát, tranzisztort) tartalmazó, nagyobb tárolókapacitású második generációs gépek az 1960-as évek első feléig uralták a piacot.

Az 1960-as években indítja útjára az IBM a 360-as sorozatot (1964: 360/40, az első integrált áramköri elemeket tartalmazó ún. harmadik generációs gép).

A harmadik generációs gépek kora 1971-ig tartott, ekkor jelent meg ugyanis az első mikroprocesszor, s néhány év múlva piacra kerültek az első (ún. negyedik generációs) számítógépek. A mikroprocesszorok fejlesztésében nagy szerepet játszottak az Intel (Intel 8080 processzor), a Motorola (Motorola 6800 processzor), a Zilog (Z80 processzor) cégek.

A ma használt IBM PC (az első PC megjelenésének éve: 1981) kompatibilis számítógépek többsége Intel processzorokkal működik, bár jelentős szerep jut az AMD és a Cyrix processzorgyártó cégek termékeinek is.

Az ilyen gépek tartalmazzák a számítógép önvezérlését végző CPU-t, azaz központi feldolgozó egységet (processzort), az adatokat és programokat a műveletek végzésének idejére tároló operatív memóriát, az egységek közti adatforgalmat lebonyolító vezetékek rendszerét (adatsín-rendszer), a felhasználókkal történő kommunikációt végző I/O rendszert (ide soroljuk a hosszútávú adattárolást végző tárakat is), és tartalmazhatnak egyéb járulékos egységeket, melyek a működés fizikai feltételeit biztosítják (hűtőrendszer, energiaellátás stb.).




#Article 65: Internet (2705 words)


Az internet olyan globális számítógépes hálózat, amelyen a számítógépek az internetprotokoll (IP) segítségével kommunikálnak. Felhasználók milliárdjait kapcsolja össze és lehetővé teszi olyan elosztott rendszerek működtetését, mint például a világháló (World Wide Web, WWW).

Az internet kifejezés nemzetközileg elterjedt szó, az angol eredetű internetwork szóból ered, ami magyarul leginkább ’hálózatok hálózata’-ként adható vissza, szó szerint hálózatok közöttit jelent. Az internet az egész világot körülölelő számítógép-hálózat, hatalmas rendszer, amely kisebb számítógép-hálózatokat fog össze. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít. Az internet a számítógépek összekötéséből jött létre, hogy az egymástól teljesen különböző hálózatok egymással átlátszó módon tudjanak elektronikus leveleket cserélni, állományokat továbbítani.

Az internet úgynevezett IP-alapú hálózat. Mivel ez a protokollkészlet több hálózatnak is alapja, ezért a globális hálózatot helyi hálózatok, intranetek, különböző távolsági hálózatok alkotják. Mindeközben az adatok a legkülönfélébb fizikai közegekben utazhatnak telefonvonalak, különböző hálózati kábelek vagy kommunikációs műholdak segítségével. Röviden: az internet nem fizikai hálózat, hanem annak módja, ahogy az egymástól különböző hálózatokat összekötik, hogy egymással kommunikálni tudjanak.

Az internet olyan gyorsan növekszik, hogy minden erre vonatkozó számadat pár hónap alatt elavul. Ami az arányokat illeti: az internetre kapcsolt számítógépek száma havi átlagban 10–15%-kal vagy még többel növekszik. Mivel az internet egymástól különböző hálózatokat köt össze, a felhasználó bátran választhat bármilyen eszközt munkája elvégzéséhez, az adatokat a hálózaton keresztül egységesen tudja kezelni. Ma már elmondható, hogy az internet a világ elektronikus postájává lépett elő. Ez azt jelenti, hogy a felhasználók az üzeneteikre azonnali választ kaphatnak.

Az internetet felépítő és szabályozó protokollok mindenki számára hozzáférhetőek, ezeket rengeteg gyártó támogatja: mindez a hatékony szabványosítás eredményének is betudható. Egykor a hálózat kizárólag csak a kutatók, oktatók és katonai intézmények számára volt elérhető. Ma már nagy fokú az internet kommercializálódása, mivel sok cég ismeri fel, hogy enélkül nem lehet megélni az üzleti életben.

A legfontosabb adaléka azonban az, hogy az egyirányú, üzenetszórásos médiumokkal ellentétben a felhasználó nemcsak passzív befogadó, hanem maga is információforrás, aki maga választhatja meg, hogy milyen információra kíváncsi, vagy milyen más információforrásokat követ. Mivel az internetes publikálás költsége elenyésző, ez számos olyan szolgáltatást lehetővé tesz, ami nem üzleti alapon működik, vagy nagyon szűk a célcsoportja.

Az internetnek nincs központi épülete. Minden hálózat, amely az internethez csatlakozik, önálló életet él. Ezen hálózatok csatlakoztatásának összehangolását, az ezzel kapcsolatos információk szolgáltatását, illetve a felmerülő mérnöki tevékenységeket az 1992 januárjában létrehozott, nonprofit Internet Society (ISOC) irányítja, amelynek bárki szabadon tagja lehet. Központja az amerikai Virginia állambeli Restonban van.

Sokszor felmerül a kérdés, hogy ki fizeti az internetet. Többnyire ingyenesnek tartják. Ez annyiban igaz, hogy az internetre csatlakozott hálózattal rendelkező intézmények (legyenek oktatási, kereskedelmi vagy akár katonai jellegűek) alkalmazottai a munkahelyükről ingyenesen férnek hozzá az internethez. Nem igaz viszont annyiban, hogy az egyes csatlakozó hálózatok saját maguk állják a működésükhöz szükséges anyagiakat. Az egyszerű mezei felhasználó általában fizet a helyi internetszolgáltató cégnek, az pedig az adott ország nagysebességű gerinchálózatát üzemeltető intézménynek. A különböző országok a díjakat egymás között nemzetközi szerződésekben rögzítik.

Az internet sajátossága, hogy globális és nyílt információ-hozzáférést biztosít széles tömegek számára. Internetről tehát csupán az 1990-es évek eleje-közepe óta beszélhetünk. Az internet a HTTP és World Wide Web robbanásszerű megjelenésével és az internetszolgáltatás elterjedésével született. Ezt megelőzően az „internet” kifejezést mintegy rövidítésként „hálózatközi kapcsolat” értelemben többfelé használták. Ilyen jelentéssel került be az IP (Internet Protocol) elnevezésbe. Köznapi nevén ugyancsak így hívták a hálózati kutatásokban kulcsszerepet játszó tengerentúli intézmények folyamatosan, lassan bővülő, zárt vagy korlátozott hozzáférésű intézményközi gerinchálózatát. Az interneten jelenleg használt protokollok története évtizedekre nyúlik vissza.

A gyökerek az 1960-as évekig nyúlnak vissza, a történet katonai fejlesztések civil szférába való átszivárgásával kezdődött. Abban az időben merült föl ugyanis az USA-ban egy kevéssé sebezhető számítógép-hálózat szükségessége, amelynek egy esetleges atomtámadás után megmaradó részei működőképesek maradnak. Dwight D. Eisenhower elnök – a szovjetek űrversenybeli sikereit ellensúlyozandó, a Szputnyik–1 fellövésének hírére – elrendelte a DARPA (Defense Advanced Research Project Agency) felállítását, amely a kutatásokat azután finanszírozta. Kidolgoztak egy többközpontú, csomagkapcsolt (ahol az adatok továbbítása kisebb csomagokban történik) hálózati kommunikációs rendszert (az NCP protokollt), amely a mai TCP/IP szabvány ősének tekinthető. Ezen az elven kezdett működni 1969-ben az ARPANET (Advanced Research Projects Agency Network), és a katonai felhasználásokon kívül a csomagkapcsolt adattovábbítás további kutatásra szolgált, de egyes egyetemek, katonai bázisok és kormányzati laboratóriumok kutatói is használták elektronikus levelezésre, fájlok cseréjére és távoli bejelentkezésre egymás számítógépei között.

A National Science Foundation felismerte, hogy a gerinchálózat döntő fontosságú lehet a tudományos kutatásban, ezért igen nagy szerepet vállalt az internet bővítésében. 1985–86-ban kiépítették az NSF 6 szuperszámítógép központját, és az így kialakult hálózatot (mely az NSFNET nevet kapta) összekapcsolták az ARPANET-tel. Az NSFNET (National Science Foundation Network) több bővítés után (optikai kábeleket fektettek le, újabb vonalakat hoztak létre, aminek eredményeként a hálózat sebessége a kezdeti 56 kbps-ról 45 Mbps-ra emelkedett) ma is az USA domináns gerinchálózata. Az ARPANET formálisan 1989-ben szűnt meg, hogy helyét átadja a fejlettebb gerinchálózatoknak. Az NSFNET mellett jelentős részben már magáncégek hálózatain folyik a kommunikáció (ATT, MCI, UUNET, Sprint stb.).

Az azóta eltelt években több száz különálló hálózaton több tízezer számítógépet kapcsoltak a folyamatosan növekvő internethez és ez a növekedés napjainkban is tart. Exponenciális ugrást jelentett a WWW európai megjelenését követően az internetszolgáltatás elterjedése. Az internet adatforgalma manapság óriási. Az NSFNET gerinchálózatán 1995 áprilisában mért 13 404 656,5 MB adatforgalmának megoszlását mutatja a jelentősebb szolgáltatások szerint a következő táblázat:

A 80-as évek végén az NSFNET-hez hasonló elvek alapján számos országban szerveződtek gerinchálózatok. Ezek mindenekelőtt a hatalmas információs és számítástechnikai erőforrásokkal rendelkező NSFNET-hez igyekeztek csatlakozni, de gyakran egymással is kiépítették közvetlen kapcsolatukat. Az utóbbi években a távközlési cégek, kommunikációs vállalatok meglátták az üzleti lehetőséget az internet-technológiájú számítógép-hálózatokban, illetve a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokban (például számítógépek, adatbázisok távoli elérése, elektronikus levelezés, adatállományok átvitele, szöveg-, kép-, hanginformációk integrált továbbítása stb.), így megjelentek az ilyen szolgáltatásokat kínáló üzleti vállalkozások, illetve ezek saját gerinchálózatai.

Az internet talán legfontosabb szervező, összefogó ereje az ISOC (Internet Society). A társaság nyílt, tagja lehet bármely szervezet vagy magánszemély. Célja az internet-technológiával történő információcsere összehangolása, fejlesztése. Az ISOC által felkért, nagy szakmai tekintéllyel rendelkező önkéntesekből áll az IAB (Internet Architecture Board), melynek feladata, hogy állást foglaljon alapvető stratégiai kérdésekben, felelős a szabványok elfogadásáért, valamint a szabványosítást igénylő kérdések meghatározásáért és az internetcímzési rendszer karbantartásáért.

Az interneten nincsen központ, tehát decentralizált hálózat. Minden, a hálózatra kötött gép egyszerre fő- és alállomás. Az internet tehát olyan elméleti szerveződése a számítógépeknek és telefonvonalaknak, amelynek bármely pontja képes kapcsolatot teremteni bármely másik pontjával.

Az eredetileg katonai és szakmai célokra tervezett hálózat gyorsan általános kommunikációs, információtovábbító médiává vált, majd maguktól adódtak az emberi kapcsolatteremtés újabb, sokszor korábban soha nem ismert formái. Az eredetileg elsősorban oktatási intézményekben elérhető hálózatra egyre több intézmény, szervezet, cég kapcsolódott, a szolgáltatást hamarosan a nagyközönségnek is felkínálták. Az elektronikus levelezés (e-mail) forradalmát gyorsan követte a hírcsoportok (newsgroup) forradalma, majd az egyre újabb és sokoldalúbb információkereső- és továbbító eszközök elterjedése, amelyek 1992-ben úgy tűnik, egy természetes végponthoz, a világhálóhoz (World Wide Web) vezettek: innentől a számítógépekhez nem értő laikusok is könnyedén, minden tanulás nélkül navigálhatnak az internet óceánján. A WWW az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN szülötte. Tim Berners-Lee és Robert Cailliau elgondolásai alapján olyan rendszer született, ami az elmúlt tíz évben forradalmasította a kommunikációt. 1998-ra mintegy 300 millióra nőtt a webdokumentumok száma, és a web naponta további másfél millióval bővül.

A gyors elterjedésből és egyszerű kezelhetőségből eredeztethető a korábban a felhasználó szempontjából ingyenes, nonprofit hálózat elüzletiesedése  is. Az óriási és egyre növekvő, többé már nem csak profi számítástechnikusokból álló internetközösség hatalmas üzleti lehetőségeket rejt. Sőt, az emberek közötti kommunikációs kapcsolatok teljesen új formáit teszi lehetővé.

Magyarországon 2007-ben a háztartások körülbelül 38%-ában volt internet, egy évvel korábban 2006-ban még 32%-ában. Nőtt a széles sávú elérések aránya, a 2006-os 22%-ról 33%-ra. Az európai uniós átlag 42%, ebben az összehasonlításban hazánk a 18. helyen áll. Megelőz minket többek között Franciaország, Spanyolország, Észtország, Ausztria és Szlovénia, mögöttünk helyezkedik el Olaszország, Szlovákia, Lengyelország és Portugália.
Mindehhez hozzá kell tenni, hogy egyáltalán a szélessáv fogalma nem tisztázott, például mást jelent az USA-ban és mást az EU-ban.
A mobilinternet-előfizetések változása 2007. I. negyedévéhez képest (amikor 220 598 előfizetés volt az országban), 2011. IV. negyedévére  előfizetésre nőtt. Egy 2014-es adócsomag-tervezet szerint Magyarországon 2015-től gigabyte-onkénti százötven forintos adó lett volna kivetve. A tervezetet a tüntetések hatására visszavonták, mivel általános felháborodást keltett mind az országon belül, mind az Európai Unióban.

Manapság az internetes technológiákat körülbelül négymilliárdnyian használják személyes, illetve üzleti célokra, például információkeresésre, szolgáltatások és áruk megrendelésére, kapcsolattartásra, szórakozásra stb.

Jelenleg kutatások zajlanak az internet technikai (elsősorban távközlési) problémáinak megoldására, például az új IPv6 címzési rendszer bevezetésére. A jelenleg használt címzési rendszer (IPv4) ugyanis kifogyóban van új, kiosztható címekből a végpontok (például előfizetők számítógépe(i) vagy más eszköze(i), kiszolgálók stb.) számára, amely ha bekövetkezne a probléma megoldása (IPv6) és a megoldásra való átállás globális szintű beteljesedése előtt, akkor az internet további bővítése csak igen nehezen és nagy áldozatokkal jöhetne létre. (Még legalább ötmilliárd ember számára kell elérhetővé tenni a jelenlegi 1,4-1,5 helyett!)

Több eset is felhívta arra a figyelmet, hogy az internet – elosztott jellege dacára – nem olyan stabil, mint amilyennek tervezték és amilyennek általában vélik.

Internetkapcsolat útján különböző technológiájú és célú fájlcserélő-programok használatára van lehetőség. Általában hasonló a működési elv: a beszerezhető fájlok (amelyek lehetnek szerzői jogvédelem alá eső, vagy szabadon terjeszthető szellemi termékek digitális másolatai) nem egyetlen központi szerverről kerülnek az egyes felhasználók gépeire, hanem a kész fájlt (vagy a fájl bizonyos módszerrel feldarabolt szeleteit) birtokló személyek feltöltési sávszélességeinek felhasználásával, decentralizált módon.

Legjelentősebb példák:

Számok:

Internetes tartalmakat, szolgáltatásokat szinte a világ valamennyi élő nyelvén elérhetünk.

Az internet cenzúrázatlansága folytán, az egyes országok erőfeszítései ellenére nagy mennyiségű, gyermekek és fiatalok számára veszélyesnek tekinthető anyag lelhető fel könnyűszerrel a világhálón. Azok a portálok, amelyek felnőtt tartalmakat közvetítenek, sok országban kötelezően figyelmeztető panellal kell induljanak, amely korhatár-ellenőrzést végez, ez azonban szinte teljesen hatástalan, mert a felhasználó bármilyen születési dátumot beállíthat. A fejlett keresőoldalak segítségével, mint amilyen a Google is, szinte befogadhatatlan mennyiségű felnőtt tartalom érhető el néhány kattintással, a világ számtalan országából.

További gondot jelenthet az internetes chatelések, üzenetváltások alkalmával a megtévesztés, fenyegetés. A naiv, tapasztalatlan gyermekeket könnyűszerrel csalhatják el a bűnözők.

Számos olyan módszer kínálkozik, amellyel a szülők, tanárok kiszűrhetik az internet veszélyes anyagait. Néhány a számos különböző megoldásból: Ubuntu Christian Edition (ingyenes), Net Nanny Parental Controls (fizetős), McAfee Parental Controls (fizetős).

Magyarországon elindult az úgynevezett Biztonságos Internet Program, amelynek keretében immár 260 iskola 13 ezer munkaállomásán használhatják a nebulók biztonsággal az internetet. Bármely magyarországi iskola csatlakozhat a programhoz, költségek nélkül.

Jelenleg széles körű vita zajlik a fejlett hálózati fájlcserélő programok okozta károk körül. A közvetlen kárt a jogtulajdonosok (például audiovizuális művek kiadói, szoftverek kiadói), a kiskereskedelmi egységek (könyves- és audiovizuális anyagokkal foglalkozó üzletek) bevételkiesése, a közvetett kárt pedig a gazdasági kár jelenti. A kár mértékéről a vélemények általában jól elkülöníthetőek az érdekeltségi különbségek figyelembevételével. A legelterjedtebb vélemény szerint, az internetes fájlcserére ma úgy tekintenek az állítólagos károsultak, mint annak idején:

A közvélemény (és egyes országok törvénytervezetei, pl. Norvégia) szerint magánhasználatra (melyből nem keletkezik bevétel) legalizálnák bizonyos típusú digitális, (jelenleg) jogvédett művek cseréjét. Ha azonban a magánhasználat kérdésessé válik, már bűncselekményről beszélhetnénk. Ezt többek között a következők támasztják alá:

A kiadók, egyes (de nem minden) műalkotók érvelésének szempontjai:

Közismert a Metallica zenekar fenyegetése, és médiajelenléte, miután egy rossz minőségű előzetes demó egy kiadás előtt álló albumról a fájlcserélő hálózatokra került. Szerintük ez súlyosan sértette a kiadójuk érdekeit, illetve rossz színben tüntette fel az együttest, a felvétel minősége folytán. Érdekes álláspont egy zenekartól, amelyik a rossz minőségű másolt MC-k (hangkazetta) segítségével tett szert világhírnévre.

Egyes műalkotók, beleunva a fogalmakat nem ismerő bírók, jogászok, ügyvédek, jogalkotók szócséplésébe, szabad licencek alatt adják ki műveiket, és azokat weboldalukon (bizonyos jogi feltételekkel, például az üzleti felhasználás eltiltásával) szabadon letölthetővé tették.

Olyan, számítógépen futó programok, programrészek, amelyek általában – de nem feltétlenül – károkozás, személyes adatok (kódok, fotók, magánbeszélgetések és egyéb információk) eltulajdonítása, a számítógép egy hardverelemének aktivizálásával (például faxmodem) anyagi haszon szerzése, vagy a célpont anyagi megkárosítása.

A vírusoknak számítógéptől, operációs rendszertől, adathordozótól függően több csoportja van.

A mindenütt jelenlevő globális hálózat megkönnyíti a kártékony szándékkal elkészített szoftverek (például vírusok) terjesztését, és információk eltulajdonítását. Ezért rendkívül fontos, hogy a számítógépek alapvető használatával kapcsolatos biztonsági tudnivalókat birtokoljuk, mielőtt üzleti célból, vagy a magánszféránkat érintő ügyekben „géphez ülnénk”. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, keressünk fel olyan cégeket, amelyek az ilyen és ehhez hasonló problémáknak szánt megoldásokat forgalmazzák (víruskereső és tűzfalprogramok). Elkerühető azzal, hogy csak az általunk ismert weboldalokat látogatjuk meg. 

Az interneten milliónyi, közvetlenül megcímezhető, célba vehető (saját azonosítóval, IP-címmel rendelkező) végponti egység (egy számítógép(es rendszer), és a felhasználója/felhasználói) áll. A szoftverek, amelyeket az internetes technológiák igénybe vételéhez (és azok szolgáltatásához) használatba veszünk, komplexitásukból eredően biztonsági réseket tartalmaz(hat)nak. Ezzel a problémával egy külön szakterület, az IT-biztonság foglalkozik.

A biztonsági rések legközérthetőbben a következőképpen fogalmazhatók meg: egy, az adott szoftver fejlesztése közben figyelembe nem vett (ill. nem eléggé figyelembe vett) körülmény bekövetkeztekor a szoftver előre nem látható módon viselkedik, például szabad utat nyit az operációs rendszerben tetszőleges, a támadó (például egy weblap készítője vagy az adott weblapot titokban módosító személy) által meghatározott kód lefuttatására, amely számunkra bizonyos hátrányt, például üzleti titkok konkurenciához való kerülését eredményezhetik.

Szélsőséges esetben valamennyi, a számítógépünkön tárolt információ védtelen a rosszindulatú támadók számára, akik lemásolhatják, vagy módosíthatják őket. Előfordul az is, hogy kompromittáló fényképeket, videókat helyeznek el a gépen. Legjellemzőbb azonban a vírusok, rootkitek, trójai programok észrevétlen települése rendszerükbe, amelyek aztán lelassítják, vagy adott esetben használhatatlanná teszik számunkra a rendszert, a felhasználók fájljait letörölhetik, vagy felülírhatják.

Hardvereken is lehetnek biztonsági rések, mint pl. 2018-ban egyes processzorokban találtak ilyeneket. Első javításaik szoftveres úton történtek, tökéletesen a processzor cseréjével volna lehetséges. Általánosan érvényes az a körülmény, hogy egy vírusirtó képes megállítani a vírust, hogy ezt a rést se lehessen kihasználni.

Biztonságos szoftvereken (frissítés) és hardvereken (internetre alkalmas hálózati alkatrészek) kívül több gyakorlati kérdés is felmerül az internet használata során. Feltételként szabja több vállalat (pl. bankoláskor) a megfelelő vírusvédelem és tűzfal alkalmazását, ill. fejlett böngésző alkalmazását. E-mailek kezelésére számos szabály vonatkozik, amely növeli a biztonságot. Pl. melléklet kinyitás engedélyezése/tiltása, ismeretlen küldő levelének elkülönítése, levélben kapott honlapcím nyitásának tiltása, és általában a levelek között kb. 50%-ban meglévő reklám, kéretlen levél, szándékos spyware letiltása/törlése.

A böngészővel honlapok keresése közben ismeretlen honlapra akkor menjünk, ha tudjuk, hogy nem veszélyes. Erre néhány kereső egy skálát ad meg a margón, pl. „biztonságos, kérdéses, káros”, vagy „megengedhető, tiltott, ismeretlen”. Magunk is olyan oldalakat látogassunk, melyek hibátlan biztonságáról meggyőződtünk, ajánlottak, ill. kipróbáltak.

Közösségi oldalak használata rendkívül divatos, de sajnos vonzzák a spywarrel/adathalászattal operálókat. Gondoljuk meg, hogy milyen oldalra iratkozunk be.

Az internet szabadsága, cenzúrázatlansága, és (bizonyos kivételekkel, például címtartományok kiosztása, DNS rendszer) „hatóság” nélkülisége folytán egyes korábban elterjedt technológiák, (szoftver- és hardvereszközök) a hálózat biztonságát, fenntarthatóságát, fejlesztését gyakorlatilag korlátozzák. Például, a Microsoft Windows szerves részét képező Internet Explorer böngésző 6.x-es, régen túlhaladott verziójának széles körű használata napjainkban is megfigyelhető. Ennek több szempontból is káros következményei vannak, például:

Az elavult technológiák azonban a hálózattal kapcsolatos tevékenységek szinte minden szintjén jelen vannak.

Az internet hálózatában az adattárolást végző létesítmények mérete, és sebessége folyamatosan nő. A 2019-ben becsült következő évi növekedés az USA-ban 140 milliárd kWh. Az adattároló központok hűtési igénye szintén folyamatosan nő, úgy, hogy a hőt elektromos árammá alakító berendezések gazdaságossá váltak.

A zenehallgatás, mely eredetileg CD-k hallgatásával kezdődött, az interneten jelentősen nagyobb energiafelhasználást jelent, streamelve 2018-ban 618 milliárd dalt hallgattak meg. A video streaming a teljes adatforgalom 80%-a.

A globális energiafogyasztás 10%-át az internet emészti fel, a szoftvereken múlik az energiatakarékosság, és környezetbarát technológia.

Internetes tartalmakat bárki szerkeszthet, feltölthet. Az internetes tartalmak felügyelete, szabályozása azonban még gyerekcipőben jár. Ennek következménye, hogy ezen új eszköz térhódításával az általában nem elfogadott tartalmak is nagyobb publicitást élvezhetnek. A „digitális szakadék” problémája abban rejlik, hogy mindenkinek hozzá kell férnie az új technológiákhoz, hogy részesülhessenek a globalizációs fejlődés kínálta előnyökhöz, és ne maradjanak le. Feltétlenül szükséges tudni, hogy „mikor másokat ellenséges módon mutatnak be, a konfliktus magvait hintik el, amely könnyen elvezethet az erőszakhoz, a háborúhoz, vagy egyenesen a népirtáshoz. A médiumok, ahelyett, hogy az egységet és a megértést építenék, démonizálhatnak társadalmi, etnikai vagy vallási csoportokat, felszítva a félelmet és a gyűlöletet. A kommunikáció stílusáért és a tartalmáért felelős embereknek komoly kötelessége biztosítani, hogy ez ne következzen be.”.

Magyarországon az internetes technológiákhoz sokféleképpen hozzáférhetünk: munkahelyünkön, amennyiben az biztosítja számunkra, úgynevezett netcafékban, netklubokban, ingyenesen látogatható könyvtárakban ill. teleházakban, számos városban közterületi termináloknál, oktatási intézményekben stb.

Az otthoni internetelérési lehetőségek közé tartozik a széles sávú, vezetékes (ADSL vagy kábelnet), a vezetéknélküli („mikrohullámú”), a műholdas és a mobiltelefonos (GPRS vagy mobil széles sávú) kapcsolódás, illetve az optikai kábeles hozzáférés.




#Article 66: Július (107 words)


Július az év hetedik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. A római naptárban kezdetben ez az ötödik hónap volt. Ennek megfelelően latinul eredetileg Quintilis („ötös”) volt a hónap neve, csak később Julius Caesarról nevezték át júliusra. A 18. századi nyelvújítók szerint a július: kalászonos.  A népi kalendárium Szent Jakab havának nevezi. 

Egészen a 18. századig a nagyon hasonló női keresztnévből, a Júliából származtatták.

A július az északi félgömbön általában a legmelegebb hónap. A legmelegebb júliusi átlaghőmérséklet 2017-ben 41,9 °C volt, majd ez 2018 júliusában megdőlt, mert ekkor 42,28 °C volt az átlaghőmérséklet, mindkettő alkalommal a kaliforniai Halál-völgyben. Ez egyúttal a valaha mért legmagasabb havi átlaghőmérséklet rekordja is.




#Article 67: Papp László (ökölvívó) (335 words)


Papp László (közismert nevén Papp Laci, beceneve Görbe), (Budapest, 1926. március 25. – Budapest, 2003. október 16.) háromszoros olimpiai bajnok magyar ökölvívó, edző, sportvezető.

Magyarország, és a világ egyik leghíresebb ökölvívója, aki 1948-ban a londoni, 1952-ben a helsinki és 1956-ban melbourne-i olimpián nyert aranyérmet. A Budapest Bástya és a Budapesti Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban indult, 1946 és 1956 között hét országos bajnokságot nyert. Kétszeres amatőr Európa-bajnok. Az 1948-as londoni olimpián középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben nagyváltósúlyban diadalmaskodott. Ez a páratlan bravúr – háromszor egymás után olimpiai aranyat szerezni – neki sikerült először. Azóta Teófilo Stevenson és Félix Savón (mindketten kubaiak) volt képes erre.

Papp Lacit mindmáig az ökölvívás legnagyobbjai közt tartják számon, Joe Louis, a Barna Bombázó, Muhammad Ali (Cassius Clay) és Iron Mike Tyson társaságában, jóllehet nem volt sem fekete bőrű, sem amerikai, sem nehézsúlyú, és profi pályafutását sem sikerült világbajnoki címmel megkoronáznia: az Európa-bajnoki övig jutott. Máig nem pontosan tisztázott politikai okokból nem engedték megküzdeni a világbajnokságért. Profiként 1957-től 29 találkozót vívott, ebből huszonhetet megnyert és kettő döntetlennel zárult, azaz veretlen maradt.

Mestere a legendás edző Adler Zsigmond volt, akivel majdnem tökéletes párost alkottak. Adler verhetetlen volt abban, hogy tudta, mikor milyen instrukciókkal kell a kötelek közé küldenie tanítványát. Visszavonulása után edzőként tevékenykedett, a válogatott szövetségi kapitányaként (1969–1978, 1979–1992), Adler Zsigmond társaságában is számos siker kovácsa volt. A legemlékezetesebb talán a papírsúlyú Gedó György olimpiai aranyérme (München, 1972).

Hosszú, súlyos betegség után életének 78. évében távozott az élők sorából. Hosszú évtizedekig, egészen haláláig a XII. kerületi Óra úti lakásában élt.

Klubjai versenyzőként: BVSC (1945–1948), Bp. Lokomotív (1949–1950), Bp. Bástya (1951–1953), Vasas (1954–1956), hivatásos ökölvívó (1957–1962).

Edzőként: Ferencvárosi TC (1964–1968), Bp. Honvéd (1968–1969), Óbuda Tsz SK (1978–1979).

Edzői: Fehér István (1945–1950, nevelőedző), Kovács Károly (1951–1952), Adler Zsigmond (1953–1962)

Eredményei, amatőrként: háromszoros olimpiai bajnok (1948, London, középsúly; 1952, Helsinki, nagyváltósúly; 1956, Melbourne, nagyváltósúly), kétszeres Európa-bajnok (1949, Oslo, középsúly; 1951, Milánó, nagyváltósúly), hétszeres magyar bajnok (1946, 1947, 1954, középsúly; 1952, 1953, 1955, 1956, nagyváltósúly).

Profiként: Európa-bajnok (1962–1964), 29 mérkőzésen veretlen (27 győzelem, 2 döntetlen)




#Article 68: Nemzeti himnusz (153 words)


 
A nemzeti himnuszok olyan hazafias zeneművek,

A 19. és 20. század folyamán előtérbe kerülő nemzetállamok felemelkedésével a legtöbb ország választott nemzeti himnuszt, mely sok esetben egyszerre éli életét az országban népszerű egyéb hazafias dalokkal.

A „műfajok műfajának” nevezett himnuszok a reneszánsz korszaka után költői értéküket vesztették, majd később a nemzeti himnuszok gyűjtőfogalmába sorolt költemények formájában lelték meg a továbbélési lehetőségüket.

Azon országok neve, amelyek már nem léteznek, nem önálló államok vagy csak részben elismertek, dőlt betűvel szerepel.

Diktatúrákra jellemző volt, hogy az állampárt himnusza volt az állam hivatalos himnusza is egyben. Németországban a Horst-Wessel-dal, Spanyolországban a Falange Española (Cara al Sol). Franciaországban Philippe Pétain marsall egy új himnuszt íratott (Maréchal, nous voilà). Olaszországban megmaradt a nemzeti himnusz, a Marcia Reale, amely eredetileg a Savoyai-ház himnusza volt, de 1922-től 1943-ig mindig felhangzott utána a Giovinezza is, a fasiszta himnusz.

A Szovjetunió himnusza 1944-ig az Internacionálé volt, amely a bolsevik párt himnusza is volt egyben.




#Article 69: Magyarország himnusza (1676 words)


A Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból (röviden, mai helyesírással Himnusz) Kölcsey Ferenc költeménye, amely Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza. A „Hymnus” a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban a nemzeti újjászületés hajnalán írta szatmárcsekei magányában. Először Kisfaludy Károly Aurora című almanachjában jelent meg, kötetben pedig 1832-ben. A költemény a romantika ismertetőjegyeit hordozza magán és felépítését tekintve keretes szerkezetű.

A magyarságnak a 19. századig nem volt önálló nemzeti himnusza, mind a katolikusoknak, mind a reformátusoknak saját néphimnuszuk volt. Kölcsey mintegy 30 nyelvre lefordított
 és Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített, össznemzeti imádsággá váló műve, több próbálkozás után végül 1989-ben került jogszabályi védelem alá, hiszen ekkor lett az Alkotmány szövegének része.

A Himnusz szövegét a költő január 22-én tisztázta le, ez a nap egyben a magyar kultúra napja is. Magyarország 2012. január 1-jén életbe lépett Alaptörvényének preambuluma a Himnusz modernizált első sorával kezdődik: „Isten, áldd meg a magyart!”

Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. zsoltár) volt. Népszerű volt a – hatóságok által többször betiltott – úgynevezett Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette. A 19. század elején ugyanis hivatalos alkalmakkor Magyarországon az osztrák császári himnuszt játszották, de mellette mint a magyarság kifejezője gyakran felhangzott a Rákóczi-nóta vagy más néven a Rákóczi-induló is. A császári himnuszt Bulyovszky Gyula, a korábbi márciusi ifjak egyike 1854 tavaszán álnéven magyarra fordította, de így sem lett néphimnusz a magyarok körében, a közvélemény nagy része számára elfogadhatatlan maradt. Ennek egyik oka volt, hogy a megtorló kivégzéseket, mint az aradi vértanúkét is, a császári himnusszal fejezték be.

A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc, a reformkor nagy költője 1823-ban írta. 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg először, a kéziraton még szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból” alcím nélkül. Kölcsey munkáinak 1832-ben kiadott első kötetében a szerző által adott alcímmel jelent meg. „Kölcsey Hymnus-a olyan állapotot diagnosztizál, amely már túl van a bűnök-büntetések idején, és a megérdemelt kegyelem beköszöntének ígéretét hordozza.” Kulin Ferenc irodalomtörténész szerint a Himnusszal Kölcsey addigi lírikusi fejlődésének csúcsára jutott. 

A Himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a Kölcsey versének megzenésítésére kiírt pályázaton az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által fémjelzett zsűri döntésének köszönhetően. A nyertes pályaművet először a pesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és július 9-én. Első nyilvános, szabadtéri előadása az Óbudai Hajógyárban 1844. augusztus 10-én történt, a Széchenyi nevét viselő gőzhajó avatásán. A Himnusz nyolc szakaszból áll, de hivatalos alkalmakkor csak az első szakaszt játsszák, illetve éneklik.

A Himnuszt a magyarok közmegegyezése tette nemzeti imádsággá, azonban sokáig nem vált hivatalossá. Tulajdonképpen csak a Magyar Köztársaság alkotmányába 1989-ben bekerülve vált azzá.

A kiegyezési tárgyalások kezdetekor, 1865. december 14-én mikor Ferenc József Pesten megnyitotta az országgyűlést, egyfajta gesztusként a Himnusz hangjaira vonult be. Amikor 1903. március 15-én Ferenc József a pécsi kadétiskolába látogatott, a katonazenekar a rend szerint a császári himnuszt kezdte játszani, azonban a fogadására összegyűlt tömeg a zenekar hangjait a Himnusz hangos éneklésével nyomta el.

A magyar parlamentben a himnusz kérdése először 1901-ben vetődött fel, amikor Rátkay László interpellációjában tiltakozott amiatt, hogy „egy magyar nemzeti ünnepélyen miért zendűl meg elsőnek az osztrák néphimnusz. Nem volt itt az osztrák császár; és ha még itt is lett volna az osztrák császár: mivel egyúttal magyar király is, ott van a magyar hymnusz, üdvözöljük azzal.”
Rátkay 1903. április 23-án két paragrafusból álló törvényjavaslatot nyújtott be „az egységes magyar nemzet himnuszáról” (384. sz. iromány, lásd a képen), mellékelve a Kölcsey Ferenc által írt verset és Erkel Ferenc kottáját is, amelyet az Országgyűlés elfogadott, azonban I. Ferenc József magyar király nem szentesítette, így az nem léphetett hatályba. 1916. december 30-án a magyar  koronázások történetében először (és utoljára) IV. Károly magyar király nem az osztrák, hanem a magyar Himnusz hangjaira vonult be a Mátyás-templomba.

A hivatalos nemzeti himnusszá válását csak a magyar alkotmány 1989-es módosítása hozta meg, melynek 75. §-a kimondta, hogy 
 A 2011-es Alaptörvénybe ez a paragrafus az Alapvetés i) cikkébe került változatlanul. 
 
A Himnuszhoz kötődik a magyar kultúra napja emlékünnepe, melyet január 22-én tartanak. A megemlékezést 1985-ben Fasang Árpád zongoraművész javasolta, mert 1823-ban ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Megünneplésére a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december végi ülésén tett felhívást és 1989 januárjában ők szervezték meg az első évfordulós rendezvénysorozatot. Az ünnep alkalmából a világban megemlékezéseket tartanak és többek között ekkor adják át a Márai Sándor-díjat.

Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt is buzdította egy másik, „szocialista” himnusz megalkotásával, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult. Mindketten elhárították, mondván: jó a régi himnusz, nem kell új, meg van az már írva, ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. A kérdés lekerült a napirendről, nem tudni miért hagytak fel a „régi” Himnusz lecserélésével, igaz az 50-es évek első felében csupán hangszeresen, szöveg nélkül hangozhatott el.

A Himnusz éneklését nehezíti a szöveg és a zene illeszkedésének (prozódia) problematikája, mert míg a páratlan sorok hét, a páros sorok hat szótagból állnak (pl. „Bal sors akit régen tép, / Hozz rá víg esztendőt”), ugyanakkor valamennyi sor hét dallamhangot tartalmaz. Erkel szünetek hozzáadásával és egyes szótagok megismétlésével Kölcsey 7-6 szótagszámú versét 8-8-ra egyenesítette ki, és úgy hidalja át, hogy a páros soroknak általában az ötödik szótagját hajlítja, de a hatodik sornál az első szótagot (hozz) hajlítja („ho-ozz rá víg esztendőt”). (Ez szerepel Erkel eredeti kéziratában és a Dohnányi-féle hivatalos partitúrában is.) Történelmi érdekesség, hogy Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter 1939. június 2-án kelt 1939/15.151 sz., a „Himnusz” egyöntetű előadásáról szóló rendeletében ezzel szemben úgy rendelkezik, hogy „a könnyebb énekelhetőség kedvéért” az eredeti szöveg helyett „hozz reá víg esztendőt” énekelendő a vers „hozz rá” szövege helyett. Ez a rendelet természetesen ma már érvényét vesztette, de ennek ellenére ma is két változat él a hajlítás megoldására, az eredeti „ho-ozz rá” mellett él ez utóbbi, egyszerűbb változat is.

A Himnusszal szembeni leggyakoribb kritika, hogy túl komor, kevéssé ösztönöz cselekvésre. Ennek egyik oka, hogy a Himnusz előadásának tempóját az 1920-as években, a világháborús vereséget és a trianoni békediktátumot követően nagymértékben lelassították. Eötvös Károly Pesti Hírlapban megjelent tárcájában is kifogásolta a zenéjét: „zsoltáros jellegű, sehogy se lelkesítő s nem is magyar”, és „van némi visszarémlés Haydn Gotterhalte zenéjére”.
Az 1930-40-es évek híradófelvételein viszont a Himnuszt még sokkal gyorsabb, indulószerű ritmusban játszották. Végül 2013-ban a MOB felkérésére készült egy gyorsabb tempójú változat, de ez még így is elmarad a korábbitól.

Kölcsey Ferenc költeményének kéziratát az Országos Széchényi Könyvtárban őrzik. Az ott elhelyezett sokmilliós gyűjteményében alig kétszáz olyan okmány található, ami nem a könyvtár tulajdonában van és ezek közé tartozik a Himnusz kézirata is. A felbecsülhetetlen értékű verskézirat a költő halála után a család tulajdonában maradt. A háborús zűrzavartól mentve letétként 1944 nyarán helyezték el a könyvtárban. Az örökösök 2017-ben megújították az ehhez kapcsolódó letéti szerződést és ez alapján továbbra is immáron határozatlan ideig a nemzet könyvtárában maradhat és az egyezség szerint évente egyszer a magyar kultúra napján a közönség számára is láthatóvá teszik.

A költemény műfaja óda, azon belül himnusz. A műben a 19. század elején kibontakozó szellemi áramlat, a romantika ismertetőjegyei figyelhetőek meg. Felépítését tekintve keretes szerkezetű, ugyanis az utolsó versszak némi változtatással, de megismétli az első versszakot. A vers keretét adó első és utolsó versszak – a könyörgés – imát, fohászt tartalmaz. Az általuk közrefogott versszakok a múltat és jelent állítják szembe egymással. A 2–3. versszak a múlt dicső pillanatait emeli ki: a honfoglalást, a gazdasági virágzást és Mátyás király győzelmeit. A következő versszakok a múlt szenvedéseiről szólnak: a tatárjárásról, a törökök támadásairól, a belső széthúzásokról, a testvérharcokról. A 6–7. versszakban a múlt képei összemosódnak a jelennel. Kifejező erejüket az ellentétek fokozzák. A mű végén bűneink felsorolása után ismét elhangzik a fohász, de a hangsúly áthelyeződik: a költő már csak szánalomért könyörög.

Liszt Ferenc a kiegyezés után Egressy Béni (Szózat) és Erkel Ferenc zeneileg különböző dallamainak polifonikus egyesítéséből írta a Szózat és Magyar Himnusz Fantázia című művét 1872-1873-ban. 1873. március 19-én a Pesti Vigadóban mutatta be, amelyet maga vezényelt. A mű partitúráját a Rózsavölgyi kiadta Szózat und Hymnus, zwei vaterlandische Dichtungen von Vörösmarty und Kölcsey, componirt von Egressy Béni und Franz Erkel címmel. (A művet Liszt gróf Andrássy Gyulának ajánlotta.)

A magyar Himnusz megzenésített változatának felvétele 2 és fél perc hosszú volt, ez azonban nem felelt meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Ezért a díjátadó eseményekhez használt magyar Himnuszt lerövidítették, felgyorsították, és leszállították a hangnemét. Az Erkel-korabeli verbunkos ritmizálást idéző „gyorsítással” sikerült a NOB lausanne-i archívuma számára másfél percen belüli felvételt készíteni. A NOB iránymutatásai szerint a nemzeti himnuszoknak 60 és 90 másodperc közötti időtartamúaknak kell lenniük, mert akkor szorosan illeszkedik az olimpiai díjátadó eseményeken az aranyérmes sportoló nemzeti himnuszának eljátszása az éremszerzők nemzeti zászlóinak felhúzásához szükséges időkerethez. A MÁV Szimfonikusok előadásában, a NOB lausanne-i archívumában is elhelyezték a felvételt, amelyen megszólal az Erkel Ferenc által a kottában jelzett harangszó is.

Sok magyarul nem értő és a magyar történelmet kevésbé ismerő, nagyon szomorúnak érzi a magyar nemzeti Himnusz dallamát a többi nemzeti himnusszal összevetve. A kívülálló szemlélőknek a legtöbb ország himnusza ugyanis pergőbbnek, diadalmasabbnak és talán harciasabbnak tűnhet. A magyar himnusz viszont ennek több szempontból is az ellentéte, műfaja szerint is valódi ima, fohász, így teljesen másként hat.

(Megjegyzés: dőlt betűvel megjelenítve: az eredeti kézirat sérülése miatt hiányzó szövegrészek)

Cseke, 1823. január 22.

(Megjegyzés: A hivatkozott forrásban „S lángtenger fölette” szerepel ö betűvel)

\version 2.14.2

   {
    c4 bes a4. g8 f4 % megbunhodte mar e nep
      es d d c c8( d) bes1^\mp  % a multat s jovendot
      }
   \addlyrics {
      Is- ten  áldd meg a ma- gyart
      jó  kedv- vel, bő- ség- gel,
      nyújts fe- lé- je vé- dő kart,
      ha küzd el- len- ség- gel.
      Bal- sors a- kit ré- gen tép,
      ho- ozz rá víg esz- ten- dőt,
      meg- bűn- hőd- te már e nép
      a múl- tat s_jö- ven- dőt.
      }
   
   }

A Magyar Posta 1998-ban 175 éves a Himnusz címen 75 forint névértékű bélyeget bocsátott ki. A bélyegen a Himnusz szó és a mű kéziratának részlete látható.




#Article 70: Augusztus (102 words)


Augusztus  az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Iulius Caesarról elnevezett júliusban van. Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra, hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött.

A 18. századi nyelvújítók szerint az augusztus: hévenes. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.

 

 

 




#Article 71: Közkincs (299 words)


A közkincs egy szellemi alkotásokra vonatkozó (leggyakrabban szerzői jogi) fogalom, mely olyan művet, alkotást jelent, amelynek felhasználására a szerző nem ír elő korlátozást. A szellemi tulajdon tárgyai azok a szellemi javak (műszaki szellemi alkotások, árujelzők, művek, szomszédos jogi teljesítmények), amelyeket a jogi szabályozás – speciális oltalmi formák révén, előre megszabott feltételekkel – a közkincs köréből időlegesen kivon.

A közkincs res omnium communes néven ismert volt már a római jogban is. Ide tartoztak pl. a levegő és a folyóvíz. Beszéltek továbbá senki tulajdonában nem levő dolgokról (res nulllius) illetve közhasználatról (usus publicus). Megjelent a közkincs a mai értelemben vett szerzői jog által védett alkotások tekintetében is. A Kr. u. 4. században élt szónok, Symmachus szerint a nyilvános szónoklat közkincs (Oratio publicata res libera est.)

tehát a közkincs nem egyetlen, autonóm, uniformizált fogalom, hanem csak az egyes jogintézmények kontextusában határozható meg. Így több szekciója, rétege, ”bugyra” van, valamennyi földrajzi, időbeli és jogintézményi kategória.

Számos speciális vonás jelentkezik az időmúlás és az egyes országok szempontjából is. Pl. egy szerzői mű illetve hangfelvétel oltalma az egyik országban még nem járt le, a másikban már közkincs. Az oltalmi idők ütközése (Kanadában közkincs, de Európában az oltalom 20 évvel több) jelenleg komoly jogi problémákat okoz egy internetes, szabad letöltésű zeneszolgáltatónak (Online Public Domain Library). Hasonló helyzet volt 2007 végéig József Attila műveivel kapcsolatban, amelyek Magyarországon még védettek, Kanadában viszont már közkincsként elérhetők voltak az interneten.
Egyes vélemények szerint az interneten mindenütt hozzáférhető művek globális közkincs státuszban kell legyenek, vagyis nem sérthetnek szerzői jogot egyetlen országban sem.
Eltérő lehet a védjegyek közkincs helyzete is országok szerint. Pl. az aszpirin védjegy Kanadában és esetleg máshol is védett, az USA-ban viszont közkincs.

A Polgári Törvénykönyv védi azokat a szellemi alkotásokat is, amelyekről a külön jogszabályok nem rendelkeznek, de amelyek társadalmilag széles körben felhasználhatók és még közkinccsé nem váltak.




#Article 72: 666 (szám) (648 words)


A 666 (római számmal: DCLXVI) egy természetes szám, háromszögszám, az első 36 pozitív egész szám összege; az első 7 prímszám négyzetének összege; palindromszám. 

A szám a Bibliában is megjelenik, mint a fenevad száma.

A tízes számrendszerbeli 666-os a kettes számrendszerben 1010011010, a nyolcas számrendszerben 1232, a tizenhatos számrendszerben 29A alakban írható fel.

A 666 páros szám, összetett szám, kanonikus alakban a 21 · 32 · 371 szorzattal, normálalakban a 6,66 · 102 szorzattal írható fel. Tizenkettő osztója van a természetes számok halmazán, ezek növekvő sorrendben: 1, 2, 3, 6, 9, 18, 37, 74, 111, 222, 333 és 666.

A 666 négyzete 443 556, köbe 295 408 296, négyzetgyöke 25,80698, köbgyöke 8,73289, reciproka 0,0015015. A 666 egység sugarú kör kerülete 4184,60141 egység, területe 1 393 472,271 területegység; a 666 egység sugarú gömb térfogata 1 237 403 376,7 térfogategység.

A 666 helyen az Euler-függvény helyettesítési értéke 216, a Möbius-függvényé 0, a Mertens-függvényé .

A 666-os szám a Bibliában többször kerül megemlítésre , ezek közül egyszer mint a „Fenevad” jele vagy száma. 

János így ír a Jelenések könyve nevű látomásaiban a hamis prófétáról, aki az Antikrisztust hatalomra segíti: 

A latin és a héber nyelvben, valamint az újszövetségi görög nyelvben nincsenek számjegyek, ezeknek a szerepét a betűk használatával jelzik. Ha egy név azon betűit összeadjuk, amelyeknek számértéke van, egy végeredményt kapunk. 

A modern értelmezés szerint a Jelenésekben a 666-os számmal ábrázolt antikrisztus az a személy vagy megszemélyesített lény, aki Krisztus tanításai ellen tevékenykedik.

Egyes magyarázatok a „Fenevadat” a Vatikán lényegével vagy a pápák személyével azonosítják, amely magyarázatot a pápai korona feliratával és az egyház mindenkori tevékenységével támasztják alá. A pápai korona felirata ugyanis „Isten fiának helytartójára” utal, ami latinul így írandó: VICARIVS FILII DEI. Az említett értelmezés szerint, ha a felirat azon betűit, amelyeket római számként olvashatunk, összeadjuk, az eredmény éppen 666 lesz. (Ezt könnyen ellenőrizhetjük: V+I+C+I+V+I+L+I+I+D+I=666)

Azonban van egy nagy gond ezzel az érvvel. Egyrészről ez a felirat egyik pápai tiarán sincs rajta. Néhány hetednapi adventista jött elő ezzel az állítással még a 19. század végén, és azt bizonygatták, hogy két állítólagos (névtelen, vö. a fenti 2. és 5. pontot) tanú látta ezt a feliratot XVI. Gergelynél (1831–1846), amint az ezzel a felirattal ellátott tiarát hordja az egyik pápai Szentmisén, illetve egy fotó is létezik erről. 

Ezzel szemben a pápák sohasem hordtak tiarát Szentmisén, illetve mint kiderült a fotó egy hamisítvány (de még így sem lehet igazán kivenni belőle semmit). A másik meg az, hogy az 1800-as évektől hordott összes tiara közszemlére van téve a Vatikáni Múzeumban. Összesen két tiarán van felirat, de az sem Vicarius Filii Dei, hanem CHRISTI VICARIO – IN TERRA – REGUM. De ennek a betűértéke 214.

Más magyarázatok szerint a „Fenevad” az ökumenizmus ill. a globalizmus jelenségére utal – mely olyan „belakott Földet” jelent, amelyből az „egyházak összessége” lett; újszövetségi görög írásmóddal írva OIKOYMENA –, melynek számértéke szintén 666.

A numerológiai értelmezés szintén a vallásra vezeti vissza a 666-os szám magyarázatát. Eszerint a 6-os az ember és a föld száma (Isten a hatodik napon teremtette az embert), a három 6-os a Szentháromság ellentéteként a hiábavaló földi, emberi gondolkodást jeleníti meg (ellentétben a 777-tel, amely a Szentháromság száma, így a tökéletességet ábrázolja).

Más megközelítésben pedig a szénatom 6 protonjára, 6 neutronjára és 6 elektronjára utal a 666 szám.

Számos történelmi alakról sütötték már ki, hogy ő maga a Fenevad, többek között pl. II. János Pál pápáról, vagy akár Néró császárról. Nérónak ugyan kissé manipulálni kellett a nevét, mert a betűk héber számértéke szerinti számoláshoz csak a „Nero Cesar” felelt meg, márpedig ebben a formában sosem írták a császár nevét. Tolsztoj Háború és béke című művében a Napóleon életére törő Pierre Bezuhov számolja ki ügyes trükkel, hogy a francia császár szintén maga a Fenevad.

Az Iron Maiden zenekarnak 1982-ben jelent meg The Number of the Beast című stúdióalbuma. Maga a címadó dal a jelenések könyvéből vett idézettel indul:

Magyarországon a 666 a Pokolgép nevű rock/metalegyüttes egyik dalának címe.




#Article 73: Biblia (1792 words)


A Biblia (amely a koiné görög βιβλίον, azaz tekercs szóból származik) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A teljes Bibliát szent jellegűnek tartják, s ebből adódóan keresztény Szentírásnak is nevezik. A zsidó és a keresztény Biblia terjedelme nem azonos, mert a Biblia könyveit meghatározó kánont nem egyformán határozták meg. Így a héber Biblia – a Tanakh – azokat az Izrael népének adott isteni kinyilatkoztatásnak tartott írásokat tartalmazza, amelyek a kereszténység előtti időben, Izrael vallási közösségében keletkeztek. A kereszténység is szentnek és sugalmazottnak vallja a zsidóság Bibliáját, de mellettük ugyanilyen isteni tekintélyt és kötelező mércét tulajdonít azoknak az 1. században keletkezett írásoknak, amelyek Jézus életéről és tanításáról „tanúskodnak”, és amelyeket a hagyomány szerint az apostolok és/vagy azok tanítványai írtak vagy jegyeztek le. Így a kereszténység két részre osztja a Bibliát: a zsidó Bibliát magában foglaló Ószövetségre (Ótestamentum) és az apostoli írásokat tartalmazó Újszövetségre (Újtestamentum). Gramatának, azaz Írásoknak nevezték az ószövetségi és újszövetségi könyvek együttesét.

Ez a könyv gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására. Ez a legtöbb nyelvre lefordított, legtöbb példányszámban megjelent könyv. A vallási tartalmon kívül, – főleg a Tóra – a társadalmat irányító parancsokkal (táplálkozás, higiénia, születés, házasság stb.), gazdasági ügyekkel (pl. kamat), büntetésekkel stb. is foglalkozik.

Ez a szócikk a keresztény Bibliát tárgyalja. A zsidó Bibliáról lásd a hagyományos zsidó teológiához kapcsolódó Tanakh, illetve a nemzetközi tudományos kutatás nézőpontját tükröző Héber Biblia szócikkeket.

A biblia szó az ógörög biblion többes száma, jelentése „könyvek”. (A „könyvtekercs” jelentésű biblion szó pedig a büblosz szóból származik, amely eredetileg az egyiptomi papiruszt, az ókorban íráshoz használt anyagot jelölte és Büblosz városáról neveztek el, amely az a föníciai kikötő volt, ahol a papiruszt hajóra rakták és szállították az akkor ismert világ minden tájára.) A Héber Bibliában egyedül Dániel próféta nevezi „könyvek”-nek a szent iratok gyűjteményét (Dániel könyve 9,2). A keresztények a Kr. u. 2. századtól fogva kezdték ezt a nevet az Istentől származónak vallott iratgyűjteményükre alkalmazni. Ez az egyszerű név találóan fejezi ki, hogy e műnek a rendkívülisége nem külső formájában van, hiszen csak könyveket, látszatra más emberi művekhez hasonló írásokat tartalmaz. A Bibliát gyakran egyszerűen „Írásnak”, „Írásoknak” nevezik (Jézus és az apostolok is használják ezt az elnevezést, mint Márk evangélista és Pál apostol – Márk evangéliuma 12,24 és Második levél Timóteusnak 3,16 stb.), továbbá „Isten Igéjének”, „Szentírásnak”, „Könyvek Könyvének” is hívják. Az „Isten Igéje” elnevezés a Bibliából származik: Isten prófétákon keresztül közölt kinyilatkoztatásának megkülönböztető jelölésére szolgál (lásd: Dániel könyve 9,2; János evangéliuma 17,17; Péter első levele 1,23). Ezenkívül Ézsaiásnál (Ézsaiás könyve 34,16) az „Úr könyve” néven szerepel. Eszerint tehát a Biblia Isten könyve az emberek számára.

A Biblia két fő részből áll: Ószövetségből és Újszövetségből (más néven: Ótestamentumból és Újtestamentumból). Az Ó- és Újszövetség megjelölés Isten Izraellel (Mózes második könyve 24,8 alapján) és a keresztény egyházzal kötött szövetségére utal ( szerint), a latin „testamentum” (azaz „végrendelet”) szó pedig azt fejezi ki, hogy ezek az írások szent hagyatékok, amiket a keresztények hite szerint Isten Izraelre és az őskeresztény egyházra hagyott. A „testamentum” elnevezést a Vulgata (a Biblia latin nyelvű fordítása) nyomán használják.

Míg az Ószövetség az Izrael népével kötött szövetség keretén belül adott kinyilatkoztatásokat (Isten cselekedeteit és prófétái által közölt üzeneteit) örökíti meg, addig az Újszövetség a keresztény egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat (Jézus életét, az ősegyház tapasztalatait, az apostoli tanításokat, az egyház további útjára vonatkozó jövendöléseket) tartalmazza. Egyes történetek, próféciák többször is – esetleg különböző nézőpontból és írótól – szerepelnek a Biblia különböző könyveiben. Egyes részek a lehető legnagyobb tömörségre törekedve adnak információt a történelmi eseményekről, míg más részek művészi rajzolatot nyújtanak az ember és kor természetéről (például: szerelemről).

Az Ószövetség 39 (zsidó Biblia és a Protestáns Ószövetség) vagy 45 illetve 46 könyvet
(a katolikus fordítás tartalmazza a Makkabeusok I-II. könyvét, Tóbiás könyvét, Judit könyvét, a Bölcsesség könyvét, Jézusnak, Sirák fiának könyvét és Báruk könyvét, amelyek a protestáns fordításban nincsenek meg; Jeremiás könyvét és Jeremiás siralmainak könyvét pedig néha egynek, néha kettőnek számítják), az Újszövetség pedig 27 iratot tartalmaz. A Biblia könyvei mintegy 1500 esztendő folyamán, a Kr. e. 2. évezredtől a Kr. e. 4. századig Izrael népe körében, a Kr. u. 1. században pedig az őskeresztény egyház körében keletkeztek. A hagyomány szerint körülbelül negyven személy írta a Biblia könyveit; voltak közöttük papok, királyok, orvosok és egyszerű közemberek is.

A bibliai könyvek régebben folyamatos szövegét az áttekinthetőség érdekében szerkezetileg tagolták. Ez első lépésként azt jelentette, hogy az egyik canterbury érsek, az 1228-ban elhunyt Stephen Langton az iratokat fejezetekre (részekre) osztotta. Majd századokkal ezt követően az egyes fejezeteket versekre bontották. Az Ótestamentum kapcsán ezt a munkát az 1541-ben meghalt Santes Pagnino, az Újszövetséget illetően pedig 1551-ben Robertus Stephanus végezte el.

A Biblia könyveit a 16. században, az első nyomtatott bibliakiadások idején számozott fejezetekre és úgynevezett versekre osztották, amelyeket szintén számok jelölnek (például Máté evangéliuma 26,28; azaz Máté evangéliuma 26. fejezet, 28. vers). A fejezetek általában a bibliai könyvek tartalmilag elkülönülő nagyobb egységeit választják szét, míg a versek általában mindenféle tartalmi szempont nélkül megállapított néhány mondatos szakaszok, amelyek a mondatok könnyebb visszakereshetőségét és a különböző bibliai részek közötti kereszthivatkozások (konkordancia) készítését szolgálják. A versek számozása a katolikus és protestáns bibliakiadásokban megegyezik. A verseket követő kereszthivatkozások viszont az egyes bibliakiadásokban eltérnek, és nem is minden kiadásban találhatóak meg.

A Biblia megírása több mint ezer éven át tartott. Írói gyakran nem a saját koruk eseményeit, hanem akár több száz évvel korábbi történéseket, legendákat és azok újabb kiegészítéseit jegyezték le a hagyományok  alapján. 

Luther Márton szerint a Biblia írói Isten diktálása után szerezték az írásaikat, ugyanezt vallotta XIII. Leó pápa is a 19. században, viszont a 20. században számtalan katolikus és protestáns teológus is eltávolodott ettől a meghatározástól, és az emberi szerzőkre fektették inkább a hangsúlyt.

A Biblia - 2 Timóteus 3:16 - alapján viszont “A teljes Írás Istentől ihletett”, tehát Isten Szellemének kijelentése által íródott meg. Ezt az igazságot alapul véve a Bibliában nincs semmi emberi.

A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva a hit szabályát tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttesét, gyűjteményét jelenti. A kanonizáció kifejezés azt jelenti, hogy az egyház elismerte az egyes iratok isteni ihletettségét (Isteni eredetét) és ezzel a kánonhoz való tartozását. Ha a kanonizáció folyamatáról beszélünk, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel, vagy ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz. A Biblia kanonizációja a 397-es III. Kárthágói Zsinaton zárult le. A Biblia könyveihez hasonló, de az egyház által hamisítványnak (pszeudoepigráf) vagy nem Isten által sugalltnak ítélt, és ezért a kánonból kihagyott könyveket apokrifoknak nevezik.

A 2. század második fele előtt még nem határozták meg pontosan, hogy melyek a szent könyvek, és melyek elvetendők. Pedig erre az időre már megszámlálhatatlan mennyiségű olyan írott mű keletkezett, amelyeknek a hívők isteni tekintélyt tulajdonítottak.
A ma ismert Újszövetségbe az egyházatyák által kiválasztott négy evangélium (Máté, Márk, Lukács, János) került. Ezekkel együtt közel harminc különböző evangélium is létezett, amely közül sok a keresztény szemléletnek ellentmondó, gyakran gnosztikus tartalmú volt. A jelenések könyve – amely nem beszél Jézus földi életéről és az egyházi szervezet isteni eredetéről stb. – népszerűsége ellenére hosszú ideig nem kerülhetett a kánonba, sőt még a 4. században is a gyanús könyvek között tartották számon.

A Codex Vaticanus (Vatikáni kódex) a Biblia legértékesebb görög kézirata a 4. század elejéről. A Biblia másik két legjobb és legteljesebb szövegtanúja a valamivel későbbi Codex Sinaiticus és Codex Alexandrinus.

A Biblia egyértelműen a legek könyve: a világon a legtöbbször és legtöbb nyelvre lefordított, a legtöbb kiadást és a legnagyobb példányszámot megért könyv. A Biblia a kereszténység elterjedésével túllépett a zsidó nép, illetve a zsidó közösségek által lakott területek határain, és eljutott a Föld szinte minden ismert országába és népéhez. A könyvnyomtatás és a reformáció további lendületet adott a Biblia és a bibliafordítás, valamint a bibliaolvasás terjedésének. Egyes nyelveken ekkor készültek el azok a klasszikus fordítások, amelyek máig nagy tiszteletnek örvendenek. Ilyen az angol nyelvű King James Biblia, a német nyelvű Luther Márton-féle Biblia vagy a magyar nyelvű Károlyi Gáspár-féle Vizsolyi Biblia (1590).

A modern nyelveken közreadott középkori és újkori fordítások szinte számbavehetetlenek. A két legelterjedtebb hiteles mai magyar fordítás a Magyar Biblia Tanács (MBT) által készített protestáns bibliafordítás és a Szent István Társulat (SzIT) által kiadott katolikus bibliafordítás. 2017-es felmérés szerint a Bibliát 670 nyelvre fordították le.

Egyéb híres fordítások:

Nyomtatásban megjelent egyéb fordítások:

A keresztény hívők körében a hagyományos nézet az, hogy a Biblia megírása Isten vezérletével történt, és így az igazságot szó szerint vagy átvitt értelemben közvetíti az emberiségnek. Az utóbbi időkben sok keresztény nézetét erősen befolyásolták az ún. bibliakritikusok, és ezen változás ellenhatásaként egy fundamentalista irányzat is kialakult, amelynek fő célja a Biblia szó szerinti tökéletességének bizonyítása. Idővel a Biblia értelmezése vált a protestáns és a katolikus felekezetek közötti hagyományos különbségek kulcspontjává. Míg előbbiek úgy hiszik, hogy a Biblia önmagáért beszél, utóbbiak azt tartják, hogy az Egyház feladata a Bibliát megfelelően értelmezni. Ezért van az, hogy a protestáns Bibliákban nincsen lábjegyzet, így a nehezebben érthető részeket szabadon értelmezik. (A véleménykülönbségek miatt korábban tovább darabolódtak a protestáns egyházak). A katolikus Bibliák tartalmaznak lábjegyzeteket, amelyek az Egyház értelmezései.

A 17–18. század kedvelt műfaja volt a mikrológ (valamely, általában filológiai vonatkozású témának a legapróbb részletekig menő, aprólékos kidolgozása). A mikrológiaírók különösen kedvelt témája volt a Biblia.

További számításai alapján az Ószövetség legrövidebb verse a Krónikák első könyve 1,25. (Héber, Peleg, Reú), az Újszövetségé pedig János evangéliuma 11,35. („És Jézus könnyezett.”) Ezsdrás könyve 7. az angol ábécé minden betűjét tartalmazza az o kivételével. Az „és” kötőszó az Ószövetségben 35 543-szor, az Újszövetségben 10 684 ízben fordul elő. A további hasonló adatokat ld. lentebb.

A Biblia könyvének rövidítése pont nélkül, a könyv száma szorosan eléje, szintén pont nélkül: pl. Mt, 2Móz. Az idézett versszáma a fejezetet jelző számtól vesszővel van elválasztva: pl: Gal 1,8. A részen belül idézett versek között kötőjel, illetve pont van: pl: Mt 28,1–5.7.18–20. Ha több részre vagy könyvre szól az idézet, a részek, illetve a könyvek között pontosvessző van: ApCsel 18,8; 19,29; Róm 16,23.

Ez a lista néhány különösebben érdekes tényt tartalmaz a (protestáns kánon szerinti) Bibliával kapcsolatban.

Az angol nyelvű „Jakab király Bibliájában”

Bővebben: 
A bibliai történetek morális szempontok szerinti megítélése szubjektív, ezért az alábbiakban olyan versek lesznek bemutatva, amelyek mondanivalója, tanulsága a mai nyugati társadalmi normák szerint vitathatók vagy vitatottak:

kritika: Isten népirtásra buzdítja népét.

kritika: A zsoltáríró helyesnek ítéli a babiloni csecsemőkön való bosszúállást a Babiloni birodalom bűneiért.

kritika: A Biblia feltétel nélküli, minden személyes érzelmet felülíró, feltétlen behódolást vár el. A történet morális tanulsága épp az lett volna, ha Ábrahám kijelenti, hogy semmi áron nem hajlandó megölni saját gyermekét.

kritika: A mennybe vagy pokolra jutás nem az adott személy tetteitől függ, hanem attól, hogy miben hisz vagy nem hisz.

kritika: A Biblia alapján a nő nem taníthat és csendben kell lennie.

kritika: Elutasítja a jogos önvédelmet.

kritika: a család elutasítása a vallásért




#Article 74: Enciklopédia (958 words)


Az enciklopédiák vagy lexikonok az emberi tudás írásos, a fogalmakat valamilyen rend szerint tárgyaló gyűjteményei.

A „lexikon” és az „enciklopédia” is nemzetközi szavak, mindkettő görög-latin közvetítéssel került a világ nyelveibe. A kettő mára azonos fogalmat takar, a jelentésük és a műfaj története alapján azonban tehetünk finom különbséget: a lexikon végső soron a görög lexisz  szóból eredeztethető, jelentése voltaképpen: „szavak gyűjteménye, szójegyzék, szótár”, az enciklopédia viszont a görög enkükliosz paideia (εγκύκλιος παιδεία: „általános, mindenre kiterjedő oktatást jelent) kifejezésből ered, abból olvadt össze egyetlen szóvá.

Az enciklopédiák tehát ennek megfelelően a tudomány (vagy egy tudományterület) egészét kívánják felölelni (régebben gyakran hierarchikus rendben, az összetartozó témákat egymás mellett tárgyalva, lásd tezaurusz), míg a lexikonok nemritkán csak kisebb tartomány tárgyalását tűzik ki célul, a fogalmakat pedig betűrendben közlik, ahogyan elődeik, a szójegyzékek. Mióta legújabban az enciklopédiák is többnyire betűrendben adják a fogalmakat, a különbség szinte teljesen elhalványult, a két megnevezést szinonimaként használják, legfeljebb az etimológiával megtámogatott jelentéskülönbség alapján válogatnak egy-egy mű célja szerint, az enciklopédia elnevezést az átfogóbb, általánosabb célú munkákra, a lexikon megjelölést főként a specializáltabb gyűjteményekre tartva fenn, de messze nem teljes következetességgel.

A két megnevezés alkalmazásáról annyi azonban elmondható, hogy míg az általános, átfogó jellegű munkák némelyike a „lexikon” nevet viseli (A Pallas nagy lexikona, Tolnai világlexikona), addig a részterületekkel foglalkozó művek meglehetősen ritkán neveztetnek enciklopédiának (a  és az Orvosi lexikon mind lexikon, és nem Néprajzi/Orvosi enciklopédia stb.). Az enciklopédiák között viszont van speciális célra vagy olvasókörnek szóló (zsebenciklopédia, gyermekek enciklopédiája), és olykor nevükben is vállaltan külön figyelmet fordítanak az egyetemes tudás mellett egyes nemzetek/kultúrkörök tudására (a Nagy szovjet enciklopédia a szovjet világra, az Encyclopædia Britannica az angolszász kultúrkörre).

A rómaiak nevezték először encyclopediának a Marcus Terentius Varro készítette összefoglaló munkát, a Disciplinaet (a cím jelentése körülbelül: tanulnivalók) 9 kötetben (i. e. 30-ban).

A középkori gondolkodók úgy vélték, hogy lehetséges az tudományok teljes anyagának megismerése egy emberi elme számára, ezért ők abban a szellemben írták enciklopédiáikat, hogy tankönyv, útmutató legyen, átfogó munkaként, elejétől a végéig elolvasásra szánva. Sevillai Szent Izidor Etymologiae munkája 20 kötetben foglalta össze kora tudományát a 6. században. Izidor kora egyik legműveltebb egyházi vezetője volt, hitte és vallotta, hogy mindenkinek biztosítani kell a tanulás lehetőségét, hogy a műveltség mindenkinek jár, több nyelven beszélt, tanult tudós volt és nevelő. Szelleme a mai modern korban is elkísér: őt választották az internet védőszentjének.

Vincent de Beauvais 1250 körül befejezett hírneves művének címe: A nagyobb tükör.
A hét szabad művészet – grammatika, retorika, logika, aritmetika, geometria, zene és asztronómia – adta a témaköröket az ilyen munkákban.

Francis Bacon (1620) Instauratio Magna címmel akarta összefoglalni kora tudományát, de soha nem készült el vele. Bacon neve az empirizmus kapcsán ismeretes, és ettől kezdve a tudományosságban a megfigyelés, a tapasztalás lesz a kutatási módszer és ez egy új tudományosságot, gondolkodást teremt: a tudományok ettől kezdve már nem a teológiai tudományok, a hit szolgálói, kiegészítői. A tudományok rohamos fejlődése új enciklopédiák születését hozza.

Johann Heinrich Alsted 1630 körül még így gondolkodik enciklopédiája célkitűzéséről: „mindannak módszeres megértése, amit az embernek élete során meg kell tanulnia”.

Apáczai Csere János Magyar encyclopaedia, azaz minden igaz és hasznos bölcsességnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra bocsátása címmel írta összefoglaló munkáját, és ez az első magyar enciklopédia. Az úttörő alkotás nyomtatását - címlapján is láthatóan - 1653-ban kezdték el és 1655-ben fejezték be.

Antoine Furetière 1684-ben Kísérlet egy egyetemes szótár megteremtésére címen jelentette meg művét, mely évtizedeken keresztül nagyon keresett kézikönyv lett, a „mindent tudás” tára.

Az Encyclopédie, ou dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers („Enciklopédia, avagy a természettudományok, a bölcselet és a mesterségek magyarázó szótára”) című munkát 1751 elején kezdték el publikálni Franciaországban, utolsó kötetei pedig 1772-ben láttak napvilágot.

A több mint húsz éven át (1751–1777 között) megjelentetett, 32 kötetes Enciklopédiának 21 kötetét teszi ki szöveg: több mint 70 000 szócikk található benne az asparagustól a zodiacig. A fennmaradó 11 kötet szépen metszett képeket tartalmaz, amelyek a szócikkeket illusztrálják.

Az Encyclopédie a francia felvilágosodás jelentős teljesítménye, amelynek célja Diderot szavaival „a közgondolkodási mód megváltoztatása” volt, az ismeretek terjesztése és a kritikus gondolat fejlesztése révén.

Az Encyclopédie kollektív munka volt, „irodalmárok, írástudó emberek társaságáé”, írták a címoldalon. Mire az utolsó kötet megjelent, több mint 140 ember volt a kötet írója-szerkesztője. Ugyanebben a szellemben ma is létezik egy társaság: olyan önkéntes fordítók csapata, akiket érdekel a felvilágosodás szelleme, és akik hisznek abban, hogy van értéke, értelme annak, hogy az Encyclopédie szócikkeit ingyen hozzáférhetővé tegyék az angol nyelvű olvasók számára (l. a külső hivatkozásokat). Bár ők valószínűleg nem fogják mind a 70 000 szócikket lefordítani, a projekt nyitva áll mindenki előtt, és ma is folytatódik.

Az első szerkesztő, D’Alembert a befejezés előtt kilépett, s az utolsó kötetek kizárólag Diderot munkái. A felvilágosodás számos nevezetes alakja részt vett a szerkesztésben, írásban, például Voltaire, Rousseau és Montesquieu.

Az enciklopédia írói – a felvilágosodás központi gondolatával összhangban – úgy gondolták, hogy a művel lerombolják a babonákat, és kaput nyitnak az emberi tudáshoz. Franciaországban azonban vihart kavart vallási türelme miatt. Dicsérte a protestánsokat és kritizálta a katolikus dogmát, ezért a teljes művet betiltották, de mivel az ügynek voltak magas körökben pártfogói, folytatták a munkát, és az újabb köteteket titokban juttatták el az előfizetőkhöz.

Az enciklopédia a korabeli műszaki ismeretek gyűjteménye is volt, amely a hagyományos kézműves mesterségeket és azok eljárásait is leírta.

Az Encyclopédie kiadásai:

Az Enciklopédiát nem fordították le magyarra. Korabeli fordítás nem készült, sőt részleteket sem ültettek át a 18. században, pedig jól ismerték. Padányi Klára kb. húsz éve egy kis fordítóközösséggel megpróbált egy komolyabb válogatást elkészíteni belőle, de a vállalkozás pénzhiány miatt félbemaradt. Van azonban egy 1963-as válogatás (Enciklopédia. Szemelvények, 263 lap), és sok szöveg megjelent más gyűjteményekben (így a Holmiban, Diderot Válogatott filozófiai műveiben stb.). Jelenleg szétszórtan vannak és nehezen lehet fellelni a meglévő fordításokat is, ám ezek elismert fordítók (Győry János, Réz Pál és mások) munkái.




#Article 75: Sci-fi (1052 words)


A sci-fi az angol: science fiction kifejezés rövidítése (ejtsd: szki-fi v. szci-fi). Jelentése eredetileg tudományos fantasztikus (regény)írás (a fikció jelentése: kitalálás, fantáziálás), tudományos (szép)irodalom, de magyarul a tudományos-fantasztikus (irodalom, művészet) megnevezés használatos. A tudományos-fantasztikus mű olyan művészeti (irodalmi, film stb.) alkotás, mely legtöbbször valódi vagy képzeletbeli tudomány(ok)nak a társadalomra, vagy egyes egyénekre gyakorolt hatását mutatja be.
Ezeknek a műveknek a közös jellemzői, hogy zömében egy lehetséges jövőben játszódó képzeletbeli történetek. Megnyilvánulási formájuk lehet könyv, képregény, festmény, televíziós sorozat, film, rajzfilm, játék, színdarab és egyéb média.

Az irodalmi igényű alkotások bármely téma esetén erkölcsi, filozófiai kérdéseket vetnek fel a társadalom, illetve az egész emberiség jövőbeli fejlődése, alakulása szempontjából, melyek megoldásában általában kiemelt szerepe van egyes (fő)szereplők felelősségének.

A sci-finek azt a vonalát nevezzük így, amelyik szigorúan figyelembe veszi és alkalmazza a természettudományos ismereteket, azokból logikus következtetéseket von le, és általában betartja a tudományos módszerekkel szemben támasztott követelményeket. Az elnevezés, amely az angol hard science kifejezésből származik, éppen erre utal. A keményvonalas sci-fi ennek ellenére nem száraz tudományos leírás, a tudományos háttér csupán a cselekmény hihetőségét növeli, és sokszor kulcsfontosságú a történetben. Ide sorolhatjuk azokat a műveket is, amelyek valamely kitalált vagy eddig nem igazolt tudományos elméletet vagy műszaki berendezést használnak fel, és azokat elfogadható logikai rendszerbe helyezik. Különböző stílusú, neves képviselői: Isaac Asimov, Stanisław Lem, Larry Niven és Arthur C. Clarke.

Az elnevezés az angol soft science kifejezésből származik, amellyel a társadalomtudományokat illetik, szemben a természettudományokra használt hard science elnevezéssel. A soft science fiction jellegzetessége, hogy a történet és az elbeszélésmód az előbbiekre, azaz a társadalomtudományokra alapul, ennek megfelelően többet foglalkozik a szereplők tulajdonságaival, jellemével, társadalmi körülményeivel és fejlődésével, mint a történet tudományos és technikai vonatkozásainak mai tudásunk szerinti megalapozottságával vagy korrektségével. A művek gyakran öltenek utópia- vagy disztópia-jelleget. A soft science fiction képviselői többek között Ray Bradbury, Philip K. Dick és Ursula K. Le Guin.

Alternatív történelem kategóriába is sorolhatóak lehetnének, jellemzően oly módon festik le a világképet, hogy a múltban (esetleg a közeli jövőben) valami módon másfelé kanyarodott a történelem folyása.

A főhős a múltba utazik (szándékosan vagy véletlenül), ahol:

A főhős a jövőbe utazik (szándékosan vagy véletlenül), ahol:

Az alapötleteken kívül természetesen számtalan más kombináció elképzelhető.

A klasszikus űropera nagyszabású, sok szereplőt mozgató, jórészt a világűrben zajló, egész bolygórendszereket, csillagrendszereket vagy galaxisokat átfogó kalandos történet, amelyet egzotikus űrjárművek, varázslatos technikák, szinte elképzelhetetlenül pusztító szembenálló erők és fegyverek, valamint gyakran idegen lények színesítenek. Ezekben a történetekben a tét általában nagy: embercsoportok, népek, akár az egész emberiség, sőt az egész világ sorsa kockán foroghat. A klasszikus űropera jeles képviselői többek között E. E. Smith, Edmond Hamilton, John W. Campbell, A. E. van Vogt, Jack Williamson, Poul Anderson és Gordon R. Dickson.

Az 1970-es években kibontakozó új űropera, amelyben főleg brit szerzők (Iain Banks, Stephen Baxter, Michael John Harrison, Alastair Reynolds, Paul J. McAuley, Ken MacLeod, Peter F. Hamilton) járnak az élen, ezekre az alapokra építkezve kitágította a műfajt. Az ő műveikben nagyobb hangsúlyt kap a szereplők jelleme és emberi kapcsolataik, valamint társadalmi, morális és filozófiai kérdések. Az új űropera gyakran hard sci-fi-elemekkel egészül ki, amennyiben a szerző igyekszik logikusan megalapozni a művében felhasznált technikai és tudományos megoldásokat. Ez a vonás főleg Stephen Baxter és Alastair Reynolds írásaira jellemző.

Legújabban megfigyelhető az űropera keveredése más sci-fi alműfajokkal is, mint például a cyberpunk, többek között M. John Harrison és Charles Stross alkotásaiban.

A magyar nyelven megjelent űroperák közül megemlítendő Isaac Asimov Birodalom- és Alapítvány-trilógiája, Iain Banks Kultúra-regényei, Dan Simmons Hyperion-sorozata, Lois McMaster Bujold Vorkosigan Saga-ja (Maréknyi becsület, Barrayar), Larry Niven Gyűrűvilág-a, valamint Niven és Jerry Pournelle Szálka Isten szemében című műve.

A tv-sorozatok közül ide tartozik az Orion űrhajó, a Star Trek, a Babylon 5 és a Csillagközi romboló. Klasszikus űropera-film a Csillagok háborúja sorozat.

A történet az emberiség múltjában játszódik, de egyes kulcsmotívumok cseréjével: tudományos eredmények, személyek, események sorsának alakulása eltér az általunk ismerttől; egyfajta „mi lenne ha...” kérdés kifejtéséről van szó. A jó sci-fiben a változás a jelenlegi ismereteinkhez képest kicsi, ezért a történet reális, ugyanakkor az ismeretlen történet alakulása izgalmakat tartogat.

Egyes történetek a történelem homályos, bizonytalan pontjaiból, de reális tudományos feltételezésekből indulnak ki.

A science fiction irodalmi műfaja sokszínű. Mivel nincsen teljes megállapodás meghatározásáról tudósok és rajongók körében, az eredete ismeretlen. Néhányak azt mondják, a science ficton a késő középkorban kezdődött, vagy hogy a science fiction csak a tudományos forradalom által jöhetett létre, nevezetesen Galileo Galilei és Isaac Newton csillagászati, fizikai és matematikai felfedezései által. Mások szerint, az eredete a Frankenstein című regényből származik.

A sci-fi a huszadik században bontakozott ki, mivel a tudomány és a találmányok áthatoltak a társadalomba, így érdekeltté vált az olyan irodalom, ami a technológia hatásait fedezi fel. Ma a sci-fi nagy hatással van a világkultúrára és a gondolatokra.

A műfaj klasszikusa kétségtelenül Verne Gyula (Jules Verne) francia író, aki több tucat sci-fit írt és egzotikus helyeken játszódó kalandregényt. Verne élete nagy részét Franciaországban töltötte, bár saját hajóján egy alkalommal európai körutat tett.
Verne alaposan felkészült a tudomány és technika korabeli eredményeiből és próbálta elképzelni a további fejlődést. Regényeinek nagy hatása volt a 19. századi emberek gondolkodására, el lehet mondani, hogy sok későbbi kutatónak és felfedezőnek adott ihletet és motivációt.

A műfajnak aztán a 19. század végén élt H. G. Wells adott lendületet. Érdekes momentum a 30-as években H. G. Wells Világok harca c. sci-fi regényének rádiójátéka, amelynek során emberek ezrei hitték el a kitalált, de valóságszerűen tálalt történetet, és menekültek el otthonaikból az USA-ban.

A modern kor jelentős magyar képviselője a Galaktika, ami 1972 és 1995 között nem csak lehetővé tette a hazai sci-fi-rajongóknak, hogy folyamatosan hozzájuthassanak a világban megjelenő művekhez, és nem csak segítette a hazai szerzők megjelenését, de példányszáma – és minősége – alapján bejutott a világ első három legnagyobb antológiája közé. 1974-ben megkapta az Európa Legjobb Sci-Fi Magazinja díjat.

A Galaktika főszerkesztőjeként ismert Kuczka Péter azonban jóval többet tett a hazai sci-fiért ennél, nevéhez fűződik számtalan regény és novelláskötet kiadása.

A Galaktika támogatásával megjelent sci-fi és fantasy magazinok:

Ebben az időszakban jelent meg:

A Galaktika 2004 novemberében újra indult (bár az eredeti stábból szinte senki sem vett részt benne, de az indító cég megvásárolta a név használati jogát), Burger István főszerkesztő irányításával. 2005-ben ismét elnyerte az Európa Legjobb Sci-Fi Magazinja díjat az Európai Science Fiction Társaság (ESFS) Glasgowban megrendezett Eurocon találkozóján.

A magazin megszűnése és újraindulása között eltelt majdnem tíz évben több SF lap próbálta pótolni a Galaktika által hagyott űrt, például:




#Article 76: Galaktika (antológia) (602 words)


A Galaktika tudományos-fantasztikus antológia eredeti formájában 1972 és 1995 között jelent meg Magyarországon. Legnagyobb kiadott példányszáma 94 ezer volt, ami nagyon magas, tekintve, hogy a legmenőbb amerikai scifi-magazin, az Analog Science Fiction and Fact legjobb évében, 1983-ban is mindössze 115 ezres csúcspéldányszámot tudott elérni a több mint 200 milliós országban. Nem állhat tehát túl messze a valóságtól az az általános szakmai és közönségvélemény, mely szerint a Galaktika – példányszáma alapján – egyike volt minden idők legjelentősebb scifi-antológiáinak.

A számok között volt „tematikus”, „nemzeti” és „vegyes” – az első egy adott témára fűzte fel a számban megjelent írásokat, míg a második valamely ország scifi-terméséből válogatott. Nemcsak a hazai tudományos-fantasztikus irodalom képviselőinek, de számos más kelet-közép-európai ország scifi-íróinak is ez volt az egyetlen fóruma műveik megjelentetésére.

Számozása 1-gyel kezdődött 1972 nyarán; ekkor 38 ezres példányszámban adták ki, 128 B5-ös oldalon. A 23. számtól (1977) a címlap kissé változik: a kép az egész borítót betölti, az addigi színes címsor fekete alapra kerül és a sorszámmal együtt kisebb lesz. A 61. számtól (1985) a címsor ismét színes és nagy, a formátum is megnő (A4-esre), de az oldalszám 96-ra csökken, a papír minősége romlik, a tartalom kezd felhígulni (az ős-Galaktika vaskalapos rajongói idáig számítják a magazin fénykorát). 1993-tól a lap ismét megújult: a fedél konzervatívabb, fekete keretes formátumot öltött, fehér címsorral; a papírméret A5-ösre változott, az oldalszám ismét 128 lett.

Kiadója, a Kozmosz Könyvek szerkesztősége a 70-es években a Lenin (ma Erzsébet) körút 9–11. alatti New York-palotában volt, majd a zuglói Május 1. (a mai Hermina) útra költözött. A lapot a Zrínyi Nyomdában állították elő.

A Galaktika hosszú és sikeres fennállása során 2257 novellát és cikket közölt le, több mint 1000 szerzőtől.

Az 1972-ben antológiának induló „réteglap” olvasótábora tíz év alatt szélesre nőtt. A 80-as évek közepére már szinte kultikus jelentőségű Galaktika a magyar irodalom meghatározó szereplőivé avanzsált szerzők, alkotók műveit is rendszeresen publikálta, többek között Göncz Árpád, Nemere István, Lőrincz L. László, Földeák Iván, Karig Sára, Szentmihályi Szabó Péter, Urbán László és Gálvölgyi Judit írásait. A lap vonzerejét nagyban növelte az igényes kiállítás: a szövegközi illusztrációk, grafikák, a merészen formabontó, változatos tipográfia, de főleg a rendkívül hatásos, színes borítók („fedéltervek”), melyekhez zömmel befutott külföldi scifi-művészek híres grafikáit és festményeit használták fel, de hazai alkotók is teret kaptak: a magazin számos borítótervét, illusztrációját a 2006-ban a Nemzetközi Scifi- és Fantasy-művészek Szövetségének Chesley-díjával kitüntetett Boros–Szikszai alkotópáros készítette, az illusztrátorok között pedig ott találjuk többek között Dallos Jenőt és Kaján Tibort. A 80-as évektől a magazin külföldi lapokból átvett scifi-képregényeket is közölt.

A lap körül irodalmi műhely alakult ki, amely könyvkiadással is foglalkozott.

Az 1995-től szünetelő magazin 2004 novemberében indult újra. Ma már havi 22 ezres példányszámban jelenik meg, s országszerte mintegy 45 ezer olvasót tudhat rajongói sorában. A százoldalas, országos terjesztésű Galaktika tartalmának gerincét továbbra is a világ élvonalába tartozó tudományos-fantasztikus irodalom alkotja, de megindult a magazinjellegű profil finomítása is: az új Galaktika bevezet a tudomány aktualitásaiba, a jövőkutatás érdekességeibe. A lap minden száma egy-egy nemzetközileg ismert scifi-művész illusztrációival jelenik meg.

A Galaktika Magazin tervezi a világ tudományos-fantasztikus művészeinek és a jövő meghatározó személyiségeinek megszólaltatását, a lap eljuttatását a határontúli magyar ajkú közösséghez, s nem utolsó sorban azt, hogy mint „hungarikum”, világhódító útjára indulva bebizonyítsa: idegen nyelveken és távoli országokban is hasonló sikereket tud elérni, mint nálunk.

A magazin kiemelkedő tartalmi minősége fölött a Galaktika Tanácsadó Testület őrködik, amelynek tagja Lukács Béla fizikus, a KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, Almár Iván csillagász, Juhász Árpád geológus (a TV2 tanácsadója), Grandpierre Attila csillagász, Réz András esztéta, valamint S. Sárdi Margit irodalomtörténész, egyetemi docens, a Magyar Scifitörténeti Társaság elnöke.

Az alábbi kiadványok próbálták a Galaktika helyén támadt űrt kitölteni:




#Article 77: Kuczka Péter (író) (519 words)


Kuczka Péter (Székesfehérvár, 1923. március 1. – Budapest, 1999. december 3.) Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, tudományos-fantasztikus irodalmár, szerkesztő. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.

A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanárképzőjét végezte el 1945-ben, majd számos munkahelyen dolgozott tisztviselőként, könyvelőként. A második világháború után kezdett el írni, az 1940-es évek közepétől a magyar irodalom és kultúra jelentős alakjává vált. 1947-ben az Emberség című irodalmi és kritikai folyóiratban jelentek meg versei. Első verseskötete 1949-ben jelent meg, amelyért a Baumgarten alapítványtól a „kisdíjban”, hivatalos elnevezéssel Baumgarten-jutalomban részesült a következő művészekkel együtt: Baumgarten-díj évdíjasok: Ignotus, Képes Géza, Szabó Pál, Trencsényi-Waldapfel Imre, Baumgarten-díj jutalmazottak: Benjámin László, Karinthy Ferenc, Kuczka Péter, Lakatos István, Nagy Sándor, Szigeti József.

Kuczka Péter költészetét harcos, közvetlenül, nyersen – nemegyszer prózaian fogalmazó – agitatív költészetnek tartja az irodalomörténet.

Fokozatosan fordult el a sztálinizmustól. A Nyírségi Napló című művében az északkelet-magyarországi szegényparasztok nyomorúságát és a rendszer gyűlöletét írta meg. 1955-től egy új irodalmi folyóirat, az Életképek főszerkesztője lett, az első megjelenést azonban az 1956-os események megakadályozták. A forradalomban való részvétele (több politikai szervezet létrehozásában, illetve tüntetések megszervezésében vett részt) miatt 1964-ig eltiltották a publikálás lehetőségétől. 1956 után ezért nem jelenhettek meg művei, 1964-ig indexen volt. 1958-tól a Képcsarnok Vállalat, 1968-tól az Országos Idegenforgalmi Tanács volt munkahelye. 1976-tól a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője volt. Ekkor fordult érdeklődése a film, a tudományos-fantasztikus irodalom, a jövőkutatás és a futurológia felé.

Ő volt a Galaktika című tudományos-fantasztikus antológia alapítója és szerkesztője is (1972–1995), melynek volt olyan időszaka, amikor a példányszám világviszonylatban is élvonalbelinek számított, és hatalmas segítséget nyújtott a magyar tudományos-fantasztikus irodalom hazai terjesztésében, fejlődésében.

Szerkesztői alapelve volt, hogy a tudományos-fantasztikus műfajt komoly irodalmi vonulatnak tekintette. Ebből adódóan elvetette a tömegtermeléssel írt „ponyva sci-fi”-t és igyekezett a sci-fi humanista, filozofikus irányzatát bemutatni a magyar olvasóknak.

Nem tekintette a tudományos-fantasztikus irodalmat angolszász nemzeti sajátosságnak; szerkesztésében különféle nációjú írók művei rendre megtalálhatók. Ennek eredményeképp az általa bemutatott tudományos-fantasztikus irodalom rendkívül változatos, mind tartalmi, mind stilisztikai szempontból.

Szerkesztői munkássága csúcsának tekinthető, hogy Jorge Luis Borges műveit elsőként a Kozmosz Fantasztikus Könyvekből ismerhette meg a magyar olvasóközönség.

A rendszerváltás után néhány cikkben újból felszínre került Kuczka Péter propagandatevékenysége a Rákosi-korszakban, különös tekintettel a szerepre, amelyet Révai József fő bizalmasaként töltött be a kultúrairányítás gépezetében. Kuczka Péter olyannyira Révai József legfőbb bizalmasi köréhez tartozott, hogy 1949-ben Révai a már odaítélt Baumgarten-díj átadását megtiltotta Szabó Magdának, és helyette Kuczka Péter kapta a díjat. Kuczka Péter sematizmusa a kortárs költőket is megdöbbentette: Benjámin László meglepő bátorsággal állt ki a típusversei ellen, mondván, hogy a recept túl könnyű: haza, párt, béke, terv és készen van a típusvers; Kuczka Péter a gyártója ezeknek – tette hozzá.

Később számos ma már sikeres író kritikával fogalmazta meg vele kapcsolatban, hogy szigorú szerkesztési elvei miatt nem kapták meg anno a bemutatkozási lehetőséget, az akkor még Kuczka által egyeduralt kiadványokban és műfajágazatban. Érdekes párhuzam, hogy az amerikai sci-fi magazin az Analog havilap egyszemélyes domináns döntéshozója John W. Campbell, Jr. is konfliktusba került az 1950-es években a szakmabeliekkel. Kuczka többször akadályozta meg az olyan témák megjelenését, amelyeket nem tartott érdekesnek vagy nem kedvelt, például Gene Roddenberry amerikai futurológus Star Trek című művét sem közölhették a Galaktikában.




#Article 78: A magyar helyesírás szabályai (271 words)


A magyar helyesírás szabályai a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott kötet (AkH, szabályzat és szójegyzék), amely a magyar helyesírást szabályozza. Legújabb, 12. kiadása 2015. augusztus végén  jelent meg a boltokban, hivatalosan pedig szeptember 3-án mutatták be az MTA székházában. Csupán kisebb mértékű változásokat hozott, többek között olyanokat, amelyek a meglévő írásmód mellett más (elterjedt) formákat is helyesnek fogadnak el.

Az előző, 1984-es, 11. kiadás 2016. szeptember 1-jéig az előzővel párhuzamosan érvényes volt, így egy évig még mindkétféle írásmód elfogadható maradt. Ezt követően a 2017. tavaszi érettségiig még el kellett fogadni a 11. kiadás szerinti helyesírást, középszintű és az alatti értékeléskor pedig három év a türelmi idő (vagyis az általános és középiskolákban 2018 szeptemberéig fogadható el a korábbi írásmód).

Az alábbiakban a jelentősebb módosításokat tartalmazó, főbb kiadások szerepelnek önálló pontokba szedve. (A köztes megjelenéseket itt lenyomatnak nevezzük, bár korábban sokszor „kiadás”-ként jelentek meg.)

A jelenleg érvényes kiadás 2015. augusztus végén jelent meg. A megelőző, 1984-es, tizenegyedikként számontartott változat – ha csak a lényegesen módosított kiadásokat vesszük figyelembe – a legelsőhöz képest valójában mindössze az ötödik (legfeljebb hatodik) kiadásnak tekinthető (azon belül a legkésőbbi a tizenkettedik, példaanyagában átdolgozott lenyomata volt).

A magyar helyesírás szabályaira nyelvészkörökben az AkH., illetve (kiadástól függően) AkH.11 vagy AkH.12 rövidítéssel szoktak hivatkozni (az „akadémiai helyesírás” alapján).

Az először 1999-ben, majd utána több utánnyomásban megjelent, még a 11. kiadáson alapuló Magyar helyesírási szótár tartalmazza 140 000 magyar szó és szókapcsolat írásmódját. A jelenlegi legfrissebb és legbővebb helyesírási útmutató és példatár az Osiris Kiadó Helyesírás című kézikönyve (közli és értelmezi az AkH. szabályait, útmutatást ad azokon a részterületeken is, melyeket a szabályzat nem tárgyal, szótári része 210 000-nél több szóalakot tartalmaz).




#Article 79: Gergely-naptár (350 words)


A Gergely-naptár (más néven gregorián naptár) a ma érvényben lévő naptárrendszerek közül a legelterjedtebb. Eszerint az időszámítás kezdete Krisztus születéséhez igazodik, egyebekben a julián naptár kis módosítása.

A julián naptárt Julius Caesar Róma alapítása után 709-ben (Kr. e. 45-ben) vezettette be. Ebben egy év 365 napból állt, és minden negyedik évben egy szökőnapot iktattak be, és ehhez az ókori egyiptomi naptárat vette alapul. Az így átlagosan kialakuló 365,25 napból álló év azonban hosszabb, mint a 365 nap 5 óra 48 perc 46 másodpercből álló szoláris év, ami 365,242199 napnak felel meg. Az eltérés ezer év alatt nagyjából nyolc nap, ami a középkorban egyre nagyobb nehézségeket okozott a mezőgazdasági munkák ütemezése során, és a húsvét időpontjának kiszámításában, ezért a naptárreformot a 13–15. században egyre többen sürgették. A 14. századtól kezdve több tervezet is született, amit azonban a bírálók sorra el is vetettek. Végül a XIII. Gergely pápa által 1576-ban felállított nemzetközi bizottság eljárása lett eredményes. Az új rendszert 1577-ben Aloysius Lilius olasz orvos, csillagász dolgozta ki, a bizottság felülvizsgálta, jóváhagyta, majd a tervezetet a pápa megküldte valamennyi európai uralkodónak és egyháznak véleményezés végett. A beérkezett javaslatok alapján Christophorus Clavius német származású jezsuita matematikus, csillagász öntötte végleges formába. Végrehajtását a pápa 1582. február 24-én az Inter gravissimas bullával rendelte el.

Az átlagos év 365,2425 napos = 8765,82 órás = 525 949,2 perces = 31 556 952 másodperces.

A közönséges év 365 napos = 8760 órás = 525 600 perces = 31 536 000 másodperces.

A szökőév 366 napos = 8784 órás = 527 040 perces = 31 622 400 másodperces.

Néhány év azonban tartalmazhat szökőmásodperceket.

A Gergely-naptár 400 éves ciklusában 146 097 nap van és emiatt pontosan 20 871 hét, így például 1605 heteinek napjai megegyeznek 2005-éivel.

Pécsett a szlávok és a ferencesek támogatták az új naptár bevezetését, a magyar katolikusok, görög ortodoxok és a protestánsok viszont ellenezték. 1613-ban Vásárhelyi Gergely a pápától kért és kapott engedélyt a régi naptár megtartására. A városban élő szlávok azonban az új naptárt használták, így az ünnepeket kétszer tartották meg a városban. A fennmaradt iratok szerint még az 1640-es években is a régi naptárt használták Pécsett.




#Article 80: Tea (ital) (2474 words)


A tea nevű ital a teacserje (Camellia sinensis) szárított leveleiből vagy rügyeiből készülő főzet. Teának (plantateának) nevezzük ezen kívül a tealeveleket nem tartalmazó, más szárított növények, továbbá gyógynövények, fűszerek vagy gyümölcsök főzetét is.

A teacserje Ázsiában honos, a belőle készült tea innen terjedt el az egész világon. A teák főzetének nagyon sok élettani hatást tulajdonítanak. A különféle teák más-más eltérő tulajdonsággal rendelkezhetnek, ezért fogyasztásuk előtt érdemes megvizsgálni, hogyan hathatnak az emberi szervezetre. Általában kedvezőtlen mellékhatásuk nincs, de okozhatnak élénkítő hatásuk miatt álmatlanságot. A gyógynövények teájának hatásai az illető növény gyógyító erejét hordozzák magukban, így rendkívül változatos és különböző betegségekre ható teákat különíthetünk el. 2020-tól kezdődően május 21.-ét az ENSZ a tea világnapjának nyilvánította.

A tea szó a hasonló angol szóból származik, melynek eredete, a tê (茶) Amoyi (廈門 Hsziamen, Fucsien) dél-kínai szó. A britek Kínából Európába tengeri úton szállították a teát. Abból, hogy egyes népek hogyan hívják a teát, eldönthető, hogy mely kereskedelmi úton találkoztak azzal először. Például a szanszkrit, orosz, farszi (iráni) illetve néhány észak-európai nyelvben a teát csáj-nak ismerik, ami mutatja, hogy a teájukat valószínűleg nem a tengeri, hanem szárazföldi úton kapták, valószínűleg a selyemúton, északról. A teát csá-nak (茶) hívják mandarin kínai nyelvjárásban. A portugál nyelvben elnevezése chá. Írországban, főként Dublinban a cha kifejezést gyakran használják a teára, és a char gyakori szlengkifejezés volt a Brit Nemzetközösségben szolgáló katonai erőknél a 19. és a 20. században, mely átkerült a hétköznapi használatba is. Napjainkban az Amerikai Egyesült Államokban számos kávéház kezdett el tejes, édes, fűszeres teát árulni chai néven, mely távoli rokona az indiai receptek alapján készülő italoknak, de azoknál sokkal kevésbé fűszeres. Európában a legnagyobb karriert Angliában futotta be a tea, ahol valósággal társadalmi eseménnyé nőtte ki magát az Ötórai tea szokásában.

A teát eredetileg orvosságként használták és mint gyógynövény került be először napi italaink közé. Az egyik történet szerint Buddha fedezte fel a teát, midőn egy napon a kertben meditálva egy tealevél hullott csészéjébe. Egy másik történet szerint amikor Bódhidharma lemetszette szemhéjait, hogy ne hulljon álom szemére meditáció közben, az első tearügyek ott pattantak ki, ahova szemhéjai hullottak. Ismét más történet szerint i. e. 2737-ben Sen Nung kínai császár forró ivóvizébe utazása közben egy vad teanövényről levelek hullottak, sárgás-barna folyadékot eredményezve. Kíváncsiságból megízlelte a keveréket, és megkedvelte ízét és frissítő hatását. A nyugaton a legelső utalást egy arab utazó tette a teára, miszerint a 879. esztendőt követően Kantonban a só és a tea volt a legnagyobb jövedéki forrás. Marco Polo 1285-ben feljegyezte, hogy a kínai pénzügyminisztert azért mozdítottak el helyéről, mert önkényesen intézkedett a teára kivetett vámokat illetően és túl magasra emelte az árát. A 14. században az európaiak egyre jobban felfedezték a Távol-Keletet, a hollandok egy utazásról teacserjével tértek vissza és azzal a hírrel, hogy ezekből a levelekből pompás üdítő italt főznek. Eleinte csupán mint valamilyen „szárított füvet” emlegették, ami illatosabb, mint a szárított lóhere, de keserű ízű és nem volt ismeretes jótékony hatása. Egy Szulejmán nevű arab kereskedő a 9. században szól róla, de ő is a tea szervírozására szóló készletet dicséri, nem magát a teát. A portugál felfedezők voltak az első európaiak, akik Japánba látogatva először ízlelhették meg a teát 1560 környékén. Az első komolyabb ismertető Giovanni Batista Ramusio tollából született 1565-ben, L. Almeida 1576-ban és Maffeno 1588-ban, majd Taxeira 1610-ben ír róla. 1610-ben megérkezik az Európába az első szállítmány tea a Holland Kelet-indiai Társaság hajóival, amely aztán monopóliumot szerez a tea szállítására. Ezért aztán a hollandok ismerik meg először a teát igazán. Szállítása gyékénnyel bélelt faládákban történt, hogy a sós tengeri levegő ne károsítsa a rakományt, az értékesebbeket ólomládákba csomagolták. A tealevelek használata különféle volt, először nem ismerték a hagyományos kínai vagy japán teaszertartást, ezért előfordult, hogy magát a leforrázott tealevelet ették meg kenyérrel. 1568-ban Londonban már lehetett teát kapni a kávéházakban és hamarosan elterjedt helyes használata egy újságcikk eredményeképpen. A legpatinásabb céget 1706-ban Thomas Twining alapította. Az Arany Oroszlán nevű teaházában nemcsak fogyasztani lehetett a teát, hanem meg is vásárolhatták. Ez az üzlet jelenleg is működik Londonban a Strand utcában. Leghíresebb teakeverékük, az Earl Grey ma is világhírű.

A bostoni teadélután a bostoniak felkelése volt 1773-ban, amikor a tea adója miatti tiltakozásul az angol teaszállítmányokat a tengerbe dobták (ez után hozták az 1773-as teatörvényt). A britek hatalmas teakereslete nagy kereskedelmi hiányt okozott Kínával, ezért a Brit Birodalom a meghódított Indiában beindította saját teafeldolgozását. A kínaiak csak ezüstért és zenélő órákért árulták a teát. A kereskedelmi hiányt az indiai ópium eladásával próbálták kiegyenlíteni Kínával, ami az 1838–1842 közötti ópiumháborúhoz vezetett.

Great Tea Race – A teaklipperek versenye: Kína és London között az 1860-as évektől a Szuezi-csatorna megnyitásáig klipperekkel szállították a teát. A klipperek az akkoriban épített leggyorsabb vitorláshajók voltak. A nagy teaverseny igazi társadalmi esemény volt a viktoriánus Londonban, fogadásokat kötöttek a leggyorsabb hajóra.
A Cutty Sark teaklipper 1922-ig hajózott, jelenleg hajómúzeum Londonban.

A teacserjét főként Kínában, Indiában, Srí Lankán, Tajvanon, Japánban, Nepálban, Ausztráliában és Kenyában termesztik. (A teakereskedelemben Srí Lanka és Tajvan régi neve, Ceylon, ill. Formosa használatos.)

A teanövény (Camellia sinensis) két legelterjedtebb termesztett változata a kínai tea (C. sinensis var. sinensis) és az asszám tea (C. sinensis var. assamica). A kínai tea levelei kisebbek, vaskosabbak, durvább erezetűek, az asszámi nagyobb levelű, vékonyabb, finom erezetű. örökzöld fa, 5-6 méter magasra is nőhet, a teaültetvényeken azonban 1–1,5 méter magasra visszametszik. A cserjéről hároméves korában szedhető először levél, a legjobb minőségű árut 7-8 éves koráig adja.

Kétféle éghajlat kedvez legjobban a teacserje optimális növekedésének: a trópusi, vagy a szubtrópusi éghajlat és a humuszos talaj. Az ültetvények helye is nagyban befolyásolja a növekedés ütemét, ezért a legjobb hegyoldalra telepíteni. Ugyanis minél magasabban fekszik az ültetvény, annál jobb minőségű teát termesztenek rajta.

Fontosabb teaültetvények tehát a Darjeeling, Assam, Nilgiri, Sri-Lanka, Ceylon, Japán. 1890-ben Sir Thomas Lipton Ceylonban megvette a legelső teaültetvényét, azóta a Lipton teát itt termesztik.

A teacserje leveleit a leszedést követően az oxidáció és a hervadás elkerülése érdekében nagyon gyorsan fel kell dolgozni. Az eltérő feldolgozási módok miatt kétféle tea jön létre, az egyiket fekete, a másikat zöld teának nevezzük. A fekete tea előállítása során a levelek egy jelentős oxidációs folyamaton mennek keresztül. Ennek következtében a tea elveszíti antioxidáns tulajdonságainak nagy részét, ezáltal az íze karakteresebb lesz. A zöld tea elkészítésénél az oxidációs folyamat rövid, az antioxidáns összetevők érintetlenek maradnak. Éppen ezért a zöld teának több jótékony hatása van a feketével szemben.

A fekete teákat kétféleképp szokás feldolgozni:

Hagyományos (kézi) feldolgozás:
Az ortodox módszer kézi feldolgozást jelent, és főként a jobb minőségű leveleknél használják. Bár az ortodox módszer pontos menete teafajtánként eltér, ez a feldolgozás jó minőségű, laza teát eredményez, melyet nem véletlenül kedvelnek az ínyencek.

CTC módszer
A CTC módszert a gyengébb minőségű levelekhez használják, melyek általában teafilterekben, vagy sűrítményekben végzik és feldolgozásuk gépi úton történik. Ez a módszer hatásosan és hatékonyan készít jobb minőségű végterméket a közepes vagy gyenge minőségű levelekből.

A zöld teát nem fermentálják.

Kínában forró vaslábosokban pörkölik a tealeveleket néhány percig, majd asztalokon sodorják. A pörkölést és a sodrást még kétszer (vagy többször) megismétlik.

Japánban egy keverővel ellátott forgó hengerben 15-20 másodpercig gőzölik a leveleket, majd szállítószalagon hűtik, ezután ismételt felmelegítés után sodorják. Ezt ismételt hevítés és szárítás követheti a második sodrás előtt. A teát végül szárítják.

A pörkölés vagy gőzölés során a polifenol-oxidáz enzim elveszti aktivitását: a levelek zöld színe megmarad és az oxidálatlan katechinek miatt a fekete teánál a zöld tea fanyarabb.

A teát hagyományosan hat csoportba sorolják aszerint, hogy a fermentációs folyamat hogyan zajlott le:

A fekete teákat általában a származási hely alapján nevezik el: Darjeeling, Assam, Ceylon, és így tovább. A legtöbb zöld tea viszont megőrizte hagyományos, japán vagy kínai nevét: genmaicsa (玄米茶), hódzsicsa (焙じ茶), Pouchong (包種茶) stb. A zöld teák elismerten több antioxidánst tartalmaznak, mint a fekete teák. A fehér teák ízletes italt eredményeznek gyakori, alig érezhető édes utóízzel.

Mindegyik változat kapható „tiszta” formában, melyben csak egyféle tea található, vagy keverékekben.

A teahamisítás komoly probléma a globális teapiacon: az évente Darjeeling-ként eladott mennyiség rendszeresen jelentős mértékben meghaladja azt a 11 000 tonna teát, melyet a darjeelingi gyártók előállítani képesek.

Számos olyan teaféle létezik, melyet különböző fajtájú, származású, vagy eltérő feldolgozású teafajtákból kevertek össze (keverékek), vagy további hozzáadott anyagokat kapott (ízesített teák) a „tiszta” változatokhoz képest:

A teakészítés a különféle kultúrákban más és más. Legelfogadottabb európai módja a levelek laza elhelyezése a teáskannában, nem pedig a teafilter használata. Forró vízzel kell leönteni, de nem szabad a teát öt percnél hosszabb ideig ázni hagyni (ezt a folyamatot az angolok brewing-nak vagy mashing-nek nevezik), mert ezután tannin szabadul fel, ami csökkenti a teofillin és koffein hatását valamint a teát kesernyéssé teszi. Néhány tea, különösen a zöld teák és az ízletes Oolong vagy Darjeeling teák még ennél is rövidebb, gyakran fél percnél is kevesebb ideig áznak. Ha nem teafiltert használunk, akkor teaszűrő segítségével távolítjuk el a tealeveleket a „beérési” idő végeztével. A legegyszerűbb és általában a legelterjedtebb módszer az, hogy a teafiltert öntik le az előzőleg felforralt vízzel. Mivel már szinte mindenfajta teát lehet filterben kapni, ezért ez a 21. században nagyon népszerű módszer. Az igazi ínyencek viszont még mindig a hagyományos kannában készített teát kedvelik.

, hogy a teát nem szabad megkeverni (néha az angolok ezt szellőztetésnek hívják). Ez – mondják – nem teszi a teát erősebbé, viszont valószínűleg ugyanúgy elősegíti a tannikus savak felszabadulását, mint a túl hosszú idejű áztatás. Ugyanezen okból nem szabad az utolsó cseppekig kifacsarni a teafiltert: ha erősebb teára vágyik az ember, több tealevelet kell használnia.

Hogy a tanninmentes tea megmaradhasson anélkül, hogy azt azonnal csészékbe kellene önteni, egy második teáskannát használunk. A főzéshez használt kannához a legjobb a mázatlan agyag- vagy kőedény: általában a Yang-Xi kannákat tartják a legmegfelelőbbnek erre. A felszolgáláshoz használt kanna leggyakrabban porcelán, ami a hőt jobban megtartja.

A fekete teákhoz használt víznek forrásponton (100 °C) kell lennie, kivéve az érzékenyebb Darjeeling teákat, ahol kissé alacsonyabb hőmérséklet javasolt. Mivel a forráspont csökken a magassággal, magashegyi környezetben igen nehéz a fekete teákat jól elkészíteni. A zöld teákhoz használt víz – a legtöbb forrás szerint – 80-85 °C között legyen; minél jobb minőségűek a tealevelek, annál alacsonyabb a hőmérséklet, a magasabb hőmérsékletnél az értékes antioxidáns-tartalom megsérülhet, pont az, ami miatt a zöld tea olyan értékes. Javasolt az edényt, melyben a teát áztatjuk (teáskanna vagy csésze), átmelegíteni (általában kis forró vizes átöblítéssel), hogy a tea ne hűljön le azonnal forrázás közben.

A tea gyakori ízesítői a cukor vagy a méz, a citromlé, citromsav, szeszes italok, mint a bor, pálinka, brandy, rum, továbbá a vaj és a tej. A legtöbb ínyenc nem használ tejszínt, mivel az túlerősíti a tea aromáját, míg a vaj és a tej semlegesíti a maradék tannint. Amikor a teát tejjel fogyasztják, az ínyencek mindig a tejhez adják a teát és nem fordítva. Ezzel megelőzik a tej csomósodását, jobb emulziót és kellemesebb ízt nyernek. A szeszes italokat csak nagyon kis mennyiségben, közvetlenül a fogyasztás előtt adjuk hozzá, mert elnyomhatják a tea aromáját.

A tea mint frissítő ital és a mindennapi társasági élet része már a 8. századi Kínában közkedvelt volt. A vendéglátás kifinomult módjaként a költészet világába is bevonult. Japán a 15. század folyamán az esztéticizmus rangjára emelte a teázást.

A teaivás gyakran társasági esemény. Szokás teát nap közben is inni, különösen reggel, az élénkítő hatása miatt: teofillint és (néha tein-ként hívott) koffeint tartalmaz. Nagy-Britanniában és Írországban a tea, vagyis tee nem csak az ital neve, de a késő délutáni könnyű étkezést (uzsonnát) is így hívják, még akkor is, ha tea helyett sört, almabort vagy gyümölcslevet isznak. Az ötórai tea olyan fontos eseménnyé vált, hogy napjainkig fennmaradt. Gyakran (Anglián kívül) ezt high tea-nek nevezik, az angol high tea viszont egy esti étkezést jelent; a kifejezés valószínűleg onnan származik, hogy az étkezés a „nagy asztalnál” történt (high table), vagy pedig a nappaliban gyakori kisebb asztalnál.

A Devonshire tea a legfőbb teaceremónia az Nemzetközösségben, mely megtalálható az Egyesült Királyság, Ausztrália, India és Új-Zéland teaházaiban. A Devonshire tea szinte teljesen ismeretlen az USA-ban, valószínűleg a kávéval és az amerikai palacsintákkal kapcsolatos összeférhetetlensége miatt. Számtalan teaceremónia ismert más kultúrákban, melyek leghíresebbike a bonyolult, formális és békés japán teaszertartás és az üzleti, tömeges és zajos Yum Cha.
Az USA-ban a teát gyakran jéggel és citromszelettel szolgálják fel (ice tea, 'jeges tea').
Napjainkban terjedt el a fiatalok körében a tajvani Boba tejes tea, ami nagyon népszerű az Egyesült Államokban. Ez az ázsiai hóbort 2000-ben kezdődött, melyet gyakran „buborékos teának” is neveznek.

A keleti kultúrákban a teakészítésnek külön hagyománya és meghatározott ceremóniája van.

A ma is életben lévő teaszertartás a 12. század folyamán a kínai zenbuddhizmus megjelenésével együtt fejlődött ki Japánban. Egy Eisai nevű zenbuddhista pap kínai tapasztalatai alapján a teáról fontos alapelveket írt le, miszerint a tea az egészség megőrzésének legfontosabb eszköze. A Japán teaszertartás ezért igazi ceremónia, mely a vendéglátó, a vendégek és a teamester között zajlik.

A tealevélből való jóslás, más néven tasszeográfia hasonló, mint a kávézaccból jóslás. Mindkettő minden tudományos alapot nélkülöző, de nagy múltú gyakorlat.

Az ilyen típusú jövendölések egészen az ókorig vezethetők vissza, amikor az állatok gyomrából, beleiből vagy a későbbi korokban az ólomalakzatokból mondtak jövendőt.

A jósláshoz leginkább szálas kínai teát használnak, de elfogadhatónak számít más teák levele is. A tealevél-olvasás során az elkészített és majd a csészéből kiöntött tea után a csésze belső oldalára rátapadt tealevél-alakzatok formáit értelmezik.

A teából jóslók a csészét az időkerék szimbólumának tekintik. A csésze peremét a jelennek feleltetik meg, majd lefelé távolodva a jövővel hozzák összefüggésbe. A csésze füle a kiindulópont: a kérdezőt ez szimbolizálja, és a fülhöz közel eső alakzatoknak közvetlen, a fültől távolabb esőknek közvetett hatást tulajdonítanak a kérdező életére.

A tealevél-alakzatok minél világosabbak és egyértelműek, a jóslás gyakorlói szerint annál szerencsésebb a kérdező. A csillagalakzatok sikert, a háromszögűek szerencsét, a négyszögek védelmet, a körök pedig frusztrációt jelentenek. Az egyenes vonal határozott célokra, a hullám bizonytalanságra utal, a szaggatott vonal utazást sejtet.

A sri lankai tradicionális orvoslás szerint a Camellia sinensis fekete teájának szexuálisan stimuláló hatása van a férfiakra. Ennek a népi megfigyelésnek a tudományos igazolására indult egy kísérlet 2008-ban.
A kísérlet során három különböző erősségű (84, 167 és 501 mg/ml), 2 ml vizet (n=9 /csoport) tartalmazó fekete teát adtak hím patkányoknak, majd három órával később fogékony nőstényeket engedtek be hozzájuk, szexuális tevékenységüket 15 percig monitorozták. Az eredmények szerint a fekete tea afrodiziákumként működik: az ejakulációig eltelő időt meghosszabbítja és emeli a tesztoszteronszintet. Nagy előny, hogy a fekete teának nincs toxikus hatása.

A kutatók következtetése szerint a fekete tea itala gyorsan és biztonságosan működő orális afrodiziákumként funkcionálhat egyes szexuális zavarok kezelésére, mint például a korai magömlés és a lecsökkent libidó. Egyébként a zöld tea hatása hasonló, mint a feketéé szinte azonos összetevőik miatt. Sri Lankán praktikus tanácsként egy-két csésze meleg tea elfogyasztását javasolták szeretkezés előtt, főleg az idegesség megszüntetése és a szexuális működés javítása céljából.

Néhány egyéb növényfajból készült termékeket is gyakran teának hívunk, teacserjéhez semmi közük, csupán az elkészítés hasonlósága miatt hívjuk teának.

A két jelentős fekete tea exportőr India és Srí Lanka (Ceylon). Kína csak a zöldtea-exportban jelentős, Japán pedig kizárólag hazai fogyasztásra termel.

Az 1990-es évek végére India éves teatermelése majdnem elérte az egymilliárd kilogrammot, amelyből 1997-ben 203 milliót exportáltak.




#Article 81: Csersav (216 words)


A tanninok, más néven csersavak vagy digalluszsavak keserű ízű, növényi eredetű polifenolok, amelyek összekötik és kicsapják a fehérjéket. A szövetes növények tannoszóma nevű sejtszervecskéjében termelődik.

Képlete: C14H10O9 + 2H2O.

A tannin kifejezés a tölgyfa ófelnémet (tanna) nevéből ered, utalva az anyag eredetére.

A csersav különféle gubacsokban 50-70% mennyiségben található szerves (organikus) sav, amelyet úgy készítettek, hogy a felaprított gubacsot éter és borszesz elegyével tökéletesen kivonták, e folyadékot vízzel összerázták, és a különvált vizes réteget vízfürdőn bepárolták. Mesterségesen készíthető galluszsavból, ha azt ezüst-nitráttal oxidálják vagy ha arzénsavval főzik. A tiszta csersav színtelen, fénylő, alaktalan por, amely a levegőn gyorsan megsárgul és vízben igen könnyen oldódik; alkohol nehezen oldja, éterben pedig oldhatatlan. Vizes oldata vas-kloridtól sötétkék színű lesz és enyvoldattal csapadékot ad. Sói igen nehezen állíthatóak elő; 210 °C-ra hevítve pirogallol képződik belőle. A csersavnak különböző izomerjei számos növényben találhatók, így a kávéban, teában, kínakéregben, katekuban stb. A bőr cserzésére és gyógyszerként használják. Szőlőben is megtalálható, a borkészítésben egy fontos tényező mivel ez adja a bor fanyar ízét. Főleg vörösborok ízének-állagának fontos meghatározó tényezője, de kisebb mennyiségben fehér- és roséborokban is megtalálható. A borban lévő tannin a szőlőfürt kocsányából, a szőlőszem héjából és magvából származik, valamint az érleléshez használt tölgyfahordók dongáiból.

A magyarországi tölgyek közül a – nevét éppen a cseranyagokról kapó – csertölgy tartalmazza a legkevesebb cseranyagot.




#Article 82: Japán mitológia (3557 words)


A japán mitológia magába foglalja a sintó és a buddhista tradíciókat, valamint a mezőgazdaságon alapuló népi vallást. A japán panteonok megszámlálhatatlan kamit (istenséget, szellemet) foglalnak magukba. Ez a cikk csak az ázsiai mitológiában jelen lévő tipikus elemeket mutatja be, például a kozmogóniát, a fontos istenségeket és az ezekhez kapcsolódó legismertebb japán történeteket.

A japán mítoszok, ahogy ma a köznyelvben ismertek, a Kodzsikin, a Nihonsokin és néhány kiegészítő könyvön alapulnak. A Kodzsiki, avagy a „Régi idők feljegyzései”, japán legrégebbi mítoszait, legendáit és történelmét tartalmazza. A Sintósú buddhista nézőpontból írja le a japán istenségek születését, miközben a Hocuma Cutae a mitológia egy lényegesen eltérő verzióját rögzíti.

A japán mitológia egyik jellegzetessége, a japán császári család (皇室 kósicu) származásának magyarázata, melyet a történelem folyamán arra használtak fel, hogy a császári vonal isteni eredetét bizonyítsák. A japán császár rangjának, a tennónak (天皇) a jelentése „az ég ura”.

Fő cikk: Japán teremtéstörténet

A japán teremtéstörténetben az első istenségeket, amelyek a világegyetem létrejöttével párhuzamosan jelentek meg, Kotoamacukaminak nevezzük.

Később, a menny és a föld megalakulását követően megjelent a kamik hét generációja is, amelyeket Kamijonanajoként (Az istenek korának hét generációja) ismertek.

Az első két nemzedék az egyedüli istenségek nemzedéke, akiket hitorigamiknak neveztek el, míg az utánuk következő öt nemzedék, már férfi és nő párokból álló kamik: fiú és lány testvérek, akik egyben házastársak is. Ebben a krónikában a Kamijonanajo összesen tizenkét istenséget foglal magába.

Ezzel szemben, a Nihonsoki szerint, hogy a Kamijonanajo volt az első csoport, amelyik a világegyetem létrejötte után megjelent, a Kodzsikiben leírtakkal ellentétben. A Nihonsoki azt is magában foglalja, hogy az istenek első három generációja hitorigami (egyedülálló istenség) és az istenségek későbbi generációja áll a másik nemmel párban, míg a Kodzsikiban az isteneknek csak az első két generációja hitorigami.

Fő cikkek: Kuniumi és Kamiumi

Japán teremtésmítosza az istenek születésére (Kamiumi) és a föld megszületésére (Kuniumi) osztható.

A Kamijonanajo hetedik és egyben az utolsó generációja volt Izanagi no Mikoto és Izanami no Mikoto,   akik a japán szigetek kialakulásáért és más istenek teremtéséért voltak felelősek.

Hogy segítsenek nekik ezt elérni, Izanagi és Izanami egy Ame-no-nuhoko (Mennyei égkövekkel díszített dárda) nevű, drágakövekkel díszített naginatát kaptak. Ezután a két isten elment a menny és föld közötti hídhoz az Ame-no-uki-hasihoz (a menny lebegő hídja) és megkavarták a vizet a dárdával. A sós vízcseppek megformálták a szigetet (Onogoro, vagyis önformálás). Az istenek ezután leszálltak a mennyek hidjáról és a szigeten állították fel az új otthonukat. Majd ezt követően szerelembe estek és utódokat szerettek volna, ezért létrehoztak egy oszlopot, amit Ame-no-mihasirának neveztek el, majd e köré egy Jasirodono nevű palotát építettek („a csarnok, mely négyzet alakban minden irányba nyolc kar hosszú”). Majd miután elkészült Izanagi és Izamani megkerülte az oszlopot az ellentétes irányból, és amikor a másik oldalon találkoztak, Izanami, a női isten, köszönt először. Izanagi ezt nem gondolta helyénvalónak, de végül mégis párosodtak. Két gyermekük született, Hiruko (pióca gyermek) és Avasima (halovány sziget), de a gyerekek deformáltak voltak és az eredeti alakjukban nem számítottak istennek. (Hiruko később viszont Ebisu néven vált japán istenné.)

A szülők, akiket megrémített a szerencsétlenségük, egy csónakba rakták a gyerekeket és tengeren útnak engedték őket, majd más istenektől kértek válaszokat, azzal kapcsolatban, hogy mégis mit rontottak el. Az istenek megállapították, hogy Izanami nem megfelelő viselkedése volt a baj, ugyanis egy nőnek sosem szabad hamarabb megszólalnia, mint a férfinak, először a férfi istennek kell köszönnie a ceremónia alatt. Ezeknek az információnak a tudatában Izanagi és Izanami újra megkerülte az oszlopot és ez alkalommal, mikor újra találkoztak Izanagi szólalt meg először, így ez alkalommal sikeres volt az egyesülésük.

Az egyesülésükből született meg az Ójasima vagy más néven a nyolc nagy japán sziget:

(Hokkaidó, Csisima és Okinava az ókorban még nem volt japán része.)

Izanami belehalt a súlyos égési sérülésekbe, amelyeket akkor szerzett, amikor életet adott Kagucucsinak (a tűz megtestesülése), más néven Homoszubinak (a tűz okozója). Halála után a régi Izumo és Hoki tartomány határán található Hiba hegyen temették el; ma ez a hely a Simane prefektúrában található Jaszugi nevű településnél. Izanami halála után Iganagi dühében megölte Kagucucsit. Kagucucsi halálála szintén több tucat istenséget hozott létre.

Izanagi Izanami halála miatt érzett bánatában egy utazást tett Yomiba. („a halottak árnyékos földje”).  Izanagi a végtelen sötétségen kívül kevés különbséget talált Yomi és a fenti világ között. Ez a fullasztó sötétség azonban elegendő volt ahhoz, hogy borzasztóan vágyjon a fényre és az életre, ezért minél gyorsabban Izanami keresésére indult és végül meg is találta őt. Először nem látta őt, mivel Izanami elrejtőzött az árnyékban. De miután sikeresen megtalálta őt megkérte, hogy jöjjön vissza vele. Erre Izanami válasza az volt, hogy Izanagi már elkésett, hisz ő már evett az alvilág ételéből és most már a halottak földjéhez tartozik.

Izanagit lesokkolta amit hallott, de visszautasította azt, hogy teljesítse Izanami kívánságát és hátrahagyja őt Yomi sötétségében. Izanami beleegyezett abba, hogy visszatér a földre, de először pihenni szeretett volna egy kicsit és megkérte Izanagit, hogy ne jöjjön be a szobájába. Izanami hosszú várakozás után sem jött elő a szobájából, így Iganagi aggódni kezdett. Míg Izanami aludt, Izanagi fogta a fésűt, mely felkötve tartotta a hosszú haját, meggyújtotta, hogy fáklyaként használja. A hirtelen fénysugárban meglátta egykor gyönyörű és kecses kedvese rothadó testét, amelyet kukacok és visszataszító lények leptek el.

Hangosan kiáltva Izanagi többé nem tudta elnyomni félelmét és elkezdett visszafutni az életbe, hátrahagyva halott feleségét. De Izanami felsikoltott és felháborodva üldözőbe vette férjét. Izanami felszólította a sikomét, vagyis az alvilági tisztátalan nőt, hogy fogja el és hozza vissza rémült férjét.

Izanagi gyorsan észbe kapott és hozzá vágta a fejdíszét, amely egy csokor fekete szőlővé változott. A sikome felbukott a szőlőben, de csakhamar újra üldözőbe vette a férfit. Következőnek Izanagi a fésűjét vágta hozzá, amely egy halom bambuszrüggyé változott. Először Yomi teremtményei kezdték el feladni az üldözést, de Izanagi nem bízta a véletlenre a dolgot, levizelt egy fát, ezzel egy hatalmas folyót hozva létre, amely még jobban megnövelte a távolságot közte és a lények között. Sajnos azonban a sikome még mindig üldözte, mire Izanagi barackokat kezdett el dobálni felé. Tudta, hogy ez sokáig nem fogja őket visszatartani, de már majdnem szabad volt, Yomi határa már egy karnyújtásnyira volt tőle.

Izanagi áttörte a bejáratot és sietve egy szikladarabot helyezett Yomi bejárata elé. Izanami őrjöngött a bejárat másik oldalán és azt mondogatta Izanaginak, hogy ha elhagyja őt, akkor minden nap ezer embert fog elpusztítani. Mire Izanagi csupán annyit válaszolt, hogy akkor naponta ezerötszáz életet fog létrehozni.

És így jött létre a Halál, a büszke Izanagi, és a hátrahagyott felesége, Izanami által.

Ahogy az várható volt, Izanagi Yomiból való visszatértét követően elment, hogy megtisztítsa magát. Ahogy vetkőzött és eltávolította testének díszeit, minden leejtett darab egy-egy istenséggé változott. Még aközben is istenségek jöttek létre, ahogy bement a vízbe, hogy lemossa magát. A legfontosabb istenségek akkor formálódtak, amikor az arcát mosta. Ezek a következők:

Születésük után Izanagi felosztotta közöttük a világot; Amateraszu örökölte az eget, Cukujomi irányítása alatt volt az éjszaka és a hold, míg Szuszanoo birtokolta a tengereket.

Lásd még: Napisten

Amateraszu, Japán erőteljes napistene a japán mitológia legismertebb istene. Továbbá a közte és az irányíthatatlan testvére, Szuszanoo, közötti viszály is ugyanolyan ismert és sok történetírót megihletett. Az egyik történet Szuszanoo goromba viselkedéséről szól Izanagi felé, aki megunva Szuszanoo folyamatos panaszkodását, száműzi őt Yomiba. Szuszanoo kelletlenül beleegyezik, ám előtte még be szeretne fejezni egy lezáratlan ügyet. Így hát elmegy Takamagaharába („mennyország”), hogy elbúcsúzzon testvérétől, Amateraszutól. Amateraszu tudja, hogy kiszámíthatatlan testvére nem jó szándékkal jön, így felkészül egy esetleges háborúra. „Mi célból jöttél ide?” - kérdezte Amateraszu. „Hogy elköszönjek.” - válaszolta Szuszanoo.

De Amateraszu nem hitt neki és megkérte, hogy bizonyítsa, hogy jó szándékkal jött és egyből elő is állt egy kihívással. A feladat abban állt, hogy ki tud több nemes és isteni gyermeket létrehozni. Amateraszu három nőt hozott létre Szuszanoo kardjából, míg Szuszanoo öt férft Amateraszu nyakláncából. Amateraszu elismerte, az öt férfit Szuszanoonak.

Végül mindkét isten győztesnek kiáltotta ki magát. Amateraszu azonban ragaszkodott követeléseihez, amely arra késztette Szuszanoot, hogy hadjáratot indítson testvére ellen, amelynek tetőpontján Szuszanoo egy félig megnyúzott pónit (Amateraszu egyik szent állata) hajított Amaterasz szövőcsarnokába, ezzel kiontva egyik szolgája életét. Amateraszu erre rettentően megharagudott és az Ivajado nevű barlangba rejtőzött. Ahogy a napisten eltűnt a barlangban, a világ sötétségbe borult.

Az összes isten és istennő megpróbálta előcsalogatni Amateraszut a barlangból, ám mindhiába, Amateraszu mindenkit figyelmen kívül hagyott. Végül, a vidámság istenének, Ame-no-Uzume egy tervet eszelt ki. Egy nagy bronztükröt helyezett az Amateraszu barlangja előtt lévő fára, beborította magát virágokkal és levelekkel, felfordított egy mosdóteknőt, majd elkezdett táncolni és a lábával dobolni rajta. A tánc végére Ame-no-Uzume lerázta magáról az összes levelet és virágot, és meztelenül táncolt tovább. Az összes férfi isten hangos nevetésbe kezdett ennek láttán, és Amateraszu is kíváncsi lett. Amikor kikukkantott a barlangból egy „hajnal”-nak nevezett fénysugár kiszabadult és Amateraszut elkápráztatta a gyönyörű istennő, akit látott, miközben igazából saját tükörképével nézett szembe. Ekkor hirtelen egy Ameno-Tadzsikaravo nevű isten kirántotta őt a barlangból, majd lezárták azt egy simenavával. Az őt körülvevő örömnek és mulatozásnak hála Amateraszu depressziója elmúlt és beleegyezett, hogy visszatér a fénnyel együtt. Ame-no-Uzume ettől kezdve a hajnal és a vidámság istene is lett egyben.

Szuszanoot ezek után száműzték a mennyből, így Izumo prefektúrába menekült (ez ma Simane prefektúra része). Nem sokkal ezután találkozott egy idős férfival és nővel, akik a lányuk mellett sírtak. Az öreg pár elmagyarázta, hogy eredetileg nyolc lányuk volt, akiket egytől egyig felfalt egy sárkány, név szerint Jamata-no-Orocsi („nyolc farkú kígyó”, akiről azt állítják, hogy Kosiból származik. Kosi ma Hokuriku régióban található.). A rettenetes sárkánynak nyolc feje és nyolc farka volt, amelyek nyolc hegy felé nyújtóztak, és a szeme olyan vörös volt, mint egy jó minőségű bor. Kusinada hercegnő („hántolatlan rizs hercegnője”) volt az utolsó a nyolc lányukból.

Szuszanoo ismerte az öreg pár kapcsolatát Amateraszuval, így felajánlotta a segítségét, azért cserébe, ha hozzá adják a lányukat. Miután a szülők beleegyeztek, Szuszanoo fésűvé változtatta Kusinadát és gondosan elrejtette a hajában. Továbbá egy védő kerítést is építettet a ház köré. A kerítésnek nyolc kapuja, minden kapunál nyolc asztal, minden asztalon nyolc hordó volt. Minden hordó nyolcszor kifőzött rizsborral volt megtöltve.

Végül Orocsi meg is érkezett, ám rájött, hogy nem tud továbbjutni. Miután befejezte az erejével való kérkedést, rájött, hogy nem juthat át az akadályon. Az éles szaglásának hála kiszagolta a szakét — melyet igencsak kedvelt — és így a nyolc fej nagy problémával nézett szembe. Meg akarták inni a szakét, de a kerítésen nem tudtak átjutni. Az egyik fej azt javasolta, hogy egyszerűen csak törjék szét az akadályt, viszont ha ezt megteszik, akkor a szaké is kiborul. Egy másik fej azt javasolta, hogy mi lenne, ha egyesítenék tüzes leheletüket és porig égetnék az akadályt, de ezt is elvetették végül, mivel akkor a szaké is elpárologna. Így hát másik bejárat után kezdtek el kutatni. Találtak is egy nyílást, és hogy elérjék a szakét be akarták dugni rajta a fejüket, azonban a nyolcadik, a legokosabb fej, gyorsan figyelmeztette a többit könnyelműségükre, és önként vállalkozott, hogy előremegy megbizonyosodni róla biztonságos-e. Eközben Szuszanoo várt a megfelelő alkalomra. Megengedte az első fejnek, hogy igyon egy keveset a szakéból, és jelentse a többieknek, nincs veszély. A többi fej be is ment és most már együtt ittak mind a nyolcan.

Miután megitták az összes szakét, Szuszanoo megtámadta Orocsit. Az ittas óriás sárkánynak esélye sem volt a fürge Szuszanoo ellen, aki lefejezte és elpusztította Orocsit. Azt állították, hogy a legyőzött sárkány vére vörösre színezte az egyik közeli folyót. Miközben Szuszanoo darabjaira vágta a sárkányt, egyik farkában egy kardot talált, amelyet saját kardja (Tocuka-no-curugi) nem tudott elvágni. A talált kardot később Amateraszunak ajándékozták és az Ama-no-Murakumo-no-Curugi (天叢雲剣, „A menny összegyűlt felhőinek a kardja”) nevet kapta, később pedig átkeresztelték Kuszanagira („Fűvágó”).  Ez a kard sok más történetben is kiemelkedő szerepet kapott.

A legtöbben a becenevén, Ókuninusiként ismerik. Ónamudzsi Szuszanoo leszármazottja, és Izumo térség hatalmi struktúrájáért volt felelős. Ókuninusi emberei egy bizonyos mértékig sikerrel egyesítettek területeket, de később lemondtak ezekről a területekről a Jamato klán javára, ahogy az később a Tenszon kórin című fejezetben olvasható.

Fő cikk: Ibana vadnyula

Van egy történet arról, hogy a kegyes Ókuninusi hogyan segített a maradandó szerencse legyőzött nyulának vagy vadnyulának. Ezt a történetet sokszor mesélik egyfajta Mukasibanasiként vagy egy „Hol volt, hol nem volt…” történetként. Megtalálható a Kodzsikiben, de nem szerepel a „Nihongiben”.

Ókuninusi (abban az időben még csak Ónamudzsiként volt ismert, akkor még nem kapta meg magasztos becenevét) testvéreivel és még nyolcvan istennel együtt azon versengtek, hogy ki nyeri el Jakami/Jagami (八上比売), Ibana hercegnőjének a kegyeit, kinek lesz a felesége. Hazájukból, Izumoból indultak útnak a szomszédos tartományba, mikor is útközben belebotlottak egy krokodil halak (sokszor cápaként van fordítva) által megnyúzott és haldokló nyúlba a tengerparton. Rosszindulatból azt tanácsolták a nyúlnak, hogy fürödjön meg a sós tengerben és szárítsa meg magát a szélben. A nyúl azonban még jobban szenvedett ettől. Ónamudzsinek, aki lemaradt a többiektől, megsajnálta a teremtményt és azt tanácsolta neki, hogy mossa le magát friss vízben, majd hemperegjen bele a gyékény szétszórt gyapjában. A meggyógyított nyúl előre jelezte Ónamudzsinak, hogy ő lesz az, aki elnyeri Jakami hercegnő kezét, hiába ő cipeli a csomagokat. (Nyilvánvalóan a bátyja csomagszállítóként bánt vele.)

Ahogy a vadnyúl megjósolta, Jakami hercegnő bejelentette a nyolcvan isten előtt, hogy Ónamudzsit választja férjéül, mire az istenek összeesküvést szőttek és kétszer is megölték Ónamudzsit. Az anyja mindkét alkalommal megkérte Kamimuszubit, az egyik teremtő istent, hogy támassza fel fiát, aki meg is tette, majd végül megkérte a fiút, hogy menjen és keresse fel Szuszanoot, akit az alvilágba (Ne-no-kuni) száműztek, és kérje ki bölcs tanácsát.

Itt Ónamudzsi találkozott Szuszanoo lányával, Szuszeri-himével és azonnal egybekeltek. A ravasz Szuszanoo többször is próbára tette Ónamudzsit, de a végén elismerte a fiatal fiút és megjövendölte Ónamudzsi győzelmét testvérei felett.

Habár a Jamato tradíciók a japán szigeteket létrejöttét Izanaginak és Izanaminak tulajdonítják, addig az Izumo tradíciók szerint Ónamudzsi egy Szukunabiko nevű törpe istennel együtt hozzájárult, vagy legalábbis befejezte a japán szigetek létrehozását.

Fő cikk: Tenszon kórin

A Nihongiban itt kezdődik „Az istenek kora: második rész” (kamijo ge-kan (神代下巻)).
A Tenszon kórin (天孫降臨, „A mennyei unoka leereszkedése”) című rész kezdete arról szól, hogy a Mennyei síkságon (Takama-ga-hara) lakó mennyei istenek (Ama-cu-kami), miként szemlélték az alattuk elterülő földet (Asihara-no-Nakacukuniként (葦原中国 „A Középső világ nádas síksága”) is ismert, ami csak Japánt képviseli, nem az egész világot), és hogy fajtájuk valamennyi tagját elküldték oda, hogy leigázzák azt. Amateraszu a saját unokáját szerette volna megtenni a szárazföld uralkodójává, azonban a szárazföld istenei (kuni-cu-kami) közül nem mindenki volt hajlandó átengedni azt, és néhány szárazföldi isten még mindig ott ólálkodott, ezzel veszélyessé téve a területet.

Néhány isten, akiket a Középső világ elnyomására jelöltek ki vagy önként otthagyták a pozíciójukat vagy csatlakoztak a földi istenségekhez. Sok kezdeti kudarc után, két isten végre sikereket ért el. Ők voltak Ame-no-ohabari (vagyis Icu-no-ohabari, a kardok istene) és Takemikazucsi. Hajóra szálltak az Ame-no-torifune-re (vagy más néven az „Istenek mennyei madár hajója”) és elindultak a katonai hadjáratukra. Ez a két kardcsörtető isten képes volt elijeszteni Ókuninushi két fiát, ezzel arra késztetve Ókunishit, hogy lemondjon a területről, és átadja azt a Mennyei unokának.

Amateraszu most már végre képes volt elrendelni a Tenszon kórint (天孫降臨 „A mennyei unoka leereszkedése”), az amorira és az amakudarira (天降り „alászállás a mennyből”) hivatkozva, és az unokáját a középső, szárazföldi világ uralkodójává tenni.

Neki adta a Három Szent Kincset (japán császári koronázási jelvények):

A tükröt Amateraszuként kellett tisztelni, mivel az ő megnyilvánulásának tartották. Számos istenséget késztettek arra abban az időben, hogy ereszkedjen alá.

Ninigi és a kísérete együtt ereszkedett le a földre és ment el Himukába (Hjúga tartomány, ma Mijazaki prefektúra), ahol megalapította a palotáját.

Ninigi találkozott Konohanaszakuja hercegnővel (a virág szimbóluma), Jamatsumi (a hegyek mestere) lányával, majd egymásba szerettek. Ninigi megkérte Jamacumitól a lánya kezét. Az apa nagyon megörült a kérésnek és felajánlotta másik lánya, Ivanaga (sziklák szimbóluma) kezét is. Azonban Ninigi csak Sakujával házasodott össze, Ivanagát visszautasította.

Sakuja egy éjjel teherbe esett, ám Ninigi kételkedett benne. Hogy bebizonyítsa, hogy a férjéé a gyermek, Sakuja megesküdött a szerencséjére, majd tett egy próbát: tüzet gyújtott a szobájában, mikor világra hozta a három gyermekét. Ninigi ezzel elismerte a tisztaságát. A gyermekek neve Hoderi, Hoszuszeri és Hovori lett.

Fő cikkek: Hoderi és Hoodi

Ninigi idősebbik fia, Hoderi (más néven Tűz szentély), a tengertől nagylelkű ajándékot kapott és megélhetését a halászatból szerezte (beceneve Umiszacsihiko volt, vagyis „A tenger szerencséje”). A fiatalabb fiú, Hovori (más néven Fakó tűz), a hegyektől kapott nagylelkű ajándékot, ő pedig a vadászatból élt meg (beceneve Jamaszacsihiko volt, vagyis „A hegyek szerencséje”).

Egy nap, Hovori megkérte bátyját, Hoderit, hogy egy napra cseréljenek szerszámokat és helyet. Ki akarta próbálni a halászatot. Azonban egy halat se fogott, sőt mi több, a kölcsön kapott horgot is elveszítette. Hogy jóvá tegye mindezt, összetörte a saját kardját, hogy száz, majd ezer horgot készítsen belőle, azonban a bátyja nem akart mást, csak az eredeti horgot.

Hovori bánatosan, sírdogálva ült a tengerparton, mikor Siocucsi-no-odzsi („A dagály medre”) jött a segítségére (az egyik olyan isten, akit ma a Siogama szentélyben kegyelettel gondoznak). Az árapály istene épített neki egy kis hajót, melyet manasikacumának (无間勝間, 間なし勝間 „rés nélküli kosár”) neveztek el és elküldte rajta Vatacumi (tenger isten, gyakran sárkány istenként képzelik el) halpikkelyes palotájába. Itt Hovori találkozott Tojotama hercegnővel és egybekeltek. Három év múlva eszébe jutott a bátyja, valamint a horgászhorog, és emiatt hazavágyott.

Vatacumi összegyűjtötte a hal csatlósait és hamar megtalálták a horgot egy keszeg (tai) torkában, majd visszaadták azt Hovorinak. A tenger isten a horog mellett két mágikus golyót is átadott neki: a Sihomicutamát (塩盈珠 „Dagályt szító golyó”), mely áradatot tudott okozni, és a Sihohirutamát (塩乾珠 „Dagály csillapító golyó”), mely vissza tudta fogni és a felszárítani a vizet. Valamint további tanácsokkal is ellátta, hogy miként jusson előnyhöz pörlekedő bátyjával szemben. Így egy egy öl hosszú krokodil hal vagy cápa (hitohiro-vani (一尋鰐)) hátán visszatértek a szárazföldre.

A várandós Tojotama hercegnő épített magának egy kárókatona tollával fedett szülőházat, és könyörgött a férjének, hogy egy ideig hagyja magára, mivel míg megszüli a gyermekeket vissza fog térni az eredeti alakjába. De Hovoriban túlcsordult a kíváncsiság és belesett a hercegnőhöz, ahol is meglátta, hogy a hercegnő egy csúszós nyolc öl hosszú krokodil hallá (cápává, sárkánnnyá) változott, ezért ijedtében elfutott. Szégyenében és felháborodásában, amiért a férje megszegte az ígéretet, Tojotama magára hagyta az újszülött gyermeket és visszatért a tengerbe. Az újszülött herceget Ugajának nevezték el, nevének jelentése „kárókatona ház”.

Ugaya feleségül vette a nagynénjét, a tenger hercegnőjét, Tamajorit, akitől öt gyermeke is született. Közülük az egyik Jamatobiko, aki a későbbi Dzsinmu japán császár lesz. A Nihongiban az „Istenek kora” (kamijo (神代)) rész itt véget ér, és utána az összes császár uralkodói címeit tartalmazó rész következik.

Japán első legendás császára, Dzsinmu császár, aki ezen a néven vált híressé, azonban a feljegyzésekben Ivarebiko (神倭伊波礼琵古命/神日本磐余彦尊 Kamu-jamato Ivare-biko-no-mikoto) címen hivatkoznak rá. Ugaja és a tenger hercegnőjének, Tamajorinak a fia, Ninigi leszármazottja. Keresztneve Hiko-hohodemi volt.

Az ő felemelkedése jelzi az „Átmenet az istenek korától az emberek koráig” című részt.

A nap istennőtől, Amateraszutól, Ninigin át tartó származásával, Dzsinmu császár hadjáratot indított Jamato ellen.

Miután elfoglalta Jamato tartományt, megalapította a császári intézményt és trónra lépett a kanototori évében (hagyományosan időszámításunk előtt 660-ra teszik). Származását az alábbiakban foglaljuk össze:

További részletek: Dzsinmu keleti hódítása

Ninigi leszármazottai, Dzsinmut is beleértve, Hjúga tartomány (ma Takacsiho, Mijazaki prefektúra) Himuka Mítikus Útjára eredeztethetők vissza.

Dzsinmu halála után, az egyik idősebb herceg, Tagasisimi (aki nem az első volt az utódok sorában), míg mindenki gyászolt lépéseket tett afelé, hogy megszilárdítsa hatalmát és eltervezte, hogy megöli két fiatalabb féltestvérét. A terv nem sikerült és a fiatalabb hercegnek, Szuizeinek, volt elég bátorsága ahhoz, hogy felhúzza az íjat és halálosan megsebesítse Tagasisimit, aki ezek után átengedte a koronát, így a fiatal herceg lett a következő császár.

További részletek: A nyolc nem lejegyzett császár

A Dzsinmut követő nyolc császár tetteiről nagyon kevés feljegyzés született, így róluk együttesen a Nihonsoki harmadik könyve ír.

Ami Szuizei császárt illeti, az előbb említett könyvben le van írva, hogyan fojtotta el bátyja felkelését. A többi legendás uralkodóról pedig a származásukon kívül nem sokkal többet írnak.

A tizedik Szudzsin császárról a Nihonsokiban írnak.

A Nihonsokiban az áll, hogy amikor Szudzsin nagybátyja meghalt (Kr.e. 2), az összes közeli szolgálóját eltemették a kofun sírdomb körül és ezeknek a szolgálóknak a siránkozása még napokig hallható volt. (Megjegyzés: a dzsunsi szó (殉死) magába foglalja az ilyen szolgálókra kényszerített haláleseteket is. Az ehhez hasonló erőltetett áldozati eltemetésre a kínai Sang dinasztiából is találtak bizonyítékokat.) Állítólag ekkor a császár úgy döntött, hogy ezt a kegyetlen szokást el kell törölni; és négy év elteltével átvette a Nomi-no-szukunéból az agyagból készült haniva babák ötletét, amelyeket élő emberek helyett temettek el a halott mellé.

Fő cikk: Tadzsimamori

A Kodzsiki azt állítja, hogy a tizenegyedik Szuinin császár uralkodása alatt, egy Tadzsimamori nevű embert elküldtek Tokojo-no-kunibe (常世の国 „Végtelen föld”), hogy keresse meg a tokidzsiku-no-kaku-no-konomit (時じくの香の木の実, 登岐士玖能迦玖能木実 „az örökké illatozó fa gyümölcse”). Tadzsimamori nyolc szőlőfajtát és nyolc lándzsafa fajtát gyűjtött össze. De mire hazaért, a császár már halott volt. A Kodzsiki a gyümölcsöt a tacsibana gyümölcsként azonosítja, ez egy kis méretű savanyú citrus fajta.

Tadzsimamorit később a vagasi istenének kiáltották ki (japán édesség) és a Nakasima szentélyben (Hjógo prefektúra, Tojooka város) tisztelik, ez egy kevéssé ismert trivialitás az átlag japán számára.

A Nihonsoki Tadzsimamori utazását Suinin kilencvenedik évére teszi (Kr.u. 61) és Amenohiboko dédunokájaként állítja be, aki egy koreai herceg, aki két évvel korábban jött japánba. Ez a Kodzsiki szerint azonban korszerűtlen, mert az Amenohibokot egy sokkal későbbi időre teszi.

Fő cikk: Jamato Takeru

A tizenkettedik Keikó császár könyve nagy részét hercege, Jamato Takeru hőstettei teszik ki.

Talán sokkal hamarabb fut bele az ember olyan tárgyak vagy fegyverek listájába, amelyek a japán mitológiában megjelentek, azonban próbaképpen itt egy lista a lényekről:

(Mitológiai vonalon vett teremtmények)

(Legendás vonalon vett teremtmények)

(Sintó istenségekhez kapcsolódó teremtmények)

Az Oni folklór legenda:

Elsődleges források

Másodlagos források




#Article 83: Isten (2939 words)


Isten fogalma a monoteista hívők szerint azon természetfeletti lényt jelenti, aki a világegyetemet teremtette, és/vagy annak működését, történéseit irányítja vagy ellenőrzi. Számos vallási irányzat alapján az, akinél nagyobb nem elgondolható, aki nélkül semmi sem lehetne, és nem maradhatna életben. Neki nincsenek korlátai és hiányosságai. Mindenható, mindentudó és mindenhol jelen levő. Nincs kezdete, sem vége. 
Arra nincs lehetőség, hogy megfogalmazzuk a különböző vallások további közös istenfogalmát. Isten egy olyan emberi tapasztalat tartalma – amelyet Karl Rahner teológus javaslatára – a transzcendencia tapasztalatának nevezünk.

A politeista vallások több isten létét feltételezik (bővebben: istenek), a monoteista vallások pedig egyetlenegy Istenét. A vallási dualizmus olyan vallási felfogás, amely szerint a világot két ellentétes isteni erőnek, a jónak és a rossznak küzdelme hozta létre. A panteizmus Istent a természettel azonosítja, a deizmus pedig tagadja, hogy Istennek a világhoz a teremtésen kívül bármilyen köze lenne.

Az Isten valóságát állító teizmus és az Isten valóságát tagadó ateista pszichológiai szemlélet közötti éles különbség lehetősége abból fakad, hogy Isten (ha létezik) nem a világegyetemben levő dolgokkal egy sorba állítható létező, aki ugyanúgy megismerhető és/vagy vizsgálható, mint az atomok, kvazárok vagy a Hold árnyékos oldala. Isten léte tudományos kísérletekkel sem bizonyítható. 
Ám a hívők szerint Isten felmutatja mindazokat a bizonyítékokat, amelyek az őt kereső ember hitének megerősítéséhez szükségesek.

A Pew Research Center amerikai agytröszt felmérése alapján az USA-ban élő lakosság 83%-a hisz Istenben. A tudósok kb. 1/3-a hisz benne és további kb. 18%-uk hisz egy felsőbb intelligencia létezésében. 
Egy 2016-os felmérés alapján a magyarok több mint fele (59%) hisz Istenben, köztük fele-fele arányban vannak azok, akik teljes meggyőződéssel, és azok, akik kétségek között.

A magyar kifejezés etimológiája nem tisztázott. Az Isten szót okleveleinkben először a 12. században említik. A Halotti beszédben is már isten alakban szerepel. A finnugor „ős” szavunkból is eredhet. 

Rédei Károly nyelvész szerint iráni-árja eredetű is lehet. A sumer nyelvben szintén megtalálható a magyar szavunk megfelelőjeː istin (jelentése „egy, egyetlen), de ez a szó nem számnévként szerepel a sumérban. Isten a feltehetőleg Mezopotámiából származó zsidók szentírásában, az Ószövetségben is egyetlenként, egyedülvalóként ismert.

Kisbetűvel használva az isten szó köznévként jelzi a vallások egyes természetfölötti lényeit, mint amilyenek például az ókori egyiptomi, a görög vagy a római vallás istenei. Az emberiség feltárt és összegyűjtött istenei igen változatosak és nagyon nagy a számuk. Több álláspont és becslés szerint ez legalább tízezer feletti.

Nagyon sok többistenhívő vallásban az istenek külön hierarchikus társadalmat alkotnak. Például az ókori görögök uralkodó vallásában maguknak az isteneknek is volt királyuk, Zeusz. Ezen kívül voltak félistenek és más isteni alakok is.

A perzsa vallás szembeállított két ellenséges hatalmat, a jó princípiuma Szpenta Mainju („szent szellem”) és a rossz princípiuma Angra Mainju („romboló szellem”) istenségét és megalkotta belőlük a dualista vallást. Később egy embernek tulajdonították az igaz vallás megalapítását: Zarathustra (Zoroaster) prófétának, akinek a tanítása egyaránt tartalmaz monoteista és dualista jellegzetességeket. Zarathustra és istene, Ahura Mazdá „Bölcs Úr”. Mazda teste tűz, feleségei az égi vizek. Ellenlábasa Angro Mainju, a rossz, a sötétség és a halál erőinek ura, aki létrehozta a bűnt, a boszorkányságot, a telet, a halált, a betegségeket, az öregséget. Tiszteletének méltó formája a tűz-kultusz. Zaratusztra halála után Ahura Mazdá főisten lett, akit Ahuramazda, Ormuzd, Ormizd és Oromazesz névvel is illettek. A zoroasztrizmus egyistenhívő elemei hatással voltak a később megjelenő egyistenhívő vallásokra. Ezt a vallást Zarathustra perzsa próféta alapította, aki tanításában beszél a jó és a rossz küzdelméről, a Jók és Rosszak halála utáni tartózkodási helyről (amely nem azonos a keresztény mennyország és pokol elképzelésével), a nyájról és a pásztorról szóló metafóráját általában az eljövendő megváltó jövendölésének tartják. Mazdának hat felsőbbrendű géniusz segít a világ kormányzásában (Vohumano, „A jó lélek, Asavahiszta, »Az igen tiszta, Khsathravairija, „A kívánatos királyság, Szpenta Armaiti, „A tökéletes bölcsesség, Haurvatat, „Az egészség és Ameretat, „A halhatatlanság. (→ Amesa Szpenták)

A nagybetűs Isten szó (gyakran névelővel: „az Isten”) az istenség nevét helyettesíti ezekben a vallásokban, mivel egyedülvaló lévén így is egyértelmű, kire gondolnak. Az egyistenhívő vallások legfőbb lényét jelöli, mint amilyen a judaizmusnak a Tórában és a Talmudban, a kereszténységnek a Bibliában és az iszlámnak a Koránban megfogalmazott Istene. Gyakran Úrként, Atyaként is megjelenik (a rasztafáriknál Jah).

Az a korábbi elképzelés, amely szerint a egyistenhit csak a zsidóknál volt megtalálható, sőt hogy egyenesen ők lettek volna ennek létrehozói, már nem állja meg a helyét. 
A kutatók megállapították, hogy a világ örökkévaló urának hite az ősi indiaiaknál, kínaiaknál, görögöknél, sőt még egyes természeti népeknél önállóan is előfordult.

Az egyistenhit bizonyított jelei már az ókori Egyiptomban megtalálhatók. Ehnaton fáraó (Kr. e. 1350 körül) nevéhez fűződik az Amarna-reform, mely során Aton istent ruházták fel az egyetlen isten rangjával. Van olyan elképzelés, miszerint a többistenhívő panteonok alapvetően korai monoteizmusokból (egyistenhit) alakultak ki, sőt Étienne Drioton szerint a henoteizmus is „látens monoteizmus”.

Isten meghatározása a zsidó, keresztény és iszlám vallás (ábrahámi vallások) szerint a következő:

Isten ilyen felfogása rokonságot mutat más vallásokkal is. Az egyes tulajdonságokkal való konkrét meghatározás eredményeképpen egyfajta tudományosan nehezen bizonyítható létező megtestesítője. (A hit valamire vonatkozó, a cselekvést, a jövőre irányuló lépéseket illető, nem bizonyítható feltételezések köre.)

A zsidó, keresztény és iszlám vallási, kulturális körben a vallásalapítók tiltották Isten közelebbi mibenlétének meghatározását, látványának megjelenítését.
(Lásd: „Vagyok, aki vagyok”, és az Isten szó értelmezései, továbbá a ábrázolás tilalma.)

A zsidóság istenképe az Ószövetségen, míg a kereszténységé az Újszövetséggel kiegészített Biblián alapszik. A Bibliából Istent mint személyt ismerhetjük meg, aki a legfelsőbb lény, teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek ( mindenható Atya, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtője). 

 
Isten számos név alatt jelenik meg a Bibliában (Jahve, Elohim, Él-Saddaj, Él-Eljon, Élim stb.), ezek sokoldalú jellemének egy-egy aspektusát jelenítik meg, mégis biztos és állandó azonosítási alap az, hogy Ő a Teremtő, aki egyedül teremtette a Mindenséget.  

Ahogy a rádióhullámokat nem látjuk, és a Föld vonzerejét sem, ugyanúgy Isten is láthatatlan. Annak érzékeltetésére, hogy Isten elérhetetlen, mert más létsíkhoz tartozik, mint az ember, gyakran az égben van vagy a mennyben van népies kifejezés szolgál.

Az ószövetségi írásokban Isten képi ábrázolásának tilalma élt és ez a korai kereszténységben is megmaradt. Évszázadokon keresztül csak egy-egy jelképpel utaltak Istenre. Sok mai keresztény szerint a Fiú színre lépésével az ábrázolás tilalma megszűnt, hiszen a megtestesülés annyit jelentett, hogy Isten, emberré válása által, látható kifejezési formát öltött.

Az ókeresztény egyházatyák elítélték Isten képi megfogalmazását, jelképes ábrázolása viszont a mai keresztények nagy részénél már elfogadottá vált. A későbbi időkben Jézust először képmásként ismerték meg az emberek és a képek szemlélése az isteni misztériumok szemlélését jelentette számukra.

A keresztény apostoli hitvallásban a következőképpen foglalják össze, hogy szerintük kicsoda Isten: 

A kereszténység legtöbb irányzata szerint Isten egyszerre három személy: az Atya, a Fiú (Jézus Krisztus) és a Szentlélek (vagy Szent Szellem). Ez a Szentháromság tana.

Legfőbb tulajdonságai:
örökkévaló, egyedüli, láthatatlan, mindenható, mindentudó, szent, tökéletes, jó, igazságos, hűséges, irgalmas, kegyelmes és féltve szerető. Isten lénye az emberi értelmet és befogadóképességet túlhaladja, de kinyilatkoztatásán keresztül megismerhető.

A kereszténység többségének nézete alapján az Újszövetségben három személyben jelentette ki magát: ő az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezeket a következőképpen határozzák meg:

Az Atya maga az örökkévaló Isten, aki minden létező gondviselője. A Fiún keresztül ismerhető meg: ő nyilatkoztatta ki az Atya természetének lényegét, a szeretetet. Az Atyától született a Fiú. Ortodox szemlélet szerint a Szentlélek is, a katolikusok szerint viszont a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik.

A láthatatlan Isten képmása és egyszülött Fia, és egyben ő is maga az örökkévaló Isten, egy az Atyával. Minden teremtmény előtt született, a földi és mennyei dolgok és létezők őbenne, őáltala és őérte állnak fenn. Isten akaratának engedelmeskedve megüresítette magát, emberi természetet vett fel. A Szentlélek által fogantatott, a Szűz Máriától megszületett és Jézus Krisztusként itt élt a Földön.

Mindenben hasonlóvá lett az emberekhez, kivéve a bűnt. Földi életében és szolgálatában is engedelmes volt az Atyának, egészen a kereszthalálig. Ezért az Atya feltámasztotta őt a halálból, és dicsőséggel, tisztességgel koronázta meg, úrrá tette kezeinek minden munkája fölött, és a maga jobbjára ültette. „Ajándékozott Néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.” Ő az új és örökkévaló szövetség szerzője, közvetítője az Atya és a világ között.

A Szentlélek szintén valóságos személy, aki az Atyától és a Fiútól származik. Azért jött, hogy a keresztény egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, Isten valóságos ismeretére és imádatára. A Szentlélek is maga az Isten. Ő kente fel Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön ki, halottakat támasszon fel és hirdesse Isten országát. Ő munkálja ki az emberekben – az Igével egységben – a megtérést, újjászületést, és teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vigasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.

Az Isten személyéhez a következő cselekvések kapcsolódnak:

Az ember és Isten viszonylatában az ember Istenről úgy vesz tudomást, hogy

Végül Isten fogalmát átszövik az egyéb mindent magába foglaló fogalmakhoz kötődő képzetek, így a természet, az ismeretlen, a csoda, a felfoghatatlan stb. Ilyennel találkozhatunk a panteizmusnál, mely a természetre vagy a világmindenségre tekint istenként.

A zsidó hagyományban Isten különböző neveken jelenik meg, ábrázolása pedig ezért minden formában tilos.

A hászidizmus alapítója, Baál Sém Tóv (1698–1760) szerint: Nem az a döntő, hogy van-e Isten, hanem az, hogy mindenben, ami van, benne rejlik Isten.
 

Az iszlám egyik legfőbb tanítása: لا إله إلا الله , la illaha ill’Allah, azaz: nincs más isten(ség), csak Allah. A Korán hirdeti az Egy Istent. Mohamed az egyedüli Istennek (Allah) való engedelemre [alávetésre] szólított fel. Jézust csak prófétaként ismerik el, a szentháromságot istenkáromlásnak tartják. A Bibliához hasonlóan a Korán alapján is Allah (Isten) teremtette a világot és az Allahban való hit az iszlám vallás alaptétele. Tiltják bármilyen ábrázolását,

A gnosztikus megváltás nem kegyelem, hanem az én tökéletes birtoklásához eljutás, az önismeret. Ez megköveteli a világtól való tökéletes elszakadást, a léleknek a testből, az anyagból való kiemelkedését, gyakran szigorú aszkézis által.

Olyan ind bölcseleti rendszerek, amelyekkel mindenki önmagát válthatja meg. Akkor kikerül a lét körforgásából. Nem születik újra.

Buddha számára Isten létezése mellékes volt, mivel megválaszolása nem feltétlenül szükséges a nirvána eléréséhez. Nem tagadta meg Istent, csupán kijelentette: Ne törődj olyan kérdésekkel, mint hogy létezik-e Isten? Ne vesztegesd az időd és energiád fölösleges vitákra! Gyakorlatban légy vallásos! Tisztítsd meg a szíved! Uralkodj elméd felett! Élj erkölcsös életet! Így elnyered a nirvánát, a megszabadulást vagy az örök boldogságot.
 

A dzsain filozófiában Istennek, mint a világegyetem felett álló, személyes teremtőnek nincs helye, ám mint tudatos és tudattalan anyag mögött ott húzódik egy finomabb lényeg, amely az összes változás oka – a dzsainizmus ezt nevezi Istennek. A dzsain istenfogalom nem más, mint a tökéletességre jutott lélek (sziddha) és a megszabadult lélek (mukta). 
 

A kínai univerzizmus szerint ég, föld és ember az egységes mindenség három alkotórésze, amelyek belső kölcsönhatásban állnak egymással, és mindenre kiterjedő törvény szabályozza őket. A Su-king így ír: A legbensőségesebb összefüggés van fent az ég és lent az emberek között, és aki ezt teljes egészében felismeri, az az igazi bölcs. Arra a kérdésre: mi tartja fenn, és mi kormányozza a világot, a kínaiak lényegében három fogalommal válaszolnak; ezek a „Sang ti”, a „T'ien” és a „Tao”. Ezekkel kell először foglalkoznunk, ha kérdésünkre választ akarunk kapni.

Az Atyaisten kínai megnevezésére, Matteo Ricci jezsuita misszionárius (1552–1610) a kínaira fordított vagy kínaiul írt műveiben néha az „Ég” (Tien| 天) szóval fejezte ki a zsidó-keresztény Isten-fogalmát, világosabb elnevezésként azonban az „Ég Ura” ( 天主) kifejezést használta.
Fung Yu-lan értelmezésében a  nem morális istenség, hanem vaksors, s transzcendens, személytelen, az ember sorsát meghatározni képes erőt is jelöl.

Konfuciusz nem kívánt állást foglalni abban a kérdésben, hogy a Tien vajon Isten, vagy a Természet maga, ezért követői között mindkét értelmezés hívei megtalálhatók.
 

Az eurázsiai nomád, sztyeppei népeknél – így az ősmagyaroknál is – Tengri volt a a főisten, az Ég ura, alatta kisebb, alsóbb rendű istenségekkel és szellemekkel. Feltehetőleg Tengrit jelenti az Arany Atyácska kifejezés is. Hitük szerint Tengri és a Földanya (Boldogasszony) nászából jött létre az élet a földön. 

Az afrikaiak régóta hittek Isten létezésében. Erről számos útleírás tanúskodik. Az egyik ilyen utazó, William Bosman 1700 körül a Rabszolgapartra tett utazásáról azt írta, hogy a bennszülötteknek világos elképzeléseik vannak az igaz Istenről, akit mindenhatónak képzelnek… Bizonyos, hogy hitük szerint szerint ez az Isten teremtette a világegyetemet és buzgón imádják bálványaik előtt. De nem imádkoznak hozzá, és áldozatot sem mutatnak be neki. Ezt azzal indokolják, hogy Isten túl magasan van, és túl nagy fáradság lenne leereszkednie onnan az emberek miatt; ezért a bálványistenekre ruházta a világ igazgatását. Ezek a bálványistenek, akik Isten után másod-, harmad- és negyedrendűek, a mi uraink, akiknek engedelmességgel tartozunk. És ebben a szilárd hitben nyugodtan élnek.

Az afrikai vallások a főistent és a számos al-istent és istennőt a különböző törzsekben különféleképp nevezték, bár egyes helyeken gyűjtőnevük is volt. A joruba vallás Olódùmarènak, az ibók Alosénak, asantik Abosom-nak, a fon törzs Vodun-nak nevezi. A fon törzs szerint vodu az Isten mindenhol jelen levő lelke, oda lehet idézni bármely helyre vagy személybe. Vallásuk rítusai a vodut idézték, hogy erejét hasznosítsák. Haitin a vodu (vudu) kifejezést először Istenre, majd általában a vallásra használták.

A hagyományos vallást követő afrikai törzsek többségének tagjai hisznek a világ felett álló, teremtő isten létezésében, akiről – kinyilatkoztatás híján – keveset tudnak, de ismerik őt a természetben megtalálható számtalan alkotásának szemlélése révén. A teremtő isten persze nem feltétlenül személyes lény, hanem lehet személytelen erő, állat, tárgy, vagy éppen szellem. Ennek nyomán beszélhetünk az afrikai hiedelemvilág tanulmányozásakor animizmusról, fetisizmusról, totemizmusról, sámánizmusról, hiszen láthatjuk, hogy mindez rokon vonást a kezdeti társadalmak fejlettségi szintjével (ld. vallástörténet). A világ alkotója azonban sok törzs gondolatvilágában valóban személyes, legfelsőbb isteni lényként van jelen, akit rendszerint „Öreg”nek, „Nagy”nak, vagy az „ég Urának” neveznek. Ez a mindenható Úr a világ megteremtése után viszont már nem foglalkozik az ott folyó eseményekkel, nem avatkozik teremtményei dolgába. Ebből következően nincs is szükség imádatára, valamint áldozatok bemutatására különleges szertartások keretében. A közösség tagjai csak kimondottan nagy veszély esetén fordulnak hozzá segítségért, s ő vagy meghallgatja elesett teremtményeit, vagy nem, tehát úgy funkcionál mint valamilyen szuverén kényúr. 

Amikor az afrikaiakat összefogdosták és az Újvilágba vitték őket rabszolgának, ők az idegen földön is megtartották afrikai istenhitüket, sőt a főisten és a helyettes isteneket azonosították az újonnan megismert vallások isteneivel, így alakult ki az afroamerikai vallások istenképe.

Az ember az ezoterikában gyakran az ákása szóval jelöli Istent. A hermetikus mágiában Isten az ákása-elv, az őslétezés, minden dolog és minden megalkotott lény ős-oka. Ő az őserő, amely mindent megalkotott, mindent irányít, és mindent egyensúlyban tart. Az okok világa, mely valamennyi teremtett lényt megtart, a legmagasabb szféráktól kezdve a legmélyebbekig. Az alkimisták kvintesszenciája. Minden a mindenségben. 

Minden ember Isten képmására teremtetett. A felébredt ember, aki a makro- és mikrokozmosz univerzális törvényeit jól ismeri és uralja, tudja, hogy ő az isteni lény egy része, ezért úgy tekint rá, mint szent feladatára, hogy a mágikus-hermetikus úton, a legmélyebbtől a legmagasabbig, vagyis a személyes istenséggel való azonosulásig, hogy Istennel eggyé váljon. E mágus törekszik arra, hogy istenéhez közeledjen, és végül azonosuljon vele. Ezt az isteni ideák megvalósításával éri el, fokról-fokra haladva a legmagasabb ideáig, az Istennel való egyesülésig. 

A spiritiszta tan olyan anyagtalan lénynek tünteti fel Istent, aki a legmagasabb fokú értelemmel rendelkezik, aki egyetlen, mindenható, örökkévaló, megváltozhatatlan és mindenek felett igazságos és jó. 

Az agnoszticizmus olyan filozófiai ismeretelméleti nézet, amely szerint Isten létezését nem tudjuk megismerni, nem tudhatjuk, hogy létezik-e vagy nem, és e tudás nélkül kell élnünk a világban.

Stephen Hawking szerint nincs isten, azonban „ha megértjük a fizika törvényeit, megismerjük Isten észjárását”.

A memetika képviselői (többek között Dawkins és Blackmore) szerint isten eszméje egy a mémek közül, a vallási mémkomplex egyik tagja. Egy nagyon régóta létező, mutációk során többször függetlenül kialakult mémről van szó, amelynek nagy a túlélési értéke a mémkészletben.
Ennek főbb okai a következők lehetnek:

Dawkins a kritikusai szerint, a kreacionizmus és a vallás kritikája kapcsán elköveti a csuszkahibát: egy jelenség következményei közül egy rosszat választ ki, és azt általánosítja, ráadásul mindezt úgy, hogy ő maga is bírálja ezt az érvelési típust, amikor ellenfelei kerülnek szóba. Szerintük Dawkins gondolati rendszere „szórakoztató logikai ámokfutás”, amelyben teljesen megalapozatlan következtetések követik egymást. Ezek a vélemények azonban abból az alapvetően téves prekoncepcióból indulnak ki, hogy a memetikai érveknek szükségképpen a teológiai érvekkel kell ütközni. A teológia a vallás egy bizonyos szemszögű megközelítése, a memetikai vallásfogalom pedig egy másik. Nem lehet elvárni egy vitában, hogy az egyik félnek csak az általa cáfolni kívánt véleménynek megfelelő állításokat lehessen tenni.

Sok eltérő nézet és álláspont van arról, hogy mik az istenek (főként a Bibliában leírt Isten) iránti emberi érzelmek és kötődések mozgatórugói. Sigmund Freud az ateista német tudós szerint az egyén nem tud érzelmileg felnőni és továbbra is szüksége van egy óvó és büntető uralkodó apaképre. (Freud 1927)

Isten absztrakciójának társadalmi hasznosságát a lelkiismeret nevű önkontroll megerősítése adja, amely istennek, mint arccal, de főleg mindent látni képes, tekintettel rendelkező személynek a képzetét tételezi, amely bevált viselkedés-irányítási szociális innováció.

Ezen kívül Istennel azonosítjuk a gondolkodást lehetővé tevő „elhatárolás” legszélesebb, legáltalánosabb megfogalmazásait, a kezdő- vagy fix kiindulási pontot (origó), illetve a kezdetet és a véget (alfa és ómega). Ilyen fogalmak, illetve az elhatárolás művelete nélkül ugyanis nagyon nehéz bármit is elgondolni, megragadni.

A Eurobarometer  2010-es felmérése alapján az Európai Unió lakosságának 51%-a válaszolta azt, hogy hisz Istenben, további 26%-uk válaszolta, hogy hisz valamiféle természetfeletti lényekben vagy magasabb rendű intelligenciában, 20% nem hisz sem Istenben, sem más természetfeletti formákban. (A maradék nem nyilatkozott.)

A Eurobarometer 2012-es felmérése alapján az Unió lakosságának 16% nyilvánította magát agnosztikusnak, 7% ateistának, 72% kereszténynek és 2% muszlimnak.

Isten létezése mellett – vagy ellen – számos úgynevezett istenérvet ismerünk a filozófiában. Néhány az ismertebbek közül:

Az istenek létezése tekintetében konszenzus van általában a teológusok, a hívők egy része és a tudósok között abban, hogy ez tudományosan nem értelmezhető, ezért nem igazolható és nem cáfolható. Ennek megfelelően Isten nem szerepel a tudományos elméletekben. Ez alól kivétel például Richard Swinburne és Alvin Plantinga.




#Article 84: Matematikus (155 words)


A matematikus olyan személy, akinek kutatási szakterülete a matematika. Más szóval, a matematikus olyan személy, aki új tudással vagyis új tételekkel járul hozzá a matematikához. Vannak ugyanakkor alkalmazott matematikusok, akik magas szintű matematikai tudással rendelkeznek, de nem elméleti kutatómunkát folytatnak, hanem a matematika valamilyen területen történő alkalmazásával foglalkoznak. Meg kell azonban különböztetni azokat a más területeken dolgozó szakembereket, akik a saját területükön felhasználják a matematikát, például fizikusok, informatikusok, mérnökök, közgazdászok, őket általában nem tekintik matematikusnak.

Néhány híres ember a matematikusról:

Lord Kelvin: A matematikus olyan személy, akinek

annyira világos, mint az, hogy 1+1=2.

Rényi Alfréd: A matematikus olyan gép, amely kávéból tételeket gyárt.

Johann Wolfgang von Goethe: A matematikusok olyanok, mint a franciák; az ember beszél velük, ők ezt lefordítják a saját nyelvükre, és akkor már valami egészen mást jelent. („Die Mathematiker sind eine Art Franzosen; redet man mit ihnen, so übersetzen sie es in ihre Sprache, und dann ist es alsobald ganz etwas anderes.”)




#Article 85: Salvador Dalí (1263 words)


Salvador Domingo Felipe Jacinto Dalí i Domènech (katalán nevén Salvador Dalí i Domènech) (Figueres, 1904. május 11. – Figueres, 1989. január 23.) katalán–spanyol festőművész.

A modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot.

Az Intézet tanulóival, barátaival megalapították a „Studium” című kiadványt, melyben a festő első írásait publikálta. Elkezdte írni saját naplóját is „Les meves impressions i records íntims” címmel, ezt később spanyolul „Un diario: 1919–1920. Mis impresiones y recuerdos íntimos” címmel adták ki.

Dalí memoárja a születése – 1904. május 11. – előtti két hónapra datálható. Ez a furcsa visszaemlékezés a „Paradicsomból való kiűzetés” megfogalmazást kapta, viszont olyan élénk színeket kapcsol ehhez, mint a narancssárga, piros, bíbor; de nem csak színek, hanem érzetek is kapcsolódnak e paradicsomi bennléthez: amely „csendes, puha, szimmetrikus, kibélelt és ragacsos” volt. A megszületés pillanatához két vakítóan fényes tojás alakot kapcsolt, amelyeknek foszforeszkált a fehérjük. „Ezek a tüzes tojások végül nagyon puha és végtelenül rugalmas, amorf masszává olvadtak. Később a technikai tárgyak lettek a legnagyobb ellenségeim, például az órák, amelyeknek puhának kellett volna lenniük, vagy semmilyeneknek.” Ez a puha óra jelenség a későbbiekben több képén is meg fog jelenni, mint például a Robbanás (1954), Az emlékezet állandóságának felbomlása (1952–1954), Az emlékezet állandósága (Lágy órák) (1931) című képeken.

Dalí nagyon korán kezdett nyitni a festészet felé, ugyanis 8 évesen rendezte be első műtermét, amire a családi ház padlásán található mosókonyha szolgált. Első és egyben legrégebbi munkái 1914-re datálhatóak, melyek kisebb akvarellek és főként tájképtanulmányok voltak szülőhelye környékéről. Továbbá az a néhány olajfestmény, ami akkorról származik, pusztán néhány híresebb festő művének a másolata, azon képekről, amiket apja könyvtárában vélt fedezett fel. Számára a műterem a magányos órák „szentélye” volt. Érdeklődése hamar új irányba is mozgolódni kezdett: nevezetesen a filozófia iránt, és emellett vonzódott a művészettörténethez is, de tovább próbálkozott a festészettel is. Apja ebben támogatta őt; vásznakat, ecseteket, festékeket és folyóiratokat vett neki. Kezdetben még csak tájképeket festett, majd egy-egy alkalommal, új ötlettel állt elő: a megfestett képre, amely cseresznyéket ábrázolt, valódi cseresznyeszárat ragasztott.

Dalí és Federico García Lorca, a költő, 1923-ban ismerkedtek meg Madridban, viszont barátságuk csak 1925-ben mélyült el és vált szorossá, amikor Lorca elkísérte őt szülőhelyére, ahol két felolvasást is tartott a Mariana Pinedából. Mikor Garcia elutazott, élénk levelezés kezdődött közte és Ana Maria között, akihez gyengéd szálak fűzték, bár ezt Dalí cáfolta, annyi mondott, hogy García érdeklődése iránta kizárólagos volt és „ő volt szerelmének egyedüli tárgya”. „Köztudottan homoszexuális volt, és őrülten belém szeretett.” Ezek után Lorca ódát írt Dalínak, 1926-ban:

Erre az évre datálható a Csendélet (Meghívás alvásra) című Dalí-kép. Ez a kép Garcia Lorcát ábrázolja, alvó pózban, akinek antik stílusban festette meg a fejét. A relief plaszticitása és a kontúrok árnyékokká és a modell vonásaivá alakultak át. Ám ez volt az utolsó év, amelyet jó barátságban töltött a két barát. Azért távolodtak el egymástól, mert Dalí időközben művészetellenes akcióban vett részt, és a szürrealisták csoportjához csatlakozott, Garcia Lorcát pedig egyre jobban foglalkoztatta a népművészeti irányzat.

Az USA-ban közben kiadta A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogának röpiratban megalkotott nyilatkozatát. Librettót és díszleteket is alkotott New Yorkban a Metropolitan Opera részére a Bacchanália című balettben. Ezek után szeptemberben visszatért Európába.

A következő esztendőben, 1940-ben azonban a német csapatok Burdeosba érkezésének hírére a festő feleségével együtt átköltözött az Egyesült Államokba, ahol aztán 8 évig, egészen 1948-ig tartózkodott. 1941-ben kezdődött lelkes érdeklődése az ékszerek készítése iránt, mely aztán egész karrierje nyomán végigkövette. Újra bemutatkozhatott a Julien Levy Galériában. Októberben a Metropolitan Opera House Laberinto az ő librettójával, díszleteivel és jelmezeivel mutatott be balettelőadást. Az ugyancsak New York-i MOMA november 18-án közös Dalí-Miró kiállítást rendezett. 1942-ben a Dial Press (Nueva York) publikálta a Salvador Dalí titkos élete (The Secret life of Salvador Dalí / La vida secreta de Salvador Dalí) című művet, melyet a festő a megelőző évben fejezett be.

Sarane Alexandrian ekképpen fogalmazott: „A reneszánsz ember, aki a pszichoanalízis hitére tért.”
Dalí vallotta, hogy a szürrealista művészet és a tudomány együttes erővel képes lehet az irracionális meghódítására. Magát a pszichoanalitikus értelmezéssel kapcsolatban Bálint Mihály is szkeptikusan nyilatkozott: a léleknek három területe van: az Ödipusz-konfliktus, őstörés és az alkotás; és ezek közül is csak az első kettő közelíthető meg a pszichoanalitika módszereivel. Az utóbbiról csak feltevések számolnak be. Az első kettő viszont az őstörekvésekből alakul ki, ami Dalí nyelvén a következő:
A vágy talánya: anyám, anyám, anyám.
Salvador anyja, aki igazán a családjáért élő asszony volt, valószínű, hogy lánygyermeket szeretett volna Dalí előtt, mert fiát elég sokáig lányként kezelte és nem egy esetben lánynak öltöztette. Az ezzel kapcsolatban kialakult identitászavar magyarázhatja azt, hogy Dalí egész életében az androgün (kétnemű) testalkatú emberekhez vonzódott. Később Galában, későbbi feleségében, is ezt az őseredetű androgünitást vélte felfedezni. Az előbb említett gyermekkori helyzet lehetett Dalí későbbi szexuális zavarának és az anyja iránt tanúsított későbbi agressziójának oka. Ez érzékelhető a Szent szív, és az Időnként élvezettel köpök az anyám portréjára című képein.

A szürrealisták közé sorolt Salvador Dalí számtalan érdekes, nehezen megfejthető, első látásra szinte értelmetlennek tűnő szimbólumot alkalmazott a művein. Azonban bármennyire is az automatizmusra, a kontroll nélküli gondolatfolyamatra alapozódnak, a képeknek és jelképeknek igenis van jelentésük, s ezek az alkotó legrejtettebb énjét tárják fel előttünk.

Az extravagáns, mindenben a különcséget kereső Dalí igyekezett olyan képeket alkotni, amelyek meghökkentik, sőt megbotránkoztatják a nézőt, s a szemlélő ráadásul nem is tud mit kezdeni az eléje táruló látvánnyal. A katalán festő munkái (és ebbe például a fiatalkorában forgatott filmjét, az Andalúziai kutyát is bele kell értenünk) olyanok, mintha a szerző mindent a vászonra (filmszalagra) vitt volna, ami éppen eszébe jutott, erkölcsi és esztétikai korlátozások nélkül, teljesen felszabadítva a tudattalanját. Ez tehát a szürrealizmus, amely Dalí számára a lehető leg- megfelelőbb irányzat volt, mert lehetőséget adott neki az állandó lelki analízisre, önelemzésre.

Szimbólumai közül a legismertebbek az Lángoló zsiráf című alkotásán jelennek meg. A spanyol polgárháború idején, 1936–37-ben született mű előterében egy fájdalmas arccal kiáltozó alak imbolyog, s testét csak az egyfajta állványzatként szolgáló mankók látszanak egyenesen tartani. Dalít ez a közönséges gyógyászati segédeszköz, a mankó – visszaemlékezései szerint – már gyerekkorában elbűvölte. A támaszték számára a hatalom és az arrogancia megtestesítője lett, azokat a fix pontokat jelképezte, amelyek nélkül az élet, az emberi létezés darabokra hullana. A fiókok ezzel szemben a bennünk rejlő, de idővel mégis felsejlő, kitárulkozó titkokat szimbolizálják. Érdekesség, hogy e jelkép kialakulásánál nem beszélhetünk „kontrollálatlan gondolatáramlásról”, a legenda szerint ugyanis Dalí éppen angolul tanult, amikor ez az érdekes kép az eszébe ötlött. Az emberi mellkas (chest) és a fiókos szekrény (chest of drawers) ugyanis angolul hasonló kifejezések, s a festőt ez az érdekes asszociáció teljesen megbabonázta.

Az egoista művész képein gyakran bukkannak fel pillangók is, amelyek egyrészt a lélek kifejezői, másrészt viszont az átalakulás szimbólumai: ahogy a hernyóból lepke válik, úgy nemesül magasabb rendű lénnyé az ember is a felnőtté válása során. Mindenképpen szólnunk kell Dalí kapcsán – Az emlékezet állandósága című festményén megjelenő – híres „elfolyó” órákról is. A történet szerint a különc mesternek sajtevés közben jutott eszébe a bizarr forma, de hathatott rá Einstein nevezetes általános relativitáselmélete is, amelynek kinyilatkoztatása után a fizika, elsősorban a tér és az idő, de lényegében maga az egész világ sem volt már olyan, mint korábban. Eltűnt a fix pont az életünkből, minden viszonylagossá vált. Érdemes alaposabban is megfigyelnünk a festményen megjelenő „lágy” órákat: a legközelebb lévő élénk sárga és kék, az ágon csüngő kissé fakóbb, míg a legtávolabbi egészen szürke. A múltat, a jelent és a jövőt szimbolizálják ezek a szerkezetek, utalva arra, hogy a világon minden múlandó.

Több mint 1500 festményt, körülbelül 30 könyvet, néhány balettszövegkönyvet, számos könyvillusztrációt, litográfiát, színházi jelmeztervet, tucatnyi szobrot, sőt, Walt Disney részére rajzfilmet is alkotott.




#Article 86: Szélorgona (194 words)


A szélorgona levegővel megszólaltatott sípok rendszeréből álló hangszer, akár a templomi orgona, de nem fújtató vagy kompresszor pumpálja sípjaiba a levegőt, hanem a tramontana, a mediterrán északi szél.

Az egyedülálló ötlet a fantáziájáról híres, nagy szürrealista festő, Salvador Dalí elméjében született meg. Az 1970-es években vetette föl, hogy szülőföldjén (Katalóniában, az Ampurdan nevű síkvidéken) meg kellene építeni azt a hatalmas hangszert, amit az uralkodó széljárás táplálna, és aminek hangját a környék településeinek mindegyikében élvezhetnék.

Több évnyi kutatás és kísérletezés után a barcelonai Ramon Llull Egyetem mérnökei úgy találták, Dalí álma megvalósítható. Három helybéli vállalkozó egymillió eurós költségvetéssel látott hozzá a megépítéshez. Első lépésként meg is vásároltak a  10. századi Quermanco erődítmény romjait Vilajuiga faluban, Dalí szülővárosa, Figueras mellett. Az erőd maradványainál gyakran fúj a tramontana, ezen felül pompás kilátás nyílik a Földközi-tengerre és a Pireneusokra is.

Dalí ötlete a képtelen álmok magasából tért vissza a földre, a középkori erődítmény maradványaihoz. A romvárat egyébként Dalí is kedvelte, olyannyira, hogy egy időben meg is akarta vásárolni, ajándékul feleségének és múzsájának, Galának. Így a megvalósuló orgonatervvel a nagy festő álma kétszeresen is teljesült: a szelek megszólaltatta sípok nemcsak a festő végtelen fantáziáját, hanem örök szerelmét is hirdetik.




#Article 87: Martin Heidegger (1911 words)


Martin Heidegger (Meßkirch, 1889. szeptember 26. – Freiburg im Breisgau, 1976. május 26.) német idealista filozófus, a 20. századi német filozófia egyik legnagyobb hatású egzisztencialista képviselője. Szubjektív idealista, az egzisztencializmus egyik megalapítója. Egyaránt foglalkoztatta a filozófia, a teológia, a pszichológia és az irodalomtudomány. Műveiben sajátos nyelvezetet használt és új szóértelmezést alkotott meg. Gondolkodásának középpontjában a lét, a létező és a semmi problémája áll. Az emberi egzisztencia és a világ viszonyát az elidegenedés fogalmából kiindulva vizsgálta. Jelentős hatást gyakorolt a teológiára és az irodalomra.

Életében kevés műve jelent meg, az életmű kiadatlan hagyatéka tetemes.

Dél-Németországban, a fekete-erdei Meßkirchben született, katolikus családban. Tanulmányait Konstanzban kezdte, majd Freiburg im Breisgauban folytatta: 1909 és 1911 között teológiát tanult, de érdeklődése inkább a filozófia irányába fordult. 1911-től egészen 1913-ig természettudományi és filozófiai tanulmányokat folytatott, amiből doktori címet is szerzett. Freiburgban Heidegger előbb Husserlt hallgatta, majd doktori fokozatának megszerzése után nála lett asszisztens. Akadémiai pályafutását az első világháború kitörése megszakította: besorozták katonának, azonban egészségi problémák miatt két hónap múlva felmentették. 1916-ban habilitált Duns Scotus kategória és jelentéstana című munkájával. Ebben egy, a skolasztikában tárgyalt problémát kívánt a „modern kutatás perspektívájába állítani”. A mű előszavában tanárának, a katolikus történész Henrich Finkének mondott köszönetet.

Még abban az évben barátságot kötött Edmund Husserllel, akinek a Logikai vizsgálódások című műve nagyban befolyásolta filozófiáját: Husserl vezette be a fenomenológiába. Később azonban elvált érdeklődési területük.

A háború után Heidegger új problematika kidolgozását helyezte előtérbe: ez a tényleges történeti élet a maga mindenkori konkréciájában. 1923–1928 között a marburgi egyetem professzora volt, ahol előadásokat tartott filozófiatörténetből, az időről, logikáról, fenomenológiáról, Platónról, Arisztotelészről, Hippói Szent Ágostonról, Aquinói Szent Tamásról, Kantról, Leibnizről és Kierkegaardról. Az „értelem” és a „jelentés” már nem alkotott különálló világot, ahogyan a transzcendentális – értékfilozófiai perspektíva fényében vázolta, hanem a mindenkori életben gyökerezik, és csak belőle ismerhető meg.

Az 1933-as nyári szemeszter elején tért vissza Freiburgba. Eközben a szociáldemokrata meggyőződésű Wilhelm von Möllendorff professzor, Heidegger szomszédja és barátja, április 16-án rektorként megkezdte hivatali működését. Két héttel később az akkori badeni kultuszminiszter felmentette hivatalából, mert a rektor megtiltotta az úgynevezett „zsidóplakát” kifüggesztését az egyetemen. Von Möllendorff még az elmozdítása napján megkereste Heideggert, hogy meggyőzze, vállalja el a rektori állást. Az akkori prorektor, Sauer is erre biztatta, mivel fennállt a veszélye, hogy egyébként egy pártfunkcionáriust neveznek ki helyette. Heidegger a választásra kitűzött nap elment a rektorátusra, közölni barátjával, hogy nem vállalja el a hivatalt, de ekkor már késő volt a visszalépéshez.

Heidegger hivatalba lépése után a második napon két kísérőjével megjelent a rektorátuson a diákvezető, és követelte a „zsidóplakát” kifüggesztését, amit ő elutasított. Néhány nappal később a legfelsőbb SA-vezetésben lévő SA egyetemi főosztálytól egy dr. Baumann nevű SA-Gruppenführer telefonon kereste meg, és hivatalából való eltávolítással, valamint az egyetem bezárásával fenyegette meg Heideggert, aki a badeni kultuszminiszter segítségnyújtásának megtagadása ellenére sem engedte továbbra sem kifüggeszteni a kérdéses plakátokat. Ám az 1933/34-es szemeszter kezdetén a helyi, freuburgi diáklapban a következőket mondta: „Létetek szabályai ne tantételek és eszmék legyenek. A Führer maga és csakis ő a mai és az eljövendő német valóság és annak törvénye.” Erről az 1967-es Spiegel interjúban így nyilatkozott: „Amikor a rektorátust átvettem, meg voltam győződve arról, hogy kompromisszumok nélkül nem boldogulok. Az említett mondatokat ma már nem írnám le. Hasonlókat már 1934-ben sem mondtam.”

A zsidó könyvek eltávolítására vonatkozó ismételt felszólításoknak sem tett eleget, sőt ezeket a szerzőket, főleg volt tanárát, Husserlt, éppúgy idézte és tárgyalta óráin, mint 1933 előtt. 1933 után is voltak zsidó hallgatói, kapcsolata ezen hallgatók némelyikével személyes volt. Legidősebb és legtehetségesebb hallgatói egyike volt Helene Weiss, aki később Skóciába emigrált, Baselben promovált írásával, melynek Az okság és a véletlen Arisztotelész filozófiájában címet adta. A tanítvány a következőket írja az 1942-ben megjelent művének előszava végén: „A fenomenológiai interpretáció azon kísérlete, melyet a mű első részében mutatunk be, lehetőségét M. Heidegger görög filozófiára vonatkozó kiadatlan interpretációinak köszönheti.”

Kapcsolata 1933 után volt tanárjával, Edmund Husserllel megromlott; a vádak szerint annak zsidó származása miatt, ám a háttérben nem ez, hanem tárgyi különbségek álltak. A harmincas évek elején Husserl nyilvánosan leszámolt Heidegger és Max Scheler nézeteivel, egy a berlini sportarénában tartott előadásán.

Heidegger 1934 februárjában lemondott a rektorátusról. Az 1967-es Spiegel-interjúban erről így nyilatkozik: „Azzal a szándékkal, hogy az egyetem technikai szerveződését meghaladjuk, azaz a karokat belülről, tárgyi feladataikból kiindulva újítsuk meg, az 1933/34-es téli szemeszterre javasoltam fiatalabb és mindenekelőtt a szakterületükön kiemelkedő kollégák dékánná történő kinevezését az egyes karokon, mégpedig pártállásukra való tekintet nélkül. Így lett a jogi kar dékánja Erik Wolf professzor, a bölcsészettudományi kar dékánja Schadewaldt professzor, a természettudományi kar dékánja Soergel professzor, az orvostudományi kar dékánja, von Möllendorff professzor, akit tavasszal mozdítottak el rektori hivatalából. De már 1933 karácsony táján világossá vált számomra, hogy az egyetem előttem lebegő megújítását se a kollégák részéről megnyilvánuló ellenállással szemben, se a párttal szemben nem tudnám keresztülvinni. A kollégák például rossz néven vették tőlem, hogy a hallgatókat bevontam az egyetem felelős irányításába éppúgy, ahogy ma történik. Egy napon Karlsruhéba hívattak, ahol a miniszter miniszteri tanácsosán keresztül a körzeti diákvezető jelenlétében azt követelte, hogy a jogi és az orvostudományi karok dékánjait más, a pártnak tetsző kollégákkal váltsam fel. Ezt a sértő kívánságot elutasítottam, és kilátásba helyeztem lemondásomat a rektori hivatalról, ha a miniszter ragaszkodik követeléséhez. Ez történt. Ez 1934 februárjában volt. Tíz hónapi hivatali idő után mondtam le, miközben a rektorok akkoriban kettő vagy több évig maradtak hivatalukban. Amíg a bel- és külföldi sajtó a legkülönbözőbb módon kommentálta a rektori hivatal átvételét, lemondásomat elhallgatták.”

Lemondása után oktatói feladataira korlátozta tevékenységét. 1934 nyári szemeszterében logikát adott elő, a következő szemeszterben tartotta az első Hölderlin-előadást, 1936-ban kezdődtek a Nietzsche-előadások – ez már harc volt a nemzetiszocializmussal. Mindeközben állandóan megfigyelték, írásait nem volt szabad ismertetni. Az 1936-ban, Rómában tartott Hölderlin-előadását megtámadták a Hitlerjugend Wille und Macht című folyóiratában. Német oldalról nem delegálták az 1934-es prágai Nemzetközi Filozófuskongresszusra, ahogyan az 1937-es párizsi Descartes-kongresszusra sem. A Mi a metafizika és Az igazság lényegéről című előadásai cím nélküli borítóval, pult alól kerültek árusításra.
Ezekből kiderül, hogy Heidegger a nemzetiszocialista eszmékkel eleinte részben egyetértett ugyan – a faji megkülönböztetéssel sosem –, de igen hamar, még a háború kitörése előtt szakított ezekkel az eszmékkel.

A következő években (1940–1970) több művet is publikált. Idejének nagy részét fekete-erdei házában töltötte, de Görögországba is ellátogatott, kétszer is, 1966-ban és 1967-ben. 1966-ban Heidegger interjút adott a Der Spiegelnek Csak egy isten tud megmenteni minket címmel a náci hatalommal való kapcsolatáról, a cikk azonban csak a halála után 10 évvel jelent meg.

Heidegger élete során két nagyobb lélegzetű, összefüggő könyvet írt: a Lét és Időt és a Hozzájárulások a filozófiához című művet. Ez utóbbi mű, Heiddegger rendelkezése szerint, csak halála után jelent meg nyomtatásban.

Heidegger filozófiája a lét problémájának a tárgyalásával kezdődik. A létre vonatkozó kérdéssel először 18 éves korában, Franz Brentano Von der mannigfachen Bedeutung des Seienden nach Aristoteles című 1862 -es disszertációjában találkozott. Bár Arisztotelész nem használta a 'metafizika' kifejezést, de ezzel a címmel ellátott művében több helyen beszél egy olyan tudományról (ún. „első filozófiáról”) amelynek a tárgya a lét mint lét és annak meghatározásai. Heidegger erre az Arisztotelész által felállított metafizika-eszmére épített: Arisztotelész szerint a lét többféle értelemben is felfogható, így Heidegger számára a következő kérdések adódtak: mi a lét végső meghatározása? Mi az alaplét?

Filozófiájának kialakulására Arisztotelész mellett, Carl Braig gondolkodása volt befolyásoló hatással. Heidegger még gimnáziumi évei alatt olvasta Braig Vom Sein. Abriß der Ontologie (1896) című művét. Braig tanítása a katolicizmus védelmezése a pozitivizmussal és az újkori filozófiával szemben: az ontológiát, mint első filozófiát alapnak tekinti, s így Heidegger megerősítve látta magát abban a vélekedésében, hogy a lét a filozófiának nemcsak elsődleges, központi, hanem az összes többi diszciplínának is, fundamentumként szolgáló témája.

Heidegger különbséget tesz a létező és a lét között, e különbséget ontológiai különbségnek nevezi. A különbség abban áll, hogy különbség van a létező és annak alapja, azaz a lét között: a lét a létező alapja, áthatja és felülmúlja azt. A lét maga transzcendens, túl van minden létezőn, egyszerre van róla tudásunk meg nem-tudásunk is: „Nem tudjuk a lét mit jelent. De ha megkérdezzük »mi a lét?«, már benne tartjuk magunkat a »van« megértésében anélkül, hogy fogalmilag képesek lennénk rögzíteni, hogy mit is jelent”.

A létezőt úgy határozta meg: mint ami különbözik a semmitől: „létező mindaz amiről beszélünk, amit gondolunk, amihez valahogyan viszonyulunk, létező az is, ami és ahogyan mi vagyunk.”

A filozófiában, Heidegger az emberből indul ki, fogalmilag jelenvalólétként megragadva, mivel a maga léte, amennyiben a léthez viszonyul, a létmegértés által tűnik ki: „Magát a létet amelyhez a jelenvalólét mint sajátjához így vagy úgy viszonyulhat, és valahogyan mindig viszonyul, egzisztenciának nevezzük”. Az egzisztenciát (a jelenvalólétet) maga a jelenvaló határozza meg. Mindeközben megvan rá a lehetősége, hogy megnyerje vagy elveszítse önmagát, az a hatalmában áll, hogy megvalósítsa magát.

A jelenvalólét nem vezethető le egy általános előzetes lényegből. A jelenvalólét létkarakterei egzisztenciákkal ragadható meg. A jelenvalólét állapota a világban benne lét, abban az értelemben, hogy jól ismerni, kapcsolatban lenni valamivel, ami a gondoskodás egzisztenciáléjával ragadható meg. A jelenvaló lét azonban együttlét is, azaz annak a lehetősége, hogy az együttes jelenvalólét előfordulhasson. A világban benne lét: feltárultság. A jelenvalólét feltárult lét: önmaga számára jelen van és megvilágítja a tőle különböző létezőket. A feltárultság azt jelenti, hogy a jelenvalólét igazság és nem-igazság egyszerre. A feltárult léthez még három egzisztenciálé tartozik: diszpozíció, megértés és a beszéd.

Heidegger a szorongásban talál olyan diszpozíciót, amelyben a jelenvalólét önmagával és legsajátabb lehetőségeivel szembesül. A szorongás „valamitőlje” nem világon belüli meghatározottság hanem a világban benne lét mint olyan. Ebben a jelenvalólét saját magára vetül vissza, megszabadul az akárki uralmától s így felszabadul a saját lenni tudása. A szorongásban feltárul a jelenvalólétnek a végessége és semmisége is, amelyben megtapasztalhatja a halálhoz való létet. A jelenvalólét struktúrájának a megértése arra a kérdésre adott válasszal zárul, amely a jelenvalólét egységét a gondolatban lehetségessé teszi, de csak annyiban, amennyiben a jelenvalólét vállalja magát úgy, ahogyan egykor már volt, azaz voltságában csak akkor fog tudni a jövőben úgy közeledni magához, hogy önmagába térjen vissza.

A nihilizmus okát abban látta, hogy a metafizika már Platóntól kezdve megfeledkezett az ontológiai különbségekről, s létezőként kezelték a létet. A metafizika csak a dolgokat vizsgálta, csak azt kutatta, hogy mi van, és közben megfeledkezett arról a kérdésről, hogy mit is jelent a levés.

Míg első filozófiai tanulmányai az arisztotelészi – skolasztikus filozófia nézőpontjából íródtak, az 1930-as években változás ment végbe Heidegger gondolkodásában, amit maga „fordulatnak” nevezett, és az antipszichologizmus szószólójává vált. Első ilyen jellegű műve a Die Lehre vom Urteil im Psychologismus, melynek témája az ítélet elmélete volt, ugyanis Heidegger szerint ez a logika őseleme s a pszichikai és logikai közti különbségnek e téren kell a legerősebben megmutatkoznia, a logikának ez az ítélet az alapja. E mű írásának idején már Husserlt is említi, mélyrehatóan tanulmányozta művét, a Logikai vizsgálódásokat (1916).

A „fordulat” utáni gondolkodásában már nem annyira az ittlét kérdése, hanem maga a lét fontos. Ennek a létnek az ittlét „csak” pásztora, nem ura: rá van bízva, de ez a rábízás nem jelent keveset. Heidegger kései gondolkodásának középpontjában az úgynevezett léttörténet áll, amely nem más, mint az a törekvés, hogy a létet nem az ittlét egzisztálásából kell kivonni, hanem követni kell azt az utat, amelyet ez (a létkérdés) a filozófusoknál bejárt. Mivel a kései Heidegger szerint a lét nemcsak megmutatkozik, de minduntalan el is rejtőzik (visszavonja magát), e rejtőzés is beszédes lehet. A létről vallott gondolatok a különböző gondolkodóknál vagy állapotokban a lét történő megmutatkozását-elrejtezését hivatottak bemutatni. S mivel a filozófusok mindig ugyanazt mondják (de nem az azonosat), a létfeledettség ellenére megszólaltatható bennük a lét maga. Hiszen a lét állandóan megszólítja az ittlétet azáltal, hogy beleveti a lét tisztásába. Ilyen és ehhez hasonló költői gondolatok jellemzik a kései Heidegger gondolkodását.




#Article 88: Halál (3547 words)


Ez a lap a halállal mint az élet befejeződésével, a test sorsával és a halál kulturális kérdéseivel foglalkozik. Egyéb jelentésekért lásd: Halál (egyértelműsítő lap)

A halál materialista értelmezésben egy biológiai esemény, az a folyamat, amikor az élő szervezet komplex működése végleg leáll. 

Az emberi lélek szempontjából a legtöbb kultúrkörben nem pusztán fizikai, fiziológiai jelenség a halál, hanem egyben az ember legnagyobb és legnehezebb létkérdéseinek egyike. Számos filozófus szerint az emberi lét értelmét vesztené a halál ismeretével. A vallások fő kérdései a halállal kapcsolatosak, sőt egyes vélemények szerint vallások nem is léteznének a halál jelensége nélkül.

Többféle meghatározása van, a különböző tudományterületek szerint:

A nyugati civilizáció materialista beállítódása sok új információval gazdagította a test halálának és az elmúlás folyamatának tudományos megértését, azonban keveset foglalkozott a lélekkel és annak spirituális aspektusaival. Vallásonként, koronként és emberenként is jelentős különbségek voltak és vannak. Turay Alfréd teológus, filozófus így ír a lélek és test együtt értelmezéséről Lételmélet című művében: „Az ember lényegét a szellemi forma és az anyag egysége alkotja: a lélek test nélkül nem ember, és élő emberi test nincsen belső szellemi forma, azaz lélek nélkül.”

A halál valós biológiai, biofizikai jelentése és folyamata meglepően jól megfogalmazható az információelmélet és a termodinamika ismeretei és nyelve által. Fontos megemlíteni, hogy a termodinamikai-információelméleti megközelítés pusztán materiális szemlélet, nem foglalja magába a szubjektív emberi és kulturális jelentést, tartalmakat.

Az élő szervezetek entrópiaszintje - rendezetlensége - a legalacsonyabb a természetben, a magukra hagyott rendszerek entrópiája pedig állandóan növekszik. A Föld fő entrópia-csökkentői a Nap hősugárzását és a Föld belsejéből eredő radioaktív bomlási hőt felhasználó autotróf élőlények. A növényevő és ragadozó állatok entrópiaszintjük fenntartását ebből az energiából fedezik, az élő szervezetek a környezet állandóan növekedő entrópiaszintje mellett igyekeznek igen alacsony entrópiaszintjüket fenntartani a környezet rendezetlenségi állapotának növelése révén. Abban a pillanatban, amikor szervezetük alacsony valószínűségű szervezettségi állapota felborul, beáll a termodinamikailag sokkal magasabb valószínűségű rendezetlenségi állapot: a biológiai halál. Ezt úgy is tekinthetjük, hogy az addig rendkívül alacsony entrópiájú, nagy információtartalmú objektum entrópiáját fenntartani hivatott rendszerek kiesnek, elindul a lebomlás folyamata. Biokémiai értelemben az alacsony entrópia forrása az oxidatív foszforiláció, melynek fő struktúrái megosztva találhatók a citoplazmában és a mitokondriumban, de a mitokondrium szerepe az elsődlegesebb. Az előállított és ATP formájában részben megkötött energia (részben megkötött, mert a folyamatok nem hasznosíthatják a kiindulási energiahordozókat 100%-ban, és ez nem is lenne célszerű, mert nem létezhetne hőtermelés) a sejtmembránok (citoplazma-mitokondrium, sejtmag-citoplazma, citoplazma-sejtközti tér) között fennálló elektrodinamikai, kémiai különbség fenntartására hivatott, ami maga az entrópia. Információként írható fel a sejtmembránok közötti töltéskülönbség és a töltést hordozó ionok és ionizált molekulák koncentrációkülönbsége. Gyakorlatilag minden folyamat a szervezetben (kezdve a sejtszintű transzportfolyamatoktól, az izommunkán át az idegtevékenységig) ezt a koncentráció és elektromos töltésbeli különbséget használja fel olyan módon, hogy egy térbeli információváltozást (mozgás, transzport) egy elektrokémiai entrópianövekedéssel vált ki. Mivel ez a folyamat (ATP → ADP+Pi átalakulás) állandó energiaigénnyel jár, ha a szervezet életben akar maradni, a steady state állapot fenntartásához folyamatosan cukrot kell égetnie, végső soron napenergiát kell használnia. A biológiai halál során azoknak a rendszereknek a működése borul fel végzetesen, amelyek a napenergiából származó alacsony valószínűségi állapot - alacsony entrópia - fennállását hivatottak fenntartani. Ezek szerint megérthető, hogy az egyes halálokok miért végzetesek az élőlények számára.

A fentebbi ízelítőből látható, hogy a halál termodinamikai szempontból valójában többlépcsős folyamat.

A különböző kultúrák a halál fogalma alatt soha nem értettek egyszeri, pillanatnyi történést, hanem általában hosszú folyamatnak gondolták, ahol az a pillanat, amit az emberek általában a halál pillanatának neveznek, csak egy adott része a folyamatnak. A távol-keleti civilizációk szerint nem is a legfontosabb állomása. A modern intenzív terápia bevezetése előtt általában egyértelműbb volt a halál beálltának megállapítása, ha azonban William Shakespeare egyik legismertebb tragédiájára a Rómeó és Júliára gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a tetszhalottak és a tényleges értelemben vett halottak elkülönítése sosem volt egyszerű és ellentmondásoktól mentes. A halál annyi szinten következik be, ahány dimenzióval jellemezhető az emberi létezés. Éspedig a legmagasabb szintekről lefele bomlik le az élet fonala. Először a tudati funkciók szűkülnek be, majd elmúlik a tudat, ezt követi a keringési és légzési rendszer összeomlása, majd lényegében a szervezet, mint olyan megszűnik integrált egész lenni, de még életben maradnak sejtek és így tovább. Alábbiakban részletesen kitérünk ezen megközelítésre. Más szempontból, ha feltételezzük, hogy az emberi létezésnek van egy nem anyagi, nem mulandó része, akkor az még komplexebbé teszi a kérdést. Azt mondhatjuk, hogy az elmúlás az élet összetettségével egyenlő mérvű jelenség.

Évezredeken keresztül elfogadott volt, hogy a halál biztos jele a szívműködés és a légzés megszűnése. A klasszikus görög orvoslás a szívműködésre helyezte a hangsúlyt. Szerintük a szív az élet székhelye, hiszen ez az a szerv, amelyik a magzati életben először kezd működni, és ennek a működése szűnik meg utolsóként. Így számukra a szívműködés megszűnése jelentette a halált. Bár a zsidó tradíció a légzést tekintette a fontosabbnak a halál megállapítása szempontjából, és ezt fogadta el a kereszténység is, sok talmudista tudós a szívműködés megszűnését tekintette a halál jelének. Bizonyos ortodox zsidó irányzatok a mai napig a hagyományos „szívhalál”-hoz ragaszkodnak, és ezért utasítják el az agyhalál-kritériumot.
A kereszténység a légzést tekintette fontosabbnak. Az utolsó lélegzetnél a lélek távozik a testből, és ez a halál. Mivel azonban az európai történelem nagy részében a halál megállapítása nem számított orvosi feladatnak (a hippokratészi orvosi iskola szellemének megfelelően az orvosok nem foglalkoztak haldokló betegekkel), így a halál beálltát általában laikusoknak kellett megállapítaniuk, ezért különböző hagyományok alakultak ki a halál téves megállapítása elleni védekezésként. A Talmud leírja például azt az ősi zsidó szokást, amely szerint a holttestet a kriptában 3 napig kell látogatni, figyelve az esetleges életjeleket.
A középkori nagy pestisjárványok idején a fertőzéstől való félelem miatt kevesen merték a holttesteket alaposan megvizsgálni, ezért nagyon sok haldoklót élve temettek el. Ekkoriban az élve eltemettetéstől való félelem majdnem ugyanakkora volt, mint magától a pestistől való félelem.

Élelmes vállalkozók olyan koporsókat kezdtek árulni, amelyekbe jelzőszerkezeteket építettek, hogy ha az élve eltemetett magához tér a koporsóban, jelezhessen. A kor félelmét az élve eltemettetéstől korabeli irodalmi alkotások is jól jelzik, ilyen például Edgar Allan Poe: Az Usher-ház vége (Babits Mihály fordítása), vagy Az elsietett temetés című írása.
A 19. század második felére azonban a pánik lassan megszűnt, részben a halál orvosi diagnózisának nagyobb megbízhatósága, részben pedig a pontos halálmegállapítást célzó rendelkezések bevezetése következtében. Ilyen rendelkezések eredményeként építettek például egyre több helyen halottasházakat, ahol a holttesteket tárolhatták, és az előírások szerint a halál és az eltemetés között 24, 48, 72 órának el kellett telnie. A 19. század óta követelték meg a fejlett országokban azt is, hogy a halált orvos állapítsa meg, aki erről halotti bizonyítványt köteles kiállítani stb.
A halál megállapítása körüli vita tehát megnyugodni látszott. Újból feléledt azonban a 20. század hatvanas éveiben, amikor az 1967-es első szívtranszplantáció során egy szívet ültettek egy másik ember mellkasába. Mivel a holttestből ehhez egy dobogó szívet kellett kivenni, ezért az – a hagyományos haláldefiníció szerint – nem is volt halott! Az így kialakult vita eredményeként született meg 1968-ban egy harvardi bizottság munkája eredményeként az úgynevezett harvardi agyhalál-koncepció.

A szív leállását követően 15-20 másodpercig lehetünk tudatunknál legfeljebb. Ezután először az agykéreg és az agyalapi bazális ganglionok, majd az agyi fehérállomány indul pusztulásnak. Az agytörzs és a gerincvelő sokkal tovább marad működőképes. 

A zsigerek közül az egyes szerveknek létezik egy ún. meleg ischaemiás idejük, ami megadja, hogy hány percig maradnak életképesek testhőmérsékleten az egyes szervek, szövetek (a transzplantációban nagy jelentősége van). A hőmérséklet módosító tényező, ezért végzik a szívműtéteket hypothermiában. A keringés leállását követően még mintegy 2,5-3 percig van visszatérés a halálból az agyfunkciók nagyobb mérvű sérülése nélkül. 5 percen túl már csak vegetatív állapotba lehet visszahozni az embert. A halál legjobbnak tűnő biológiai meghatározása a szervezet valamely szerveződési szintjének visszafordíthatatlan pusztulását jelenti. Ezért fontos megkülönböztetni a disszociált agyhalál fogalmát az egész test halálától, mivel az agytörzs és a gerincvelő pusztulása után mesterségesen (intenzív ellátás mellett) a test vegetatív funkciói még egy ideig fenntarthatók (bár megjegyzésre érdemes, hogy a denerváció – azaz a beidegzés megszűnte – után minden szerv sorvadni kezd). Az álhalál (tetszhalál) esetén arról van szó, hogy az életfunkciók minimális szintre szállnak le, ilyenkor megtévesztő lehet, hogy a pulzus nem tapintható és a szívműködés, ill. légzés a felületes vizsgáló számára rejtve marad. Tekintsük át a halál testi szerveződés szerinti szintjeit:

Kimenetele: irreverzibilis.

A szomatikus halál a szervezet integritásának, az energia, az anyag és az információ áramlásának megszakadása, leállása. Benne foglaltatik az agyműködés, a légzési-keringési, kiválasztó stb. rendszerek összehangolt működésének leállása is. Az egyik legfontosabb jel az anyagcsere megszűnte. Közel 10 másodperccel a keringés leállása után az agysejtek már nem kapnak elég vért és az éberség megszűnik. A sejtek elsősorban nem táplálék, hanem oxigén-igényüknél fogva károsodnak elsődlegesen. A felszaporodó anyagcseretermékek, a felhalmozódó szabad gyökök és a tejsavacidózis, valamint a hypercapnia (magas szöveti széndioxid-szint) károsítják a sejtmembránt stabilizáló lipid-peroxidációs rendszert is, de ez már átvezet a sejt és molekuláris szintű halál fogalmához.

A legérzékenyebbek az agykéreg sejtjei, 3-5 perc után irreverzibilisen károsodnak. Ugyanakkor a bőr, a porc, a köröm és a haj, valamint a csontsejtek még hetek múltán is osztódhatnak, mivel ezen sejtek az életben is alacsony anyagcsere-igényűek. A sejtek oxigén- és cukorigényük kielégítetlensége elvezet az oxidatív foszforilációs folyamatok leállásához, végül leáll a sejt anti-oxidatív rendszere és reparációs mechanizmusai, az intra- és extracelluláris iontranszport, valamint a károsodott erek fal-áteresztővé válnak a vérszérum és az extravasalis folyadék számára, ami a szervezet ion- és anyagháztartásának teljes borulásához vezet.

Az agyhalál megállapítása három lépésben megy végbe. Az első lépés annak rögzítése, hogy nem állnak-e fenn olyan tényezők (például mérgezés, gyógyszerhatás, neuromuscularis blokád, sokkos állapot, metabolikus vagy endokrin eredetű coma, rectalisan mért 35 °C alatti hypothermia, bizonyos gyulladásos idegrendszeri megbetegedések), amelyek az agyhalál megbízható diagnosztizálását kizárják.
A felsorolt – az agyhalál megállapítását kizáró – tényezők hiánya esetén a második lépés az agyműködés hiányának bizonyítása. Az ezt bizonyító tünetek:

Az agyhalál megállapításának harmadik lépése a hiányzó agyfunkciók irreverzibilitásának a bizonyítása. Ez megfigyeléssel vagy műszeres vizsgálatokkal lehetséges. Ha az agyhalál megállapítására megfigyelést alapoznak, akkor az előírások egy bizonyos időtartamot követelnek meg, mely alatt agyműködést nem észlelve az agyműködés megszűnésének visszafordíthatatlan volta deklarálható. A magyar szabályozás szerint ez az időtartam újszülötteknél öt hetes korig 72 óra, öt hetes kortól hároméves korig 24 óra, háromévesnél idősebb gyerekek és felnőttek esetében elsődleges agykárosodás esetén 12 óra, másodlagos agykárosodás esetén 72 óra.
Bizonyos műszeres vizsgálatokkal azonban, amelyek az agyi vérkeringés hiányának kimutatásán alapulnak, az agyműködés visszafordíthatatlan hiánya sokkal rövidebb idő alatt is megállapítható.
Az angol-amerikai gyakorlat azt követeli meg, hogy az agyhalált két orvos egymástól függetlenül állapítsa meg, mindegyik legalább két-két alkalommal megvizsgálva a beteget. A magyar törvény háromtagú orvosi bizottságot ír elő. A bizottság tagjainak – véleményüket egymástól függetlenül kialakítva – az imént leírt módon egybehangzóan kell megállapítaniuk az agyhalál beálltát. Mind a WHO-ajánlás, mind a hazai és a nemzetközi gyakorlat ragaszkodik hozzá, hogy a halál beálltát megállapító orvos vagy orvoscsoport ne legyen tagja a donorszerv eltávolítását vagy annak beültetését végző csoportnak, és ne legyen a recipiens kezelőorvosa sem.
Jogilag először Finnország fogadta el az agyhalál-kritériumot 1971-ben; ebben azóta számos ország követte. Olyan országokban is használják azonban a gyakorlatban az agyhalál-kritériumot, amelyek jogilag még nem fogadták el. Ugyanakkor például Japánban, ahol a tradicionális felfogás szerint a lélek forrása a szív, a közvélemény az agyhalál-koncepciót fogadja el, és így ott cadaverszervek transzplantációs célú kivétele nem lehetséges. Ezért – amint láttuk – Japánban a cadaverből való szervexplantáció kivételes, és a vesetranszplantációk zömét élőből kivett szerv segítségével végzik.

A halál közvetlen oka, kiváltó oka(i) és a kísérőtényezők szétválasztása gyakran problémát jelent a halotti jegyzőkönyvek kitöltésekor. Lássunk egy fiktív példát: Holtan találnak január 1-jén −10 °C-os hidegben egy 67 éves férfit. Ismert anamnézise, miszerint 30 éve erős dohányos, továbbá minden nap elfogyaszt kb. 4 pohár vörösbornak megfelelő mennyiségű alkoholt. Anyagi helyzete az utcára sodorta 5 évvel ezelőtt. A boncolás során kisebb fokú májcirrózist és régi, hegesedett hátsó fali ischaemiás infarktus nyomait, tüdőgyulladásra jellemző hepatikusan átalakult pulmót találnak, valamint enyhe fagyási sérüléseket a végtagokon. A maghőmérséklet bebizonyítja, hogy a holttest kb. 4 órát feküdt a környezetben. Az elhunyt az elmúlt fél napban fogyasztott alkoholt. Kábítószerre utaló jelet nem találtak. Mi lehetett a halál oka? Az közvetlenül is látható, hogy ezek közül bármely körülmény lehet önmagában is halálos. Induljunk ki abból, hogy minden emberi test biológiai halálát a cardiorespiratoricus (CRS keringési-légzési) rendszer leállása jelenti. Helytelen volna tehát okként megnevezni, ugyanis ez esetben is okozatként értelmezendő. Mi vezetett idáig? Elképzelhető először is, hogy a személy alkoholos befolyásoltság alatt elaludt a szabadban és a lehűlés vezetett a CRS leállásához. Elképzelhető az is, hogy a tüdőgyulladás és a már régóta fennálló szívelégtelenség együttesen vezetett a végső állapothoz. Elvben a májcirrózis szerepe ez esetben kérdőjeles. A tüdőgyulladás és a korábbi infarktus miatti szívelégtelenség mindenképpen elősegítették a szervezet egyensúlyának felborulását, de nem kiváltó okok. Itt vélhetően az alkoholmérgezés mellett bekövetkezett lehűlés vezetett halálhoz. A fenti, kissé erőltetett példából látható, hogy egy olyan egységes rendszer esetén, amilyen egy emberi szervezet, nem egyértelmű az okok, az okozatok és a kísérő, valamint előmozdító tényezők szerepének megítélése, fogalmuk kezelése.
A halál nemeit csoportosíthatjuk az által, hogy mely szerv vagy szervrendszer károsodása vezetett halálhoz, vagy milyen természetű mechanizmus vezetett idáig. Természetesen a valóságban ez a két szempont találkozik és a kiváltó tényezők jellege meghatározza, hogy elsődlegesen mely fiziológiás rendszert érinti a noxa. Az alábbi csoportosítás szubjektív, áttekintés jelleggel bír:
A halál oka lehet:

Természetes öregedés miatti halálesetet még nem talált az orvostudomány, boncolás során mindig vissza lehetett vezetni szervi problémákra (például érelmeszesedés) a halál okát.
Más szempontból:

Sztrangulációs halálnak is nevezik. A bonctani képe jellegzetes. A szervek hyperaemiája jellegzetes. Vízi halottaknál a mellkas emphysaema aquosum. A halálnem a légzőnyílások megszűnése miatt következik be. Lehet: akasztás, zsinegelés, folyadékba fúlás, szilárd anyagba fúlás például: búzaszemek, vagy a mellkas légzőmozgásának megakadályozása. Jellegzetes bonctani képeket kell keresni, melyeket rétegesen boncolunk ki (például akasztásnál az Ammusat-jel). A fuldoklásnál az érintett pánikba esik, főleg, ha víz alatt van, akkor próbál levegőt venni, így a mellkasba is víz kerül, a tüdő szövetei károsodnak, végül az epiglottis reflexszerűen lezárja a légzőnyílást és perceken belül beáll a halál. Fojtogatás esetén egyes személyeknél elég, ha csak kismértékben szorítják meg a nyak felső részét. Ugyanis az arteria carotis communisban található egy glomus caroticumnak nevezett rész, amely az oxigénfelvételt is stimulálja. Egyes személyeknél a nyak megérintésekor akár azonnal beállhat a halál.

Az égési sérülésekből adódó halál: A testet hirtelen ért magas hőmérséklet következtében bekövetkező halál. Az első formája, hogyha a test azonnal karbonizálódik, elszenesedik. A magas hőmérséklet következtében az izomfehérjék átalakulnak és egy, a hullamerevséghez hasonló állapotot hoznak létre, amelyet gladiátor-testtartásnak nevezünk. Az égést túlélőknél gyakori halál az embólia. Az égési sérüléseket osztályozzuk. Gyakori kérdés, hogy a hullán észlelhető hólyagok élőben keletkeztek-e, vagy már a rothadás következményei. Az élőben keletkezett égési hólyagokban még kimutatható leukocyta-, lymphocyta reakció.

A fagyhalál: a test hőmérséklete annyira lecsökken, hogy bekövetkezik a halál. Főleg ittas egyéneknél fordul elő, akik elalszanak télen az utcán. Ugyanis az alkohol „becsapja” a hipotalamuszt, az agy hűtő-fűtő központját, és úgy érzi az ittas ember, hogy melege van, ezért is piros az arca. Azonban csak az agy érzékeli úgy, hogy meleg van, valójában a test normális vagy alacsonyabb hőmérsékletű. A testhőmérséklet csökken, szűkül a tudat, végül ájulás, kóma és halál következik be. A megfagyottak teteme gyakran sápadt, hullafoltjaik élénkpirosak.

A test kinetikus energiaközlést közben létrejövő változásai külső vagy belső „sebesüléseket” eredményezhetnek. Megkülönböztetnek szúrt, lőtt, horzsolt, harapott, vágott, metszett stb. sebeket, valamint legalább ennyire veszélyesek lehetnek a fedett sérülések, amiket gyakran tompa erőbehatás okoz. Az, hogy ezek a mechanizmusok halálhoz vezetnek-e, függ a behatások mechanikai energiájától, a behatás anatómiai helyétől, attól, hogy mely képleteket és mennyire sért vagy a fertőzés lehetőségétől. Ha például a vágott seb elválasztja a fejet a nyaktól, a halál azonnal bekövetkezik, ha a tompa erőbehatást követően létrejövő subdurális vérzés vezet halálhoz, az nem azonnali és nem egyértelmű a laikus környezet számára. Nem feltétlenül a sérülés mérete a meghatározó: akár egy nyúltagyi központ roncsolódása is halálhoz vezethet, addig esetleg egy egész láb elvesztése sem, ha megfelelően ellátják a személyt. A mechanikai sérülések nyoma a csontvázon hosszú időn át megmaradhat, ezért orvosszakértői vizsgálatok körültekintéssel több ezer éves csontokon is elvégezhetők.

Az emberi szervezetben sejtszintű, molekuláris folyamatok is nagy számban jelenthetnek halálokot. A legtöbb ilyen anyag vagy a légzési lánc elemeit vagy más enzimeket gátol, esetleg közvetlen pH-hatásán keresztül, az ionháztartás felborításával vagy az oxigénszállítás meggátlásával (mint például a CO- vagy nitrátmérgezés esetén) öl, illetve a légzőizmokat vagy szívizmot bénítja meg (pl.sztrichnin), vagy az oxigén légtérből való kiszorításán keresztül fulladást okoz (szén-dioxid). Egyes vegyületek, mint például a gombamérgek (például falloidin) vagy a kígyómérgek (venotoxinok) a természetben is megtalálhatók, másokat az ember állított elő, mint amilyen a dinitro-orto-krezol. Rovarölők, mint például az acetil-kolin észteráz gátlók, savak, lúgok vagy a benzin könnyen hozzáférhető háztartási, háztáji „mérgek”. Kábítószerek, mint például az ópiátok túladagolása szintén könnyen okoz halált. Gyógyszerek is gyakran szolgálnak az öngyilkossági késztetések „eszközéül”. Kiemelt jelentőségük van a mérgeknek kriminalisztikai szempontból. Az arzén korábban gyakran használt méreg volt, a hidrogén-cianid kovaföldbe abszorbeált változatát „használták” Zyklon–B néven a náci haláltáborokban, a volt ukrán elnök Viktor Andrijovics Juscsenko is súlyos szándékos (politikai indíttatású) mérgezésen esett át. Bátran elmondhatjuk, hogy a szándékos emberölés „módszereinek” az egyik legrégebben ismert módja a szándékos mérgezés volt. Vannak vegyületek, melyek nagyon hamar ölnek (hidrogén-cianid, nikotin), s vannak amelyek idült mérgezés következményeként (nehézfémek, ólom, higany, tallium, rákkeltő anyagok). A mérgek halálos dózisa között is hatalmas lehet a különbség. Például a sztrichnin, nikotin a legerősebb mérgek közé tartoznak, halálos adagjuk alacsony. Viszonylag gyenge méreg az etanol (etil-alkohol, alkohol). Általánosságban minden kémiai anyagról elmondható, hogy van halált okozó nagyságú adagjuk (még az ártalmatlannak tűnő ivóvíznek vagy konyhasónak is).

Az ionizáló sugárzás közvetlen sejtroncsoló, molekuláris destrukció által, mutagenezis/karcinogenezis indukciójával, illetve a vérképzés, bélhámképzés meggátlásával öl, azaz számos módon. Nagy sugárdózisok esetén fekélyek, „égési sebek” jönnek létre, melyek gyorsan halálhoz vezetnek. Kisebb dózisok aplasztikus krízist, a csontvelői sejtképzés leállását okozzák és így vezetnek halálhoz.

Bármilyen halál gyanúja akkor merülhet fel bennünk, ha ismerjük a halál gyanújeleit.
A klinikai halál állapotának megkülönböztető elnevezésére a modern intenzív technika térhódítása miatt vált szükségessé. Keringés- és légzéstámogatással ugyanis életben lehet tartani mesterségesen a szervezetet, amikor az adott személy idegrendszere erre már nem lenne képes. A klinikai halál állapota reverzíbilisnek tekinthető, ami nagyon fontos különbség a valódi jogi és biológiai értelemben vett halál állapotához képest, ami visszafordíthatatlan állapotot jelöl. Más fogalom az agyhalál. Agyhalált jelent, ha:

A diagnózis kimondásáig még 12-24-72 óra (életkortól, agykárosodástól függően a törvény szabályozza) várakozási idő és új vizsgálat szükséges. Ezt követően el kell végezni a koponya ismételt ultrahangos vizsgálatát, az ún. négyér-vizsgálatot és a technécium 99-es izotópjával folytatandó perfúziós szcintigráfiát.

Ha a halál kórházban következik be, végstádiumú a beteg, vagy az újraélesztési próbálkozások nem vezetnek eredményre, akkor el kell kezdeni a halál verifikálását. Megtörténhet a szaruhártya transzplantációra történő eltávolítása. A halál vélelmezhető beálltát követően többször el kell végezni az EKG vizsgálatot, amelynek az elektromos zaj okozta háttér jeltől eltekintve izoelektromosnak kell lennie. Kötelező a pupillareflex, a fényreflex vizsgálata. Meg kell hallgatni a beteg mellkasát fonendoszkóppal, meg kell figyelni a légzőmozgások hiányát. A pulzus tapintása bizonytalan eljárás, bizonyos vérnyomás alatt nem mérhető. Hasznos lehet a vérnyomásmérés; a szívmozgások megszűntével nem tapasztalhatók Korotkov-hangok és a higanyoszlop pulzációja is kiesik. Bizonyos idő után a vérnyomás a szisztémás töltőnyomás szintjére esik le (~4 Hgmm). Ezt követően az elhunytat ágyában kell hagyni obszerváció céljából legalább 2 órán keresztül. Egy napon belül ki kell tölteni a halotti bizonyítványt, amit a vizsgáló orvos aláírásával és pecsétjével megerősít. Az orvos(ok) véleményezi(k) a halál okát, körülményeit, a halált előmozdító körülményeket. Megrendeli a halottszállítást és a lábcédulát. Értesíti a hozzátartozókat. Ha a halál oka egyértelmű, több orvos véleménye szerint, kórboncolásra nincs szükség. Esetenként (például végstádiumú betegek) a kórbonctani vizsgálattól el lehet tekinteni megfelelően alátámasztott indoklással. Ha az elhunyt később kremációra kerül, a boncolás elhagyása (az orvos védelme érdekében is!) nem ajánlott.

A test pusztulása szerkezeti szempontból a sejtek enzimjeinek, majd a hasnyálmirigy és a bél- ill. gyomorenzimek kiszabadulásával kezdődik meg. Ezzel párhuzamosan a bél és a bőr, ill. a nyálkahártyák baktériumai gyors osztódásba kezdenek. Az Cl. wechii, az E. coli, valamint Streptococcusok, Staphylococcusok, Proteus törzsek a folyamat fő részesei. A lágy részek általában 1 év alatt lebomlanak. Leggyorsabb a lebomlás a földfelszínen, lassabb a vízben és még lassúbb a talajban. Ugyanakkor anaerob környezetben 6-8 évig is elhúzódhat a folyamat, vagy esetenként (mumifikáció) megáll valamelyik stádiumban. Ha mumifikáció nem történik, 20 év alatt a lágyrészek teljesen megsemmisülnek. 6-8 év múlva a csontok a beivódott bomlástermékektől vörhenyesek, sima felszínűek. A hullaviaszosan átalakult csontok akár 20 évig is ebben az állapotban maradhatnak. Mikroszkópos vizsgálattal a hullaviasz 50-100 évig detektálható még. 30-40 év fekvés után megkezdődik az ízületi végek felől a csontok elporladása, ami általában lassan halad előre. Mikroszkóppal vizsgálva mintegy 20 év után kezdődik meg a csont kristályos struktúrájának dezorganizációja.

A halál az állatvilágból kivált, fejlett idegrendszerénél fogva fejletten gondolkodó ember legnagyobb létkérdése. Hatása olyannyira foglalkoztatja az ember elméjét, hogy egyesek érzelmileg belerokkannak a problémába. Mások kevésbé érzékenyen reagálnak rá, de bizonyos, hogy minden egyes emberi tudatnak meg kell birkóznia a gondolattal, hogy önnön létezése véges. A materialista felfogás az önmagáról gondolkodni képes tudatot az ember fejlett idegrendszere által létrehozottnak ismeri el, míg a legtöbb vallás, ezoterikus felfogás, tradicionális filozófia a tudat elsődlegességét hirdeti az anyagi test felett. Utóbbi esetben a tudat és a test között a lélek a kapocs, így hozva létre az ember hagyományos test-lélek-szellem hármasságát, ahol a tudat a szellemi szférában lakozik és halhatatlan. A halál e szerint a test és minden olyan tulajdonság levetését és hátrahagyását jelenti, mely a földi élethez kapcsolódott. A tudat tehát átlép - tranzíciót él át - a fizikai létformából a szellemibe, melynek során földi élete esszenciáját tudatában magával viszi.

A pszichológián belül a tanatológia foglalkozik a halállal kapcsolatos kérdésekkel.




#Article 89: Japán teaszertartás (3098 words)


A japán teaszertartás, vagy más néven „A Tea Útja” bizonyos japán teafajtáknak az előkészítésével és elkészítésével foglalkozó tradicionális, kulturális tevékenység.  

Legelterjedtebb változata az úgynevezett csanoju (茶の湯) vagy szadó, csadó (茶道), ami egy bizonyos japán teafajta, a macsa (抹茶) előkészítésének és elkészítésének folyamatát jelenti. Kevésbé elterjedt változat az úgynevezett szencsadó (煎茶道), ami leveles teával, szencsával (煎茶) foglalkozik.  

Noha a jelenséget csanojunak mondják japánul, a művészeti részének, azaz az elkészítés módjának a neve otemae (お手前). A teaszertartás fejlődését elsősorban a zen buddhizmus befolyásolta.  

Két alapvető formáját különböztetjük meg, a nem-hivatalos (csakai, 茶会) és hivatalos (csadzsi, 茶事) teaszertartást. A csakai rövidebb, kisebb létszámú és egyszerűbb alkalom, az emberek kisebb mennyiségű ételt, esetleg édességet fogyasztanak, az elkészített teák rendszerint enyhébbek. A csadzsi sokkal hivatalosabb, szigorúbb összejövetelt jelent, együtt jár egy teljes tradicionális japán étkezéssel, édességekkel, erős, majd enyhe teákkal. Akár négy órán keresztül folyhat.  

A csadó egyike a három klasszikus japán „finom művészetnek” a kódó (füstölő, tömjén tisztelete) és kadó (virágrendezés) mellett.

Az első hivatalos bizonyíték japán teára a 9. századból származik, amikor is Eicsú (永忠) buddhista szerzetes Kínából visszatérve szencsát készített elő, majd szolgált fel a Karaszakiban (mai Siga prefektúra) kiránduló Szaga császárnak 815-ben, írja a Soku Nihon Kóki (japán történelmi szöveg a 792–833-ig tartó évekről). 816-ban Japán Kinki-régiójában császári parancsra teaültetvényeket kezdtek telepíteni, azonban a tea iránti érdeklődés ezután egy időre csökkent.

A legendák szerint Kínában ekkorra már ezer éves történelme volt a teáknak. Eicsú idején az úgynevezett „tégla-tea” (団茶, dancsa) volt népszerű. Ez lényegében a ma is népszerű úgynevezett „pu-er” teához volt hasonló: a tealeveleket egy rögbe sűrítették, érlelték, majd porrá őrölték és különböző fűszerekkel, növényekkel keverték, ízesítették.

A teaivás szokása tehát Kínában már régebben el volt terjedve. Először csak gyógyászati, egészségügyi célokból, később jóval inkább a tea ivásának öröméből tartották ezt a szokást. A kilencedik század elején írta meg a kínai író, Lu Jü a „Teáskönyv”, vagy „Tea-kánon” című kézikönyvét, ami után a „tea apostolaként” emlegették, majd egy szobrot is emeltek az emlékére Hszianban. Lu Jü életére nagy hatással volt a buddhizmus, kiváltképp a zen irányzat, könyve pedig meghatározó volt mind a kínai, mind a japán teahagyományok fejlődésében.

A 12. században egy másik szerzetes, Eiszái tért vissza Japánba Kínai útjáról, bemutatva a tencsát (点茶), egy új teaszertartási stílust, amely során porrá őrölt teát helyeztek egy edénybe, forró vizet öntöttek rá, majd összekeverték, „felverték” a mai macsához hasonlóan. Magokat is hozott magával, amelyeket később elültettek, és amelyekből a ma ismert legjobb minőségű teát gyártják Japánban.

Az így készült zöldtea-port először vallási rituálékon használták csak buddhista kolostorokban, ám ez a 13. századra, a Kamakura-korra megváltozott, ekkorra ugyanis a felsőbb rétegekben státusz-szimbólummá vált a teafogyasztás, teaszertartás gyakorlása és hasonló luxus-tevékenységek. Teakóstoló versenyek is alakultak, amelyeken a résztvevőknek ki kellett választaniuk több tea közül, melyik a legkiválóbb minőségű (ami természetesen mindig a Kiotóban termett tealevelekből készült tea volt, amely tealevelek még az Eiszái által behozott magok termései voltak.) 

A következő fő történelmi korszak a Muromacsi-kor volt, benne a Kitajama-kultúra (北山文化) felemelkedésével Asikaga Josimicu észak-kiotói villája körül (Kinkakudzsi), ill. a később megjelenő Higasijama-kultúrával, amely Asikaga Josimasza kelet-kiotói villája (Ginkakudzsi) körül alakult ki. Ez a periódus (1336–1573) volt a ma is ismert tradicionális japán kultúra csírája.  

Ebben a korban a tea használata jelentősen átalakult, kialakította saját „esztétikáját”, ami lényegében a „vabi” és „szabi” elveken alapult. Az úgynevezett „Vabi-Szabi” egy világnézet, amely a dolgok tökéletlenségében rejlő szépséget tiszteli. A „vabi” az emberi élet belső, spirituális megtapasztalását jelenti, eredeti jelentésében a következő kifejezésekkel írható le leginkább: csendes, józan, finom, természetes, egyszerű, alázatos, mély, tökéletlen, aszimmetrikus, illetve ezek alapján az esztétikai stílus kedvelői előnyben részesítették az üres tereket épületeknél, az egyszerű, kevésbé díszes tárgyakat, illetve a hatást, amit az idő gyakorol tárgyakra. A „szabi” ezzel szemben a világ külső, anyagi oldalát tárja fel, eredeti jelentései: kopott, viharvert, hanyatlott. A buddhista-hívő nemesség körében ebben a korban a megvilágosodáshoz vezető leghatékonyabb útnak az „üresség” megértését tartották, míg a tökéletlenség elfogadása inkább az „itt és most jelen lévő”, tökéletlen, „csiszolatlan” lényünk ápolása volt – csak az első lépés a megvilágosodás felé.

A csanoju spirituális irányba való terelésének egyik első, meghatározó alakja Murata Dzsukó volt. Zen buddhizmust tanult egy Ikkjú nevű szerzetes mellett, aki a 15. században élesztette újra a zent Japánban, így természetesen Murata Dzsukóra, illetve a csanoju fejlődésére – újra - elsősorban a zen hatott. Ennek hatására a 16. századra a japán társadalom minden rétegében elterjedté vált a teafogyasztás. Ebben a században született meg az ismert japán történelmi személy, Szen no Rikjú műve, a Nanpóroku (南方録). Szen no Rikjú még ma is a legelismertebb, legtiszteltebb alakja a japán teakultúrának, sokan a „Tea Szentjének” tartják. Rikjú mesterének, Takenó Dzsó mester elméletét követte és folytatta, amit icsi-go icsi-e filozófiának hívunk. Az icsi-go icsi-e gondolat alapján minden találkozást a lehető legjobban meg kell tisztelni, becsülni és ünnepelni, mivel az sosem lesz újraprodukálható. Ezen tanítások tökéletesítették az akkoriban csírázó építészeti, kertrendezési és képzőművészeti irányzatokat, illetve a „Tea Útja” is ezek által tökéletesedett ki. Az alapelvek a következőek voltak: harmónia, azaz va (和), tisztelet, azaz kei (敬), tisztaság, azaz szei (清) és nyugalom, dzsaku (寂). Ezen alapelvek ma is fontosak a teaszertartásokban.

 
Szen no Rikjú volt a teamester Tojotomi Hidejosi régens alatt, aki nagyban támogatta őt a teáról való írásban, a teázási szokások, szertartások terjesztésében, ezzel is elősegítve saját politikai hatalmának növekedését. Hidejosi „ízlésének” fejlődését és teázási szokásait teamestere, Rikjú nagyban elősegítette és befolyásolta, ennek ellenére a régensnek meg voltak a maga saját ötletei is, amelyek segítségével a teázást felhasználva próbálta megszilárdítani hatalmát: megépíttette az „Arany Teaszobát”, illetve 1587-ben megszervezte a nagy Kitanói Teaceremóniát, ezzel növelve saját jó hírnevét és befolyását. Ebben a korban tehát a tea és a politika között egy érdekes szimbiotikus kapcsolat alakult ki, azonban Hidejosi régens hamar rájött, hogy teamesterének, Rikjúnak az elképzelései nem egyeznek már az övéivel. A mester a zen egyszerű, rusztikus, esztétikus stílusát hirdette és preferálta, amit a régens egy idő után fenyegetésnek érzett a saját hatalmára nézve, tekintve az ő célja pont, hogy a grandiózus, „csillogó” eszközökkel a saját jó hírnevének és pozíciójának megerősítése volt. Kapcsolatuk megromlott, olyannyira, hogy 1590-ben Hidejosi koholt vádak alapján elrendelte Rikjú egyik legjobb tanítványának, Jamanóe Szódzsinak brutális kivégzését, majd egy évvel később megparancsolta teamesterének, hogy kövessen el rituális szeppukut, azaz öngyilkosságot. A „Tea Útja” sem ezek előtt, sem ezek után nem volt jobban befolyásolva a politika által.  

Rikjú halála után tanításai alapján három iskola keletkezett, hogy folytatódjon a tradíció. A „Tea Útja” tovább terjedt az országban, később meghódítva a szamuráj-rétegen túl a városi és vidéki lakosok, földművesek rétegeit is.  

Rendkívül sok iskola alakult a csadó köré a későbbi történelem során, amelyek nagyja még ma is létezik és aktív.  

Noha egy e célra megépített, tatami-padlós szoba az általánosan elfogadott, ideális közeg a teaszertartáshoz, gyakorlatilag bármilyen helyiség, ahol használhatóak a tea előkészítéséhez, elkészítéséhez és felszolgálásához szükséges eszközök, szerszámok és ahol a vendéglátó mindezt elvégezheti a vendégek jelenlétében, megfelelő hely lehet. (Pl.: létezik piknik-szerű teaszertartás is, amit házon kívül a szabadban tartanak. Ennek a japán neve nodate (野点).) 

Egy konkrétan teaszertartások tartása céljából épült szoba azonban szigorú szabályok alapján készül. Követnie kell a vabi-stílust, 4,5 földön lévő tatamiból kell állnia, alacsony plafonnal (egy tatami mérete általában 0,9x1,8 méter, ettől előfordulhat minimális eltérés régiónként). Egy ilyen szoba japán neve csasicu. A padlóban beépített kandalló található, legalább egy alkóvnak kell a falban lennie a tekercseknek és egyéb díszítési tárgyaknak, illetve külön bejáratok szükségesek a vendéglátónak és a vendégeknek. A vendéglátó ajtaja mögött kell lennie egy hozzáépített felkészülési helyiségnek a vendéglátó részére, ennek a neve mizuja. A 4,5 tataminyi padlójú szoba az általánosan elfogadott, azonban ennél kisebb és nagyobb helyiségek is léteznek már. Az építéshez szükséges alapanyagok és a díszítési tárgyak mind egyszerűek és rusztikusak, megfelelnek a vabi-stílusnak. A csasicu jelenthet azonban egy külön álló, teázásra használt épületet is. Ahogy Európában a teaházakat, körülbelül úgy kell elképzelni Japánban ezeket az építményeket is. Különböző méretű és stílusú, teázásra alkalmas szobák is lehetnek bennük elő- és várószobákkal és egyéb, a kényelmet megteremtő helyiségekkel. Egy ilyen japán teaház körül kívül mindig található egy teás-kert, az úgynevezett rodzsi. 

Az évszakok váltakozásának, jelentőségének, és a szezonalitásnak az ismerete nagyon fontos aspektusai a jó teázásnak. Tradicionálisan Japánban a teafogyasztók két részre osztják az évet: az egyik az úgynevezett „Süllyedt kandalló” szezon, azaz ro (炉), a másik pedig az úgynevezett „Rézműves” szezon, vagyis füro (風炉). Míg a ro a hidegebb hónapokat fedi le (tradicionálisan novembertől áprilisig), addig a füro a melegebb hónapokat jelenti (tradicionálisan májustól októberig). Mindkét szezonra más-más otemáe (elkészítési mód) és eszköz- és edénykészlet jellemző. Az ideálisan 4,5 tatami elrendezése is különbözik a szezonoktól függően.

A teaszertartáshoz használt felszerelések összefoglaló japán neve a csadógu (茶道具). A csadóguk széles skálája megtalálható Japánban, különböző stílusokban, motívumokkal, hiszen az eseménytől és a szezontól függően különböző csadógut kell használni a szertartáshoz. Az összes eszközt és edényt különleges figyelemmel és gonddal kezelik. Mindet nagy lelkiismeretességgel elmossák minden egyes használat előtt és után, illetve tárolás előtt és után. Néhányat csak kesztyűvel használnak. Néhány tárgyat, mint például a tea tárolására használt edényt, az úgynevezett csiguszát olyan mély tisztelet övezett, hogy az emberekhez hasonlóan neveket adtak nekik, csodálták és nyilván tartották őket a naplóírók.

A teaszertartások menete igen változó. Függ az adott tea-iskolától, a szezontól, az időtől, a helyszíntől és még sok minden mástól. A hivatalos csadzsi délben zajlik, egy vendéglátó és maximum öt vendég vesz részt rajta. A következő egy általános leírása a déli csadzsinak, a hideg szezonban, egy teázásra épített helyiségben:  

A vendégek egy kevéssel a megbeszélt idő előtt megérkeznek, belépnek egy belső váróhelyiségbe, ahol megszabadulnak a teázás alatt feleslegesnek számító dolgaiktól (mint kabátok, esernyők, stb.), majd felvesznek egy tiszta tabit, ami egy tradicionális japán zokniféle. Ideális esetben a várószoba padlóját tatamik fedik, a falban található egy alkóv (japánul tokonoma), amiben egy a szezonra vagy az alkalom okára utaló tekercs, esetleg egyéb díszítés található. A vendégek ezek után kapnak egy csésze forró vizet, kombu-teát, pirított árpa-teát, vagy szakurajut (cseresznyelevelekből és szirmokból készült forró főzet). Amikor minden vendég megérkezett, előkészült és megitta az üdvözlő-italát, mind kimennek egy külső váró-padhoz, az úgynevezett rodzsihoz, ahol addig várakoznak, amíg be nem hívja őket a vendéglátó.  

Mikor a vendéglátó készen áll és behívja a vendégeket, azok egy csendes meghajlás után a rodzsi mellett elindulnak egy cukubai nevű kőmosdó felé, ahol rituálisan megmossák a kezüket és kiöblítik a szájukat, ezzel jelképezve a megtisztulást. A teaház belső szobájának ajtaja rend szerint kicsi, csak lehajolva lehet belépni. Ennek az ajtónak a japán neve nidzsiri-gucsi. Miután beléptek, a vendégek szemügyre vehetik az előkészített eszközöket és kellékeket, majd a társadalmi életben betöltött rang szerinti sorrendben, szeizában (térdepelő ülés) egymás mellé ülnek a tatamira. Miután az utolsó vendég is leült, becsukják az ajtót egy halk, de észrevehető hanggal, hogy a vendéglátó tudja, mikor léphet be ő is a szobába. Miután ez megtörtént, a vendéglátó egyenként üdvözli a vendégeket, majd válaszol a tradicionálisan az első vendég által feltett kérdésekre. Ezek a kérdések általában a tokonomában található tekercsekre és díszítésekre vonatkoznak.  

A hideg szezonban a csadzsi a tűzgyújtáshoz használt szén elhelyezésével kezdődik, amely majd a későbbiekben a vizet fogja felmelegíteni és melegen tartani. Ezek után meggyújtják a tüzet, majd a vendégeknek felszolgálják a csadzsiban elengedhetetlen ételeket. Az étkezés több fogást tartalmaz, hozzá szaké-t isznak, majd a végén minden egyes vendég elfogyasztanak egy saját maga által hozott japán édességet, az úgynevezett vagasit. A vagasit mindenki egy speciális papírban hozza, az úgynevezett káisiben (懐紙), amit általában egy díszes tárcában vagy a kimonó egyik zsebében tárolnak. Az étkezés után a vendégeknek újra ki kell menniük, elkezdődik a nakadacsi (中立ち), azaz egy „köztes szünet”. A szünet addig tart, amíg a vendéglátó újra be nem hívja a vendégeket. Ez alatt az idő alatt a belső szobában elpakolásra kerülnek az étkezéshez használt eszközök, a vendéglátó felsöpör, kiveszi a díszeket és a tekercset a tokonomából és virágokat tesz a helyükre, felhúzza a szoba ablakain a redőnyöket, végül pedig előkészül a tea felszolgálására.  

Amikor mindez végbement, a vendéglátó egy gonggal, esetleg csengővel újra behívja a vendégeket, akik – az előzőekhez hasonlóan – újra megmossák kezüket és kiöblítik szájukat a megtisztulást szimbolizálva, majd újra szemügyre vehetik az előkészített eszközöket. Miután minden vendég szeizában ül és az ajtót becsukták, belép a vendéglátó, majd rituálisan megtöröl és megtisztít minden edényt és eszközt a vendégek szeme előtt. Ennek a tisztogatásnak rendkívül precíznek kell lennie, csupa előre megtanult mozdulatból áll, nagy koncentrációt követel tökéletesen helyes kivitelezése. Ezek után az edényeket és eszközöket a vendéglátó újra elrendezi az otemáe szabályai alapján, tökéletes sorrendben. Miután mindez megtörtént, előkészítésre kerül az első, erősebb tea.  

A tea átnyújtása pillanatában kölcsönös meghajlás történik az első vendég és a vendéglátó között. Ezután az első vendég meghajol a második előtt, a teát tartalmazó edényt pedig két kézzel megemeli a tisztelet jeleként. Óvatosan, hogy nehogy az edény elejéről igyon, megfordítja az edényt, majd egy aprót kortyol belőle. Ezután megdicséri a teát a vendéglátónak, óvatosan megtörli az edény szélét, majd továbbadja a következő vendégnek, aki megismétli a folyamatot. Ez addig megy, amíg nem ivott minden vendég ugyanazon edényből. Amikor ez megtörtént, a vendégeknek van pár pillanatuk csodálni az edényt, majd vissza kell adniuk a vendéglátónak, aki újra, rituális módon megtörli az eszközöket és edényeket, majd visszamegy felkészülni a következő teához a belső, felkészülésre szolgáló szobába. Ezzel zárul be a teaszertartás hivatalos, kötött része.  

Amikor a vendéglátó visszatér, több szenet rak a tűzre, ezzel is szimbolizálva az összejövetel jellegének megváltozását: innentől sokkal kevésbé lesz formális a szertartás. A vendégek a kényelem érdekében párnákat kapnak, különböző édességeket (mint pl. higasi) az ezután következő könnyebb teához, illetve néha dohányzó szettek is előkerülnek (japánul tabakó-bon, タバコ盆).  

Ekkor a vendéglátó megkezdi a könnyű tea elkészítését. Ezt a teát már mindenki egy külön csészében kapja. Noha eddig a szertartáson minden „beszélgetés” formális volt és jórészt az első vendég és a vendéglátó között zajlott, az összejövetel e szakaszától megengedettek a hétköznapibb témák is, természetesen ezek is csak mértékkel.  

Miután mindenki megitta a teáját, a vendéglátó megkezdi az edények és eszközök eltörlését, megtisztítását, mielőtt eltenné őket. Ekkor a vendégek megkérhetik a vendéglátót, hogy hadd vegyék szemügyre az eszközöket ők is, amire természetesen mindig igenleges választ kapnak. Ilyenkor nagy óvatossággal, sokszor csak kesztyűben vagy egy külön erre a célra készített kendővel megvizsgálhatják, megcsodálhatják a szerszámokat, edényeket ők is közelebbről, egyenként. Az óvatosság és tisztelet e szintje rendkívül fontos, hiszen a tárgyak lehetnek ereklyék, antik- vagy felbecsülhetetlen értékű tárgyak és akár 400 évvel ezelőttről is származhatnak.  

Ezek után a vendéglátó újra összegyűjti az edényeket és eszközöket, ezzel pedig a vendégek elhagyják a teaházat, szobát. A vendéglátó meghajol az ajtóban, és ezzel véget is ér a ceremónia. Egy ilyen ’’csadzsi’’-típusú összejövetel eltarthat akár négy óráig is, függően az alkalomtól, a vendégek számától vagy a felszolgált ételektől.

A csadó minden egyes mozdulatát – az eszközök használatát, a teáscsésze megcsodálását, a teapor csészébe kanalazását – mind nagyon specifikus, szabályokhoz kötött módon és nagy tisztelettel végzik. Ezeket a már-már technikákat összefoglaló nevükön temáenek, vagy otemáenek nevezzük, illetve elvégzésüket egy csadzsi során a „temáe gyakorlásának”. A temáenek rengeteg különböző formája van. Attól függ, melyiket gyakorolják a szertartáson, hogy milyen iskolához tartozik a teamester, milyen szezonban végzik a szertartást, milyen alkalomból, milyenek a körülmények, milyenek az eszközök illetve még sok más faktortól. A következők a temáe leggyakoribb, legklasszikusabb változatainak rövid leírásai.

Japánban, akik meg akarnak ismerkedni a „Tea Útjával”, általában csatlakoznak egy csoporthoz, köthöz, amelyben az emberek rendszeresen találkoznak, hogy gyakoroljanak egy adott szertartást, emellett pedig vannak úgynevezett „tea-klubok” is mind általános- és középiskolákban, mind egyetemeken és egyéb felsőoktatási intézményekben is, nem beszélve a felnőtt csoportokról.  

Egy alkalom egy ilyen csoportnál meg lehet tartva közösségi intézményekben, otthonokban vagy akár egy épp erre a célra létrehozott helyiségben is. Egy teaiskolában több csoport is tanulhat különböző turnusokban, időpontokban (pl. lehet külön csoport pl. nőknek, gyerekeknek, stb.).  

A diákok (vagy klubtagok) havonta fizetnek az órákért és az oktatásért, a helyiség bérléséért, ha erre szükség van, az eszközök használatáért, az iskola vagy az oktató csészéiért, magáért a teáért, illetve a süteményekért, édességekért. A tagoknak mind birtokukban kell, hogy legyen egy saját legyező, egy finom törlőkendő, egy káisi-papír (amiben az édességet hozzák, amivel megfogják), illetve egy kis tárca vagy táska, amelyben ezeket hordozzák. Noha a nyugati öltözködés ma már Japánban is igen divatos és gyakori, ha a tanár magasabb rangban van, vagy netán iemoto (iskolavezető, 家元), a kimonó viselete általában még ma is szükséges és kötelező, kifejezetten hölgyeknél. Bizonyos esetekben a haladóbb diákoknak meg van engedve, hogy az iskola jelét viseljék a családi címer helyett kimonójukon. Ez az engedély általában együtt jár azzal is, hogy a diák megkapja „te-nevét”, az úgynevezett csameit, ami attól kezdve a sajátja.  

Az új diákok általában a haladóbbak megfigyelésével kezdik tanulmányaikat, és noha az újakat általában a magasabb szinten lévő diákok tanítják, minél előrébb tart valaki tanulmányaiban, annál többet tanul majd az iskola egyik tanárjától is. A legmagasabb szinten lévő diákokat már csak a tanár taníthatja. Az első dolog, amit megtanul egy új diák, hogy hogyan nyissák és csukják a tolóajtókat illedelmesen, hogyan járjanak, lépkedjenek a tatamin egy teaházban, hogyan lépjenek be és távozzanak egy szobából. Mikor, hogyan és kinek hajoljanak meg, hogyan mossák, tárolják, és mire figyeljenek oda a különböző eszközöknél (pl. hogyan hajtogassák a törlőkendőt, hogyan tisztítsák rituálisan a csészéket, stb.). Amint ezen fontos tudásoknak birtokában vannak, megtanulják, hogyan viselkedjenek vendégként egy teaszertartáson: megtanulják a megfelelő szavak használatát, hogyan nyúljanak egy csészéhez, hogyan igyák a teát és egyék az édességet egy szertartás során és még sok minden más, aprólékos dolgot.  

Amint a fent említett alapokat elsajátították, a diákoknak megmutatják, hogyan készítsék elő a teaport használatra, azaz hogyan töltsék azt az ideiglenes tárolóedénybe, illetve hogyan mérjék ki a tökéletes mennyiséget (a porból és a vízből egyaránt). Ezek után megtanulják, hogyan és meddig keverjék őket, majd ha ezekkel már tisztában vannak, megkezdhetik egy egyszerűbb szertartás tartásának technikáit tanulni (ami általában az obon temáe). Amikor az első tanult szertartást már mesterien elsajátították, léphetnek csak tovább a következőre. A „Tea Útjának” tanulása megfigyelésen és gyakorlaton alapszik, a diákok nem igazán jegyzetelnek, sőt: a tanárok vagy tanítók általában kifejezetten kérik őket, hogy ne tegyék.  

Egy óra végén általában a tanár vagy tanító elmagyarázza, az adott nap mi volt a tokonomában, miért, illetve ad egy leírást az azon az órán evett ételekről, édességekről is, hiszen ezek is mind szimbolikus jelleggel bírnak. Szóba kerülhet továbbá a tanár által aznap használt füstölő, aznap hordott kimonó, illetve egyéb, szezontól és eseménytől függően változó faktor magyarázata is.  

Amint az iskola által tanított összes szertartás-típust elsajátították egy szinten belül, a diákok sokszor oklevelet kapnak egy hivatalos ceremónia keretében. Iskolától függően jelenthet mást és mást ez az oklevél: sokszor „csak” elismerés, hogy a diák meddig jutott, sokszor felhatalmazás egy következő fokozat, következő szertartás-típus, vagy temáe tanulásának megkezdésére. Egy ilyen kitüntetés azonban nem olcsó: a diákoknak nem csak a papír előállításáért és az eseményen való részvételért kell fizetniük, hanem sokszor tanáruknak is pénzt kell ajándékozniuk a köszönet jeleként. Minél magasabb szinten van a diák, általában annál drágább az oklevél is. 




#Article 90: Ausztrália (ország) (6948 words)


Ausztrália (), hivatalos nevén az Ausztrál Államszövetség független királyság, mely az ausztrál kontinenst, Tasmania szigetét és számos kisebb szigetet foglal magába. Területe alapján a világ hatodik legnagyobb országa. Északról Pápua Új-Guinea, Indonézia és Kelet-Timor; északkelet felől a Salamon-szigetek és Vanuatu; délkelet felől pedig Új-Zéland határolja tengeren. Fővárosa Canberra, és legnagyobb városa Sydney. Az ország a hatodik legnagyobb területű ország a Földön; az egyetlen olyan, amely egy egész kontinensre kiterjed, emellett Ausztrália és Óceánia legnagyobb országa. Az Egyenlítőtől délre, a 10. és a 40. szélességi kör között található.

A kontinens 1606-os holland hajósok által történt felfedezését követően 1770-ben keleti felét az angolok követelték és elkezdték betelepíteni ide az elítélteket, hogy velük kolonizálják Új-Dél-Wales területét 1788. január 26-át követően. Népessége fokozatosan emelkedett évtizedeken keresztül és az 1850-es évekre a kontinens nagy részét felfedezték és további öt önkormányzattal rendelkező királyi külbirtokot hoztak létre. 1901. január elsején a gyarmatok szövetségre léptek egymással és megalakították az Ausztrál Államközösséget. Ausztrália ettől fogva stabil liberális demokrácián alapuló politikai rendszert épített ki, amelyben szövetségi parlamentáris rendszer működik az alkotmányos monarchia államformájának keretein belül önálló rendelkezési joggal bíró tagállamai és területei felett. Az ország 24 millió lakosának jelentős része városlakó, amely főleg a délkeleti partvidék közelében összpontosul.

Ausztráliának van a tizenharmadik legnagyobb méretű gazdasága és a kilencedik legmagasabb egy főre jutó nominális GDP értéke a világon (IMF). A világon a második helyen áll az emberi fejlettségi index alapján, az országot igen magasra rangsorolják az életminőség, az egészség, az oktatás, a gazdaság szabadsága, a polgárok szabadsága és a politikai jogok tekintetében. Ausztrália az ENSZ, a G20-ak, a Nemzetközösség, az ANZUS, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a Kereskedelmi Világszervezet, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés és a Csendes-óceáni Fórum tagja.

Az ország neve a latin Terra Australis (déli föld) elnevezésből ered, melyet a déli félteke korábban fel nem fedezett, csak feltételezett szárazföldi területeire használtak. Az Australia kifejezés legkorábban feljegyzett felbukkanása angol nyelven 1625-ben tűnt fel az A note of Australia del Espíritu Santo című jegyzetben, melynek szerzője Sir Richard Hakluyt, melyet Samuel Purchas jelentetett meg Hakluytus Posthumus című művében, ami az eredeti spanyol elnevezés Austrialia del Espíritu Santo (A Szentlélek déli földje) anglicizált megfelelője. A holland melléknévi alakú Australische szót 1638-ban egy könyvben használták először Jakartában, hogy ezzel az elnevezéssel utaljanak az újonnan felfedezett déli földterületre. 1824-ben, az Admiralitás beleegyezett, hogy a kontinens megnevezése hivatalosan is Australia, magyarul Ausztrália legyen.

A szárazföld felfedezése után a kontinenst elnevezték Ausztráliának. A kontinens neve a brit gyarmati idők után, a függetlenedő domínium korában az itt létesülő politikai alakulatra is átment, ami értelmezési problémákhoz vezet, mivel az állam a teljes földrészt nem foglalja magába, a kontinenshez tartozik még Új-Guinea szigete és tágabb értelemben Új-Zéland egy része.

A név hasonlósága miatt még ma is gyakran megesik, hogy összekeverik Ausztria és Ausztrália nevét. Ez különösen olyan nyelvterületeken jellemző, ahol a két földrajzi név alakja hasonló (magyar, francia, szláv, angol nyelvterület). Németül viszont Ausztriát Österreich-nak, míg Ausztráliát Australien-nek nevezik. Ausztria neve egy helytelen latinosítás nyomán alakult ki az Ostarrîchi ónémet szóból, amely viszont keleti területet jelent. Az ausztrál szó viszont a déli féltekére utal.

Ausztrália szárazföldi területe  km²  amely az Ausztrál–Indiai-lemezen fekszik. Földjét az nyugatról az Indiai- és kelet felől a Csendes-óceán határolják. A déli szélesség 60. fokától délre eső tengereket a vízügyi világszervezet néhány éve hozott döntése alapján szokás Déli-óceánnak is hívni. Ázsiától az Arafura- és a Timor-tengerek választják el, valamint a Korall-tenger, ami Queensland partvidéke mentén húzódik, illetve a Tasman-tenger, ami Ausztrália és Új-Zéland között található. A világ legkisebb kontinense, ugyanakkor a hatodik legnagyobb ország a világon területét tekintve. Ausztráliára – mind méretét, mind elszigeteltségét tekintve – gyakran csak a „szigetszerű kontinens” néven hivatkoznak, és időnként a világ legnagyobb szigetének nevezik. Ausztrália 34 218 kilométeres partvonallal rendelkezik, a tengeri szigeteket nem számolva, és 814 250 négyzetkilométernyi tengeri területet tart az saját fennhatósága alatt az úgy nevezett exkluzív gazdasági zónában. Ehhez az exkluzív gazdasági zónához azonban nem számítják hozzá az Ausztrál Antarktiszi területet. A Macquarie-szigettől eltekintve, Ausztrália a déli szélesség 9. foka és 44. foka, valamint a keleti hosszúság 112. foka és 154. foka között terül el.

A Nagy-korallzátony, a világ legnagyobb korallépítménye, az északkeleti partvidéktől kis távolságra fekszik és több, mint 2000 kilométeres szélességben terül el. A Mount Augustus, a világ legnagyobb monolitja, Nyugat-Ausztráliában található. A 2228 méter magas Mount Kosciuszko a Nagy-Vízválasztó-hegységben a kontinens legmagasabb pontja. Ugyanakkor a Heard-szigeten található Mawson-csúcs 2745 méteres tengerszint feletti magasságával még ennél is magasabb. Az Ausztrál antarktiszi területen fekvő Mount McClintock és a Mount Menzies 3492 és 3355 méter magasak.

Ausztrália méretéből adódóan változatos tájegységekkel lehet találkozni az északkeleti trópusi esőerdőktől kezdve, a délnyugaton, délkeleten és keleten húzódó hegyláncokon át a középső területek sivatagos vidékéig. Ez a leglaposabb kontinens, a világ legrégebbi és legkevésbé termékeny talajával. Az ausztrál sivatagi, félsivatagi területek köznapi megnevezése az outback, amely a földterület jelentős részét magában foglalja. Ez a legszárazabb lakott kontinens, ahol az éves csapadékmennyiség kevesebb, mint 500 milliméter. A népsűrűség mindössze 2,8 fő/négyzetkilométer, ami az egyik legalacsonyabb a világon, habár a népesség egy jelentős része a mérsékelt éghajlatú délkeleti partvidéken él.

Kelet-Ausztráliát a Nagy-vízválasztó-hegység jellemzi leginkább, amely Queensland, Új-Dél-Wales és Victoria államok partvidékével párhuzamosan fut. Az elnevezés azonban nem egészen pontos, mivel a hegység egyes részei alacsony kiemelkedésekből állnak és a fennsíkok is jellemzően nem magasabbak 1600 méternél. A Kelet-ausztrál mérsékelt égövi erdőségek és a Brigalow füves puszták sávja a partvidék és a hegység között húzódnak, míg a vízválasztó hegység szárazföld felé eső részén nagy kiterjedésű füves puszta található.

A kontinens északnyugati sarkában homokkő sziklák és völgyek húzódnak meg Kimberleynél, és ettől délebbre Pilbara területén. A szárazföld belseje felé és egyre délebbre húzódva végeláthatatlan füves pusztaságok húzódnak: az Ord Victoria-síkság és a Nyugat-ausztráliai Mulga-bozótos. Kiemelkedések még a középső vidéken és délkeleten az Ayers Rock (Uluru néven is ismert), a híres homokkő monolit, a szárazföld belsejét pedig sivatagok foglalják el, mint például a Simpson-, Tirari-Sturt-kő-, a Gibson-, Great Sandy, Tanami, valamint a Nagy-Viktória- sivatagok, valamint a közismert Nullarbor-síkság a déli partvidéken.

Legészakibb pontja a trópusi esőerdőkkel borított York-félsziget. A Top End és Gulf Country látképét trópusi éghajlat miatt megfelelő élőhelyet találó erdőségek, árterek, füves puszták, esőerdők és sivatagok uralják.

A kontinens átlagosan 300 m-rel emelkedik a tenger szintje fölé; teljes területének mindössze 6%-a van 610 m-nél magasabban.

Területének 85%-át az úgynevezett Outback, vagy magyarra lefordítva a hátország alkotja, amelyet a világ egyik legősibb tája foglalja el. Vörös sziklák, vörös por, okkerszínű síkságok, bíbor színben úszó hegyek, ragyogó kék ég és magányos házikók jellemzik a végeláthatatlan sivatagi tájat.

Ausztrália földrajzi szempontból három részre osztható:

A kontinentális Ausztráliában három fő időzónát használnak:

Érdekességek:

Mivel a földrész igen száraz, kevés rajta a nagyobb vízfolyás. Említésre érdemes folyói a Darling és a Murray, amelyek a Nagy-Vízválasztó-hegység csapadékos lejtőjéről szállítják a vizet az alföld felé. A keleti lejtőkről sok bővizű, de rövid folyó fut a Csendes-óceánba. Legnagyobb időszakos tava az Eyre-tó, melynek kiterjedése állandóan változik. A kontinens nagy része lefolyástalan. Gyakoriak a sós tavak, sós mocsarak.

Ausztrália éghajlatát jelentős mértékben befolyásolják az óceáni áramlatok, amelyek összefüggésbe hozhatóak az időszakos szárazsággal, valamint trópusi alacsony légnyomású ciklonok fordulnak elő időszakosan a kontinens északi részén. Ezen tényezők okozzák az évről évre visszatérő esős időszakokat. Az ország északi részének túlnyomó része trópusi éghajlattal bír, ahol főleg a nyári monszun idején hullik csapadék. Nyugat-Ausztrália délnyugati részén Mediterrán éghajlat uralkodik. A délkeleti országrész (beleértve Tasmaniát) mérsékelt éghajlatú.

Az ausztrál meteorológiai intézet 2011-es éghajlati állásfoglalásában azt írták, hogy a 2011-es év alacsonyabb hőmérsékleti átlagai a La Niña jelenségnek köszönhetőek, ugyanakkor az időjárási mintázat alakulása a kétezres évek első tíz évében egyértelműen és egyre jelentősebb mértékben azt mutatja, hogy a hőmérséklet átlagos értéke fokozatosan emelkedik és a 2002–2011 közti időszak feltehetően az első két legmelegebb hőmérsékletű tízéves időszak volt az ország történetében. Ekkor mintegy 0,52 fokkal alakult magasabban az átlaghőmérséklet, mint a sokéves átlag. Az ország hőmérsékleti értékeinek mérése 1910-ben kezdődött el és ez idő óta a 2014-es év volt a harmadik legforróbb év az ország történetében. A vízkorlátozások meglehetősen gyakoriak az ország egyes régióiban és városaiban, főleg a városi népesség emelkedése és a helyi szárazságok, aszályok következtében. Kontinens-szerte komolyabb áradások követik rendszeresen a hosszabbra nyúló aszályos időszakokat, melyek átöblítik a szárazföld belsejében futó vízrendszerek medreit, amely vízfolyások ilyenkor kilépnek medrükből és a szárazföld belsejében fekvő ártéri területek ekkor ismételten víz alá kerülnek. Ez történt Kelet-Ausztráliában 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben a kétezres évek ausztráliai szárazsága után.

Földrajzi elhelyezkedése következtében Ausztrália egyharmadára a trópusi, kétharmadára a mérsékelt óceáni éghajlat a jellemző. Az évszakok az európaihoz képest féléves eltolódásban váltják egymást: amikor nálunk tél van, ott akkor van nyár.

A partközeli területeken az óceánok, tengerek kiegyenlítő hatása mérsékli a téli és nyári, illetve a nappali és éjszakai hőmérsékleti szélsőségeket. Sydney-ben például a januári – tehát nyári – középhőmérséklet 22 °C, júliusban – tehát télen – általában 12 °C körül van. (Viszonyításul: Budapesten a téli-nyári átlagos középhőmérsékleti érték közötti különbség 23 °C körüli.)

A belső területeken azonban szélsőséges hőmérsékleti értékek is jellemzőek a kontinentális éghajlati hatás miatt. Meghatározza a hőmérséklet alakulását a tengerszint feletti magasság is. Az éghajlat további alakítói a légáramlások: a nyári passzátszelek, amelyek bőséges csapadékot (nyári monszun) hoznak a kontinens északi, északkeleti részére és a keleti partvidékre.

A téli időszakban a nyugati szélrendszer esőfelhői öntözik a déli, délkeleti partokat és Délnyugat-Ausztráliát. A kontinens belsejében és északon – a délkeleti passzátszelek miatt – azonban a tél száraz. Mivel magas hegyek nem szabdalják a légköri képződményeket, gyakoriak a szélsőséges időjárási jelenségek, a hatalmas szárazságok vagy a pusztító áradások. Ausztrália északi partvidékén november és március között pusztító hurrikánok söpörhetnek végig.

Habár Ausztrália jelentős része sivatagi, vagy félsivatagi terület, ennek ellenére az élőhelyek változatos és sokszínű mozaikja jött létre rajta a hegyvidéki, alpesi élőhelyektől, egészen a trópusi őserdőkig és az ország emiatt meglehetősen változatos élővilággal rendelkezik. Többek közt a gombáknak mintegy 250 000 faja, melyeknek, csak mintegy 5 százalékát ismerjük pontosan, fordul elő Ausztráliában. A kontinens kora, meglehetősen változatos időjárási mintázatai, valamint hosszú ideje tartó földrajzi elszigeteltsége nyomán az ausztráliai biota egyedi. Az itt élő virágos növények mintegy 85 százaléka, az itt élő emlősök 84 százaléka, az itt élő madárfajok több, mint 45 százaléka, valamint a part menti vizekben élő mérsékelt övi halfajok mintegy 89 százaléka endemikus faj. Ausztrália rendelkezik a világon a legtöbb őshonos hüllővel, melyekből 755 faj él itt.

Az ausztrál erdők jelentős részét örökzöld fajok alkotják, részben eukaliptuszok a kevésbé száraz vidékeken, melyek helyét a szárazabb félsivatagi részeken az akácia veszi át. Ausztrália közismert emlősei közt találjuk a kengurukat, a koalát, a vombatot, valamint a madarak közül az emut és a kookaburrát. Ausztráliában gyakoriak az állatok támadásai, többek közt a világ legmérgesebb kígyói közül is számos faj él e vidéken. A dingó behurcolt faj, melyet az ausztronéz emberek hoztak magukkal mintegy 3000 évvel időszámításunk előtt. Számos állat és növényfaj halt ki röviddel azután, hogy az első emberek megtelepedtek e vidéken, beleértve az ausztráliai megafaunát; míg mások az európaiak letelepedésével pusztultak ki, köztük az erszényes farkas is.

Ausztrália ökorégiói közül számos helyet és az ezen belül otthonra találó fajokat veszélyeztetik a különböző emberi tevékenységek, a behurcolt állat- és növényfajok, utóbbiak közt számos invazív növényfaj is akad, valamint különböző gomba- és növényfajok. Mindezen tényezők összessége vezetett ahhoz, hogy Ausztrália rendelkezik a legmagasabb kihalási aránnyal az egész világon az emlősöket tekintve. A szövetségi Environment Protection and Biodiversity Conservation Act 1999 biztosítja a törvényes kereteket a veszélyeztetett fajok védelméhez. Számtalan védett területet hoztak létre az ország biodiverzitásának védelmében, hogy megőrizzék és megvédjék az egyedi ökológiai rendszereket, melyet a Biodiversity action plan rögzít, ezen kívül 65 vizes élőhely tartozik az ország területén a Ramsari egyezmény hatálya alá, valamint 16 helyszín került fel a természetvédelmi világörökség listájára. . A Környezetvédelmi Teljesítmény Index 2014-es eredményei alapján Ausztrália a harmadik helyen áll a világ 178 országa között a környezetvédelem terén.

Ausztráliának növény- és állatvilága egyedülálló, mert évmilliók óta elkülönült a többi kontinenstől. Egykor Ázsia keleti részéhez csatlakozott, de úgy 50 millió éve különvált tőle – ekkor keletkezett a Maláj-félsziget tengerbe nyúló földnyelve. Abban az időben háromféle emlőscsoport népesítette be Földünket: a tojással szaporodó kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek. A kloákás és az erszényes emlősök 50 millió évvel ezelőtt érkeztek Ausztráliába, mielőtt a tenger végképp elválasztotta volna az ázsiai földrésztől. A végeláthatatlan síkságokat kenguruk népesítették be, és itt telepedtek le a kisebb erszényesek is, mint a talajba vájt alagutakban közlekedő közönséges vombat és patkánykenguru. A leginkább az európai farkasra emlékeztető tasmán tigris volt a csúcsragadozó, a tasmán ördög funkciója a mi kontinensünkön honos menyétfélékének (nyest, hermelin stb.) felelt meg. Az északi erdők fáit a kuszkuszok, a koalák és az erszényes mókusok népesítették be. Ez az egyedülálló, gazdag állatvilág veszélybe került. A gyarmatosítók különféle állatokat telepítettek be: a prériket elpusztító nyulakat és birkákat, amik Ausztrália szárazabb vidékeire szorították ki a kengurukat. A macskák és rókák megjelenése nyomán a zsírfarkú erszényescickányt, a vombatot és a közönséges erszényesnyulat hamarosan a kihalás fenyegette. Ausztrália különleges növényei közül híresek az eukaliptuszok (közülük egyes fajták leveleit előszeretettel fogyasztják a koalák, valamint az akáciafélék és a kefevirágok. Az ausztráliai növényfajok közös jellemzője a nagy fényigény.

A kontinens erdősültségét a helyi források 21 százalékosnak veszik, mert erdőnek minősítenek minden olyan területet, amelyet ténylegesen vagy potenciálisan 2 m-nél magasabb növénytakaró borít, és záródása több mint 20%. Az így számolt 164 millió hektárból kb. 100 millió európai fogalmak szerint valójában bozót, 45 milliót pedig nyitott szavannaerdő. A zárt, trópusi esőerdő területe 4,6 millió ha; ennek 70 százaléka ma védett.

Ausztrália egy egész kontinens, hatalmas kiterjedésű érintetlen területekkel. A szövetségi és tagállami kezelésben lévő, összesen 560 nemzeti park az ország területének 7,55%-ára terjed ki.

Az UNESCO az alábbi területeket tekinti természeti világörökségnek:

 a Murray folyó felső folyásán. A környezet védelme fontos politikai kérdés Ausztráliában

Az országban szén-dioxid adót vezettek be 2012-ben, hogy ezáltal is elősegítsék Ausztrália szén-dioxid kibocsátásának csökkentését, ám ezt a liberális kormányzat visszavonta 2014-ben. Amióta ezt az adófajtát visszavonták, azóta a kibocsátás mértéke ismét emelkedni kezdett.

Az ausztrál kontinens emberek által történő birtokba vételére mintegy 42 000 és 48 000 évvel ezelőtt kerülhetett sor, feltehetően a mai Délkelet-Ázsia felől nyíló sekély tengeren és földhídon keresztül érkező emberek bevándorlása során. A kontinens ezen első lakosai vélhetően az ősei a ma élő bennszülött ausztráloknak.
A tizennyolcadik század végén megalapított első brit település előtt, már mintegy 50 000 évvel korábban Ausztrália földjét a bennszülött ausztrál őslakosok népesítették be,
akik kimutathatóan mintegy 250 nyelvcsalád nyelveit beszélték. Sorsuk számos rokon vonást mutat az észak-amerikai indián népek golgotájával. Az európaiak megtelepedése idején az őslakosok többsége még vadászó-gyűjtögető életmódot élt, melyhez összetett szóbeli mondavilág tartozott, melynek szellemi öröksége a föld tiszteletét hordozta magában és az Álomidőben hittek. A torres-szigeteki őslakosok etnikailag melanéziai származásúak, akik eredetileg mezőgazdasági termeléssel és vadászó-gyűjtögető életmóddal tartották fenn magukat. Az északi partvidéket és az Ausztrália közeli vizeket időnként a Délkelet-Ázsiából kirajzó tegerészek keresték fel.

A 18. századig az európaiak által teljesen lakatlan földrész Terra Australis Incognita-ként élt az európaiak gondolkodásában; egy kontinens ismeretlen határokkal. A kor térképészei Déli Földnek hívták. Az őslakosok a feltevések szerint Délkelet-Ázsiából, a mai Indonézia szigetei felől érkeztek. A legújabb antropológiai kutatások szerint Ausztráliában vívták az első csatát a Földön, mint ahogy gondolatait is itt rögzítette először az ember.
A bennszülöttek kultúrájának minden része a nomád életmódról tanúskodik. A mítoszok szerint őseik óriás kenguruk voltak (vagy kígyók, emuk), akik dalaikkal alkották meg a tájat, adtak életet a növényeknek, állatoknak, embereknek. A teremtés után eggyé váltak a Földdel (totemek tisztelete innen ered). A bumerángot kb. 10 000 évvel ezelőtt találták fel az őslakosok, de csak néhány középső sivatagos területen használták, kisebb állatok elejtésére.

A 15. században a kínai Cseng Ho admirális több felfedező utazást tett az Indiai-óceánon, de csak a szomáliai Mogadishuig jutott el. A kínaiakat az Indiai-óceánon a portugálok és a spanyolok követték, amikor a 16. században valószínűleg elérték Ausztrália északi partjait. 1602-ben megalapították a Holland Kelet-indiai Társaságot és kereskedelmi állomásokat alakítottak ki. A holland Willem Janszoon volt az első európai, aki partra szállt a kontinensen, 1606-ban. Ő és hajós társai figyelhették meg e kontinenst legelőször a Cape York-félszigetnél 1606 elején, majd február 26-án partot értek a Pennefather-folyónál, a mai Weipa városkánál, a York-félszigeten. A hollandok feltérképezték a szárazföld teljes északi és nyugati partvidékét és elnevezték az új kontinenst Új Hollandiának a 17. században, de nem tettek lépéseket a letelepedésre. 1607-ben a spanyol Luis Vaez de Torres hajózott végig először a később róla elnevezett szoroson, mely Új-Guineát és a York-fokot kötötte össze. 1642-ben a holland Abel Tasman elérte a mai Tasmaniát, felfedezte Új-Zélandot.

William Dampier, angol felfedező és privateer, partot ért Új Hollandia északnyugati partvidékén 1688-ban, majd 1699-ben egy újabb út során visszatért ide.

Az amerikai függetlenségi háborúban az angolok elvesztették újvilági gyarmataikat. Az amerikai gyarmat elvesztése miatt a brit kormány 1783-ban hajóflottát küldött, a First Fleet néven ismertté vált flottát, Arthur Phillip kapitány parancsnoksága alatt, hogy megalapítsanak egy új fegyenctelepet Új-Dél-Walesben.

Az őslakos népesség létszámát 1788-ban 750 000 és 1 000 000 közé tették, amely az első telepesek megjelenése óta elmúlt 150 év során folyamatosan csökkent, legfőképpen a fertőző betegségek terjedése miatt.

A második flotta, melyet gyakran a „halál flottájaként” is emlegettek (278 elítélt vesztette életét a hónapokig tartó út során az első flotta 48 halálos áldozatával szemben és a túlélők is komoly betegen szálltak partra) 1790-ben életmentő ellátmánnyal megrakva érkezett. Habár az első civil telepesek már 1793-ban megérkeztek, 1823-ig Új-Dél-Wales fegyenctelepként működött, főként fegyencek, katonák, matrózok és azok családjai által népesítve be a kolóniát.

Hamarosan megjelentek a bordélyok, a Bengáliából importált rum és az első gyilkosságokat is elkövették. A rendteremtésre London 1805-ben William Bligh-t küldte a gyarmatra. 1808-ban a gyarmat fellázadt ellene, ahogy annak idején a Bounty is. Utódja, Lachlan Mecquarie által végrehajtott reformok a szabad telepedők számára is vonzóvá tette Ausztráliát. Házakat, közműveket építettek és megnyílt az első bank is. Sydney tíz év alatt várossá lett. 1813-ban kelt át egy expedíció a Kék-hegységen (a Nagy-Vízválasztó-hegység) és pillantotta meg a mögötte elterülő sivatagot. 1817-ben elfogadták Matthew Flinders javaslatát, hogy a földrészt Új-Hollandia helyett Ausztráliának nevezzék.

A bennszülöttek fegyveres ellenállása rendszerint lemészárlásukkal végződött. 1856-ban született az első törvény a victoriai bennszülöttek védelmére, de ekkor már csak 50 000 őslakos élt a kontinensen.
A kormányzat asszimilációs irányelve az 1869-es Aboriginal Protection Act elnevezésű törvénnyel kezdődött el, melynek eredményeképpen rengeteg bennszülött gyermeket szakítottak el családjától és közösségétől. Rájuk az ausztrál köznyelv a Stolen Generations kifejezéssel hivatkozik, ami ellopott nemzedéket jelent magyarul. Ez a gyakorlat is nagyban hozzájárult a bennszülött népesség csökkenéséhez.

Van Diemen’s Land, a mai Tasmania első települése 1803-ban jött létre és 1825-től önálló kolóniaként működött. Az Egyesült Királyság 1829-ben jelentette be igényét és fennhatóságát Nyugat-Ausztrália iránt, majd Új-Dél-Wales tartományától leválasztva 1836-ban Dél-Ausztrália, 1851-ben Viktória, 1859-ben Queensland és 1863-ban a független és szabad (azaz nem fegyenctelep) Dél-Ausztrália tartományaként az Északi terület tartományát hívta életre. Viktória és Nyugat-Ausztrália szintén szabad tartományként alapíttatott, később azonban befogadott fegyenceket, akiket az anyaország egészen 1864-ig deportált a kontinensre. Ugyan a földrész nagy része sokáig felfedezetlen maradt 1826-ban vagy 29-ben  Nagy-Britannia bejelentette egyeduralmát.

A brit korona 1823-as törvényével (New-South-Wales Act) életre hívta a Legfelsőbb Bíróságot és a Törvénykezési Tanácsot – gyakorlatilag felelős parlamentet. Ezen lépésekkel kívánta a korona bevezetni az angol polgári törvénykezést és rendet. Földkérdésekkel azonban egészen az 1830-as évekig nem foglalkoztak. Eleinte a felfedezők és bennszülöttek kapcsolata békés volt, alapvetően élelem, víz, szerszámok, ruhák és egyéb termékek cserekereskedelmében merült ki. Ez a viszony azonban hamarosan romlani kezdett, amint az őslakosok ráeszméltek, hogy a föld és annak kincsei – amely a megélhetésüket biztosította – veszélybe került. Konfliktusokkal tűzdelt évtizedek után 1835-ben született két megállapodás a gyarmatosítok és az Aboriginal Kulin törzs között 600 ezer hold „megvásárlásáról” Melbourne környékén. Ez és ehhez hasonló ügyletek hatására Sir Richard Bourke, Új-Dél-Wales kormányzója nyilatkozatban jelentette ki, hogy a brit korona képviselőinek érkezése előtt Ausztrália földje senkinek tulajdonát nem képezte. A kérdés ezen irányú megközelítése egészen 1992-ig, a  esetéig gyakorlatban volt.

Az aranyláz az 1850-es évek elején kezdődött Ausztráliában, majd az Eurekai lázadáshoz vezetett, amely a bányászati jogok díjai miatt tört ki 1854-ben polgári engedetlenségbe torkollott.

Az aranyat keresők falvakat hoztak létre a kontinens belsejében, a Darling és a Murray mentén. Melbourne-ből nagyvárost teremtett az arany, szállodákkal, színházzal, bankokkal és közvilágítással.
Több helyen találtak ezüstöt, rezet, cinket, melynek ipari mértékű bányászata a gazdaság forrása lett. 1854-ben a ballarati bányászok létrehoztak egy Reformligát, hogy tiltakozzanak a bányászati adó mértéke és a beszedés embertelensége miatt. Gátat építettek, és fegyverrel védték magukat. 30 bányász és 5 katona esett el a félórás ütközetben, ami végül is felgyorsította a reformokat. Az Eureka-gátnál lezajlott csata fontos epizódja lett az ausztrál történelemnek és folklórnak, amely nagyra tartja a bajtársiasságot és a természeti erőkkel dacoló férfiasságot.

Távíróállomásokat állítottak fel, amelyek – Szingapúron át – kapcsolatban álltak Londonnal. A központi távíróállomás, a Telegraph Station Ausztrália közepén épült, és egy város, Alice Springs magja lett.

A legendás útonálló, Ned Kelly, az ausztrál folklór központi figurája. 1868-tól Anglia már nem deportált elítélteket Ausztráliába, a kontinens öt gyarmata egyre inkább szabad országként kezdte életét élni.

Ám a szabadságot a „Fehér Ausztráliában” hívők gondolták csak természetesnek: a faji megkülönböztetés törvény által védett irányelv lett, amikor 1901-ben az ázsiaiak bevándorlását lehetetlenné tévő törvény megszületett.

Queenslandben olajat találtak, továbbá hatalmas vasérc- és bauxit-, ón-, urán-, kvarc- és kőszénlelőhelyeket fedeztek fel; Dél-Ausztráliában a világ legnagyobb opálmezőjére bukkantak.

Átmenetileg Melbourne lett a főváros, de hogy véget vessenek a Sydney-vel való rivalizálásnak, az állam megvásárolta a leendő ausztrál fővárosi területet, és Walter Burley Griffin amerikai építészt megbízta Canberra alaprajzának és városszerkezetének megtervezésével.
A Szövetségi fővárosi terület (később átnevezték Ausztráliai fővárosi területre) 1911-ben alakult meg az akkor még leendő főváros, Canberra környékén. Melbourne időszakosan adott otthont a kormánynak 1901 és 1927 között, amíg Canberra városát felépítették. Az Északi terület Dél-Ausztrália kormányának fennhatósága alól 1911-ben került át a szövetségi parlament fennhatósága alá.

Ausztrál katonák harcoltak a nyugati front minden fontosabb ütközeténél. A fronton szolgáló mintegy 416 000 katonából mintegy 60 000 fő életét vesztette a harcok során és további 152 000 fő szenvedett sérüléseket.

Az ausztrál hadsereg igen jelentősen kivette részét a japánok elleni harcokban, de éppúgy jutottak ausztrál erők Európába és Afrikába is, a Németország és Olaszország elleni harcokba. A háború után a gazdaság virágzásnak indult.

A második világháborút követően Ausztrália támogatta az Európából érkező bevándorlást. A hetvenes évek óta, mikor eltörölték az úgy nevezett fehér ausztrália irányelvet már támogatják az Ázsiából történő és a máshonnan történő bevándorlást is. Ennek eredményeképpen megváltozott az ország demográfiai összetétele, kultúrája és önképe. Európából érkeztek németek, olaszok, magyarok, görögök, lengyelek, szerbek, horvátok. Ausztrália tejjel-mézzel folyó tágas Kánaánnak tűnt: végül 5 millió európai telepedett le.

Az 1999-ben a köztársasági államforma bevezetéséről tartott népszavazás során a választók 55 százaléka elutasította annak a lehetőségét, hogy Ausztrália államformája a Nagy-Britanniával perszonálunióban álló monarchia helyett a köztársaság legyen. Az államok és területek mindegyikében a köztársasági államforma elleni szavazók voltak többségben

Japán vált a fő gazdasági partnerré és ma a bevándorlók fele is Ázsiából jön, de nyugati típusú ország maradt.

Az Ausztrál Államszövetség államformája parlamentáris föderatív monarchia perszonálunióban Nagy-Britanniával és több más nemzetközösségi királysággal. Az ország 1901 óta államszövetség, az államfő a mindenkori brit uralkodó, jelenleg II. Erzsébet királynő, akinek hivatalos címe Ausztrália királynője (Queen of Australia). Minden tagállamnak saját kormánya és parlamentje van, tehát széles körű autonómiával rendelkeznek. A központi kormány székhelye Canberra városában van, mely önálló szövetségi terület. Az országban többpártrendszer van. A törvényhozó testület az Északi területen, az Ausztráliai fővárosi területen és Queenslandben egy, minden más államban két házból áll. Minden állam élén a királynőt képviselő kormányzó áll (az Északi terület élén az adminisztrátor), akit az adott állam kormányfőjének javaslatára az uralkodó nevez ki. Ezek államformája alkotmányos monarchia, egyben szövetségi állam. A központi törvényhozó hatalmat a Szövetségi Parlament látja el.

A szövetségi törvényhozó hatalom szerepét a Szövetségi Parlament, a szövetségi végrehajtó szerepét a Szövetségi Kormány tölti be, élén a miniszterelnökkel.

A szenátusban (az ausztrál országgyűlés felsőházában) 76 szenátor van: tizenkettő fő minden egyes tagállamból, kettő-kettő fő pedig a szárazföldi területekről (az Ausztráliai fővárosi területről és az Északi területről). A szenátorok mandátuma hatéves időtartamú, kivéve azokat, akiket a területekről választottak meg, mert számukra nincs meghatározva konkrétan a mandátumuk időtartama, hanem az alsóházban meghatározott ciklusokhoz van rögzítve.

Az ausztrál országgyűlés alsóháza 150 egyéni választókerületben megválasztott tagból áll, melyeket elektori választókerületekben választanak meg, amelyek száma az adott tagállam népességének arányában van meghatározva úgy, hogy eredetileg minden tagállam öt garantált hellyel rendelkezik az alsóházban.

A tagállamok parlamentjei törvényeket hozhatnak az oktatást, a büntetőjogot, az állam rendőri szerveit illetően, az egészségügy, a közlekedés és a helyi kormányzat terén, ugyanakkor az államközösség parlamentjének nincs különleges jogalkotási szerepköre ezeket illetően.

A legnagyobb támogatást élvező párt alakíthat kormányt az ausztrál országgyűlésben (House of Representatives) és ennek a pártnak a vezetője lesz a kormányfő. Azokban az esetekben, amikor nincs olyan párt, amely megszerezte volna a többséget, a főkormányzó alkotmányos joga kijelölni a miniszterelnök személyét és, ha bizalmatlanság éri a parlament részéről a miniszterelnök személyét, akkor menesztenie kell.

Abban az esetben, ha nincsen meg a többségi támogatottság egyetlen párt esetében sem, akkor az ausztrál főkormányzó alkotmányos joga kijelölni a miniszterelnök személyét, illetve a miniszterelnököt lemondathatja posztjáról, ha az elvesztette a parlament bizalmát.

Független képviselők és különféle kisebb pártok is be szoktak jutni az ausztrál törvényhozásba, főleg az ausztrál parlament felsőházába.

Az ausztrál politika, az európaihoz hasonlóan két nagy tömbre osztható:

És egyéb kisebb, de a tartományi parlamentekben esetleg jelentős pártok:

Ausztrália hat szövetségi államból – Új-Dél-Wales (NSW), Queensland (QLD), Dél-Ausztrália (SA), Tasmania (TAS), Victoria (VIC) és Nyugat-Ausztrália (WA) – és három szárazföldi területből áll – az Ausztráliai fővárosi terület (ACT), Jervis-öböl terület (ACT) és az Északi terület (NT). A legtöbb tekintetben ez utóbbi három terület ugyanúgy működik, mint a tagállamok, kivételt képez ez alól az államközösség törvényhozásának meg van az a törvényi felhatalmazása, hogy módosítsa, vagy elutasítsa a területek törvényhozásain keresztüljutott törvényeket, javaslatokat.

Ausztrália az OECD és a Világkereskedelmi Szervezet tagja, és számos kétoldalú egyezményt kötött, legutóbb például az Egyesült Államokkal, és közelebbi gazdasági kapcsolatokat kötött Új-Zélanddal, valamint egy újabb szabadkereskedelmi egyezményről folytak a tárgyalások Kínával az Ausztrália–Kína Szabadkereskedelmi Egyezmény keretein belül—továbbá Japánnal, valamint Dél-Koreával 2011-ben. Az Ausztrália–Chile szabadkereskedelmi Egyezmény, valamint 2015 novemberében a Transz-Csendes-óceáni Partnerség került a törvényhozás elé ratifikálás céljából.

A 2005–06-os költsgvetés 2,5 milliárd ausztrál dollár értkű keretet tartalmazott, melyet a gazdasági fejlődés támogatására különítettek el. Ausztrália a tizenötödik helyen áll a Center for Global Development 2012-es Commitment to Development Indexében.

Az Ausztrál Védelmi Erők főparancsnoki tisztségét Ausztrália főkormányzója tölti be, aki a fegyveres erők bevetését a mindenkori kormány tanácsai alapján rendeli el. Míg a mindennapi műveletek a főparancsnok személye alá tartozik, addig a széleskörű adminisztrációs teendők és a honvédelem irányelveinek kidolgozása az ausztrál honvédelmi miniszter és az Ausztrál Védelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik.

A 2015–16-os költségvetésben egy 31,9 milliárd ausztrál dollár értékű keretet szabtak meg a védelmi kiadások fedezésére, ami az ország bruttó nemzeti össztermékének 1,92 százalékát képezi. Ez a világon a tizenharmadik legmagasabb honvédelmi költségvetés. Ausztrália érintett volt az ENSZ regionális békefenntartó missziójában, katasztrófavédelmi segítségnyújtásban, valamint több fegyveres összetűzésben, beleértve Irak 2003-as megszállását. Jelenleg mintegy 2,241 fő szolgál 12 nemzetközi műveletben, különböző méretű erőkkel, olyan hadszíntereken, mint Irak, vagy Afganisztán.

Ausztrália fegyveres erői – az Ausztrál Védelmi Erő (ADF) – amely három haderőnemből áll: a Királyi Ausztrál Haditengerészet (RAN), az Ausztrál Hadsereg és a Királyi Ausztrál Légierő (RAAF), összes létszáma 81 214 fő (beleértve 57 982 hivatásos állományú és 23 232 tartalékost) a 2015 novemberi állapot szerint.

Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Malajzia és Szingapúr mellett, Ausztrália a Five Power Defence Arrangements elnevezésű regionális védelmi egyezmény részese. Mivel az ország az egyik alapító tagja az Egyesült Nemzetek Szervezetének, Ausztrália erősen elkötelezett a többnyelvűség felé és nemzetközi segélyprogramot tart fenn mintegy 60 ország közreműködésével.

Ausztrália jóléti állam, melynek bevételei sokféle forrásból származnak, beleértve a bányászati termékek kivitelét, a telekommunikációt, a pénzügyi szektort és a gyáripart. Az országban a piacgazdaság virágzik, viszonylag magas az egy főre jutó éves GDP értéke és viszonylag alacsony a szegényebb népesség aránya. Az átlagos jólét tekintetében Ausztrália Svájcot követően a második helyen állt a világon 2013-ban, habár a 2000–2001-es időszak 10,2 százalékos arányáról 2013-ra 11,8 százalékos arányra emelkedett a nemzeti szegénységi ráta. A Credit Suisse kutatóintézete kimutatta, hogy az ország rendelkezik a legmagasabb medián vagyonnal a világon és 2013-ban a világon a második legmagasabb volt a felnőttekre számított vagyon nagysága.

Az ausztrál dollár az ország hivatalos fizetőeszköze, továbbá hivatalos pénzneme a Karácsony-szigetnek, a Cocos-szigeteknek (Keeling), a Norfolk-szigetnek, akárcsak a Csendes-óceánon fekvő Kiribati, Nauru és Tuvalu államoknak. Az Australian Stock Exchange és a Sydney Futures Exchange 2006-os összeolvadásával az így létrejövő Australian Securities Exchange vált a kilencedik legnagyobb tőzsdévé a világon.

A Gazdasági Szabadság Index 2010-es eredményei alapján a harmadik helyen állt az ország, Ausztrália gazdasága a tizenkettedik legnagyobb gazdaság a világon a GDP névleges értékét tekintve és fejenként számolva az ötödik legmagasabb névleges GDP-vel rendelkezik a világon, melynek értéke 66 984 ausztrál dollár. Az ország a második helyen állt az ENSZ Emberi fejlettségi index 2011-es listáján és a Legatum Prosperity Index 2008-as listáján az első helyet foglalta el. Ausztrália nagyobb városainak mindegyike jó helyezéseket ér el a különböző globális jóléti és fejlettségi felméréseken. 2014-ben Melbourne már zsinórban a negyedik évben érte el az első helyezést a világ legélhetőbb városainak listáján, valamint Adelaide az ötödik, Sydney a hetedik, míg Perth a kilencedik lett ugyanezen listán. A teljes kormányzati adósság 190 milliárd ausztrál dollárra rúg, ami mintegy 20%-a volt a GDP-nek 2010-ben. Ausztráliában az egyik legmagasabb ingatlanárak vannak a világon és ezzel párhuzamosan az egyik legmagasabb a háztartások eladósodottsági szintje.

Ausztrália gazdasága több, mint 15 éven keresztül 3,6 százalékkal emelkedett átlagosan éves szinten, ami magasabb érték, mint az OECD éves 2,5 százalékos átlaga. Ausztrália volt az egyetlen olyan gazdaság, amely nem tapasztalt recessziót a 2008-as gazdasági válság során. Ugyanakkor Ausztrália hat legnagyobb kereskedelmi partnere recesszióba süllyedt a válság idején, amely hátrányosan érintette az ország gazdaságát is, főleg a következő évek növekedési ütemét vetette vissza jelentős mértékben. 2012 elejétől kezdve, 2013 elejéig az ausztrál gazdaság fokozatosan bővült, ám néhány olyan államban, ahol nincs a bányászat jelen, illetve az ország bányászathoz nem kapcsolható gazdasági ágai recessziót könyvelhettek el.

A Hawke kormányzat 1983-ban bevezette az ausztrál dollár esetében az úgy nevezett lebegő árfolyamot és részben csökkentette a pénzügyi rendszer szabályozását. A Howard kormány ezt követően a munkaerőpiacon csökkentette a szabályozások mértékét és további privatizációkat hajtottak végre állami kézben lévő vállalatok magánosításával, melyek közül a legjelentősebb a távközlési vállalatok eladása volt. A közvetett adórendszer lényegesen megváltozott 2000 júliusában a 10 százalékos Áfa bevezetésével. Az ausztrál adórendszerben a vállalatok és a magánszemélyek jövedelmi adót fizetnek, ami a kormányzat bevételi forrásainak gerincét adja.

Ausztrália a hús (marha és bárány), a gyapjú, a szén, az arany, a vasérc, az alumínium, a műszaki, valamint a közlekedési eszközök, és a búza exportjában világelső, de legalábbis az elsők közé tartozik.

Import termékek a számítógépek, irodafelszerelések, telekommunikációs berendezések és alkatrészek, nyersolaj és az olajtermékek.

A Világbank 1995-ös felmérése szerint Ausztrália a világ leggazdagabb országa, mert minden egyes polgárára 1,1 millió ausztrál dollár nemzeti vagyon esik.

Ausztrália gazdasági adatai 2013-2020 közt:

A külterjes jelleg, a családi tulajdon és a magasfokú specializáció jellemzi a mezőgazdaságot. A teljes agrártermelés 70%-a kerül exportra (gyapjú, búza, cukor, hús). A világ gyapjútermelésének negyede Ausztráliából kerül ki.

A mezőgazdaság elrendeződése a tengerpartoktól a kontinens belseje felé zonális:

belterjes növénytermesztés

Átlagosan 300 ha alatti farmokon, sűrűn lakott térségeken alakult ki.

belterjes állattenyésztés

átmeneti jellegű gazdálkodás

Búzatermelő övezet, telepszerű juh- és szarvasmarha-tenyésztéssel.

külterjes állattartás

Ásványkincsekben gazdag ország (bauxit, ólomérc, vasérc, nikkelérc, uránérc, rézérc, ónérc, ezüst, gyémánt, feketekőszén). A gazdaságban meghatározó szerepe van a bányászati termékek exportjának.

Az ipar gerincét a vaskohászat, a gépgyártás és az elektronikai ipar, illetve az élelmiszeripar adja, 70%-a délkeletre, Új-Dél-Wales és Victoria területére telepedett.

Vas- és acélkohászat Adelaide (Whyalla), Newcastle, Sydney (Port Kembla), Perth (Kwinana) városokban települt legfőképpen.

Timföldgyártás az Arnhem-földön (Észak-Ausztrália), valamint Gladstoneban települt.

Alumíniumkohászat Newcastle, Geelong, Launceston (Tasmania) területén jellemző.

Gép- és gépkocsigyártás Melbourne, Sydney és Adelaide városokban van.

Elektronikai ipar Adelaide és Geelong városokban van.

Vegyipar a kikötővárosokban jellemző.

Főbb áruk : 

Főbb kereskedelmi partnerek (2017-ben):

Közútvonalak hossza:  km

A kontinenst a nagy távolságok és a ritka településszerkezet jellemzi. A belföldi teherszállítás nagy részét speciális kamionokkal, úgynevezett Road Trainekkel („országúti vonat”) bonyolítják le. Az úthálózat főleg a sűrűn lakott zónákban – ezek elsősorban a déli és keleti tengerparti övezetekben és a nyugat-ausztráliai főváros körzetében koncentrálódnak – rendkívüli mértékben ki van építve. 

Két autóbusz-társaság járatai fedik le az egész kontinenst.

Vasútvonalak hossza:  km

Repülőterek száma: 294

A Qantas Ausztrália nemzetközi légitársasága. Gépállománya főként Boeing és Airbus típusokból áll.
A belföldi utaztatásokat a Qantas, Virgin Blue, Jetstar, Tiger Airways Australia és több kis regionális légitársaság végzi.

Nagyobb kikötők száma: 30

Főbb konténerkikötők: Brisbane, Sydney, Fremantle, Melbourne, Hedland, Dampier, Wellington, Darwin, Adelaide, Newcastle.

Ausztrália ritkán lakott kontinens, a népsűrűség még a 3 fő/km²-t (2,8) sem éri el. A lakosság nagy része a keleti és déli partvidéken él, ahol az éghajlati viszonyok kedvezőek a mindennapi élethez. Magas az urbanizáció, a lakosság 80 százaléka él városokban, többnyire kikötővárosokban (Sydney, Melbourne, Perth, Brisbane, Adelaide). Az ország öt legnépesebb városában (melyek egyúttal az országban a milliós városok is)  ember él mindössze egy egyharmad magyarországnyi,  km² területen, ami az ország területének ( km²) mindössze 0,38 százaléka, de lakosságának ( fő) 47 százaléka. Az ország öt legnépesebb városának együttes népsűrűsége 375,95 fő/km², míg az ország többi részének ( km²,  fő) együttes népsűrűsége alig 1,5 fő/km². Az ország 30 legnépesebb városában kb. 20 millió ember él, így az ország összes többi részén további 3 millió fő.
A bevándorlást szigorú kritériumok teljesítéséhez kötik. Napjainkban az Ausztráliába bevándorlók legnagyobb része Ázsiából érkezik.

Az ausztrál népesség elsősorban európai. Az őslakosok száma rohamosan csökken, számuk mára néhány tízezerre apadt, a bennszülött népesség még mindig vadászattal és gyűjtögetéssel tartja el magát. A folyamatos bevándorlás és a születések magas aránya miatt a népesség növekszik, még úgy is, hogy a bevándorlást szigorú kritériumok teljesítéséhez kötik. Napjainkban az Ausztráliába bevándorlók legnagyobb része Ázsiából érkezik.

Az ország lakosságának az ausztrál bennszülöttek ma már csak 1%-át teszik ki, 92% európai, a maradék 7% ázsiai származású.

A lakosság közel 90%-a városban él, legtöbben a délkeleti parton, Tasmaniában és Nyugat-Ausztráliában, Perthben. Az ország „közepe” majdnem lakatlan. Az ország nem tengerparti részeinek legjelentősebb városa Canberra, az ország fővárosa.

A második világháború időszakáig a betelepülők többsége a Brit-szigetekről érkezett és az ausztrálok nagy részének brit, vagy ír felmenői voltak. A 2011-es ausztrál népszámláláskor a leggyakrabban megnevezett felmenők közt 36,1 százalék volt angol, míg ausztrál 36,1% volt, ír 10,4% volt, skót felmenőkkel a polgárok 8,9%-a, olasz felmenőkkel a lakosság 4,6%-a, némettel 4,5%-a, kínai felmenőkkel a polgárok 4,3 százaléka, indiai felmenőkkel a polgárok 2 százaléka, görög felmenőkkel 1,9 százaléka, míg holland származással a lakosok 1,7 százaléka rendelkezett.

Ausztrália népessége megnégyszereződött az első világháború óta, amely növekedést főleg a bevándorlás biztosította. A második világháborút követően egészen 2000-ig közel  ember telepedett le az országban, mint új bevándorló. Ennek következtében ma hét ausztrál közül kettő nem az országban született. A legtöbb bevándorló jól képzett, bár a bevándorlási adatok a családtagokat és a menekülteket is tartalmazzák. 2050-re Ausztrália népessége elérheti a 42 millió főt is a jelenlegi prognózisok alapján. Ugyanakkor a népsűrűség 2,8 fő/km2, amely a világ országai közt a legalacsonyabbak közé tartozik. Ha úgy vesszük az ausztráloknak jóval több élettér jut, mint más nemzetek tagjainak.

Az őslakosság száma 2011-ben  főt tett ki, ami az ország teljes népességének 2,5 százaléka volt, amely jelentős emelkedés 1976-hoz képest, amikor  fő volt a lélekszámuk. Az emelkedés részben annak köszönhető, hogy az őslakosok létszámát korábban nem tekintették a népszámlálás részének és volt számos eset, amikor nem tüntették fel a népszámlálási formanyomtatványon az ausztrál őslakosokat. A bennszülött őslakosok nagyobb arányban kerülnek börtönbe és körükben magasabb a munkanélküliség, valamint többnyire alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek. Az ausztrál őslakosok várható élettartama férfiak esetében 11 évvel, míg a nők esetében 17 évvel marad el az ausztrál átlagtól. Néhány távoli őslakos közösség igen rossz állapotok közt tengődik.

Akárcsak a legtöbb fejlett országban, Ausztráliában is az elöregedő társadalom felé billen a népesség korösszetétele, melynek következtében egyre emelkedik a nyugdíjban állók száma és fokozatosan csökken az aktív munkavállalóké. 2004-ben az ausztrál korfa alapján az átlagéletkor 38,8 év volt az országban. Ausztrálok egy nagyobb része ( fő a 2002–2003 közti időszakban); míg 2005-ben a teljes lakosság 5 százaléka, mintegy  ember) élt szülőföldjén kívül.

Habár Ausztráliának nincs hivatalos államnyelve, mégis az angol nyelv vált de facto a nemzet nyelvévé. Az ausztrál angol az angol nyelv egyik sajátos változata jellemző kiejtéssel és szókinccsel, és az angol nyelv egyéb változataitól eltérő nyelvtannal rendelkezik. A 2011-es népszámlálás adatai alapján az ausztrál otthonok közel 81 százalékában az angol az egyetlen beszélt nyelv. A többi gyakran beszélt nyelv az ausztrál otthonokban a mandarin (1,7%), az olasz (1,5%), az arab (1,4%), a kantoni (1,3%), a görög (1,3%), valamint a vietnámi (1,2%); míg az első, illetve második generációs bevándorlók jelentős része kétnyelvű. Egy 2010-11-es tanulmány alapján, melyet az Australia Early Development Indexhez készítettek, úgy találták, hogy a gyermekek közt az angol, az arab, a vietnámi, a görög, a kínai és a hindi nyelvek voltak a leggyakrabban beszélt nyelvek.

A 2016. évi népszámláláskor az ausztrál népesség mintegy fele, 52,2% -a a kereszténység valamilyen csoportjához tartozónak nyilvánította magát. Az ausztráliak 30,1% -a nyilatkozta azt, hogy nincs vallás, további 9,6% pedig nem válaszolt a vallási hovatartozás kérdésére. Egyéb vallásúak közé tartoztak a muszlimok (2,6%), buddhisták (2,4%), hinduk (1,9%), szikhek (0,5%) és zsidók (0,4%).

A korábbi adatok óta a keresztények aránya csökkent, a a muszlimok, buddhisták, hinduk, szikhek aránya (főleg a bevándorlások miatt) növekedett.

Ausztráliában van a világon a harmadik legmagasabb várható élettartam a nőknél és férfiaknál. A várható élettartam a nőknél 84,0 év, míg a férfiaknál 79,5 év. Ausztráliában a legmagasabb a bőrrákban szenvedők aránya a világon, miközben a megelőzhető megbetegedések közül legtöbbnek a dohányzással összefüggő okai vannak, a dohányzással összefüggő halálozási arány 7,8 százalékot tesz ki a halálozási okok közt. A második helyen a magas vérnyomás (7,6%), míg a harmadik helyen az elhízás (7,5%) áll. Ausztrália a 35. a világon, valamint a fejlett országok között az elsők közt áll az elhízás által érintett felnőtt lakosság tekintetében. A felnőtt lakosságnak csaknem kétharmada (63%) tekinthető elhízottnak, vagy túlsúlyosnak.

Az egészségügyi kiadások teljes összege (beleértve a lakosság egészségügyi kiadásait is) a GDP közel 9,8%-át teszi ki. Ausztráliában 1975-ben vezeték be az általános egészségügyi ellátást. Az országban Medicare néven ismert állami szolgáltatást napjainkban a magánszemélyektől levont jövedelemadó bevételeiből fizeti az állam, ez az úgy nevezett Medicare levy, melynek jelenlegi mértéke 1,5%. A tagállamok a kórházakat és a járóbeteg ellátást végző intézményeket tartják fenn, míg az Államközösség tartja fenn a szükséges infrastruktúrát és hátteret az általános ellátás biztosításához.

Ausztráliában 37 állami költségvetésből gazdálkodó egyetem van, valamint két magán finanszírozású egyetem működik, valamint számos specializálódott intézmény működik, amelyek felsőoktatási képzéseket tartanak.
A 25 és 64 év közti ausztrálok mintegy 58 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők népességen belüli 49 százalékos aránya a legmagasabb értékek közt van az OECD tagjai között. Az OECD tagállamok között a legmagasabb arányban vannak az ausztrál felsőoktatásban a külföldi hallgatók. Továbbá az ausztrál népesség 38 százaléka rendelkezik egyetemi, vagy főiskolai fokozattal, ami a világon a legmagasabb arányok közt van.

A barlangrajzolás az ausztrál őslakosok egyik legrégebbi hagyománya, amely egyben a világ egyik leggazdagabb leletegyüttesével is rendelkezik. A művészeti ág kialakulása mintegy 60 000 évvel ez előtti időszakra tehető, ami később több ezer helyen felbukkant. A hagyományos minták és rajzolatok mai napig jelen vannak a hagyományos, a bennszülött őslakosok által létrehozott műalkotásokban, amit a huszadik század egyik utolsó nagy kulturális mozgalmának tartanak; melynek egyik legjelentősebb képviselője Emily Kame Kngwarreye. Az európaiak megtelepedésének első évszázadában az Európában tanult gyarmati művészeket lenyűgözte e barátságtalan vidék.

Ausztráliából, Sydney-ből származik a rockzene legismertebb képviselői között számontartott, 1973 decemberében alakult AC/DC, valamint a nyolcvanas évek legmeghatározóbb együtteseinek egyike, az INXS. Az ország szülötte Nick Cave is, a híres énekes, zenész, festő, szövegíró, író és költő. Továbbá ausztráliai származású még a gothic metal két meghatározó együttese, a Virgin Black és a The Eternal.

Az ausztrál irodalmi élet csak lassanként kezdett el kibontakozni az európaiak letelepedését követő évtizedek során, illetve az őslakosok szóbeli hagyományai révén, melyek közül sokat le is jegyeztek, ám ezen történetek jóval idősebbek, mint az európaiak által létrehozott irodalmi művek.

Híres képzőművészek:

Az ország egyik legnépszerűbb élelmiszere a kenyérre kenhető, sörélesztőből és zöldségekből gyárilag készült Vegemite.

Ausztrália több szempontból is különleges kontinens és ország egyben. A legkisebb területű kontinens, a legalacsonyabb fekvésű és a legszárazabb területű földrész (Egyharmada sivatag, illetve félsivatag). A kontinensen található a Föld egyik legkülönlegesebb állat- és növényvilága (szakállas agáma, kacsacsőrű emlős, kenguru, koala, eukaliptuszerdők). A távoli földrészen viszonylag kevés a turista, a látványosságok között nagy a távolság, ezért az átlagos tartózkodási idő hosszabb. Az utazások ezért a magasabb jövedelmű turistákhoz kapcsolódnak.

Az ausztrálok döntő többsége a part közeli sávban él, ezért a tengerpartok kiemelkedően fontos szerepet játszanak a népesség kikapcsolódási lehetőségei között és szerves részét képezik a nemzeti identitásnak. Ausztrália mindig is erős volt a vízisportok terén, például az úszásban és a szörfözésben.

Az ausztrál rögbi válogatott állandó résztvevője a világbajnokságoknak, amit 2 alkalommal, 1991-ben és 1999-ben megnyertek, 2003-ban Anglia és 2015-ben Új-Zéland ellen döntőt játszottak, ám mind a kettőt elvesztették, 2011-ben pedig a harmadik helyen végeztek.

Minden év januárjában Ausztráliában rendezik az első Grand Slam-tenisztornát, az Australian Opent.

Az ausztrál Casey Stoner 2007-ben és 2011-ben világbajnoki címet nyert a MotoGP-ben.

Három sikeres versenyzője volt az ausztráloknak a Forma-1-ben: Mark Webber 2002 és 2013 között szerepelt az F1-ben, ezalatt 9-szer nyert futamot és további 42 alkalommal állt a dobogón. Alan Jones 1975 és 1986 között vett részt a Forma-1-es versenyeken, ezalatt 12-szer nyert futamot, 24-szer volt dobogós és 1980-ban megnyerte a világbajnokságot. Jack Brabham háromszoros Forma-1-es világbajnok 1955 és 1970 között vett részt versenyeken, ezalatt 14-szer nyert futamot és 31 alkalommal volt dobogón.
Jelenleg Daniel Ricciardo képviseli az országot, a Renault csapat tagjaként.

Neil Robertson kiemelkedő képességű snooker játékosuk és az első ausztrál snooker világbajnok volt 2010-ben, a 2009/2010-es snooker világranglista 1. helyén állt.

Cadel Evans 2011-ben első ausztrál versenyzőként megnyerte a világ leghíresebb kerékpárversenyét, a Tour de France-ot. 

Az olimpiai játékokon eddig 136-szor hangzott el az ausztrál himnusz. Téli olimpián még kevés alkalommal nyertek érmet az ausztrál sportolók, bár az utóbbi időkben javultak e tekintetben is a mutatóik. Az ország különösen eredményes úszókkal rendelkezik, így a legtöbb érem ebben a sportágban született. 1908-ban és 1912-ben Új-Zélanddal közös olimpiai csapatban versenyeztek Ausztrálázsia néven. Melbourne rendezte az 1956. évi nyári olimpiai játékokat, míg Sydney 2000-ben volt a házigazda.

Leghíresebb labdarúgójuk Harry Kewell, 2005-ben Bajnokok Ligáját nyert a Liverpool FC-vel. Jelenleg az angol Watford U21-es csapatának a vezetőedzője.

Munkaszüneti napok:




#Article 91: Japán (4140 words)


Japán (, : Nippon vagy Nihon, hivatalosan: 日本国, átírással: Nippon-koku vagy Nihon-koku, vagyis Japán Állam) szigetország Kelet-Ázsiában. Nyugaton a Japán-tenger, északon az Ohotszki-tenger, keleten a Csendes-óceán és délen a Kelet-kínai-tenger mossa partjait. A 6852 szigetéből az öt legnagyobb Honsú, Hokkaidó, Kjúsú, Sikoku és Okinava, melyek az ország területének 97%-át adják. Az ország 47 prefektúrára oszlik, a legészakibb Hokkaidó, a legdélibb pedig Okinava. Népessége 2015-ben 127 millió fő volt. Fővárosa és legnagyobb városa Tokió, melynek lakossága 13 millió. Az agglomerációt is beleszámítva a világ legnépesebb várostömörülésének számít, összesen 38 millió lakossal. A fővároson kívül még tizenegy milliós nagyváros található Japánban. A népesség 98,5%-a japán nemzetiségű, a lakosság túlnyomó része városokban él.

Régészeti kutatások szerint a felső paleolitikumban a szigeteket már lakták. A 12. századtól 1868-ig sógunok uralták az országot, a császár nevében. A 17. században elzárkózott a külvilágtól, mely 1854-ig, a kanagavai egyezmény aláírásáig tartott. 1868-ban létrejött a Japán Birodalom, mely agresszív terjeszkedésbe kezdett a régióban, melynek végül a második világháborúban elszenvedett vereségük vetett véget. 1947 óta alkotmányos monarchia, uralkodója, a tennó mára a világ egyetlen császára.

A nagy múltra visszatekintő Japán ma a harmadik legnagyobb gazdasági hatalom az Amerikai Egyesült Államok és Kína után, a Föld leggazdagabb országainak egyike, számos nemzetközi szervezet, többek között az ENSZ, a G7, a G8, a G20, az OECD tagja és nagyhatalomnak számít.

Elismertek és népszerűek a japán művészetek, a filmművészet, a japán zene, a manga és az anime műfajai, a japán ételek, valamint videójátékok. Japán jelentősen hozzájárult a modern technológiához és tudományhoz is, számos ismert márka származik a szigetországból, mint például a Sony, a Nintendo, a Honda, a Mitsubishi, a Toyota, a Nissan, a Fujitsu, Mazda, a Toshiba vagy a Nikon.

A Japánhoz tartozó 6852 sziget Ázsia csendes-óceáni partvidéke mentén fekszik. A legjelentősebb szigetek északról dél felé haladva Hokkaidó, Honsú (a fő sziget), Sikoku és Kjúsú. A Rjúkjú-szigetek (vagy más néven Nanszei-szigetek), beleértve Okinavát, Kjúsú szigetétől délre fekszenek. Ezeket a szigeteket együttesen japán szigetvilágnak is szokták nevezni.

Az ország kb. 75%-a erdős, hegyes terület, amely alkalmatlan mezőgazdasági, ipari és lakossági használatra a meredek lejtők, a földrengések, a szélsőséges időjárás, a gyenge talaj és az esőzések által okozott földcsuszamlások miatt. Ez azt okozta, hogy a lakható területeken a népsűrűség az egekig szökött, főleg a partvidéki területeken. Japán a harmincadik legsűrűbben lakott ország a világon.

A felkelő nap országa a Cirkumpacifikus-hegységrendszer szeizmikusan aktív területén fekszik, három tektonikus lemez találkozásánál. Emiatt gyakoriak a földrengések, vulkanikus tevékenység észlelhető. A századok folyamán több, kisebb-nagyobb földrengés pusztított az országban, melyek gyakran okoztak gyilkos cunamikat (1995-ben a Nagy Hansin földrengés több mint 6400 embert ölt meg).

Az ország szigetvilág jellegéből következik, hogy igazán hosszú folyók nincsenek. De mivel az éghajlat sokfelé esős, patakban, kisebb folyóban nincs hiány, ilyenek mindenfelé vannak.

Az éghajlat Japánban nagyrészt mérsékelt, ám északról délre erősen változik. Az országot hat nagy éghajlati övezetre lehet osztani:

A fő esős évszak május elején kezdődik Okinava szigetein. Az ezért felelős mérsékelt égövi ciklon az év során észak felé halad, és Hokkaidón tűnik el végleg, általában július végén. Honsú nagy részén az esős évszak június közepén kezdődik el és körülbelül hat hétig tart. Nyár végén és ősz elején a tájfunok gyakran hoznak nagy mennyiségű csapadékot.

Japán erdői kilenc ökorégiót alkotnak, amelyek tükrözik a szigetek éghajlatát és domborzatát. Délről észak felé utazva Rjúkjú- és Bonin-szigetek nedves trópusi és szubtrópusi erdeivel találkozunk először. A fő szigetek mérsékelt éghajlatú területein mérsékelt égövi lombhullató és vegyes erdőket láthatunk, a hideg északi régióban pedig fenyveseket.

Az ötvenes és hatvanas évek gyors iparosítása közben elhanyagolták a környezet védelmét. Azóta viszont nagy erőfeszítéseket tesznek az élhető környezet fenntartásáért. Sikereket is értek el. Jelenleg legfontosabbnak a következőket tartják: a városi légszennyezés csökkentése, a szennyvíz-kezelés, a vizek túlságos feldúsulása tápanyagokkal („algásodás”), a vegyszerek kezelése.

Japán élenjáró ország az új, környezetbarát technológiák fejlesztésében. Ezeknek mára a gazdasági jelentősége is nagy, exportálható árut jelentenek.

Kantō

Chūbu

Chūgoku  Shikoku

Kyūshū

Az UNESCO a természeti világörökségek listájára vette:

A régészeti kutatások alapján az első emberek az őskőkorszakban telepedtek le a japán szigetvilágban, i. e. 30 000 körül. Az i. e. 14 évezredben elterjedt a félig-letelepedett, vadászó-gyűjtögető életmód, az emberek (feltehetőleg ainuk) elkezdtek földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozni. Az ebből az időszakból fennmaradt díszes mintázatú agyagedények a fazekasság legősibb darabjai közé tartoznak az egész világon.

A Jajoi-korban, az i. e. 3. század körül jelent meg Japánban először a rizstermesztés és a fazekasság új formája, valamint a kohászat, amelyet kínai és koreai bevándorlók hoztak magukkal. Ebben a korban kezdődött a mezőgazdaság rohamos fejlődése is.

Az első írásos említés a japánokról a kínai Han könyvében szerepel. Koreai feljegyzések alapján a 3. században a japán szigetvilág legerősebb királysága a Jamataikoku volt.

A 6. században a koreai Pekcse királyság követeket küldött Japánba a buddhizmus terjesztésére. A kezdeti ellenállás dacára a buddhizmus a vezető réteg vallása lett és az Aszuka-korra rendkívül elterjedt.

A Nara-kor a 8. században elhozta az első egységes kormányzás megszilárdulását. Központja az akkori császári székhely, Heidzsókjó (a mai Nara) volt. Japán fokozatosan átvette a kínai adminisztrációs rendszert. Jó kapcsolatokat ápolt a koreai Silla királysággal és a kínai Tang-dinasztiával. Ekkortájt jelentek meg az irodalom első írott alkotásai, például olyan krónikák, mint a Kodzsiki és a Nihonsoki. Ezek a könyvek legendákkal magyarázzák Japán születését. A leírtak alapján az országot Dzsinmu, az első császár, Amateraszu sintó napistennő leszármazottja alapította i. e. 660 február 11-én.

Japán feudális korszakát egy új uralkodó harcos osztály, a szamuráj réteg kialakulása jellemezte. Minamoto no Joritomót 1185-ben sógunná nevezték ki, miután legyőzte a szintén szamurájokból álló Taira családot. Székhelyét Kamakurába helyezte. Joritomo halála után a Hódzsó család tagjai lettek a sógunok régensei. A Kamakura-korban kezdett terjedni a szamurájok körében a Kínából behozott zen buddhizmus. A 13. században Japánt kétszer is mongolok támadták meg, de pusztító viharok miatt nem jártak sikerrel. Ezeket a viharokat a japánok isteni segítségnek hitték és kamikazének („isteni szél”) nevezték el. 1333-ban Go-Daigo császár Kemmu restaurációja véget vetett a Kamakura-sógunátusnak, de a császár terve, hogy visszaállítsa az uralkodó régi hatalmát, nem valósult meg. Három évvel később Asikaga Takaudzsi megfosztotta a tróntól Go-Daigót. A rákövetkező Asikaga-sógunátus nem tudta irányítani az ország több tucatnyi feudális hadurát, a daimjókat. 1467-ben kitört a polgárháború és kezdetét vette a hadakozó fejedelemségek kora, a Szengoku-korszak.

A 16. században Portugáliából jezsuita misszionáriusok és kereskedők érkeztek Japánba. A japánok nanbanoknak („déli barbár”) nevezték őket. Megindult a kereskedelem Japán és a nyugat között.

Oda Nobunaga a 16. század második felében számos daimjó területét hódította meg Európából beszerzett fegyverekkel, de mielőtt egyesíthette volna az egész országot, 1582-ben merénylet áldozata lett. Nobunagát hű támogatója, Tojotomi Hidejosi követte, aki 1590-ben végül egyesítette Japánt. Hidejosi kétszer is megszállta Koreát, de számos koreaiaktól és Ming-dinasztiabeli kínaiaktól elszenvedett vereség majd Hidejosi halála miatt 1598-ban a japánok elhagyták Koreát.

Hidejosi halála után Tokugava Iejaszu lett az ország tényleges ura, aki ettől kezdve Edóból irányította Japánt. Az 1600-as szekigaharai csatában legyőzte az ellenséges családokat. Három évvel később sógunná nevezte ki magát és ezzel kezdetét vette a Tokugava-sógunátus kora. Jelentős befolyása volt a császár és udvara, a hadurak, valamint a vallási vezetők felett is, de a keresztény daimjók és területeik felett fokozatosan meggyengült az uralma. Elkezdték korlátozni a kereskedelmet, misszionáriusokat és más keresztényeket végeztek ki, megkezdődött a katolikusok üldözése, végül 1639-től a külföldiekkel való kereskedést szinte teljesen betiltották. Japán ezzel több mint két évszázadra elszigetelte magát a külvilágtól.

Az élet legtöbb területét korlátozták. Ennek ellenére a belföldi kereskedelem virágzott, megnőtt a mezőgazdasági termelés, fejlődtek a városok. Szentélyeket, templomokat, kastélyokat és erődöket építettek. Fellendült a kulturális élet is, terjedt az irodalom, a filozófia, a kabuki színjátszás és az ukijo-e fametszetek készítése. A 18. századtól a fejlődésnek azonban gátat vetettek a magas adók, az évenkénti természeti katasztrófák és az éhínségek, emellett a kormányzat pénzügyi helyzete is romlott.

Az elszigeteltségnek 1854-ben szakadt vége, amikor Matthew C. Perry sorhajókapitány vezetésével amerikai hadihajók érkeztek Japánba. A megköttetett kanagavai egyezmény értelmében az ország megnyitotta kapuit a világ előtt. Több hasonló, Japán számára kedvezőtlen szerződés a nyugati hatalmakkal gazdasági és politikai válságot eredményezett. 1867-ben Tokugava Josinobu sógun a császár javára lemondott hatalmáról, ám ezt nem mindenki fogadta el. Kitört a polgárháború, amely végül végérvényesen megbuktatta a sógunátust. Meidzsi császár reformjaival egy központosított államot hozott létre és visszaállította az uralkodói ház hatalmát és tekintélyét. Japán átvette a nyugat politikai, igazságszolgáltatási és katonai rendszerét. Az elmaradott, feudális országból rövid idő alatt iparosodott nagyhatalom lett. Hogy fedezze szükségleteit, háborúkat indított a szomszédos területek megszerzésére. Az első kínai–japán háború és az orosz–japán háború győzelmei után Japánhoz csatolták Tajvant, Koreát és Szahalin déli részét.

A 20. század elején a rövid Taisó-kort beárnyékolta Japán terjeszkedése és militarizációja. Az ország az első világháborúban a győztes antanthatalmak oldalán állt, így a háború után tovább növelhette befolyását és területét. Japán folytatta terjeszkedő politikáját, amelynek részeként 1931-ben elfoglalta Mandzsúriát. A nemzetközi közösség nemtetszését fejezte ki a megszállás miatt, ezért Japán két évvel később kilépett a Népszövetségből. 1936-ban a hitleri náci Németország és Japán aláírta az antikomintern paktumot, öt évvel később pedig csatlakozott a tengelyhatalmakhoz.

Még 1937-ben Japán elfoglalta Kína újabb részét, ami miatt az Egyesült Államok olajembargót léptetett érvénybe a birodalommal szemben. 1941. december 7-én a japánok megtámadták a Pearl Harbori amerikai haditengerészeti támaszpontot, valamint hadat üzentek az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának. Ez az esemény volt az oka, hogy az Egyesült Államok belépett a második világháborúba. Miután 1945-ben Hirosimát és Nagaszakit amerikai atombomba pusztította el, ezenfelül a Szovjetunió is megtámadta Japánt, augusztus 15-én az ország kapitulált.

A háború Japánban és a csendes-óceáni régió többi országában emberéletek millióit követelte. Az ipar és az infrastruktúra romokban hevert. A szövetségesek több millió japánt telepítettek vissza a fő szigetekre. A tokiói perben ítéletet mondtak a japán hadvezetés nagy része felett, bár az emberkísérleteket végző biológiai kutatóegység és a császári család tagjai a vádak alól mentességet kaptak.

Japán államformája alkotmányos monarchia. A jelenlegi alkotmány a szövetséges megszállás idején, 1947-ben lépett érvénybe, felváltva a korábbi abszolút monarchiát egy liberális demokráciával. Elfogadása óta egyetlen alkotmánymódosítást sem fogadtak el, bár több kormány tett már erre irányuló próbálkozásokat. Felépítését tekintve áll preambulumból (ünnepélyes bevezető), amely a népszuverenitás elvét fekteti le, valamint tizenegy fejezetbe sorolt 103 cikkelyből.

Az alkotmány II. fejezetének 9. cikkelye az úgynevezett békeparagrafus, amely megtiltja, hogy az állam háborút viseljen:

Az alkotmány értelmében a mindenkori uralkodó a „nemzet és nép egységének jelképe”. Az alaptörvény róla szóló fejezete alapján hatalma a nép akaratából származik. Jogköre rendkívül behatárolt, az állam ügyeit érintő kérdésekben csak a kormány jóváhagyásával cselekedhet. Legfőbb feladata, hogy államfőként diplomáciai téren képviselje Japánt. A jelenlegi császár Naruhito. Lánya, Aiko hercegnő. Mivel Japánban a törvények kizárják a nőági öröklést, Aiko a jelenlegi törvények értelmében nem fog trónra lépni apja után. Születése vitákat váltott ki a trónöröklési törvény esetleges megváltoztatásával kapcsolatban, mivel évtizedek óta nem született fiúgyermek a családban, és esélyesnek tűnt, hogy a dinasztia csak leányágon folytatódhat; az ezzel kapcsolatos vitáknak véget vetett, hogy a trónörökös öccsének, Akisino hercegnek 2006-ban fia született.

Valódi politikai hatalommal a miniszterelnök, azaz a kormányfő, és az Országgyűlés választott tagjai rendelkeznek.

Az alkotmányban foglaltak alapján az államhatalom legfőbb szerve a Tokióban ülésező kétkamarás Országgyűlés. Két házból, név szerint Képviselőházból (alsóház) és Tanácsosok Házából (felsőház) áll. Mindkét ház tagjait a nép választja: az alsóház 480 tagját négyévente, illetve a parlament feloszlatásakor, a felsőház 242 képviselőjét pedig hatévente. Az Országgyűlés törvényhozó és ellenőrző jogkörökkel rendelkezik. Nemzetközi szerződéseket ratifikálhat, dönthet a törvények elfogadása mellett, valamint a kormány által benyújtott nemzeti költségvetésről. Alkotmánymódosítást is javasolhat, amelyről elfogadása esetén a népnek kell döntenie. Japánban általános választójog van érvényben, ami azt jelenti, hogy minden huszadik életévét betöltött japán állampolgár szavazhat. A 2012-es parlamenti választások után a törvényhozásban képviselt legnagyobb párt a jobbközép Liberális Demokrata Párt, amelyet az ellenzéki balközép Japán Demokrata Párt követ.

Végrehajtó hatalommal a mindenkori kormány rendelkezik. Tagjai a miniszterek, élén a kormányfővel, azaz a miniszterelnökkel. A miniszterelnök személyét az Országgyűlés házai választják ki soraik közül, de a császár bízza meg kormányalakítással. A miniszterelnök nevezi ki kormánya tagjait, többségüknek az alkotmány értelmében parlamenti képviselőnek kell lennie. Az egész kormány az Országgyűlésnek tartozik felelősséggel. Ha bizalmatlansági indítványt fogad el, a kormány minden tagjának le kell mondania. A miniszterelnök a kormány nevében törvényjavaslatokat tesz, nemzeti és nemzetközi ügyekben tesz jelentéseket, emellett ellenőrző és felügyelő hatalommal rendelkezik a közigazgatási szervek felett. Japán jelenlegi miniszterelnöke Abe Sinzó.

Japánban többpártrendszer van. A legnagyobb parlamenti párt jelenleg a Liberális Demokrata Párt (LDP), amely megalapítása után több mint fél évszázadig kormányon tudott maradni (leszámítva egy tizenegy hónapos rövid megszakítást), de a 2007-es felsőházi és a 2009-es alsóházi választásokon elvesztette többségét az Országgyűlésben, 2012-ben azonban ismét kormányra került. A fő ellenzéki erő a Demokrata Párt (DPJ). A DPJ választói bal- és jobboldali érzelműek egyaránt, viszont a párt magát baloldalinak vallja. 

További jelentős politikai erőt képvisel és a parlamentben is jelen van az újonnan alakult, radikális Japán Megújulás Párt, a Kómeitó, és az Ön Pártja.

Japán szoros gazdasági és politikai kapcsolatokat ápol kulcsfontosságú szövetségesével, az Egyesült Államokkal. Az együttműködés alapja az 1960-ban megkötött amerikai–japán biztonsági szerződés. Az ország 1954 óta részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájában és csaknem két évtizeden keresztül nem állandó tagként az Biztonsági Tanácsban is helyet kapott. Tagja a G4-nek (állandó tagságot igényel a Biztonsági Tanácsban), a G8-nak és az APEC-nek is, így aktívan részt vesz a nemzetközi gazdasági és politikai életben. Japán a világ második legnagyobb fejlesztési segélyt nyújtó állama évi 8,86 milliárd amerikai dollárral (2004-es adat). Békefenntartó, nem harcoló csapatokat állomásoztatott Irakban is, de később kivonta azokat.

Számos területi igénye van: a Kuril-szigetek déli része Oroszországtól, a Liancourt-sziklák Dél-Koreától, a Szenszaku-szigetek és az Okinotorosima körüli különleges gazdasági szektor Kínától (valamint Tajvantól). A Kuril-szigetek miatt Japán valójában még ma is háborúban áll az oroszokkal, mivel békeszerződést a két ország a második világháború óta nem kötött.

Japán gyakran vitázik Észak-Koreával is az elrabolt japán állampolgárok és az atomfegyverek ügyében.

Magyarország már 1869-ben, még az Osztrák–Magyar Monarchia részeként vette fel a diplomáciai kapcsolatot Japánnal. A második világháború után 1959-ben létesült újra diplomáciai viszony a két ország között, 1960-ban Tokióban magyar és Budapesten japán követség létesült. A magyarországi rendszerváltozás után a magyar-japán kapcsolatok rohamos fejlődésnek indultak.

Japán 47 prefektúrára osztható: egy metropoliszra (都, to), Tokió; egy kerületre (道, dó), Hokkaidó; két városi prefektúrára, (府, fu), Kiotó és Oszaka; valamint további 43 más prefektúrára (県, ken). Mindegyiknek választott kormányzója, törvényhozói testülete és közigazgatási hivatali szervezete van. A prefektúrák nyolc régióba tömörülnek, bár a legnagyobb közigazgatási egységnek mégis a prefektúrákat tekintik. A főváros, Tokió, további 23 kerületre oszlik, amelyek ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a városok.

Japán közeli gazdasági és hadügyi kapcsolatokat ápol kulcsfontosságú szövetségesével, az Amerikai Egyesült Államokkal, melyeknek hatására létrejött az amerikai–japán biztonsági szövetség, Japán külpolitikájának egyik mérföldköve. Az ország 1956-óta az Egyesült Nemzetek Szervezetének, és a Biztonsági Tanács nem állandó tagja. G4-es államként célja a Biztonsági Tanács állandó tagságának elérése. Mint a G8, az APEC és az ASEAN tagja, Japán aktívan részt vesz a világpolitikai eseményekben.

Japán hadseregét a japán alkotmány 9. paragrafusa szabályozza.

Japán népessége 2019-ben 124,7 millió fő. A japán társadalom azonban rohamosan öregszik, ami a második világháborút követő magas születési arány fokozatos csökkenésének tudható be. 2004-ben a japánok 19,5% volt 65 évnél idősebb. Japánban 1971-ben 339 fő volt 100 évesnél idősebb. 2017-ben már 67 824 fő érte meg a százéves kort. Csak 2014-ben mintegy 29 000 fő érte el a századik életévét.

A demográfiai változások számos szociális problémát okoznak. A népesség kiöregedése a munkaerő csökkenéséhez és a szociális kiadások növekedéséhez vezet. Egyre kevesebb japán fiatal akar házasodni és gyereket vállalni. 2050-re Japán népessége 100 millió főre, 2100-ra pedig 64 millióra is visszaeshet. Különböző szervezetek a kormány együttműködésével buzgón próbálnak megoldást találni. Legtöbben a bevándorlást és a gyermekvállalásra ösztönzést tartják a lehetséges legjobb módszernek.

Japánban 2017-ben mintegy 946 000 fő született, míg 2018-ban már csak 921 000 fő. 2016 óta minden évben 1 millió fő alatt alakul az adott évben születettek száma. 2018-ban a becslések alapján 1,37 millió fő hunyt el, amely adatot a születések számával összevetve 448 000 fős természetes népességfogyásról lehet beszélni. A japán kormány célja, hogy 2025-re 1,8-ra emelkedjen az országban a termékenységi ráta.

Népessége az elmúlt évtizedekben stagnálást, illetve kezdetben enyhe növekedést, majd csökkenést mutatott. 2019-ben 124,7 millió fő.

A japán társadalom nyelvészetileg és kulturálisan homogén, a kisebbségek a külföldi munkásokra korlátozódnak. A koreiak, a kínaiak, a filippínók, a brazilok és a peruiak csoportja a legnagyobb a Japánban élő kisebbségek közül. Az ország 2003-ban 136 000 nyugati bevándorlónak adott otthont. A legnépesebb bennszülött népcsoport a jamato, ezt követik az ainuk és a rjúkjúiak, valamint olyan társadalmi kisebbségek, mint a burakumin.

A japánok többsége nem hisz egyetlen egységes vallásban. Sok ember – elsősorban a fiatal korosztály – szembehelyezkedik a vallásokkal, ennek oka, hogy a tudomány nagy fokú fejlődése miatt sokan a tudománytól várják a választ minden kérdésre. A második világháború alatt a japánok sintóisták voltak és elutasítottak minden más vallást. Manapság nem meglepő, ha egy japán, miután leteszi iskolai vizsgáit, elmegy egy sintó szentélybe imádkozni. Ugyanaz az ember egy keresztény templomban köthet házasságot és buddhista temetésben részesülhet.

A Meidzsi-korszakban kezdődött meg a japán gazdaság fejlődése. A kor uralkodói amerikai és brit mintára szabad, kapitalista piacgazdaságot akartak létrehozni. Japánok utaztak külföldre tanulás céljából, Japánba pedig nyugati oktatók érkeztek, hogy tanítsanak. A mai vállalatok nagy részét ekkor alapították meg. Japán azóta Ázsia legfejlettebb országa lett.

Japán gazdasági mutatói (2010-2018):

A kormány és az ipar közeli együttműködése, az erős munkaerkölcs, a technológia fejlettsége és az aránylag alacsony védelmi kiadások segítettek Japánnak a világ második legnagyobb gazdaságává válni a világon. Az Egyesült Államok után 4,5 ezer milliárd amerikai dollár GDP-vel és harmadik legnagyobbnak az Egyesült Államok és Kína után a vásárlóerő paritás feltételei szerint

A banki szektor, a biztosítási rendszer, az ingatlanok, a közlekedés és a telekommunikáció mind vezető ipari ágazatok. Japán hatalmas ipari kapacitással rendelkezik és néhány a világ legfejlettebb autóipari, elektronikai és gépészeti vállalat is az országból származik.

A gazdaság figyelemreméltó jellegzetességei a gyártó cégek, valamint beszállítóik és disztribútoraik szoros együttműködése keirecu nevű csoportokban; illetve a városi munkás réteg egy részének járó életre szóló alkalmazás lehetősége. Ezen jegyek legtöbbje manapság eltűnőben van.

A második világháború előtt a lakosság többségét foglalkoztató mezőgazdaságban ma mindössze a japánok 1-2%-a dolgozik. Az ország területének alig több mint egy tizede művelhető, ezért a teraszos földművelés vált jelentőssé. A rendelkezésre álló termőterület arányában Japán büszkélkedhet a legmagasabb terméshozammal, a japán termelők pedig a lakosság csaknem felét képesek ellátni hazai termékekkel a kevesebb mint 56 000 km² megművelt földről.

Japán mezőgazdasága nagymértékben támogatott és védett. Az állam inkább a kis gazdaságokat támogatja az észak-amerikaihoz hasonló nagy farmokkal szemben. A gépesítés nagy fokú.

Az ország élen jár az egy hektárra jutó műtrágya-felhasználásban és az egy főre jutó tejhozamban.

Az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék a rizs, ennek ellenére fokozatosan visszaesik a termelése és növekszik az importja. Gabonafélékből, takarmánynövényekből, cukorból, déligyümölcsökből, egyes halfélékből, marha- és birkahúsból importra szorul. Az ország nagy mennyiségű szóját is importál, főként az Egyesült Államokból. Japán hatalmas piacot jelent az Európai Unió mezőgazdasági exportőreinek is. A Tóhoku és Hokkaidó régiókban számottevő az alma, Sikoku és Kjúsú szigeteken pedig a körte és narancs termesztése. Az utóbbi növényeket Japánba elsőként a holland kereskedők hozták be a 18. században, Nagaszaki kikötőjén keresztül. Japánhoz tartozik az egyik legnagyobb halászterület, amely a világ halászati összfogásának 15%-át teszi ki.

Japán ásványkincsekben szegény ország. Ezért a Föld legtöbb nyersanyag- és energiahordozó-importőre. Nyersvas-, acél- és alumínium-feldolgozásával a világ élvonalában áll. Feldolgozóiparának vezető ágazata a sokoldalú gépgyártás, ezen belül is világelső az autó- és hajógyártása. Szuperexpressz-vonatai is világhírűek. A mikroelektronika, a műszeripar, a biotechnológia, az elektronikai ipar területén csúcstechnológiát alkalmaznak. Japán a Föld legtöbb iparirobot-gyártó országa. Az ipar, a gazdaság legfontosabb ágazata nagyban függ az importált nyersanyagtól és üzemanyagtól. A robotika kulcsfontosságú gazdasági tényező, Japánban van a világ 740 ezer robotjából 410 ezer. Az Asahi Sörgyárak Zrt. japán egyik legjelentősebb sörgyártó társasága.

Főbb külkereskedelmi árucikkek: 

Legfőbb kereskedelmi partnerek 2017-ben : 

A vasúti közlekedésben több tucat vállalat versenyez egymással. A legnagyobbak a 7 Japan Railways (JR) társaság, a Kintetsu Corporation, a Seibu Railway és a Keio Corporation. A vasúti vállalatok gyakran foglalkoznak ingatlanokkal is, a legtöbb fontosabb vasútállomásuk mellett bevásárlóközpontokat is üzemeltetnek. A nagyvárosok között húzódik a Sinkanszen nagysebességű vasúthálózat. A japán vonatok a pontosságukról ismertek.

Japán hatalmas összegeket költ közúthálózatának fenntartására, korszerűsítésére és bővítésére. Az 1,2 millió km közúton bonyolódik le a belföldi forgalom nagy része. Japánban bal oldali közlekedés van. A legtöbb nagyvárost fizetős autópályák és gyorsforgalmi utak kötik össze, amelyeket az útdíjakat beszedő vállalatok tartanak fenn. Bár a közúti közlekedés fontos szerepet játszik az országban, az átlagos japán polgár utazásainak kevesebb mint a felénél száll autóba.

Japánban 173 repülőtér található. A légi közlekedés nagy népszerűségnek örvend. A legnagyobb repülőtér, amely belföldi és nemzetközi járatokat is fogad, a Tokió-Haneda repülőtér, Ázsia egyik legforgalmasabb repülőtere. 

Egyéb nagyobb nemzetközi légikikötők:

A legnagyobb kikötővárosok Jokohama, Nagoja és Kóbe.

Az általános, közép- és főiskolák rendszerét Meidzsi császár reformjai vezették be 1872-ben. A kötelező iskolalátogatás 9 évig terjed (6 és 15 éves kor között): a diákoknak kötelező elvégezniük az általános és alsó középiskolákat. Csaknem minden tanuló folytatja tanulmányait a hároméves felső középiskolában, az oktatásügyi minisztérium felmérései alapján pedig a középiskolát elvégzők több mint háromnegyede egyetemre vagy főiskolára jelentkezik. A japán oktatásügyi rendszer rendkívül versenyképes.

Az UNESCO a kulturális világörökség listájára felvette a következő helyszíneket:

Japán a világ egyik vezető nemzete a tudomány, a technológia, a gépészet és az orvostudomány terén. Az országban nagyjából 700 ezer kutató él. Japán a világ államai közül költségvetéséből a harmadik legtöbbet költi tudományok és a technológia fejlesztésére.

Az ország a legtöbb technikai fejlesztést az elektronika, a gépészet, az ipari robotok, az optika, a vegyi anyagok, a félvezetők és a fémek terén végezte el. Japán a robotika vezető országa egyben, amely a világ 740 ezer ipari robotjának több mint a felét, 410 ezret használja. Ez az ország gyártott le olyan világhírű prototípusokat, mint a QRIO, az ASIMO, I-Cybie és az Aibo. Japán az otthona hat olyan autógyártó társaságnak, amely a világ tizenöt legnagyobbja közé tartozik, és hét olyan félvezetőgyártó cégnek, amely a Föld húsz legnagyobbja közé tartozik.

Japánnak jelentős tervei vannak az űrkutatásban, mint például egy holdbázis létesítése 2030 körül. A Japán Űrügynökség, a JAXA, a bolygók és a világűr kutatásán, repülőgépek, rakéták és műholdak kifejlesztésén dolgozik. A vállalat már kifejlesztette a Japanese Experiment Module-t, a JEM-et, amelyet a Nemzetközi Űrállomás, az ISS részének szánnak, és amelynek első repülése 2008-ban volt.

A japán gasztronómiára két dolog volt nagy hatással: a rizs és a buddhizmus elterjedése.

A rizstermesztést a kínaiaktól vették át i. e. 300 körül. A XIX. század végéig azonban csak a gazdagok kiváltsága volt a rizsfogyasztás, a szegényebb rétegnek főleg az árpa és hajdina jelentette a mindennapi étkezést, illetve a halféleségek. Ez annak a következménye, hogy kevés a művelésre alkalmas termőföld. Az adót viszont rizsben kellett megfizetni.

A VIII. századig szokás volt a hús- és tejfogyasztás, ekkor kezdett el terjedni a buddhizmus, melynek hatására kezdetben korlátozták, majd egy időben be is tiltották ezek fogyasztását. A XI–XII. században honosodott meg a szója és a tofu, szintén kínai hatásra. Az életminőség ekkoriban javulásnak indult, kezdett kialakulni a japán konyha, és megalapozták a ma is ismert jellegzetes hagyományait. A következő nagy változás időszaka a portugál és holland hajósok megjelenése volt a XVI–XVII. században. Sok új zöldséggel, fűszerrel gazdagodott az alapanyagok sora, melyeket mindig a saját ízlésükre formálva honosítottak meg.

A második világháború utáni gyors gazdagodást követően már mindenki számára elérhető lett a konyhaművészet élvezete. Innentől számítható a marha-, sertés- és baromfifogyasztás új korszaka. A tejfogyasztás azonban azóta sem jött divatba, habár az idősek körében gyakori csontritkulás elkerülése érdekében, igyekeznek most már a fiatalabbakat buzdítani a minél több tejtermék fogyasztására.

Folyamatos a külföldi ételek befogadása és beolvasztása, például kedvelt az olasz pizza (tipikus japán változata: hallal és norival), de kapható hagyományos hamburger is a japános rákburger vagy terijaki burger mellett.

Az étkezési szokásokra is nagyban a buddhizmus nyomta rá a bélyegét. Fő szempont az egység és a harmónia megteremtése, mint bármely más japán művészeti ágban. Fontos szerepet kap a megjelenés, ugyanis az étkezés számukra a látvánnyal kezdődik. A feltálalt ételnek meg kell felelnie a napszaknak, évszaknak, sőt néha még a hét napjaitól is függ, hogy mi kerül a tálkákba, és milyen szín- és formakompozícióban. Nem mindegy az sem, hogy az adott étel milyen anyagú, színű és formájú tálkában kerül az asztalra. Természetesen egy átlagember átlagos napján annyira nem ügyel ezekre a formaságokra olyan élesen, de tény, hogy a japán mentalitásnak megfelelően jobban odafigyelnek az apróságokra.

A legfontosabb evőeszköz az evőpálca, szintén a kínaiaktól átvett találmány. Manapság, főleg a nyugati ételekhez gyakran használnak kanalat, kést, villát. Legjellegzetesebb alapanyagaik a hal, rák, algák, és gyakorlatilag majdnem minden, amit a tengerből ki lehet fogni és ehető. Valamint sokféle zöldség, csak párat említve: szójacsíra, kínai kel, spenót, jégcsapretek, padlizsán, bojtorjángyökér stb.

A rizsen kívül a tésztafogyasztás is jellemző. Ennek három fő típusa van: udon, ami búzalisztből készül, rámen, egy vékony, spagettiszerű tészta és szoba, ami hajdinalisztből vagy más gabonából készül.

Szinte mindennap ünnepelnek valamilyen eseményt Japánban. Sok fesztivál, melyet a helyiek macurinak neveznek, sintó vagy buddhista eredetű, míg a hófesztiválokat és a tűzijátékokat inkább a helybeliek és a turisták számára szervezik. A sintó eredetű macurik során a japánok a kamikkal (istenekkel, szellemekkel) kommunikálnak, bőséges termésért, jó üzletért, valamint boldog és virágzó közösségért fohászkodnak.

Japán eredetű a karate, a kendó, a cselgáncs az aikidó és a szumó. A szumóbirkózást Japán nemzeti sportjának tekintik.




#Article 92: Ökológia (1586 words)


 Az ökológia a biológiához tartozó élőlényközpontú tudományág, az élőlény populációk és élőlény-együttesek tér-időbeli eloszlásával és az azt előidéző okokkal foglalkozó tudomány

Az ökológia vagy környezettan a tudományoknak azon ága, amely az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgálja. A kifejezést 1866-ban alkotta meg Ernst Haeckel német darwinista biológus az „öko” (görögül oikosz=„lakás, ház, háztartás”) és a lógia (görögül logosz=„tudomány”) szavakból.

Az ökológia a biológiához, s azon belül az egyed feletti (populáció, társulás, ökoszisztéma, bioszféra) szünbiológiához tartozó, tehát élőlényközpontú tudományág; környezetbiológiának is szokták közhasználatban nevezni. Környezetbiológiai jelenségeket előidéző okokat, kényszerfeltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja.
Az ökológia az élőlény populációk és élőlény-együttesek tér-időbeli eloszlásával és az azt előidéző okokkal foglalkozó tudomány. Más vélemények szerint az ökológia az ökoszisztémák működésével foglalkozó tudomány.
Az ökológiai vizsgálódások a környezet (hatótényező) és a tolerancia (a fogadóképes tényező; tehát maga az élőlény, pontosabban populáció vagy populációkollektívum) komplementaritásain alapszanak.
Az ökológia tehát nem egyenlő a környezettel.
Az ökológia nem környezet- vagy természetvédelmet jelöl. A környezet- és természetvédelem csupán felhasználja az ökológiai vizsgálódások egyes eredményeit (természetvédelmi biológia).
Az ökológia nem a nagy mindent áthálózó folyamatok ismerője. Egyrészt a valóban „nagy” folyamatok megértéséhez még sok idő kell, másrészt lehet beszélni például ökofiziológiáról (résztudomány), amely az élettani jelenségek (melyek másodpercek alatt lejátszódhatnak) ökológiai hátterét kutatja. Ez a háttér „piciben” lehet jelen, például hogy most süt-e a Nap és milyen mértékben egy árnyas erdő mélyén.

A biológia tudomány fiatal hajtása (tulajdonképpen keresi még a helyét). Mint ilyent igen nehéz jól definiálni. Juhász-Nagy Pál értelmezésében az ökológia azzal foglalkozik, hogy miért nem élhetnek az élőlények bárhol, bármikor, bármekkora számban a Földön. (Ez a Juhász-Nagy Pál-féle metametodológiai quadruplet.)

Az ökológiai ismeretekre számos más alap és alkalmazott tudomány támaszkodik és magának az ökológiának is számos alkalmazott részterülete ismert például mezőgazdasági ökológia, vízügyi ökológia, környezet- és természetvédelmi ökológia, közegészségügyi és állategészségügyi ökológia, igazságügyi ökológia stb.

Az ökológia, mint tudomány elnevezését Ernst Haeckel használta először 1866-ban az élőlények és környezetük kapcsolatát vizsgáló fiziológiai szakterület megjelölésére, tehát a maitól nagyon eltérő módon (forrás: Majer, 1993). Igaz nem sokkal később már Ő maga is árnyaltabb véleményt alkotott:

A mai szóhasználatban ecology-ként felfogott szünbiológia alapjai Clements (1916, 1928), Volterra (1926, 1931), Lotka (1925), Elton (1927), Gause (1934), Lindeman (1941, 1942) és Allee (1911, 1932, 1949) munkásságával a 20. század első felétől kezdtek kirajzolódni. A korai művekben a különböző módszertani lehetőségek eredményei még egymást kiegészítve, egymással egységben jelentek meg, később azonban éppen az eltérő módszertan és eltérő fogalomhasználat vezetett az ökológia tárgyával kapcsolatos napjainkig észlelhető bizonytalanságokhoz.

Az MTA Ökológiai Bizottságának testületi állásfoglalása szerint az ökológia „feladata azoknak a limitálással irányított (…) jelenségeknek és folyamatoknak (…) a kutatása, amelyek a populációk és közösségeik tér- és időbeni mennyiségi eloszlását és viselkedését (…) ténylegesen okozzák”. (Anonim, 1987)

A testületi állásfoglalás a módszertani problémákat nyitva hagyja. Mára a módszertani specializálódás olyan méreteket öltött, hogy a különböző ökológiai iskolák képviselői egymás munkáit gyakran appercipiálni sem képesek, ezért más tudományos szervezetekbe tömörülnek, más szakfolyóiratokba publikálnak és alapvetően különböző fogalmakat használnak.

Az ökológia sohasem egyes kiragadott élőlényegyedekkel, hanem azok populációival, azaz halmazszintű attribútumokkal foglalkozik (ezt nevezzük az ökológia populációcentrikus posztulátumának). Ha egy élőlényféleség egyedei (rendszertani vagy másféle csoport tagjai) bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben előfordulhatnak a vizsgálati területünkön (és vizsgált időintervallumon), akkor kellően nagy egyedszámok esetén az adott féleség egyedeinek tér és időbeli eloszlása véletlenszerű. A véletlenszerű eloszlást tehát kiindulási alapesetnek kell tekintenünk, amely mint előfordulási mintázat, további magyarázatra nem szorul. Ezt a kiindulási elgondolást az ökológia Juhász-Nagy Pál-féle centrális nullhipotézisének nevezzük. Ha tehát egy vizsgált élőhelyfolton belül, valamely élőlény előfordulási mintázatát vizsgálataink során véletlenszerűnek találjuk, akkor ezzel kapcsolatban ökológiai kérdést már nem kell feltennünk. A megfigyelt előfordulási mintázatok azonban általában nem véletlenszerűek szoktak lenni. Ilyen esetben meg kell határoznunk a megfigyelt mintázat véletlenszerű esettől való eltérésének mértékét, mert ez lesz az a jelenség amelyre az ökológiai vizsgálat során magyarázatot kell találnunk. Elsőként meg kell vizsgálnunk, hogy az eltérés nem a mintavételi eljárásunk valamelyik sajátosságának következménye-e. Ha már igazoltuk, hogy valódi eltérésről van szó és annak mértékét is megmértük , megkezdhetjük az okok felderítését. A mintázatot létrehozó okok ökológiai vagy történeti jellegűek lehetnek. Ökológiai okokról akkor beszélünk, ha a mintázatot létrehozó hatótényezők a jelenben (tehát a vizsgálatunk idején) fejtik ki hatásukat. Az élőlényekre számtalan külső tényező fejthet ki közvetlen vagy közvetett hatást. A külvilág azon hatótényezőit amelyek az élőlényegyedek tér-időbeli mintázatait közvetlenül befolyásolni képesek, az adott élőlénycsoport miliőspektrumának nevezzük. A ténylegesen megfigyelt mintázatot azonban nem a miliőspektrum egésze, hanem annak csak az adott szituációban konkrétan ható néhány komponense hozza létre. Ezen (ebből a szempontból és ebben a szituációban) ténylegesen ható tényezők összességét az adott élőlényféleség ökológiai környezetének nevezzük. A miliőspektrum minden egyes tényezője egy változóként fogható fel amelynek csupán bizonyos értékei mellett biztosított az élőlény fennmaradása, ezt a tartományt az élőlény toleranciájának nevezzük. A különböző hatótényezők azonban egymás hatását is befolyásolhatják. A miliőspektrum egyes hatótényezőinek azon értékkombinációit amelyek az élőlény toleranciatartományába esnek, az adott élőlény potenciális niche-nek nevezzük. Amely értékkombinációk a valós tér-idő egyes pontjaiban ténylegesen előfordulnak összességükben a realizálható niche-t alkotják, ebből azok az értékkombinációk amelyeket az élőlény valóban ki is használ a realizált niche-t jelentik. A valós tér azon pontjai amelyekben a niche-t alkotó értékkombinációk előfordulnak, az adott élőlény realizálható vagy realizált élőhelyét (vagyis a niche révén definiálható élőhelytípusát a biotópot) jelentik. A realizálható és realizált niche illetve az ezeknek megfelelő realizálható és realizált élőhely közötti eltérések ökológiai okokkal már nem magyarázhatók, ilyenkor szükséges a történeti okok (vagyis a múlt ökológiai okai és a terjedési korlátok) vizsgálata. Ezekkel részben a biogeográfia (életföldrajz), részben a cönológia (társulástan) is foglalkozik.
Azon tényezők közül, amelyek az élőlényre hatóképesek, csupán azok alkotják az élőlény ökológiai környezetét amelyek aktuális értéke éppen a toleranciatartomány határán van. Ezt nevezzük az ökológiai limitáció elvének. A élőlényegyedek potenciális előfordulási mintázata jelzi a hatótényezők limitáló értékeinek előfordulási mintázatát. Ez az ökológiai indikáció elve. A limitáló külső tényezők általában nem az élőlény összes fiziológiai funkcióját és alrendszerét egyszerre, hanem közvetlenül csak az adott tényezőre legérzékenyebb belső tényezőt limitálják. Így a limitáló értékek és a limitált belső tényezők, csak szorosan egymáshoz rendelve értelmezhetők, egymás nélkül értelmetlenek, tehát egymást kiegészítik. Ezt az ökológiai komplementáció elvének nevezzük. Egy adott földrajzi terület (környék) számtalan élőlényféleségnek adhat otthont, az egyes élőlények környezete azonban saját toleranciájuktól függően más és más lehet (és definiálni is csak azok ismeretében lehet). Hatóképesnek idáig csak azokat a tényezőket tekintettük, amelyek az előfordulási mintázatokat befolyásolhatták és ökológiai szempontból ez így is helyes. Számos olyan tényező van ami az előfordulási viszonyokat nem befolyásolja, de az élőlény fiziológiai állapotát, viselkedését vagy a populáció genetikai összetételét annál inkább, ezek szempontjából bevezethető lenne a fiziológiai-, etológiai-, evolúcióbiológiai- stb. környezet fogalma is, amit a multiplurális környezetek elvének szoktak nevezni. Ez azonban egyes vélemények szerint teljesen felesleges, mivel a populáció megfelelő definiálásával ezek is előállíthatók ökológiai környezetként. (Ha például a csoportba csak az azonos fiziológiai állapotú, viselkedésű vagy genotípusú egyedeket soroljuk.)
Az ökológia alapvető fogalmai és elvei közül nem volt még szó az ökoszisztéma fogalmáról. Ökoszisztéma alatt a kutatók nagyon sokféle valós vagy elképzelt rendszert érteni szoktak, azonban összhangban az MTA Ökológiai Bizottságának állásfoglalásával célszerűbb, ha ökoszisztéma alatt inkább csak a természet ökológiai tanulmányozása céljából létrehozott rendszermodelleket értjük.

A bioszférát alkotó élőlényegyüttesek állapotának vizsgálata, az állapotváltozások nyomonkövetése (monitorozása), az adatstruktúrák értékelése és a mintázatok mögött megbúvó hatótényezők kutatása az emberi társadalom hosszútávú érdekei szempontjából a legfontosabb feladatok közé sorolható (Lovelock 1987).

Az ökológiai kutatások módszertani (metodikai és metodológiai) irányvonalait tekintve, három fő megközelítési mód rajzolódik ki:

Az egzakt elméleti ökológia vezető tan- és kézikönyvei ökológiai modellrendszereket használnak vezérfonalul, a másik két iskola eredményeit inkább csak illusztrációként használják. Az eddig rendelkezésre álló modellek azonban általában még nagyon messze állnak a terepi ökológusok megfigyelési eredményeitől.

Mindhárom fenti megközelítésnek megvannak a nyilvánvaló előnyei és hátrányai. Megbízható, körültekintően ellenőrzött és igazolt ismeretekhez legkönnyebben kísérleti szituációk elemzésével juthatunk. A körültekintő ellenőrzöttség kritériuma azonban gyakran vagy az állítás érvényességi körét szűkíti le túlságosan, vagy az ily módon vizsgálható jelenségek komplexitását korlátozza. Ezen módszertan segítségével tehát viszonylag könnyen érhetünk el szakszerűen és színvonalasan igazolt, ámde szűk heurisztikus erejű és a gyakorlati alkalmazhatóságtól is nagyon messze álló eredményeket. Ha valóban komplex és így gyakorlati szempontból is potenciálisan fontos jelenségeket akarunk vizsgálni, akkor a folyamat korrekt megfigyelésétől és részletes leírásától nem tekinthetünk el, hiszen megbízható alapadatok nélkül nem lehetséges realisztikus hipotéziseket felállítani. A természetközeli életközösségeket komplex megközelítésben tekintő terepi ökológiai kutatások azonban általában kénytelenek az alapadatközlésnél vagy egyszerűbb korrelációk kimutatásánál megállni, mert az oknyomozás során olyan bonyolult hipotéziseket kellene felállítani, amelynek tesztelése reménytelen vállalkozás volna. Komplex jelenségek oki vizsgálatához elengedhetetlen a hipotézisek szimulációs modellekben való megfogalmazása, mert az alternatív jelenség-magyarázatok között ennek hiányában gyakran nem is lehet prediktív különbséget tenni. A szimulációs technika másik előnye, hogy világosan rámutathat azokra az interpretációs tévedésekre, amelyek a kísérletesen igazolt részállítások egyesítésekor ugyanúgy elsikkadhatnak, mint a megfigyelési adatok statisztikai elemzése során.

A terepen dolgozó specialista kutatók között gyakori az a vélemény, hogy a természetközeli élőlényközösségek (de még az agroökoszisztémák és egyéb monokultúrák) taxonómiai-faunisztikai „feltártsága” olyan alacsony fokú, hogy működési jellegű hipotézisek vagy modellek megfogalmazása teljesen komolytalan próbálkozás. Álláspontjuk szerint még hosszú évtizedekig csak az adatgyűjtésnek és a leíró kutatásoknak lesz létjogosultsága. A kísérletes módszertan hívei közül viszont sokan úgy vélik, hogy komoly tudományos kutatás csak úgy képzelhető el, ha már a munka megkezdése előtt világos „szakmai hipotézist” állítunk fel. Ha másképp nem megy, inkább vizsgáljunk nagyon leegyszerűsített kísérleti szituációkat, de ott törekedjünk körültekintően igazolt ismeretek megszerzésére. A modellező ökológusok egy része („stratégiai modellezők” vagy „elméleti ökológusok”) az alapvető jelenségek megragadására, az elvi lehetőségek számbavételére törekszik és magának az ökológiai modellezésnek a módszertani fejlesztését tartja legfontosabbnak. A „taktikai modellezők” vagy „alkalmazott ökológusok” munkáiban pedig még a modell áttekinthetősége (a matematikai műveletek biológiai értelmezhetősége) sem cél, hanem kizárólag a modell prognosztikai használhatóságára koncentrálnak.




#Article 93: Juhász-Nagy Pál (135 words)


Juhász-Nagy Pál (Debrecen, 1935. január 29. – Budapest, 1993. április 5.) Széchenyi-díjas biológus, ökológus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja (levelező 1990). A 20. századi magyar ökológia egyik legnagyobb alakja, a szupraindividuális biológia elméleti alapjainak megteremtője, az operatív ökológia szükségességének felismerője. Jelentős eredményeket ért el a matematikai modelleknek és értelmezéseiknek az ökológiába való bevezetésében, a magyar ökológiai terminológia kidolgozásában és egységesítésében.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) biológia–kémia szakán végzett 1957-ben. Előbb szülővárosában, Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen tanított, majd az ELTE Növényrendszertani és Ökológiai Tanszékének tanára lett.

Igazi reneszánsz ember volt: szakterületén kívül az emberi tudás számos más szférájában is otthonosan mozgott. Barátai és tanítványai mind a mai napig már-már legendaszerű történeteket mesélnek arról, hogy miként idézett (sokszor idegen nyelven) hosszú szövegeket szó szerint, vagy hogy miként volt képes ámulatba ejtő lexikális tudását logikus rendszerbe szervezni.




#Article 94: Magyar Tudományos Akadémia (1071 words)


A Magyar Tudományos Akadémia (röviden: MTA) magyarországi tudományos köztestület, amelynek fő feladata a tudomány művelése, a tudomány eredményeinek terjesztése, a magyar tudomány képviselete. 2019-ig fontos feladata volt továbbá a tudományos kutatások támogatása.

Felajánlása megtételében – régóta meglévő országjobbító szándékai mellett – a titkos szerelme, Zichy grófné, Cresence előtti imponálás szándéka is szerepet játszott. 1849-es napló bejegyzése azt írta: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”

Egy magyar tudományos társaság alapításának gondolatához már az 1700-as évek második felében Bél Mátyás evangélikus lelkész és polihisztor is eljutott. Néhány évtized múlva, 1781-ben Bessenyei György pedig papírra is vetette saját elképzelését. Az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága felvette programjába a katonai és képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását, ám a tervek megvalósítása végül I. Ferenc uralkodásának első három évtizedében elmaradt.

Az 1825-ös pozsonyi országgyűlésen (a követek november 2-ai és 3-ai kerületi ülésén) ennek eszméjét ismét fölelevenítették. Már az első gyűlésen, november 2-án, szóvá tette egy magyar tudományos intézet felállításának szükségességét Máriássy Sáros vármegyei követ.

Másnap, 1825. november 3-án Felsőbüki Nagy Pál különösen gyújtó hatású beszédet mondott, amelyben hevesen kikelt azon elkorcsosodó főurak ellen, akik elhanyagolják nemzetünk és nyelvünk érdekeit. Ezután tette meg sorsfordító, emlékezetes felajánlását gróf Széchenyi István. Széchenyi bár a felsőtáblához tartozott, ekkor éppen az alsóházi követek ülésén foglalt helyet. Felsőbüki szónoklatát követően a jelenlévők meglepetésére Széchenyi váratlanul szót kért, és felszólalásában felajánlotta birtokainak egyévi jövedelmét,  forintot egy Magyar Tudós Társaság megalapítására.

A társaság létrehozását más főnemesek is jelentős összegekkel támogatták, sőt volt aki jelentősebb összeggel is mint Széchenyi: Sina Simon (), herceg Batthyány Fülöp (), gróf Károlyi György () és még többen.

Hamarosan József nádor  forinttal, Teleki József - a Társaság későbbi első elnöke - pedig családi könyvtárával járult hozzá az Akadémia létrehozásához.

A Magyar Tudós Társaság első közgyűlését 1831. február 14-én tartotta. A társaság szervezeti szabályzatát az A magyar tudós társaság alaprajza és rendszabásai (Pest, 1831) c. kiadvány közölte. Ennek értelmében 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé.

A következő osztályokat hozták létre:

Az Akadémia titkára először Döbrentei Gábor volt, majd az irodalomtörténet-írás atyja, Toldy Ferenc következett, utána a történész és jogász Szalay László, 1865-ben Arany János. 1866-tól Eötvös József lett az intézmény elnöke, aki 22 éves korában került az Akadémia tagjai közé, 1835-ben.

Széchenyi István 1842. november 27-én az Akadémián mint másodelnök megnyitó beszédet mondott. Beszédében a hangsúlyt a nyelvművelésre helyezte, mivel a magyar nyelv megőrzését és művelését mindenek elé helyezte. 1860-ban országos gyűjtés indult az Akadémia székházának felépítésére. A kivitelezés Ybl Miklós és Szkalnitzky Antal vezetésével 1862 tavaszán kezdődött el Friedrich August Stüler tervei alapján. Az Akadémia 1869-ben szervezeti változáson esett keresztül, addigi hat osztályát hárommá (1. nyelv- és széptudományi, 2. történeti, bölcseleti és társadalomtudományi 3. matematikai és természettudományi) vonták össze. Ebben a szervezetben működött 1946-ig. Ekkor a természettudományok számát kettőre emelték.

Az Akadémia az 1870-es évektől az ország tudományos életének központja lett.

Az 1956-os forradalom idején – október 25-e után – a tagok értekezlete új vezetőséget választott a korábban visszavonult vezetőség helyébe. Az értekezleten több mint 80 tag jelent meg, köztük olyanok is, akiket 1949-ben tanácskozó taggá minősítve tagsági jogaiktól megfosztottak.

Az értekezlet megemlékezett I. Tóth Zoltán levelező tagról, aki a forradalom harcai során elesett. Elhatározta, hogy az Akadémia közgyűlésének előkészítésére, a múltban elkövetett hibák orvoslási módozatainak kidolgozására, valamint a forradalom kitörése óta az Akadémia ügyvitele körében történt intézkedések felülvizsgálására nemzeti bizottságot alakít, amelybe az Akadémia minden osztályából három tagot választ. A bizottság elnöke Kodály Zoltán, alelnöke Gombás Pál, titkára Nizsalovszky Endre, tagjai Andreanszky Gábor, Baló József, Bruckner Győző, Dudich Endre, Eckhardt Sándor, Eckhart Ferenc, Egervári Jenő, Geleji Sándor, Gyulai Zoltán, Hajnal Imre, Hajós György, id. Issekutz Béla, Lakó György, Lukács György, Mócsy János, Pais Dezső, Plank Jenő, Szalai Sándor, Vendl Aladár, Verebélÿ László és Varga József lettek. A bizottság az 1956. október 28-án alapított Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága, illetve a november 21-én megalapított Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsa elődjének tekinthető.

A rendszerváltást követően, 1990-ben, új alapszabályt fogadtak el. Az irodalom és a művészetek akadémiai képviseletének helyreállítására társult, de önálló intézményként létrejött a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (1992). 1994 áprilisában kihirdették a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló új törvényt (XL. tv.).

Az akadémiai kutatóintézet-hálózat elcsatolásával kialakult helyzetben az MTA 192., rendkívüli közgyűlése 2019. december 2-án elfogadta az Akadémia megújuló küldetését tartalmazó előterjesztést, valamint módosította az MTA Alapszabályát és Ügyrendjét is.

A homlokzati szobrokat Emil Wolff, az alapítást ábrázoló bronz domborművet Holló Barnabás készítette. A díszterem freskói Lotz Károly alkotásai. Ligeti Antal tájképei ékesítik a kis üléstermet.

A székház Budapest V. kerületében, a Széchenyi István tér 9. alatt található.

Napjainkban 11 tudományos osztálya működik, ebből nyolc természet-, három társadalomtudományi (I., II., IX.):

Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya
Filozófiai és Történettudományok Osztálya
Matematikai Tudományok Osztálya
Agrártudományok Osztálya
Orvosi Tudományok Osztálya
Műszaki Tudományok Osztálya
Kémiai Tudományok Osztálya
Biológiai Tudományok Osztálya
Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya
Földtudományok Osztálya
Fizikai Tudományok Osztálya

Budapest V. Arany János u. 1. alatt található a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ. 1826-ban alapították. Az ország egyik legnagyobb tudományos szakkönyvtára. A mintegy kétmillió könyvtári egységet őrző könyvtárhoz több különgyűjtemény (Kézirattár és Régi Könyvek Gyűjteménye, Keleti Gyűjtemény, valamint Mikrofilmtár) tartozik.

Az Akadémia tagjai és az MTA doktorai illetményt kapnak. Ennek összege 2007. január 1-je után [a 350/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet alapján] rendes tag esetén havi 455 000 Ft, levelező tag esetén 353 900, az MTA doktorai esetén 90 000 Ft.

Az MTA tagjainak adataiból az Akadémia adatbázist hozott létre, amely tartalmazza a Magyar Tudományos Akadémia mindenkori rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjainak, valamint a közgyűlésen szavazati joggal rendelkező doktor-képviselőknek az életrajzi adatait.

Az MTA Köztestületi Adatbázisa annak a mintegy tízezer köztestületi tagnak az adatait tartalmazza, akik Magyarországon szerzett vagy honosított tudományos fokozattal rendelkeznek és a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényben meghatározott feltételek alapján bejelentik, hogy a köztestület tagjai kívánnak lenni. Az adatbázis 1994 óta épül, hozzáférhető az interneten,

MTA Agrártudományi Kutatóközpont

MTA Atommagkutató Intézet

MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont

MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont

MTA Energiatudományi Kutatóközpont

MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont

MTA Nyelvtudományi Intézet

MTA Ökológiai Kutatóközpont

MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet

MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont

MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont

MTA Természettudományi Kutatóközpont

MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont




#Article 95: 20. század (163 words)


 Évtizedek: 1900-as évek 1910-es évek 1920-as évek 1930-as évek 1940-es évek 1950-es évek 1960-as évek 1970-es évek 1980-as évek 1990-es évek

A 20. század az 1901. január 1-től 2000. december 31-ig terjedő időszak. A 20. századot tekinthetjük az egészségügyi, szociális, tudományos és technikai fejlődés, valamint a nemzetközi egységesülés korszakának, ugyanakkor megjelölhetjük a példátlan méretű háborúk és népirtások koraként is. A 19. században elkezdődött a termelés és a szolgáltatások gépesítése, a globális kommunikációs hálózatok kiépítése, ami egyre gyorsuló iramban folytatódott a 20. században. Ebben az évszázadban tulajdonképpen megváltozott az élet minden területe és az egész emberi társadalom alapvetően átalakult.

A történettudományban használatos a rövid 20. század kifejezés, amely az első világháborútól (1914–1918), illetve az azt lezáró békeszerződésektől (1919–1920) a Szovjetunió vezette szocialista párt felbomlásáig (1989–1991) terjedő korszakot jelöli.

Lásd még: 2. évezred, Újkor

Főbb politikai, gazdasági és természeti események a II. világháború végéig:

 

Fejlett világ

Harmadik világ

Toplista az eladott albumok száma alapján.

Megjegyzés: A huszadik század előtti és utáni évek dőlt betűvel írva.




#Article 96: Japán nyelv (784 words)


A japán nyelvet (nihongo, nippongo, , ) 126 millió ember beszéli anyanyelvként, ezzel a kilencedik legnagyobb beszélőközösségű nyelv a világon. E közösség legnagyobb része Japánban él, ezen kívül első vagy második nyelvként csak Palauban beszélik. Standardizált változata (hjódzsungo) a tokiói dialektuson alapszik.

A japán ragozó nyelv, eredete máig sem tisztázott:

A japán nyelvben három írásrendszer van: a hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi kínai eredetű szóírás, de ezek mellett időnként használatos még a rómadzsi is, ami a latin betűs írás neve.

A kandzsival a szavak fogalmi részét, például a főneveket, az igetőt írják le, a hiraganával a toldalékokat és a határozószókat, katakanával pedig az idegen eredetű szavakat és (főként tudományos művekben) a növények, állatok nevét.

A következő táblázat bemutatja a japán nyelv alapvető szótagjait. A táblázatot úgy kell használni, hogy a bal oldali mássalhangzó után kiejtjük a felül lévő magánhangzót.

Van néhány kivétel a hiragana, ill. a katakana olvasásában:

Kiejtési és egyéb tudnivalók:

Részletes hiragana táblázat:

Részletes katakana táblázat:

＊ ヲ (wo) kiejtése azonos az オ (o)-val, de ritkán használják, csak hiragana katakanára átírásakor.
A különleges (ji/wu/je) katakanákat a Meidzsi-korban vezették be oktatási céllal, de sosem terjedt el. A hiragana változatának (を) azonban jelentős szerepe van a nyelvben, mivel főnevek végéhez kapcsolva ez fejezi ki a tárgyesetet. A wi (ゐ,ヰ) és a we (ゑ,ヱ) karaktereket ma már szinte egyáltalán nem használják.

A japán szavak magyar átírása az angolban használt Hepburn-átíráson alapul, de azzal nem azonos (az angol és a magyar nyelv különbségei miatt):

Példák:

Az átírásban a ni betűk nem csak a szótag megjelenésével, hanem az n és i egymás után következő szótagok egybeolvasásával is előfordulhatnak. Ennek megkülönböztetésére az utóbbi esetben aposztrófot teszünk az átírásban a betűk közé (pl. a fenti 研一郎 Ken'icsiró névben). Ezt a megkülönböztetést sokszor elmulasztják feltüntetni. A például adott név sajátossága továbbá, hogy angol átírásában a kötőjeles, nagy I betűs változat terjedt el, azonban a szabályszerű átírás ott is Ken'ichirō.

Néhány szót nem szabályszerű, hanem hagyományos alakjában írunk át: gésa (szabály szerint geisa), Tokió (eredetileg Tókjó), Kiotó (eredetileg Kjóto), Oszaka (eredetileg Ószaka) stb.

A régi japán írásrendszerben nem található egyetlen központozási jel sem, az összefüggéseket a szövegkörnyezet és a szövegek elhelyezkedése adja.
A szöveg struktúrájának megértéséhez a napjainkban használt jelek segítenek, megjegyzendő, hogy a japán írásban nincsenek szóközök, az írásjegyek egymás után következnek.

Főbb jelek:

A japán nyelv tipológiailag agglutináló, alany-tárgy-ige (SOV) sorrendű mondatokkal. A mutató névmások megelőzik a jelzett szót.

A főneveknek nincs ragozásuk, az esetviszonyokat a főnévi csoportok után álló partikulák jelzik: は (wa) – topik jelölő, が (ga) – (nem topik) alany jelölője, を (o) – tárgyjelölő, に (ni) – mindenféle helyviszony jelölője, の (no) – mindenféle jelzői viszony jelölője (beleértve a vonatkozó mellékmondatot is), de instrumentális-partikula stb. A többes számot sokszor nem jelölik, de ha szükséges, ki tudják fejezni, viszont csak a főnéven és névmáson jelenhet meg, az ige vagy a melléknév sohasem kerülhet többes számba. A többes szám kifejezésére alkalmazhatnak toldalékot: 達(tacsi) (子供達kodomo-tacsi 'gyerekek'),　　ら(ra) (kare-ra 'ők') vagy megduplázzák a főnevet: (人々 hito-bito 'emberek', ahol hangtani változás is történhet a szó belsejében bh). A többes számot általánosan alkalmazó nyelvekhez hasonlóan a megszámlálhatatlan főnevek, tehát az anyagnevek vagy az elvont fogalmak nevei esetében azonban nem alkalmazzák.

A személyes névmások gyakran kiesnek, ha referenciájuk a kontextusból kiderül. Az első személyben az udvariasság foka szerint többféle alak közül választ a beszélő, második személyben gyakran ugyancsak udvarias formula helyettesíti a névmást (például megszólított neve, tiszteleti -san/-sama / -szan/-szama szócskával toldva).

A számneveknek 1-10-ig 2 sorozata létezik, az eredeti japán (J) és a kínai (K) eredetű.

A japánban az igék nem vesznek fel személyragokat, viszont igeidő és mód tekintetében van igeragozás. Nincs főnévi igenév. Az igék formái a mondatban a különféle udvariassági fokot fejezik ki, pl: csináld meg - légy szíves, csináld meg - tisztelettel kérlek, hogy csináld meg.

Nincs magánhangzó-harmónia.

A magyarral azonos a nevek használata (vezetéknév, keresztnév), a dátum és cím használata, a birtokos eset használata (először jön a birtokos, utána a birtok, például a ház ajtaja). A címeket is hasonló módon írják (nagyobb egységtől a kisebb felé haladva): város, városrész, háztömb.

A japán nyelv elég homogén, köszönhetően a standardizációnak. Régebben voltak nagyobb eltérések. A nyelvjárások tanulmányozásának csekély a hagyománya. Három nagy nyelvjárásra osztható: keleti, nyugati, kjúsúi. Az első csoport a Tokió főváros (az i, u elnyelése); a nyugati csoport Kiotó és Oszaka (Ószaka-ben : Oszaka dialektus) több udvarias forma, erősebb tónuskontraszt, u magánhangzó kissé az u és ü között való kiejtése, valamint a ni szótag nyi-nek ejtése); a kjúsúi (je szótag megléte, és az e palatalizáció hatása a megelőző mássalhangzóra).

A hivatalos nyelv az iskolai oktatás révén a tokiói nyelvjárásra épülő standard nyelv. A japán nyelv rengeteg szót kölcsönzött (és kölcsönöz még ma is), elsősorban a kínai (mandarin) és az angol nyelvből. Írásban ezeket katakanával szokták írni.




#Article 97: Jog (3691 words)


A jog kifejezést mind a jogtudományban, mind a köznyelvben több értelemben használjuk, épp ezért sokféle jog meghatározással találkozhatunk. Egyfelől a jog jelentheti a jogszabályokat is, a tárgyi jogot (ius est norma agendi), másfelől jelentheti a jogosultságot, az alanyi jogot, tehát azt, hogy bizonyos személynek cselekvési lehetősége van a tárgyi jog adta keretek között (ius est facultas agendi).
A jog, mint jogszabály olyan magatartási szabály, norma, amelynek a keletkezése az államhoz kötődik, a társadalomban általánosan kötelezőek, és érvényesülésüket az állami szervek végső soron kényszerrel biztosítják.

A jogrend egy szuverén hatalom egymással térben és időben összefüggésben lévő jogszabályainak összessége. Ezek a jogszabályok egymással logikusan összefüggenek, hierarchikusan rendszerezettek, ellentmondásmentességre törekszenek, ezért ilyen értelemben használjuk rájuk jogrendszer kifejezést is. Hagyományosan a jogrendszert két nagy jogterületre szokás felosztani Ulpianus érdekelmélete óta: közjogra, ami a közérdekű életviszonyokat szabályozza, és magánjogra, ami a magánérdekű életviszonyokat foglalja össze. Mindkét nagy jogterületen belül a történeti fejlődés eredményeképpen különböző jogágak alakultak ki, a jogág az egymáshoz hasonló jogviszonyokat, hasonló módszerekkel rendező jogszabályokat vonja egy kategóriába. Azaz a jogágak egymástól a szabályozás tárgya és módszere szerint különböztethetők meg (pl.: munkajog, családjog, büntetőeljárásjog).

A jog fejlődésének eredményeképpen létrejött a nemzetközi jog, mely három nagy jogágat foglal magában: a nemzetközi közjogot, a nemzetközi magánjogot és a nemzetközi szervezetek, integrációk – így a közösségi jogot (az Európai Unió jogát).

Az alkotmányjog mindig az egyes szuverén államhoz kötött, e jogág szabályai határozzák meg az állam alapvető felépítését, az államrendszer elveit, legfontosabb intézményeit. A modern jogrendszerekben az alkotmányjog biztosítja a törvényhozó, végrehajtó és bírói-törvénykezési hatalom elkülönülését, a hatalmi ágak megosztásának elvét. Az alkotmányjog vagy egy írott alaptörvényen – az alkotmányon nyugszik (például: az Alaptörvény, USA alkotmánya), amelyet az alkotmányozó gyűlés fogad el; vagy nem egységes, jogelvek és fundamentális törvények halmaza határozza meg a jogág tartalmát (például: Egyesült Királyság alkotmánya: írott konvenciók – Bill of Rights – esetjog (case law), szokásjog). Az alkotmány szabályozza a jogszabály megalkotásának módját, a parlamentek működését, a választási rendszert és a kormányzás fontosabb intézményeit. Rendezi az önkormányzatok és a központi hatalom viszonyát, szabályozza az államfő hatáskörét, feladatait. A bíróságok felépítését, szervezetét, hatáskörét is rendezi.

Az alkotmányjog az állami berendezkedés szabályozása mellett rendelkezik az alapvető szabadságokról, deklarálja az állampolgár jogait, kötelességeit, egységbe foglalja a legfontosabb emberi jogokat. Így általában az alkotmányok szólnak az élet védelméről, emberi méltósághoz való jogról, a személyes szabadságról, tisztességes eljáráshoz való jogról, lelkiismereti szabadságról. Deklarálják a véleménynyilvánítás, a gyülekezési jog és az egyesülési jog szabadságát, a tulajdonhoz való jogot, az állampolgárok egyenjogúságát. Tanítja a választási rendszert, a népszavazást, az állampolgárság megszerzését és elvesztését, a külföldiekre vonatkozó joganyagot, a menekülteket és a menedékeseket, a vízumokat, foglalkozik az ügyészség szervezetével és feladataival. Érinti az alapvető alkotmányos alapelveket, a hatalommegosztást, a szuverenitást, a jogállamiságot.

A közigazgatási jog a közigazgatás anyagi és eljárási jogviszonyaival foglalkozó jogág, a közjog része, államspecifikus, történeti fejlődés eredményeképpen jött létre az állam bürokratizálódásának folyományaként. A közigazgatási jog az alkotmányjog által szabályozott viszonyrendszer konkretizálását célozza. A közigazgatási jog részletezőbb mint az alkotmányjog. A közigazgatás jogalkalmazást és döntés-előkészítést végez, legfontosabb feladatai az állam akaratának megvalósítása illetve közszolgáltatások nyújtása az állampolgároknak meghatározott ügyintézési és eljárási folyamatban.
A közigazgatási jog elsősorban a központi hatalom és az önkormányzatok, köztestületek működését, szervezetét szabályozza, rendezi a felügyelet, ellenőrzés és irányítás hatékony rendszerét, meghatározza a köztisztviselők jogviszonyát, alkalmazási feltételeit. Szabályozza a dekoncentrált szervek hatáskörét, feladatait, működését. A közigazgatási eljárásban meghozott közigazgatási határozatok a legtöbb országban bírósági kontroll alatt állnak, felülvizsgálhatók. Az első speciális közigazgatási bíróság a Conseil d'État volt Franciaországban, amit Napóleon hozott létre 1799-ben.

A büntetőjog a jog azon ága, amely meghatározza azokat a közösségellenes, nemkívánatos magatartásokat – bűncselekményeket – amelyek tanúsítása esetén az elkövetőt büntetőjogi felelősségre vonják és megbüntetik. A jogalkotó megalkotja a törvényi tényállást, melyhez büntetési tételeket kapcsol. A törvényi tényállást kimerítő cselekmény a bűncselekmény, a törvényi büntetési tétel keretei között kiszabásra kerülő jogkövetkezmény pedig a büntetés.
A büntetőjognak két fő vizsgálódási területe van, a bűncselekménytan, ami a bűncselekmény megvalósulását, elemeit (jogtárgy, elkövetési tárgy, elkövetési magatartás, eredmény, okozati összefüggés, szándékosság, gondatlanság), a büntetőjogi felelősségre vonás akadályait (gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer, tévedés, jogos védelem stb.), a bűncselekmény megvalósulásának stádiumait (befejezett bűncselekmény, kísérlet, előkészület) illetve a bűncselekmény elkövetőit (tettes, részes) vizsgálja. A másik nagy csoport a büntetéstan, ami a büntetés alapját, célját, mértékét, speciális elkövetőkre (például: fiatalkorú), vonatkozó szabályait rendezi rendszerbe.

Minden bűncselekménynek van három fogalmi eleme, amelyeknek minden bűncselekmény esetén meg kell valósulnia. Ilyen a tényállásszerűség – vagy másképpen büntetendőség, mely azt jelenti, hogy bűncselekmény az a cselekmény, melyre a törvény büntetés kiszabását rendeli (nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege). A büntetendőség arra ad választ, hogy a cselekmény kimerítette-e egy törvényi tényállás kereteit. A következő fogalmi elem a társadalomra veszélyesség – másképpen jogellenesség, mely azt fejezi ki, hogy a törvényi tényállásba ütköző cselekmény jogellenes, nincs olyan jogellenességet kizáró ok, mely a cselekményt jogszerűvé tenné. Az utolsó e körbe tartozó bűncselekményi fogalmi elem a bűnösség, mely lélektani mozzanatokra épül: az elkövető tudatában szándékosság vagy gondatlanság jelenik meg a cselekménye tükröződéseként. A cselekmény és annak következménye az elkövetőnek felróható.

Az angolszász jogrendszerekben a bűncselekménynek két fő fogalmi eleme van: a mens rea – bűnös tudat, illetve az actus reus – bűnös tett. Mindkét fogalmi elemnek meg kell valósulnia ahhoz, hogy a bűncselekmény megvalósuljon. Ha hiányzik a bűnös tudat, a tett – akár erőszakos cselekmény – nem feltétlenül lesz büntetendő (például: jogos védelem, beszámíthatatlanság). Egy 19. századi angol esetben a R v. Dudley and Stephens ügyben a védelem végszükségre hivatkozott, mivel a Mignotte nevű hajó Southamptonból útban Sydney felé elsüllyedt. A legénység három tagja egy csónakban hánykolódott, és mivel éhhalál fenyegette őket, az egyik matrózt megölték és megették. Dudley és Stephens életben maradtak, megmentették őket, majd bírósági eljárás indult ellenük emberölés vádjával. Végszükségre hivatkoztak, így próbálták cáfolni, hogy fennállt volna a mens rea – bűnös tudatuk az emberölésben. A bíróság nem fogadta el azt az érvelést és halálra ítélték a matrózokat, akiket azonban a közfelháborodás, különösen a tengerészek szolidaritása miatt, végül mégsem végezték ki, kegyelmet kaptak és csak hat hónapnyi börtönbüntetésre ítélték őket.

Az ítéleteket, így a büntetéseket minden esetben bíróságok hozzák meg, megkülönböztethetünk főbüntetéseket, mellékbüntetéseket és intézkedéseket. A legtöbb büntetés napjainkban szabadságvesztés, pénzbüntetés vagy közérdekű munka, halálbüntetést Európában már nem hajtanak végre. Nagy hangsúlyt fektetnek az elítéltek nevelésére, rehabilitációjára, iskoláztatására. Nemzetközi szinten több mint 104 ország ratifikálta már a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló nemzetközi megállapodást, amely az emberiség elleni bűncselekmények elkövetőit állítja a bíróság elé, és hirdet ítéletet az egyes ügyekben.

A büntetőeljárás olyan eljárási cselekmények folyamata, amelyek annak eldöntésére, elbírálására hivatottak, hogy történt-e bűncselekmény, azt ki követte el és milyen keretek között alkalmazható a terheltre a büntető anyagi jog, milyen büntetési tétel kerüljön kiszabásra, vagy mentsék-e fel a vádlottat. A büntetőeljárás – mint eljárási jog – a büntetőjog – mint anyagi jogra épül, annak állam általi kikényszerítését végzi el. A büntetőeljárás legfontosabb alapelvei az ártatlanság vélelme, a védelem joga, a jogorvoslati jog és a vádelv. Az eljárás jellemzően három illetve többszereplős: a védővel és a vádlottal szemben áll a vád képviselője, az ügyész, a vita eldöntése a bíróság hatásköre, nagy szerepük van a tanúknak, szakértőknek és a sértettnek is. Az eljárás központi magja a bizonyítás, az ártatlanság vélelmének megdöntése, ezáltal a bűnösség kimondása. A büntetőeljárás során kényszerintézkedéseket lehet foganatosítani (például: előzetes letartóztatás, távoltartás, óvadék) legtöbbször a terhelttel szemben.
A büntetőeljárás szakaszai: nyomozás, vádemelés, tárgyalás előkészítése, elsőfokú tárgyalás, másod- és harmadfokú tárgyalás, végrehajtás, esetleges rendkívüli jogorvoslatok. A tárgyaláson történik meg a bizonyítás, a védő- és vádbeszédek, a tárgyalás után hirdetik ki az ítéletet. Másod- és harmadfokra akkor kerül az ügy, ha fellebbezés történik akár a vád, akár a védelem részéről. A jogerős határozat kihirdetése után az abban foglaltak végrehajthatók.

A polgári jog a magánjogi jogágak kiemelkedő, legfontosabb jogterülete, tartalmazza mindazokat a jogelveket, általános szabályokat, jogintézményeket, melyek a viszonylagos elkülönültségű, eredetileg a polgári jogba tartozó más jogágakban újból megjelennek. A polgári jog törvény által garantálja az ember számára az önrendelkezés szabadságát, a személyisége kibontakozását, védelmét és ehhez tartozóan a vagyonával való szabad rendelkezést mind élők között, mind a rendelkező személy halála esetére.

A polgári jog valamennyi civilisztikai jogág anyajoga, tartalmazza a legfontosabb alapelveket (jóhiszeműség és tisztesség elve, joggal való visszaélés tilalma, együttműködés elve).

A polgári jog egyik jogterülete a személyi jog – mely a természetes személyek és jogi személyek jogképességével, cselekvőképességével, ezek keletkezésével és megszűnésével foglalkozik, ill. védi a személyhez fűződő jogokat, biztosítja a szellemi alkotások védelmét.

A dologi jog foglalkozik a dolog fogalmával, a dolog megszerzésével, megterhelésével, birtoklásával, használatával, a vele való rendelkezéssel, a dolog feletti tulajdon megszerzésével, a közös tulajdonnal, a használati jogokkal (szolgalom, haszonélvezet, földhasználat), és a birtokkal, birtokvédelemmel. A dologi jog Grosschmid Béni szavaival élve: sűrített negatív kötelem – a dolog tulajdonosával szemben mindenki tűrni köteles, a dologi jog abszolút hatályú, mindenkivel szemben fennálló jog, mely a fennálló helyzet változatlanságát (statika) biztosítja a jogosult javára. Karl Savigny szerint a tulajdon az egész világgal szembeni jog egy dolog felett, szemben a kötelmekkel, szerződésekkel, ahol a kötelezettségek, jogosultságok meghatározott személyek között, egymás viszonyában állnak fenn.

A polgári jog másik nagy jogterülete a kötelmi jog, ennek általános illetve különös része. A kötelmi jog szabályozza az egyes individuális személyek egymás közötti ügyleteit, az egymással szemben fennálló jogosultságokat és kötelezettségeket. A kötelmi jog főszabályszerűen relatív szerkezetű, mellérendelt jogviszonyban álló meghatározott jogalanyok, kölcsönös és egyenértékű követelései és tartozásai egységének diszpozitív jellegű szabályanyaga. Ezek a kötelmi viszonyok a dologi jogviszonyok szándékolt változtatását, vagy a nem kívánt változások reparációját (kártérítés) biztosítják. Az egyik legfontosabb, leggyakoribb kötelem a szerződés, mely a pacta sunt servanda elven alapul, megköthető írásban, szóban vagy ráutaló magatartással is. A szerződések módosíthatók, megtámadhatók, semmiségükre a felek hivatkozhatnak. A kötelmi jog szabályozza a szerződést biztosító mellékkötelezettségeket (például: zálogjog, foglaló, kezesség, jótállás), a teljesítést, a szerződésszegést, a szerződés megszűnését is. A kötelmi jog különös része szabályozza az egyes szerződéstípusokat (például: adásvétel, bérlet, letét, vállalkozás, megbízás, biztosítás, ajándékozás, tartási szerződés).

A kötelmi jog körébe tartozik a felelősség kérdése is: felelősség a szerződéssel okozott károkért, illetve a szerződésen kívül okozott károkért. A kártérítés, kártalanítás, kármegosztás, a veszélyes üzem működéséből eredő károk, az állattartók felelőssége, az épületről lehulló tárgy által okozott kár; a kártérítés mértéke, a nem vagyoni kár megállapítása is a kötelmi jog körébe tartozik.

A polgári jog az öröklési jog körében rendezi a meghalt személy tulajdontárgyainak sorsát, végintézkedést és a törvényes öröklés eseteit, kapcsolatát, módjait, az örökösök felelősségét a hagyatéki tartozásokért, a végrendelet tartalmát, fajait, a végrendelet érvénytelenségét, hatálytalanságát és az öröklési szerződést is. Az öröklési jog biztosítja a kötelesrészt, az örökség kiadását, visszautasítását.

A polgári eljárás bíróságnak polgári ügyekben az igazságszolgáltatás megvalósítására, annak elősegítésére irányuló, jogilag szabályozott tevékenysége, melyben közreműködnek a polgári ügyben érintett felek, azok képviselői, valamint más személyek. A polgári eljárásokat két részre tudjuk tagolni: egyrészt léteznek peres eljárások, melyek keresettel indulnak, másrészt léteznek polgári nemperes eljárások, melyekben soha nem születik ítélet, általában hiányzik a tárgyalás, sokszor nincs ellenérdekű fél.
A polgári eljárás során az eljárási cselekményeket végzők eljárási jogokat és kötelezettségeket szereznek, hoznak létre, változtatnak és szüntetnek meg. A polgári eljárás tárgya a polgári ügy, minden olyan ügy, melynek elbírálása nem a büntetőjog illetve a büntetőeljárásjog alapján történik. A polgári ügyek többsége polgári jogi ügyeket, eseteket jelent.
A polgári eljárás szakaszai: keresetindítás, tárgyalás előkészítése, tárgyalás, ítélet kihirdetése, másodfokú eljárás, felülvizsgálati szakasz, végrehajtási szakasz. A polgári eljárás speciális alapelvei között említhetjük a rendelkezési elvet, kérelemre történő eljárás elvet, a peranyag szolgáltatás elvet, a kétoldalú meghallgatás elvét, a jogérvényesítés segítésének elvét és a jóhiszemű eljárás elvét.
A polgári eljárásokban bíróságok járnak el, melyek joghatósága, hatásköre és illetékessége szabja meg a tárgyalás helyét, az alkalmazandó jogszabályokat. A polgári eljárást általában eljárásjogi kódexek szabályozzák, a kódexek meghatározzák a fél perbeli legitimációját, a pertársaságot, beavatkozást, a meghatalmazotti képviseletet, az eljárási cselekmények fajait, a perköltséget, a kereset fogalmát, fajait, a tárgyalás menetét, a bizonyítás módját, eszközeit, a bírósági határozatokat, a perorvoslati eszközöket. 

A munkajog mint jogág a munkáltatók, a munkavállalók és az érdekképviseletek egymás közti viszonyait, a munkaviszony általános szabályait rendezi a Munka Törvénykönyve paragrafusai szerint. A munkaszerződés megkötése, módosítása, a munkaviszony megszüntetése a munkajog legfontosabb területe, emellett szól a pihenőidőről, munkaidőről, a munkavállaló és a munkáltató kártérítési felelősségéről. A kollektív munkajog szól az érdekegyeztetési folyamatokról, a szakszervezetekről, a sztrájkjogról, a munkavédelmi előírásokról.

Általában a jogrendszerek a világban két nagy részre oszthatók: civil jogi jogrendszerekre (kontinentális) és a common law-n és az equity-n alapuló jogrendszerekre (angolszász). A civil jog ebben az esetben nem azonos a polgári - civil - joggal, a jelentésének lényege egy elhatárolás: a magánjog és közjog dualizmusára épülő jogrend. A jogrendszerek harmadik fajtája az egyházi jogon, vallási szabályokon alapuló jogrendszer, amely vallási előírásokon illetve kommentárokon nyugszik. Az egyes jogrendszereken belüli eltérések elsősorban történelmi, társadalmi, gazdasági okokkal magyarázhatók, adott állam jogrendszere függ az állam demokratikus vagy autoritatív jellegétől.

A világ legtöbb államában civiljogi jogrendszer működik. E jogrendszer egy szuverén vagy szuverenitással felruházott szerv vagy személy által alkotott absztrakt törvényeken, kodifikált jogszabályokon, általában írott alkotmányon alapul, másrészt jogszokáson, mely jogforrásokat a konkrét ügyre vonatkoztatnak.
A jogalkotó által alkotott írott jogszabályok már az ókorban is léteztek, az egyik legelsőként említhető a babilóniai Hammurapi törvényoszlopa. A modern civiljogi jogrendszerek közvetlenül visszavezethetők a római jog írott jogforrásaira, melyeket a középkorban fedeztek fel ismét és vált az európai államok jogrendszerének alapjává. A római jog erősen eljárásjogi jellegű volt, az ügyeket a iudex, praetor döntötte el a jogszabályok alapján. A római jog magas absztrakciójának is köszönhetően precedenst nem alkalmaztak, így minden egyes ügy elbírálása más ügyektől függetlenül történt.
A 6. században a Keletrómai Birodalom császárának – I. Justinianusnak – utasítására összegyűjtötték és kodifikálták a római jog joganyagát. A gyűjtemény a Corpus Iuris Civilis nevet kapta. Nyugat-Európa eközben lassan a sötét középkorba süllyedt és a 11. századig a jogtudomány nagyrészt feledésbe merült. A 11., 12. században újra-felfedezték a római jogot, tanulmányozni kezdték a Corpus Juris Civilist, megnyitották kapuikat az első jogi egyetemek (Bologna). A római jog elterjedt Európában, az ítélkezés nagyrészt a római jog és a középkori uralkodók jogszabályain alapult egészen a felvilágosodás koráig. A felvilágosodás követőinek egyik követelése volt, hogy az állam a szétaprózott, partikuláris joganyagot foglalja egy kódexbe, történjen meg a kodifikáció. Ennek első állomása a Code Napoléon – Code Civil volt a 18. században Franciaországban, amelyet követtek a kontinensen lévő államok más jogalkotói is, így például: Németországban a Német Polgári Törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch). Az új kódexek nagy hatással voltak nemcsak Kelet-Európa jogrendszereire (például: Görögország, Oroszország), hanem Japán és Korea jogrendjére is. Napjainkban a civiljogi jogrendszerhez tartozik Oroszország, Kína, Közép- és Dél-Amerika, a kontinentális Európa, és még számos más állam is.

Az angolszász országokban alkalmazott szokásjog (angolul Common law) alapú jogrendszer egyik fő jellemzője és egyben megkülönböztető jegye a civiljogi jogrendszertől a precedens, azaz a stare decisis – az ítéleteken alapuló jog. A bíró alkotta jog lényege, hogy a egyes konkrét esetekből állapít meg jogszabályt a bíró, ezáltal jön létre egy általában íratlan szokásjogon alapuló vagy írott, az eldöntött ügyekről készült jelentésekben megtestesülő szokásjog, mely felépíti a jogrendszert. A jogszabályok nem öltenek kodifikált formát, a jogszabályokat nem a szuverén alkotja meg, hanem a bíróság. A common law jogrendszer Angliában fejlődött ki a legteljesebb formájában, és a Brit Birodalom egykori gyarmatain terjedt el – kivéve Máltát, Skóciát, Az Egyesült Államokban Louisianát és Québec-et – ezért is hívjuk angolszász jogrendszernek.

A common law a normann hódítás idején (1066) jött létre Angliában, a bírák az egyedi eseteket az előző esetek alapján döntötték el, kevésbé a törvények alapján. A normann hódítás előtt a helyi angolszász szokások voltak életben, ezeket alkalmazták a többségükben egyházi bíróságok. A normannok az egyházi bíróságokat visszaszorították. A kontinensen abban az időben támaszották fel újra a római jogot, a normann uralkodók azonban ellenezték, hogy Angliában is bevezessék. Olyan központosított bírói testületeket hoztak létre, amely az idézési rendszeren (writ) alapuló common (vagyis közönséges, általános) jogot alkalmazták. A writ olyan írott parancs volt, mely azt igényli a címzettől, hogy jelenjen meg, és szolgáltassa bizonyítékát annak, hogy elfogadja a bíróság döntését vagy vesse alá magát a vizsgálatnak.

A központosított bírói rendszernek köszönhetően kialakult egy elit jogászi réteg, akik ugyanazon jogszabályok alapján ítélkeztek. III. Henrik uralkodása alatt készült el Henry de Bracton jogi értekezése, mely a common law lényegét elemzi, I. Eduárd angol király törvényeire pedig mint az íratlan common law írásos megerősítésére tekintettek. A szigorú common law jogszabályok alól mind egyre több személy folyamodott méltányosságért (equity) a királyhoz, minek következtében a 15. században megalapították a Kancellári Felső Bíróságot (High Court of Chancery) a méltányossági ügyek intézésére. A lordkancellár irányítása alatt működő testület az ügyeket egyedi mérlegelés alapján döntötte el (tehát nem volt precedens). A 16. és 17. század során számos bíróság jött létre, melyek kívül álltak a common law rendszerén (például: Csillagkamara-bíróság – mint a zsarnokság jelképe szűnt meg 1641-ben).

A 17. században a common law egyik fő támogatója Sir Edward Coke újrafogalmazta a common law-t, és ezzel nagymértékben szolgálta annak fennmaradását. A 18. században William Blackstone megírta a Commentaries on the laws of England (Kommentárok Anglia törvényeiről), amely nagy szerepet játszott a common law elterjesztésében az egész világon.

Az Egyesült Államokban a common law külön utakon fejlődött, számos angliai gyakorlatot nem fogadott el.

A common law napjainkban is egyre gazdagszik az egyes bírói döntések által, azonban egyre inkább fontosabbá válnak a törvényhozók által kialakított törvényi jogi szabályok is. A modern kor társadalmai egyre inkább a jogalkotás, jogalkalmazás centralizációját igénylik, egyre nagyobb szerepet kapnak a parlament által alkotott törvények.

Az egyházjog vagy vallási hitelveken alapuló jogrendszer isten az embereknek kinyilatkoztatott szavait fogadja el jognak, alkalmazandó jogszabálynak. A vallási elveken alapuló jog az ősi társadalmakban általános volt, a jog érvényességét az isten általi kinyilatkoztatás adta. Napjainkban kevés állam jogrendszere épül vallási előírásokra, egyházjogra. A zsidó Halakha, az iszlám Sharia nagy befolyást gyakorolnak Izrael illetve az iszlám országok jogrendjére, a katolikus kánonjog azonban napjainkban visszaszorult, csupán egyházi bíróságok alkalmazzák. A hitelveken alapuló jog többnyire stabil jogrendszert fejlesztett ki, hiszen a jog változása nem egyeztethető össze az isteni ige állandóságával. További jellemzője ezen jogrendszereknek, hogy az isteni ige gyakran túl absztrakt, csak elveket fejez ki, így a részletes szabályok kibontása, interpretációja a jogtudósok, teológusok feladata, ez pedig nagyszámú jogászréteg kialakulását tette szükségessé.
Az Ótestamentum első öt könyve vagy ismertebb nevén a Tóra, és az ezt magyarázó, elemző jogi szabályokat is tartalmazó gyűjtemény a Halakha. Izrael állam joga nem a Halakhára épül ugyan, ám mégis számos előírását, szabályát alkalmazzák, beleépítve az állami jogrendszerbe.
A kánonjog legteljesebb gyűjteménye a Corpus Juris Canonici, mely a római katolikus egyház tagjaira vonatkozó jogszabályokat gyűjti egybe (például: egyházi házasság szabályai).
Az iszlám államokban a 18. századig a Sharia alapján folyt a jogalkalmazás, ám a Oszmán Birodalom felbomlása és a modern jogrendszerek befolyásának következményeként a legtöbb iszlám országban részben visszaszorult az iszlám jogon alapuló jogrendszer, vagy legalábbis keveredett a civiljogi vagy common law jogrendszerekkel. A 20. század végén csupán csak Szaúd-Arábia és Irán alkalmazta tisztán az eredeti iszlám jogrendszert. Az utóbbi évtizedek tendenciája, hogy az iszlám ébredésének következtében egyre több radikális iszlám csoport követeli, hogy az iszlám államokban térjenek vissza a tisztán sharián alapuló jogrendszerre.

A jog története egyidős a civilizáció történetével. A legelső jog az Egyiptomi Birodalom joga volt i. e. 3000 körül, mely keveredett vallási elemekkel, tradíciókkal, de megjelentek az első jogelvek, a polgári jog egyes elemei, melyek még napjaink jogrendszereiben is megtalálhatóak. A retorika, a szociális egyenlőség és a pártatlanság istennője, Maat volt a jog őre, az óegyiptomi jog nagyrészt Maat istennő téziseiben nyilvánult meg.

I. e. 1760 körül Hammurapi összefoglalta és kodifikálta az ókori babilóni jog alaptéziseit, az egyes jogokat és kötelezettségeket egy kőtábla (Hammurapi törvényoszlopa) hátára vésette és a piactérre állíttatta ki, hogy bárki megismerhesse az érvényes jogszabályokat. A babilóni és az egyiptomi jognak azonban csekély hatása volt a későbbi civilizációk jogrendjére, ezek az ősi jogrendszerek eltűntek.

Az ókori zsidó állam jogrendszere az Ótestamentumra, főképp a Tórára épült, a Tórának – mint elsősorban magatartás-szabályozó gyűjteménynek – nagy hatása van a mai Izrael jogrendjére is.

A görög városállamokban a jog a filozófia mezején jelent meg, megkülönböztették az isteni jogot (fűzisz) és az ember alkotta jogot (nomosz). Önálló jogászi réteg nem alakult ki, a jog absztrakciós szintje alacsony maradt. Elsősorban az egyes poliszok alkotmánya – mint alkotmányjog – fejtett ki nagyobb hatást a jövő államainak jogrendjére.

Az ókor legfejlettebb jogrendszere Rómában alakult ki, ahol önálló jogtudomány, jogászság, jogi iskolák jelentek meg, a jog tudománnyá vált, kifejlődött a római jog, melynek hatása napjaink jogrendszereiben is meghatározó, a modern jognak a római jog az alapja. A római jogot I. Justinianus császár kodifikálta 529-ben, a törvénygyűjtemény a sötét középkor évszázadaiban feledésbe merült és csak a 11. században fedezték fel újra, a középkori egyetemeken újból elkezdték tanítani a római jogot. A jogászok különböző magyarázatokkal, kommentárokkal látták el az ősi jogi szövegeket, a törvénymagyarázókat hívták később glosszátoroknak és kommentátoroknak. A római jog kisugárzott az európai civilizáció területeire, Angliában azonban nem fejtett ki jelentős hatást, ott a precedens-rendszer vált a jogrendszer meghatározó tényezőjévé.

A reneszánsz idején, a Hansa-városok virágkorában a kereskedelem fellendült, igény mutatkozott egy egységesnek mondható kereskedelmi jog kialakítására: ez lett a Lex Mercatoria, melyet Európa-szerte elfogadtak a kereskedők, és mely felülírta az egyes államok jogrendszerét.

A felvilágosodás kibontakozásának és a nacionalizmus létrejöttének is köszönhetően a 18. században a kontinentális Európa csaknem minden országában összegyűjtötték a hatályos törvényeket, és kodifikáció során egységes törvénykönyveket hirdettek ki. Ezek közül a legfontosabbak a Code Civil és a BGB volt. A 20. század a jog történetében az egységesülés folyamata volt, számos nemzetközi egyezmény, mintaszerződések közelítették egymáshoz az egyes államok jogrendszerét, az integrációk – különösen az Európai Unió – megjelenése is az egyes nemzeti jogok közelítését eredményezték.

Az ősi India és Kína jogrendszere nagyrészt a hagyományokra épült, Manu törvényei (i. sz. 100) Indiában a gyarmatosítás koráig meghatározó szerepet töltött be, pluralizmusának is köszönhetően elterjedt Délkelet-Ázsiában is. India mai jogrendszerére az ősi tradíciók, az angol common law jogrendszer és az iszlám jog gyakorol meghatározó befolyást. Malajzia, Brunei, Szingapúr és Hongkong a common law jogrendszert fogadta be.

Japán volt az első ázsiai állam , melynek jogrendjét modernizálták, a japán jogrendben a német jogrendszer alapjai jelentek meg a 19. század végén, így Japánban a jogrend közvetve a római jogi hagyományokra épül.

Kínában a Csing-dinasztia idején indult meg a hagyományos, ősi kínai jog modernizálása, mely szintén a német jogtudomány által kialakított jogrendre épült. Mao Ce-tung hatalomra kerülése és a kommunisztikus-szocialista állam kialakítása idején a szovjet szocialista jog gyakorolt jelentős hatást a kínai jogra, különösen a közigazgatási- és polgári jogra. Kína gyors iparosításának és a gazdasági fellendülés következményeképpen a kínai jogrendszer is gyors fejlődésnek, átalakulásnak indult: elsősorban a gazdasági-, társasági jog modernizálódott, az 1999-es új kötelmi jogi törvénykönyv elmozdulást mutatott az állami befolyás magas szintjétől. Azonban az egyéni és a kollektív szabadságjogok tekintetében továbbra is az autoritatív megoldások, jogi elemek a döntők.




#Article 98: Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület (1402 words)


A védelem által közvetlenül érintett terület Magyarország Dunántúli felén, 6 km-re a Balaton legnyugatibb városától, Keszthelytől nyugatra található, Hévíz város bel- ill. külterületén, a városmagtól délkeletre. Területe: 60 ha 5062 m² (ebből a tófelszín területe 4,44 ha).

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórházzal, mint vagyonkezelővel egyetértésben a világon egyedülálló Hévízi-tó fokozottabb védelme érdekében a Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület kibővítéséről döntött. Hévíz városának, az idegenforgalomnak teljes rátelepülése a tóra jelentősen megnövelte a tavat (élővilágát, fizikai-kémiai tulajdonságait, és ezekkel a gyógyhatását) veszélyeztető beavatkozások, szennyeződések előfordulásának a lehetőségét.
A kibővült természetvédelmi terület tartalmazza a Hévízi-tó teljes belső védőterületét, mely egy külterületi erdőrészlet kivételével a Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház kezelésében van. Ezzel a bővítéssel egységes természet- és környezetvédelmi kezelést lehet biztosítani ennek a belső védőterületnek. Ezzel elérhető, hogy a természetvédelem érdekei és a hidrogeológiai kutatásokban meghatározottak maradéktalanul érvényre jussanak.
A fokozottan védett forrásbarlang és tó, a víz gyógytényezőinek, teljességének alapvető kritériuma vízhozam függő. A tavat körülvevő lápok a törvény erejénél fogva (ex lege) védettek. A VITUKI – MÁFI kutatás zárójelentése szerint a kénforgalom optimuma 450 – 500 l/s vízhozam esetén alakul ki. A zárójelentés javaslata szerint „olyan mennyiségi védőidom kidolgozása indokolt, amely biztosítja, hogy a jövőbeni engedélyezett vízkivételek nyomáscsökkentő hatása a Hévízi-gyógyforrás regenerálódását hosszabb távon se veszélyeztesse.”

Általában elmondható, hogy a területet szubmediterrán klíma-hatás éri, mely május végi és októberi csapadékmaximumban jelentkezik. Jellemző az aránylag enyhe tél, és a nem túl meleg nyár.

A tó és az azt övező véderdők egymásra hatásának következtében sajátos, helyi mikroklíma alakult ki. A vizes területek hatására a helyi klíma kiegyenlítettebb, az erdők felfogják a szeleket, a tó és környezete gyakorta párába burkolózik. A park természeti adottságait nagymértékben befolyásolja a tó. A legjelentősebb módosító hatás a hőhatás, melynek élettani hatása a legsajátosabb a talajtani adottságok mellett. A melegvíz tulajdonságai miatt a tó környezetében az alábbi formában befolyásolja a mezoklímát:

E három hatás következtében a part menti sáv (a víztől 20–40 m távolságig) klímája még kedvezőbb, mint a térség amúgy is viszonylag kiegyenlített makroklímája, így

A Hévízi-tó vízét a forrásbarlang forrásai folyamatosan táplálják. A tölcsér alakú tó 38,5 m alapján nyíló forrásbarlangja a Dunántúli-középhegység egyik nagy felszín alatti áramlási rendszerének hegységperemi feltörési helye. A források a Keszthelyi-fennsík Ny-i szélén egy É-D-i csapásirányú szerkezeti vonal mentén felső-pannóniai konglomerátumból, homokkőből tőrnek fel. Az egy termes barlangban meleg és hideg források vize keveredik. A termet egy iszapnyereg osztja ketté. Itt ered a termálvíz: a keleti oldalon 26,3 °C-os (≈10%), míg a nyugati oldalon 41 °C-os (≈90%) víz tör fel.

A tó teljes vízkészlete néhány naponta megújul. A vizet északon az északi-lefolyón keresztül az Ó-Berek-csatorna, délen a Hévízi-lefolyó fogadja be. A Hévízi-gyógytó TT területén még egy csatorna található, az Úsztatómajori csatorna, mely a Hévízi-lefolyóval azonos sorsra jut. A tó vize végső soron a Zalába, majd a Balatonba jut.

A nyugati parkerdő növényföldrajzilag a pannóniai flóratartomány  dunántúli flóravidék zalai flórajárásához tartozik.
A fafaj összetétele az itteni klíma és talajviszonyoknak megfelelő természetes erdőtípustól messze esik. Természetes növénytakarója Illír jellegű gyertyános-tölgyes lenne. Az erdő cserje és gyepszintjében megtaláljuk az e társulásra jellemző fajokat: közönséges fagyal, csíkos kecskerágó, veresgyűrűs som, medvehagyma, hóvirág stb. A valóságban a felső lombkorona szint a Festetics által parképítészeti céllal telepített feketefenyő, lucfenyő, vörösfenyő facsoportokból áll. Az alsó koronaszint uralkodó fafajai az akác, bálványfa, zöld juhar, hegyi juhar, korai juhar. Az erdő gyepszintjében tömeges a borostyán, ligeti perje, illatos ibolya, kis meténg. Az állományban található 100 éves, vagy annál is idősebb gyertyánok a múltat idézik. A gyertyán törzsformái az egykori legelőgazdálkodást bizonyítják.

A hévízi lápteknő növényföldrajzilag a pannóniai flóratartomány délnyugat-dunántúli flóravidék zalai flórajárásához tartozik.
Hévíz tava, valamint a környező láp- és mocsárvilág szerves vízföldtani, ökológiai és növényföldrajzi egységet mutat. Az emberi hatások ma már uralkodóak az eredeti természetes komponensek fölött.
A tóban és a lefolyóban még mindig számos, eredeti vízi, mocsári és lápi faj van. Szembetűnő számos gyom faj jelenléte is.
A tó legnevezetesebb vadon termő faja a melegkori reliktum tengermelléki káka.
A láp hajdanán a Dobogótól egészen Komárváros, Csákány falvakig ért. A felhalmozódott vastag tőzegrétegen változó vízállás mellett kialakultak a hinarasok, nádasok, mocsárrétek (fehértippanos, ecsetpázsitos), szittyósok, láprétek, rekettyefüzes, bokorfüzes ligeterdők. Puhafa-ligeterdővolt kezdetben az északi és keleti véderdők őse. Helyenként kőrises ligeterdők, majd a kőris-éger ligeterdők alakultak ki. A kőris minden bizonnyal a keskenylevelű kőris magyar tájfajtája volt (magyar kőris). Ez a terület ma is a sík félnedves-nedves, puhafás ligeterdő, égeres láperdő erdőtípusba tartozik. Természetes elegyfája a magyar kőris. Jellegzetes jelzőnövénye a mocsári sás.

A természetes erdőtársulásokat 1910 óta elkezdődött mesterséges erdősítések váltották fel. A keleti véderdőben található lapos kővel kirakott kút, és az itató vályú egykori legelőhasználatra utal. Az ötvenes évek végén nyárfa állományt, majd ennek 1992-es végvágása után mézgás égert telepítettek. Az égerrel magyar kőrist és hazai nyár és fűz fajokat elegyítettek. A cserjeszintben társulásalkotó a zselnice meggy és a fekete bodza. A gyepszintben félnedves helyeken magas aranyvessző, vadkender, fekete csucsor, betyárkóró, sima útifű, pokolvar libatop, fehér libatop, borsos keserűfű, kenderkefű, gilisztaűző varádics, nedves helyeken vízi menta, gyepes sédbúza találhatók. Mindkét helyen erősen elterjedt a borostyán.
Mára a felújított állományok kivételével idős, mesterségesen létrehozott, elegyetlen mézgás éger monokultúra van a területek jelentős részén.

A klimatikus hatások a tó környezetének hidrogeológiai adottságaival párosítva a park növényállományának jellegét leginkább befolyásoló tényezők, és egyben a gyűjteményes kertekhez, arborétumokhoz hasonlóan sajátos növényállomány fenntartását teszik lehetővé. Ezt az adottságot csak részben használja ki ma a park, elsősorban a tóban lévő tavirózsák és a park idős faállományában található különleges igényű növényeken (kínai mamutfenyő, mocsárciprus) keresztül.

A park természetes vegetációval nem rendelkezik, jelentőségét adottságai mellett elsősorban koros növényállománya, növénykülönlegességei, és történeti múltja adja.

A baktériumok a tó élővilágának domináns elemei, a gyógyhatással is kapcsolatban állnak. Számos csoportjukat megfigyelhetjük a vízben.

Jellemző kékmoszatok a fonalas kékalgák. Karakterisztikus jelenség, hogy a kékmoszatok fele melegvízi, stenoterm faj. Két melegvizeket kedvelő kékalga Magyarországon csak itt fordul elő.

A bakteriális bevonatok a Hévízi-tó jellegzetes képződményei, falát 1,5 m mélységtől egészen a forrásbarlang szájáig főként fonalas kénbaktériumok borítják. Ezek, más kénbaktériumokkal együtt fontos szerepet játszanak a tó kén anyagcseréjében.

Jelentősek a sugárgombák, melyek közül a Micromonospora heviziensis, mely erőteljes fehérje- és cellulózbontó, a világon csak a Hévízi-tóban található.
A Streptomyces baktériumok között valószínűleg antibiotikum termelők is megtalálhatók.

A zöldalgák az egész tóban előfordulnak, kivéve a forrásbarlang környékét.

A kovamoszatok közül számos gyakori előfordulású a tóban.

Jelentősebb magasabb rendű növények:

A tündérrózsa védett növénye a Hévízi-tónak, a növényt bolygatni, virágát leszakítani tilos! Az utóbbi években a vörös tündérrózsa egy világos (fehér-rózsaszín) virágú mutánsa is megfigyelhető a tavon.

A tóból már kipusztult, de még nagy számban tenyészik az üzemvíz-csatornában.

A lefolyó szélén a náddal együtt sűrű állományt képez.

Számos ültetett-betelepített dísznövény, és spontán betelepült, behurcolt vízi növény él még a területen.

A tó fonálférgei közül kettő – Crocodolrylaimus thermalis és Neoactinolaimus tepidus – a tudományra nézve újnak bizonyult.

A kerekes férgek között is található néhány faunisztikai ritkaság, melyek csak termálvizekben előforduló, ritka szervezetek.

Az alsóbbrendű rákok egy alfaja, (Schizopera clandestina heviziensis) a tóra jellemző endemizmus.

A tóban és környékén 66 csigafaj és 8 változat ismert, ami a Magyarországon ismert 190 fajból álló csigafaunához viszonyítva igen gazdag.

Az apró állatkákon és csigákon kívül alig néhány halból és kétéltűből áll a tó magasabb rendű állatvilága.

A tó őslakója a mocsaras nádast kedvelő széles kárász és a compó, a hazánkban közönséges dévérkeszeg, a felszínen rovarászó jászkeszeg. A tó zsilipjéig sok más Balatonból ismert társával együtt a réti csík is felúszik, de nincs biztos adat, hogy a Hévízi-tóban is megtalálták volna.

A kétéltűek között a békák, vöröshasú unka és a tavi béka, a lefolyó növénnyel szegélyezett szélén, a kecskebéka valamint a pettyes gőte a vízben él; a hüllők közül a vízisikló és a kockás sikló tanyázik – kis számban – itt. A lefolyóban és a nádasban néha feltűnik a mocsári teknős.

A tóban gyakran látható a kis vöcsök néhány példánya. A lefolyóban főleg ősszel és tavasszal megjelennek a különféle récék. A Balaton befagyásakor ide menekülnek a bütykös hattyúk, a dankasirályok, néha még a szárcsák, szürke gém, kárókatona is. Minden évben a tó körüli erdőkben gyülekeznek a fecskék, és számos nem vándormadár (például: jégmadár) is itt talál téli menedéket.

Az emlősök közül a közönséges vízicickány a kishalakat, az erdei cickány a rovarokat fogyasztja. A füves térségeket a vakond túrja fel.

Három betelepített halfaj él még a tóban. Igen jellegzetes a kis méretű elevenszülő szúnyogirtó fogasponty, amely szúnyoglárvával és planktonnal táplálkozik. Az alig pár centiméter nagyságú halakat 1937-ben azzal a céllal telepítették Észak-Amerika déli vizeiből ide, hogy elpusztítsák a maláriaszúnyog lárváit. A betelepített, tájidegen fajok még az ezüstkárász és a naphal, ezek szintén előfordulnak a tóban.




#Article 99: Szent András Állami Reumatológiai és Rehabilitációs Kórház (530 words)


Hévízen az évszázadok alatt a világon egyedülálló gyógyászat alakult ki, a hévízi komplex balneoterápia. A hévízi komplex balneoterápia három alappillére a természetes gyógytényezők, az orvos-szakmai tudás és a diagnosztika.

Hévíz mint fürdőhely története a történelem előtti korokba nyúlik vissza. A Hévízi-gyógytó gyógyító hatása már – valószínűleg – a rómaiak által is ismert volt, erre utalnak az Amphora Búváregyesület búvárai által 1980-as évek elején a tóból gyűjtött pénzérmék, és a tó környékén talált oltárkő. A népvándorláskori leletek is arra utalnak, hogy az erre megfordult germán és szláv népesség is használta a tavat. Hévíz írásos említése első alkalommal egy 1328-ból származó oklevélben történik, amikor a települést locus vulgarites Hewyz dictusként említik.

A tó gyógyhatásának felismerése és fürdőhellyé váló kiépítése a Festetics család nevéhez kötődik. A tó-forrás és környéke a 18. század derekán lett a családé. Gróf Festetics (I) György 1795 és 1797 között céltudatosan és tervszerűen építette ki a kis fürdőtelepet. Először utat vágatott a tóhoz, majd a túlfolyó elején a tó vizére deszkából, tutajra egyszerű fürdőházat emeltetett. Ezeket az 1800-as évek elején két, kis, cölöpökre helyezett fürdőházzal váltatta fel. A fürdőben kirurgusok (borbély-sebészek) működtek, akiknek fő tevékenységük az érvágás volt. Vasárnaponként egész kis vásárra való szekértábor állt a tó mellett. A gróf 1819-ben bekövetkezett halála után fél évszázadra megszakadt Hévízen minden komoly fejlődés.

Reischl Vencelt a bérleti szerződés állandó orvos tartására kötelezte a gyógyfürdő területén. Az új bérlő felismerte, hogy csak úgy tudja a bérletet kihasználni, ha a fürdő gyógyító jellegét kihangsúlyozza, és olyan orvos közreműködését veszi igénybe, aki a fürdőgyógymód szakértője, és az ott kezelt betegek szakorvosa. 1906-ban szerződést kötött dr. Schulhof Vilmossal, a budapesti Szent Lukács gyógyfürdő orvosával. A VI-os házban (mai D épület) alakítottak ki orvosi rendelőt. Dr. Schulhof Vilmos 1911-ben létesítette a kor mozgásterápia-igényeinek kielégítésére a Zander és Röntgen Intézetet, ahol gimnasztikai, elektroterápiás labor és röntgendiagnosztikai berendezés üzemelt. A diagnosztika jelentőségét felismerve hívta el Budapestről öccsét, dr. Schulhof Ödönt, aki röntgenológusként és fizikoterápiás szakorvosként dolgozott a Zanderben, és emellett a laboratóriumi-diagnosztikai vizsgálatokat vezette.

A Schulhof testvérek és dr. Moll Károly együtt vetették meg annak a rendszeres és céltudatos fejlesztésnek az alapjait, amely a forrástó gyógytényezőit a magyar egészségügy valódi szolgálatába állította. Dr. Moll Károly világviszonylatban először alkalmazta a subaquatilis tractiót, a súlyfürdőt.

Az első világháború leállította a fejlesztéseket Hévízen. 1923-tól azonban jelentősége megnövekedett, mivel a háborút lezáró békeszerződések jelentős fürdőhelyeket csatoltak el az országtól. A fürdő ekkor nőtt össze a környező településsel, a legelőket felparcellázták. A két világháború között Hévízfürdőt jellegzetes békebeli hangulat hatotta át.

A fürdő csendben vészelte át a második világégést. 1944 és 1946 között előbb a német, majd a szovjet megszállók használták – kórháznak – az épületeket. 1948-ban államosítás következett. Az 1950-es években a „tömegtermelés” volt jellemző Hévízen.

A Minisztertanács 2030 (1965. X. 17.) számú határozatában az Egészségügyi Minisztérium Hévizet országos jelentőségű gyógyhellyé nyilvánította. 1968-ra felépült az ország akkor legmodernebb fedett fürdője. Az épületet a korszerű balneoterápia minden eszközével felszerelték. A hetvenes évek közepén megkezdték a tófürdő teljes felújítását, osztrák vörösfenyőből. Az átalakítás 1985-re fejeződött be.

A bő 200 év alatt kikristályosodott, elemeiben folyamatosan kialakult hévízi komplex balneoterápia és Hévízfürdő a világ kulturális örökségének része.

A Kórház 2004 októbere óta közhasznú társaságként, majd később kft-ként működik.

Címe:  Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.

Igazgató:




#Article 100: Hévízi-tó (1902 words)


A Hévízi-gyógytó Természetvédelmi Terület legismertebb látványossága a Hévízi-tó vagy Hévízi-gyógytó. A tó 4,44 ha kiterjedésével és az őt körülvevő 50 ha területű véderdővel Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava.  Az első tutajokra épített fürdőházat 1772-ben Festetics György,  a keszthelyi Georgikon alapítója építtette.

Ellentétben a többi melegvizes tóval, melyek általában vulkanikus eredetű helyeken, agyag- vagy sziklatalajban vannak, a Hévízi-tó tőzegmedrű forrástó, amelyet a 38 méter mély Hévízi-forrásbarlangból feltörő, percenként 30–40 ezer liter vízhozammal 38 °C-os víz táplál. A Keszthelyi-fennsík nyugati lejtője mentén, a Hévízi-völgyben található, Hévíz városa mellett.

A tó páratlan természeti környezetét elsősorban a parkkal övezett gyógyvizű tó, a vízfelszín felett lebegő páraréteg, a tó felszínén úszó indiai vörös tündérrózsák (Castalia rubra longiflora) teszik különlegessé.

A földtörténeti középkor elején, a triász időszakban (kb. 200 millió éve) kristálytiszta tengervíz borította a környéket, a mai Dunántúli-középhegység helyét is. Ebből a tengerből Hévíz környékén hófehér dolomit, valamint másodlagosan mészkő rakódott le. Még a Föld középkorában, a jura- és kréta korban (kb. 180-70 millió éve) a tenger visszahúzódott a vidékről. A mai Bakony hegység területén a kréta kor végén és a harmadidőszak első korában, a paleocénben, trópusi környezetben bauxittelepek képződtek, majd felszíni hatásra áthalmozódtak. Ugyanezek az erők a felszín puhább rétegeit kikezdték, helyenként lepusztították. Megkezdődött a mészkövek, dolomitok karsztosodása.

A harmadidőszakban Hévíz közvetlen környékén a paleocént követő eocén, oligocén és miocén kor sem hagyott hátra rétegeket, a vidék továbbra is szárazulat maradt. A korszak utolsó időszaka a pliocén viszont nagyon mozgalmas volt. Mintegy 10-12 millió évvel ezelőtt délkelet felől, a Kárpát-medence területére a Ponthusi-tenger sekély öble nyúlt. A közben kiemelkedő Kárpátok láncolata az öblöt elzárta: beltenger keletkezett. A beömlő folyók gyorsan édesvizűvé változtatták a tavat. Így alakult ki a Ponthusi-tengerből az édesvizű Pannon-tenger. Ebből a sekély vizű tóból akkoriban a Vértes, a Pilis, a Mecsek és a Bakony magasabb részei szigetként emelkedtek ki. A süllyedő tengerfenékre az évmilliók folyamán több száz méter vastag homok- és agyagréteg rakódott le, majd a tenger vize lassan eltűnt. A tengeréről elnevezett Pannon-időszak végén vulkánok törték meg a Dunántúl arculatát. A későbbi Balaton északi partján, és a délin – Fonyódon és Bogláron – bazaltláva ömlött a Pannon-tengeri rétegekre. A pliocén korszak végén, a pleisztocén elején (kb. 2-4 millió éve) a szél és a vízfolyások délnek hordták a pannon rétegek anyagának nagy részét. A vulkáni utóműködések első jele volt a hőforrások, így az úgynevezett Őshévíz feltörése. A pleisztocén kor közepén a földkéreg mozgása, beszakadása folytán két árokrendszer keletkezett. Ezekben gyűlt össze a csapadék: kialakult a Balaton, mintegy 22 ezer évvel ezelőtt. Ekkor kezdődik a Hévízi-tó története is.

Több bizonyíték szól amellett, hogy a Hévízi-tó termálvize a geológiai múltban nem a mai szinten fakadt, hanem ennél jóval magasabban. Az Őshévíz első feltörési helye a rezi vár közelében, a Meleg-hegyen, 427 m magasságban volt. A Keszthelyi-fennsík triász rögét nyugatról határoló lépcsős törésvonalon az elmúlt 2 millió évben fokozatosan szállt alá a meleg vizű forrás mindig alacsonyabbra és mindig délnyugatabbra. Az Őshévíz második feltörési helye a cserszegtomaji Anna-kápolnánál volt (182 m). A feltörő triász kori rétegben mozgó karsztvíz a pannon rétegek vizével keveredve alakította ki a Cserszegtomaji-kútbarlangot. A feltételezések szerint a feltörési szint süllyedésének egyik oka a Keszthelyi-fennsík emelkedése, a másik a Hévíz-völgy süllyedése volt. Az ópleisztocénban (kb. 1-2 millió éve) a Biked-hegyre (181 m), a mai Hévíztől alig 3 km-re vándorolt át az Őshévíz, a közép-pleisztocénban a mai fürdőteleptől keletre 1,5 km-re fekvő Dobogó-dombon jelent meg (145 m). A Hévízi-tó vize, mintegy 20-22 ezer éve tört fel mai helyén, a Balaton kialakulásával egy időben. Az előtörő meleg víz először a Balatonba ömlött. Klímaváltozások hatására a Balaton vízszintje lesüllyedt. Az egykori tómederben az ott élő buja növényzet elhalt réseiből tőzegláp keletkezett. A Hévízi-völgy lápos, tőzeges, sík felszíne a tótól keletre kb. 1-1,5 km szélességben, a völgy keleti oldalán levő Dobogóig és a völgyet keletről határoló cserszegtomaji dombvonulatig terjed. Dél felé a tőzeges terület a Zala medréig húzódik, északon a Gyöngyösi csárda fölé nyúlik.

A tó felszíne ovális alakú. Északról két vízfolyás torkollik a tóba, délen a 10-12 méter széles Hévízi-csatorna vezeti le a tó vizét a Zala folyóba és onnan a Balatonba. A tó keresztmetszete a dél felé elhajló tölcsér képét mutatja, amely a forrásánál a legmélyebb.

Az Amphora Búvár Klub szakemberei szerint a Hévízi-tó hőmérséklete a föld mélyéből előtörő hideg és meleg forrásvizek keveredésének eredménye. A víz az 1975-ben feltárt és Amphora-teremnek elnevezett üreg két oldaláról tör elő, hideg és meleg forrásokból, amelyek a tavat táplálják. A meleg források vizéhez keveredett hidegvíz mennyisége a teljes vizhozamnak csak 3%-a körül van.  Nyáron a víz hőfoka 33-35 °C, de nagyon meleg napokon elérheti a 36-38 °C-ot is. Ősszel és télen a hőmérséklet alacsonyabb, mintegy 24-26 °C körül mozog. A víz hőfoka a fürdőzőkre, betegekre nyugtatólag, pihentetőleg hat, mert ez a hőmérsékleti érték az ember hőháztartása szempontjából közömbösnek számít.
A tóban általában mindenhol közel azonos hőmérséklet uralkodik, mert a tó felett elhelyezkedő, 1,5-2 méter széles páraréteg megakadályozza a víz lehűlését, a többirányú vízáramlás és az 50 ha véderdő pedig elősegíti a hőmérséklet egyenletességét.

Ha a Hévízi-tó felszínét megfigyeljük, megállapíthatjuk, hogy a tó nincs nyugalomban. Egyrészt: a tavat tápláló forrás a tó vizét állandóan mozgásban tartja, a mélyből feltörő víz lassú körforgással gyűrűzik a partok felé. Másrészt: a víz és a levegő közötti hőmérsékletkülönbség következtében a víz a felszínen kissé lehűl és így nagyobb fajsúlyánál fogva ismét lefelé áramlik. Eközben a tó egész víztömege hengeres mozgással lassan jobbra forog. E kettős vízmozgásnak fontos szerepe van a tó hőmérsékletének szabályozásában, valamint a hatóanyagok egyenletes eloszlásában. Az egyenletes és állandó vízáramlás jótékonyan hat a szervezetre is, mert a fürdőzőket állandó, enyhe masszázsban részesíti.

Először 1908-ban folytak búvárok segítségével vizsgálatok, hogy megállapíthassák a tó pontos mélységét. Ez először 1953-ban sikerült. Tudományos búvárkutatások 1972-től zajlanak, és a vizsgálatok során megállapították, hogy a forrás egy 38,5 méter mélységű, függőleges homokkőfal aljában van.

A Búvárinfó című búvárújság szerint a forrásbarlang jobb oldali része a melegoldali rész, ahol a fal tövénél 10 különböző hasadékból különböző hőmérsékletű vizek fakadnak. Jelenleg a leghidegebb 23,4 Celsius, a legmelegebb 41,8 Celsius. Innen a kevert víznek a hőmérséklete, mely kilép a forrásbarlangból, és a tavat táplálja 38,5 Celsius, mennyisége 410 l/sec.
A Hévízi-forrásbarlang bejáratának szélessége 2-3 méter, magassága 60–80 cm, ezen percenként 30-40 ezer liter 39,5 °C-os víz áramlik át (Ezzel a vízhozamával, a Hévízi-tó forrás volt Magyarország legnagyobb átlag vízhozamát produkáló forrása).

Egy másik forrás szerint a szűk bejárat után egy 14-17 méter széles üreg, az Amphora-terem található. A termet egy iszapréteg osztja ketté. Itt ered a termálvíz: a keleti oldalon 26,3 °C-os, míg a nyugati oldalon 41 °C-os víz tör fel. Tehát a kráterbe megközelítőleg 10%-ban hideg, 90%-ban meleg források ömlenek.

A vízben található radioaktív szénizotópok mennyiségéből megállapították, hogy a forrás hideg erének kora – a beszivárgástól a feltörésig – 5-7 ezer évre, míg a meleg vizű forrásé 10-12 ezer évre tehető. A felszínről a mélybe kerülő vizek meglehetősen nagy területről, a Bakonyból, a Keszthelyi-fennsíkról és a Zalai-dombságról gyűlnek össze. Ennek egy része csupán kis mélységbe (pannon réteg) hatol – ez a karsztvíz zóna – és innen jut a hideg érben a Hévízi-tó „keverőbarlangjába”. A vizek zöme azonban jóval mélyebbre jut le, a triász kori dolomit rétegekbe, ahol erősen felmelegszik. Útja során különféle fémeket, kőzeteket old fel, majd innen újra a felszín felé áramlik, s jut el a forrásterembe.

A tó vízhozama az 1970-es évektől a Bakonyban folyó bauxitkitermeléssel együtt járó karsztvízkiemelés következtében rohamosan csökkent. A 80-as évek végén az eredeti vízhozam felét sem érte el. A tó megmentése érdekében 1989. április 20-án az akkori kormány, a Minisztertanács elrendelte a bánya bezárását. A döntés hatására növekedni kezdett a vízhozam és jelenleg (2012) ez 450 liter/másodperc.

A tó vízháztartásának pontos figyelemmel kísérése érdekében 1990-ben létrehoztak egy megfigyelőrendszert (monitoring-rendszer), amely a nap 24 órájában gyűjti össze az adatokat a vízhozamról, hőfokról és a térség karsztvízszintjéről.
A megfigyelőrendszert a Hévízi-tó Alapítvány üzemelteti. Folyamatosan folynak vízkémiai és biológiai ellenőrzővizsgálatok is.

A tó vizének összetételét már a 18. század végén vizsgálták a kor tudós emberei, pontos elemzésre azonban csak az 1950-es években került sor. A gyógytó vize kalcium- és magnéziumtartalmú, kénes, enyhe radontartalmú gyógyvíz. Biológiai aktivitása a szerves vegyületek jelenléte következtében jelentős. Ez utóbbi adja egyedi jellegét.

A tó melletti község a középkortól kezdve viseli a Hévíz nevet, mely már az 1328-as első említésekor is a hőforrására utalt. A megsárgult pergamen őrzi a gyógyfürdő első írott emlékét. Az oklevél a Zala megyei Hosszúsár-mocsárban levő, „locus vulgarites Hewyz dictus” helyet említi, melynek szerteágazó gőzös vize igen alkalmas bőrápolásra és a közelében keletkezett népi közösséget Köszvényes falunak nevezi. A középkor nagy részéből nem áll rendelkezésre egyértelmű adat a gyógyvíz alkalmazását tekintve. Valószínű, hogy állandó fürdőépület nélkül, helyi használatban állhatott a tó.

A 18. század körül vált szélesebb körben ismertté a gyógyhatású tó. Bél Mátyás polihisztor 1731-es leírásából sokat megtudhatunk az akkori állapotokról. 

A tó vizének első tudományos igényű vizsgálatát Szláby Ferenc, Zala megyei tiszti főorvos, fizikus végezte el 1769-ben.

A fürdőhely kiépítésében a 19. század elején nagy szerepe volt Festetics Györgynek, aki 1795-től kezdte el a fürdőfejlesztést a tó vizén elhelyezett tutajokon. Később, amikor az 1860-as években a Festeticsek építésre alkalmas területhez jutottak, felépült az Új-telep, 1871-ig a tó körül hét ház épült meg, melyek közül az 1870-71-ben épült úgynevezett Hetes ház ma is áll. Az építkezéseknek köszönhetően a tó országos jelentősségre tett szert mint turisztikai és gyógyászati célpont.

Lovassy Sándor akadémiai tanár 1898-ban indiai vörös tündérrózsát telepített a tóba, mely ma is meghatározó növénye.

Trianon után tovább nőtt a fürdő hazai jelentősége, hiszen így a megmaradt belföldi területeken Hévízen kívül kevés más ilyen nagy fürdőhely maradt. 1926-ban megépült a strandfürdő, 1927-ben pedig a tó északi részén álló kétszintes fürdőépület. A fürdőház épülete 1931-32-ben vasszerkezetre szerelt üvegtetőt kapott.

A tó Bengáliában őshonos állandó vendége az indiai vörös tündérrózsa hosszúvirágú alfaja (Nymphaea rubra var. longiflora), melyet Lovassy Sándor, a keszthelyi Gazdasági Akadémia tanára honosította meg 1898-ban. A ciklámenpiros virágok 5-7 centiméterre emelkednek a víz fölé. Késő éjjel nyílnak és szirmaik a következő nap délelőtti óráiban csukódnak be. A kis virágú fehér tündérrózsa (Nymphaea alba L. var. minor) a hévízi és keszthelyi meleg vizekben a tündérrózsák egyetlen bizonyosan őshonos alakja. A tavat lombhullató mocsárciprus fasorok veszik körül.

A melegvizes tőzegmederben speciális igényű szervezetek találnak élőhelyükre, amelyek egynémelyike fontos szerepet játszik a víz gyógyhatásának kialakításában. A kráter falát 1,5 méter mélységtől egészen a forrásszájig bakteriális bevonatok a borítják. 

A vízben élő, parányi gömb alakú sejtjeikben ként felhalmozó kénbaktériumok (Beggiatoa) a tó kénanyagcseréjét szabályozzák (kénoxidálók és szulfátredukálók). Az itt élő baktériumtörzseknek (Micromonospora, Streptomyces) köszönhetően a víz természetes antibiotikus, fertőtlenítő hatású. Tömegesen él itt egy, a tudomány számára új cellulóz- és fehérjebontó mikromonospóra (Micromonospora heviziensis), ami tevékenységével a gyógyiszap kialakulását segíti. A kékmoszatok közül két faj (Pseudanabaena papillaterminata, Anomoeoneis serians) csak itt fordul elő Magyarországon. A mikroszkópikus méretű állatok közül két új fonálféreg (Crocodolrylaimus thermalis, Neoactinolaimus tepidus) és egy apró rák (Schizopera clandestina heviziensis) első adata származik a Hévízi-tóból. 
Védett hüllők is élnek kis számban a tó körül, ilyen a vízisikló (Natrix natrix) és a kockás sikló (Natrix tesselata).

A Hévízi-tó állandó lakója a kis vöcsök (Tachybaptus ruficollis), amely az országban egyedül itt telel át.

A tó őshonos halfajai a széles kárász (Carassius carassius), a compó (Tinca tinca), a dévérkeszeg (Abramis brama), jászkeszeg (Leuciscus idus). Az őshonos fajok mellett a tó meleg vízében több trópusi díszhal is otthonra talált, ilyen a szúnyogirtó fogasponty (Gambusia affinis), illetve a szivárványsügér (Herotilapia multispinosa) és a bíborsügér is.

A Hévízi-tó (a Tapolcai-medence vulkáni kúpjaival és a Tihanyi-félsziget forráskúpjaval együtt) 2003 januárjában felkerült a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság ajánlási listájára
(lásd: Világörökség tentatív lista). 2014-ben a város vezetőségének döntése értelmében a település önállóan indul a megmérettetésen




#Article 101: Hektár (129 words)


A hektár (jele: ha) az ár százszorosa, földterület fizikai méretének méréséhez használt mértékegység. Nem része az SI-mértékegységrendszernek, de használható, mint SI-mértékegység konstansa. Hasonlóan más, nem SI-mértékegységekhez (az idő (perc, óra, nap), a térfogat (liter) és a tömeg (tonna)), 

Egy hektár egy 100×100 méteres területnek felel meg. A hektár mértékegységet elterjedten használják a mezőgazdaságban, az erdőgazdálkodásban és a várostervezésben. Elterjedtségét indokolja, hogy emberi léptékekkel arányos érték, a négyzetméter és a négyzetkilométer közötti milliószoros eltérést jól kitölti.

A hektár területmértékként az ingatlan-nyilvántartás alapvető mértéke, a tulajdoni lapok minden földrészlet területét hektárban és négyzetméterben tartalmazzák. A négyszögölön és katasztrális holdon alapuló területi rendszert váltotta fel, de jóval később, mint az SI-mértékrendszer általános bevezetése. A méterrendszerre áttérést az 1972. évi 31. törvényerejű rendelet, illetve az annak végrehajtására kiadott 27/1972. MÉM vhr. rendelte el.




#Article 102: Fizikai mennyiség (102 words)


Fizikai mennyiségnek nevezzük valamely jelenség, folyamat minőségileg megkülönböztethető, és mennyiségileg meghatározható tulajdonságát.
A jelenségek magyarázatához, a folyamatok leírásánál ilyen mennyiségek között keresünk mennyiségi összefüggéseket. A minőségi tulajdonságot a mértékegységgel, a mennyiségi tulajdonságot a mérőszámmal fejezzük ki. Mérésnek azt az eljárást nevezzük, ami során meghatározzuk, hogy az adott tulajdonság – azaz fizikai mennyiség – hányszor nagyobb a vele azonos nemű mértékegységnél.

A fizikai mennyiség ily módon matematikailag a mérőszám és a mértékegység skaláris szorzata.

Az SI (Mértékegységek nemzetközi rendszere) és az ISQ (Mennyiségek nemzetközi rendszere) közös formában az ISO és az IEC felügyelete alatt készül ISO IEC 80000, Quantities and Units cím alatt.




#Article 103: Douglas Adams (967 words)


Douglas Noel Adams (Cambridge, Anglia, 1952. március 11. – Santa Barbara, Kalifornia, 2001. május 11.) angol író.

Legismertebb műve a Galaxis útikalauz stopposoknak, mely 1978-ban indult útjára, mint a BBC rádiós komédiája, majd később egy öt könyvből álló „trilógiává” nőtte ki magát, mely több mint 15 millió példányban kelt el az író életében, ezt követte egy televíziós sorozat, rengeteg színpadi mű, képregények, egy számítógépes játék, és 2005-ben egy játékfilm ugyanezen a címen. Adams hozzájárulását a brit rádiózáshoz az angol Radio Academy azzal jutalmazta, hogy beválasztotta hírességeinek csarnokába.

Az ő műve Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája (1987), A lélek hosszú, sötét teadélutánja (1988), valamint társszerzője Az Élet Értelme (1983), az Utoljára látható (1990) és a Ki vagy, doki? televíziós sorozat három történetének (ezek a The Pirate Planet, a City of Death és a Shada). Posztumusz kiadásban megjelent munkáinak egy gyűjteménye, valamint 2002-ben egy félbehagyott regény A kétség lazaca címmel.

Adams az állatok és a környezetvédelem nagy barátjaként is ismert, emellett a gyors autók, kamerák, és az Apple Macintosh szerelmese volt. Hűséges ateista, elhíresült arról az elképzeléséről, hogy egy érző pocsolya, amely egy reggel felébred és azt gondolja: „Ez egy érdekes világ, amelyben vagyok – egy érdekes mélyedés – egész jól beleillek, nem? Tulajdonképpen döbbenetesen jól illik rám, biztosan arra teremtetett, hogy én benne legyek!” (Szabad ford. az angol Wikipédia szócikke alapján)

A biológus Richard Dawkins Isteni Téveszme (2006) című könyvét neki ajánlotta, a haláláról így emlékezve meg: „a tudomány elvesztett egy barátot, az irodalom egy szellemi nagyságot, a hegyi gorilla és a fekete orrszarvú egy gáláns védelmezőt.”

Rajongói az ő emlékére szervezik meg minden évben május 25-én a törülközőnapot.

Adams Janet (született: Donovan) és Christopher Douglas Adams gyermekeként jött a világra az angliai Cambridge-ben. Susan, a testvére három évvel később született; a szüleik 1957-ben elváltak. Douglas és Susan anyjuk szüleihez költöztek, egy RSPCA állatmenhelyen éltek az essex-i Brentwoodban, amely hely adottságai állítólag közrejátszottak Adams szénanáthájának és allergiájának kialakulásában.

Adams édesapja elvette Mary Judith Stewartot (született: Judith Robertson) 1960 júliusában, ebből a házasságból született féltestvére, Heather. Édesanyjának újbóli házasságából két további féltestvére született, Jane és James Thrift.

Adams az essexi Brentwoodban végezte az elemi iskolát. Hatévesen a Brentwood Schoolba felvételizett, melynek öregdiákjai Robin Day, Jack Straw, Noel Edmonds és David Irving. Griff Rhys Jones egy évvel alatta járt, és egy osztályba Charles Thomsonnal. Előkészítő iskolába járt 1959–1964 között, majd 1970 decemberéig a központi iskolába. Korábbi osztályfőnöke, Frank Halford ezt mondta róla: „Több száz gyermek járt az iskolába, de Douglas Adams valóban kiemelkedett közülük – szó szerint. Természetellenesen magas volt, és a térdnadrágjában kevéssé tűnt öntudatosnak. Mégis a képessége, hogy első osztályú történeteket írt, tette ragyogóvá.” Adams 1,83 m már 12 évesen, és végül 1,96 m magasságig nőtt. „Az osztályfőnök nem azt mondta, ’találkozzunk az óra alatt’, vagy ’találkozzunk a háborús emlékmű alatt’, hanem ’találkozzunk Adams alatt’.” Ő volt az egyetlen tanuló, aki tízből tízet ért el Halfordnál egy fogalmazásáért, ez olyasmi volt, amire az élete hátralevő részében végig emlékezett, különösen az írói válsága alatt.

Néhány korai írása megjelent az iskolában, mint például egy beszámoló az iskolai fotós klubról a The Brentwoodianben, 1962-ben, vagy álhíradásai a Broadsheet nevű iskolai lapban, melynek szerkesztője Paul Neil Milne Johnstone volt, aki később karakterként szerepelt a Galaxis útikalauzban. Egyszer a Broadsheet borítóját is megtervezte, és egy levele, valamint egy rövid története megjelent az országos The Eagle-ben, a fiúknak szóló képregénysorozatban 1965-ben. Egy jól sikerült, vallási költészetről szóló esszé kapcsán, amelynek témája a Beatles és William Blake volt, elnyert egy helyet a St John’s College-ban, Cambridge-ben, angol szakon 1971-ben. A valódi ok azonban, amiért Cambridge-be jelentkezett, hogy csatlakozhasson a Cambridge Footlights klubhoz, mely egy tanulókból álló, meghívásos dráma-kör volt, egyben a melegágya sok Anglia-szerte híres komikusnak. Elsőre nem választották be, ahogy azt ő szerette volna, ezért írni és szerepelni kezdett az általa, továbbá Will Adams és Martin Smith által alkotott „Adams-Smith-Adams” csoportban, és kitartása eredményeként taggá válhatott a Footlightsban 1973-ra. A nagyon kevés munka ellenére – saját bevallása szerint összesen három esszét produkált három év alatt – 1974-ben B.A.-ként végzett angol irodalom szakon.

Néhány korai munkája megjelent a Footlights Revue-ben a BBC2 televízióban 1974-ben. A műsor élő változata a londoni West End-en került bemutatásra, ahol Graham Chapman, a Monty Python tagja felfigyelt Adamsre. Rövid írói együttműködésbe kezdtek, Adamst pedig a Repülő Cirkusz utolsó epizódjában látható Betegnyúzás című jelenetben szerzőként is feltüntették. A jelenetben egy ember keresi fel az orvost, mert egy nővér hasba szúrta, az orvos viszont nem hajlandó addig ellátni, amíg ki nem tölt egy rakás értelmetlen formanyomtatványt (ezt később a Galaxis útikalauz stopposoknak című művébe is beleszőtte: a Vogonok ugyanis megszállottjai a papírmunkának). Adams egy jelenettel a Gyalog galopp című filmhez is hozzájárult. A Repülő Cirkusz negyedik szériájában két villanásnyi szerepe is volt: a 42. rész elején egy orvosi maszkot visel (a felirat szerint ő dr. Emile Koning) és egy pár gumikesztyűt húz fel, mialatt Michael Palin újabb és újabb szereplőket mutat be, ami miatt a jelenet sosem kezdődik el. A 44. rész (Mr. Neutron) elején középkorú háziasszonynak öltözve látható, aki egy rakétát rak egy ócskavas-kereskedő kocsijára. Emellett Adams és Chapman a Monty Python-csoporton kívül is együtt dolgozott, melynek egyik legismertebb példája az 1975-ös Out of the Trees. (lásd: Monty Python)

Adams néhány korai rádiós munkája közt említhetők a The Burkiss Way szkeccsek, 1977-ben, és a The News Huddlines. Ismét csak Graham Chapmannel írt egy folytatást a Doctor in the House sorozathoz, az 1977. február 20-i Doctor on the Gót.

Minthogy nehezen tudott pénzt csinálni vicceiből és történeteiből, egy sor különleges munkát vállalt, mint kórházi mindenes, istállóépítő és csirkeól-takarító. Volt biztonsági őr egy katari családnál, akik az olajból gazdagodtak meg.

Az Galaxis útikalauz első sikeres rádiós sorozata után Adamset a BBC rádió producerévé tették, dolgozott a Week Ending című műsoron, és egy pantomimon, melynek címe Black Cinderella Two Goes East. Hat hónap után feladta ezt az állást, amikor a Ki vagy, doki?-n kezdett dolgozni.




#Article 104: Galaxis útikalauz stopposoknak (6242 words)


A Galaxis útikalauz stopposoknak című sorozatot (eredeti angol címén The Hitchhiker’s Guide to the Galaxy) először Douglas Adams rádiójátékaként ismerte meg a közönség, amelyet 1978-ban a BBC 4 rádió sugárzott fejezetenkénti folytatásokban. 1979 és 1992 között Adams ötrészes regényfolyamot írt, majd 2009-ben kiadták az Eoin Colfer által írt hatodik részt. 1981-ben televíziós sorozat, 1984-ben számítógépes játék, 1993 és 1996 között képregény és 2005-ben mozifilm is készült belőle, melynek forgatókönyvírója és egyik producere maga Douglas Adams volt. 2004–2005 folyamán a regény 3., 4. és 5. részének története alapján The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Tertiary to Quintessential Phases címmel egy újabb, 14 részes rádiójátékot sugárzott a BBC 4. A sikeres regénysorozatot több mint harminc nyelvre fordították le, lemez, kazetta és CD formátumban is kiadták, valamint színházi előadásként is látható volt.

A sorozat címét az elektronikus útikalauz után kapta, mely a világegyetem összes információját tartalmazza, és regénybeli népszerűségének oka a borítóján található Ne ess pánikba felirat. A Galaxis útikalauz stopposoknak gyakran szerepel „HHGTTG” vagy „H2G2” rövidítésként. Az előbbit Neil Gaiman használta először Don't Panic: The Official Hitch-hiker's Guide to the Galaxy Companion című művében, az utóbbi a BBC által működtetett h2g2 internetes enciklopédia neve lett, amelyet 1999 áprilisában indított Douglas Adams.

Az első rádiójáték egy „The Ends of the Earth” (magyarul: A Föld pusztulásai) című kezdeményezésből származik. Ez egy hat epizódos történet volt, amelyek során hat különböző módon pusztul el a Föld. Az első epizód írása során Douglas Adams rájött, hogy szükség lenne egy földönkívülire a bolygón, és az idegennek egy megfelelő indok is kell, amiért a Földre érkezett. Adams végül amellett döntött, hogy az idegen a Galaxis útikalauz stopposoknak című útikönyv világjáró kutatója lesz. Az epizód formálódása során az útikönyv lett a történet – és az egész sorozat – központi témája, az eredeti ötletből csak a Föld pusztulása maradt meg.

Adams szerint a mű címét egy 1971-es esemény ihlette, amikor Európa körül autóstoppolt egy Hitch-hiker's Guide to Europe című európai útikönyv társaságában. Miközben részegen feküdt egy innsbrucki mezőn és a könyvvel a kezében bámulta a csillagokat, úgy gondolta, jó ötlet lenne valakinek egy stopposoknak szóló útikönyvet írni a galaxisról is. Később azonban Adams már úgy nyilatkozott, annyiszor mesélte el ezt a történetet, hogy már nem is emlékszik magára az eseményre, csak arra, hogy elmeséli azt. Barátai szerint Adams 1973-ban egy görögországi nyaraláson vetette föl a galaxis körüli stoppolás ötletét.

Az útikalauz a cselekmény szerint a Tejút galaxisának elektronikus útikönyve, melyet eredetileg a Megadodo Publications adott ki, mely az Ursa Minor Béta bolygójának egyik legnagyobb kiadója. A történet alakulását gyakran megszakítják az útikalauz egyes szemelvényei, melynek hangja az első két rádiósorozatban és a televíziós sorozatban Peter Jones, a rádiósorozat további részeiben William Franklyn, a moziverzióban Stephen Fry volt.

A sorozat különböző megjelenései azonos alaptörténetet mondanak el. A történet Arthur Dent, egy boldogtalan angol férfi, valamint néhány egyéb főszereplő kalandjait követi. Ford Prefect – aki Földre érkezése után a Ford Prefect autómárka után nevezte el így magát – egy földönkívüli lény, aki valahonnan a Betelgeuse mellől származik, munkája pedig az útikalauz bővítése, pontosítása. Zaphod Beeblebrox Ford másod-unokatestvére és a galaxis exelnöke; Marvin, a paranoid robot és Trillian, földi nevén Tricia McMillan, aki Arthur mellett az emberiség egyetlen túlélője.

A Galaxis útikalauz hat epizódos első rádiójáték-sorozata (The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Primary and Secondary Phases) 1978-ban került műsorra a BBC Radio 4 rádiócsatornán. Az első epizódot, amelyet tulajdonképpen nem vertek nagydobra, 1978. március 8-án, szerdán este fél 11-kor sugározta a BBC. Ennek ellenére jelentős közönségvisszhangot váltott ki és kifejezetten jó kritikákat kapott. Az érdeklődőknek, akikkel Douglas Adams beszélt telefonon, leginkább Marvin tetszett a legjobban, holott az író őt csupán egyetlen jelenet poénjának szánta. Később az év során a BBC egy karácsonyi különkiadást is készített, amely összekötő kapocs volt az első és a második sorozat között. A különszám a második hat részes sorozat részeként, később The Secondary Phase címen jelent meg kazettán és CD-n. Az első és második sorozatot az Egyesült Államokban kissé vágott verzióban közvetítette az NPR rádiócsatorna. Az első sorozatot 1978-ban kétszer, a további évek során számos alkalommal megismételték, ennek hatására jelent meg a hanglemez. A második sorozatot 1980-ban tűzte műsorára a BBC.

A rádiósorozat, illetve a hanglemez és televíziós sorozat esetében sikert aratott a komikus színész, Peter Jones hangja a Galaxis útikalauz hangjaként. Az alkotók három hónapig kerestek egy Peter Jones-hangzású színészt a narrátor szerepére, majd a sikertelen keresés miatt vonakodva és meglehetősen drágán magát Peter Jonest hívták. Jones zengő, idős tónusú hangja kétségtelenül óriási lendületet adott a sorozatnak és megalapozta hangulatát.

Adams azt mondta, a műsort egy modern rock albumhoz hasonlóan szeretné elkészíteni. A költségvetés jelentős részét a hanghatásokra költötték, amelyeken legtöbbet Paddy Kingsland (bevezető epizód és második sorozat), Dick Mills és Harry Parker (első sorozat 2-6. epizód) dolgozott. A sorozat arról is híressé vált, hogy az első vígjáték sorozat volt, amelyet sztereóban készítettek már 1978-ban. Az a tény, hogy a rádiójátékot készítő hangtechnikusok a modern rádiózás élenjáró eredményét hozták létre, később is megismétlődött, amikor a következő sorozat rádióváltozata lett az első olyan rádiójáték, amelyet négycsatornás dolby surround technikával készítettek.

A rádiójátékhoz, lemezkiadványokhoz, illetve a televíziós és film verziókhoz használt betétdal a Journey of the Sorcerer, mely az Eagles együttes tagjának, Bernie Leadon-nek az instrumentális műve, és az 1975-ös One of These Nights című albumukra vettek fel. Az eredeti felvételt csak a rádiósorozatban használták. A lemez és a televíziós sorozat számára Tim Souster készített egy hasonló hangzású feldolgozást, a 2005-ös mozifilmhez Joby Talbot szerzett újabb változatot, majd a 2004–2005-ben sugárzott második rádiójáték-sorozathoz pedig Philip Pope feldolgozását alkalmazták. Adams futurisztikus hangzása miatt választotta ezt a dalt a sorozathoz, illetve azért, mert bendzsót használnak benne, ami Adams szerint amolyan „úton lévő érzést, stoppos hangulatot” sugároz.

Az első két sorozat 12 epizódja 1988-ban megjelent kazettán és CD-n, ez volt a BBC Radio Collection első CD-kiadványa. 1992-ben újra kiadták, ekkor nevezték el az első hat epizódot The Primary Phase-nek, a második hatot pedig The Secondary Phase-nek az általában használt első és második sorozat elnevezés helyett. Akkoriban már tárgyalások folytak Dirk Maggs íróval a harmadik sorozatról, Az élet, a világmindenség, meg minden adaptációjáról, de ez a következő tíz évben még nem készült el.

A rádiójáték sikere után érdeklődni kezdtek a kiadók, és a Pan Books megbízta Adamset, hogy írja meg a sorozatot regényformában is. Ezzel párhuzamosan Adams dolgozott a második rádiójáték-sorozaton és a Ki vagy, Doki? televíziós sorozathoz írt forgatókönyveket, így hosszas halogatás után 1979 szeptemberében jelent meg az első rész Galaxis útikalauz stopposoknak címmel. Egy évre rá hanglemez kiadványok és újabb rádiójátékok után megjelent a második rész, a Vendéglő a világ végén, 1982 nyarán pedig Az élet, a világmindenség, meg minden. Ekkortájt Adams Amerikába utazott, hogy forgatókönyvet írjon a mozifilm verzióhoz, ennek csúszása idején írta meg a Viszlát, és kösz a halakat! című negyedik részt, ami 1984 őszén jelent meg. Végül 1992-ben készült el a „trilógia” befejező része Jobbára ártalmatlan címmel.

A regénysorozat a borító szerint egy „öt részes trilógia”. A harmadik rész borítóján még „trilógia”, a negyedik rész borítóján pedig „trilógia négy részben” szerepel. Az ötödik rész amerikai borítóján a híres mondat jelent meg: a teljesen pontatlanul elnevezett Útikalauz-trilógia ötödik része, az ezt követő kiadásokat – köztük egyes magyar megjelenéseket is – a teljesen pontatlanul elnevezett Galaxis-trilógia [első, második, harmadik, negyedik, ötödik] része mondattal adták ki. Az ötödik rész fülszövegén az alábbi mondat olvasható: A könyv, ami egészen új értelmet ad a „trilógia” szónak.

Szívroham miatt bekövetkezett halálát megelőzően Adams még fontolgatta egy hatodik rész megírását. Harmadik Dirk Gently-regényén dolgozott éppen A kétség lazaca munkacímmel, de úgy érezte, a könyv nem elég jó és félretette. Egy interjúban azt nyilatkozta, a könyv egyes ötletei jobban illenének az Útikalauz-sorozatba, ezért inkább át kellene dolgoznia azokat egy hatodik Útikalauz-résszé. A Jobbára ártalmatlan című ötödik könyv „nagyon barátságtalan (zord)” és „szeretne az Útikalauznak egy némiképp vidámabb” befejezést. Adams azt is megjegyezte, hogy ha megírná a hatodik részt, ugyanarról a helyről folytatná a szereplők történetét, ahol az ötödik részben abbahagyta. Eoin Colfer, aki végül is megírta a sorozat Ja, és még valami… című hatodik részét, ezt az utóbbi koncepciót követte, és A kétség lazaca alapötleteit nem hasznosította.

A könyvsorozat első része a rádiójáték első négy epizódjából készült. Először 1979-ben jelent meg, és mivel a BBC Publishing elutasította a rádiójáték regényként való kiadását – amit később meg is bánt –, a Pan Books lett a könyv kiadója. A könyv már a megjelenését követő második héten az eladási listák élére került, és megjelenésének első három hónapjában több mint  példányban fogyott az Egyesült Királyságban. 1980 októberében az Egyesült Államokban megjelent a kemény borítós változat, majd 1981-ben  ingyen példányt osztottak szét a Rolling Stone magazin mellékleteként. 1994-ben az első rész megjelent fényképekkel illusztrált kiadványban is. 2005-ben a Del Rey Books újabb borítóval adta ki a sorozatot az azonos címmel készült mozifilmmel egy időben. Ekkor már 14 millió eladott példányszám fölött járt a könyv.

Ford a történet elején Arthur Dent nevű barátját keresi fel islingtoni otthonában, hogy figyelmeztesse őt a közelgő világvégére, azonban barátja éppen a háza előtt fekszik a földön fürdőköpenyben egy nagy, sárga buldózer előtt, hogy megakadályozza otthona lerombolását, ami egy tervezett gyorsforgalmi út útvonalában fekszik. Ford ráveszi a dózerolást felügyelő Mr. Prossert, hogy feküdjön egy félórára a sárba Arthur helyett, amíg ő és barátja elugranak a Ló és Lovász nevű közeli ivóba, ahol Ford elmeséli, a vogonok a Föld felé közelednek, hogy elpusztítsák, mert a bolygó egy új hiperűrsztráda útvonalában áll. Ford és Arthur űrhajóstoppal menekül el, éppen a kipusztításukra érkező vogon hajóra kerülnek. A hajó kapitánya, Prostatikus Vogon Jeltz kegyetlenül megkínozza őket egyik verse előadásával, majd kidobják őket az űrbe. Szerencséjükre Zaphod Beeblebroxnak, Ford másod-unokatestvérének valószínűtlenségi hajtóművel működő Arany Szív nevű (lopott) űrhajója az utolsó pillanatban felveszi őket. Itt találkoznak össze Zaphoddal, Trilliannel és Marvinnal.

Zaphod űrhajója a Lófej-ködbe, azon belül a Magratheára, egy ötmillió éve alvó luxusbolygóra tart, amely egykor bolygógyártással foglalkozott. Ott Szlartibartfaszttól megtudják, hogy a Földet a szuperintelligens, pándimenzionális lények (egerek képében) megrendelésére készítették, a bolygó ugyanis egy olyan számítógép, amelynek feladata megadni a Végső Kérdést a 42-re, ami egyébként a válasz „az életre, a világmindenségre, meg mindenre”. Az egerek, akik a számítógépprogramot kormányozták, válasz nélkül maradtak, mivel a program vége előtt öt perccel a vogonok lerombolták a Földet, ezért Trillian két egere, Frankie és Benji, ki akarják venni Arthur agyát, a számítógépes program utolsó maradványát, hogy megtalálják benne a program eredményét. Ford, Arthur és a többiek sikeresen elmenekülnek a Magratheáról, mert a megállításukra érkező űrhajó öngyilkos lesz, amikor meghallgatja Marvin világegyetemről alkotott véleményét.

A sorozat második része a rádiójáték további, vagyis 5-12 részei alapján készült, bár a sorrendben történtek jelentősebb változtatások, valamint kimaradtak a Brontitallon játszódó események, és a Haggunenon-részeket a Katasztrófasújtotta Terület eseményeire cserélték. Előbbi csak az LP-kiadványon jelent meg először. Douglas Adams szerint a Vendéglő a világ végén a legjobb az öt történet közül.

Ford Arthurral, Zaphoddal, Trilliannel és Marvinnal az Univerzum Pereme Étterembe utaznak, majd a vacsora után az étterem parkolójába mennek, ahol Zaphod ellopja Pörkölt Desiato, a Katasztrófasújtotta Terület plutóniumrock-együttes tagjának fekete űrhajóját. A szereplők ezzel utaznak tovább, de az űrhajó hamarosan egy rockkoncert keretében a Kakrafoon bolygó napjába repül. Az utolsó pillanatban az űrhajó teleportjával elmenekülnek a hajóról, Ford és Arthur egy golgafrichami űrhajón kötnek ki, amely egy bolygón a rosszul sikerült landolás következtében teljesen tönkremegy. Ford és Arthur rájönnek, hogy a bolygó az őskori Föld, ahol ottragadtak. Szabadulásukra öt évet kell várniuk, mikor egy Chesterfield kanapé segítségével végre elmehetnek.

Az élet, a világmindenség, meg minden, a sorozat harmadik része volt az első olyan, amely először regény formájában született meg, és nem rádióadaptáció volt. A történetet Adams eredetileg egy Ki vagy, Doki?-epizód részeként írta Doctor Who and the Krikketmen címmel, de a BBC elutasította. Később felmerült, hogy ez lesz a Galaxis útikalauz stopposoknak televíziós sorozat folytatásának története, de ez végül nem készült el. A regény az Egyesült Királyságban 1982-ben, Magyarországon 1993-ban jelent meg először. 2004-ben elkészítették rádiójáték-változatát Tertiary Phase címen.

A történet során Ford és Arthur átutaznak a tér-idő szerkezetében felfedezett lyukon a prehisztorikus Földről a londoni Lord's Cricket Ground nevű krikettpályára. Ott összefutnak Szlartibartfaszttal, aki a segítségüket kéri egy galaktikus háború kitörésének megakadályozásában. Sok-sok évvel korábban a Krikket bolygó népe megpróbált elpusztítani minden életet az univerzumban, de sikerült őket megállítani és bebörtönözni őket saját bolygójukon. Ezúttal ismét megpróbálják. Marvin, Zaphod és Trillian segítségével Arthuréknak sikerült megmenteni az univerzumot.

A Viszlát, és kösz a halakat! című negyedik rész 1984-ben jelent meg. 2005-ben készült el a rádiójáték változata.

Arthur visszatér a Földre, ahol találkozik egy lánnyal, Fenchurchcsel, akivel egymásba szeretnek. Arthur rájön, hogy a korábban elpusztított Föld helyett a jelenlegi egy új változat, amit a delfinek intéztek el a Mentsük meg az embereket akciójuk keretében. Újra találkozik Forddal, aki állítása szerint időközben megmentette az univerzumot, valamint még egyszer utoljára űrstoppolnak, hogy megnézzék az Isten által a teremtményei részére hagyott végső üzenetét, ami így hangzik: Elnézést az okozott kényelmetlenségekért. Útközben összefutnak Marvinnal, és az univerzumnál is 37-szer idősebb, mindig lehangolt és depressziós robot az üzenet elolvasása után végre egyszer jobban érzi magát, majd szétesik.

A regénynek nagyon különböző hangvétele lett a sorozat előző elemeihez képest. Ennek oka főként a romantikus szál, valamint részben az is, hogy az események többször ugrálnak az időben, ami kiszámíthatatlanabbá teszi a történteket. Az eddigiekhez képest nagyon kevés az űrutazással töltött idő, Arthur mindössze egyszer hagyja el a Földet, az utolsó fejezetben.

A könyv munkálatainak idején Douglas Adams szerkesztője, Sonny Mehta beköltözött Adamshez, hogy biztosítsa a könyv határidőben való elkészültét. Ennek következtében Adams később azt nyilatkozta, nem volt igazán elégedett a könyvvel, amely több, a szerzői szándékot nem tükröző, a szerkesztő által erőltetett részt tartalmaz. A történet Adams számítógépekkel kapcsolatos nézőpontjába is betekintést enged. A korábbi regényekben a számítógépeket némiképp negatív szerepben tünteti föl, azonban a harmadik és eme regény idejére a technológiával kapcsolatos ellenérzései már jelentősen megváltoztak. Egy számítástechnikai vásáron beleszeretett a Macintosh egyik legelső modelljébe. Állítások szerint Adams volt az első a világon, aki a Macintosh modellből vásárolt, a második pedig barátja, Stephen Fry.

A történet során a vogonok átveszik az útikalauz irányítását, hogy egyszer és mindenkorra teljesítsék a Föld elpusztítására vonatkozó parancsukat. Arthur, aki váratlanul elveszíti Fenchurchöt, galaxis-szerte utazgat mindenfelé. Űrhajó szerencsétlenséget szenved és a Lamuella bolygóra kerül, ahol letelepedik és boldog szendvicskészítőként éli életét egy kis faluban egyszerű és békés emberek között. Ezalatt Ford Prefect betör az útikalauz irodaépületébe, ahol találkozik a madár formában létező Útikalauz II-vel, a mesterséges intelligenciával, óriási hatalommal és titokzatos céllal bíró útikalauzzal. Miután Ford visszautasítja, hogy segítsen a veszélyes gépezetnek, elküldi azt Arthur címére, hogy biztonságban legyen.

Trillian felkeresett egy DNS-bankot, amikor gyermeket szeretett volna, ahol egyetlen azonos fajú DNS minta volt. Mint később kiderült, Arthuré, aki korábban a levágott lábkörmeiért és köpetéért kapott pénzből utazgatott a galaxisban. Amikor Trillian egy háborúba indul tudósítani, lányát, Vaktát elviszi Arthurhoz. Vakta, egy tipikusan problémás tinédzser, ellopja a küldeményként érkezett Útikalauz II-t, és segítségével a Földre utazik. Arthur, Ford, Trillian és az alternatív univerzumbeli Tricia McMillan követi őt a Béta Klubba, így Zaphod kivételével mind együtt vannak, amikor a vogonok végül ismét megsemmisítik a Földet.

Az ekultura.hu kritikája szerint a regény nem ugyanolyan szórakoztató, mint a Galaxis útikalauz-sorozat előző részei, de „ebből a regényből sem hiányzik a sziporkázó, abszurd humor, a nyelvi lelemény, és a valóban természettudományos alapokra helyezett, mégis hihetetlen fantasztikum.”

Douglas Adams halála után az író özvegye, Jane Belson Eoin Colfernek adott engedélyt a Galaxis útikalauz-sorozat folytatására. A hatodik részt 2008. szeptember 16-án jelentették be. Colfer arról beszélt, hogy gyalázatos dolog, hogy más író folytatja a sorozatot, ám a könyvet remek lehetőségnek látta, hogy azokkal a szereplőkkel dolgozhat, akiket gyermekkora óta szeretett, és míg igyekszik megtartani Adams szellemiségét, a saját „hangját” is hozzáadhatja a történethez. A regény 2009. október 12-én jelent meg az Egyesült Királyságban a Penguin Books, az Egyesült Államokban a Hyperion kiadásában, Magyarországon 2010-ben adta ki a GABO kiadó. 2009-ben Penny Leicester elkészítette a rádiójáték változatot tíz részben. Az eddigi epizódoktól eltérően, amelyeknek nem volt sajátos címük, csak Fit the First, Fit the Second, Leicester ezúttal mind a tíz résznek egyedi címet adott.

A könyv története ott kezdődik, ahol a Jobbára ártalmatlan eseményei zárultak, amikor a vogonok halálsugara ismét elpusztította a Földet. A szereplők felébrednek egy virtuális valóságból, Zaphod mentette meg őket nem sokkal haláluk előtt, de a halálsugarat nem sikerült kikerülniük. Wowbagger, a Végtelenül Meghosszabbított menti meg őket, akivel megállapodnak, hogy segítenek neki végre meghalni. Zaphod Asgardra utazik, hogy Thor segítségét kérje ehhez. Ezalatt a vogonok a Nano bolygó felé tartanak, ahol a Földlakók egy kolóniája még életben van. Arthurék is oda indulnak, hogy megállítsák őket, útközben pedig Trillian és Wowbagger egymásba szeretnek, ami viszont megkérdőjelezi, hogy Wowbagger tényleg meg akar-e halni. Vakta segítségével Thor majdnem megöli őt, de végül is csak a halhatatlanságát veszti el, és összeházasodnak Trilliannel.

Thor megállítja az első vogon támadást, majd meghal. Prostatikus Vogon Jeltz fia, Konstans Mown meggyőzi apját, hogy a Nano lakó nem földiek, ezért a parancsukkal ellentétes lenne megölni őket. A történet végéhez közeledve Arthur Vaktának keres egy lehetséges világegyetemet, amikor egy hiperűr-ugrás során alternatív valóságokon ugrik keresztül, közben találkozik Fenchurchcsel és végre oda kerül, ahol lenni szeretne. A vogonok pedig ismét felbukkannak…

A hatodik rész megszületése a rajongók körében vegyes érdeklődésre talált. Egyeseknek tetszett, hogy van folytatás, mások pedig „szentségtörésnek” vélték, hogy Adams helyett valaki más írta a folytatást. A thebookseller.com szerint Colfer és a Galaxis útikalauz találkozása egy lelkesítő kombináció, bár számos rajongó sajnálta, hogy egy teljesen egyedülálló sorozat miért nem maradhat érintetlen, és remélték, hogy Colfer nem teszi teljesen tönkre a sorozatot. Az ekultura.hu kritikájában dicséri a folytatást. A cikkíró szerint Colfer megfelelően követi Adams stílusát, kiegészítve azt a sajátjával. A regény szórakoztató, számtalan poénnal tarkított, és az események a folytatás lehetőségét is lehetővé teszik.

Adams rövid története, az Ifjú Zaphod biztosra megy először 1986-ban az The Utterly Utterly Merry Comic Relief Christmas Book című különleges kiadású gyűjteményben jelent meg különböző történetek és képek mellett, mellyel az akkoriban induló Comic Relief elnevezésű brit jótékonysági szervezet számára gyűjtöttek pénzt. Később benne volt a The Ultimate Hitchhiker's Guide To The Galaxy illetve egyéb gyűjteményes Galaxis útikalauz-kiadványokban és A kétség lazaca című könyvben is (a magyar kiadásban úgyszintén).

Terry Jones Douglas Adams Titanic csillaghajója című regénye, szintén Adams ötlete alapján készült. A regény Adams hasonló című videójátékának történetén alapszik. A történet egy luxus csillaghajóról szól, amely kilövése után nem sokkal SLH, vagyis Spontán Létezési Hiba áldozata lett.

Wowbagger, a Végtelenül Meghosszabbított, aki több alkalommal keresi meg Arthurt az univerzumban, hogy sértegesse őt, megjelenik A kétség lazaca című kötet Dzsingisz kán magánélete című történetében, valamint Eoin Colfer Ja, és még valami… című regényében is.

Douglas Adams és Geoffrey Perkins együttműködésével jelent meg 1985-ben az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is  címen az eredeti rádiójáték-sorozat szövegkönyve. Megjelenésének 10. évfordulójára 1995-ben, majd a rádiójáték sugárzásának 25. évfordulójára ismét kiadták.

Dirk Maggs, aki a regénysorozat utolsó három részét ültette át rádiójáték-epizódokká, 2005 júliusában jelentette meg ezek szövegkönyvét, minden epizódot saját megjegyzéseivel bővítve. Ez a könyv The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Radio Scripts: The Tertiary, Quandary and Quintessential Phases címen jelent meg Simon Jones előszavával, Bruce Hyman és Dirg Maggs bevezetőjével, valamint a stáb egyéb tagjainak jegyzeteivel. Douglas Adamset elsődleges íróként jelölték meg a könyvben, mivel az eredeti regények az ő művei.

A Galaxis útikalauz stopposoknak rádiójáték 1978-ban sugárzott első hét epizódjának sikere után 1979. május 29-én Douglas Adamset megbízták, hogy augusztus 1-jéig írjon egy forgatókönyvet a televíziós adaptáció bevezető részéhez. Egy animációs változatról megbeszélés zajlott 1978 őszén, de végül akkor úgy döntöttek, a sorozat jelentős részét élő szereplős filmre készítik el, csak az Útikalauz ismertetői lesznek animált változatban. John Lloyd írót, aki az első rádiójáték-sorozaton is együtt dolgozott Adamsszel, bízták meg, hogy kezdje el a sorozat televízióra alkalmazását a forgatókönyv elkészülte után. Adams akkor már a második rádiójáték-sorozaton dolgozott, illetve a Ki vagy, Doki? televíziós sorozatban is közreműködött, így a BBC a forgatókönyv határidejét kiterjesztette november végére. Végül is 1979 decemberében készült el a bevezető forgatókönyve, majd 1980 januárjában megegyezés született a hátralévő részek forgatókönyvéről is. Bár még volt néhány ellenvélemény, miszerint a történet nem filmesíthető meg, Alan J. W. Bell kapta a produceri és rendezői feladatokat, John Lloyd társproducer volt. A sorozat főszereplői Simon Jones (Arthur Dent), David Dixon (Ford Prefect), Mark Wing-Davey (Zaphod Beeblebrox) és Sandra Dickinson (Trillian). Az útikalauz hangja Peter Jones. Simon Jones, Peter Jones és Mark Wing-Davey az első rádiójátékban is hangjukat adták már szereplőjüknek. Az alkotó, Douglas Adams két alkalommal is látható az első két epizód során cameoszerepekben.

A hat részes sorozatot a BBC 2 televíziós csatorna 1981 januárja és februárja között sugározta az Egyesült Királyságban. Hat epizódja az első regényt és a második regény 15. fejezetétől a végéig fedi le. Magyarországon 2005-ben jelent meg DVD-n a Budapest Film Kft két lemezes kiadásában.

Annak ellenére, hogy a BBC illetékesei úgy vélték, a Galaxis útikalauz megfilmesíthetetlen, a sorozat mégis sikeres lett. 1981-ben a BBC elnyerte a brit Royal Television Society RTS Television-díját, a sorozat készítői pedig 1982-ben három kategóriában nyertek BAFTA-díjat. A The British Comedy Guide weboldal ismertetője szerint a történetben megjelenő furcsa, szatirikus humor talán nem mindenkinek jön be, de Adams egy csodálatosan abszurd és szürreális világot alkotott meg színes szereplőkkel és emlékezetes pillanatokkal. A hat epizód szeretett kultusz klasszikussá vált az alacsony költségvetés és a kor technikai korlátozottsága ellenére is.

Tervek között szerepelt a sorozat folytatása, melynek történetét Adams eredetileg egy Ki vagy, Doki?-epizód részére írta Doctor Who and the Krikketmen címmel, de a BBC elutasította azt. A sorozat második szériája sosem készült el, és Adams ötletéből született meg Az élet, a világmindenség, meg minden című harmadik regény.

A harmadik rádiójáték szorosan követte a harmadik regény eseményeit, ami jelentős szerkezeti problémákat vetett föl a második rádiójáték és regény összefüggései kapcsán. Mivel a második rádiójáték eseményeiből számos rész kimaradt a második regényből, és a benne lévők is más sorrendben történtek, a rádiójáték és a regény is különböző irányba fordult. A két utolsó adaptációban emiatt eltérések vannak. A Jobbára ártalmatlan egyes eseményeinek előhangjai vannak a Viszlát, és kösz a halakat! adaptációjában, illetve mindkettő tartalmaz olyan plusz eseményeket, amelyek a harmadik rész történéseire épülnek, hogy összekössék mind az ötöt. Különösképpen vonatkozik ez Zaphod szerepének kiemelésére az utolsó fejezetekben. Míg a Jobbára ártalmatlan című utolsó regénynek meglehetősen zord bejezése lett, Dirk Maggs eltérő végjátékot alkotott a rádiójáték-verziónak, sokkal vidámabb események keretében még utoljára összehozta újra a főszereplőket.

A stáb magja a harmadik-negyedik-ötödik sorozatban azonos volt, kivéve, hogy az útikalauz hangja Peter Jones helyett William Franklyn lett, és a Szlartibartfaszt szerepét játszó Richard Vernon helyett Richard Griffiths került a csapatba. Sandra Dickinson, aki a televíziós sorozatban Trilliant alakította, a rádiójátékban egy angol származású, amerikai akcentusú alternatív univerzumbeli Trilliannek, vagyis Tricia McMillannek adta hangját. Jane Horrocks kapta meg Fenchurchnek, Arthur barátnőjének a szerepét, és az utolsó részben megjelenő Vakta Dentnek, Arthur és Trillia lányának szerepe Samantha Béarté lett. Az eredeti rádiójáték-sorozatban szereplő Jonathan Pryce (Zarniwoop), Rula Lenska (Lintilla) és Roy Hudd (a Teljesút műsorvezetője) szintén visszatérő szereplő lett az utolsó három sorozatban.

A sorozatban számos vendégszereplő is részt vett, köztük olyan ismert személyek, mint Joanna Lumley színésznő, Jackie Mason stand-up komikus, Miriam Margolyes színésznő, Henry Blofeld sportújságíró, Fred Trueman krikettjátékos, June Whitfield színésznő, Leslie Phillips színész, Saeed Jaffrey színész, Sir Patrick Moore amatőr csillagász és Christian Slater színész. Maga az író, Douglas Adams adta hangját Agradzsagnak, akinek különböző inkarnációit a sorozat folyamán Arthur Dent több alkalommal is megölte.

A hatrészes televíziós sorozat ugyan csak a rajongók körében aratott sikert, Douglas Adams nem adta fel, hogy elkészítse egy nagy, egész estés mozifilm forgatókönyvét. 1998-ban végül megszületett a szerződés a Disney-vel, azonban pár hónappal az aláírást követően Douglas Adams elhunyt. A forgatókönyv véglegesítése Karey Kirkpatrickre, a Csibefutam írójára maradt, aki addig nem is olvasta a könyvet. Több éves szünet után és negyed századdal az első regény megjelenését követően elkészült a mozifilm. Az előmunkálatokat 2003-ban kezdték el, a forgatást 2004. április 19-én, az utómunkálatokat pedig 2004 szeptemberében. A korszerű CGI és egyéb trükk technológiákkal sikerült kiküszöbölni a tévésorozat kissé ódivatú díszleteit, jeleneteit.

A 2005. április 20-ai londoni premier után az Egyesült Királyságban és Ausztráliában április 28-án, az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában április 29-én, Magyarországon június 16-án, Dél-Afrikában pedig július 29-én került a mozik vetítővásznára. Főbb szerepeit Martin Freeman (Arthur), Mos Def (Ford), Sam Rockwell (Zaphod) és Zooey Deschanel (Trillian) játszotta. Marvin Alan Rickman hangján szólalt meg, az útikalauz beszámolóit Stephen Fry mondta.

A film cselekménye jelentősen eltér az alapjául szolgáló rádiójátéktól, televíziós műsortól és könyvtől egyaránt. Az Arthur, Zaphod és Trillian közti romantikus háromszöget erőteljesebben hangsúlyozza a film, és néhány egyéb különbség is tapasztalható. Az események nagyjából követik az első négy rádiójáték eseményeit, és a szereplők útja a Teljesútban végződik, lehetőséget hagyva a folytatásnak (ahogyan a regény is folytatódik).

Kereskedelmi szempontból a produkció mérsékelten sikeresnek bizonyult csak, nyitó hétvégéjén 21 millió dolláros bevételre tett szert az Egyesült Államokban és közel 3,3 millió fontra az Egyesült Királyságban. Összesen 104,5 millió dolláros bevételt ért el világszerte, míg produkciós költségei 50 millió dollárba kerültek. A Rotten Tomatoes oldalán 60-65%-os értékelést kapott, a Metacritic oldalán 100-ból 63 pontra értékelték az szakmai és a nézői vélemények alapján. A film 2005-ben elnyerte a Golden Trailer-díjat és további négy díjra kapott jelölést.

DVD kiadványként 2005. szeptember 5-én jelent meg az Egyesült Királyságban, egy dupla lemezes változatban és egy exkluzív korlátozott példányszámú változatban. Az exkluzív kiadvány a regény egy példányát tartalmazta a filmhez kötődő borítóval, különböző képkollekciókat a film anyagából, mindez a filmben szereplő Útikalauz-külsejű csomagolásban. Az Egyesült Államokban és Kanadában egylemezes verzióban adták ki 2005. szeptember 13-án. Magyarországon az Intercom forgalmazásában jelent meg 2007-ben.

Első megjelenése óta a Galaxis útikalauz-sorozat számos alkalommal került színpadra, mind profi, mind amatőr színielőadások keretében. Az első három profi színdarabot 1979-80-ban adták elő.

Az első a londoni Institute of Contemporary Arts színpadán került műsorra 1979. május 1. és 9. között. A színdarab az első sorozatra épült, rendezője, Ken Campbell, aki szereplője volt a második rádiójátéknak. A főszerepet Chris Langham (Arthur) játszotta, aki 2004-ben részt vett a harmadik rádiójátékban is. A darab 90 perces volt, de esténként mindössze nyolcvan néző láthatta. A színészek több különböző emelvényen és párkányon adták elő szerepeiket, a nézőket pedig forgatták a mozgó nézőtérrel. Ez volt az első olyan előadás, ahol Zaphod szerepét egyetlen nagy ruhába bújt két színész játszotta. Az útikalauz szövegeit két jegyszedőnő adta elő, egyikük, Cindy Oswin volt Trillian hangja a lemez kiadványon is. A darabot nagy várakozás fogadta, a rendelkezésre álló 640 jegyet már a nyitóelőadást megelőzően eladták.

A második színdarabot Walesben játszották 1980. január 15. és február 23. között. A darabot Jonathan Petherbridge rendezésében a Clwyd Theatr Cymru színház társulata adta elő. A társulat teljes rádiójáték epizódokat mutatott be, esténként két epizódot, illetve más estéken az első rádiójáték mind a hat epizódját három órás részekben. Ezt az előadást újra bemutatták 1981 decemberében az Oxford Playhouse-ben, 1982. május–júniusban a Plymouth's Theatre Royal színházban és 1983 júliusában a Belgrade Theatre-ben Coventryben.

A harmadik és egyben legkevésbé sikeres színpadi előadást a londoni Rainbow színházban tartották 1980 júliusában. Ezt a darabot is Ken Campbell rendezte, és egyik jelenetét (Dish of the Day) maga Douglas Adams írta. Az előadás több mint három órán át tartott, amiért számos bírálatot is kapott, csak úgy, mint a zenéért, a lézer effektekért és a színészi játékért. Annak ellenére, hogy igyekeztek a darabot lerövidíteni és egyéb változtatásokat eszközölni, három-négy héttel a tervezett időpont előtt a műsort megszüntették és jelentős anyagi veszteséggel zárt az előadás. A negatív kritikák ellenére a darab két kiemelkedő színésze, Michael Cule és David Learner a televíziós sorozatban is szerepet kapott.

A további színházi produkciók jogait jelentősen megnehezíti a filmes jogok eladása, ennek ellenére számos amatőr és profi előadáson napjainkban is műsorra került világszerte a sorozat. 2011 márciusában Glasgowban láthatták a nézők, novemberben a louisville-i Alley Theater tűzi műsorára az első részt.

Az első négy rádiójáték-epizód The Hitchhiker's Guide to the Galaxy címmel dupla lemezes kiadványként jelent meg, kezdetben csak megrendelésre, később bolti árusításra is. A lemezt és a folytatásait is az Original Records adta ki az Egyesült Királyságban 1979-ben és 1980-ban, majd 1982-ben a Hannibal Records az Egyesült Államokban és Kanadában. Később, az 1980-as évek közepén a Simon  Schuster's Audioworks újra megjelentetett egy kissé lerövidített változatot. Mindkét kiadvány producere Geoffrey Perkins volt, a lemezborítók a Hipgnosis nevű brit tervezőcsapat alkotásai.

Az első dupla lemez története szorosan követi az első négy rádiójáték-epizód eseményeit, bár a lemez hossza miatt kihagyásokra volt szükség. Az eredeti stáb jelentős része az audiokiadványokban is szerepel, kivéve Susan Sheridant, aki a Disney The Black Cauldron fantasy filmjén dolgozott éppen. Trillian hangját Sheridan helyett ezért Cindy Oswin adta. Douglas Adams maga is szerepel a lemezen, a Magrathea bolygó hangszórójából érkező bejelentéseket mondta felvételre.

A szerzői jogok miatt az első rádiójátékban elhangzó zenét vagy lecserélték vagy új hangszereléssel vették föl. Tim Souster zeneszerző és Paddy Kingsland végezte mindkét feladatot, és ez a verzió hallható a televíziós sorozatban is. A második lemez The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Part Two: The Restaurant at the End of the Universe címen jelent meg az Egyesült Királyságban és The Restaurant at the End of the Universe címmel az Egyesült Államokban. Ennek műsora a rádiójáték ötödik és hatodik részét tartalmazza, kisebb módosításokkal.

Egy félreértés miatt a második lemez az utolsó simítások előtt forgalomba került, mielőtt Douglas Adams és Geoffrey Perkins átnézhette volna. Perkins szerint túl hosszú lett mindkét oldal és kissé gyengének érezte, ő még pörgősebbre szerette volna. A Simon  Schuster Audioworks kiadásán már rövidítettek, a Ford Prefect és Pörkölt Desiato testőre közti párbeszédet kihagyták.

Az első dupla lemezből több mint  példány fogyott, ennek fele megrendelésre, fele kiskereskedelemben került eladásra. A második részt szintén ugyanennyi példányban adták el az Egyesült Királyságban. Az amerikai és kanadai megjelenések ügyében Adams és ügynöke, Ed Victor a Hannibal Records és a Simon  Schuster kiadókkal folytatott tárgyalásokat, miután az időközben csődbe ment Original Recordstól megszerezték a kiadási jogokat.

A televíziós sorozatot követően 1984 szeptemberében megjelent egy hivatalos interaktív kalandjáték az Infocom szoftvergyártó cég jóvoltából. A játékot Douglas Adams és az Infocom részéről Steve Meretzky együtt tervezte, és egyike lett az Infocom legsikeresebb játékainak, illetve 1985 egyik legjobb játéka lett  eladott példánnyal csak a megjelenés évében. A cég más játékaihoz hasonlóan ennek a doboza is tartalmazott kiegészítőket, többek között egy Don't Panic-kitűzőt, egy veszélyre elsötétülő napszemüveget, egy a Föld elpusztítására vonatkozó parancsot, továbbá egy kicsi, üres nejlonzacskót, amiben „egy mikroszkopikus méretű hadiflotta” volt, valamint egy parancsot Arthur Dent házának elpusztítására.

Terveztek egy folytatást is Milliways: The Restaurant at the End of the Universe címmel, de ez többféle akadályba ütközött: „hiányzott egy kiforrott játéktervezet, nem volt rá programozó, plusz közrejátszottak az Infocom gazdasági gondjai is”, és így a tervet végül 1989-ben elvetették. A játék kezdeti jelenetei 2008 áprilisában kiszivárogtak, de a jelentős része végül nem készült el a projekt törlése miatt.

Egy új, teljes egészében grafikus játékot tervezett és fejlesztett a The Digital Village és a PAN Interactive. Az új játék 1998 és 2002 között készült, de az Infocomos folytatáshoz hasonlóan ez sem valósult meg végül. 2005 áprilisában a Starwave Mobile két mobiltelefonos játékot mutatott be, melyek a mozifilm alapján készültek. Az első (The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: Vogon Planet Destructor) tervezője az Atatio volt, ez egy tipikus lövöldözős játék volt és a címén kívül kevés köze volt az eredeti történethez. A másodikat a TKO Software fejlesztette, ami egy grafikus kalandjáték The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: Adventure Game címmel. A névhasonlóság ellenére a játék különbözött az Infocom játékától, és új szereplőkkel és helyszínekkel bővült ugyan, de szorosan követte a mozifilm eseményeit. A játék 2005 májusában elnyerte az IGN Editors' Choice díját.

Két év alatt kilenc darab 48 oldalas képregényfüzetet kellett volna Howard Zimmermannak, a képregény szerkesztőjének társaival együtt létrehoznia abban az újabb, és kétévesre tervezett projektben, amiről 1991 tavaszán szerzett tudomást. A két év végül is hosszabbra nyúlt, a célhoz vezető út számos csapdát is rejtett, de Zimmerman úgy tartja, hogy a feladatot jól teljesítették. A képregény megalkotása során azt az akadályt vette a legnehezebben, amikor Douglas Adamsszel kellett egyezkedni az amerikai-angol helyesírásról és kifejezésekről. Adams a történetét „velejéig britnek” tartotta, és így ha végül hagyta is, hogy az amerikai kiadók minden ellenérzése dacára rábeszéljék az amerikanizálásra, nagyon elégedetlen volt a megállapodással.

John Carnell ültette át a történetet képregényre, az adaptációk rajzolói Steve Leialoha, Shepherd Hendrix, Neil Vokes és John Nyberg, szerkesztői pedig Howard Zimmerman és Ken Grobe voltak.

A 42 a Galaxis útikalauz-sorozatból híressé vált szám, ami a válasz az életet, a világmindenséget, meg mindent érintő végső kérdésre. Douglas Adamset számos alkalommal megkérdezték, miért választotta a 42-es számot. Sok elmélet született, de Adams mindet visszautasította. 1993. november 3-án megadta a (végső) választ az alt.fan.douglas-adams Usenet-hírcsoportban:

Szuperintelligens pándimenzionális lények, kiknek egérformája csak egy a mi dimenziónkba való betüremkedés, a Galaxis útikalauz stopposoknak regényben valamint az első rádiójátékban felteszik a kérdést szuperszámítógépüknek, Bölcs Elmének az életről, a világmindenségről meg mindenről. Bölcs Elmének hét és fél millió évig tart, hogy kiszámolja a választ, és ez a 42-es szám. Azonban a kérdést feltevők maguk sem tudják, hogy mi is lenne maga a végső kérdés, amire most választ kaptak. Ezt Bölcs Elme sem tudja kideríteni, szerinte erre csak egy még nála is nagyobb számítógép képes, egy olyan komplex és kifinomult gépezet, aminek már a szerves élet is a részét képezi, és tíz millió éven át fog számolni. A neve pedig Föld. A programba azonban két hiba is belecsúszik:

Az első hibára a Vendéglő a világ végén címet viselő második részben derül fény. Nagyjából 8 millió évvel azelőtt a Földre menekült Golgafrincham népének egyharmada abban a hitben, hogy bolygójukat pusztulás fenyegeti (valójában csak a bolygójuk népességének haszontalan részétől szabadulnak meg ilyen módon a Golgafrincham lakói). Így aztán, mint Arthur Dent és Ford Prefect ki is derítik, a földi emberek nem a bolygó saját ősembereitől, hanem ezektől a golgafrinchamiaktól származnak.

A második becsúszott hiba, hogy éppen öt perccel a program befejezése előtt a vogonok elpusztítják a bolygót, mivel az útban van egy új hiperűrsztráda építéséhez. Az egerek, hogy ne kelljen újabb tízmillió évet várni a kérdésre, ki szeretnék venni az egyik túlélő, Arthur Dent agyát abban a reményben, hogy az majd tartalmazza a választ. Arthurék a Föld prehisztorikus korába menekítik magukat, és amikor egy Scrabble-t játszó ősember véletlenül kirakja betűiből a negyvenkettő szót, ő is megpróbálkozik a játékkal. Az eredmény:

A hatszor kilenc természetesen ötvennégy. A Föld nevű számítógépen futó tíz millió éves programnak tökéletesen kellett volna működnie, de minthogy a golgafrinchamiak érkezése hibát okozott a rendszerben, az Arthur agyában rejtőző kérdés is hibás.

Néhány olvasó később észrevette, hogy 613 × 913 = 4213 (13-as számrendszerben). Douglas Adams viccelődött eme megfigyeléssel kapcsolatban, mondván: „Lehet, hogy szánalmas, de 13-as számrendszerben nem poénkodom.”

Az élet, a világmindenség, meg minden című regényben, Prak, aki mindenről tudja az igazságot, megerősíti, hogy valóban 42 a végső válasz, de azt is hozzáteszi, a végső kérdés és a végső válasz egyazon univerzumban nem létezhet egyszerre. „Ha mégis megtörténne, a Kérdés és a Válasz érvénytelenítenék egymást, és velük együtt az Univerzum is megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb és megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét.”

Bár a végső kérdés végül sosem derül ki, a 42 több alkalommal szerepet játszik az események során. Arthur és barátai rádiójáték-sorozat végén a Teljesútban a 42-es asztalnál ülnek, és az a Béta Klub is a 42-es szám alatt van, ahol a Föld ismételt elpusztítása idején az ötödik részben a főszereplők tartózkodnak.

Már az 1980-as évek elejétől számos Galaxis útikalauz-témájú terméket gyártottak, beleértve például a Don't Panic feliratú törülközőket, pólókat, a Zaphod után Beeblebearnek nevezett játékmacikat, kitűzőket, hangzó kiadványokat. A 2005-ös mozifilm változatot követően még több ilyen tárgy került forgalomba a filmekkel, televíziós műsorokkal, zenékkel, videójátékokkal, sporttal kapcsolatos relikviákat gyártó amerikai National Entertainment Collectibles Association jóvoltából. A vogon űrhajón és bolygón látott bögrét, tollat és kitűzőt, akciófigurákat, illetve a film betétdalainak kiadványait tartalmazta ez az újabb kollekció.

A 2018-ban felbocsátott Falcon Heavy űrhajó, fedélzetén egy Tesla Roadster kabrióval, műszerfalán egy Don’t Panic felirattal kering a Nap körüli pályáján.

A sci-fi alkotásokról újra meg újra kiderül, hogy meghaladják saját korukat. Ahogy H. G. Wells The Sleeper Awakes című művében már 1899-ben automata ajtókról írt, és ezek 1960-ban meg is valósultak, Adams alapötlete, az interaktív Galaxis útikalauz is a mai iPadek előfutárának bizonyult.

Az 1978-ban megismert sorozat vonzereje az olvasóira, rajongóira több mint harminc éve nem hagy alább. Noha a cselekmény jórészt távoli bolygókon játszódik, gyakran valódi tudományt és megvalósítható technológiát mutat be, és mindezt végig egy szürreális és nagyon angol humor közepette. Éppen ez a képtelennek tűnő kombináció bizonyult alkalmasnak arra, hogy kikövezze az utat a Vörös törpétől (Red Dwarf) a Men in Blackig.

A Galaxis útikalauz mintájára készült a h2g2 brit internetes enciklopédia. 1999-ben alapította Douglas Adams, Robbie Stamp és Richard Creasey, 2001 óta pedig a BBC üzemelteti. Az oldal első cikkeinek nagy részét Adams írta. Gyakran hasonlítják a Wikipédiához, bár a két enciklopédia eltér egymástól.

A h2g2 eredetileg arra jött létre, hogy szerkesztői megoszthassák az információkat saját földrajzi elhelyezkedésükről, saját környékük szórakozási és üzleti lehetőségeiről, és így segítsenek mindenkinek a döntésben, hogy egyáltalán ellátogassanak-e oda, illetve hogy előre tudják, mi vár rájuk, ha arra járnak. A projekt kinőtte a kezdeti terveket, és időközben már az éttermektől és receptektől a kvantummechanikáig és történelemig minden témában tartalmaz cikkeket. Üzleti célú reklámok elhelyezése tilos, de szabad visszajelzéseket, véleményeket írni.

A h2g2 mellett a földönkívüli nyelvek fordításában segédkező Bábel-hal is nyomott hagyott a világban. A 14 nyelv között fordító Yahoo! Babel Fish oldalt, a Yahoo! online fordító rendszerét, 1999-ben alapította és fejlesztette ki társaival Oscar A. Jofre.

Minden évben május 25-én tartják világszerte a törülközőnapot, mellyel 2001 óta tisztelegnek a rajongók Douglas Adams előtt. 2001. május 14-én, Douglas Adams halála után három nappal jelent meg először a felhívás a Binary Freedom nyílt forráskódú fórumon, melyben arra kértek minden rajongót, hogy ezen a napon vigyenek magukkal törülközőt. A towelday.org ismertetője szerint 2011-ben harmincegy országban rendeztek Galaxis útikalauz-témájú rendezvényeket. Magyarországon is több összejövetelt tartottak, köztük a pécsi Minerva Könyvtár is találkozót szervezett a törülközőjükkel együtt érkező rajongóknak.

A Google-ben rákeresve a következő kifejezésre: „answer to life the universe and everything” a keresőmotor az alábbi választ adja: 42




#Article 105: Sport (971 words)


A sport meghatározott célú mindennapos tevékenység, a mindennapoktól különböző környezetben; célja a testedzés, versenyzés, a szórakozás, eredmény elérése, a képességek fejlesztése. A kitűzött cél határozza meg a sport jellegét, a sportoló (vagy csapat) képességei és bátorsága mellett. A sport kifejezés az angolba származott francia „desporter” (mulatságoknak élő) szóból származik. Az angolban a 15. század közepe táján fordul elő először „szórakozás, időtöltés” értelemben. A 16. században már különféle játékok játszására alkalmazták, de főleg a szabadban végzett szabadidős tevékenységekre. Ekkor még sem a görög αγων (agón, verseny, mérkőzés), sem az αθλον (athlon, küzdelem díjért) jelentéseit nem értették bele.

A sport történelmen átívelő fejlődése sokat elárul a társadalmi változásokról és a sport természetéről.

Úgy tűnik, a sport magába foglalja az emberi képességek öncélú fejlesztését és a képességek gyakorlati alkalmazhatósága miatti fejlesztését egyaránt. Ebből következik, hogy a sport feltehetőleg az emberiséggel egyidős, és a kezdetektől hasznos módja lehetett a tanulásnak és fejlődésnek.

Természetesen ahogy haladunk visszafelé az időben, egyre kevesebb bizonyíték támasztja alá ezt a feltételezést.

A történelem előtti időkből sok felfedezés – például ausztrál, afrikai és francia (lásd: Lascaux) barlangrajzok – mutat be rituális ceremóniákat. A kormeghatározások alapján van, amelyik lelet több mint 30 ezeréves.

A líbiai sivatagban talált kőkorszaki rajzok más egyebek mellett íjászatot és úszó embereket ábrázolnak.

Maga a művészet nem más, mint példa azokra a tevékenységekre, amelyek nem a létfenntartás problémakörébe tartoznak, és bizonyítékot szolgáltat arra, hogy volt szabadidő az ilyen tevékenységek végzésére. Emellett a rajzok más, nem létszükségnek számító tevékenységeket mutatnak be, mint a ceremóniák stb.

Ezért, bár az erre vonatkozó közvetlen bizonyítékok száma kevés, arra következtethetünk, hogy már ebben az időben is léteztek sportnak számító tevékenységek. A sport gyökerei összefonódnak az emberiség gyökereivel.

A valódi sporttevékenységek első dokumentumai a mezopotámiai eposzokban gyakran feltűnő birkózás. A birkózás folyhatott életre-halálra is, de eldönthettek vele vértelenül nagyobb konfliktusokat is. A Gilgames-eposzban Gilgames és Enkidu többször birkózik egymással, ez a motívum később a görög mitológiában visszatérő elemmé válik, főleg Héraklész birkózásainál.

A birkózáson kívül más mai versenysport az i. e. 3. évezred túlnyomó részéből nem ismert, az egyéb sportok közül a ma sportnak tekintett vadászat létezett még, mint előkelő szabadidős tevékenység. Az i. e. 3. évezred vége felé Urukban már jelen volt az ökölvívás, amit egy agyagtáblán ábrázolt bokszoló pár igazol.

Tárgyi leletek és épületek maradványai bizonyítják, hogy Kínában már i. e. 4 000 körül is létezett sport. A kínai sport eredete és fejlődése visszavezethető a korabeli foglalkozásokra, háborúkra és szórakoztatásra.

A gimnasztika népszerű sportnak számított Kína múltjában. Ez ma is így van; a kínai akrobaták ügyessége világszerte elismert.

Az ókori Egyiptom sportjai is szorosan kapcsolódtak a mindennapi élet eseményeihez. Egyiptom életében a Nílus központi szerepet játszott és játszik, így nem meglepő, hogy ehhez köthető sportok alakultak ki, mint az úszás és a horgászat. Ezenkívül például gerelyhajítással, magasugrással, birkózással is foglalkoztak. Ez utóbbi a legelső ismert sport Egyiptomban is, az i. e. 25. századi Ptahhotep masztabájában birkózókat ábrázoló reliefek vannak. I. e. 19. századiak az első labdajáték-ábrázolások, i. e. 14. századi az első ismert ökölvívó jelenet Heruef egyik reliefjén. Ugyanitt botvívás is feltűnik. A lótenyésztés és a harci szekér elterjedése után a kocsihajtók versenyei is megjelennek az Újbirodalomban.

Az ókori Görögország idején a térségben már jó ideje léteztek a különféle sportok az ókori Keleten, ezek egy részének átvétele és meghonosítása ismét a görög kultúra mély keleti kapcsolatait igazolja. A görögök ősi mítoszaikban és regéikben a testi erőre, ügyességre és ravaszságra helyezték a legnagyobb hangsúlyt, hőseik, héroszaik egytől egyig kiváló katonák. E tulajdonságok fejlesztésére és összemérésére alkalmazták a birkózást, futást, ökölvívást, gerelyhajítást, diszkoszvetést, és a kocsiversenyeket, valamint olyan versenysportokat, amiket ma már nem űznek, mint a fegyveres futás, a helyből távolugrás vagy az ógörög mintájú sokszor véres és maradandó károsodásokat okozó pankráció.

A görögök mindig díjazásért küzdöttek e sportágakban, ez volt az athlon (αθλον). A harc közbeni küzdelmet agónnak nevezték (αγων). Az athlon és az agón összefügg, aki az athlonban ügyes, az megállja a helyét az agónban is. Ezért a görög harci szellem elsődleges forrása az athlon volt. A versenyeket általában valakinek vagy valaminek az emlékére rendezték. Ezek legkorábbi szemléltetései a homéroszi Iliaszban olvashatók, például a Patroklosz halála utáni versenyeket, ahol Homérosz nem felejti el lejegyezni a különböző versenyszámok győzteseit és a jutalmukat. Mindig kizárólag az első helyezettet díjazták, a második vagy harmadik helyért semmi sem járt. Csak egy győztes és az összes többi vesztes létezett számukra.

Négyévente megrendezték az olümpiai játékokat, a Peloponnészoszi-félsziget egy kis falujában, Olümpiában. A játékok nem csupán sportesemények voltak, hanem az egyéni teljesítmények, a kultúra, művészet, építészet, és a görög istenek ünnepei. Négy nagy, pánhellén játék volt, az olümpiai mellett az iszthmoszi játékok, a nemeai játékok, és a püthói játékok, de szinte minden nagyobb városkörnyéknek volt helyi versenye is, mint Athénban a Panathénaia, Spártában a Karneia. Ezekből háromszáznál is több volt.

Mivel a játékok szent eseménynek számítottak, a görögök ez időre beszüntették az ellenségeskedést. Az épp folyamatban lévő háborúkban fegyverszünetet léptettek életbe. A nyilvános kivégzéseket szintén felfüggesztették. A fegyverszünet ideje alatt a békésen, civilizált körülmények között küzdöttek meg egymással. A négy játékszínhely miatt minden évre jutott egy-egy nagy jelentőségű rendezvény. Ezek közül az olümpiai játékok a legismertebbek. Ezeken egy idő után már nem csak sportviadalok voltak, hanem például zenei és versmondás-versenyek, vagy festők versenye.

A sport az ókori olimpiáktól napjainkig egyre jobban szervezetté és szabályozottá vált. Az élelemszerzéshez és túléléshez szükséges tevékenységeket, mint a vadászat vagy a horgászás, egyre inkább a versenyzés vagy a kikapcsolódás kedvéért űzték. Az ipari forradalom és a tömegtermelés megjelenése több szabadidőhöz is vezetett, amely lehetővé tette a tömeges hozzáférést a sporthoz, mind nézőként, mind sportolóként.

A tömegtájékoztatás és globális kommunikáció megjelenésével ez a trend tovább folytatódott. A professzionalizmus uralkodóvá vált, ezzel tovább népszerűsítve a sportokat.

Napjainkban egyre népszerűbbé válnak a veszélyes és extrém sportok, amelyek a mindennapi élet rutinjából való elmenekülés lehetőségét kínálják.

Az alábbi rendszer a sportokat igyekszik osztályozni céljuk szerint. A lista inkább szemléltető, mint átfogó jellegű.

Fentiek tetszőlegesen kombinálva, mint például:




#Article 106: Harcművészet (559 words)


A harcművészet és a küzdősport szót általában ugyanabban a jelentésben használják. Mégis, ha megfigyeljük a különböző küzdősportok/harcművészetek ágait, elég könnyedén megkülönböztethetünk két fő irányvonalat, melyet sokan önkényesen, de nem minden alap nélkül egyik vagy másik névhez rendelnek.

Így harcművészetnek inkább azokat az ágakat és formákat nevezik, melyek mögött egy spirituális és/vagy szellemi rendszer is áll (például a harci kung-fu egyes irányzatai, az aikido, az iaido, a tajcsicsüan, stb.), illetve amelyek nem a küzdést és az abban való győzedelmeskedést helyezik a fókuszba. Másképp megfogalmazva ez valódi művészet, a művész pedig az alkotást és az önmegvalósítást tartja művészete céljának. Versenyről itt is beszélhetünk, de az nem a ringben, hanem inkább az életben játszódik. Fontosabb a harcművészetben a kibontakozás és valamiféle magasabb rendű elvvel való harmónia kialakítása.

A harcművészet egy tipikus leírása a festőművésszel való összehasonlítás. A festőnek rendelkezésére áll a paletta az alapszínekkel, valamint a vászon és az ecset. A felhasznált színeket viszont ő maga keveri ki, és a vonalakat is ő húzza, mindezt a saját stílusában, a saját látásmódja, érzései és érzelmei által vezérelve. A harcművésznek rendelkezésére állnak a technikák és formák, amelyeket szabadon módosít és kombinál a saját célja, valamint az adott helyzet szerint.

Összefoglalva: A harcművészet művészet testi és szellemi oldalról egyaránt megközelítve, az ember ősi védekező és támadó ösztöneit alapanyagul felhasználva.

A küzdősport szóhoz pedig inkább azokat rendelik, melyek letisztultak, nem hordoznak kulturális vonásokat, bármilyen kultúrához csatolhatók, inkább a testi értelemben vett harcot fejleszti, és nem, vagy csak nagyon kismértékben foglalkozik más kultúrá(k)nak a hozadékával, vagy a szellemi értelemben vett harccal. Más megközelítésben azt mondhatni, hogy küzdősport az, amelyben a hatékonyság (még ha részbeni is, például boxban csak a kezet szabad használni) felülmúlja a szépség és az egészség szempontjait (például kick-box, sanda, ökölvívás, birkózás, stb.) Ez sport, a művészi célokkal ellentétben itt a verseny, a mozgás és a mások felett való győzedelmeskedés számít elsődlegesen.

Összefoglalva: A küzdősport egy módszer a hatékony védelemre és támadásra, illetve sport, vagyis az előzőek szabályok között való űzésére.

Természetesen a két fogalom úgy is összeolvad, hogy például a karatét lehet küzdősportként alkalmazni, de lehet harcművészetként is művelni.

Az ázsiai harcművészetek megalapítása valószínűleg arra a folyamatra vezet vissza, amikor a korai kínai és indiai harcművészetek keveredtek egymással. Kiterjedt kereskedelem folyt a két nép között az i. e. 6. századtól kezdve. A kulturális kapcsolatokat a különféle diplomaták, kereskedők és szerzetesek is erősítették, akik beutazták a Selyemutat. A Hadakozó Fejedelmek (i. e. 480-221) időszaka alatt a harcművészeti filozófia és stratégia eddig nem látott fejlődésnek indult, ahogyan azt Szunce A háború művészete (kb. i. e. 350) című művében láthatjuk.

Egy régi legenda szerint egy 550 körül élt dél-indiai herceg, Pallava szerzetesnek állt és Bodhidharma néven (vagy ismerik még Darumaként is) a fegyelem, az alázatosság, józanság és tisztelet erényeit hirdette filozófiájában.

A Shaolin Monostort Xiaowen császár építette i. sz. 477-ben, aki az északi Vej-dinasztia uralkodója volt. Buddhabhadra (mandarinul Batuónak hívják), egy india dhyana mester lett a Shaolin templom első apátja.

Az Ázsiában kialakult harcművészetek terjesztése a tanár-tanítvány rendszer kulturális hagyományait követte. A diákok egy oktató alatt edzenek szigorú hierarchikus rendben. Az oktatót sifunak hívják kantoniul, shifunak pedig mandarinul. Ugyanezt a terminust a japánoknál a szenszej; koreaiul a szabeom-nim; szanszkritul, hindiül, a telegu nyelven és a malájul guru; a khmerül a kruu; tagalogul guro; malájul kalari gurukkal vagy kalari aszán; tamilul aszán; thaiul achan vagy khru és burmaiul a szaja tölti be. Mindegyiket mesterként, tanárként vagy mentorként fordíthatjuk.




#Article 107: Hévízi-forrásbarlang (1086 words)


A Hévízi-forrásbarlang fokozottan védett barlang. A barlang és Hévíz névadója a közismert gyógytó. A Zalai-dombság egyetlen fokozottan védett barlangja.

A Zalai-dombságban, a Zalavári-háton található. A Hévízi-tó felszíne alatt, 38 m mélyen, a tó fenekén lévő forráskráter oldalán nyílik. Egy gömb alakú, kb. 70×90 m²-es, 14 m magas és 17 m átmérőjű teremből áll. A barlangbejáraton keresztül percenként 30–40 ezer liter vízhozamú, 38 °C-os forrás áramlik ki. A víz a felső triász fődolomitból áramlik fel és a forrás a karsztos kőzet, valamint a fedő pannon agyag és homokkő határon jut a tóba. A forráskürtő valószínűleg úgy keletkezett, hogy a törésvonalak mentén felnyomuló hévíz az agyagos, homokköves rétegeket fokozatosan alámosta, omlasztotta és kivájta a forrástölcsért.

Két különböző hőmérsékletű víz keveredéséből alakult ki a forrásnyíláson át kijutó, a tó vizét pótló 38,8 °C hőmérsékletű gyógyvíz. A barlang iszapnyergének K-i oldalán, 43 m és 40 m között 17,7 °C-os, a Ny-i oldalon, 46 m mélységben 41,5 °C-os víz tör fel. A meleg víz feltörési pontja körül sárgásan, fémesen csillogó, markazitgumók és 5–6 kg-ot is elérő markazittömbök kerültek elő, amelyek felszínét a forrás mozgó homokja sokszor fényesre csiszolta.

Ugyanitt, a legerősebb vízáramlásnál a falakat 3 cm vastag világosbarna színű, kocsonyás bevonat fedi, amely a melegkedvelő sugárgomba fajok és más baktériumok társulásából áll. A barlang mennyezetéről hosszú fehér fonalak, valószínűleg szintén baktériumok lógnak le, míg a kráter meredek falán, ahol a meleg víz a felszínre áramlik, kb. 3–4 m szélességben fonalas kékmoszatok találhatók. A búvárok a kráter falán több helyen a 26–30 °C-os vízben egy 2 m² felületet borító édesvízi szivacsot fedeztek fel.

Előfordul irodalmában Amphora-forrásbarlang (Eszterhás 1984), Anphora-forrásterem (Eszterhás 1984), Hévizi-forrásbarlang (Eszterhás 1984), Hévizi tó forráskrátere (Eszterhás 1984), Hévízi-forrás-barlang (Fleck, Vid 1982), Hévízi-tó forrása (Kordos 1984), Hévízi-tó forrásbarlangja (Kovács 2003), Hévízi-tó forráskrátere (Kordos 1984), Hévízi-tó forrás-szája (Kovács 2003), Hévízi-tói-barlang (Kordos 1984), Hévízi-tói-forrásbarlang (Kordos 1984) és Plózer István-barlang (Kordos 1984) neveken is.

A tóról az első térkép 1769-ben készült, de azon a mai alakja még nem ismerhető fel. Később, 1864 és 1869 között, a tófürdő épületeinek építésekor Hencz Antal keszthelyi építész részletesen felmérte és 43 m mélynek találta. Jordán Károly 1907-ben a tó fenekéről mintákat vett, és közben már megsejtette a forrásbarlangot. 1908 januárjában Lóczy Lajos felkérésére a fiumei Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság búvára csak 22 m mélyre tudott merülni, de a függőleges kráterfal oldalában több repedést, üreget talált, amelyekből a megfigyelése szerint víz tört elő. Még ugyanebben az évben három fiumei búvár érkezett, akik 12 és 8 m mélységből vízmintát vettek. Magyarországon ez a két merülés volt az első barlangkutató merülés, mert a tó Ny-i oldalában több szűk barlangjáratot jeleztek a búvárok.

A Hévízi-tó barlangjának feltárását a VITUKI megbízásából 1975-ben Plózer István vezetésével az Amphora Búvár Klub 5 kutatója folytatta, Ember Sándor, Kovács György, Szilágyi Károly, Nagy János és Köves Béla. Behatoltak a forrásszáj rendkívül szűk és veszélyes nyílásán, ahol a 38,8°C-os és percenként 30–40 ezer l vízhozamú forrás sodrását is le kellett győzniük. A szűk bejárat után tág, 14 m magas és 17 m átmérőjű terem következett, amelyet Amphora-teremnek neveztek el. Középen, 40–41 m mélységben iszapnyereg osztja ketté, a K-i oldalon kisebb, a Ny-i oldalon nagyobb mélyedést alkotva. A kutatók előtt végre egyértelműen megoldódott az évszázados rejtély. Már nemcsak bizonytalan feltételezés, hanem kézzelfogható valóság, hogy a Hévízi-tó vize kettős eredetű, meleg és hideg karsztvizes.

A VITUKI megbízásából vízmintákat vettek a hideg és a meleg vízből, amelyek abszolút kronológiai vizsgálatával megállapították, hogy azok 8 és 12 ezer évesek. Ennyi idő telt el azóta, hogy a pleisztocén végén a felmelegedés hatására elolvadó jégsapkák vizéből keletkezett csapadék lehullott a Bakony területén, leszivárgott a mélybe, ásványi alkotókban dúsult, majd gyógyvízként a felszínre tört. Nem véletlen, hogy a Hévízi-tó gyógyhatásának megőrzéséért a következő években tovább folytatódtak a víz alatti kutatások, amelynek során kb. 300 óra összes merülési idővel sikerült pontosan feltérképezni a forráskráter barlangjait. Tisztázták, hogy a nagy barlangon kívül a kráter Ny-i falán csőszerű barlangok vannak, amelyek alját 15–20 cm vastag iszapréteg borítja. Még 1972-ben az első üregbe 25 m-t, a másodikba 17 m-t, a harmadikba 15 m-t tudtak beúszni. Elágazásokat sehol sem találtak és a járatok elszűkülve tovább folytatódtak.

Az 1976-ban összeállított országos jelentőségű barlangok listájában lévő barlangnevek pontosítása után, 1977. május 30-án összeállított országos jelentőségű barlangok listáján rajta van a Bakony hegységben, Hévízen található barlang Hévizi-Forrás-barlang néven. A Hévízi-forrásbarlang további tudományos célú kutatásai 1977. október 30-án megszakadtak, mert az addigi feltárás vezetője, Plózer István és társa, Páli Ferenc az egyik barlangi merülés közben a megbeszélt időpontra nem tértek vissza és az értük induló mentőbúvárok már csak a holttestüket tudták a felszínre szállítani. Plózer István emlékére a barlangnál emléktáblát helyeztek el 1978-ban.

Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Hévízi-forrásbarlangnak 4440/1. a barlangkataszteri száma. 1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Bakony hegységben lévő Hévízi-forrásbarlang fokozottan védett barlang. 1982-ben a II. kerületi MTS Amphora Könnyűbúvár Sport Club Vízalatti Barlangkutató Csoportjának volt kutatási engedélye a barlang kutatásához.

Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyv szerint az 1970-es évek egyik nagy hazai barlangi felfedezése volt 1972. évi feltárása. A könyvben részletesen le van írva a barlang és két fénykép jelent meg róla. Az országos barlanglistában szerepel a barlang Hévízi-tói-barlang néven Hévízi-tó forrása és Plózer István-barlang névváltozatokkal, valamint térképen van helye jelölve. Az 1984-ben napvilágot látott Lista a Bakony barlangjairól című összeállítás szerint a Keszthelyi-hegységben, a 4440-es barlangkataszteri tájegységben, Hévízen helyezkedik el a Hévizi-forrásbarlang, amelynek további nevei Hévizi tó forráskrátere, Amphora-forrásbarlang és Anphora-forrásterem. 4440/1 a barlangkataszteri száma. A karsztos barlang 27 m hosszú és 46 m mély. 9 kiemelt jelentőségű, fokozottan védett barlang van a Bakonyban, amelyek közül egyik a Hévízi-forrásbarlang.

Az 1986. évi Karszt és Barlangban megjelent bibliográfia regionális bibliográfia részében szerepel a barlang Hévízi-tó-forrásbarlangja néven. Az összeállítás szerint a Karszt és Barlangban publikált írások közül 3 foglalkozik a barlanggal. A bejáratán kifolyó vízhozam emelkedik a bauxitbányászat leállítása, azaz 1991 óta. 2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Bakony hegység területén lévő Hévízi-forrásbarlang fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

A 2003-ban kiadott Magyarország fokozottan védett barlangjai című könyvben az olvasható, hogy 27 m hosszú, 12 m függőleges kiterjedésű és a barlangból kilépő forrásnak 410 l/mp a vízhozama. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Bakony hegységben lévő Hévízi-forrásbarlang fokozottan védett barlang. A 2005-ben megjelent Magyar hegyisport és turista enciklopédia című könyv szerint a Keszthelyi-hegység Ny-i peremén található a Hévízi-tó és a könyv írásának idején 400 l/mp volt a barlang vízhozama.




#Article 108: Eszperantó nyelv (4616 words)


Az eszperantó, eredeti nevén Lingvo Internacia nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító, mesterséges, élő,  semleges nemzetközi segédnyelv. A mesterséges nyelvek közül ezt beszélik a legszélesebb körben. Az elnevezés a Doktoro Esperantóból származik (eszperantó fordításban: „reménykedő doktor”), 1887-ben ugyanis Lazar Markovics Zamenhof ezen az álnéven jelentette meg az első könyvét, amelyben az eszperantó nyelvet részletezte. Zamenhof célja az volt, hogy egy könnyen megtanulható és politikailag semleges nyelvet hozzon létre, amely „meghaladja” a nemzetkultúrák határait, és előmozdítja a békét és a nemzetközi megértést az emberek között. A nyelv beszélői általában természetesnek tekintik, mert úgy változik, mint a természetes, élő nyelvek, és Zamenhofot a nyelv kezdeményezőjeként tartják számon.

Az eszperantót aktívan vagy folyékonyan beszélők, valamint az anyanyelvűek számát (vagyis azokét, akik mint egyik anyanyelvüket tanulták meg a szüleiktől) 500 000 és 25 000 000 fő közé becsülik. Ugyanakkor térben igen elterjedt nyelv, mintegy 115 országban beszélik. 
Habár egyik ország sem fogadta el hivatalos nyelvnek, az eszperantó több országban is, így Magyarországon és Kínában a hivatalos oktatás része. Hazánkban a Magyarországi Eszperantó Szövetség felel a nyelv képviseletéért. A nyelvet nemzetközi közösség használja, különböző szinteken. Használata különösen magas Európában, Kelet-Ázsiában és Dél-Amerikában. Az első eszperantó világkongresszust 1905-ben, Franciaországban rendezték meg.

Az eszperantót támogatja az UNESCO, és több ismert közéleti személyiség is kiállt mellette. Használják utazáshoz, levelezéshez, nemzetközi találkozókhoz, művészeti rendezvényeken és tudományos kongresszusokon, tudományos vitákhoz. Van irodalma, zenéje, színháza, nyomtatott és internetes sajtója, készültek eszperantó nyelvű filmek, és vannak eszperantó rádió- és tévéadások is.

Szókincse jórészt nyugat-európai nyelvekből származik, nyelvtana erős szláv hatást mutat. A szóelemek nem változnak, és szinte határtalanul kombinálhatók, hasonlóan a kínaihoz; belső szerkezete azonban inkább a ragozó nyelvekére hasonlít, mint a magyar, a török, a japán és a szuahéli.

A nyelv alapjait Lazar Markovics Zamenhof białystoki születésű, zsidó származású, orosz anyanyelvű varsói szemorvos rakta le. Fiatalkorát Białystokban töltötte, egy soknemzetiségű városban Oroszországban. Gyakran volt alkalma megfigyelni a különböző nemzetek, így az oroszok, lengyelek, németek és zsidók vitáit. A konfliktus fő okát abban látta, hogy nincs közös nyelvük, már iskolás korában elkezdett dolgozni nemzetközi kommunikációra szánt nyelvtervezetén, amelyet minden közösség könnyen elfogadna mint második nyelvet.

Első ötlete a latin nyelv újjáélesztése volt, de arra jutott, hogy túl bonyolult ahhoz, hogy céljának megfeleljen. Angolul tanulva felismerte, hogy a nyelvnek nincs szüksége nyelvtani nemekre, sőt, igei személyragokra sem, így a nyelv egyszerűbb lehet, mint ahogy gondolta. A megjegyzendő szókincs csökkentésén hosszabb ideig gondolkodott. Orosz feliratok alapján jutott arra a következtetésre, hogy képzők egy szabályos rendszere segíthetne ezen. Hogy a megtanulandó szókincset egyszerű lehessen megjegyezni, a gyököket jórészt a világszerte legtöbbet tanított latin, újlatin és germán nyelvekből gyűjtötte.

Az első projekt Lingwe uniwersala néven már 1878-ban készen volt, de az apja, aki nyelvtanár volt, hiábavalónak és utópisztikusnak ítélte, és elégette a jegyzeteket, amelyeket a fia rá bízott. 1879-től 1885-ig az ifjú Zamenhof Moszkvában és Varsóban tanult orvostudományt. Ekkoriban felújította tervezetét, és az első változatot már 1879-ben tanította barátainak. Néhány év múlva már verset fordított, ezek az eszperantó irodalom első darabjai. 1895-ben írta, hogy hat évig tökéletesítette és próbálgatta a nyelvet, habár már 1878-ban is késznek érezte.”

A nyelvet bemutató tankönyv első kiadására 1887-ben, Varsóban került sor, először oroszul, majd lengyelül, németül, franciául és angolul. Az orosz kiadásra a cenzúra késlekedése miatt július 26-án került sor. Ezt a napot tekintik a nyelv születésnapjának. A közbeeső időben Zamenhof elkészítette az Ótestamentum és Shakespeare néhány színdarabjának fordítását. A könyv Международный языкъ (A nemzetközi nyelv) címen jelent meg, és néhány későbbi változtatástól eltekintve azt az eszperantót tartalmazta, amelyet ma is ismerünk. A nyelv eredeti neve Lingvo Internacia („nemzetközi nyelv”) volt, de igazán az első tankönyv szerzője álnevéről (D-ro Esperanto – „Dr. Remélő”) vált ismertté. Az első eszperantó világtalálkozót Alfred Michaux hívta össze 1905-ben, a franciaországi Boulogne-sur-Merben.

A tankönyv első kiadásai:

Ahogy egyre többen tanulták a nyelvet, úgy egyre több embernek támadtak ötletei, amelyeket reformjavaslatokként levélben elküldtek Zamenhofhoz, aki a Nürnbergben megjelenő La Esperantisto újságban közölte őket. A javaslatok ismertetése után kétszer megszavaztatta az olvasókat, akik az összes javaslatot elutasították. Ezután egy időre megszűntek a reformtörekvések.

Az újságnak problémái támadtak a cenzúrával, a Lev Nikolajevics Tolsztojról közölt cikke miatt betiltották, így nem lehetett Oroszországban terjeszteni, ahol sok előfizetője volt. Ezután megszüntették az újságot, majd újat vezettek be Lingvo Internacia címen. Ez először Svédországban, Uppsalában, majd Magyarországon, végül Franciaországban, Párizsban jelent meg. Kiadásának az első világháború vetett véget.

A nyelvet szakmai és hobbiszervezetek nemzetközi szinten kezdték használni. Az első évtizedekben főként írásban használták, bővebb körű szóbeli használatra először az 1905-ös nemzetközi eszperantó kongresszuson került sor, amit Franciaországban, Boulogne-sur-Merben rendeztek. A volapük nyelv sikertelensége miatt féltek attól, hogy szóban nem fogják megérteni egymást, de sikerült. Így aztán az eszperantisták személyesen is elkezdtek találkozni egymással.

A háború után újjáéledt a béke és a harmónia iránti vágy, ami segítette a nyelv terjedését. A totális diktatúrák azonban a második világháború végéig üldözték az eszperantistákat. 1920-ban Hágában, 1921-ben Prágában tartottak találkozót az eszperantisták. 1927-ben Bécsben volt kongresszus, itt alapították meg az Eszperantómúzeumot és Tervezett Nyelvek Gyűjteményét, amit 1929-ben átvett Ausztria Nemzeti Könyvtára, de máig is külön épületben látogatható.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége elismerte nemzetközi nyelvként, miután több mint 80 millióan aláírták az ezt szorgalmazó petíciót, köztük Csehszlovákiában Jaroslav Heyrovský Nobel-díjas professzor.

Az UNESCO hasonlóan elismerte a nyelvet 1954. december 10-én Montevideóban és 1985. november 8-án. Nyilatkozataiban elismerte az eszperantó szerepét, méltatta, hogy segíti a nemzetközi kapcsolatok fejlődését és a népek közeledését egymáshoz. Javasolta a tagállamoknak tanulási programok indítását, amiben az eszperantó is helyet kap. A nem regisztrált nemzetközi szervezeteknek ajánlotta, hogy csatlakozzanak az eszperantó századik évfordulójának megünnepléséhez és vizsgálják meg annak a lehetőségét, hogy eszperantóul kommunikáljanak tagságukkal.

Ekkor már a kommunisták nem üldözték, hanem a béke nyelveként támogatták az eszperantót. A Lengyel Tudományos Akadémia (Polska Akademia Nauk) több vezetője is kiállt a nyelv mellett. 1987-ben a századik évfordulót ünneplő 72. kongresszuson 60 országból hatezren vettek részt.

A Nemzetközi Katolikus Eszperantisták Szövetsége (Internacia Katolika Unuiĝo Esperantista) elérte, hogy 1990-ben megjelenjen az a dokumentum (Norme per la celebrazione della Messa in esperanto), ami lehetővé tette, hogy ne csak szükség esetén vagy különleges engedéllyel lehessen misézni eszperantóul, hanem egyébként is. Ezzel az eszperantó lett az egyetlen mesterséges nyelv, amelyet a katolikus egyház elismert liturgikus nyelve.

Az eszperantó nyelv nem tudta elérni addigi céljait az Egyesült Királyság és az Amerikai Egyesült Államok technológiai fölénye miatt, amiért is az angol vált az első számú nemzetközi közvetítő nyelvvé. Erre válaszul az eszperantisták 36. ifjúsági kongresszusán, Finnországban, Raumában kiadták a Raumista kiáltványt, amely új célokat tűzött ki az eszperantó elé 1980. augusztus 31-én. 2011-ben 8397 eszperantistát talált. Ez azonban torzít, mivel egyrészt önbevallás alapján készült, másrészt 2011-ben az elektronikus kérdőíven csak legfeljebb három beszélt nyelv feltüntetésére volt lehetőség, mivel úgy vélték, hogy a kevés soknyelvű beszélő, aki nem tudja feltüntetni az összes általa beszélt nyelvet, hibahatáron belül lesz.

Az Eszperantómozgalom Évkönyve (Jarlibro de la Esperanto‑movado) szerint az anyanyelvi eszperantisták száma 1961-ben 58, 1962-ben 67, 1965-ben 83 volt. 1996-ban becslések szerint 350 családban voltak született eszperantisták.

Tizenkét afrikai országban van eszperantó szövetség, legtöbbjüket 1960 után alapították. A Pasporta Servo által nyilvántartott afrikai címek száma 1988/89-ban 18 volt, ami 2005-re 59-re emelkedett.

Interneten több mint 3000 dalszöveg érhető el eszperantóul.

Az eszperantó Wikipédia több mint 240 ezer cikket tartalmaz, ami összehasonlítható a baszk (280 000) és egy maláj nyelv, a minankabaua nyelv (220 000) Wikipédiájával. A Wikipédia előtt nem volt eszperantó enciklopédia általános témákról. Az Eszperantó Enciklopédia (Enciklopedio de Esperanto) 1934-ben jelent meg, és azóta nem szerkesztették.

Az eszperantó eklektikus nyelv, szókincse főleg újlatin (spanyol, francia, olasz, román), germán (angol, német) és szláv (lengyel, orosz) nyelvből származik, elsősorban olyan szavak, amelyek más nyelvekben is megvannak (interonimák). Szerzője nem szavakat, hanem szóelemeket (morfémákat) vett át (tehát a nyelv erős agglutináló jelleget mutat), és ezek kombinálásával biztosította a szókincs fejlődését.

A nyelvet többen próbálták megreformálni, ennek egyik legismertebb eredménye az ido nyelv. Ennek azonban jóval kevesebb követője akadt.

Korunkban egyre több figyelem fordul a kisebbségek és a nyelvi sokszínűség felé, az eszperantó mint nemzetközi nyelv is felkeltette a hatalom birtokosainak figyelmét. Civil szervezetek és szövetségek lobbiznak azért, hogy az eszperantó mint nemzetközi nyelv az Európai Unió és az ENSZ napirendjére kerüljön. 1996-ban nemzetközi szervezetek találkoztak Prágában független szakértők csoportjával, akik tárgyaltak az eszperantó akkori helyzetéről, és javasolták bevezetését a politikáról és a nyelvi jogokról szóló beszélgetésekbe. A prágai kiáltványt az 1996-os prágai kongresszuson fogadták el, amely újradeklarálja az eszperantó mozgalom céljait és értékeit, hangsúlyozva a nyelvi demokráciát és a nyelvi sokféleség megőrzését.

A világ minden táján találhatók emberek, akik valamilyen szinten beszélik a nyelvet. Ismert magyar eszperantisták Polgár Judit és testvérei, a Nobel-díjas Reinhard Selten, és Soros Tivadar, Soros György apja. Wolfgang Stammberger, egykori német igazságügy-miniszter is eszperantista volt. Az eszperantó azonban kulturálisan egységes maradt, ezt a nemzetközi kongresszusoknak és az egységes oktatásnak köszönheti. Felügyeleti szerve az Eszperantó Akadémia.

A nyelvet mind a mai napig gyakran összetévesztik a Karinthy által megalkotott eszperente nyelvi játékkal az elnevezések hasonlósága miatt. Ami nem véletlen, mivel Karinthy az eszperantóról nevezte el a játékot. Karinthy Frigyes maga is írt eszmefuttatást () a nyelv kapcsán:

Kiterjedt irodalommal rendelkezik: a világirodalom jó részét lefordították már eszperantóra, például Zamenhof maga a Bibliát (az Ószövetséget a héber eredetiből), Homérosz, Shakespeare, Goethe, Dante, Puskin, Tolsztoj, Byron, Molière, Balzac, Hans Christian Andersen, a Grimm fivérek, H. G. Wells, Charlotte Brontë, Remarque, Voltaire és sok más szerző számos művét. A fordításban jelentős szerepet vállaltak magyarok, akik közül az egyik leghíresebb Kalocsay Kálmán.

A magyar irodalomból eszperantóul olvasható többek közt Kertész Imre a Sorstalanság, A Pál utcai fiúk, a János vitéz, a Toldi, Az ember tragédiája, Jókai Mórtól többek közt A kőszívű ember fiai, Örkény Egyperces novellái, Fekete István Vukja, Sánta Ferenctől a Húsz óra, Karinthy Frigyes számos műve, Babits A gólyakalifája, Rejtő Jenő közel harminc regénye, Petőfi Sándor, József Attila és Berzsenyi számos verse és mások.

Eredeti eszperantó nyelvű művek is jelentős számban születtek. A magyarok közül világszerte ismertek Nemere István eredetileg eszperantó, majd később magyarra fordított művei, valamint Baghy Gyula és Kalocsay Kálmán művei.

Saját sajtója, rádiója, televíziója van. Elérhető ezen a nyelven a Facebook, a Mozilla Firefox böngésző, az Ubuntu Linux operációs rendszer, fejlett kultúrnyelvnek tekinthető.

Zamenhof, az eszperantó megalkotója tudta, hogy a nyelvet közös használat fogja elterjeszteni; emiatt kezdeti javaslatában minimális nyelvtanra és szókincsre szorítkozott. Ma az eszperantót világszerte beszélik, kifejezőképessége ennek megfelelően gyarapodott. Zamenhof több ötlete megelőzte a modern nyelvészet alapítója, Ferdinand de Saussure ötleteit, akinek testvére eszperantista volt.

Kezdeti állapotában a nyelv ezer gyököt tartalmazott, amiből 10-12 ezer szót lehetett képezni. A jelenlegi szótárak 15-20 ezer gyököt tartalmaznak, melyekből több százezer képezhető. A nyelv folyamatosan továbbalakul, bővül. Az eszperantót különböző célokra használták, ami nem tetszett mindenkinek. Sztálin a világpolgárok nyelvének, Hitler a zsidók nyelvének nevezte, mivel Zamenhof zsidó volt.

A nyelvet használói alakították, különösen költők, írók, filológusok. Több mint 120 év alatt több ezer szó, kifejezés, metafora, és más nyelvi eszköz jött létre.

A különböző szakmák és tudományok szókincsét külön szótárak gyűjtik. A Nemzetközi Eszperantó Szövetségnek 2015. március 11-én 59 szakmai szövetség volt a tagja. Majdnem mindegyik gondoz egy szakmai szótárat, így ezekben a szakmákban legalább a mesterszinthez szükséges szókincs szerepel. Ezek ingyenesen elérhetők az Interneten. öt nyelven (eszperantó, angol, német, holland, francia).

A nyelvet a világon a legkülönbözőbb intézményekben, ill. tanfolyami formákban oktatják. Magyarországon minden iskolatípusban hivatalosan oktatható, egyenjogú nyelv.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete 2004 januárjában kiadott állásfoglalása szerint az eszperantó élő nyelv. A 2000-es évek első évtizede közepétől fogva emiatt sokan választották a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgának, így 2005-ben az angol és a német után a harmadik legnépszerűbb nyelv lett, akárcsak a 2001 és 2010 közti időszak egészét tekintve. Eszperantóból 2006 óta ötezernél is több nyelvvizsgát tesznek évente, és – szemben a négy nagyobb világnyelvvel, amelyekben főként a 14–19 éves korosztály méreti meg magát – ez a nyelv a huszonévesek körében népszerűbb, vélhetőleg a diploma miatt.

Az Institute of Cybernetic Pedagogy at Paderborn intézet (Németország) összehasonlította a francia anyanyelvű középiskolás hallgatókat, hogy milyen hosszú tanulmányi idő alatt sikerül hasonló standard szinten megtanulni eszperantó, angol, német és olasz nyelven. Az eredmények :

A különbséget a következők magyarázzák:

Az eszperantó tanulásakor a nyelvtani problémák gyorsan eltűnnek. Ez az eszperantó fontos tulajdonsága. Így több idő marad a szókincs fejlesztésére és a szóhasználat, szókapcsolatok gyakorlására.

A nyelvtanulók megfelelő oktatás esetén már néhány hét után elkezdhetnek eszperantóul levelezni. Néhány hónap után a kurzus keretében vagy önszántukból külföldre utaznak és más eszperantistákkal képesek beszélgetni. Egy Facebook-szavazáson 68 eszperantistából 36 (52%) válaszolta azt, hogy kevesebb mint 20 tanóra után kezdte el használni a nyelvet, és további 13 (19%) 20-29 tanóra után.

Az eszperantó nyelv tanulása segíti más nyelvekét, ezt propedeutikai hatásnak nevezik. Williams és társai két csoportot szerveztek, az egyik csoport először eszperantóul tanult egy évig, majd három évig franciául; míg a másik végig franciául tanult. A kísérlet végére az első csoport beszélt jobban franciául. Hasonló eredményre jutottak, amikor a második nyelv a japán volt. A cikk azonban nem hasonlítja össze az eszperantót mint bevezető nyelvet más nyelvekkel, például a latinnal.

Habár vannak egyetemek, ahol eszperantót is tanítanak, például a Masaryk Egyetem Csehországban, Brnóban, a legtöbb eszperantista Interneten, levelezéssel, helyi klubokban tanulja a nyelvet. Egy Facebook-szavazáson 163 eszperantista válaszolt, 13 (8%) egyetemen (9), népfőiskolán (2), illetve iskolában (2) tanulta; 96 (59%) autodidakta, könyvből (55), Internetről (41); 47 (29%) klub által szervezett kurzuson; 4 (2%) családtagoktól. Összefoglalóan a válaszolók 90%-a önképzéssel vagy klubban jutott hozzá eszperantó tudásához. Önképzést segítő könyvek és más tananyagok több mint 100 nyelven állnak rendelkezésre.

Az Internet megjelenése és különösen az 1990-es évek óta megszaporodtak az eszperantót támogató eszközök, nyelvtanulási segédeszközök, gépi fordítók. Ezek egy része kereskedelmi, más része ingyenesen elérhető. A kevés nyelvhez elérhető eszközöknél (legfeljebb 20 nyelv) ritka az eszperantó, de a nyelvek számának növekedésével az esély is nő, 40 nyelvtől kezdve az eszperantó kifejezetten gyakori.

Az eszperantó beszélőinek számáról megoszlanak a vélemények: forrástól függően néhány tízezertől több tízmillióig becsülik a beszélők számát.
Az Ethnologue projekt az eszperantisták összlétszámát 2 millióra teszi, akik közül 2000 egyik anyanyelve az eszperantó (őket denaska esperantisto-nak, „született eszperantistának” nevezik) azaz olyan családban nevelkedett, ahol a szülők eszperantóul beszéltek. A legtöbb ilyen családban a szülők különböző nemzetiséghez tartoznak. Ziko Marcus Sikosek történész a Kölnben élő eszperantisták és a tagszervezetek létszámának aránya alapján ezt a becslést túlzónak találja. További becslések szerényebb számokat használnak, százezres létszámot feltételeznek, néhány tucat született eszperantistával. Magyarországon is élnek ilyenek.

A pontatlanságok több forrásból adódnak. Egyrészt, nem minden eszperantista tag valamelyik szervezetben. Másrészt van, aki nem vallja be, mivel nem tartja ahhoz megfelelő szintűnek a tudását. Harmadrészt, a népszámlálások adatai sem mindig használhatóak, mert önbevalláson alapulnak, vagy csak az anyanyelvet kérdezik. Internetes felmérésnél a nyelveket egy listából kell kiválasztani, vagy korlátozott számú nyelv választható, így egy többnyelvű beszélő csak a fontosabb nyelveket tudja bevallani.

Az eszperantista közösség minden évben kiad egy Pasporta Servo nevű kiadványt, amelyben azok az eszperantisták teszik közzé címüket az egész világból, akik szívesen vendégül látnak más eszperantistákat egy-két napra az otthonukban. A kötetben szerepelnek a feltételek, például hány napra, hány személyre, milyen körülmények között. A vendéglátók fizetséget nem várnak el, de ajándékot illik nekik vinni.

Számos nemzetközi találkozót tartanak, mint például Magyarországon a Nemzetközi Ifjúsági Hetet (IJS), valamint az Ifjúsági Eszperantó Találkozót (JER). A Nemzetközi Ifjúsági Kongresszus (IJK) világszerte több mint hatvan rendezvénye közül 2011-ig négynek adott otthont Magyarország, az Eszperantó Világkongresszusnak pedig háromszor (az 1983-as találkozó a 3. legnagyobb látogatottságú volt a közel száz közül, 4834 résztvevővel, az 1966-ost pedig az 5. legtöbben keresték fel).

A Nemzetközi Eszperantó Szövetségnek 62 országban vannak fiókszervezetei. Egyéni tagjai 124 országból regisztráltak. Az eladott tankönyvek és helyi szervezetek taglétszáma alapján az eszperantisták száma több százezerre, akár egy-két millióra tehető. A nyelvet beszélők nemcsak Európában koncentrálódnak, hanem Brazíliában, Kínában, Iránban, Japánban, Kubában és Madagaszkáron is.

A szakszótárak idejében történő újítását az eszperantó szakegyesületek végzik az UEA (Eszperantó Világszövetség) felügyelete alatt. Az UEA 63 eszperantó szakegyesületet tart nyilván (2013. áprilisi állapot) mint az UEA kollektív tagját. Ezek többsége saját szakterületén belül vezeti a terminológiai szótár(oka)t. A szótárak az interneten is rendelkezésre állnak bárki számára és ingyenesen.

Ahogy általában az eszperantóban, a szakterületeken is törődnek a kétértelműséget kiküszöbölésével. Például időpillanatot momemto szóval jeleznek, de a forgómozgás jellemzőit, amelyeket nem időegységekben mérnek - impulzusmomentum, tehetetlenségi nyomaték, forgatónyomaték - momanto szóval jelzik.

Az eszperantó nem hivatalos egyik országban sem. A 19-20. században Moresnet területén Amikejo néven szó volt egy eszperantó nyelvű állam létrehozásáról. 1968-ban a Szovjetunió által mesterségesen létrehozott Rózsák szigetén egy rövid életű mikronemzet használta hivatalos nyelvként. Több nonprofit nem kormányzati szervezet munkanyelve. Az eszperantó az egyetlen mesterséges nyelv, ami liturgikus nyelv a katolikus egyházban.

Herzberg német város 2006. július 11. óta a városi tanács határozata szerint Eszperantóváros, a város eszperantóhoz kapcsolódó kulturális, köztük vallási rendezvények miatt. Herzberg testvérvárosa a lengyel Góra város, levelezésük eszperantó nyelvű.

Évente több száz nemzetközi konferencia és találkozó zajlik eszperantóul, vagy hozzá kapcsolódóan. A legnagyobb a Nemzetközi Eszperantókongresszus, amit a következő városokban rendeztek: Fortalezo, Brazília (2002); Götenburg, Svédország (2003); Peking, Kína (2004); Vilnius, Litvánia (2005); Firenze, Olaszország (2006); Jokohamo, Japán (2007); Rotterdam, Hollandia (2008); Bjalistok, Lengyelország (2009); Havanna, Kuba (2010); Koppenhága, Dánia (2011). 1938-tól Nemzetközi Ifjúsági Kongresszust is tartanak. Az első eszperantista szimpóziumot az arab országokban Amanban tartották 2000-ben, az ötödik összamerikai kongresszust 2001-ben Mexikóvárosban, és ázsiai kongresszust Szöulban 2002-ben.

A Pasporta Servo az eszperantó használatát támogatja utazáshoz, a Nemzetközi Ifjúsági Eszperantista Szervezet szervezésében. 2008-ig évente megjelentetett egy könyvet, amiben leírta a regisztrált vendéglátó családok címét (2007-ben 89 országból körülbelül 1300 család), amelyek ingyenesen vendégül látnak utazó eszperantistákat. 2009-től a lista letölthető az Internetről, de a listát nyomtatva is kiadják.

Több egyetemen a nyelvtudományi kurzusok része az eszperantó, és vannak eszperantó szakok is. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemnek van Eszperantológia szekciója az Általános és Alkalmazott Nyelvészet Tanszéken, és Poznañban az Adam Mickiewicz Egyetemnek posztgraduális képzése interlingvisztikából. Az Amerikai Egyesült Államokban a Modern Nyelvek Szövetsége évente több mint 300 szakcikket regisztrál az eszperantóról. Nagy-Britannia Eszperantószövetségének könyvtára több mint 20 ezer elemet tartalmaz. Világszerte jelentős archívum és kutatási központ Centro de Dokumentado kaj Esploro pri la Lingvo Internacia (CDELI), ami Svájcban La Chaux-de-Fonds könyvtárának része. Nemcsak eszperantóul, hanem más mesterséges nyelveken megjelent kiadványokat is tartalmaz. A CDELI emellett kurzusokat és szemináriumokat is szervez. További nagy könyvtárak Rotterdamban a Nemzetközi Eszperantószövetség Hector Hodler Könyvtára, Alenban a Német Eszperantó Könyvtár vagy Bécsben az Eszperantómúzeum és Mesterséges Nyelvek Gyűjteménye, ami az Osztrák Nemzeti Könyvtár része. A bécsi és az aleni könyvtárak Interneten keresztül is szolgáltatnak adatokat, és lehetővé teszik a nemzetközi kölcsönzést.

Eszperantó nyelvű közösségek működnek különféle szakmák számára, így orvosok, írók, zenészek, vasutasok, kutatók és mások számára. Folyóiratokat jelentetnek meg, konferenciákat szerveznek, és segítenek terjeszteni a nyelvet, fejlesztik a szaknyelvet. A Nemzetközi Tudományos Akadémia (AIS) egyetemi szinten támogatja az együttműködést. Eredeti cikkek, művek és fordítások jelennek meg csillagászatból, informatikából, botanikából, kémiából, jogból és filozófiából. 2009-ben a Nemzetközi Eszperantó Szövetség kiadta Darwintól a Fajok eredetét eszperantóul, ezzel megkezdve a Scienca Penso sorozatot, ami a tudományok klasszikusainak műveit tartalmazza eszperantóul. További nemzetközi szövetségek is léteznek, például macskakedvelők, cserkészek, sakkozók, gózók és vakok számára. A Nemzetközi Eszperantószövetség ifjúsági tagozata az Ifjúsági Eszperantista Világszövetség, ami nemzetközi találkozókat szervez és kiadványokat jelentet meg. Léteznek vallási szövetségek is, buddhisták, sintoisták, katolikusok, protestánsok, kvékerek, baháiok, spiritiszták és ateisták számára. A Nemzetek Nélküli Világszövetség különböző munkásmozgalmakkal működik együtt. Emellett sok más nemzetközi szervezet is használja.

Az eszperantisták közötti kereskedelem sokáig szórványos volt. A Nemzetközi Kereskedelmi és Gazdasági Szakszövetség (IKEF) elnöke WANG Tian-Yi (2013). A francia kereskedelmi kamara kutatásai szerint az eszperantó a legalkalmasabb nyelv a nemzetközi kereskedelem számára (1921). A New York Times ezt újra megjelentette 2012-ben.

A nemzetközi kommunikációban az eszperantó az 50. leggyakoribb nyelv. 2015 júniusában a 32. legnagyobb Wikipédia az eszperantó volt, és a látogatások száma szerint a 43. leggyakoribb.

Litvániában és Magyarországon a lakosság által beszélt 16. nyelv. A kínai kormány hivatalos oldala 10 nyelven érhető el, és ezek egyike az eszperantó. 2012-ig a pápa 60 nyelven köszöntötte a Várost és világot, köztük eszperantóul is. Ott van a Google 41 keresőnyelve és a Google Translate 60 nyelve között.

Különböző helyeken jobb és rosszabb helyet is elfoglal: a Tatoeba frázis- és fordításgyűjteményében 223 000 mondattal az angol után a második helyet foglalja el. Magyarországon 2004-ig az angol és a német után a leggyakoribb vizsganyelv volt.

A nemzeti nyelvekhez képest beszélői számához viszonyítva rosszabb helyzetben van. Azok között a nyelvek között, amin van Wikipédia, folyékony beszélői száma szerint a 165. helyen szerepel. Ez azonban keveset számít, mivel a nemzetközi kommunikáció támogatása a nyelv célja. Litvániában a két nyelv beszélőinek aránya 1:700 volt 2001-ben a népszámlálás szerint. 2006-ban a kiadott könyvek száma szerint az arány 1:4000 volt.

Azok között, akik beszélnek egy másik mesterséges nyelvet, a 2001-es magyar és a 2011-es orosz népszámlálás szerint 99% beszél eszperantóul is.

A szóképzés termékenysége miatt már a nyelvtanulás korai szakaszában lehetővé teszi az árnyalt kifejezésmódot. A gyors eredmények fenntartják, sőt táplálják a nyelvtanuló motivációját a tanulásra. Mindemellett lehetnek benne olyan részek, amelyek megértésén többet kell gondolkodni, vagy nehezebb megjegyezni. Például egy ázsiai tanulónak kevésbé ismerősek maguk a szavak, habár a szóalkotás módjai már ismerősebbek A 2000-es évek eleje óta az elterjedt számítógépes rendszerek tartalmazzák az eszperantó speciális karaktereit is, ezért az újonnan publikált szövegekkel kapcsolatban ez a probléma nem merül fel.
Eszperantó nyelvű weboldalakon bevitelre inkább az x-rendszert használják, a weboldal pedig kalapos betűket jelenít meg. Az x-rendszer egyértelműbb, a h-rendszer olvashatóbb, különösen a kezdők számára; habár ma már a programok képesek felismerni a más célból egymás mellé került betűket. Az x-rendszer hátránya, hogy nehézséget okoz azoknak az idegen szavaknak, tipikusan neveknek a bevitele, amelyek tartalmazzák az x-et. Ilyenkor két x-et kell írni, hogy egy látszódjon.

A speciális karakterek bevitelére több lehetőség nyílik: a telepítéskor kiválasztható billentyűzet (pl. GNOME vagy KDE felületű rendszereken), az operációs rendszerbe beépülő billentyűkonverzió (pl. SCIM Linux, FreeBSD és egyéb Unix rendszereken), letölthető konvertáló program (pl. Windows), illetve internetes konvertáló. A billentyűzetek a QWERTY kiosztáson alapulnak, lecserélve az eszperantóban nem szereplő betűket; az egyéb beviteli módszerek használata során a felhasználó általában az x-es helyettesítéssel írja be a szöveget, amelyet a program átfordít a megfelelő karakterekre.

Az eszperantó alapnyelvtan 16 egyszerű szabályból áll, amelyet az eszperantó nyelv alapjának neveznek (Fundamento), s ezekhez minden újító törekvés mellett is igyekeznek ragaszkodni:

A többi névmásokhoz l. A tabellaszavak rendszerét.

elsub – alól
depost=ekde – óta
spite al=malgraŭ – ellenére --

Az alapszótár nem kész szavakból, hanem szóelemekből áll. Ezek: szótövek, elő- és utóképzők, szó- és kategóriaképző végződések.

Az ún. tabellaszavak a névmások kifejezésére szolgálnak:

Példák: kio? – mi?, kiom? – mennyi?, ial – valamiért, neniam – soha, ĉie – mindenütt.

A személyes, a birtokos, a kölcsönös és az általános (személytelen) névmások kifejezését l. az alapnyelvtan 5. pontja alatt. A visszaható névmás helyett sokszor elegendő a személyes névmás, például Mi lavas min (mosakszom), hangsúlyozva a mem szócskát lehet kitenni (saját maga).

Ha nem kiegészítendő, hanem eldöntendő kérdést teszünk fel, a ĉu kérdőszó használatos: Ĉu vi parolas Esperante? – „Beszél ön eszperantóul?”

Zamenhof az alábbi listával mutatta be az eszperantó nyelv képzési lehetőségeit:

A sort természetesen lehet folytatni, és más szavakra is alkalmazható (például nagy, nagyság, nagyobbítani, nagyobbodni stb.).

Mindezekből látható, hogy a képzési szabály ismeretében az eszperantóban elegendő egy kisebb szókincset elsajátítani, mivel számos rokon fogalmat ugyanabból a tőből lehet képezni.

Ĉiuj homoj estas denaske liberaj kaj egalaj laŭ digno kaj rajtoj. Ili posedas racion kaj konsciencon, kaj devus konduti unu al alia en spirito de frateco.

Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek. (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1. cikke; az eszperantó szövegben ’kell’ helyett a ’kellene’ alak szerepel)

Néhány hasznos szó és mondat IPA átírással együtt:

Habár az eszperantóról hamarosan lehetett tudni, hogy alkalmas a nemzetközi érintkezésre, történetének egyik szakasza sem nélkülözte a reformjavaslatokat. Az ido nyelv 1908-ban jelent meg. Az eszperantó azóta is radikális változások nélkül, folyamatosan és az élő nyelvekre jellemző ütemben változik. Van, hogy észre sem veszik, máskor élénk beszélgetés tárgyává válik. A szókincs általános bővülése mellett ezek figyelhetők meg:

Joseph F. Foster, a Cincinnati Egyetem professzora 2001-ben azt állította, hogy nincsenek anyanyelvi eszperantisták; ha mégis, akkor legfeljebb hárman vannak.

A nyelvet beszélői úgy használják, mint más nyelveket. Benjamin K. Bergen egy, a született eszperantistákról szóló tudományos cikkében az eszperantó beszélőit támogatóknak nevezte. A mesterséges eszperantó nyelvet támogatói második nyelvként beszélik, és néhány támogatójának gyerekei anyanyelvként beszélik. Ezzel szemben senki nem nevezné az angol nyelv támogatóinak azokat, akik idegen nyelvként beszélik.

Az eszperantóhoz megtanulandó szókincs sokkal kisebb, mint a nemzeti nyelvekéhez szükséges. Nyelvtana kevesebb szabályból áll; kivételek előfordulnak, de ritkák. Mindezek miatt az ázsiai nyelvek beszélőinek is gyorsabban tanulható, mint az európai nemzeti nyelvek. Az alapszókincs nagy része indoeurópai, de a szóalkotási módok és egyes nyelvtani jelenségek ismerősek lehetnek más nyelvek beszélői számára.

Hans Meier bajor kulturális miniszter írásbeli parlamenti válaszában 1979-ben és 1980-ban is kijelentette, hogy: A nem indoeurópai nyelvek beszélőinek, mint a finn, a magyar és az ázsiai nyelvek az eszperantó semmi segítséget sem ad a tanuláshoz.

Wolfgang Schulze, a müncheni Lajos–Miksa Egyetem nyelvtipológiai professzora 2015-ben egy rádióadásban azt mondta, hogy az Európán kívüli eszperantisták számára az eszperantó ugyanolyan nehezen tanulható, mint a francia, a spanyol vagy az olasz.

Larry Trask, a Brighton Egyetem nyelvészprofesszora 2001-ben azt állította, hogy az eszperantó nem feltétlenül könnyebb a nem európai nyelveket beszélők számára, mint más európai nyelvek. Továbbá azt is kijelentette, hogy az a legnagyobb hibája, hogy nincsenek anyanyelvi beszélői, sőt, beszélői általában, ezért nélkülözi az élő nyelvek sokszínűségét és vibrálását.

Zamenhof az Unua Libro című könyvében három célt tűzött ki maga és az eszperantó számára: Legyen a nyelv könnyű és gyorsan megtanulható, amit elterjedten, világszerte használnak. Eszperantisták számára nyilvánvaló, hogy az első két célt sikerült elérni; a harmadikról a vélemények megoszlanak, hogy végérvényesen nem sikerült, vagy beteljesítése folyamatban van. A nyelvet közelebbről nem ismerők számára csak a harmadik célkitűzés nyilvánvaló. Többen a nyelvet megszemélyesítve neki tulajdonítják a célt, hogy világnyelvvé váljon (ahogy az Rodrigo Constantino blogjában is olvasható 2010-ből); ami ugyan elismeri a nyelv elevenségét, de pontatlan, mivel ezt a célt inkább a használóinak kell elérniük.

Az eszperantó szervezetek és az eszperantista írók mind úgy nyilatkoztak, hogy az eszperantó nyelvet nem azért vezetnék be, hogy átvegye más nyelvek, anyanyelvek helyét. Sőt bírálják azt a gyakorlatot, hogy kiválasztanak néhány munkanyelvet, a többit háttérbe szorítják. Mégis, az Európai Bizottság 2012-ben írta, hogy néha azt javasolják, hogy a latin vagy az eszperantó legyen az Unió kizárólagos nyelve.

Kutatások kimutatták, hogy ugyanaz a szint eszperantóból harmadannyi tanulást igényel, mint a legtöbb európai nyelvé. Az Európai Bizottság azonban ezt írta 2012-ben: A tanárok képzése az ötszázmillió európai polgár számára sok időt és pénzt emésztene fel. Gaston Dorren Lingo című könyvében azt írta, hogy az eszperantó nyelv nehéz, és nem tett említést arról, hogy könnyebb, mint a könyvében szereplő nyelvek többsége.

Zamenhof és a legtöbb eszperantista nem hitte és nem hiszi, hogy ha az eszperantó lesz a világnyelv, akkor eljön a világbéke is. Nincs szó a békéről az Unua Libroban, és az Esenco kaj Estonteco de la ideo de Lingvo Internacia írásban sem. Testvéri kapcsolatot említ. A második nemzetközi kongresszus nyilatkozatában az szerepel, hogy nem hiszik, hogy angyalokat csinálna az emberekből a semleges alap. Mégis, Arika Okrent In the Land of Invented Languages című könyvének hátlapján olvasható, hogy az eszperantó próbálkozás arra, hogy nyelvi szolidaritással hozza el a világbékét.

A fentiek mellett további kijelentések is rontják az eszperantó, kezdeményezője illetve beszélőinek hírét.

Anatol Stefanowitsch, az angol nyelv német professzora, 2012-ben a szenvedő, de nem megölhető eszperantóról írt blogjában.

Eckart Stratenschulte német politológus 2010-ben az európai nyelvi sokféleségről írt cikkében azt állította, hogy az eszperantó a piktogramok verbalizációja.

Jürgen Trabant német nyelvész évekig az európai nyelvi sokféleség professzora volt. 2008-ban egy interjúban először azt mondta, hogy az eszperantó nem lenne rossz nemzetközi nyelv. Később pedig azt, hogy ez a mesterséges, mereven szabályozott nyelv nem üti meg a nyelvekkel szemben támasztott követelményeket, valójában nem is nyelv.

Martin Walser német író az eszperantót 2001-ben anti-nyelvnek nevezte, és hozzá hasonlóan az eurót anti-pénznek.

Wolf Schneider újságíró, az angol nyelv volt tolmácsa, 1994-ben azt írta, hogy a mesterséges nyelveket néhány őrült fej gondolja ki.

Metaforikusan az eszperantó szót valaminek a leírására használják, ezzel semlegességét, elterjedtségét, kevert jellegét fejezve ki. Így lesz a Java a programnyelvek eszperantója vagy a Linux a számítógépek eszperantója.




#Article 109: Kereszténység (4211 words)


A kereszténység (a magyarországi protestáns hívők szóhasználatában gyakran keresztyénség) egyistenhívő vallás, amelynek középpontjában Jézus Krisztus élete, halála, feltámadása és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel, illetve ahogyan azt az egyes felekezetek magyarázzák. Több mint kétmilliárd hívőjével a legelterjedtebb világvallás. A zsidó és iszlám vallással együtt az ábrahámi vallásokhoz tartozik.

A kereszténység az Ószövetségen, valamint Keresztelő Jánosnak, Jézus Krisztusnak és első követőiknek az Újszövetségben leírt életén és tanításaikon alapul. A keresztények egyistenhívőknek vallják magukat, és néhány felekezet kivételével azt is vallják, hogy az Egy Isten a Szentháromságot alkotó három személyben (hiposztázis) (Atya, Fiú és Szentlélek), mint az Isten szétválaszthatatlan lényegében (ouszia) létezik.

A keresztények hite szerint Jézus az ószövetségi próféciák által megjövendölt Messiás (Felkent), más néven Krisztus, az emberiség megváltója a kárhozattól. Jézust a többségi keresztény hit Isten fiának, megváltóként emberré lett Istennek tartja, aki Isten és ember egy személyben, keveredés nélkül.

A kereszténység számos, kultúránként változó vallásgyakorlatból és számos különféle hitet valló felekezetből tevődik össze. Az elmúlt két évezredben kialakult keresztény felekezetek több fő ágazatba: az ókeleti, az ortodox, katolikus, protestáns és Szentháromság-tagadó egyházakra, illetve közösségekre csoportosíthatók.

A héber Mosiah (משיח), azaz Messiás jelentése: Fölkent. A Messiás szó fordítása óhéberről ógörögre a „Krisztus” szó a Chrisztosz (Χριστός) főnévből származik. Ebből született a görög chrisztianosz (Χριστιανος), illetve a latin Christianus kifejezés, amelyek jelentése „Krisztus-követő”, „krisztusi”. A szó középkori magyar formája kirisztián, kirisztyán, majd keresztyén volt. A 17. századtól azonban, a katolikus egyházban elterjedt a keresztény alakváltozat a könnyebb ejthetősége miatt, majd a kereszt szóval is összekapcsolták. A magyar protestánsok nagyobb része még ma is a keresztyén alakváltozatot használja, de ma már egyre több újprotestáns is kereszténynek mondja magát, tudva, hogy ugyanazon szó régi és új használatáról van szó csupán. Ma egymás mellett használjuk e két kifejezést, a keresztyén egyértelműen a hagyományos protestáns egyházak műszava. Dr. Szalai András metodista teológus és nyelvtanár, az Apológia Kutatóközpont vezetője szerint, felekezeti kultúrától, korosztálytól és egyéni választástól is függ az, hogy valaki a keresztyén vagy a keresztény szót használja. A választás megszokás dolga.

A kereszténység története a keresztények és a hagyományos történetírás szerint Jézus fellépésével kezdődött.

Bár a kereszténység a világ legtöbb hívővel rendelkező vallása, és világszerte kiterjedt missziós munkák folynak, a Föld népességéhez viszonyítva a keresztények száma folyamatosan csökkenőben van. Amíg a Föld lakossága évente kb. 1,25% évi növekedéssel bír, addig a kereszténység csak kb. 1,1%-kal növekszik az iszlám kb. 1,8%-os növekedésével szemben. Ennek egyik oka az lehet, hogy a keresztényekéhez viszonyítva az iszlám nemzetek születési arányszáma jelentősen magasabb. A másik jelentősebb ok, hogy az ú.n. keresztény világhoz a Földnek a felvilágosodás által szekularizált országai tartoznak. Több, nem hagyományosan keresztény országban, mint például Kínában a kereszténység ugyanakkor gyorsan terjed.

A kereszténység alapvető tanítása az, hogy az ember elbizakodottságában elfordult Istentől, és bűnbe esett. Ezzel együtt a teremtés is megsérült, és megjelent a világban a bűn következménye: a szenvedés és a halál. Az ember a bűnből saját erejéből nem tud szabadulni. Isten Krisztus képében emberré lett, magára vette az emberiség összes bűnét, és kereszthalált halt, hogy áldozatával megváltsa az őt elfogadókat. Isten végül új teremtésben fogja megújítani a világot, ekkor a halottak örök sorsra támadnak fel. Ennek két formája lehet: a teljes közösség Istenben (üdvösség) vagy az Istentől való végtelen távolság állapota (pokol). A kereszténység határozottan tanítja, hogy az ember test (görög szóma), lélek (görög pszüché vagy psziché) és szellem (görög pneuma) egysége, a lélek és a szellem halhatatlan, a feltámadás és végső ítélet pedig testben történik majd. Isten a Szentlélek (eredetiben Szent Szellem) formájában mindenütt jelen van, Ő adja meg a fiúság isteni státuszát a bűneiktől elfordult és Istenhez megtért személyeknek /Róma levél 8:15/, Ő jelenti Isten igazságait az újjászületett keresztényeknek /János evangéliuma 16:13/.

Az ember szabadsága azt jelenti, hogy felelősen tud dönteni az élet kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az ember magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye Isten akaratát, így eljutva az örök életre. A jó ismerete még senkit sem tesz jóvá. A megismert jó megvalósítására rá is kell nevelni az embereket – azaz tudatosan kell az ember lelkiismeretét Jézus tanítása szerint alakítani.
Jézus tanítása azonban nem különíthető el Jézus személyétől és a vele való személyes közösségtől. „Én vagyok az út, az igazság, és az élet. Senki sem mehet az atyához csakis én általam.” /János evangéliuma 14. fejezet 6. verse/ „Magamtól sem tehetek semmit … Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött” /János evangéliuma 5. fejezet 30. verse/ „… mindig azt teszem, ami tetszésére van” /János evangéliuma 8, fejezet 29. verse/

A keresztények számos különböző vallási felekezetbe tartoznak szerte a világon. Bizonyos egyházi közösségek úgynevezett „szupertestet” alkotnak, melyben egymástól független keresztény szervezetek egymással lelki közösséget tartanak fenn, egymás keresztségét kölcsönösen elismerve és arra utalva, hogy eretnekség vagy szétválás a közös gyökereiket nem szakította el. Ezek az egyházak elismerik a hitelméleteikben és hitgyakorlataikban kialakult különbségeket, de egyetértenek a hittanaik eredetiségében és a Krisztus testéhez való tartozás fontosságában. Ilyen közösség létezik többek között például

Az alábbi családfa a kereszténység főbb ágait mutatja be kialakulásuk idejével.

Nyugati kereszténység

Keleti kereszténység 

Egyéb és történelmi mozgalmak

Bizonyos keresztény mozgalmakat nehéz lenne a „keleti” vagy „nyugati” osztályba sorolni. 

A katolicizmus a hívei szerint nem csupán a kereszténység egyik ága, hanem a keresztényeknek Rómához, azaz a pápához hű közössége, tulajdonképpen maga az Egyház. „Te Péter vagy – azaz Kőszikla, és én erre a sziklára építem Egyházamat és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Máté evangéliuma 16,18) - Jézus Krisztusnak ezek a szavai a katolikusok számára azt jelentik, hogy Pétert, az apostolfejedelmet nevezte ki utódjának, mielőtt elhagyta volna a Földet. A katolikus egyház saját álláspontja szerint hű maradt ehhez a parancshoz, és azóta is a Péter utódának tartott római pápa az egyház feje. Habár a római püspök bizonyos szintű elsőbbségét a keleti egyházak elismerték, a nagy egyházszakadásig a pápai hatalom fokozatosan erősödött, emiatt gyakran alakult ki rivalizálás, illetve konfliktus nyugat és kelet között.  

A katolikus szó egyetemeset jelent. Az egyetemességnek bibliai alapjai vannak. Már az ószövetség prófétái hirdették, hogy az eljövendő Messiás világosság lesz a pogányok számára is. (Izajás könyve 49,6). Krisztus maga is vallotta, hogy amíg az evangélium (örömhír) nem jut el a világ összes népéhez, nem következik be a világvége (Máté evangéliuma 24,14).

Az egyetemesség háromféle formában nyilvánul meg.

A katolikus egyház meghatározása szerint a katolicizmus másik sajátossága az ortodoxia, ami igaz hitet jelent. Krisztus evangéliumát sértetlenül, teljes egészében kell átadni az utódoknak. Erre garancia az apostoli utódlás. A katolikus egyház dogmákban, azaz hittételekben fogalmazza meg az alapvető tanokat, melyek a Szentírásra (Biblia) és a szent hagyományra, azaz a szóbeli apostoli hagyományra épülnek. Maga a hittétel úgynevezett dogmafejlődés által jön létre, amely általában egy-egy vitatott témának megfelelően kidolgozott kifejtését jelenti. Ezt a zsinatok vagy a pápa ünnepélyesen hirdeti ki.

A katolikusok számára tehát a katolikus egyház Krisztus Egyházának két legfőbb jellegzetességét őrzi: az egyetemességet és az igazhitűséget. A többi keresztény felekezet szerintük, bár egyháznak nevezi magát, nem mondható a szó szoros értelmében egyháznak. Az egyház részegyházak összessége. A nyugati egyházszakadás után levált kisebb-nagyobb közösségek – például evangélikusok, reformátusok, baptisták – bár fölépítették a saját szervezetüket, a katolikusok szerint nem rendelkeznek sem az egyetemesség, sem az ortodoxia követelményeivel. A pápaság elvetésével éppen attól a „kősziklától” szakadtak el, amely az egyház fennmaradásának a garanciája a katolicizmus szerint.

A protestantizmus a kereszténységnek a reformáció korában kialakult egyik legfőbb ága, több keresztény felekezet gyűjtőfogalma. A protestánsok a katolicizmus több tanítását elutasítják, többek között a cselekedetek (például rituális szertartások) véghezvitelétől függő üdvösség tanítását. Ezzel szemben a Jézus Krisztus kereszten elszenvedett csereáldozatára épülő kegyelemből fakadó üdvösségben hisznek. A protestantizmus legnagyobb történelmi felekezetei a lutheranizmus (az evangélikus egyházak), a kálvinizmus (a református egyházak) és az anglikanizmus (az anglikán egyház). Ezenkívül még számos igen elterjedt irányzata létezik, így az Amerikai Egyesült Államok két legnagyobb vallási felekezete, a baptizmus és a metodizmus. Az egyes protestáns felekezetekről és csoportokról részletesebben lásd a Protestantizmus szócikket!

A karizmatikus kereszténység egy főleg modern újprotestáns irányzat, a kereszténység egy olyan formája, amely a hívő emberi élet mindennapi részeként hangsúlyozza a Szent Szellem (Szentlélek) munkáját és eksztatikus élményét, a szellemi (lelki) ajándékokat és ezek gyakorlását, továbbá a jelenkori csodákat. A protestantizmusban a 20. századi pünkösdi-karizmatikus mozgalomból nőtte ki magát. A római katolikusok körében az 1960-as évek végén keletkezett (→ katolikus karizmatikusok).

Az egyik legnagyobb keresztény közösséget alkotják.
A világon ma kb. 600 millióan vallják magukat a karizmatikus kereszténység tagjainak.

Az ortodoxia a keleti keresztény felekezetek egyike, közülük a legtöbb hívővel, valamint a legszélesebb körű földrajzi elterjedéssel bír, és kétezer éves múltra tekint vissza. Az ortodoxok önmagukat a Krisztus által alapított eredeti Egyháznak tartják, melynek püspökei az apostolok utódai. A görög  ortodox kifejezés igazhitűt, vagy helyesen dicsőítőt jelent, ami arra utal, hogy az ortodoxia az eredeti krisztusi és apostoli tanítások, illetve az erre épülő hit hordozójaként tekint magára. Emellett használják magukra a katolikus jelzőt is, mely az Egyház egyetemességére utal. Hivatalos önelnevezésük Ortodox Katolikus Egyház.

Az ortodox egyház az 1054-es egyházszakadás során kölcsönösen különvált a nyugati, katolikus egyháztól. Ekkora már számos különbség mutatkozott a két közösség liturgiája, teológiai szemlélete, egyházképe  és kultúrája között, mely különbségek az elmúlt ezer évben csak tovább erősödtek. Az ortodoxok különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak az egyetemes zsinatoknak, melyek a Krisztus által az egyházra ruházott tévedhetetlen tanítóhivatali hatalom fórumai, itt fogalmazzák meg a dogmákat, hittételeket. Az ortodox egyháznak hét egyetemes zsinata volt 325 és 787 között.

Nagy jelentősége van a szerzetességnek és a papság által kiszolgáltatott szentségeknek, emellett a hit forrásának tartják a szenthagyományt is, különös tekintettel az egyházatyák és a szentéletű teológusok műveire. Jelenleg az ortodoxiát 14(-15) független (autokefál) helyi egyház alkotja, közülük hívei létszámát tekintve az orosz ortodox egyház a legnagyobb. Püspökeik közül a legmagasabb rangú a konstantinápolyi pátriárka, akit tiszteletbeli elsőbbsége miatt egyetemes (ökumenikus) pátriárkának neveznek, ám nem tölt be az egyházban a pápához hasonló főhatalmi funkciót.

Az ókeleti keresztények hét egymástól teljesen független ősi keresztény egyház tagjai. Ezek két fő csoportra oszthatók: egyfelől a hat úgynevezett antikhalkedóni egyházra („keleti ortodox” egyházak), másfelől az Asszír Keleti Egyházra.

Az ókeleti keresztények egy része az arab világban (különösen Libanonban, Irakban és Szíriában), valamint Izraelben él. A libanoni és iraki ókeleti keresztények főleg az Asszír Keleti Egyházhoz tartoznak, míg Szíriában a Jakobita Ortodox Egyház tagjai. Az arabok mellett azonban sok más nép tagjai is az ókeleti keresztények közé tartoznak, például az örmények nagy része, az egyiptomi koptok, valamint egyes kelet-afrikai népcsoportok (Eritreában, Etiópiában és Szudánban), sőt az Indiában élő nasrani keresztények is.

Szentháromságtagadó irányzat az ókeresztény egyházban. Nevét alapítójáról, Arius presbiterről kapta. Tanítása szerint Krisztus nem egylényegű az Atyaistennel, hanem csupán az első teremtmény.

Az erdélyi unitárius vallás az egyetlen magyar alapítású keresztény felekezet. Alapítója Dávid Ferenc volt a 16. században. Magyar, illetve magyar származású hívei Romániában, Magyarországon és Észak-Amerikában élnek. Tagadják a Szentháromságot, Jézust pedig csak mint embert tisztelik.

A hitük eltér a hagyományos kereszténységtől abban, hogy nem fogadják el, hogy Krisztus mennybemenetele után befejeződött a kinyilatkoztatás. Tanításuk szerint Joseph Smith (1805–1844) a modern kori próféta, aki Isten irányítása alatt megszervezte Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban. Lefordított egy ősi szentírást, amit egy angyal átadott neki, és kiadta A Mormon könyve néven. Ezen a könyvön és a Biblián alapszanak az egyház tanításai. Ma az egyház központja Salt Lake Cityben, Utah államban van, és 16 millió tagot számol, akiknek több mint a fele az Egyesült Államokon kívül él.

Az újabb kori adventizmus vagy advent mozgalom a William Miller által 1831-ben indított világvége-váró mozgalomra vezethető vissza. Miller a Biblia és kivált Dániel könyvének tanulmányozásából új felismerésekre jutott, ezeknek a profetikus bibliai üzeneteknek a hirdetése alapján az Amerikai Egyesült Államokban mintegy kétszázezren várták 1844-ben Jézus Krisztus eljövetelét. (Az advent szó jelentése eljövetel, először a sajtóban nevezték adventistáknak a mozgalom különböző felekezetekből származó követőit.)
 
Miután Krisztus eljövetele elmaradt, a mozgalom nem szűnt meg teljesen. 1844 végén egy fiatal lánynak, Ellen Gould White-nak látomásai voltak, amelyekben magyarázatot kapott Istentől a csalódást kiváltó eseményekre. Eszerint Jézus Krisztus a prófécia alapján várt időben, azaz 1844-ben nem a Földre jött el, hanem a mennyei szentély belső részébe lépett be, ahol főpapi szolgálatának részeként megkezdte a „vizsgálati ítéletet”, vagyis a bűntörlő kegyelem gyakorlását „az Istennek házán”. A hosszú életű White asszony nem tekintendő a felekezet alapítójának (hivatalt sosem töltött be az egyházban), de az ő lelkesítő munkásságának is köszönhető, hogy a Hetednapi Adventisták Egyetemes Zsinata (angolul General Conference) 1863-ban bejelenthette a H.N. Adventista Egyház hivatalos megalakulását. Ez a legnagyobb adventista közösség ma a harmadik világ egyik leggyorsabban növekvő vallási felekezete és 2016-ban több mint 20 millió felnőtt megkeresztelt tagot tartott számon. Ezért minden adventista szent feladatának tekinti a Biblia rendszeres tanulmányozását. Nagy tiszteletet tanúsítanak Ellen Gould White műveinek is (kb. 40 ezer oldal), akiről vallják, hogy szolgálata prófétai jellegű volt. Az adventisták  között különleges, hogy a bibliai hitből kifolyólag nagy fontosságot tulajdonítanak az egészséges életmódnak, testmozgásnak és tudatos táplálkozásnak. Tagjaik jellemzően nem dohányoznak és nem fogyasztanak szeszes italt, és ajánlott a vegetariánus étrend.

Jehova Tanúi Istent Jehovának nevezik, ami a JHVH (יהוה) → Jahve héber szóból származik. Tagadják a Szentháromságot. Jézus szerintük nem kereszten, hanem kínoszlopon halt meg. Azt vallják, hogy 1914-ben megszületett Isten égi Királysága, és elkezdődtek a jelenlegi gonosz rendszer ’utolsó napjai’, azaz az emberiség az utolsó időkben él. A judaista (zsidó) vallással ellentétben ők hisznek a Szentháromságban, és vallják, hogy Jézus a megtestesült Isten. Bár legtöbbjük zsidó származású, a fővonalbeli zsidó csoportok nem tartják őket a zsidó közösség részének és ugyancsak nem keverendők össze azokkal a zsidó származású keresztényekkel, akik valamelyik keresztény egyháznak tagjai.

A kereszténység számos hitelemét az Iszlám is osztja. Így mindkettőnek hasonló nézetei vannak az egyistenhitről, ítéletről, mennyről, pokolról, angyalokról és a jövőbeni feltámadásról. Jézust a muzulmánok nagy prófétának (sőt, az egyetlen bűntelen prófétának) ismerik el és tisztelik, és olyan címekkel illetik, mint Messiás, vagy Isten Lelke, de míg a muzulmánok Jézus Krisztust Istennél alacsonyabb rendűnek („az Allahhoz legközelebb lévők csoportjába” tartozónak) tartják a Koránban, a keresztények nagy része határozottan és minden kérdés nélkül hisz abban, hogy Jézus Krisztus Isten, a Szentháromságnak egyik lénye, az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő istenség.

Ezenfelül mindkét vallás hisz Krisztusnak szűztől való születésében, csodáiban, gyógyításaiban, és hogy Jézus Krisztus testileg felemeltetett a mennyekbe. A muzulmánok szerint Isten egy egyedülálló egyéni lény, nem a kereszténység által szélesen elfogadott Szentháromság, s ebből kifolyólag tagadják, hogy Jézus Krisztus a Fiú megszemélyesítője. Nem fogadják el Krisztus keresztre feszítését sem, mert nem hisznek abban, hogy Isten emberi testet öltött volna. A protestánsokhoz hasonlóan nem fogadják el a szentképeket, és a szentek, továbbá Jézus, Szűz Mária stb. templomi ábrázolását bálványimádásnak tartják, így prófétájukhoz, Mohamedhez sem imádkoznak.

A kereszténység és a buddhizmus között felszínes párhuzamokat vontak már nem tudományos alapokon, jóllehet a kettő között jelentős és alapvető különbségek vannak. A keresztény egyistenhittel szemben a buddhizmus ateista vallás, amelyben a megvilágosodáshoz lényegtelen, hogy létezik-e teremtő vagy sem. Ez szemben áll a kereszténységben fontos helyen álló Isteni kegyelemmel. A buddhizmusban az ok-okozat elvén történnek a jelenségek a lét körforgatagában (szamszára). Egy másik nagy különbség a két hagyomány között az, hogy egy cselekedet, Krisztus keresztre feszítése, a bűnök bocsánatát eredményezte az emberiség számára. Ez ellentmond a buddhista tanításokban szereplő függő keletkezés 12 szemből álló oksági láncolatának.

Jóllehet néhány korai keresztény ismerte a buddhizmust, amelyet egyesek gyakoroltak a Római Birodalomban, a modern keresztény tudósok többsége elutasítja annak lehetőségét, hogy Jézus életében Indiában vagy Tibetben járt volna. Ugyanígy nem fogadják el, hogy közvetlen hatással lett volna a buddhizmus a kereszténység tanításaira. A két vallást összehasonlító próbálkozásokat leginkább parallelomániának tartják, amelyben eltúlzásra kerülnek jelentéktelen hasonlóságok. Azonban az ókorban és a középkorban a selyemút mentén széles körben volt tapasztalható a Keleti Egyház és a buddhizmus közötti szinkretizmus, főleg a középkori Kínai Keleti Egyházban, melynek egyik bizonyítéka a Jézus szútra.

A kereszténység és a hinduizmus sok különbözősége ellenére számos közös vonást mutat. A felebaráti szeretet, az erőszakmentesség, az igazmondás és igazságosság (szatja), a megbocsátás, a mások iránti szánalom, együttérzés és segítség, az anyagiakról való lemondás, az egyszerű élet, az önmegtagadás és az Isten (Ísvara) iránti teljes odaadás tanítása mindkét vallásban megtalálható.

 

A kereszténység terjedése a történelem folyamán mindig is átlépett nemzeti különbségeken és országhatárokon, noha a kezdeti időkben többféle irányzattal és másféle vallásokkal harcolt (ilyen a perzsa eredetű manicheizmus, vagy a keresztény arianizmus, illetve a tömegerejét és transzcendentalitását egyre inkább elvesztő, de a keresztényellenesnek mondható római hivatalnoki rétegben tradicionális okokból magát tartó szinkretista jellegű pogányság). E harc nem volt mentes az üldöztetésektől sem. A kereszténység a császárkori Róma korszakának végére államvallássá lett az akkori művelt világ nagy részét uraló Rómában. Az első keresztény vallásra tért királyság Örményország (Armenia) volt.

A római birodalom összeomlása hatalmi vákuumot és káoszt teremtett a térségben („sötét középkor”). A népvándorlások eredményeképp új népek özönlötték el Európát, azonban királyaik – különféle megfontolásokból – egy idő után többnyire felvették a kereszténységet, sőt a Bibliát is lefordították (gótra például a VI. sz. második felében, Wulfilla király uralkodása alatt és az ő parancsára).

Ugyanakkor a keresztény egyházak egysége e korban végzetesen megbomlott. szöveg=Ennek dogmatikai és szertartásbeli okai voltak, de közrejátszott a római pápa és a bizánci császár különböző jelleme. Az első a nagy egyházszakadás, amikor keleti és nyugati egyházra bomlott (1054); másodiknak tekinthető a nyugaton jellemzővé vált felerősödött eretnekmozgalmak (ezt tekinthetjük egy újabb szakadásnak is). A harmadik nagy szakadás a reformáció korában következett be. A nyugaton uralkodó katolikus és az új protestáns vallások híveinek viszonya igen mérges volt, és nem mentes az egymás megtérítésére irányuló szándéktól. A nyugati és keleti egyház harca – egyetlen keresztes háborút kivéve – általában szellemi természetű volt és békés eszközökkel folyt; nem úgy az eretnekmozgalmak elleni küzdelem és a reformáció körüli harcok. E viszony a katolicizmus más keresztény egyházakkal való viszonyát nagyon megterhelte, mely vallásháborúkhoz vezetett. A modern keresztények – különösen nyugaton – szégyenkeznek vallásuk ezen erőszakos múltja miatt. A dogmatikai különbségek mellett, azonban, e harcoknak komoly materiális alapú okaik is voltak (egyes huszita irányzatok például a társadalom radikális reformját szándékozták véghez vinni, (noha az Evangéliumokból kiindulva; hasonlóan a bogumil és hasonló eretnekmozgalmaknak is voltak antifeudális jellegű motivációik stb.).

A politikai hatalomban lévő keresztények a más vallásúak szabad hitgyakorlatának engedélyezésében a történelem során sokszor több, máskor kevesebb toleranciát tanúsítottak. A mai kereszténységben a vallási tolerancia többnyire növekedni látszik, habár a keresztény egyházak között sok az egymást elutasító jelenség, például az Amerikai Egyesült Államokban az Amerikai Kereszténység Visszaállítása nevű restaurációs mozgalom mereven elutasítja a hit szertartás központúságát.

Jézus azon szavai, hogy „aki megvall engem az emberek színe előtt, megvallom azt én is az én Atyám színe előtt” (Mt 10 32), Azaz a keresztényeknek van joga másokat (békésen) téríteni, melynek ajándéka az égben köttetik Jézus által. A hit megvallásra történhet a mások érdeklődésére való válasszal, vagy egyszerű példamutatással. A katolikus és protestáns egyházak tradicionális álláspontja szerint a más hitűek térítésére irányuló próbálkozás az Evangéliumokban foglalt örömhírek és az egyént boldoggá tevő krisztusi életmód (stb.) terjesztése (evangelizáció). Ezek a nagyobb keresztény egyházak modern felfogása szerint ez azonban kiegészül azzal, hogy a keresztény hitre tért személynek ezt az evangelizációs munkát elsősorban saját életpéldájának felmutatásával kell folytatnia, és csak az arra hivatottak menjenek apostoli munkára. Ez utóbbit elsősorban a legkisebb vagy legújabb egyházak magától értetődő, a helyzetükből adódó módszerük.

A keresztények természetes feladata, sőt kötelessége apostolkodni - Jézus felszólítása alapján -, megtérőket találni az emberek között. Korunk kereszténységének csaknem minden felekezete és szektája elutasítja a kereszténység katonai hódítás útján való terjesztését, okulva a múltból, főként a keresztes háborúk tanúságaiból. A más hiten lévők megtérítésének ügyében közel sincs ilyen egyetértés, bár az igehirdetés missziós munkája a kiindulópontja minden esetben a szeretet (Máté 28,18-20). A középkor misszióit szerzetesrendek vállalták magukra, azonban ugyanabban az országban megjelenő különböző térítési módszerek csak ártottak a kereszténységnek. Ilyen volt a jezsuiták térítései az uralkodó osztály között, míg a ferences rendiek a szegények között térítettek. Az egyik rend alkalmazkodó volt, a másik rend megalkuvásként értelmezte a lassabb térítést. Kína és Japán esetében ezek a különbözőségek együttes jelenléte sok kárt jelentettek a missziós kereszténységnek.

Az utóbbi években azonban a kereszténység és más vallások közötti megbékélés ökumenikus mozgalmainak felerősödése tapasztalható. E mozgalmak helyenként meglehetősen sikeresek és ennek eredményeképpen azokon a területeken a hittérítési igyekezetek teljesen meg is szűntek.

Az ökumenizmuson túl, példa a kereszténység és más vallások egymás iránti toleráns fellépésére, az utóbbi időben tapasztalható (katolikus részről elsősorban II. János Pál pápához köthető) „kiegyezés” a zsidó vallási vezetőkkel. Ez – az „ökumenizmus” fogalmával ellentétben – nem jelenti az alapvető hittételek összehangolásának igényét, ugyanakkor a bizonyos dolgokban való egyet nem értés nem zárja ki egymás megértését és elfogadását. Általában kielégítőnek, konfliktusmentesnek mondhatjuk a nagyobb keresztény egyházak kapcsolatát a buddhizmus főbb képviselőivel is; annál is inkább, mivel nagyon sok alapvető elvben (erőszakmentesség, a háború elutasítása) megegyezés van ezen vallások közt.

 látogatása az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
Az elmúlt két évezredben gyakran fel-feltűnő üldöztetésekben a keresztények áldozatokként és üldözőkként is részt vettek. A Krisztus utáni első három évszázadban a keresztény mártírokat a rómaiak más politikai foglyaikhoz hasonlóan keresztre feszítették vagy cirkuszaikban látványosságként az oroszlánok elé vetették őket. Az üldöztetések ezen áldozatait általánosságban vértanúnak ismerik el, mert ők a halált választották ahelyett, hogy Krisztust megtagadták volna.

A 2010-es években mintegy 100 millió keresztényt érint közvetlenül az erőszakos vallási üldözés, így (mérete és térítő jellege miatt) a kereszténységet tarthatjuk a legnagyobb mértékben üldözött vallásnak.

Annak ellenére, hogy a keresztények széles köre az erőszak alkalmazását Krisztus tanításaival ellentétesnek tartja, a kereszténység képviselői a hitbéli kérdések végső megoldását gyakran az erőszakban látták, másokat üldöztek, kínoztak és öltek meg azért, mert azok megtagadták a kereszténység általuk képviselt felfogásának elfogadását. A keresztények által elkövetett történelmi bűnök elkövetői az akkori egyház tagjai és hívei voltak. A mai keresztények elítélik ezeket a cselekedeteket.

A katolikus egyház első ízben 1998-ban, II. János Pál pápa emlékezett meg a Soáról, egy erről szóló pápai dokumentumban. 2000-ben pedig a Szentföldre látogatott, és Izraelben, a jeruzsálemi Siratófalnál imádkozott és kért bocsánatot a zsidóságtól a keresztények velük szemben elkövetett bűnökért. Akkor szólította fel bocsánatkérésre az egyház tagjait a Jubileumi Év nagyböjtjének első vasárnapján: „Bocsássunk meg és kérjünk bocsánatot! ...miközben megvalljuk saját bűneinket, megbocsátjuk mások ellenünk elkövetett bűneit. A történelem folyamán a keresztények számtalanszor szenvedtek elnyomást, hatalmaskodást, üldözéseket a hitük miatt. Miként e visszaélések áldozatai megbocsátottak, úgy megbocsátunk mi is.”

A kereszténység, mint vallás filozófiai kritikáját az európai civilizáción belül a felvilágosodástól kezdve főképp (bár nem kizárólag) az ateizmus adja, noha léteznek és az ókorban még inkább léteztek kifejezetten vallásos jellegű kritikák is. Az elméleti ateisták elsősorban a keresztény istenség létezését, s sokszor e fogalom észszerűségét kérdőjelezik meg, vannak továbbá Jézus létezését, alakjának hitelességét, illetve általában a Biblia megbízhatóságát kritizáló művek is (erről lásd a Jézus szócikk kritikai részét).

Főleg az ateisták, és elsősorban az elméleti ateisták körében népszerű az a nézet (de bizonyos értelemben a kereszténység filozófiailag radikális és főképp az USA-ban terjedő neokreacionista szárnya is vallja), miszerint az ateizmus a tudomány álláspontja, és a (keresztény) vallás és a (materialista) tudomány élesen szemben állnak egymással, minthogy a tudományok egyre újabb és újabb felfedezései cáfolják a vallási dogmákat. Bár a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi Európában ez a szembenállás valóban nagyon éles volt, e nézet sem a modern tudományfilozófián belül nem tekinthető uralkodónak a kereszténység olyan nagyon jelentős irányzatai, mint a katolikus teológia, szintén elvetik. A vallás és tudomány élesen szétválasztandóak, azaz a vallás kívül áll a tudományon.

Ezen túl azonban létezik a kereszténység másféle indíttatású kritikája is. Kritizálják a keresztény egyházak erőszakos múltját. (Erre példa Ellebre (1995) – lásd: Külső hivatkozások, lásd még: inkvizíció.) Ludwig Feuerbach „A kereszténység lényege” című művében azt fejtegeti, hogy az ellentét vallás és filozófia között kiegyenlíthetetlen; úgy viszonyulnak egymáshoz, mint képzelet és érzés a gondolkodáshoz, mint betegség az egészséghez. Nem az Isten teremti képmására az embert, hanem megfordítva: az ember a saját képmására teremti istenét. A túlvilági élet sem egyéb, mint az idealizált földi élet. Így a teológia antropológia lett. Friedrich Nietzsche filozófiájában a keresztény erkölcsi felfogást kritizálja, dekadensnek tartja, melyet meg kell haladni, nála az ateizmus (amely inkább gyakorlati ateizmust jelent, mint észérvekre alapozott filozófiai elméletet) egyenesen az ember fölemelkedésének egyetlen útjává válik.

Albert Einsteint egyesek ateistának, mások istenhívőnek vélik. Ő maga valahol a kettő közötti kíváncsi keresőnek, „mélyen vallásos hitetlennek” vallotta magát. Elutasította az antropomorfizált Isten-képet, ám vallásos áhítattal csodálta a világegyetem harmóniáját: „Elég elgondolkozni az Univerzum csodálatos felépítésén, amit csak homályosan tudunk felfogni, és alázattal próbáljuk egy elenyésző részét megérteni a természetben megmutatkozó értelemnek.”

Einstein kijelentette az univerzum építkezésének racionalitása kapcsán, hogy „Isten nem szerencsejátékos… szeretném megtapasztalni a világegyetemet, mint egy egységes kozmikus egészet”. Ugyanakkor mindig elutasította, hogy harcos ateisták kisajátítsák őt maguknak: irritálta ugyanis a belőlük hiányzó alázat, valamint az, hogy „képtelenek megérteni a világ örök misztériumát”.

Lynn White 1974-ben megjelent tanulmánya felvetette a kereszténység felelősségét a természet pusztításában. Írása hatalmas vitát váltott ki, rengeteg teológiai reflexió született ezzel a művel kapcsolatban. Lányi András úgy értékeli Lynn megállapításait, hogy annak valóban van jelentősége, hogy a keresztény isteneszme nagyon távol van az úgynevezett archaikus vallási felfogástól, amely utóbbiban a vallásos tisztelet transzcendens tárgya a természet fizikai megnyilvánulásaitól elválaszthatatlanul jelenik meg. Ugyanakkor úgy látja, hogy hasonlóan jelentős az ember közvetítő szerepe: „a transzcendens és az anyagi valóság között ösztönözhetik a zsidó-keresztény hagyományban nevelkedett európai emberiséget, hogy az etikus (...) magatartást kiterjessze a nememberi lénytársaira is.”

Az orosz teológus, Nyikolaj Bergyajev a(z emberi hatóképesség határait kiterjesztő és ezáltal sok esetben komoly környezeti problémát okozó) technikához való viszonyunkat a Gondviseléshez való viszonyunkhoz hasonlítja, s szerinte „olykor már úgy tűnik, hogy a gépek és a technika az ember hitének egyedüli, kizárólagos tárgyaivá lettek.”

A keresztény egyházi vezetők több levélben, nyilatkozatban és konferencián nyilatkoztak a környezetvédelem témakörében, amelyeket a Védegyletnek a környezetvédők és keresztény vallásúak párbeszéde ösztönzésén munkálkodó Vallás és ökológia munkacsoport adott ki.
A környezetvédelem keresztény megfelelőjének tekinthető a teremtésvédelem.




#Article 110: Természetes nyelv (151 words)


Természetes nyelvnek (a mesterséges nyelvekkel szemben) 
az emberek által használt olyan nyelvet nevezzük, amely egy közösség (törzs vagy nemzet) életében nemzedékről nemzedékre spontán vagy tudatos folyamatok (például nyelvújítás) során szabadon fejlődik, változik.

Egyes források szerint ma 5-6000 (mások szerint még több) mindennapos használatban elterjedt természetes nyelvről beszélhetünk. Nyelvészeti szempontból az egymással kisebb-nagyobb hasonlósággal rendelkező természetes nyelveket csoportosítani lehet. A csoportosítás legfelsőbb szintje a nyelvcsaládokba történő szelektálás.

Vannak emberek által használt, de nem természetes, hanem mesterséges nyelvek is, melyeket nyelvelméleti, matematikai vagy informatikai célból alkottak.

A mesterséges nyelvek közül ismertek a programozási nyelvek, amelyeket szokás környezet-független nyelveknek is tekinteni. Környezet-függő (context-sensitive) tulajdonsága ellenére újabban a természetes nyelvek feldolgozása (Natural Language Processing, vagy NLP) óriási fejlődésnek indult, és a számítástechnika egyik vezető alkalmazási tématerületévé vált. Az említett terület azonban egy még szélesebb ismeretkörbe, az emberi nyelv technológia (Human Language Technologies vagy HLT) magyarul csak nyelvtechnológia-ként emlegetett témakörbe tartozik, amelynek szintén óriási a szétágazása.




#Article 111: Indoeurópai nyelvcsalád (685 words)


Az indoeurópai nyelvcsalád (elavult elnevezéssel indogermán nyelvcsalád) a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Közel 150 nyelvből áll, amelyet kb. 3 milliárd ember beszél a Földön; tagjai valamilyen formában az egész világon megtalálhatóak. Ha csak az Európából kiinduló gyarmatosítók saját nyelveit tekintjük alapnak, akkor is elmondhatjuk, hogy manapság ezek a nyelvek az adott, egykori gyarmatokon vagy hivatalossá váltak, vagy pedig valamilyen összekötő szerepet töltenek be a helyi beszélt nyelvek között (például Afrika – francia és angol; India, Pakisztán – angol; Mexikó, Közép- és Dél-Amerika – spanyol; stb.)

Az indoeurópai nyelvek kutatásának úttörője Sir Williams Jones jogász volt, aki fellelte a hasonlóságokat a latin, a görög, a szanszkrit és a perzsa nyelvek között. Később a szisztematikus összehasonlítást Franz Bopp kiterjesztette a németre és más nyelvekre is. A 19. század folyamán e kutatásokból alakult ki az „indogermán nyelvek” fogalma, amellyel akkoriban elsősorban a németnek a többi nyelvvel való rokonságát akarták kihangsúlyozni, és a német kultúrprioritást bizonyítani. További nyelvek vizsgálata során a nyelvcsalád elnevezése indoeurópaira változott.

Az indoeurópai nyelvcsalád számos alcsoportra osztható. Listájuk a legkorábbi nyelvemlékük szerinti időrendben:

A ma indoeurópainak nevezett nyelvek közül néhány rokonságát először a holland nyelvész, Marcus Zuerius van Boxhorn vetette föl 1647-ben. Felismerte a köztük rejlő hasonlóságokat, és feltételezte egy olyan primitív egykori közös nyelv létét, amit ő „szkítának” nevezett el. Az elméleti nyelvcsaládja eleinte a hollandot, a görögöt, a latint, a perzsát és a németet tartalmazta, majd később a szláv, kelta és balti nyelveket is hozzáadta a csoporthoz. Van Boxhorn vélekedése azonban nem vált széles körben ismertté, és nem vonzott maga után semmiféle kutatómunkát sem.

Az elmélet ismételten csak több, mint 100 évvel később, 1786-ban jelent meg újra, ezúttal Sir William Jones munkásságában. Jones az ő idejében ismert négy legrégebbi nyelv (a görög, a latin, a szanszkrit és a perzsa) hasonlóságait mutatta fel érvként.  Néhány további régi írásbeliséggel rendelkező nyelvvel egyetemben ezeknek a nyelveknek a rokonsága mellett Franz Bopp is kiállt szakszerű és tudatos kutatómunkájával. Bopp Összehasonlító nyelvtanának 1833 és 1852 között történt megjelenése az indoeurópai nyelvészet történetének kiindulópontja. Ő azonban bizonytalan volt még abban, hogy az indoeurópai nyelvek őse a szanszkrit, vagy pedig mindezeknek van egy közös őse. Ezután még évtizedekig szanszkritcentrikus maradt az indoeurópai nyelvek kutatása.  August Schleicher (1821–1868) volt az első aki szakított azzal, hogy a szanszkrit alak szerepeljen, mint egy szó legrégibb formája, hanem ehelyett rekonstruálható PIE nyelvi alapgyököket állapított meg. 

Az indoeurópai nyelvek hangtani tulajdonságaik alapján két nagy csoportra oszthatók: keletire és nyugatira. E felosztásban az egyik legjellemzőbb meghatározó tényező az ősindoeurópai szókezdő k-, g-, kw-, gw- hangok alakulása. Míg a nyugati nyelvekben (kelta, itáliai, germán) e hangok képzési helye veláris maradt, addig a keleti nyelvekben (indoiráni, balti-szláv és örmény) ezek a hangok palatalizálódtak, majd elől képzett réshangokká vagy zár-réshangokká váltak (c, cs, dzs, s, sz). (Szokták ez alapján a nyelvcsalád két ágát szatem, illetve kentum nyelveknek is nevezni a „száz” jelentésű szó szanszkrit, illetve ólatin kiejtése alapján.) A két ág között átmenetet képez az albán és a görög nyelv, melyek keleti és nyugati hangtani tulajdonságokat is mutatnak.

E felosztás a ma beszélt modern indoeurópai nyelvekből vett példákkal is könnyen igazolható a legősibb szavak, például a számnevek alapján. Vegyük példaként a „4” számnevet, melynek ősindoeurópai rekonstruált alakja *kwetwores.

A ma beszélt, valamint írásos emlékekből ránk maradt indoeurópai nyelvek alapján megpróbálták rekonstruálni az indoeurópai alapnyelvet (más néven: indoeurópai ősnyelv vagy protoindoeurópai; angol nyelvű irodalomban sokszor PIE-nek rövidítve), főleg a legősibb alapszókincsből származó szótöveket. Az indoeurópai alapnyelv egy feltételezett nyelv, amely i. e. 5000 körül kezdhetett nyelvjárásokra bomlani. Máig nem tudni, hogy pontosan hol beszélhették, és egyáltalán egységes volt-e.

Ma is beszélnek olyan nyelveket, amelyek az indoeurópai alapnyelv egyenes ági közvetlen leszármazottjai, vagyis történetük során teljesen elszigetelten fejlődtek, és nem a már felbomlott alapnyelv valamely későbbi nyelvjárásából (például óitáliai, ógermán, őskelta, ősszláv stb.) alakultak ki. Ilyenek a görög, az albán (amely egyes nyelvészek szerint a görögnél is idősebb), és az örmény nyelv – bár kezdetben a görög sem volt egységes, az indoiráni nyelvekkel közeli rokonságban álló örményt pedig erős idegen (kaukázusi) hatás érte, ami miatt hangrendszerében meglehetősen eltávolodott az indoeurópai nyelvektől.

A rekonstruált ősindoeurópai számnevek 1-től 10-ig: *oinos, *duwo, *treyes, *kwetwores, *penkwe, *sweks, *septm, *oktō, *newn, *dekm; 100: *dkmtom ( *kmtom.




#Article 112: Zala megye (6656 words)


Zala megye közigazgatási egység a Dunántúl délnyugati részén. Székhelye Zalaegerszeg. A megye területe két nagyobb tájegységre, a Keszthelyi-fennsíkra és a Zalai-dombságra bontható; utódja a királyi Zala vármegyének, amely egészen 1950-ig a Balaton-felvidéket is magába foglalta.

Északról Vas megye, északkeletről Veszprém megye, délkeletről Somogy megye, délnyugatról Horvátország, nyugatról pedig Szlovénia határolja.

A mintegy 300 millió évig tartó földtörténeti ókorban képződött kőzetek később hatalmas rögökre szétválva, különböző mélységekbe süllyedtek. Ezt a kristályos alaphegységet a mélyfúrások eddig nem érték el, az alaphegységbe még a Nagylengyel környéki, 4000 métert is meghaladó fúrások sem hatoltak be. Annyi azonban ismeretes, hogy a megye mélységi területe két nagyszerkezeti egységbe sorolható. A közép-dunántúli egység a Rába vonalánál kezdődik és Pusztamagyaródnál ér véget. A megye déli részének mélyét a földrajztudomány a mecsek-nagykőrösi mélyszerkezeti egységhez számítja. Ezt még vastagabb, legalább 4000–5000 méteres, fiatalabb rétegek borítják.

A földtörténeti középkorban és újkorban többször is tenger borította a területet. A középkor triász időszakának 50 millió éve alatt a tengerből helyenként 3000 méter vastag mészkő-dolomit üledéket maradt hátra. Ennek egyes darabjai később a mai Keszthelyi-fennsíkon emelkedtek ki. A felső triásztól és kréta-korig tartó időszakban kialakult rétegekben jöttek létre, 2000 méter körüli mélységben a nagylengyeli, ortaházi, barabásszegi kőolajmezők. Triász kori dolomit a tárolórétege a Hévízi-tóban feltörő víznek is. A dél-zalai – budafai, lovászi - kőolaj- és földgázmezők tárolórétege homokkő.

A kréta időszak végére a terület megint szárazulattá vált. Az eocénban ismét előretört a tenger, az oligocénban pedig nagyobb kiemelkedés történt, amelynek következtében megindult az akkori felszín eróziója, így az jelentős mértékben lepusztult. A miocén időszakban alakult ki a Pannon-tenger, amit aztán később a beömlő folyók hordaléka feltöltött. Megjelent az Ős-Duna is és errefelé, Zala és Somogy vidékén haladt dél felé. Az Ős-Zala is előbb északkeletnek, a mai Marcal völgyén át haladt, de aztán egy kaptúra révén egy másik folyóvíz eltérítette azt déli irányba.

A pliocénban, néhány millió éve, aktív vulkáni tevékenység kezdődött a térségben. Ekkor jött létre két vulkáni kúp a Keszthelyi-fennsíkon (hozzávetőlegesen egyidejűleg a Veszprém megyei a Szent György-heggyel és a Badacsonnyal).

A vidék jelenlegi felszínét a negyedidőszaki tektonikus mozgások és a pleisztocén-kori éghajlati változások alakították ki. A folyók hordaléka több száz méter vastagon befedte a Pannon-tenger üledékét. Az eljegesedések, glaciálisok közötti felmelegedett időszakokban, interglaciálisokban a folyók nagyobb vízhozamuk révén bevágódtak a korábban feltöltött síkságokba és völgyi teraszokat alakítva ki. Az Alpok felől erős szelek fújtak keleti irányba, és a defláció révén alakították a felszínt, átrakták a hordalékkúpok és folyami árterek finomabb szemcséjű anyagát, és futóhomokot, löszt hoztak létre. A kéregmozgások, főleg a vetődések is folytatódtak, a terület egy részének lassú emelkedése volt a jellemző. A Balaton medencéje viszonylag későn alakult ki. A Würm-glaciálisban a törésvonalak mentén enyhén megsüllyedt a felszín. A történelmi kor elején a Balaton nem csak a mai Kis-Balaton egészét foglalta magába, hanem a Zala folyó alsó szakaszának egész völgye is lápos, mocsaras terület volt.

A térszín alakulása a honfoglalás után is folytatódott. Meggyorsult az erdők kiirtása, nyomában fokozódott a talajerózió, a völgyek feltöltődése. A török időkben a folyamat időlegesen visszafordult, de a 18-19. században újra nagy erdőirtások kezdődtek és erősödött a dombok „kopása”. A 19. század negyvenes éveiben jegyezték fel:

A sok hordalék miatt a korábban dombra épült templomok mára szinte az ártérben vannak (Andráshida, Tüskeszentpéter, Kustány). A 19. század derekán megkezdődött a csatornázás is. A mocsarak nagy része eltűnt a Kis-Balaton nyílt vízfelületével együtt. Új mesterséges tavakat is létrehoztak.

Zala megye különböző típusú tájegységek találkozási területe, ezért átmeneti jellegű, nem különül el éles határokkal a szomszédos tájaktól. Legnagyobb része a nyugat-dunántúli peremvidék részét képező Zalai-dombsághoz tartozik, de kissé átnyúlik a Vasi-Hegyhátra, délkeleten pedig pedig a Dunántúli-dombvidékre. A Keszthelyi-fennsík hegyei pedig a Dunántúli-középhegység, közelebbről a Bakony rendszeréhez tartoznak. A sűrű, csaknem párhuzamos, de dél felé kissé szétterülő völgyek rendszere morfológiailag erősen tagolja. Ez a felszabdaltság nem kedvezett a nagyobb települések kialakulásának, így vált jellemzővé a „szeges” falutípus.

A Zalai-dombság északi részén, Zalalövőtől Zalabérig húzódik, keleti, majd északkeleti irányban a Zala-völgy. A geomorfológiai kutatások szerint a Zala a korai pleisztocén óta folyik e valaha mocsaras, 2–3 km széles, fokozatosan kiszélesedő völgyben. A Zalabér közelében kialakult kaptúra révén a folyó dél felé fordult, innen a más jellegű és eredetű alsó völgyben halad tovább. A kedvező természeti adottságok, a jó termőföld már régen lehetőséget kínáltak az ember megtelepedésére.

Északnyugaton, az Ős-Mura hordalékkúpjain helyezkedik el a három kisebb tájra tagolódó Kerka-vidék. A Szentgyörgyvölgyi-rögvidéket a kibillent, kicsiny pannon rögök jellemzik. A dombok között a folyóvizek teraszos völgyei találhatók. Délebbre a Lenti-medencének a tengerszint felett csak 160-170 méterre fekvő, késői pleisztocén kori süllyedéke következik, melyet a Tenkes röge zár le. A szigetszerűen kiemelkedő terület peremén mindenütt megtalálhatók a Mura, illetve a Kerka folyóvízi teraszai.

Az Észak-Göcseji-dombság a Rába hordalékkúpján fekszik, 250–300 m magas, erősen tagolt táj a Felső-Zala, a Felső-Válicka, a Cserta és a Kerka között. Északi részén található legmagasabb pontja, a Kandikó (302 méter)  A Göcseji-dombság déli részétől sajátos, ellenkező irányban kibillent szerkezete különíti el. Termőföldje gyenge, rossz vízgazdálkodású, agyagbemosódásos barna erdőtalaj. A szegénység sajátos módon hozzájárult a régi gazdálkodási formák és néprajzi hagyományok megőrzéséhez. A földrajzi és a néprajzi Göcsej határai azonban nem esnek egybe.

A Letenyei-dombság tekintélyes pleisztocén kiemelkedésének legmagasabb pontja a Várdomb (338 m). Délről a Mura határolja. Eltérő jellegű a Kelet-Zalai-dombság (Zalahátság). A vályoggal, homokkal és lösszel borított pannon táblát merev, észak-déli irányú párhuzamos völgyek úgynevezett hátakra tagolják. Nyugatról keletre haladva: a Felső-Válicka és a Principális-csatorna között helyezkedik el a Zalaszentmihályi-Söjtöri-hát, a Principálistói keletre a Zalaapáti-hát húzódik egészen a Zákányi-rögig. Tovább keletre a Türje-Zalavári-hát zárja le a vonulatokat. A hátak között öt nagy völgy húzódik, a Válicka, a Széviz, a Principális, az Alsó-Zala völgye és a Hévízí-völgy. Egyes kutatók szerint az Ős-Duna is ezekben a medrekben folyhatott. A teraszos völgyekben megtalálható a homok és a lösz, valamint a tőzeg is. A hátakat jobb minőségű talaj borítja. Az észak-déli futású völgyek és az Alsó-Zala síkságait a réti és a láptalajok különböző változatai borítják. A völgyek többségében a völgyi vízválasztó van. Korábbi mocsárvilágukat a lecsapolás eltüntette. A tőzeget sokfelé kitermelték.

A Keszthelyi-fennsík már a Bakony délnyugati, majdnem szabályos négyszög alakú, dolomitból és mészkőből felépülő tájegysége. Rögökre töredezett tönkfelszíne általában nem haladja meg a 300 m-es magasságot, 400 m fölé csak néhány csúcsa emelkedik: a Köves-tető (445 m), a Meleghegy (425 m), a Láz-tető (428 m). A turisták számára legismertebbek kis bazaltvulkánjai, a Tátika és a Szebike. Északi részén, már a megyehatár közelében találjuk a Zalaszántó-Várvölgyi-medencét.

A megye éghajlatára meghatározó jelentőségű, hogy Magyarországnak ez a tengerekhez legközelebb eső vidéke. Így a hazánk éghajlatára befolyást gyakorló három fő klimatikus hatás, a kontinentális, az óceáni és a mediterrán közül leginkább az óceáni, legkevésbé a kontinentális érvényesül. A mérsékelten meleg, nedves nyarakat enyhe telek követik. A kemény téli fagy és az erős nyári felmelegedés viszonylag ritka. Gyakori a borultság, a köd. Az évi napsütés csupán 1800–1900 óra között van. Az enyhe tél ellenére a tavasz későn érkezik. A terület csapadékban gazdag, az évi átlagok közül néhány: Lenti 809 mm, Bánokszentgyörgy 805 mm, Letenye 781 mm, Nagykanizsa 777 mm, Zalaegerszeg 745 mm, Türje 706 mm. Ennek következtében a vízellátottság évi mérlege pozitív, az időszakos vízhiány nem éri el a más időszakokban jelentkező vízfölösleg értékét. Nyugaton a csapadék járása a Alpokéra hasonlatos, a maximum júliusban van, így a nyári szárazság nagyon ritka, a növényzet még augusztusban is friss. A Balaton víztömegének éghajlati hatása csak Keszthely környékén, a 2–3 km-es parti sávban érződik, kedvezően befolyásolva a mikroklímát.

A szelek uralkodó iránya az Alpok hatására és az észak-déli irányú dombvonulatok miatt főleg északi, másodsorban déli. A szél erőssége általában mérsékelt.

Óceáni hatásokat mutató éghajlata, sokfelé vízzáró felszíni kőzetanyagai, erősen tagolt domborzata miatt vízhálózata sűrű. Felszíni vizeit a Mura (60%-ban) és a Zala (40%-ban) gyűjti be. A Murának három árvize van, a legnagyobb a tavaszi hóolvadáshoz kapcsolódik. Főbb mellékvizei a Csertát is befogadó Kerka, a Szentgyörgyvölgyi-patak a Kebelével, valamint az Alsó-Válicka és a Principális-csatorna.

A Zala jobbára már szabályozott medrének és 2622 km²-es vízgyűjtőjének nagyobb része Zala megyéhez tartozik. Kisvízkor percenként 0,5 m³, árvízkor 45–140 m³, átlagosan 6 m³ vizet szállít. Rendkívül sűrű hálózatú vízgyűjtőjében összesen 422, külön névvel megjelölt vízfolyását tartják számon. Jelentősebb mellékvizei közé tartozik a Foglár-csatorna (Principális), a Szévíz, a Felső-Válicka, a Sárvíz és a Gyöngyös-patak. Völgyeik általában kis esésűek. A vízfolyások általában közép- vagy alsószakasz jellegűek, medrüket mesterségesen gondozni kell.

A 19. században Zala völgye nagyrészt még náddal, sással, éger- és kőrisfákkal benőtt mocsár volt. A Kehidán lakó Deák Ferenchez utazó fiatal Eötvös Károly írta:

Zala megye területe a Pannonicum flóratartomány Saladiense flórajárásába tartozik. Növényzete az Illiricum flóratartomány valamint a Praenoricum flóravidék hatásait is mutatja. A domborzati tagoltság, a sokféle talaj igen változatos növénytakarót eredményez. Zala megyében az erdőterület 117 000 hektár, ebből 55 000 hektár magántulajdonban van, az erdősültség a megyében 31 százalékos, ami a Zala folyó és a Kerka vidékén eléri a 40 százalékot is. Az országos erdőterület 6,8 százaléka e megyében helyezkedik el. Erdőállományainak átlagos életkora 46 év.

A táj eredeti növényzete a zárt erdő volt. Bükk-, tölgy- és erdeifenyő-erdők borították a dombokat és a völgyeket egyaránt. A megye északnyugati része a göcseji fenyőrégióhoz tartozik. Mára erdeinek fele már mesterséges. Az erdei fenyvesek fatömege itt jóval meghaladja a lombos fákét. Az aljnövényzetben tömegesen jelenik meg a fenyérnövény, a csarab. A Göcseji- és a Letenyei-dombság vidékén a göcseji bükktájon a bükk mellett őshonosnak számít a gyertyán, a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a gesztenye, a madárcseresznye, a juhar, a kislevelű hárs, a magaskőris és a mézgáséger is. A gombák számára igen kedvezőek az éghajlati és talajviszonyok, így azok régebben a népélelmezésben is nagy szerepet játszottak.

A szárazabb keleti vidékeken a Déli-Pannonhát erdeinek jellemző fái a kocsánytalan és a kocsányos tölgy, a csertölgy, a betelepült fehér akác és a gyertyán. Az észak-déli irányú völgyek sík részein ligeterdők váltakoznak láperdőkkel és mészkedvelő láprétekkel. Nevezetes a Zalaszentmihályi-láp a hízókával és óriási telelősás-állománnyal (Cladium mariscus). A Nagykanizsa melletti láperdőkben. bokorfüzesekben talán még előfordul a ritka tőzegeper, mint reliktum faj. Nagykanizsa környékén meszes talajú homokpuszták is vannak, a pannon bennszülött hüvelyes csenkesz gyepjével. A Türjei-lápmedencében az egyébként ma már csak északon élő, jégkori maradvány mohafajok is élnek. A bükkösök jellegzetes növénye a zalai bükköny (Vicia oroboides), és a tarka lednek (Lathyrus venetus), valamint a délnyugat-európai elterjedésű erdei ciklámen és a szártalan kankalin.

A Zala-kanyar táján pannon kori meszes homokkő-kibúvásokon reliktum jellegű, mészkedvelő száraz erdei fenyvesek találhatók. A cserjeszinten csepleszmeggy és sárga virágú ökörfarkkóró él. A Keszthelyi-fennsík mészkő- és dolomithegyein melegkedvelő növényzet él, sok köztük a szubmediterrán növény és néhány igazi mediterrán faj is található, mint a kaukázusi zergevirág és a genyőte díszlik. Az eredeti növényzet ezen a tájon a szubmediterrán jellegű molyhos tölgyes karsztbokorerdő volt, alacsony, görbe növésű fák csoportjai váltakoztak karsztgyep foltokkal. Jellegzetes cserje volt az ősszel vörös cserszömörce. A Zala völgyében korábban előfordult az Ázsiából a 16. században behozott, majd elvadult orvosi kálmos is.

Szentgyörgyvölgy környékének erdős tája, a szomszédos Vas megyei Őrségi Nemzeti Park része, jórészt megőrizte természetes állapotát. Erdeiben évszázadokra visszamenően paraszti szálaló gazdálkodással termelték ki az erdeifenyőt folyt, így annak aljnövényzete is sértetlen maradt. Jelentősek Illiricum flóratartományra és a Praenoricum flóravidékre jellemző növényei: a kapcsos és a kígyózó korpafű, az ernyős, a kereklevelű és a zöld körtike, az gyökerező avarvirág és a henye boroszlán. Déli flóraelemek a zalai lednek, a pirító gyökér, a tőzegmohalápok megmaradt foltjain a füles fűz és a kereklevelű harmatfű.

Tátika várának környékén az ősbükkös is védett. A Kis-Balaton sekély vizében a keskenylevelű gyékény, a nyílfű, a fehér virágú békatutaj, a fehér tündérrózsa, a vízitöknek is nevezett sárga tavirózsa él.

A 20. század második felében a lejtők intenzívebb művelése, a fennsíkok szárazságtűrő feketefenyővel való betelepítése következtében több, korábban ott előfordult növény eltűnt, mint a gömböskosbor, a pofók árvacsalán, és alig maradt a bodzaszagú ujjaskosborból is.

A megye faunája a bőséges és sokféle növénytakaró révén ugyancsak gazdag és változatos. A zalai erdők főleg a gímszarvasokról híresek. Innen származik a világ legtöbb világrekorder gímszarvasagancsa. Őz- és vaddisznóállománya is jelentős. Nemesnépen és Felsőszenterzsébeten a fekete gólya, másutt rétisas is fészkel a megyében. A Kis-Balatonban sok madárfaj él, így a nagy kócsag, a kormorán, a kanalasgém, a nyári lúd. Kipusztult viszont a történelmi időkben is itt élő nádi farkas és a folyami rák, bár az előbbi a 21. század elején többfelé újra felbukkant Magyarországon.

Szélső települések égtájak szerint:

A megye legrégebbi régészeti leletei Becsehelyről kerültek elő 1977-ben, ezek a földművelés elterjedésének legkorábbi szakaszából, mintegy 6000 évvel ezelőttről, az újkőkorszakból származnak, és a vonaldíszes kerámia kultúrájához köthetők.

Zalaváron kőrézkori fémöntő tégely és kezdetleges ékszerek maradtak fenn. Zalaszentmihályon hatalmi jelvényeket tártak fel a tőzegben. Csáfordon két aranykorongot találtak. Zalaszentgrót, Nagyrécse, Nagykanizsa vidékén késő rézkori illetve bronzkori emlékekre bukkantak. Zalaszentivánban nagyméretű földvár maradványait találták meg. A pötrétei kincslelet, a hídvégpusztai temető urnái szintén erről a korról adnak hírt.

I. e. 370 körül a kelták először a Dunántúl északi részét foglalták el, majd szinte az egész Kárpát-medencével együtt ezt a térséget is birtokukba vették. Legnagyobb temetőjüket
Horváth László régész tárta fel Magyarszerdahelyen. A kelták hatalmának az időszámításunk kezdete előtt néhány évvel megjelenő rómaiak vetettek véget. Az általuk kiépített, híres római utak közül kettő is átvezetett a megye mai területén, az egyik a borostyánút volt. A másik Lendva, Letenye, Sormás, Magyarszerdahely, Nagykanizsa, Nagyrécse vonalon haladhatott Aquincum felé.

A megye területén sokfelé kerültek elő római kori leletek, így Zalabaksa, Bagod, Zalaszentgrót, Bak környékén is. A legismertebb római kori település Zalalövő (Salla) és a Keszthelyhez tartozó Fenékpuszta voltak. Sallán Tiberius római császár uralkodása idején (i. sz. 14-37) létesült katonai tábor. A század végére azonban Pannónia határai a Duna vonalában szilárdultak meg, így a tábor helyén polgári település létesült, Municipium Aelium Salla néven. A 170-es években azonban egy germán támadás elpusztította a római várost.

A késő római korban a térség legnagyobb római települése Valcum (Fenékpuszta) volt. Itt a 4. század közepén egy kiterjedt, 44 toronnyal védett erődítmény épült. Három oldalról víz vette körül, de a Balaton vízszintjének későbbi lecsökkentése miatt ma már csak egyik oldala határos a tóval. Római jellege 455-ben következett be. A későbbi hódítók is használatba vették, így a gótok, longobárdok, frankok is használták, s lakott volt a magyar honfoglalás idején is.

A két évszázados avar uralmat 803-ban a frankok támadása döntötte meg. A terület etnikai arculata változatos volt. Amikor a Rábától délre eső területek a salzburgi érsekség befolyása alá kerültek, már a több irányból ide települő szlávok is éltek itt. Ezt a népességet Pribina fejedelem tömörítette politikai szervezetbe.

A szláv fejedelmek közti harcok következtében a Nyitrán székelő Pribinának menekülnie kellett, de 840 körül Nagy Károly unokájától, Német Lajostól Alsó-Pannónia egy részét kapja hűbérbirtokul. A Zalavár melletti Várszigeten telepedett le, megerősített várost (Mosaburg) épített magának, ahol 850-ben templomot is szenteltek. Pribina fia, Kocel idején 866-867-ben ide látogatott Cirill és Metód, a szlávok két térítő apostola is. Emléküket a Várszigeten 1985-ben felállított oszlop őrzi. Kocel halála után a terület urai ismét a frank grófok lettek.

A honfoglaló magyarok először csak átvonultak a területen Itália felé, aztán hamarosan le is telepedtek és fokozatosan összeolvadtak a régi lakossággal. Szláv eredetű helynevek is őrzik ennek a folyamatnak az emlékét. Az 1970-es években feltárt zalakomári temetőben együtt találhatók az avarok és a szlávok sírjai.

A magyarok honfoglalása után Bulcsú harka törzse szállta meg.

A 18. század nagyrészt a török pusztítások helyreállításnak jegyében telt el. A parasztság újjáépítette falvait, a köznemesek visszaköltöztek birtokaikra. A főurak német telepeseket hívtak be birtokaikra, délről horvátok települtek be az üres területekre. A mezőgazdaság újra növekedésnek indult, egyúttal új növények is megjelentek, mint a kukorica, burgonya, dohány, és az akác. A változásokat erősítette, hogy erre az időszakra esett a vármegyében addig befolyással bíró nagybirtokos családok kihalása, azaz az alsólendvai Bánffy valamint a Zrínyi családok, vagy más megyékbe, sok esetben országos méltóságokba emelkedése (Inkey, Sigray, Somssich) is. Mindennek következtében a megyében egy új nagy- és középbirtokos réteg jött létre, melynek élén az új arisztokrata családok álltak, a Batthyány, az Esterházy, a Széchenyi és a Festetics családok, amelyek a megye nagybirtokainak túlnyomó részét a második világháború utánig uralták. Közülük a helyi politikai életbe kizárólag a Batthyány család itt élő tagjai kapcsolódtak be de főleg a 19. század második felétől; a később hercegi rangra emelkedő Festetics családbeliek nem foglalkoztak politikával és vármegyei tisztségeket sem töltöttek be, az Esterházyak és Széchenyiek pedig nem éltek a megyében. A középnemesek közé alacsonyabb sorból több család is felkerült, főleg akik anyai ágon ősrégi birtokok örököltek kihalt köznemesi felmenőitől. Ezt a tehetős és tekintélyes birtokos nemesi szűk réteget, amely több századig kormányozta Zalát, képviselte az iszkászi Árvay-, az ősrégi Hahót-Buzád nemzetségből származó csányi Csány-, a nemes Csertán-, a csáfordi Csillagh-, a zokoli és illyefalvi Csutor-, a kehidai Deák-, a boldogfai Farkas-, a forintosházi Forintos-, a gyömörei és teölvári Gyömörey-, a hertelendi és vindornyalaki Hertelendy-, a pósfai Horváth-, a zalabéri Horváth-, a szentgyörgyi Horváth-, a szalapatakai Nagy-, a  mezőszegedi Szegedy-, besenyői és velikei Skublics-, a lovászi és szentmargitai Sümeghy-, a bocsári Svastits-, a nyírlaki Tarányi-, és a miskei és monostori Thassy- família. Ezek a családoknak a tagjai az alispáni, főjegyzői, főügyészi, számvevői, főszolgabirói tisztségeket töltötték be, és egyben a vármegye földbirtokai legnagyobb részét birtokolták; a 19. század második felétől a Hertelendy és a Gyömrörey családoknak a tagjai pedig még a főispáni széket is foglalták.

II. József magyar király 1780. november 29-étől uralkodott és folyamatosan közigazgatási és igazságügyi reformokat hajtott végre a királyságban.  A nemességre mért legnagyobb csapás az 1785. március 18-án kelt rendelete volt, mely alapvetően megváltoztatta az ország igazgatási rendszerét. A rendelet megszüntette a vármegyét, mint igazgatási egységet, a vármegyei közgyűlést, mint a nemesség legfőbb önigazgatási intézményét, valamint politikai életének színterét. Az országot 10 kerületre osztotta, a kerületek élére királyi biztosokat vagy kerületi főispánokat nevezett ki. Zala vármegyét a Zágrábi kerületbe helyezte el, és 1785. július 18-án gróf Balassa Ferenc belső titkos tanácsost nevezte ki kerületi főbiztossá. 1785. július 18-án mezőszegedi Szegedy Ignác lelépett az első alispáni posztjáról, melyet 1781. szeptember 24-e óta töltött be és helyébe, a vármegyén kívüli nozdroviczki Nozdroviczky János lépett. A másodalispáni tisztséget Vida József 1782. október 11-e és 1790. április 7-e között foglalta szinte az egész Jozefinista korszak alatt. A császár két újabb 1786. november 30-ai és 1787. július 19-ei rendeleteivel következett be. Első rendelete 38 új bíróság felállítását mondta ki másik rendelet kinevezte az új bíróságok személyzetét kijelölte székhelyüket és működésük megkezdésének időpontjául 1787. szeptember 1-ét tűzte ki. Ezzel a Novus Ordo kibontakozásának tetőpontját érte el és egyben beteljesedett közigazgatás és a jogszolgáltatás szétválasztása. Zala vármegyében boldogfai Farkas Jánost (1741–1788), az addigi vármegyei főjegyzőt, a Zala vármegyei Ítélőszék elnökévé nevezték ki (Inclyti Sedis Iudiciaria Comitatus Szaladiensis Praeses), és ezzel a vármegye legmagasabb igazságügyi hivatalt ő töltötte be. 1790. február 20-án az uralkodó elhunyt, és ezután a vármegye régi rendszere és tisztségei helyreálltak. Balassa Ferenc gróf kerületi főispán 1790. február 22-éig foglalta a posztját; Althann Mihály János (1757–1815) gróf lett az új zalai főispán Ferenc magyar király uralkodása alatt.

A 19. században gazdasági és kulturális fellendülés, városiasodás indult meg a megyében. A reformkor nagy társadalmi megélénkülést jelentett itt is. A 18–19. század fordulójától a Zala vármegyei köznemesség megyegyűlései a haladásért folytatott küzdelem fórumai lettek, és országos viszonylatban jelentős szerepet játszottak a kor színvonalán liberális eszmék terjesztésében. Fontos szerepe volt ebben a jáprai Spissich János alispán vezette szabadkőműves páholynak, melynek tagjai között volt Kazinczy Ferenc és a megye választott vezetőinek nagy része, például maga a vármegye főispánja is, gróf Althann Mihály János (1757–1815), helyettes főmester is. Támogatta őket Festetics György is, de 1797-ben haladó eszméik miatt a király a megyei vezetők nagyobb részét leváltotta és Festeticset is szigorú dorgálásban részesítette. Leváltásuk után a konzervatív, császárhű lovászi és szentmargitai Sümeghy József (1757–1832), királyi tanácsos, földbirtokos, a vármegye első alispánja lett; Sümeghy József alispán hozzájárult gróf várkonyi Amade Antal (1760–1835) felemelkedéséhez az főispáni székre; végül majd 1815-ben megbuktatták Sümeghyt és helyébe lépett a 29 éves liberális érzelmű mezőszegedi Szegedy Ferenc (1786–1848).

A megye szülötte volt Deák Ferenc, a 19. század nagy magyar államférfiúja. A vármegye e korban két kiemelkedő politikust is adott az országnak. Csány László huszártisztként részt vett a Napóleon elleni háborúkban, majd sebesülése után zalai birtokán hamarosan az ellenzéki mozgalom egyik vezére lett. Jelentős szerepet vállalt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc harcaiban, és annak a vértanúja lett. Deák Ferenc, a „haza bölcse” is a megyében született, Söjtörön, majd, 1824–1854 között kehidai birtokán élt. Nem csak Zalában de országos kulcsfontosságú szerepet töltött a közös teherviselés és a jobbágy felszabadítás elérésében. A Zala megyei reformkorban, Deák politikai eszmék nagy támogatói között nyirlaki Tarányi-Oszterhuber József, nemes Kerkapoly István, csuzi és pusztaszentmihályi Csúzy Pál, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Károly, zalabéri Horváth János, nemes Glavina Lajos, nemes Csertán Sándor, boldogfai Farkas János találhatóak.

Ekkor a kulturális fejlődés továbbra is folytatódott a megye élen járt a magyar nyelvért folytatott küzdelemben, a társadalom egyre jobban fonódott össze. A szentgyörgyi Horváth Fülöp János (1777–1841) rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, szentgyörgyi Horváth Krisztina tiszteletére. Másrészt, kisfaludi Kisfaludy Sándor közreműködésével 1831-ben elkészült a balatonfüredi színház, Skublics Károly pedig értékes könyvtárát felajánlotta egy nyilvános bibliotéka céljára. A Nován élő Plander Ferenc plébános Göcsejt ismertető cikkeket közölt, Nagylengyelben tubolyszeghi Tuboly László (1756–1828) klasszikus szerzőket fordított, Petrikeresztúrban Pálóczi Horváth Ádám (1760–1820) összeállította Ötödfélszáz énekek című gyűjteményét.

Az 1848-as szabadságharc alatt a vármegye alispánja, a liberális érzelmű, csáfordi Csillagh Lajos (1789–1860) volt. Az ő fia, csáfordi Csillagh László (1824–1876), fiatal korában lépett a nemzetőrségbe és a harcok alatt a 47. honvédzászlóalj századosa, majd a kiegyezés környékén a vármegye alispánja lett. A Szabadságharcban nemes Csertán Sándor (1809–1864) igen jelentős szerepet játszott. Jellasics kitörésekor néhány nappal után Zalaegerszegen szervezte a nemzetőrséget, majd 1848. október 8-án Kossuth Lajos, Zala megye kormánybiztosává nevezte ki Csertán Sándort. A szabadságharc kitörésekor az önkéntes nemzetőrséghez csatlakozott a megyei liberális ifúság, és a 47. honvédzászlóalj alakult meg; tagjai hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán, csáfordi Csillagh László, és Püspöky Grácián (1817-1861) honvédek. A Zala megyei lebesbényi Püspöky Grácián honvéd hadnagy, 1849-ben tűzte ki elsőként a visszafoglalt budai várra a győztes honvédek zászlaját. Hentzi lövegeitől leégett már a pesti Duna-sor harminckét új háza, a Redut az Angol Királynő Szálló, a Lipót-templom, a mázsaház és a Diána-fürdő. Végre május 20-ának éjjelén megkezdte Görgey a döntő támadást, mégpedig több ponton: így a Teleki-háznál, a fehérvári és bécsi kapunál és a Nádor-kertben. Hajnal volt, amikor Inkey, a 47. zászlóalj őrnagya, elsőnek hágott föl a bástyafalra. Nemsokára egészen a magyarok kezében volt a Vár, és minden oldalról vörös zsinóros, barna atillás honvédek nyomultak elő. A 47. zászlóalj kapitánya, Hertelendy Kálmán lőtte meg Heinrich Hentzit, és a zászlóalj egyik honvédje, lebesbényi Püspöky Gracián tűzte ki az első nemzeti zászlót, amiért jutalmul 1000 pengő forintot kapott.

Csány László a közmunka- és közlekedésügyi miniszterként tevékenykedett a Szemere-kormányban, majd vértanúságot szevedett a Szabadságharc bukása után. Kerkapoly Mór (1821–1888) jogász, 1848-as szabadságharc őrnagy, országgyűlési képviselő volt; Kerkapolyt ha bár Aradon hadbíróság elé állították és golyó általi halálra, kegyelemből 10 évi várfogságra ítélték.

a másodalispánja zalabéri Horváth Vilmos lett. Az uralkodó 1861. január 28-án végül engedélyezte Muraköz visszacsatolását, a szomszédos megyéhez került hat község visszatérése érdekében pedig már korábban megkezdődtek a tárgyalások. Ezzel a vármegyei autonómián akkoriban esett legfontosabb sérelem megszűnt.

A forradalom és szabadságharc bukása ellenére a jobbágyfelszabadítást nem lehetett visszavonni. A birtokos parasztság megszabadult a földesúri terhektől, és ez elősegítette a fejlődést. Megindult a gépek alkalmazása, különösen a cséplőgépé. Nagykanizsa és környéke különösen erőteljesen fejlődött. Ha bár 1854-túl Deák Ferenc már nem lakott Zalában, hanem Pesten barátai még mindig támogatták, és politikai eszméit próbálták érvényesíteni. A Deák-párt egyik országgyűlési képviselője, lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc, Deák jó barátja volt. Glavina Lajos, a későbbi zalai főispán pedig a zalai Deák-párt elnöke volt; Bocsári Svastits Benő, zalai főispán szintén nagy követője és tisztelője volt Deáknak. Már az 1860-as években elérte a várost a Déli Vasútnak az Adria felé vezető vonala, majd ezt itt keresztezte a Sopron–Pécs vasútvonal. Ez az egész megye fejlődésére jótékony hatással volt. A lakosság száma is jelentősen megnövekedett, az 1869. évi -ről a századfordulóra -re nőtt.

Az 1867. június 8-án Budán zajló I. Ferenc József magyar király koronázásakor a Zalavarmegye 6 fős bandériumának a tagjai voltak: várbogyai Bogyay István (1835-1900), csáfordi Csillagh Gyula (1829–1904), Ghika Járosláv, zalabéri Horváth Mór (1834-1882), pálfiszeghi Pálffy Elek (1840-1895) és rajki Raiky László, akiknek hattyú prémes kalpag, ugyanoly prémezott fehér mente, azúrkék dolmány és nadrág, sárga csizma, arany zsinórzattal.

Festetics Mária grófnő, söjtöri földbirtokosnő, királyné udvarhölgy, 1871 decemberétől a Erzsébet királynét hűségesen szolgálta. Deák Ferenc és Andrássy Gyula gróf kezdeményezésére beállt szolgálni a királynét. A tekintélyes zalai főnemes kisasszonyról azt írták a sajtóban, hogy: Alig hogy Festetics grófnő elfoglalta helyét a bécsi Burgban és a budai várpalotában, ő lett nemcsak az „egyik udvarhölgy, de jóformán az egyedüli. Osztrák kollégája inkább csak hivatalosan működött és reprezentált, ő ellenben úgyszólván reggeltől estig a királynéval töltötte egész idejét Valami rendkívüli kedvesség fölött rendelkezett. Meg tudta nyerni — ha akarta — a legfanyarabb embert is. Mindenről volt egy jó megjegyzése vagy egy bájos szava. Az embereket hamar megismerte, észrevette jó tulajdonságaikat, de a rosszakat is, s alkalomadtán nem fukarkodott egy-egy élces kifejezéssel sem. Fel tudott vidítani egész társaságot, akár egy XIV. Lajos korabeli márkinő. Mindig élvezet volt vele tölteni az időt. Erzsébet királynő csakhamar annyira megszerette, hogy csak rövid órákig tudott el lenni nélküle. Napjának legnagyobb részét vele töltötte, nem ment ki sétára, látogatóba, színházba hogy kedves udvarhölgyét ne vitte volna magával S ha egyedül voltak, soha se beszéltek másként, mint magyarul. Ezt annyira megszokták, hogy — mint Festetics grófnő beszélte — ő mindig felneszelt, ha a királyné idegenek társaságában néha más nyelven szólott hozzá. Első pillanatban ilyenkor észre sem vette, hogy hozzá beszél. Az 1896-os millenniumi ünnepségek során végig a királyné kíséretében volt. A 32 külföldi útjára kísérte el a királynét Festetics Mária grófnő és a személyes biztonságát személyesen igen nagy ügyeséggel intézte.

A másik meghatározó politikai vonás Zalában a Katolikus Néppárt volt, amelyet országosan 1895. január 28-án hoztak létre Prohászka Ottokár kezdeményezésére gróf Zichy Nándor és gróf Esterházy Miklós Móric. Zala vármegyében több ízben népgyűlést tartottak, és nagy népszerűséget szereztek. Zichy Aladár grófot 1896-ban képviselővé választották meg Nagykanizsán, és onnantól azt a kerületet képviselte a néppárt programjával, amelynek 1903-ban, Zichy János gróf lemondása után, elnökévé választott. Az eleje óta, Zalában a Néppárt lelkesebb támogatója és buzdítója boldogfai Farkas József, jogász, bagodi földbirtokos, aki nem csak szorgalmasan tevékenykedett Zichy Nándor gróf mellett, de négy ízben is választottak meg országgyűlési képviselővé a Zalát képviselve a néppárti programmal. Strauszenberghi Strausz Flórián, pápai prélátus, alsólendvai esperes, valamint Darnay Károly, Darnay Kálmán fivére, szintén a zalamegyei katolikus néppárt nagy támogatói között volt. Zala vármegye a Katolikus Néppárt egyik főhadiszállásának számított a párt számára és gyakran tartottak népgyűlésekeket ott: 1896. május 31-én, a néppárt a vásártéren népgyűlést tartott Zalaegerszegen; 1900. október 7.-én Pacsán, mindketten Zichy Aladár gróf személyesen levezetve, boldogfai Farkas József képviselő társaságával.

Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság alatt Hertelendy Ferenc (1859–1919) Zala vármegye főispánja állást foglalt és 1905. június 22-én lemondott tisztségéről. Hertelendy Ferenc elhagyta helyét, amelyet a vármegye egész közönségének osztatlan lelkesedése közben foglalt el. A közönség szeretete és elismerése kísérte, amikor alkotmányos érzéséből fakadó hazafias aggodalmai miatt megvált állásától, amelyet szülővármegyéje iránti szeretettel, tudással, nagy körültekintéssel és pártok fölött álló igazságérzettel töltött be. Csertán Károly (1845–1919) zalai alispáni tisztsége betöltése vége az 1905-1906-ban Fejérváry-kormány elleni vármegyei tiltakozó mozgalomban való részvételéhez fűzödik. 1905. december 12-ei vármegyei közigazgatási gyűlésén Csertán elnökölt és erélyesen ellenezte ellenszenvét az esetleges megyefőnök kinevezése miatt.

A trianoni békeszerződés nyomán a megye területének egy része, a Muravidék Jugoszláviához került. Zala vármegye újra határvidék lett, mint a honfoglalás idején, gazdasága lehanyatlott, a meglévő kevés ipari üzem egy része is megszűnt. Konzerválódott Zala viszonylagos elmaradottsága az ország többi részéhez képest. Az iparral alig rendelkező megyében egy lakosra 2,2 kh földterület jutott, míg Somogyban is 2,96. A harmincas években csak minden huszadik községben volt villany. Még az 1949-es népszámlálás is a 6 évnél idősebb lakosság 6%-át ( főt) találta analfabétának. Az 1930-as években az összes halálesetek 13%-át tbc okozta, az e betegségben meghaltak átlagos életkora mindössze 38 esztendő volt, és csak minden tizedik beteg kapott orvosi segítséget. A szegénység, az árverezések miatti tiltakozás váltotta ki az 1932. évi pacsai csendőrsortüzet. Az 1926-ban megalakult legitimista Magyar Nők Szentkorona Szövetségének a helyi zalamegyei fiókjának az elnöke dr. óhidi Szigethy Elemérné volt az 1930-as évek első felében. Később, felsőpataki Bosnyák Gézáné saárdi Sommsich Jolán, Bődy Zoltán alispánné és Tarányi Ferencné elnökök, Udvardy Jenőné boldogfai Farkas Margit ügyvezető elnök jelentős szerepet játszottak a legitimista mozgalom életében. 1938-ban létrejött a helyi Zalamegyei fiókja Magyar Férfiak Szentkorona Szövetségánek; elnöke, dr. udvardi és básthi Udvardy Jenő (1880–1941), kormány főtanácsos, lett.

A Trianon után újra határ menti helyzetbe került megye gazdasága a két világháború között lehanyatlott, még a meglévő ipari üzemek egy része is bezárt. A lakosság anyagi, egészségügyi és kulturális helyzete elmaradt a magyar átlagtól is. Zala az 1937-ben megindult kőolaj-kitermelés ellenére Magyarország szovjet megszállásáig az ország egyik fejlődésben leginkább elmaradt területe volt.

Zalaegerszeg város szépítésének és korszerűsítésének a felelőse Czobor Mátyás (1875–1957) polgármester volt, aki 18 évig töltötte be ezt a tisztséget 1918 és 1936 között. A két világháború közti korszakban a legitimizmus alakult ki, amelynek a célja a Habsburg-ház visszaállítása a trónon. Zala vármegyében a legfontosabb alakja a legitimizmusnak Pehm József zalaegerszegi plébános volt, aki a zalamegyei keresztény párt vezetője is volt. Jeles támogatói között, akik a legitimizmust védelmezték boldogfai dr. Farkas Tibor (1883–1940) ügyvéd, huszárezred tartalékos kapitánya, országgyűlési képviselő volt, aki erélyesen képviselte a monarchiát és a Horthy korszak kormányait több ízben kritizálta.

A zalai vitézek első székkapitánya 1921-től vitéz érszentkirályi Szentkirályi Gyula (1880–1937) nyugalmazott alezredes lett. Az Országos Vitézi Szék 1931. november 1-jén vitéz Békéssy Rudolf (1883–1972) nyugalmazott alezredest bízta meg Zala vármegye vitézi székkapitányságának vezetésével. 1935 és 1939 között vitéz boldogfai Farkas Sándor nyugalmazott ezredes töltötte be a Zala vármegye vitézi rend székkapitányi tisztséget. 1940 és 1943 között pedig vitéz Székely Jenő nyugalmazott ezredes a Zala vármegye vitézi rend székkapitánya volt.

A Gömbös-kormánynak 1934-ben bizalmat kérő Gyömörey György zalai főispánt azonban a Pehm József által vezetett legimitista körök közreműködésével szavazták le, ami a főispán bukását okozta. Gyömörey helyébe 1935. március 8-án vitéz Tabódy Tibort nevezte ki főispánná a Gömbös-kormány. Többnapos rosszullét után egy hirtelen szívszélhűdésben hunyt el Tabódy Tibor főispán Zalaegerszegen 1936. június 4-én. Halála után a magyar kormány gróf Teleki Bélát zalai főispánná nevezte ki.

Politikai nézetkülönbségek miatt a Szálasi-kormány legelején, 1944. október 27-én, az egységes párti nyilaskeresztes kormányt nem támogató Teleki Béla gróf a főispáni hivataláról mondott le; távozásakor kijelentette, hogy ha a főispáni székből távozik is, azért hűséggel itt marad a vármegyében és küzd azokért a magyar eszményekért, amelyeket nyolcévi főispánsága alatt mindig magaelőtt látott. Távozásakor az újságban Teleki Béla grófról írták azt, hogy mindig a magyar munka politikáját követte, működését számos szociális, egészségügyi és művelődési intézmény, közlekedési úthálózat létrehozatala jellemezte. Oncsaházak, egészségházak, orvos-, jegyzőlakások és iskolák épültek és az épitőmunka a háború ellenére is tartott. Igazi munkás főispán volt, aki fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy a szegénység gondjain segítsen, a hadigondozottak ügyét intézményesen istápolja és hogy az igazság érvényesülésével lelkibékét, összhangot teremtsen ebben a vármegyében.

A német megszállás alóli felszabadulás nyomán a közigazgatás megszervezését a szovjet területi parancsnokságokkal együttműködve úgynevezett nemzeti bizottságok vették kezükbe. Nagykanizsán április 5-én a kommunista párt 4, a szociáldemokraták 4, a szakszervezetek 3 és a pártonkívüliek 4 küldöttjéből alakult meg a helyi Nemzeti Bizottság. Zalaegerszegen a hasonló testület április 12-én jött létre. A megyei közigazgatás első, átmeneti vezetője Briglevics Károly lett, aki már korábban is betöltötte a főispáni tisztséget. volt. Április végén már a kormány által kinevezett főispán lépett hivatalba.

A megye belső részében azonban gyors, erőltetett ütemű ipari fejlődés indult meg. A mezőgazdaságban 1948-ban megalakultak az első gépállomások, ekkor szervezték meg az első állami gazdaságokat, és Nagyfakosban megalakult az első termelőszövetkezet is. A nagyüzemi gazdálkodás elterjesztéséhez azonban nem sikerült megnyerni a mezőgazdasági lakosság támogatását, az nagyrészt kényszer hatására ment végbe. A tagolt felszínen, dombokon, patakvölgyekben nehezebben érvényesültek a gépesítés előnyei. A nemrégiben lezajlott földosztás során termőföldhöz jutott parasztság nem szívesen vitte új tulajdonát a közösbe. Így aztán az ötvenes évek első felében a legtöbb szántóföldi növény terméseredménye elmaradt a harmincas évek átlagától, és zavarok voltak az élelmiszer-ellátásban. Felgyorsult a férfilakosság elvándorlása a segéd- és betanított munkásokat nagy számban igénylő nehézipari beruházásokra. A megye lakossága emiatt is folyamatosan csökkent. Hullámzott a kőolaj-kitermelés is. 1953-ban , 1955-ben már, a szakma szabályait figyelmen kívül hagyó erőltetett termeléssel,  tonna olajat hoztak felszínre. A túlzott igénybevétel a kőolaj-kutak elvizesedéséhez vezetett, s jelentősen visszavetette a következő évek hozamait. Az 1956-ban kibontakozó politikai válság nyomán a megyében szeptemberben működő 129 szövetkezetből az év végére csak 27 maradt.

Egy emberöltő alatt átrendeződött a megye társadalma is. Kialakult egy jelentős számú munkásság, valamint a kornak megfelelő ismeretekkel rendelkező értelmiségi réteg, és felére csökkent a parasztság. A gyors társadalmi változások azonban sok társadalmi, lélektani problémával is jártak. A nyolcvanas évekre mindenesetre Zala megye leküzdötte Magyarországon belüli elmaradottságát, és az ipar, mezőgazdaság, egészségügy, oktatás terén felzárkózott az egyébként ugyancsak gyors ütemben növekvő országos színvonalhoz.

A megye településhálózata aprófalvas szerkezetű. A megye az ország területének 4,1%-át adja, a nyolcvanas évek elején itt élt a népesség 2,9-a, de az ország településeinek 8,3%-a volt itt. A települések sűrűsége 100 km²-enként 6,7, kétszerese az országos átlagnak. A települések átlagos területe viszont csak 14,8 km², nem éri el a felét az országosnak. A megye népsűrűsége az átlagosnál kisebb, 83 fő/km².

A települések elhelyezkedését, formáik kialakulását kezdetben a domborzati, éghajlati viszonyok határozták meg. A völgyekben a csapadékos éghajlat hatására mocsarak alakultak ki. A dombok inkább kínáltak lehetőséget a letelepedésre.

A török hódoltság nagy hatással volt a településhálózat további alakulására. Kanizsa eleste (1600) után környékén a települések elnéptelenedtek, nagy részük megsemmisült. Kanizsától távolabb kis várak sora létesült Egerszeg központtal.

A 18. században az elnéptelenedett területekre svábok, horvátok és szökött jobbágyok települtek be, és a nemesi falvak is fejlődésnek indultak. A 19. században a vasútépítés hatására elsősorban Nagykanizsa és környéke indult lendületes fejlődésnek. A vasútépítésből azonban kimaradt a megye központi része és Göcsej.

Trianon után Nagykanizsa szinte határváros lett, elvesztette korábbi vonzáskörzetének jelentős részét, kedvező közlekedési helyzete is elenyészett. Az 1930-as évek derekán a lispei olajmezők feltárása hozott kedvező változást a dél-zalai térség fejlődésében.

Az egyes települések fejlődésére döntően hatott a helyi közigazgatás is a 19. század második felében. Zalaegerszeg, mint megyeszékhely és Nagykanizsa a környező települések hozzájuk csatolásával rendezett tanácsú megyei várossá vált. Lenti kisközség mint körjegyzőség és földbirtok-igazgatási központ 1919 után lett járási székhely, de jelentősebb fejlődésére csak a szomszédos Novai járás 1950. évi megszűnésévei került sor. Keszthely évszázadokig mezőváros, majd nagyközség volt, és csak 1954-től nyert városi rangot.

A településhálózat alakulásában nagy szerepe volt az 1930-as, majd az 1960-as években végrehajtott községegyesítéseknek, illetve 1946-ban a Balatonfüredi, majd 1950-ben a Keszthelyi, a Sümegi, és a Tapolcai járások Veszprém megyéhez csatolásának.

Az 1960-as évekig a határ közelsége miatt a megye kimaradt az ipari fejlesztések főáramlatából, és a fejlesztések később is csak a két városra koncentrálódtak. 1949–1960 között a községek népessége 5600, 1960 és 1970 között  fővel csökkent, közülük mintegy  fő a megyéből is elköltözött. Zalaegerszeg lakossága viszont 1980-ra , Nagykanizsáé  főre emelkedett, ami az 1960-as adatnál 89, illetve 39%-kal magasabb.

A falvak népességének elvándorlása csak 1980 után mérséklődött. Az elvándorlások, illetve a reprodukció hiánya következtében főleg az amúgy is apró falvak lakossága csökkent. 1986-ban 19 település lakossága már nem érte el a 100 főt sem. 1979-ig a megyében csak Nagykanizsa és Zalaegerszeg volt városi jogállású.

A megyeszékhely, Zalaegerszeg népessége 1986. január l-jén  fő volt. Keszthely 1954-től lett város, lakossága 1986 elején  fő volt. Lenti 1978 végétől, és Zalaszentgrót 1984. január elsejétől lett város.

Zala megyéhez az 1950-es megyerendezés előtt tíz járás (Keszthelyi, Lenti, Letenyei, Nagykanizsai, Novai, Pacsai, Sümegi, Tapolcai, Zalaegerszegi, Zalaszentgróti) tartozott 1946 óta, amikor a Balatonfüredi járást Veszprém vármegyéhez csatolták. A megyerendezéskor Veszprém megyéhez csatolták a Keszthelyi, a Sümegi és a Tapolcai járást, így 1950. március 16-ától hét járás volt Zala megye területén.

Az 1950-es járásrendezés során ezek közül két járás megszűnt (a Novai és a Pacsai), így a tanácsrendszer bevezetésekor öt járási tanács alakult a megyében (Lenti, Letenyei, Nagykanizsai, Zalaegerszegi és Zalaszentgróti).

Ezt követően a járások megszüntetéséig, 1983-ig két további változás történt a megyében. A Letenyei járást 1970-ben felosztották a Lenti és a Nagykanizsai járás között, 1978 végén pedig sor került a tanácsrendszer időszakának legnagyobb megyehetár-módosítására, amikor a Keszthelyi járást és Keszthely városát ide csatolták Veszprém megyétől, és ezzel egyidejűleg a Zalaszentgróti járást beolvasztották a Keszthelyibe. A járások megszűnésekor, 1983 végén tehát a megyéhez négy járás tartozott (Keszthelyi, Lenti, Nagykanizsai és Zalaegerszegi).

Zala megye területén az 1950-es megyerendezés idején két megyei város volt, a megyeszékhely Zalaegerszegen kívül Nagykanizsa. 1983-ig csupán Lenti szerzett városi rangot 1978-ban, de ugyanekkor Keszthelyt a Keszthelyi járással együtt ide csatolták Veszprém megyétől, így 1983 végén a megyében négy város volt.

A tanácsok megalakulásától 1954-ig Zalaegerszeg és Nagykanizsa jogállása közvetlenül a megyei tanács alá rendelt város volt, 1954-től a megye valamennyi városának rangja járási jogú város lett, majd 1971-től egyszerűen város.

Zala megyében a járások megszűnése előtt Zalaegerszeg és Nagykanizsa lett városkörnyékközpont, mindkettő 1977-ben, és mindkettő járási székhely is maradt 1983-ig.

Zala megye járásainak főbb adatai a 2013. július 15-ei közigazgatási beosztás szerint az alábbiak:

Zala megye megszűnt kistérségei(területi beosztás: 2007. szeptember 25., terület és lélekszám: 2007. január 1.):

Zala megye népessége közel 300 000 fő, 2007-es mérések szerint a megye népessége 293.443 fő. A megye lakosságának megközelítőleg 56%-a városlakó, 38%-a pedig valamelyik megyei jogú városban él. A lakosság egyharmada a Zalaegerszegi kistérségben, további 22%-a pedig a Nagykanizsai kistérségben él. Lakónépessége szerint Zalaegerszeg Magyarország 17., Nagykanizsa 20., Keszthely pedig 57. legnagyobb városa. Lakossága alapján Zala megye Magyarország megyéi közül a 16.

A megye legnagyobb nyereségű cégei a 2006-os adózott eredmény szerint (zárójelben az országos toplistán elfoglalt helyezés)

Gazdasági szempontból is jelentős a balatoni halászat és a kis-balatoni nád, amely keresett exportáru.
A kőolajkutatás nyomán több száz meddő olajkút található a megyében, amelyek többsége alkalmas a termálvíz kitermelésére. Ezek helyén többhelyütt idegenforgalmi szempontból igen jelentős gyógyfürdők alakultak ki, például Zalakaroson, Lentiben és Kehidakustányban.

A megye mezőgazdasági termőterületei 58 000 hektárt tesznek ki. 2017-ben őszi árpát 2800 hektáron, őszi vetésű búzát 28 000 hektáron, repcét 15,6 ezer hektáron vetettek. Az őszi árpa 2017-re várható termésátlaga 5,2 tonna, az őszi búza 5,1 tonna, míg a repce 2,6 tonna lehet hektáronként.

Zala megye a magyarországi turisztikai régiók közül a Nyugat-Dunántúl- és a Balaton régiókba tartozik, fő vonzerejét Keszthely és a Balaton harminc kilométeres partszakasza, a Hévízi-tó, az érintetlen természeti területei, a számos gyógyfürdő, a romantikus göcseji táj, az élő népművészet és a hagyományos falusi vendéglátás jelentik. A megye nagy kiterjedésű erdői kiváló túrázási lehetőséget biztosítanak. A megye központja Zalaegerszeg, amely egyben a Göcsej tájegység központja is. Felkereshető nevezetességei az egyedülálló Olajipari Múzeum, a Göcseji Falumúzeum, a Finnugor Néprajzi Park, a Zalaegerszegi Törvényszék (egykori Vármegyeház) épülete, a tévétorony az Alsóerdőn, ahonnan gyönyörű panoráma tárul a környező dombvidékre és a városra. A kultúra rajongóit a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (egykori Zsinagóga) rendezvényei is várják. Göcsej, egy domborzati és néprajzi tájegység, a megye legismertebb része, a Zala, Válicka és a Kerka folyók által határolt vidéken, mintegy hetven községet foglal magába. Középső része a szegek vidéke. Sok helyütt fennmaradtak a népi építészet illetve népszokások emlékei (Böde - Szent Mihály-templom, Nova - Plánder Ferenc Falumúzeuma, Kávás - Népi műemlékház, Zalalövő - Népi műemlékház, Csesztreg - Népi műemlékház, Szent Móric-templom, Nemesnép - Fazsindelyes szoknyás harangláb, Rádiháza - Gutorfölde - 1990-es évek eleje óta méneseiről híres). Hetés szintén egy domborzati és néprajzi tájegység, a Göcsejtől és a Kerka folyótól délnyugatra, részben Szlovéniában. Elnevezése valószínűleg a hetes számmal van összefüggésben. Hagyományosan Hetésnek a történelmi Zala vármegye azon hét települését nevezték („Hetes” → Hetés), amelyek neve háza végződésű volt. Ezek a ma is létező Bödeháza, Gáborjánháza, Göntérháza és Szijártóháza, valamint a ma már nem létező Gálháza, Pálháza és Nyakasháza. Később a Hetés fogalmába a Lendva központú, néprajzilag hasonló területet egészét beleértették. Sík terület, határain egykor árterekkel, mocsarakkal és ingoványos vidékekkel. A környéken neves települései Rédics, Lenti, Lovászi, Gosztola, Lendvadedes és Szentgyörgyvölgy (Hetés és Őrség határa).

A megye gyógyfürdői közé tartozik a Lenti Termálfürdő és Szent György Energiapark, amely az 1970-ben talált 40 fokos termálvízre építettek, mely végül 1978-ban nyílt meg és utána folyamatos fejlesztésen ment keresztül. 2004 júliusában avatták fel a termálfürdő 1340 m2 felületű élménymedencéjét. A lenti fürdő vize Európa szerte ismert 40 000 éves nátrium-hidrogénkarbonátos gyógyvíz, amely mozgásszervi, ízületi, gerinc és hátproblémák kezelésére alkalmas. A gyógyvíz hatását a Szent György Energiapark jótékony földsugárzásai egészítik ki. A gyógyvízhez kapcsolódóan kúraszerűen alkalmazott gyógyászati kezelések is igénybe vehetők. A Kehidakustányban található Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő minősített kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos vízét a kénes gyógyvizek csoportjába sorolták, radont nem tartalmaz. Mozgásszervi betegségek, nőgyógyászati megbetegedések, idegrendszeri bántalmak, bőrgyógyászati problémák ellen ajánlott. A megye további fürdői a Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Hévízen és a Gránit Gyógy- és Termálfürdő Zalakaroson.

A megyét aprófalvas településszerkezet jellemzi.




#Article 113: Misefa (442 words)


Misefa község Zala megyében, a Zalaegerszegi járásban.

A néhány utcából álló kistelepülés a zalai dombok között fekszik, a Principális-völgyben, a Keszthelyi-öböltől bő fél órányi autóútra, Zalaegerszegtől 15, Keszthelytől 30, Budapesttől 208 kilométer távolságra. A községen a 7362-es út húzódik végig.

Misefa valószínűleg a 13. században keletkezett magyar falu, első ismert említése Myxefolva, 1352-ből származik. A településnév minden bizonnyal a magyar Mikse személynév és a falva összetételéből, majd elrövidüléséből jött létre.

Népetimológián alapuló helyi legenda szerint onnan ered a név, hogy mivel a falunak sokáig nem volt temploma, egy nagy diófa árnyékában tartották a miséket, és e fát nevezték volna misefának.

Vályi András 1796-os leírása szerint: „MISEFA. Vagy Miskfa. Elegyes falu Szala Várm. földes Urai több Uraságok, lakosai külömbfélék, fekszik Kapornakhoz nem meszsze, és annak filiája, földgye, és szőleje is középszerű.”

A község kastélyát a 19. században misefai Fábiánics Ignác (1809-1894)

A településen 2006. március 26-án időközi polgármester-választást tartottak, az előző polgármester lemondása miatt.

A település népességének változása:

	 
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 97,8%, cigány 1,78%. A lakosok 73,5%-a római katolikusnak, 4,2% reformátusnak, 1% evangélikusnak, 4,2% felekezeten kívülinek vallotta magát (17,1% nem nyilatkozott).

Az 1940-es évek végéig ez a terület felelt meg Misefa falunak. Hagyományos falu, 100 fő körüli lélekszámmal. A házak életkora, stílusa vegyes képet mutat. Nevezetességei – harangláb, faluház – csak helyi jelentőséggel bírnak.

A Fő utcáról a haranglábnál keleti irányba letérve a Béke utcán találjuk magunkat. Haladva tovább, a Foglár-csatorna hídján átkelve kezdődik a misefai major. A hídról már látható a kastély, és a gyűrű alakú körhalastó, közepén beton emelvénnyel, mely falunapokon koncertek tartására szolgál.

A második világháború után a kastély majorsági épületeit lebontották. Az épületek helyére egyrészt vályogból (vert fal, tömés), másrészt az elbontott épületek tégláiból lakóházakat emeltek az itt lakók. Az ötven-hatvanéves épületek mögött, a hegyoldalban fekszik a falu szépen gondozott temetője. A temető oldalában még áll egy öreg kocsányos tölgy, mely a Zalában valaha gyakori Illír jellegű gyertyános-tölgyesek itteni hírmondója.

A második világháború után közös tanács vezette Misefát és a környező településeket nagykapornaki központtal. Tanácsi döntéssel építési telkeket alakítottak ki Nagykapornak Misefa felé eső része folytatásában, Misefa akkori külterületén (Ország utca nyugati oldala). A telkeken szintes társasházak és családi házak épültek. A terület jellegében, stílusában inkább Nagykapornakhoz, mintsem Misefa régi részeihez hasonló.
Az ezredfordulón a misefai önkormányzat új utcát nyitott az Ország utcától nyugatra, azzal párhuzamosan. A lakóházakkal szemben találjuk a misefai halastavat, mely az elmúlt időszak szárazsága alatt térfogatának mintegy kétharmadát veszítette el. A tavat a Foglár-csatorna táplálja, mely az ezredfordulóra időszakossá vált, az év tél végi és kora tavaszi hónapjainak kivételével száraz a medre. A tó és Nagykapornak közé beszorítva kapott helyet Misefa „szabadidő-központja” (fa játszótér, betonos focipálya, teniszpálya).




#Article 114: Kertész Imre (512 words)


Kertész Imre (Budapest, 1929. november 9. – Budapest, 2016. március 31.) Nobel- és Kossuth-díjas magyar író, műfordító. Önéletrajzi ihletésű, a holokausztról és az önkényuralomról szóló műveiért 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. A Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Az 1955 és 1960 között létrejött írásaiban született meg az 1960-tól 1973-ig írt első regénye, a Sorstalanság gondolati alapanyaga. A kéziratot a Kádár-korszakbeli esztétika nevében a Magvető kiadó visszautasította, ennek a történetéről A kudarc című regényében ír. A Sorstalanság végül 1975-ben jelenik meg először a budapesti Szépirodalmi Könyvkiadónál. Két kisregény, A nyomkereső és a Detektívtörténet után, 1988-ban jelent meg második regénye, a már említett A kudarc, rá két évre pedig a Kaddis a meg nem született gyermekért. Újabb 13 év munkája lett a negyedik regény, a Felszámolás – és ezzel az eddig kertészi életmű egyik része egy tetralógiává alakult, amelynek alapvető kérdése az élet és az emlékezés feszült viszonya. Az életmű másik ága a naplókat, esszéket tartalmazza: a Gályanapló (1992) a Sorstalanság műhelynaplója, esztétikai, filozófiai és misztikus följegyzések – ennek felel meg a Felszámolás párjaként felfogható Mentés másként (2011).

Kertész Imre esszéinek fő problematikája – az eddigi értelmezések tükrében – a totalitarizmus emberének szabadsága. Auschwitz, sőt a történelem lezárhatatlansága, jelesül: „az »Auschwitzon túli« tapasztalat horizontját nem engedi érvényesülni” (Szirák Péter) – a probléma centrális jellegére utal, hogy A száműzött nyelv (2001) című kötetben a Holocaust szót már nagy kezdőbetűvel írja. Ugyanígy fontos az írásaiban megjelenő emberek által képviselt gondolkodásmódok, különböző nyelvi világok kibékíthetetlensége.

Sorstalanság című regényéből maga írt forgatókönyvet, s Koltai Lajos rendezett népszerű filmet, amelyet azonban a kritika vegyesen fogadott.

Műveit számos nyelvre lefordították. Németül összegyűjtött műveit a Rowohlt kiadó gondozza, angolul a Random House, franciául pedig az Actes Sud adja ki.

Temetésére 2016. április 22-én került sor a Fiumei Úti Sírkertben. A temetésen Esterházy Péter és Spiró György mondott búcsúbeszédet. Kertész és felesége síremlékét születésének 90. évfordulójára avatták fel, 2019. november 8-án. A síremléket Kertész Magda elképzelései alapján Czakó Rita és Takács Máté szobrászművészek készítették. A felavató ünnepségen Hegedűs D. Géza és Kelemen Barnabás működtek közre. A síremléken A szeretet megvált. felirat olvasható Kertész egyik feljegyzéséből.

Első regénye, a Sorstalanság, amit 13 évig írt, többévi várakozás és visszautasítások után jelenhetett csak meg, 1975-ben. Sikert előbb külföldön aratott a mű, itthon csak a rendszerváltás után, de főként az irodalmi Nobel-díj átvételekor. A regény főhőse egy kamasz fiú, akit a náci haláltábor szörnyű tapasztalatai érleltek felnőtté, és aki ezért képtelen visszatérni korábbi életéhez. A regény tárgyszerű, már-már dokumentarista stílusa a holokauszt újszerű irodalmi megközelítését tette lehetővé.

A Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) folytatás is, válasz is az első regényre. Későbbi műveiben a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott, tragikus sorsra ítélt egyén sorselemzését adja.

Műveit több nyelvre lefordították. Ő maga németből fordított – többek között Sigmund Freud, Hugo von Hofmannsthal, Friedrich Nietzsche, Friedrich Dürrenmatt, Arthur Schnitzler, Tankred Dorst és Ludwig Wittgenstein műveit ültette át magyar nyelvre.

Az író 2001-ben kéziratainak egy részét a berlini Művészeti Akadémia rendelkezésére bocsátotta, melynek 2003-tól tagja is lett. 2012-ben további 35.000 oldal kézirat, napló és levelezés egészítette ki a 2001-ben átadott anyagot.




#Article 115: Füst Milán-díj (103 words)


A Füst Milán-díjat Füst Milán özvegye, Helfer Erzsébet alapította 1975-ben azért, hogy „erkölcsi elismerést és anyagi támogatást nyújtson azoknak a költőknek és íróknak, akik Füst Milán irodalmi munkásságának szellemében az egyetemes emberi haladás érdekeit magas művészi szinten fejezik ki műveikben…”. A pénzdíjat eddig a Helfer Erzsébet által letétbe helyezett egymillió forint kamatai fedezték, de ez az összeg mára már nem elég: a jutalmat így a Magyar Tudományos Akadémia Füst Milán Fordítói Alapítványa egészíti ki fejenként kétszázötvenezer forintra. A szervezés és lebonyolítás költségeit a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fedezi.

A díjat felváltva kapja évente két író, illetve költő.

Az eddigi díjazottak (nem teljes) listája:




#Article 116: József Attila-díj (300 words)


A József Attila-díj a Minisztertanács által 1950-ben alapított, kiemelkedő irodalmi tevékenységért adományozható, a művészeti középdíjak kategóriájába tartozó állami irodalmi díj. A mindenkori kulturális miniszter az érdekelt szakmai szervezetek véleményének meghallgatásával osztja ki. A magyar irodalom egyik legmagasabb szakmai elismerése.

A József Attila-díj a Baumgarten Alapítvány megszüntetése után a Baumgarten-díj helyét vette át. Eredetileg három fokozatban adták ki; ez a gyakorlat 1977-ben szűnt meg, amikor egységesítették a művészeti díjak összegét. A díjat 1992-ben újjáalapították; az adományozás hatályos rendjét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma egy 1999-es rendelete szabályozza.

A József Attila-díjon kívül a kultúráért felelős miniszter által odaítélhető irodalmi középdíjak még a 35 év alatti, jelentős irodalmi alkotásokat létrehozó vagy fiatal korukhoz képest jelentős irodalmi munkássággal rendelkező szerzőknek adományozható Gérecz Attila-díj, valamint a kiemelkedő prózamű megírásáért vagy kiemelkedő prózaírói életműért adományozható Márai Sándor-díj. Drámaírók is megkaphatják továbbá a színházi területen kiemelkedő munkásságot felmutató művészeknek és művészeti szakembereknek adományozható Jászai Mari-díjat, így részben ez is irodalmi díjnak tekinthető. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere ezen felül 2019-ben saját hatáskörben megalapította a Herczeg Ferenc-díjat, mely Herczeg Ferenc szellemi és irodalmi örökségét méltóképpen képviselő kiemelkedő fikciós vagy dokumentarista jellegű történeti irodalmi – történetírói, történelmi regény vagy történelmi dráma írói – teljesítmény elismerésére adományozható.

Ezzel együtt már öt, az irodalom területén elért kiemelkedő munkásságért adományozható állami középdíj létezik, melyek érdekessége, hogy mindegyik egyfokozatú, fokozati különbség nincs közöttük, pro forma mindegyik egyenrangú mindegyikkel, és egyik elnyerése sem előfeltétele a másik esetleges későbbi adományozásának. Az utóbbi évek díjadományzási gyakorlatából azonban úgy tűnik, nem olyan ritka a több egyenrangú középdíj egymás utáni adományozása sem ugyanazon szerző részére. Fiatalabb szerzők esetében persze természetes módon fordul elő, hogy előtt Gérecz Attila-díjat, majd pályájuk egy későbbi szakaszában esetleg József Attila-díjat adományoznak a részükre, miként ugyanúgy előfordult, hogy valaki előbb Márai Sándor-díjat, nem sokkal később József Attila-díjat is kapott, vagy éppenséggel fordítva.




#Article 117: Kossuth-díj (210 words)


A Kossuth-díj a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismeréséért járó legmagasabb magyar állami kitüntetés, amely Kossuth Lajosról kapta a nevét. Az országgyűlés 1948-ban 1848. március 15. centenáriuma alkalmából alapította. 1990 óta a köztársasági elnök adományozza, általában a miniszterelnök előterjesztése alapján. A díjat rendszerint március 15-én adják át.

Presztízsének megőrzése érdekében a vele járó összeg a Központi Statisztikai Hivatal által évenként számított országos nettó nominál átlagkereset ötszöröse, 50, illetve 100 ezer forintra való felkerekítéssel. A nagydíj összege a díj mindenkori összegének kétszerese, és csak egyéni teljesítmény elismeréséért adományozzák. Megosztott díj esetében a díj összegének fele jár, függetlenül attól, hogy hány személy között osztották meg.

Egyéni díjjal 1992-ben 750 ezer, 1994-ben 1,1 millió, 1996-ban 1,6 millió, 1997-ben 1,8 millió, 1998-ban 2,28 millió, 2012-ben 12,9 millió forintot A jutalomösszeg – megtartva az 1948 óta töretlen hagyományt – adó- és illetékmentes.

Az első díjakat 1948. március 14-én adták át az ország legkiválóbb embereinek, akik hozzájárultak az ország újjáépítésének sikeréhez. Az első időszakban a díj mellé 20 ezer forint járt.

A tudomány, a művészet és az irodalom területén, valamint a szocialista termelőmunkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyeket, csoportokat jutalmazták vele. A minisztertanács adományozta, 1963 óta csupán kulturális és művészeti alkotó tevékenységért ítélik oda.

Alapításakor 2, 1951-től 3, 1953-tól 4 fokozata volt; 1977 óta újból 2 fokozatú. 




#Article 118: Mocsárciprus (204 words)


A mocsárciprus (Taxodium) a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe sorolt ciprusfélék (Cupressaceae) családjában a mocsárciprusformák (Taxodioideae) egyik nemzetsége mindössze két élő fajjal.

Ilyen fák több millió éves maradványait találták meg 2007 nyarán Bükkábrányban. Európa harmadidőszaki barnakőszéntelepei az akkori mocsárcipruserdők hírmondói. Ma élő fajai Észak-Amerika déli részén honosak.

Középnagy vagy nagy fa, tűlevelekkel. Gömb alakú, lecsüngő tobozai éretlenül zöldek, beérve megbarnulnak.

Lombhullató.

Ősszel levelei ragyogó bronzsárgára színeződnek, majd a rövidhajtásokkal együtt hullanak le.

Eleinte lassan nő. Április-májusban virágzik.

Szép légzőgyökereket csak nedves talajon fejleszt – különösen vízpartokon, de a pangó vizet nem szereti.

Őshazája Észak-Amerika délkeleti része. Magyarországon díszfának sokfelé ültetik; 25–30 m magasra nőhet.

]

Alacsonyabb termetű az alapfajnál. Pikkelyszerű levelei nem fésűsen, hanem közel spirálisan állnak.

A pikkelyes mocsárciprus az USA délnyugati részén honos. Tavak mellett, mocsaras helyeken él. 1 cm hosszú levelei ősszel a hajtásokkal együtt hullanak le. A termős virágzatok a mintegy 20 cm hosszú, lecsüngő, sárgászöld színű porzós barkák tövében alakulnak ki.

A mexikói mocsárciprus a Rio Grande völgyétől dél felé Guatemala fennsíkjaiig terjedt el. A másik két Taxodium-fajtól abban különbözik, hogy örökzöld, illetve folyók és patakok partján fordul elő, nem mocsárerdőkben. Az Oaxaca államban található Árbol del Tule a Föld legvastagabb törzsű fája: kerülete 43 méter, legnagyobb átmérője pedig 11,42 méter.




#Article 119: Zalaegerszeg (3613 words)


Zalaegerszeg (németül Egersee, horvátul Jegersek vagy Jagersek; elterjedt rövidítése: „Zeg”) Zala megye székhelye, megyei jogú város. A Zalaegerszegi járás központjaként számos település tartozik a vonzáskörzetébe. Magyarország 17. legnépesebb városa.

Első írásos említése 1247-ből való Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven szerepel.

Kanizsa 1600-as elestét követően nőtt meg szerepe, fokozatosan Zala vármegye központja lett, mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető. Az 1920-as években kezdődött a város fellendülése, Czobor Mátyás polgármester hivatala alatt, közel 40 új utca nyílott, új köztemető, valamint szeretetház, bérlakások sora épült, bővült a közkórház is. 1929-ben Zalaegerszeg megyei jogú város lett.

Egyike Magyarország legvirágosabb, legzöldebb városainak, 2008-ban elnyerte a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának legmagasabb díját, az Arany Rózsa-díjat.

Zalaegerszeg földrajzi koordinátái é. sz. 46.84538° és k. h. 16.84721°. Zala megye székhelye, megyei jogú város. A Nyugat-Dunántúlon, a Zala folyó két partján, az osztrák, szlovén és horvát határtól megközelítőleg egyenlő távolságra (50–70 kilométerre), a Zalai-dombság tájegységben fekszik, a Göcsej kistáj szélén. Átlagos tengerszint feletti magassága 156 méter. A Balaton tőle keletre 45 kilométerre található. Budapesttől való távolsága közúton 213, vasúton 239 kilométer. A legközelebbi autópálya-felhajtó 50 kilométerre van, Nagykanizsa mellett az M7-es autópályára.

A földkéreg vastagsága itt 25-27 km, a litoszféráé 60-80 km. A földtörténet során kiemelkedési és lesüllyedési periódusokban váltakozott a tengeri és a szárazföldi üledékképződés a területen. A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből származó kavicsterületek kialakulása. A pleisztocén során lösz fedett be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon azonban kibukkanhatnak a felső pannon korúak is.

A város a Zalai-dombság északi részén fekszik, három kistáj határán. A délnyugati városrészek már átnyúlnak a Göcsej területére, így ott a változatos kitettségű, erősen szabdalt 200-250 méter magas „hegyek” jellemzőek. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél–délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek.
Az északi és középső rész a tektonikailag előre jelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedő Felső-Zala völgyben foglal helyet. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, baloldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők voltak találhatóak. Az ember tevékenysége azonban majdnem teljesen átalakította őket letelepülésre alkalmasabb formákká.
A keleti városrészek a Kelet-zalai-dombság Söjtöri-hátához kapcsoló kisebb meridionális vonulatokon húzódnak.

A napfénytartam 1950–2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25%-nyiak.

Az évi csapadék mennyisége 800 mm körül alakul. A hótakarós napok átlagos száma 45.

Az agyagos, vályogos részeken adottak a lehetőségek a sűrű vízhálózat kialakulásához, amely Magyarországon a legsűrűbbek közé tartozik. Ezzel összefüggésben a völgysűrűség is igen nagy. Elősegítette a völgyek képződését a laza felszíni kőzet és a terület negyedidőszaki kiemelkedése is.
A domborzat tagoltsága azonban nem kedvezett nagy vízfolyások kialakulásának, így a legnagyobb, a Zala is csak patakméretű Zalaegerszeg környékén. A terület erózióbázisaként ez gyűjti össze a kisebb csermelyek vizét. Megemlíthető ezek közül a Válicka, amely dél felől folyik a Zalába.
A város területén több kisebb-nagyobb tó található. A legjelentősebb az 1975-ben mesterségesen létrehozott Gébárti-tó. Pózva városrészben a kavicsbányák felhagyása után horgásztavakat alakítottak ki.

Zalaegerszeg környékén kétféle növénytársulás jellemző: a völgyekben vízparti rétek, fűz- és égerligetek jellemzőek. A magasabban fekvő területeken gyertyános és kocsánytalan tölgyesek, zalai bükkösök, cseres tölgyesek találhatóak, gyakori még a szelídgesztenye előfordulása is. A város belterületén csak parkok mutatják a régi gazdag erdők emlékét. (Béke-liget, Dózsa liget, Parkerdő)

A Zalai flóratartományhoz kötődő állatállomány nem különbözik a magyar átlagtól, jellemzően nagyvadakból áll (szarvas, őz, vaddisznó) és kevés különleges állatfajnak ad otthont. Gazdasági jelentőséggel bír e vadállomány, mind a vadhús, mind a bérvadászat tekintetében. Híresek a zalai szarvastrófeák, már több világbajnoki érmet kiérdemeltek.

Gyenge minőségű talajok alakultak ki a város környékén, amelyek közül a legjelentősebbek az agyagbemosódásos barna erdőtalajok. Ezen adottság miatt nagy területeket hasznosítanak még a város határain belül is szőlőhegynek, ahol az igénytelenebb fajták megteremnek.

A város levegőminőségét a közlekedés befolyásolja a legnagyobb mértékben, ezen belül is a porszennyezés okozza a legnagyobb problémákat. A nehézipari létesítmények hiánya miatt nem jelentős az ipari eredetű szennyezés. Egyedüliként a MOL helyi olajfinomító üzeme, amely kén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén-oxidok, valamint korom tekintetében jelentős szennyező. A termelés során keletkezett szennyvíz tisztítás után a Felső-Válickába és az Avas-árokba kerül. A MOL tevékenységének folyamatos racionalizálása eredményeként a Zalai Finomítóban 2001-ben megszűnt a kőolaj-feldolgozás, ma már elsősorban speciális bitumenek készülnek itt.

A zajszennyezés szintén a közlekedés a problémák fő forrása az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat elemzése alapján. Az elkerülő utak megépítésével ugyan a belváros terhelése csökkent, de mivel a tranzitforgalom az összes forgalomnak csak 20-30%-át tette ki a probléma végleges megoldására még várni kell. A nagy forgalmú belvárosi útszakaszokon a terhelés csúcsidőben rendszeresen meghaladja a megengedett határértéket. Emiatt folyamatosan napirenden van egy sétálóutcás, csendes belső terület kialakítása a Kossuth utcában és környékén, ez azonban rendkívül nehezen megvalósítható a gyakorlatban, mivel a város észak-dél irányú belső útjai szűkek (jellemzően egyszer kétsávosak és egyirányúsítottak), és a viszonylag sűrű beépítés miatt nem is bővíthetők. A Kossuth Lajos utca a Széchenyi tértől a Kisfaludy Sándor utcáig díszburkolatot kapott, és ezen szakaszon 30 km/h-s sebességkorlátozást vezettek be, valamint korlátozták a parkolási lehetőségeket, melyet a védett öblök és a Berzsenyi – Kosztolányi utcák sarkán megépült új parkolóház vett át. Ez közepes mértékű tehermentesítést jelent a Kossuth utcában és annak környékén lakóknak, azonban vásárlók elvesztését jelent(het)i a főutcán található üzleteknek, ahonnan a külső területeken megnyílt új bevásárlóközpontokba helyeződhet át a tartós cikkek vásárlásának központja.

A város ivóvízellátását 34 kútból oldják meg, amelyek többségéből magas vastartalmú vizet nyernek. A víznyerőhelyek szennyeződés elleni védelme nem kellően megoldott, a jövőben nagy valószínűséggel a mai keleti oldali túlsúly áthelyeződik a nyugati oldalra a kutak elhelyezkedését tekintve. Uniós forrásokat is felhasználva negyvenkét település összefogása nyomán több ütemben modernizálták a szennyvíz- és csatornahálózatot 2004-től kezdve.

A városban a közhasználatú zöldterületek nagysága közel 5 millió m², amely jelentősen meghaladja az országos átlagot. 2007-ben 74 játszótér volt a városban.

Zalaegerszeg két folyó összefolyásánál található, halakban, vadakban gazdag vidék volt. Talán ennek köszönhető, hogy már az i. e. 7. évezredben, a felső paleolitikumban található itt település, amely egész Zala megyében az egyedüli ókőkori lelet. A következő időszak, amikorról maradtak leletek a városban, a rézkor. A régi ruhagyár elhagyott területén felfedezett, az azóta már teljesen befedett Vizsla-patak mellett megtelepedett, lengyeli kultúrához tartozó település ebből a korból datálható.

A vaskorban kelta nyomokra lehet bukkanni, amilyenből Dél-Zala területén sokat, északon alig találni. Ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy Zalaegerszeg ekkor egy fontosabb út mellett állt, és ezt ellenőrizte a kelta lakosság.

Az ezt követő időszakokból származó leletek száma elenyésző, így valószínűleg semmilyen település nem volt ez idő tájt a területen.

A település első írásos említése 1247-ből való, egy a veszprémi káptalan által kiadott oklevélben Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven. 1266-ban IV. Béla a veszprémi káptalannak adta a területet, így Egerszeg először egyházi birtok lett. Mivel a földesúr távol élt a területtől, így a bevételek nem mindig jutottak el hozzá, sokszor a környékbeli nagyurak, elsősorban a Kőszegiek vagyonát gyarapította. A 14. század során Egerszeg a környék legnagyobb települése volt, a legtöbb adót fizette.

Az 1530-as évek felé a város fejlődése megtorpant, mivel folyamatos támadások érték, elsősorban a környező területek földesurai fosztogatták a meggyengült központi hatalmat kihasználva. 1568-ban indult meg a város erődítése a török támadás visszaverése érdekében. A településen vár épült, amelyet elsősorban a környező mocsarak védtek. Az első sikertelen támadás a város ellen az 1570-es évek végén indult. Kanizsa 1600-as elestét követően megnőtt Egerszeg szerepe: a török ellen felépült sok apró zalai végvár irányítását innen szervezték. A települést védő vár azonban nem bizonyult jó védelemnek, egy 1616-os török portya súlyos károkat okozott a városban. 1647 októberében Kerpacsics István zalaegerszegi várkapitány bontatta le és építtette újjá az egyik elöregedett bástyát, majd 1649 szeptemberében egy másik leomlott bástya helyreállítására a gratuitus laborral (ingyenes szolgálattal) tartozó környező falvak lakosságát hajtatta a várhoz katonáival. Egy évvel később pedig Egerszeg híd előtti nagy bástyája, végül 1652 márciusában megint egy bástyája dőlt le, melyet az alapjaitól kellett felépíteni. 1654. június 13-án Eördögh István alispán járt Egerszegen, és azt tapasztalta, hogy a Kaszaháza felőli bástyától induló palánk ledőlőben van. Kerpacsics a várkapitánya volt 1647 és 1657 között; felesége, Buzád-Hahót nembeli csányi Csány Katalin úrnő, csányi Csány Imre és pölöskefői Eördögh Katalin asszony leánya volt. Kerpacsics IStván várnagy és Csány Katalin frigyéből két leány származott: Kerpacsics Katalin, akinek a férje, szenttamási Bertalan István, szenttamási földbirtokos (1673. május 16-án Zala megyei alszolgabíró, majd 1686-ban Vas vármegyei esküdt), és Kerpacsics Dorottya, akinek a férje, nemes Bán István, söjtöri, tófeji, és teskándi birtokos. Végül 1664-ben rövid időre a vár is török kézre került. Más tekintélyes törökverő nemesei között említésre méltó szenterzsébeti Terjék Miklós, aki 1642 és 1646 között egerszegi lovashadnagy volt, valamint ákosházi Sárkárny Gábor, és tarródi és németszecsődi Tarródy Mihály lovashadnagyok is.

A törökök mellett más súlyos terhek is sújtották a lakosságot. A városban többször pusztított pestisjárvány. Emellett az adózás is sokkal kellemetlenebb volt az itt élőknek: mind a kanizsai török, mind a végvári katonák jelentős adóterheket szedtek. Cserébe a földesúri szolgáltatások díjmentesek voltak. Ezt a jogot egy ideig még sikerült érvényesíteni.

Zalaegerszeg mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a 18. századra tehető. Ez idő tájt a megyegyűlések mintegy 75%-át itt tartották. A megye perifériáján lévő település megyeszékhellyé válásának több oka is van. Szerepet játszhatott a történelmi hagyomány, mely szerint hagyományosan Egerszegen tartották a korábbi gyűléseket is, a város a török hódoltság idején fontos megyei központtá vált, ám a legfontosabb érdeme a helynek, hogy a többi Zala megyei várossal ellentétben nem egy uradalom központja volt, így elkerülhetővé vált a helyi földesurak „rátelepedése” a megyegyűlésre. Még egy indok volt a város mellett, hogy a környéken több nagy nemesi család is élt, mint a Heteldyek vagy a Forintosok. Végül Egerszeg 20 600 forintos adománya, valamint a megyeháza (ma a Zalaegerszegi Törvényszék épülete) 1730 és 1732 közötti megépítése egyértelműsítette a város közigazgatási központi jellegét. A sidi Sidy család sarja, idősebb Sidy Pál (fl. 1707–1747), az egerszegi járás akkori alszolgabírája, földbirtokos, a megyének e célra 1729-ben kinevezett építési biztosa lett, aki az építkezéssel járó munkálatok vezetésével és ellenőrzésével, valamint a pénzkezeléssel felügyelt. Az építkezés közben azonban egy kis incidens is történt. Nevezetesen a régi vár területe a veszprémi püspöknek mint a város akkori földesurának tulajdonát képezte, és a vármegye minden szó és kérdés nélkül elkezdte az építést. Acsády Ádám veszprémi püspöknek nem tetszhetett a dolog, de kikötni a vármegyével mégsem akart; megelégedett avval, hogy átirt a megyéhez és szemükre vetette a karoknak és rendeknek, hogy az építésről nem értesítették.

A 18. századi városképre jellemző, hogy egy jó darabig egyetlen kiemelkedő épület a barokkos megyeháza. Az 1760-as években épült az akkor monumentálisnak számító templom, illetve egy kaszárnya kőépülete. Az egyetlen polgári kőházban egy patika működött. A város legtöbb háza azonban továbbra is jellemzően tűzveszélyes, szalmával fedett vályogház volt, így a város történetében sok tűzvész pusztított. 1777-ben a szombathelyi püspökség kezelésébe került a város (addig a Veszprémi püspök fennhatóság alatt volt). A legnagyobb tűzvész 1826. július 18-án és július 29-én volt a városban, a zsúpos és oromtetős házak szinte egy pillanat alatt leégtek. Még ebben az évben Póka Antal mérnök tervei alapján már tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost.

A városban a 19. század elejéig a kereslethez mérten nagyon kevés iparos és kereskedő élt, mivel a földesúr regáléjoga miatt szinte lehetetlenné vált a működésük. Az 1830-as évekre jelentősen megnőtt a városba költöző izraeliták száma, 1836-ra már mintegy 10%-ot tettek ki a zsidó vallásúak az amúgy római katolikus többségű össznépességből, ám ezek a családok se lendítették fel a város kereskedelmét. Így míg a város közigazgatásilag tagadhatatlanul a megye központja volt, gazdaságilag nem lett túl jelentős, a kulturális élet és művelődés terén pedig alig tudott mit felmutatni az akkori székhely: mindössze két elemi iskola működött a mintegy 3500 fős városban. A megye kulturális központjai ekkor Kanizsa és Keszthely voltak, ahova az egerszegiek csak nagy költségek árán juthattak el tanulni.

A reformkorban az újabb politikai változásokat tárgyaló Zala vármegyei közgyűlések többsége Zalaegerszegen zajlott. Az 1848-as forradalomban a városnak viszonylag kevés katonai szerep jutott, a szabadságharcban a város 1848. december 31-ei megszállását követően nagyobb megmozdulás nem történt. A város számára leginkább az a szerepe jutott, hogy a közgyűlések és majd a szabadságharc kitörése után a vármegyei állandó bizottmány ott székelt és onnan irányította a forradalmi ügyeket. 1848. március 21-én Zalaegerszeg város közgyűlése – pesti mintára ideiglenes polgári őrség (nemzetőrség) felállítását határozta el. Többen a közgyűlés tagjai közül azonnal beléptek a nemzetőrségbe, így tett csáfordi Csillagh László, nemes Koppány Ferenc és besenyői és velikei Skublics István. 1848. december 30-án a Zalaegerszeg melletti Bagodot elfoglalták a császári seregek. Csáfordi Csillagh Lajos (1789–1860) zalai első alispán, és egyben az 1848-as zalai állandó bizottmány elnöke az ellenség közeledésének hírére a jegyzővel és a megyei pénztárral együtt Zalaapátiba menekült Zalaegerszegről. 1848 szilveszterén, báró Burits János császári altábornagy csapatai elfoglalták Zalaegerszeget, és levelet írt a Zalaapátiban tartózkodó alispánnak, hogy 24 órán belül térjen vissza a hivatalába a többi tisztviselővel együtt, különben lázadónak tekintik őket. 1849. január elsején Zalaapátiban tartották tanácskozásukat a megyei bizottmány tagjai, és úgy döntöttek, hogyha a személyes biztonságát biztosítják, megengedik a további tevékenységüket, visszatérnek hivatalukba. Erre Burits tábornok boldogfai Farkas Imre (1811–1876) főszolgabíróval ismételten üzent Zalaapátiba, miszerint a személyes szabadságukat meghagyja nekik, de kizárólag akkor, ha azonnal megérkeznek. Az állandó bizottmány tagjai a visszatérés mellett döntöttek; 1849. január 2-án Zalaegerszegre érkeztek.

Alig öt évvel a Kiegyezés előtt, 1861. március 5-én, a Zalavármegyei Gazdasági Egyesület jött létre nyírlaki Tarányi-Oszterhuber József elnöklete alatt. Az egyesület tevékenységét alapító elnökéhez méltóan megszakítás nélkül folytatta a vármegye mezőgazdaságának fejlesztése és a gazdaérdekek védelme terén, úgyanynvira, hogy már 1876. évben Zalaegerszeg főutcáján ingatlannal (kertészeti, gyiimölcsészeti célokra) és saját közgyűlési teremmel ellátott székházzal rendelkezett. Az egyesület különösen súlyt helyezett mindig arra, hogy a kisbirtokosok mezőgazdasági tudását és kultúráját emelje. Az egyesület látta el a törvényhatósági vármegye mezőgazdasági bizottságának teendőit a mezőgazdasági kamarai törvény életbeléptéig és ezen bizottság előadója az egyesület mindenkori titkára volt.

Az 1870-ben hozott községi törvény alapján megszűnt a mezővárosi jogállás, és a volt mezővárosoknak választaniuk kellett a nagyközségi és a rendezett tanácsú városi szervezet között. Az utóbbi nagyobb önállóságot, de egyben nagyobb adóterheket is jelentett, mert a városi közigazgatás többletterheit helyi bevételekből kellett fedezni. Zalaegerszeg a nagyközségi szervezetet választotta, amit sokan súlyos presztízsveszteségként értékeltek a városi rangot választó Nagykanizsával szemben. Végül másfél évtized múltán Tisza Kálmán belügyminiszter erőteljes nyomására a nagyközség képviselő-testülete és adófizetői kérelmezték a várossá alakulást, amit a miniszter azonnal jóváhagyott, és 1885. május 13-án Zalaegerszeg rendezett tanácsú várossá alakult. A 19. század végi helyi közélet fő gondja a megye másik városával szembeni lemaradás behozása volt.

Deák Ferenc szobrát 1879. szeptember 1-jén állították fel, Vay Miklós alkotása. A legelső Deák-szobor volt Magyarországon. A fekete márvány alapzaton álló bronzszobor az ország legsikerültebb Deák-szobra. Az arcmodell is azon kép után van mintázva, amelyet Deák a legjobbnak ismert el. Vay Miklós alkotása a szobor, körülbelül 13 ezer forintba került a talapzattal együtt. A költségekhez a Vármegye Nemesi Pénztára majdnem felerészben járult. Az ünnepi beszédet Svastits Benő zalai alispán mondotta.

Felvetetett Zalaegerszegen 1887. május 1-jén a Zala Megyei Gazdasági Egyesület háza nagytermében a szentiván-zalaegerszeg-alsólendva-csáktornyai vasút útvonala megtervezése. Csengeri Háczky Kálmán (1828–1904), a Zala Megyei Gazdasági Egyesület elnöke, a zalaegerszeg-szentiváni helyiérdekű, vasútügyi érdekeltség végrehajtó bizottságának elnöke is lett. 1890. október 19-én az Ukk–Csáktornya vasútvonal megépítése befejeződött és ezzel a város bekapcsolódott a zországos vasúthálózatba. A nagy zalaegerszegi ünnepségen Baross Gábor kereskedelmi miniszter is jelen volt, akinek fontos szerepe volt a Csáktornya—ukki helyi érdekű vasút létesítése körül.

A nagy fejlesztések közben a város alaposan eladósodott, így Kovács Károly, Zalaegerszeg első polgármestere még ugyanebben az évben (1895) lemondott. 1895. december 12-én Zalaegerszeg Rendezett Tanácsú Város Képviselő-testülete közgyűlésén Botfy Lajost, Zala vármegye eddigi első aljegyzőjét, megyei tiszteletbeli főjegyzőt élénk éljenzések mellett közfelkiáltással, egyhangúlag Zalaegerszeg rendezett tanácsú város polgármesterévé választotta. 1900. június 9-én Botfy Lajos polgármester váratlanul elhunyt. A következő zalaegerszegi polgármester várhidi Várhidy Lajos (1871–1940) lett.  Ő alapította meg a Városszépítő Egyesületet, fasorokat ültetett, megoldotta az utcák szintezését, lejtezését, és próbálta a századelő kívánalmainak megfelelően modernizálni Zalaegerszeget. Tizenhat utca kapott új elnevezést nemzeti nagyjainkról, Várhidy ugyanis élen járt abban, hogy történeti eseményekről vagy személyekről nevezzenek el utakat. Az ő ideje alatt került felavatásra a zsinagóga, ekkor történt a város villamosításának jó része – ami miatt sokan támadták is –, megépült továbbá az evangélikus templom. Rendszerezte a város levéltárát, és sor került az első várostörténeti munka megírására is. 1907 októberében Várhidy Lajos lemondott. 1908 januárjában Árvay Lajos zalai alispán elnökletével volt a városi képviselőknek gyülése, ahol közfelkiáltással megválasztották dr. Korbay Károly ügyvédet zalaegerszegi polgármesternek.

Az Olaszországból származó Morandini család építész, építőmester tagjai Zala megyét választották. Morandini Tamás (1869–1921), Zalaegerszegen lakott és igen nagy presztízzsel rendelkezett. A Morandini család vállalkozói, tervezői pályafutásuk emlékét ma is álló középületek, római katolikus és evangélikus templomok, zsinagóga, egykori városháza, kórházak, laktanyák, lakóházak őrzik a történelmi Zala megyében, Somogyban és Horvátországban.

A 20. század eleje már kevesebb fejlődést produkált, így elmondható, hogy Zalaegerszeg ismét elmaradt a környék megyeszékhelyeitől.

A posta által működtetett zalaegerszegi telefon azonban csak 1904. november 1-én kezdett működni Zalaegerszegen, és 1931. szeptemberében új telefonközpontot adtak át.

Az 1920-as évek során ismét kisebb fellendülés volt tapasztalható a város életében. Ekkor épült meg a postapalota, a vasútállomás, a tűzoltóság épülete, a rendőrségi székház (a mai ügyészség), illetve a Notre Dame-rend kolostora Czobor Mátyás polgármester hivatala alatt. Kissé talán drágán, de Czobor Mátyás enyhítette az első világháború okozta rettenetes lakásínséget a városi bérház és a kislakások építésével; egyben megindította a magánosok lakásépítést tevékenységét azzal, hogy egész sereg házhelyet tett hozzáférhetővé. Az első építkezéseket követte a többi: a modern vágóhíd, a tűzoltólaktanya, az új elemi iskola, a Stefánia ház és az egyéb kisebb nagyobb építkezések. És a megyei, állami tényezők jóakarata mellett Czobor Mátyás kimeríthetetlen lendülete hívta éleire a nagyobbrészt 
állami, vagy más közpénzből létesült intézményeket, épületeket: a rendőrségi palotát, az állomásépületet, a vasutasházakaí, a kulturális intézményeket, a laktanyát, a szanatóriumot, az OTI-szákhá- zat, a postapalotát. 

Udvardi és básti Udvardy Ignác (1848–1920), állami kereskedelmi iskolai igazgatónak a öccse, udvardi és básti Udvardy Vince (1854–1922), városi képviselő-testületnek a tagja, a zalaegerszegi állami főgimnáziumi tanára, Zala vármegye törvényhatósági bizottságnak a tagja. Udvardy Vince fia, dr. udvardi és básti Udvardy Jenő (1880–1941) jogász, a zalaegerszegi ügyvédi kamara elnöke, Zalaegerszeg megyei város tiszti főügyésze, a Zala vármegye közigazgatási bizottságának és a nemesi választmányának a tagja, a Zalaegerszegi Uri Kaszinó elnöke, a zalaegerszegi Munkás és Betegsegélyző Egylet elnöke, a Vármegyei takarékpénztár Rt. ügyésze és igazgatóságának tagja volt. 

A zalaegerszegi református templom, Szeghalmy Bálint tervei alapján, 1942-ben épült erdélyi stílusban, fából és vörös homokkőből, nagy részben gróf széki Teleki Béla Zala vármegye főispánja kezdeményezésével.

A második világháború nem okozott jelentős károkat a városban, igaz, a vasútállomás egy bombatalálat következtében leégett. A legsúlyosabb veszteséget a teljes helyi és környékbeli zsidó közösség, mintegy 1221 fő gettóba zárása, majd Auschwitzba szállítása jelentette. A város német megszállásának végül az 1945. március 28-án érkező Vörös Hadsereg vetett véget. Március 29-én már az egész város a szovjet csapatok kezén volt, akik gyorsan folytatták előrenyomulásukat nyugati felé, illetve a déli olajmezők irányába. Az április elején megalakult Zalaegerszegi Nemzeti Bizottság, első elnökévé Wassermann Frigyes nyugalmazott városi főmérnököt választották meg, akit rövidesen Kovács Károly, a kommunista párt helyi titkára váltott. A Bizottság első intézkedései egyikeként kinevezte Baráth Ferencet polgármesternek és dr. Lendvay Lajos városi tanácsnokot polgármester-helyettesnek.

Az ezt követő időszakban jól megmutatkozott a város lakosságának ellenérzése az új rendszerrel szemben: a helyi MKP szervezete az 1949-ig megtartott választásokon 10% körüli eredményeket ért el, ám a helyi testület élére végül mégis ők kerültek. Az 1947. szeptember 4-én megtartott nemzetgyűlési választásokat a Demokrata Néppárt 59,5%-os eredménnyel nyerte, 1949. május 15-én az országgyűlési választás viszont már a Népfront 98,5%-os győzelmét hozta. 1949. július 2-án iktatták be a város első női polgármesterét, Siklósi Mihálynét.

Az 1950-es évek hozták Zalaegerszeg történetének legkomolyabb változásait. Az első ötéves terv legnagyobb könnyűipari beruházása a zalaegerszegi ruhagyár építése volt, amely elsősorban a szabad női munkaerőre alapozott. Az 1952-ben a környéken felfedezett olajmezők készletét is azonnal elkezdték kitermelni, illetve 1953-ban egy sajt- és vajgyár is épült a városban. Az ipar igényeinek megfelelően fővonalasították a Zalaegerszeg–Zalaszentiván vasúti szakaszt. Az óriási ipari beruházásoknak nagy munkaerőigénye volt, amelyet elsősorban a környékbeli falvakból elégítettek ki. Rövid idő alatt tömegessé vált a környező falvakból naponta történő ingázás, mivel a városban ekkor szinte nem lehetett lakáshoz jutni. Így nem volt ritka, hogy a nyugdíjasokat, inaktívakat, de leginkább az osztályellenesnek tartott személyeket „rávették” arra, hogy költözzenek el a városból.

A nagy ipari fellendülést azonban a városban élők csak visszaesésként élhették meg. Az építőipar csak a nagyberuházások érdekeit szolgálta, így a polgári lakosság lakáskörülményei folyamatosan romlottak. Infrastrukturális beruházások szintén nem történtek a városban, a boltok sorban zártak be, egyre kisebb kínálatot biztosítva a városiaknak.

Az 1956-os forradalomban Zalaegerszeg is tevékenyen részt vett. A megmozdulások 1956. október 26-án kezdődtek, ennek eredményeképp az MDP-vezetők Körmendre menekültek. Ezt követően egészen a szovjet csapatok november 4-ei támadásáig a várost a Forradalmi Tanács irányította.

Zalaegerszegnek évszázadokon keresztül nem volt hivatalos címere. A városi pecsét többször módosult rajzából alakult ki a már 1247-ben álló kápolna és a 18. században épült a plébániatemplom védőszentjét, Mária Magdolnát, ábrázoló címer. Ezt az 1940-es évek végéig több változatban is használták. 1970-ben egy teljesen újat vezettek be, ez azonban sem a címertan követelményeinek, sem a város hagyományainak nem felelt meg. A Városi Tanács 1989-ben megrendelt egy, a tradíciókat követő címert, amelyet 1992-ben fogadtak el Zalaegerszeg Megyei Jogú Város hivatalos címerének.

A mai napig használatos címeren pajzs alakon Mária Magdolna látható, lábai alatt korbáccsal, babérkoszorús jobb kezét védelmezően a 16-17. századi végvárat jelképező stilizált vár fölé nyújtja. Bal karjában vállára fektetve hosszú szárú keresztet tart. A korábbi pecséteken a lábánál találhatunk koponyát is, de a mai címeren a korbács ábrázolásánál maradtak a tervezők. Ezek a szimbólumok Bűnbánó Magdolnára vagy Magdalai Máriára utalnak. A kibontott haja Jézus Krisztus lábának illatos olajjal való megkenésére és hajával való letörlésére utal. A korbács a bűntudat egyik középkori szimbóluma, s ezt jelképezte a koponya is.




#Article 120: Wiki (1706 words)


A wiki (illetve WikiWiki – kiejtése  ill. ) a hipertext rendszerek egyik fajtája, vagy pedig maga a szoftver, ami ennek készítését lehetővé teszi. A wikiwikiweb olyan webhely, amely wiki rendszer szerint, ennek felhasználásával működik, vagyis lehetővé teszi azt, hogy a szerkesztők (vagy általános esetben bárki) a laphoz új tartalmakat adjanak, vagy azon tartalmat módosítsanak. Más szóval a wiki egy olyan program, amelynek számos különböző megvalósítása (szakszóval: implementációja) létezik. Segítségével egész weboldalak is működtethetők (nem feltétlenül lexikon jelleggel), de alkalmazható a hagyományos fórumok helyett is a látogatók tapasztalatainak, véleményeinek strukturáltabb megjelenítésére.

Kitalálója, Ward Cunningham szerint „a legegyszerűbb online adatbázis”; gyakran használják csoportos munkavégzés támogatására, közösségépítésre; példa erre a Wikipédia online lexikon.

A Wiki (nagy W-betűvel) és a WikiWikiWeb megnevezésen általában az első wikirendszert, a Portland Pattern Repositoryt értjük, ezért sokan azt javasolják, hogy általában a wikiket kis kezdőbetűvel írjuk. Néhol a wiki helyett a wikiwiki vagy WikiWiki forma is használatos.

A név maga a hawaii wiki wiki kifejezésből ered, ami „fürgét” vagy „nagyon gyorsat” jelent. A honolului Daniel K. Inouye nemzetközi repülőtéren a terminálok közötti járatokat Wiki Wiki Busnak nevezik, amivel arra utalnak, hogy e járatok gyorsan közlekednek.

A Wiki ezen túl egy elterjedt maori és új-zélandi keresztnév.

Egy WikiWikiWeb lehetővé teszi olyan interneten elérhető dokumentumok létrehozását, melyeket egymással közreműködő emberek tudnak fejleszteni egy egyszerű leíró nyelv segítségével, és ezen lapok egyszerű web-böngészővel megtekinthetőek vagy szerkeszthetőek. Mivel a legtöbb wiki web alapú, ezért a „wiki” szóval általában a „WikiWikiWeb”-ekre gondolunk. Az egyes lapok neve „wikilap”, míg a teljes, kereszthivatkozásokkal teli laphalmazt „a wiki”-nek nevezzük.

A „wiki wiki” hawaii nyelven „gyors”-at jelent, és a lapok létrehozásának és javításának gyorsasága, egyszerűsége a wiki technológia egyik legfontosabb jellemzője. Általában a módosításokat nem ellenőrzi senki megjelenésük előtt, és a legtöbb wiki vagy mindenki számára nyitott, vagy pedig egy nagyobb, az adott wikiben regisztrált közösség számára szerkeszthető. A legtöbb esetben még a regisztráció sem szükséges.

A hagyományos wikikben minden oldalnak két formája van: az egyik, ahogyan a lexikonban megjelenik (általában HTML formában, amit a böngésző jelenít meg), a másik forma pedig amelyben az oldalt szerkeszteni lehet (egyszerűsített nyelven, amelynek szabályai wikiről wikire mások lehetnek).

Ennek oka, hogy a HTML néha igen bonyolult, egymásba ágyazott jelzéseivel és hivatkozásaival nem tenné lehetővé a gyors és egyszerű szerkesztést, és elvonná a figyelmet az oldal valódi tartalmától. Továbbá az is hasznos mellékhatás, hogy a szerkesztők nem képesek használni a HTML oldalak által biztosított „potenciálisan veszélyes” lehetőségeket, mint amilyen a JavaScript vagy Cascading Style Sheets, valamint hogy az oldalak egységes megjelenése biztosítható legyen.

(Idézet Isaac Asimov Alapítvány c. művéből. Fordítás: Baranyi Gyula, 1972)

Egy wiki oldalnak két megjelenése van, a wiki szerkesztési kóddal készült oldal, valamint a HTML által biztosított megjelenítés, amelyből a szerkesztő böngészője varázsol olvasható oldalakat a képernyőre.

Egyes újabb wiki kiszolgálók lehetővé teszik, hogy a látott képbe beleszerkesszen valaki. Ehhez általában ActiveX kontrollra vagy segédszoftverre van szükség, amely a grafikusan megadott formázási utasítást (például „félkövér” vagy „dőlt”) lefordítja HTML utasításokra, amelyek így kerülnek végül a szerverre. Ebben az esetben azok a szerkesztők, akik nem rendelkeznek a szükséges szoftverrel, az oldalt csak a HTML forráskódban tudják szerkeszteni.

A wiki által támogatott formázási instrukciók a felhasznált wikitől függően nagy változatosságot mutatnak. Egyszerű wikik csak a legegyszerűbb formázást teszik lehetővé, míg az összetettebbek támogatják táblázatok, képek, képletek, vagy akár interaktív elemek (mint véleménykutatás vagy játék) felhasználását is. Emiatt jelenleg is folyik egy átfogó wikis jelölési szabvány kidolgozása,  néven.

A wikik igazi hiperszöveg média, navigációs rendszerük nem lineáris. Minden tipikus oldalon számos hivatkozás található más oldalakra. A nagyobb wikiben szinte mindig léteznek hierarchikus navigációs oldalak, de használatuk nem kötelező. A hivatkozásokat speciális jelöléssel adhatjuk meg, ez az ún. „hivatkozási mód”.

Az eredeti Ward's wikiben más wikilapra hivatkozásokat az úgynevezett TeveKezdőbetűkkel vagy WikiSzóval lehetett készíteni: minden szó, ami nagy kezdőbetűvel kezdődik, és legalább még egy nagybetűt tartalmaz, automatikusan hivatkozás lett a szóval megegyező nevű wikilapra. (Azért „teve”, mert a szónak legalább „két púpja van”.) Tehát ha a szövegben a TeveKezdőbetű szó szerepelt, akkor az automatikusan a „TeveKezdőbetű” wikilapra hivatkozott. Mivel normális esetben egy szó közepén nem használunk nagybetűt, ezért ez egy jól, gyorsan, egyértelműen használható hivatkozási módszernek bizonyult.

Azonban a TeveKezdőbetűknek vannak hátrányai:

Emiatt kialakult egy alternatív hivatkozási forma, melyet már a Wikipédia is használ, ez pedig a dupla szögletes zárójelek közé zárt wikilapnév: Teve kezdőbetűk. Léteznek olyan wikik, amelyek egyszerű zárójelet, kapcsos zárójelet, aláhúzást vagy más karaktereket használnak a hivatkozásokhoz. A különböző wiki közösségeket azonban az InterWiki hivatkozási formával lehet összekötni.

A wikiben ugyanúgy hozhatsz létre új szócikket, mint ha hivatkozni kívánnál rá: egy tematikusan kapcsolódó oldalon létre kell hoznod egy hivatkozást; amennyiben ilyen szócikk nem létezik az általad alkalmazott wikiben, akkor a program valahogyan jelzi, hogy ez egy törött hivatkozás. Ha azután ezt a hivatkozást követed, megnyílik a szerkesztő ablak, ahol megírhatod az új oldalt. Ez a folyamat azt is biztosítja, hogy ritkán jönnek létre „árva” oldalak, amelyekre egyetlen másik szócikkben sincs utalás, és így a szócikkek egymásra épülése magas szinten tartható.

A wiki lapjainak túlnyomó többségét bárki szerkesztheti; a legtöbb esetben bejelentkezés sem szükséges. A wikik, általános filozófiájukat követve, inkább könnyítik a hibák javítását, mintsem hogy megnehezítsék az elkövetésüket. Bár visszatetszést kelthet, hogy egy-egy tartalmat szinte akárki szerkeszthet, valójában azonban ez szándékos, és ez a wiki lényege: mindenkinek gyors és egyszerű lehetőséget ad arra, hogy a lap tartalmát javítsa, fejlessze.

Természetesen nem minden ember elég okos és jól nevelt, és előfordul, hogy a változtatás rosszindulatú. A Wiki rendszerek egyik lényege azonban az ilyen rosszindulatú változtatások egyszerű eltávolítása: általában 1 művelettel megállapítható egy változtatás pontos tartalma, és ugyanígy 1 művelettel visszaállítható a tartalom a módosítás előtti állapotra, ha a módosítás nem bizonyul segítő szándékúnak. Ezt a folyamatot segíti elő a minden wikin megtalálható „Friss változtatások” oldal, ami tulajdonképpen az elmúlt időszakban a wikin tett szerkesztéseket listázza. Vannak wikik, amelyek lehetővé teszik az „apróbb”-nak ítélt változtatások kihagyását vagy az automata botok által tett módosításokat.

A változás naplóból két további funkció is elérhető a legtöbb wikiben: a „laptörténet”, ahol megtalálhatók a lap korábbi változatai és a „változtatás” funkció, amely kiemeli a változtatásokat. A laptörténet funkció lehetővé teszi egy oldal korábbi változatainak mentését és az eredeti tartalom esetleges visszaállítását. A változtatás funkcióban nyomon követhető, hogy a változtatás a cikk előnyére vagy hátrányára szolgált. Bármely szerkesztő láthatja a változást, és saját legjobb belátása szerint dönthet az eredeti tartalom esetleges visszaállításáról.

Amennyiben a „laptörténet” oldalon egy elfogadhatatlan változtatás átcsúszik a közösség ellenőrző funkcióján, egyes wikik további ellenőrzési lehetőséget biztosítanak. A Wikipédia az első wiki, amelyben figyelőlistákat lehet összeállítani, egy belső könyvjelző rendszert, amely csak a szerkesztő által érdekesnek tartott oldalak változtatásait rögzíti. A Wikipédia azt is lehetővé teszi, hogy az egy bizonyos méretnél kisebb oldalra (csonk) mutató hivatkozások speciális jelölést kapjanak, így az minden erre az oldalra mutató hivatkozásnál egyértelművé válik.

A legtöbb wiki szélsőséges esetben lehetővé teszi egy oldal szerkesztésének felfüggesztését. Például a Wikipédián található ilyen oldalakat csak az adminok szerkeszthetik, akik fel is oldhatják ezt a védelmet. Ez az eljárás azonban ellentétes a Wiki alapvető filozófiájával, így kerülendő.

Az egyik legfontosabb lehetőség azonban a közösségi kontroll, ami a rosszindulatú (vagy ellenőrizetlen) módosításokat „gyógyítja”. A rosszindulatú módosítást észrevéve azt bárki javíthatja, és mivel azt feltételezzük, hogy sokkal több értelmes, jóakaratú ember van mint ostoba és rosszindulatú, ezért feltételezzük azt is, hogy még az esetleg észre nem vett nem megfelelő tartalmat is egy idő után valaki javítani fogja (és ezt a tapasztalat, illetve a Wikipédia létezése is alátámasztja).

A legtöbb wiki elutasítja a kötelező regisztrációt, mégis szinte minden nagyobb wiki lehetővé teszi a közösség szabályai ellen rendszeresen vétő szerkesztők korlátozását. Ennek leggyakoribb formája a szerkesztő szerkesztési jogának felfüggesztése. Ez elérhető a szerkesztő IP-címének letiltásával. Több internetszolgáltató is él azonban azzal a gyakorlattal, hogy minden bejelentkezéshez más-más IP-címet ad meg, így ezt a tiltást viszonylag könnyű kijátszani.

Kisebb wikikben célravezető az a gyakorlat, hogy egy kitartó  megjelenése esetén hagyják, hogy annyi oldalon garázdálkodjon, amennyin akar, majd távozása után gyorsan visszaállítják az eredeti oldalakat. Ez a taktika azonban kivitelezhetetlen nagyobb közösségek esetében, ezért gyorsabb és drasztikusabb lépésekre van szükség. A változó IP-címekkel kapcsolatban hatékony lehet az önkioldó eltiltás, amely egy bizonyos cím-tartományra szól és egy meghatározott idő után magát feloldja. Ezzel egy megadott időszakon belül a rendszer lehetetlenné teszi a vandál tevékenységét, és felfogásunk szerint ennek elégnek kell lenni az elrettentéshez.

A legtöbb wiki lehetővé teszi a címek alapján történő keresést, ritkán a teljes szövegben is lehet keresni. A keresési funkció teljessége nagyban attól függ, hogy a wiki használ-e adatbázist, vagy nem; az adatbázishoz való indexelt hozzáférés elengedhetetlen a nagyobb wikik gyors kereséseihez. A Wikipédián a „Menj” gomb használatával kereshetjük ki a megadott kritériumoknak leginkább megfelelő lapokat. Ha egyszerre több wikin akarsz keresni, a MetaWiki keresőt kell használnod.

Az első wiki rendszert, a Portland Pattern Repository-t egy informatikus, Ward Cunningham dolgozta ki 1995-ben a célból, hogy informatikusok számára nyilvános szakmai publikációs lehetőséget teremtsen (a faxolást és egyéb kötöttebb lehetőséget helyettesítendő), illetve megkönnyítse és kollektívvá tegye az adatok rögzítését, tárolását, karbantartását és fejlesztését.

A 20. század utolsó éveiben folyamatosan nőtt a wiki technológia elismertsége a magán- és nyilvános ismeretanyag-bázisok fejlesztése területén. Ez a lehetőség adta meg a kezdő lökést Jimbo Walesnek és Larry Sangernek, a Nupedia enciklopédiás projekt alapítóinak, hogy lerakják egy elektronikus enciklopédia alapjait a wiki technológia alkalmazásával: a „Wikipédia” 2001 januárjában indult be. A program eredetileg a UseModWiki szoftverrel működött, de később saját nyílt forrású programjára váltott, amit azóta további wikik is alkalmaznak.

Ma az angol Wikipédia közösség messze a legnagyobb wiki a világon, és a más nyelvű változatok is igen jó helyezéseket érnek el a sorrendben. A második legnagyobb wiki azonban a Susning.nu svéd nyelvű tudománytár, amely a UseModWiki szoftvert alkalmazza. A Wikipédia egyetemes természete fontos szerepet játszott növekedésében, de más wikik nagyon is specializálódhatnak. Egyesek szerint a Wikipédia gyors növekedése a TeveKezdőbetűk elhagyásának köszönhető.

Mivel a wiki alapelve viszonylag egyszerű, többféle megvalósítása létezik, a legegyszerűbb hack változattól, amely csak a legalapvetőbb funkciókat használja, egészen a legbonyolultabb tartalomkezelő rendszerekig. A legtöbb wiki program nyílt forráskódú szoftver, az olyan nagy projektek, mint a TWiki és a Wikipédia szoftver fejlesztése pedig közösen zajlik.

Nehéz meghatározni, hogy melyek a legnépszerűbb wikik, bár bizonyára vezető helyet kapna a könnyed UseModWiki, a TWiki, a MoinMoin és a Wikipédia szoftver. Lásd a Wiki szoftvert a wiki mechanizmusok listájának felsorolásáért.

Az angol nyelvű Wikipédia messze a legnagyobb közösségi wiki oldal

Lásd még: , PHP Wiki, social software

Presentation at Open Cultures conference, June 5 – 6, Vienna.
Available at: 




#Article 121: Wikitravel (185 words)


A Wikitravel útikönyv a világ minden tájáról, mely a Wikipédiához hasonlóan Wiki rendszerű projekt. Célja, hogy olyan nyílt forrású útikönyvet hozzon létre, mely teljes, naprakész, megbízható, és az egész világra kiterjed.

A projekt eredetileg a Wikimédia Alapítványtól függetlenül, Evan Prodromou and Michele Ann Jenkins alapításával indult el 2003 júliusában. 2006-ban a portál magánkézbe került, később megjelentek az oldalon a reklámok, amely a szerkesztői közösség rosszallását váltotta ki. Mindezek miatt 2013 elején a szerkesztők nagy része, köztük az alapítók, átvitték a portál tartalmát a Wikivoyage projektbe, amelyet a Wikimédia Alapítvány felkarolt, így most már az alapítvány által fenntartott projektek egyike.

Jelenleg angol, eszperantó, francia, holland, japán, lengyel, magyar, német, olasz, portugál, román, spanyol és svéd nyelven érhető el. Bár Wiki programnyelvet használnak a szerkesztéséhez és a világhálóra való eljuttatásához, a projekttel nyomtatható útikönyveket is létre kívánnak hozni. A Wikitravelt wikiutazók hozzák létre a világ minden tájáról együttműködve. 

A projekt MediaWikit használ, mint a Wikipédia. A Wikipédiához hasonlóan a Creative Commons Attribution ShareAlike licencét használja. Ez lehetővé teszi többek közt az önálló oldalak könnyebb újranyomtatását. 

A magyar nyelvű oldal 2006 októberében indult, de jelenleg (2016) meglehetősen elhanyagolt.




#Article 122: Wikimédia Alapítvány (514 words)


A Wikimédia Alapítvány (Wikimedia Foundation, Inc., röviden WMF) egy San Franciscó-i székhelyű amerikai non-profit közhasznú alapítvány, amelyet Florida állam törvényeinek megfelelőn hoztak létre, ahol eredetileg működött. Az alapítvány üzemelteti a Wikipédia internetes lexikont és testvérprojektjeit. A comScore adatai szerint az általa üzemeltetett oldalak a világon az ötödik legtöbb látogatót vonzó lapcsaládot alkotják (az első négy a Google, a Microsoft és a Yahoo! oldalai, illetve a Facebook).

Az alapítvány létrejöttét 2003. június 20-án jelentette be hivatalosan Jimmy Wales, a Wikipédia társalapítója, aki addig a Wikipédiát saját, Bomis nevű cége keretein belül működtette.

Az alapítvány célja az emberi tudást mindenki számára szabadon hozzáférhetővé tenni; ennek érdekében számos szabad tartalmú, wikialapú oktatási és ismeretterjesztő projektet üzemeltet, amelyek az interneten ingyenesen elérhetőek, és a bővítésükbe bárki bekapcsolódhat. A több száz nyelven íródó Wikipédia lexikonon kívül található még a Wikimédia-projektek között képgyűjtemény (Wikimédia Commons), többnyelvű szótár és szinonimatár (Wikiszótár), idézetgyűjtemény (Wikidézet), forrásszövegek gyűjteménye (Wikiforrás), főleg oktatási anyagokat tartalmazó könyvgyűjtemény Wikikönyvek, híroldal (Wikihírek) és számos kisebb segédprojekt. Az alapítvány koordinálja továbbá az oldalak alatt futó MediaWiki szoftvert is, valamint számos konferenciát és népszerűsítő rendezvényt szervez.

Az alapítvány létrejöttének bejelentésekor Wales átruházta a wikipedia.com/net/org, és nupedia.com/net/org domainek használati jogait valamint az említett projektekkel kapcsolatos anyagok szerzői jogait, melyeket a Bomis alkalmazottai vagy Wales személyesen készített. A projekteket futtató számítástechnikai rendszereket szintén Wales adományozta az alapítványnak. A  és  domaineket Daniel Mayer szerkesztő adományozta az alapítványnak 2004 júniusában, és a rendelkezésre álló sávszélességet és áramot szintén a Bomis adományozta.

A „Wikimedia” nevet Sheldon Rampton ötlötte ki 2003 márciusában a Wikipedia egyik levelezőlistáján.

Az alapítványnak mintegy 30 fizetett alkalmazottja van, segítségükkel sok tízezer önkéntes működését koordinálja. Bevételeit szinte kizárólag adományokból és egyéb támogatásokból szerzi. A stratégiai döntéseket a kilenctagú kuratórium hozza, amely tagjaiból négyet saját maga jelöl ki, hármat a projektek szerkesztőközössége választ, kettőt a társszervezetek, az utolsó hely pedig Jimmy Wales alapítóé. Az alapítvány működését egy neves szakértőkből álló tanácsadó testület segíti, a szerkesztőközösséggel pedig a kapcsolatot számos, nagyrészt a közösség tagjaiból álló bizottságon keresztül tartja.

A  egy szakértőkből álló nemzetközi hálózat, amelynek tagjai elkötelezték magukat arra, hogy támogassák az Alapítvány működését különböző területeken, úgymint: jog, szervezeti fejlesztés, technológia, eljárás és elérés/terjesztés.  2009 novemberében a tagok a következők voltak:

A Wikimédia Alapítvány minden nyáron megrendezi a Wikimániát, a projektjeiben résztvevők és azok iránt érdeklődők éves konferenciáját. A konferencia a projektek tudományos vizsgálatától a belső koordinációjuk megszervezésén keresztül a kapcsolódó szoftverek fejlesztéséig számos különböző dologgal foglalkozik. Az első konferenciát Frankfurtban tartották meg 2005-ben, a továbbiakat Cambridge-ben, Tajpejben, Alexandriában és Buenos Airesben; a következő Gdańskban lesz.

A Wikimédia Alapítvány az Amerikai Egyesült Államokban működő szervezet; mivel a projektjeinek tartalmát részben (az angol nyelvűek esetében kisebb mértékben, a többi nyelvnél majdnem kizárólag) Amerikán kívül állítják elő, az alapítvány egy társszervezetekből álló nemzetközi hálózatot épít ki, hogy a projektek szerkesztését minden országban egy helyi szervezet támogathassa.

Ezek a társszervezetek nagyrészt a Wikimédia-projektek helyi önkéntes szerkesztőiből szerveződnek, és egy együttműködési szerződést írnak alá az alapítvánnyal, de függetlenek maradnak attól. Az Alapítványt, a Wikimédia-közösséget és a Wikimédia-projekteket különböző módokon támogatják, például adományt gyűjtenek, helyi találkozókat és projekteket szerveznek és népszerűítik a Wikimédiát, a szabad tartalmat és a wiki kultúrát.




#Article 123: John Maxwell Coetzee (530 words)


John Maxwell Coetzee (Fokváros, Dél-afrikai Köztársaság, 1940. február 9. –) Ausztráliában élő dél-afrikai regényíró, irodalomtörténész, kritikus, nyelvész, fordító és esszéista. A nyilvánosság előtt J. M. Coetzee néven szerepel. 2003-ban irodalmi Nobel-díjat nyert. Ma ausztrál állampolgár, Dél-Ausztráliában él. Anyanyelve angol, de beszéli az afrikaanst, a dél-afrikai búr telepesek nyelvét is.

Coetzee a dél-afrikai Fokvárosban nevelkedett. Ügyvéd apja és tanítónő anyja a 17. század körüli holland telepesek leszármazottai voltak. Dédapja Baltazar (avagy Balcer) Dubiel Lengyelországból vándorolt ki a Dél-afrikai Köztársaságba. Coetzee ifjúsága nagy részét Fokvárosban, és a Nyugat-Fokföld tartománybeli Worcesterben töltötte, ahogyan azt a Boyhood (Fiúkor) című emlékiratában leírja. A Fokváros elővárosában, Rondeboschban lévő St. Joseph katolikus főiskolán folytatta tanulmányait. 1961-ben a fokvárosi egyetemen elsőfokú (Bachelor of Arts) diplomát szerzett matematika és irodalom szakon, majd 1963-ban megkapta a középfokú (Master of Arts) végzettséget is.

Az 1960-as évek elején Coetzee Londonban dolgozott az IBM vállalatnál mint számítógép-programozó. Londoni tartózkodásának hatására születik később két fikcionalizált, önéletrajzi tanulmánya: Boyhood: Scenes From Provincial Life (1997), és Youth: Scenes From Provincial Life II (2002).

Annyira kerüli a nyilvánosságot, hogy nem volt hajlandó személyesen átvenni a két angol irodalmi díjat sem, amivel megjutalmazták (Booker-díj). 1963-ban megházasodott, majd 1980-ban elvált. A házasságból egy lánya és egy fia született. Fia 23 éves korában egy baleset következtében meghalt. A tragikus eseménnyel a The Master of Petersburg (1994) című regényében próbált szembenézni. Rian Malan, a Dél-afrikai Köztársaságban született író és újságíró ezt írta róla: Coetzee „…egy majdnem kolostori önfegyelemmel és dedikációval rendelkező ember. Nem iszik, nem dohányzik, nem eszik húst. Hogy formában tartsa magát, nagy távolságokat jár be kerékpárral, és legalább egy órát tölt minden reggel az íróasztalánál, a hét minden egyes napján. Egy kollégája, akivel több mint egy évtizedig dolgozott együtt, állítja, hogy csak egyszer látta nevetni. Az író egy másik ismerőse, bizonyos vacsorameghívásokon megfigyelte, hogy Coetzee egyetlen szót sem szólt ezeken az összejöveteleken.”

Magányt kereső életmódja miatt Coetzee dedikált regényei széles körű keresletnek örvendenek. Amikor ezt Coetzee észrevette, segített az Oak Tree Press' First Chapter Series nyomdai vállalkozás megalapításában, mely az irodalmi nagyok megszabott kiadású, dedikált munkáival igyekszik pénzt szerezni az afrikai árva gyerekek és a HIV/AIDS kiskorú áldozatai számára. Mint állatbarát, gyakran felszólal az állatok érdekében is, sorsuk témája legtöbb művében felbukkan.

Írói pályafutása alatt Coetzee legtöbb regénye nyert valamilyen díjat: 1980-ban a Waiting for the Barbarians megkapta az angol James Tait Black Memorial Prize-t; háromszor a Central News Agency irodalmi díjat (dél-afrikai irodalmi díj); az Age of Iron a Sunday Express Book of the Year jutalmát kapta; The Master of Petersburg című regényt az Irish Times International Fiction Prize díjnyertes könyvvé nyilvánította 1995-ben; megnyerte a francia Femina-díjat, a Geoffrey Faber-emlékdíjat, the Commonwealth Literary Award díjakat is, és 1987-ben a Jerusalem Prize nevű jutalmat az egyéni szabadság érdekében írt munkáiért. Ő volt az első, aki kétszer is megkapta a magas tiszteletben álló angol Booker-díjat: először a Life  Times of Michael K regényéért 1983-ban, majd a Disgrace címűért 1999-ben. Azóta csak az ausztrál Peter Carey részesült ebben a kitüntetésben.

Coetzeet 2005. szeptember 27-én a dél-afrikai kormány az Order of Mapungubwe nemzeti rendjellel tisztelte meg az irodalom érdekében végzett kivételes munkájáért, és nem utolsósorban azért, mert írásaival hozzájárult ahhoz, hogy a Dél-afrikai Köztársaság pozitív értelemben is a világ közvéleménye elé került.




#Article 124: Booker-díj (186 words)


A Booker-díjat francia Goncourt-díj mintájára 1968-ban alapította a Booker élelmiszeripari vállalat. Az irodalmi díj 50 000 ezer fontos pénzjutalommal jár. Az év legjobb olyan angol nyelvű regényét jutalmazzák vele, amelynek írója Nagy-Britannia, Írország vagy a Nemzetközösség állampolgára. (Egy 2013-as döntés értelmében 2014-től bármilyen angol nyelven alkotó író elnyerheti a díjat, ami elsősorban az amerikai írók előtt nyit meg új lehetőséget.) 

A díjat odaítélő zsűri kritikusokból, írókból és akadémikusokból áll. 2002–2019 között a hivatalos elnevezése Man Booker-díj volt, mivel a felajánlott összeget a Man Group befektetői csoport adományozta. A Man Group 2019 elején bejelentette, hogy ez lesz az utolsó év, amikor szponzorálják a díjat. A Crankstart  jótékonysági intézmény jelentkezett, hogy a következő öt évben szponzorálja a díjat. A díj nevét megváltoztatták Booker-díjra.

A „hosszú listát”, amelyen az összes figyelmet érdemlőnek minősített regény szerepel, először 2001-ben hozták nyilvánosságra (addig csak a döntősök nevét jelentették meg a díj odaítélése előtt). Akkor 24 könyvet tartalmazott, 2002-ben 20-at, 2003-ban 23-at. A kiadók ajánlhatnak könyveket a listára, és a zsűri tagjai is választhatnak saját hatáskörben a kiírásnak megfelelő művek közül. 2003-ban 110 kiadói ajánlás volt, és 10-et javasoltak a zsűritagok.

(2003-ra vonatkoztatva):




#Article 125: Font sterling (4287 words)


A font sterling (más néven angol font) az Egyesült Királyság, a koronafüggőségek (Man-sziget, Guernsey, Jersey), a brit tengerentúli területek közül pedig Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek, a Brit antarktiszi terület és a Brit Indiai-óceáni Terület valutája. Jele: £, ISO kódja: GBP; váltópénze a penny, amelyből 100 ér 1 fontot.

Az amerikai dollár és az euró után jelenleg a brit font a világon a harmadik legelterjedtebb tartalékvaluta, az 1700-as évek eleje és 1944 között a világ domináns tartalékvalutájának számított. A font az amerikai dollár, az euró és a japán jen után a negyedik legnagyobb forgalmat lebonyolító pénznem a nemzetközi devizapiacon.

A valuta teljes, hivatalos neve – font sterling – csak hivatalos szövegkörnyezetben és akkor használatos, ha meg akarják különböztetni a többi fonttól. Egyéb esetekben általában a font nevet használják. Azonban a bankközi piacokon van, hogy sterlingnek rövidítik, de mennyiségjelzővel együtt ezt soha nem használják. Tehát azt szokták mondani, hogy Fizetést sterlingben elfogadunk, azt azonban soha, hogy Összesen öt sterlingbe kerülnek. Néha használják a ster. és az stg. rövidítéseket is. Kevésbé hivatalos szövegkörnyezetben lehet találkozni a brit font kifejezéssel is, azonban nem ez a hivatalos neve a valutának. A beszélt angol nyelvben gyakran quidnek nevezik. A szó eredete a valamit valamiért jelentésű latin quid pro quo kifejezésből származik.

A font sterling kifejezés eredetét illetően bizonytalan a helyzet. Egyes források szerint használata az angolszász időkig nyúlik vissza, ekkor az érméket hívták sterlingnek. Ezeket ezüstből készítették, melyekből 240 nyomott egy fontot, így a nagyobb összegű fizetéseknél az értéket font sterlingben adták meg. Ez abban az időben kivételes vagyonnak számított, és egészen a 17. századig nem inflálódott arra a szintre, hogy mindennapos használatba kerüljön. Más források, így az Oxford English Dictionary szerint is a sterling a normannok által Angliában használt, ezüstből készült penny volt, és a kifejezés eredete 1300 körülre tehető. További források szerint az „easterling” szóból keletkezett rövidüléssel, amely szó az akkoriban nagy becsben álló, keleti eredetű ezüstre utalt. Az ezüstötvözet legalább 925 ezred ezüstöt és legfeljebb 75 ezred rezet tartalmazhatott. A sterling kifejezést szélesebb értelemben is használták a megbízhatóság kifejezésére az angol nyelvben.

A font valutajele a fontjel, melynek eredeti alakja ₤ volt két párhuzamos áthúzással, majd később leegyszerűsödött, s így alakult ki az egy áthúzást tartalmazó £ jel. A fontjel, az L eredete a gót L-ig nyúlik vissza, mely a Librae jele, a római £sd egységek neve, melyet a librae, solidi, denarii rövidítéseként használtak a shilling–font–penny időszakban is. Ez volt a briteknél használt pénzek neve még a decimális rendszer előtt, a tizenkettes számrendszert használó időben. A Libra volt a római időkben a súlymérés alapegysége, s ez a szó a latin egység vagy egyensúly szóból származik.

Az angol font ISO 4217 valutakódja is GBP (nagy-britanniai font). Alkalmanként használják még a UKP rövidítést is, azonban ez helytelen. A brit koronafüggőségek saját, az ISO-ban nem szereplő kódokat használnak: GGP (guernsey-i font), JEP (jersey-i font) és IMP (man-szigeti font). Az árakat gyakran pennyben adják meg, így a kereskedők néha penny sterlingre, GBX (néha GBp)-re hivatkoznak, amikor kiírják áraikat.

A brit érmék jellegzetessége, hogy előoldalukon kötelezően mindig az aktuális brit uralkodó képmása szerepel, továbbá nem szerepel rajtuk az ország neve. 1920-ig az ezüst veretek 92,5 % nemesfém tartalommal (sterlingezüst) készültek, 1920 s 1946 között ezüsttartalmuk 50 %-ra csökkent, 1947-től réznikkel (CuNi) készülnek.

A decimalizálás előtt tehát 1 font 240 pennyt ért. A shilling jele s volt, melynek eredete nem a szó első betűjében, hanem a latin solidusban keresendő. A penny d jelének eredete a francia denier-ben, a latin denariusból kialakult szóban keresendő (a solidus és denarius is római fémpénz volt.). A shillinget és pennyt is tartalmazó árat – mint amilyen a 3 shilling 6 penny –3/6 vagy 3s 6d alakban írták le, s kiejtéskor three and six-ként (három és hatként) mondták. Az öt shillinget 5s, vagy még gyakrabban 5/- formában írták le.

Számos érmének volt, és mind a mai napig speciális neve van. Ezek közé tartozik a crown (korona), a farthing (krajcár), a sovereign (uralkodó) és a guinea.

Hivatalosan Pound, vagy Pound Sterling, azaz font, illetve font sterling néven csak a papírpénzt illették, a fonttal egyenértékű aranyérme a sovereign, a guinea szintén aranyérme, 1816-ig verték, értéke 1 font és 1 shilling (21 shilling).

A címletek közötti átváltás nem kevés fejtörést okozott az embereknek, bár elég jól tudták használni a rendszert. Az alábbiakban következik az egyes címletek közötti teljes átváltási táblázat:

A decimalizálás során próbálták az emberek dolgát annyival megkönnyíteni, hogy a decimalizálás előtt és után azonos értékű érméket ugyanakkora méretűre verték. Így az 1971-es 5 pennys érme a decimalizálás előtti 1 shillinges érmével volt azonos méretű, hiszen mindkettő a font huszadrészét tette ki. Hasonló okok miatt volt megegyező méretű a 10 pennys és a 2 shillinges érme, a florin is. Bár a shillingek verését a Királyi Pénzverde 1966-ban beszüntette, egészen az 1990-es évekig voltak forgalomban, hiszen az 5 és 10 pennyst csak 1990-ben, illetve 1992-ben cserélték le kisebb méretű érmékre.

 

(1919-ig 92,5 % ezüsttartalom, 1920-1946 között 50 % ezüsttartalom, limitált Royal Maundy kiadásban vernek 1, 2, 3 és 4 penny érméket, 1947-től újra 92,5 % ezüsttartalommal) 

A tízes számrendszerre történt áttérést követően a font egyetlen váltópénze a penny, ami az előbbinek századrészét éri. (1981-ig a fémpénzeken a new pence (új penny) felirat volt olvasható). A penny jele p; ennek következtében az 50p (£0.50) értékű árát fifty pee-nek, s nem fifty pence-nek (ötven pennynek) ejtették. Ez segítette az áttérést is a tízes számrendszerre történő átálláskor.

Miután az eurót bevezették, a font sterling lett a világon a legrégebb óta használt fizetőeszköz.

A sterling eredete egészen Merciai Offa uralkodásáig nyúlik vissza, aki bevezette az ezüstpennyt. Ezzel Nagy Károly frank király pénzrendszerét másolta le. Nagy Károly rendszerében 240 penny nyomott egy fontot. A font károlyi megfelelője a libra, míg a shillingé az a solidus volt, mely megfelelt 12d-nek. A penny bevezetésekor annak súlya 22,5 szemer tiszta ezüstöt tartalmazott. (Ez nagyjából 1,5 gramm). A penny gyorsan kezdett elterjedni más királyságokban is, és gyorsan teljesen elfogadott érmévé vált a mai Anglia területén.

A korai pennyket színezüstből verték. Minél tisztább volt az anyaga, annál többet ért. Azonban 1158-ban II. Henrik ennél gyengébb, 925-ös (92,5%-os tisztaságú) ezüstből kezdte veretni a pénzt. Ez lett a Tealby penny. Egészen a 20. századig ez volt az elfogadott finomság, s ezt a tisztaságot a valuta után ma is sterling ezüstnek nevezik. A sterling ezüst nehezebben kopott a tiszta (0,999-es tisztaságú) ezüstnél. Az angol érmék 1344-ig majdnem kizárólag csak ezüstből készültek. Ekkor vezették be a sikeressé váló aranyból vert noble-t, azonban 1816-ig továbbra is ezüstalapú pénz volt a sterling. V. Henrik (1413–1422) uralkodása idején lecsökkentették a penny tömegét. Először 15, majd 1464-től 12 gramm lett a törvényes fizetőeszköz.

VIII. Henrik és VI. Eduárd uralkodása alatt az ezüstpenny gyorsan veszített értékéből. Azonban 1526-ban a fontot újraértékelték, innentől 5760 grain (kb. 373 gramm) ezüsttel volt egyenértékű. 1544-ben új ezüstpénzt hoztak forgalomba, melynek csupán egyharmad része volt ezüst, a többi réz. Így a pénz finomsága 333-as (avagy 33,3%-os) lett. A valóságban így fakóbb színű rézérmét hoztak forgalomba. 1552-ben új, sterling ezüstből vert ezüstérmét bocsátottak ki. Azonban a penny tömegét 8 grammra csökkentették, ami azt jelentette, hogy 370 gramm sterling ezüstből 60 shillinget tudtak verni. Ezt az ezüststandardot nevezték 60 shillinges szabvány-nak. Egészen 1601-ig ezt a rendszert használták, mikor is a 62 shillinges szabvány váltotta fel, ennek következtében a penny tömege 7  szemer lett. Ezen időszak alatt az aranyérme mérete és értéke is észrevehetően változott.

A 19. század folyamán és a 20. század elején számos más ország is áttért az aranystandard használatára. Ennek hatására az egyes valuták közötti váltóárfolyamot azok aranytartalma határozta meg. 1 font sterling 4,85 amerikai dollárt, 4,89 kanadai dollárt, 25,22 francia frankot (és ugyanennyi, a Latin Monetáris Unióhoz tartozó más valutát), 20,43 német aranymárkát vagy 24,02 osztrák–magyar koronát ért. Az 1865-ös Párizsi Nemzetközi Monetáris Konferenciát követően elkezdtek az Egyesült Királyságnak a Latin Monetáris Unióhoz történő csatlakozásáról vitatkozni, melynek a végén egy királyi döntés oldotta meg a kérdést.

A sterlinget a Brit Birodalom nagy részén használták. Egyes helyeken helyi pénzzel együtt volt forgalomban. Például az aranyból készült sovereign a kanadai dollár használata ellenére hivatalos fizetőeszköz volt. Számos gyarmat és domínium sajátjának ismerte el a fontot. Ezek közé tartozott Ausztrália, Barbados, Brit Nyugat-Afrika, Ciprus, a Fidzsi-szigetek, az Ír Szabadállam, Jamaica, Új-Zéland, Dél-Afrika és Dél-Rhodézia. Néhányan létezésük alatt végig megtartották a paritásos árfolyamot a sterlinggel, (például a dél-afrikai font), mások azonban az aranystandard végeztével eltért a paritásos árfolyamtól (például az ausztrál font). Ezek és más, a sterlinghez kötött valutájú országok alkották a sterlingövezetet.

Egy 1940-ben, az USA-val kötött megállapodás alapján 4,03 dollár = 1 font szinten rögzítették a dollár árfolyamát. Ez érintetlenül fennmaradt a második világháború alatt végig, s ezt az árfolyamot rögzítették a Bretton Woods-i rendszerben is. A folyamatos gazdasági nyomás hatására több hónapos cáfolatot követően a brit kormány 1949. szeptember 14-én 30%-kal leértékelte a fontot, s ezt követően 1 fontért csak 2,8 dollárt kellett adni. Ennek hatására több más valuta is vesztett a dollárral szemben értékéből.

Az 1960-as években a magas dollárátváltási árfolyam miatt a font ismét nyomás alá került. 1966 nyarán a font árfolyamának a devizapiacon érzékelt esése hatására Wilson kormánya kibővítette az árfolyamsávot. A megszorítások közé tartozott az is, hogy a turisták fejenként legfeljebb 50 fontot vihettek magukkal külföldre. Ezt a korlátozást 1979-ben törölték el. A fontot 1967. november 18-án ismét leértékelték, ekkor 2,4 dollár ért egy font sterlinget.

Feketeszerdán az addigi 10%-os kamatok 15%-ra emelkedtek. Ekkor esett a font az ERM által meghatározott árfolyamsáv alá. Ekkor egy fontért 2,20 márkát adtak. Az alacsonyabb GBP/DM átváltási árfolyam támogatói azzal védekeztek, hogy az olcsóbb font élénkíti az exportot, és az 1990-es évek gazdasági fellendüléséhez is hozzájárult. 2005 eleje óta a £/€ átváltási árfolyam visszatért egy nagyjából £1.00:€1.46 átlagos átváltási árfolyami szintre, mely megegyezik a 2,85 DM-es árfolyammal.

Az Európai Unió tagjaként az Egyesült Királyság is bevezetheti törvényes fizetőeszközként az eurót. Azonban ez a kérdés az euróövezet elődjébe, az Európai Monetáris Rendszerbe történt belépésnél (lásd feljebb) megválasztott rossz átváltási árfolyam miatt még sokáig politikai viták tárgya marad. Mikor a pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a valutaövezethez történő csatlakozást a belátható jövőben nem tartja valószínűnek, erre Gordon Brown miniszterelnök azt válaszolta, hogy mind Britanniának, mind Európának ez a legmegfelelőbb döntés.

Tony Blair volt miniszterelnök kormánya elkötelezte magát a kérdésben kiírandó népszavazás mellett. Ezen arról kellett volna döntenie a lakosságnak, hogy a két terület megfelel-e egymásnak az öt gazdasági teszt alapján. Mielőtt az Egyesült Királyság bevezetné az eurót, ezen a belső próbán kívül meg kell felelnie az EU konvergenciakritériumainak (maastrichti kritériumok) is. Jelenleg az ország éves kormányzati deficitjének a GDP meghatározott hányadánál magasabb a mértéke. 2005 februárjában a brit állampolgárok 55%-a a valuta bevezetése ellen volt, s a lakosság 30%-a szimpatizált az elképzeléssel. A font feladása azért okoz ekkora vitákat az országban, mert a brit szuverenitás egyik jelképének számít, és mivel a kritikusok véleménye szerint az optimálisnál alacsonyabb kamatokhoz vezetne, ami pedig rosszat tenne a brit gazdaságnak. A BBC által 1000 ember megkérdezésével 2008 decemberében végzett felmérés eredménye az lett, hogy a megkérdezettek 71%-a ellenezné, 23%-a támogatná, hogy az ország az egységes valutaövezethez tartozzék. A válaszadók 6%-a bizonytalan ebben a kérdésben.

A font az euró létrehozását követően nem lépett be az ERM második szakaszába. Dániának és az Egyesült Királyságnak egyedi, az euróövezeten kívülmaradási joga van. A valóságban majdnem az összes többi EU-tagállam csatlakozott az euróövezethez.

A Skót Konzervatív Párt úgy véli, az euró bevezetésének hatására megszűnnének a külön skót bankjegyek, mivel az Európai Központi Bank nem engedélyezi nemzeti vagy regionális bankjegyek forgalomba hozatalát. A Skót Nemzeti Párt nem tekinti ezt meghatározó témának, mivel a független Skóciának önálló, megkülönböztethető érméi lennének. Ennek a pártnak programpontjai között megtalálható az euró bevezetése.

Bár a font és az euró nincsenek egymáshoz rögzítve, gyakran megfigyelhető, hogy a két valuta árfolyama együtt mozog. Ez a korreláció azonban 2006 közepén gyengült. Az inflációs félelmek miatt a Bank of England 2006 végén és 2007-ben kamatot emelt, melynek következtében 2003 januárja óta ekkor lett a legerősebb az euróval szemben. Ennek hatása volt más árfolyamokra is, így például a dollárral szemben 15 év alatt a legmagasabb, 1 font = 2 dollár árfolyamot érte el. Erre 1992 óta nem volt példa. Azóta a font a világ más valutáihoz hasonlóan tovább erősödik a dollárhoz képest, és 2007. november 7-én 26 éves csúcson, 2,11610 dolláron kereskedtek a brit fizetőeszközzel. Azonban 2007 vége óta a font az euróhoz viszonyítva jelentős mértékben gyengül, bár nem olyan meredek ez a gyengülés, mint ami a dollár esetén megfigyelhető. Ennek eredményeképp 2008 áprilisában 24 év óta először esett a valuta jegyzése az 1,25 eurós szint alá.

A folyamat alatt a BoE saját hatáskörében teremtett pénzt, melyekkel kormányzati kötvényeket, banki hiteleket és jelzáloghiteleket vásárolt meg a piacon. A kezdeti elképzelések szerint a folyamat során a bank új bankjegyeket bocsátott volna ki, azonban végül csak számlapénz jött létre, ami így nem került ki a mindennapi forgalomba. Az eredetileg tervezett összegnek a duplájára, 150 milliárd font kibocsátására kapott a bank engedélyt Alistair Darling pénzügyminisztertől. A három hónaposra tervezett folyamat végeredményét csak hosszú távon lehetett érzékelni.

A BoE bejelentése szerint az intézkedés célja az infláció 2% fölött tartása volt. Mervyn King, a bank igazgatója szerint nem volt erre más megoldás. A jegybanki alapkamat mértéke akkor történelmi mélyponton, 0,5%-on állt. Nagyon valószínűtlennek tartotta, hogy ezt a szintet tovább csökkentsék.

A VIII–13. század között az ezüstpenny volt a meghatározó, és gyakran az egyedüli, forgalomban lévő érme. Bár néha használták a penny váltópénzeit is (lásd farthing és félpennys), a kisebb értékek kiegyenlítésekor gyakran szedtek egy pennyt két vagy több egyenlő, kisebb részre. Nagyon ritkán vertek aranypénzt. Ezek értéke 20 ezüstpennyével egyezett meg. 1279-ben bevezették a 44 ezüstpenny értékű groatot, majd 1344-ben a fél groatot. Ugyanebben az évben került sor a 6/8 értékű noble bevezetésére, mely a sikertelen florint váltotta fel. Ekkor került forgalomba és fél- és negyednoble is. Az 1464-es reformok során mind az arany-, mind az ezüstpénzek értékét csökkentették, A noble súlya változatlan maradt, értéke azonban 10-re nőtt, s bevezették a régi noble névértékén az új, angel nevű érmét.

VII. Henrik uralkodása idején, 1487-ben vezették be a shillinget majd ezt követően sovereign néven 1489.ben a fontot. 1526-ban számos új névértéken, néven bocsátottak ki aranyérméket. Ezek közé tartozott a korona és a félkorona. Ezek értéke 5 és 2/6 volt. VIII. Henrik (1509-1547) uralkodása idején nagymértékű leértékelés zajlott le, ami tovább folytatódott VI. Eduárd idején (1547-1553) is.Ezt 1552-ben abbahagyták, és úkój, ezüstből vert érmesorozatot bocsátottak ki. Ezek közé tartozott az 1d, a 2d, a 3d, 4d, 6d, 1/-, 2/6, 5/- címletek. I. Erzsébet uralkodása alatt (1558-1603) vezették be az ezüstből készült ¾d és 1½d címletű érméket. Ezek a névértékek nem bizonyultak hosszú életűnek. Az aranyérmék közé tartozott a félkorona, a korona, az angel, a félsovereign és a sovereign. Szintén Erzsébet uralkodása alatt került sor az első, lovat ábrázoló, recézett szélű érme kibocsátására.

Mikor VI. Jakab skót király került az angol trónra, új aranypénzeket vezettek be. Ezek közé tartozott a spur ryal (15/-), a unite (20/-) és a rose ryal (30/-). 1619-től a laurel 20-at ért. Ekkor vezették be az első, nemesfémtartalommal nem rendelkező érméket is. Ezeket ónból és rézből készítették. Ilyen volt például a farthing. A rézből készült félpennys I. Károly idején került bevezetésre. Az angol polgári forradalom idején számos, az ostromlott területeken használt pénzrendszer jött létre, néhány eléggé érdekes címletekkel.

A királyság 1660-as visszaállítását követően megreformálták a pénzrendszert, s 1662-ben abbahagyták a kalapáccsal készített érmék forgalomba hozatalát. A guineát 1663-ban vezették be, amit nem sokkal később a ½, 2 és 5 címletek is követtek, Az ezüstpénzek között szerepelt az 1d, 2d, 3d, 4d és 6d, 1/-, 2/6 és 5/- címlet. A 18. században végbement nagyarányú ezüstkiáramlás hatásaként lecsökkent az ezüstpénzek előállítása. Az 1750-es éveket követően nem bocsátottak ki félkoronást és koronást, a 6 pennys valamint az 1/- előállítását pedig az 1780-as években hagyták abba. Erre válaszul 1797-ben bevezették a rézből készült 1 és 2 pennys érméket, valamint a ⅓ guineat. (7/-) Ezek közül csak a rézpenny maradt meg sokáig.

Az ezüstpénzek hiányának csökkentése érdekében 1797 és 1804 között felülbélyegzett spanyol dollárt, és gyakran spanyol és spanyol gyarmati realt bélyegeztek fölül, s így hozták ezeket forgalomba az Egyesült Királyságban. Erre a bélyegre a király arcmását rakták. 1800-ig ezek közül 8 real 4/9 fontot ért. Ezt követően 7 real értéke 5/- volt. Ezt követően a Bank 5/- értékű ezüstzsetonokat vert, melyek alapja a spanyol dollár volt. 1811 és 1816 között kerültek forgalomba az 1/6 és 3/- címletű pénzek.

Az első világháború idejére fel függesztették a fél sovereign és a sovereign forgalomba hozatalát. Az aranystandard ismételt bevezetését követően sem nőtt jelentős mértékben zeknek az érméknek a forgalomban betöltött szerepe. 1920-ban az 1552 óta érvényben lévő .925-ös finomságon nyugvó ezüststandardot .500-as standardra cserélték fel.1937-ben a nikkel és a sárgaréz keverékéből készített 3d került forgalomba, s ezt hét évvel követően verték az utolsó 3d érmét ezüstből. 1947-en a még használt ezüstpénzek helyett is kupronikkelből vert érméket hoztak forgalomba. Az infláció miatt 1956-ban abbahagyták a farthing verését, s 1960-ban vonták ki a forgalomból. A decimálásra való előkészületek jegyében 1969-ben bevonták a félpennys és félkoronás érméket.

Az első decimális érméket 1968-ban hozták forgalomba. Kupronikkelből készült 5p és 10p érméket vertek, melyek a forgalomban az 1/- és 2/- érmékkel voltak egyenértékűek. A körbe foglalt egyenlő oldalú hétszög alakú 50p érme 1969-ben váltotta fel a 10/- címletű bankjegyet. A decimalizálás akkor ért véget ténylegesen, mikor 1971-ben bevezették a bronz ½p, 1p és 2p érméket, és kivonták a forgalomból az 1d és 3d érméket. A 6d 2½p értéken egészen 1980-ig forgalomban maradt. 1980-ban eltűnt az új felirat az érmékről, és bevezették a 20p névértékű érmét. Ezt az £1 1983-as bevezetése követte. Ebben az évben vertek utoljára ½p érmét, ami 1984-ben került ki a forgalomból. Az 1990-es évek folyamán a bronzot felváltotta a rézzel bevont acél, és ebben az évtizedben csökkentették az 5p, 10p és 50p érmék méretét. Az 5p értéken forgó régi 1/- érméket 1991-ben vonták ki a forgalomból. Ekkor csökkent az 5p mérete is. 1993-ban hasonló körülmények között került kivonásra a forgalomból a 2/- névértékű érme. A bimetális brit kétfontost 1998-ban vezették be.

Jelenleg a legrégebb óta forgalomban n lévő érmék az Egyesült Királyságban az 1971-ben forgalomba került, rézből készült 1p és 2p érmék. A decimalizálást megelőzően 100 évesnél is régebbi érmék is forgalomban voltak, és ezek összesen öt különböző uralkodó portréját ábrázolták.

Az 50 pennys emlékérmét 2010-ben új formában bocsátják ki. A fej oldalán egy magasugró látható. Az érmére a 2012-es olimpia alkalmából pályázatot írtak ki, amelyet egy 9 éves kislány, Florence Jackson nyert meg.

Az első sterlingbankjegyeket nem sokkal 1694-es megalapítását követően a Bank of England bocsátotta ki. A bankjegyek értékét rögtön a nyomtatása után írták rá. 1745-től £20 és £1000 közötti névértékben nyomtatták ezeket. 1759-ben a 10, 1793-ban az 5, majd 1797-ben a 2 fontos címlet került forgalomba. A napóleoni háborúk végét követően a két legkisebb címletet kivonták a forgalomból. 1855-től egységes alakban nyomtatták a papírpénzeket, ekkor £5, £10, £20, £50, £100, £200, £300, £500 és £1000 volt forgalomban.

A Bank of Scotland 1695-ben kezdett el bankjegyeket nyomtatni. Bár a továbbiakban is a skót font maradt Skócia valutája, ezeket 100 font értékiig átváltották sterlingre. 1727-től a Royal Bank of Scotland is pénzkibocsátási joggal bírt. Mindkét bank nyomtatott guineaben és fontban denominált bankjegyeket is. A 19. század elejétől lehetővé vált, hogy Skóciában egy fontos bankjegyet is nyomtassanak. Erre Angliában nem volt lehetőség.

A sterling használatának 1825-ben történt, Írországra vonatkozó kiterjesztését követően először a Bank of Ireland, majd később más ír bankok is sterlinget kezdtek nyomni. A nyomatok között voltak olyan érdekes címletek is, mint a 30/- és a £3. A legnagyobb címletű, itt nyomtatott bankjegy a 100 fontos volt.

A Bank of England 1964-től bocsát ki ismét £10 névértékű bankjegyeket. 1969-ben a 10/- papírpénzt felváltotta az 50p névértékű fémpénz. Ez már a decimalizálásra való áttérés jegyében történt. A 20 fontost a Bank of England 1970-ben, az 50 fontost pedig 1982-ben kezdte el ismét kibocsátani. Az £1 névértékű érme 1983-as bevezetését követően az ugyanilyen névértékű papírpénzt 1988-ban kivonták a forgalomból. Ezeket a lépéseket a skót és ír bankok is követték, csupán a Royal Bank of Scotland bocsát ki a továbbiakban is ilyen címletű pénzt.

A Bank of England 2011. november 2-án új 50 fontos bankjegyet kibocsátottak ki. A bankjegyen Matthew Boulton és James Watt képe szerepel.

Az angol jog komplikáltan (és kissé archaikusan) fogalmazza meg a törvényes fizetőeszköz (legal tender) mibenlétét. A törvényes fizetőeszközt ugyanis nem kötelező, csupán javallott elfogadni, ugyanis az adóst nem lehet beperelni, ha egy követelést törvényes fizetőeszközzel próbált meg kielégíteni. Eszerint a törvényes fizetőeszközt elfogadni nem kötelező, de a vele való fizetés törvényileg nem támadható.

A jogalkalmazás szempontjából ez azt jelenti, hogy vásárláskor az eladó elutasíthatja a font sterling elfogadását, hiszen amíg a vevő nem veszi birtokba az árut, addig nem is áll fenn vele szemben az eladónak követelése (például a még csak kiszemelt bútordarabot nem kötelesek font bankjegyért eladni lakberendezési áruházban). Ha már megtörtént az áru birtokba vétele (a bútor hazaszállítása), akkor az eladónak font sterlingben fennálló követelése jön létre a vevővel szemben (kiállítja a számlát). Ha ennek törvényes fizetőeszközben való kielégítését nem fogadja el (nem fogadja el az odanyújtott bankjegyet), a vevőtől nem követelhet másfajta fizetőeszközt (például bankkártyát), azaz egyfajta „indirekt” elfogadási kényszer áll fenn. (Ezzel szemben áll a törvényes fizetőeszköz magyarországi státusza, melyért az eladó köteles eladásra szánt termékét átadni, vagyis nem mérlegelhet, hogy adott esetben forintért el kívánja-e adni az árut vagy sem.) Más fizetőeszközök elfogadása egyedi alku tárgya.

Abban az esetben, ha a vevő például egy étteremben fogyaszt, és font sterlingben állítják ki neki a számlát, akkor a vevő a Bank of England bankjegyeivel mint törvényes fizetőeszközzel jogszerűen egyenlíti ki a számlát. Ha ezt a pincér nem fogadja el, jogi úton nem kényszeríthet ki más fizetési módot. Amennyiben a vendég hitelkártyával kíván fizetni (amely nem törvényes fizetőeszköz), a pincér beleegyezése esetén jogszerűen jár el. Ha a pincér elutasítja ezt, akár jogi úton is követelheti, hogy a vevő a követelést törvényes fizetőeszközben elégítse ki.

További érdekesség, hogy a vevő nem követelhet visszajárót, hanem a követelést pontosan köteles kielégíteni. Az ettől való eltérés egyedi alku tárgya. Ez persze nem jelenti azt, hogy Nagy-Britanniában egyáltalán nem adnak visszajárót, de a vevő nem hivatkozhat a követelés ki nem fizetése esetén arra, hogy nem tudnának neki visszaadni. Magyarul a vevőnek kell törekednie a pontos összeg kifizetésére, nem az eladónak arra, hogy tudjon visszaadni. Az eladók néhány területen jellemzően élnek is ezzel a jogukkal, pl. a közlekedési társaságok üzletszabályzataiban is megtalálható a pontos összeget fizess, visszajárót ne várj (pay the exact fare, no change given) elvre való utalás a járművön, járművezetőtől való jegyvásárlás esetén.

A fenti jogértelmezés azért fontos, mert az Egyesült Királyság közigazgatási egységeiben nem egységesek a törvényes fizetőeszközök.

Az egy- két- és ötfontos érmék értékhatár nélkül, a font alatti névértékű érmék csak bizonyos értékhatárig törvényes fizetőeszközök a királyság egész területén, kivéve a koronától függő területeket (Crown dependencies).

Angliában és Walesben a font sterlingre szóló Bank of England bankjegyek értékhatár nélkül törvényes fizetőeszközök. Más (skót, északír) bankok által kibocsátott pénzjegyek (pontosabban váltók) elfogadása egyedi alku tárgya, ezért előfordulhat e jegyek visszautasítása.

Skóciában nincs törvényes fizetőeszköz. Három skóciai székhelyű zsíróbank, a Bank of Scotland, a Royal Bank of Scotland és a Clydesdale Bank bocsát ki a bankjegyekre nagyon emlékeztető pénzjegyeket, de ezek valójában lejárat és kamat nélküli váltók, melyeket a forgalomba hozottal azonos névértékű Bank of England kibocsátású, külön erre a célra gyártott, egymillió font sterling címletű bankjegy letétbe helyezésével kell fedezni. A Bank of England bankjegyei mellett e váltókat is használják a köznapi pénzforgalomban. A váltók elfogadása Skócián belül és kívül is egyedi alku tárgya, ezért előfordulhat elutasításuk. Lásd skót font.

Észak-Írországban sincs törvényes fizetőeszköz. Az itt székelő négy legnagyobb zsíróbank: a Bank of Ireland, a First Trust Bank, a Danske Bank (ex Northern Bank) és az Ulster Bank szintén bocsát ki a fentiekhez hasonló váltókat, melyek itt is a Bank of England bankjegyeivel forognak együtt. Az északír bankok által kibocsátott váltók elfogadása is egyedi alku tárgya mind Észak-Írországban, mind a királyság többi részén.

A brit koronafüggőségek megfelelő hatóságai (Jersey-n a Tresury and Resources Department, States of Jersey, Guernsey-n a Treasury and Resources Department, States of Guernsey, Alderney-n a Government of Alderney, Man szigetén az Isle of Man Treasury) saját font sterlingre szóló államjegyeket, illetve érméket hoznak forgalomba, és ezek törvényes fizetőeszközök a maguk területén. A helyi kibocsátású bankjegyek fedezetét itt is Bank of England bankjegyekben tartják. Részletesebben lásd: Jersey-i font, Guernsey-i font, Alderney-i font, Man-szigeti font.

A Brit tengerentúli területek némelyikén szintén font sterling a fizetőeszköz. Ezeknek rendeletben szabályozott módon joga, hogy megfelelő hatóság révén saját font sterlingre szóló államjegyeket és érméket hozzanak forgalomba. A többi tengerentúli terület vagy nem rendelkezik saját kibocsátású pénzzel, vagy az nem font sterlingre szól.

Az 1750-1914 közötti időszakról a dokumentum a következőt állítja: „Bár az árak évről évre jelentősen változtak, (melynek fő okai az aszályok, a háborúk és hasonló körülmények voltak), 1914-ig nem tapasztalható az áraknak az a folyamatos emelkedése, mint ami 1945 után.” A folytatásban ezt írja: „1945 óta folyamatosan, eddig az árak az akkori 27-szeresére emelkedtek.”

Az inflációnak a második világháború alatt és azt követően emelkedett meg a hatása. Az index értéke 1940-ben 20,2 1950-ben 33,0, 1960-ban 49,1, 1970-ben 73,1, 1980-ban 263,7, 1990-ben 497,5, 2000-ben 671,8, 2005-ben pedig 757,3 volt.

A fonttal a nemzetközi valutapiacon világszerte szabadon lehet kereskedni, és ennek eredményeképpen a nagy nemzetközileg használt többi valutához képest gyakran változik az értéke. (Ha a kereskedők fontot vesznek, akkor emelkedik az ára, és csökken, ha fontot adnak el.) Már régóta a világ legértékesebb valutái között van.

Az alábbi táblázatban 1 font értéke van megadva forintban.

A sterlinget világszerte használják tartalékvalutaként. A tartalékban betöltött szerepe alapján a világ valutái között a harmadik helyet foglalja el. Az utóbbi években növekedett a font szerepe a tartalékok között, melynek okai között megtalálható a brit gazdaság és a kormány stabilitása, értékének a többi valutához képest mért folyamatos emelkedése, és a más nagy pénzekhez (dollár, euró, jen) viszonyított magas fizetett kamat. 2006-tól kezdve ez a harmadik, leginkább használt tartalékvaluta. Ez az idő a brit font kedveltségének újjáéledésének időszakát hozta. Elemzők szerint az újjáéledés egyik oka az, hogy carry-trade befektetők az euróhoz viszonyítva a fontot magas kamatot fizető, stabil pénznek tekintik.




#Article 126: Adattömörítés (412 words)


Az adattömörítés a számítógépes tudományágak egy területe, melynek célja az adatok feldolgozása oly módon, hogy azok minél kevesebb helyet foglaljanak, vagy minél gyorsabban lehessen őket továbbítani. Ez azért lehetséges, mert a valós világ adatai többnyire igen redundánsan és nem a lehető legtömörebb formában reprezentálódnak.

Alapvetően kétféle adattömörítési megoldás létezik:

Egyik igen egyszerű módja a tömörítésnek például a futamhossz-tömörítés, amikor is egymást követő adatokat egyetlen kóddal és az előfordulás számával helyettesítünk. Ez példa a veszteségmentes tömörítésre is, amikor a tömörített adatból később egy fordított eljárással pontosan visszanyerhető az eredeti adat. Az olyan adatoknál, mint a szöveges dokumentumok (néhány esettől eltekintve), követelmény a veszteségmentes tömörítés, hiszen akár egyetlen bit változás is megváltoztathatja a szöveg jelentését.

Más esetekben – például hangok vagy képek tömörítésénél – csekély, a felhasználó számára nem észrevehető veszteség megengedhető, ilyenkor tehát veszteséges eljárások is alkalmazhatók. Ezen gyakorta jelentkező esetek a tömörítés hatásosságára széles választékot kínálnak a felhasználónak, attól függően, hogy inkább kevéssé tömörített, jó minőségű, vagy jobban tömörített, de nagyobb veszteséget hagyó tömörítési eljárást kíván alkalmazni. Az ehhez hasonló esetekben, tehát képek vagy hangok tömörítésénél egyúttal az emberi érzékszervek érzékenysége határozhatja meg az adattömörítés módját, hisz megengedhető olyan veszteség, amely számunkra nem észrevehető változást okoz.

Az adattömörítéssel szoros összefüggésben álló területek a kódelmélet és a kriptográfia. Ezekhez az információ-elmélet és az algoritmusos információ-elmélet nyújtanak elméleti hátteret. Amikor az adat tömörítése jelformák alakításaként jelentkezik, gyakran jelfeldolgozási módszereket alkalmazunk. Az adattömörítés ötlete szorosan kapcsolódik a matematika ritka mátrixok témájához, a statisztikai következtetésekhez és részben a maximum likelihood módszerhez.

A veszteségmentes tárolásra a legelterjedtebb forma a Lempel-Ziv (LZ) tömörítési módszer. Ennek egy sebességben és tömörítési arányban optimalizált változata a DEFLATE. Ez utóbbit használja a PKZIP, gzip és a PNG. Az LZW-t az Unisys szabadalmaztatta 2003-ban, melyet a GIF fájlokban használt és ami ezek elavulását eredményezte. Az LZ eljárások egy dinamikus táblát alkalmaznak a redundáns adat ábrázolására, melyet aztán Huffman kódolással tömörítenek.

A veszteségmentes tömörítéseknél elképzelhető a betömörítés és kibontás ráfordítási igénye szerint a szimmetrikus és aszimmetrikus tömörítés. Az aszimmetrikus tömörítés lényege, hogy a tömörítés időigényessége másodlagos, a kibontást - a tömörítés előtti fájllal megegyező fájlt létrehozását - viszont szinte röptében lehessen elvégezni. A mintakereséses tömörítés többféle eljárással történhet annak a sejtésnek a figyelembevételével, hogy egy adathalmaz megadható az elemek feltüntetésével, illetve szabályszerűségek megadásával továbbá ez utóbbi módon történő megadás - az eljárások leírása- rövidebb, mint maga az eredeti halmaz elemeinek sokasága.

A hangok tömörítését audiotömörítésnek nevezik, ahol is pszichoakusztikai módszereket alkalmaznak, hogy a nem hallható komponenseket kiszűrjék, s így a tömörítés hatékonyságát jelentősen növeljék.




#Article 127: MP3 (1181 words)


Az MP3 egy veszteséges tömörítésen alapuló, hangfájlok (főképp zene) tárolására használt fájlformátum, jelenleg az egyik legelterjedtebb. Valójában két különböző, de nagyon hasonló formátum, az MPEG–1 Audio Layer 3 és az MPEG–2 Audio Layer 3 közös neve; illetve létezik egy nem hivatalos MPEG–2.5 Audio Layer 3 is. Ez a három formátum elsősorban a bitráta és a mintavételezési frekvencia megengedett értékeiben tér el egymástól.

Az MP3 szabványok nem definiálják a tömörítő algoritmust, csak a kitömörítőt és a fájl formátumát, így az MP3-nak a használt tömörítő (kodek) szerint számos különböző változata lehet.

Az MPEG–1/2 Layer 2-es kódolás fejlesztése a Fraunhofer Intézet Digitális hangátviteli projektjének (DAB) keretében indult. Ezt a projektet az EU finanszírozta az EUREKA kutatási program keretében, mely leginkább EU–147 néven ismert.

Az EU–147 1987-től 1994-ig tartott. 1991-ben két javaslat került ki: Musicam (azaz a Layer II) illetve az ASPEC (amely az MP3-hoz hasonló). Ezek közül a Musicamet vitték tovább az egyszerűsége és hibarezisztenciájának köszönhetően.

Karlheinz Brandenburg, Jürgen Herre valamint munkacsoportjuk a Musicamből és az ASPEC-ből valamint saját ötleteiből alkotta meg az MP3-at azzal a céllal, hogy elérjék azt a minőséget 128 kbps-on, amit az MP2 tudott 192 kbps-on.

Mindkét algoritmust 1992-ben fejezték be az MPEG–1 részeként, az MPEG első munkafázisában, amelyik a ISO/IEC 11172–3-as szabványt eredményezte, melyet 1993-ban publikáltak. Az MPEG–2 munkálatai 1994-ben fejeződtek be és az ISO/IEC 13818–3-as szabványt eredményezték, mely 1995-ben jelent meg.

A veszteséges tömörítés hatékonysága alapvetően a bitsűrűségtől függ, azaz a bit mélységtől és a mintavételezési sűrűségtől. Gyakran használják a CD-k paramétereinek megfelelő bitsűrűséget (44,1 kHz és 2×16 bit), máskor a DAT paramétereit (48 kHz, 2×16 bit). 

Karlheinz Brandenburg a Suzanne Vega által szerzett Tom’s Diner című CD-t használta az MP3-as tömörítési algoritmus modellezésekor. A választás oka az album tisztasága és egyszerűsége volt, ami könnyen hallhatóvá tette a tömörítés által okozott változásokat a visszajátszások során.

A Fraunhofer Intézet hivatalos honlapja által közzétett tömörítési arányok és adatsűrűségek az MPEG-1 Layer 1, 2 és 3-hoz:

Ezek az adatok nem igazán alkalmazhatóak, mivelhogy:

Reálisabb arányok:

Az MP3 formátum algoritmusa hibrid-transzformációt alkalmaz, hogy az idő-beosztásos jelet frekvencia-beosztásos jellé alakítsa:

használatával.

Sok hallgató számára a 128 kbps bitsűrűségű tömörítés az elfogadott, mondván elég hűen visszaadja a CD minőségét, ami körülbelül 11:1 tömörítési arányt jelent, habár tesztek mutatják, hogy kis gyakorlással a legtöbb hallgató meg tudja különböztetni az ilyen fájlokat az eredeti CD-ktől. Sok más hallgató számára ez elfogadhatatlanul alacsony minőséget jelent, ami nem túl szerencsés, ha azt nézzük, hogy a legtöbb program ezt a bitsűrűséget kínálja alapbeállításként.

Elterjedt tömörítőprogramok:

Az MP3 fájl minősége függ a tömörítő programtól és a kódolandó jel bonyolultságától. A jobb tömörítők elfogadható minőséget nyújtanak már 128–160 kbps-nál, mások 320 kbps-nál sem adnak igazán hű hangzást. Ezért nincs értelme 128-as vagy 192-es minőségről beszélni.
Egy fontos tulajdonság, amiről az MP3-nál beszélni kell, hogy veszteséges – információt hagy el, hogy tárhelyet nyerjen. Mint a legtöbb mai veszteséges eljárás, az MP3 algoritmus is keményen dolgozik, hogy biztosan olyan hangokat hagyjon el, amik az emberi hallgatók által nem hallhatók, modellezve az emberi fül karakterisztikáját.

Mindenesetre a tapasztalt hallgatók még így is meg tudnak különböztetni egy 192 kbps-os és egy 256 kbps-os fájlt. Ha valakinek az a célja, hogy minőségveszteség nélkül archiváljon hangfájlokat, inkább az olyan veszteségmentes hangtömörítésben érdekelt, mint a FLAC, SHN vagy a LPAC – ezek 50–75%-ára tudnak tömöríteni egy hangfájlt veszteség nélkül.

A bitsűrűség vagy bitráta, azaz annak mérőszáma, hogy másodpercenként hány bináris számjegy tárolódik a hangból, az MP3 fájlok esetében jellemző érték. Ökölszabályként minél magasabb ez az érték, annál több információ áll rendelkezésre, s így jobb a minősége a visszajátszott fájlnak. Eleinte az egész fájlra egy fix érték volt jellemző (konstans bitráta), az 1990-es évek második felétől elterjedt a dinamikusan változó bitsűrűség (változó bitráta) használata is.
Az MPEG–1 által használt értékek: 32, 40, 48, 56, 64, 80, 96, 112, 128, 160, 192, 224, 256 és 320 kbit/s, valamint mintavételezési frekvenciára: 32, 44,1 és 48 kHz, . A leggyakrabban alkalmazott érték a 128 kbit/s és a 44,1 kHz. Az újabb MPEG–2 és MPEG–2.5 ennél több értéket is kínál.
Amikor digitálisan tárolnak hangot, az eredeti jelből időről időre mintát vesznek. A mintavételezés sűrűségét adja meg a mintavételezési frekvencia értéke, és értelemszerűen minél magasabb, annál jobb a minőség, hisz annál folyamatosabb a digitális jel. A másik érték a bitmélység, ez adja meg azt, hogy a vett minták hányféle értéket (amplitúdó) vehetnek fel, és itt is a magasabb érték a jobb, hasonló okokból. Hogy érthetőbb legyen, gondoljuk el, hogy mindkét értéket 2-re választjuk meg. Azaz másodpercenként 2-szer veszünk mintát, aminek értéke csak 2 féle lehet. Bármilyen zenét digitalizálva így, ehhez hasonló jelformát kapnánk: ___---_-_--___--  Ezt a jelet hallgatva leginkább csak kattogást hallanánk. Ám növelve a bitmélységet és a frekvenciát, lassan reprezentálódna az eredeti felvétel.
Azonban nem minden felvétel egyforma, így megeshet, hogy egyes felvételek kevésbé dinamikusak, és itt az alacsony értékekkel is visszaadható lehet a hangzás, míg más, dinamikusabb részeknél nagyobb bitsűrűség szükséges ehhez. Ezért tovább növelhető a tömörítési arány, ha ezek függvényében a bitsűrűség nem konstans, hanem változik, és csak ott magas, ahol ez szükséges. Bitráta=mintavételi gyakoriság*bitmélység*csatornák száma.

Az algoritmus írásakor néhány hiba csúszott a tervezésbe, de ezek egy jó tömörítővel kiküszöbölhetőek.

Az MPEG–1-es szabvány nem ad pontos meghatározásokat egy MP3 tömörítő számára. Csak az algoritmus és a fájlformátum, mint körvonal adottak. A szabványt implementálóknak maguk kell meghatározni a megfelelő algoritmusokat a hangoknak az eredeti audióból történő elhagyására, amik alapvetően a pszicho-akusztikus kódolással történnek.
Ennek eredményeképp igen sokféle tömörítő létezik, mindegyik más-más minőséggel. 2001. szeptember 30-án a legjobbnak tartott tömörítő a LAME volt a magas bitsűrűségű MP3-khoz, míg az alacsony bitsűrűségűekhez a Fraunhofer saját tömörítője.

Sok veszteséges audiotömörítő létezik, úgymint:

Az MP2, MP3, AAC, és mp3PRO ugyanabba a családba tartoznak és hasonló pszicho-akusztikai modellen alapulnak.

Ezek mellett számos veszteségmentes tömörítő is ismert. Bár ezek nem hasonlóak az MP3-hoz, jó példaként szolgálnak más tömörítési lehetőségek terén. Ezek:

Az MP3, amely arra készült, hogy az MPEG–1/2-es videókkal együtt használják gyakorlatilag használhatatlan 48 kbps vagy sztereóban 80 kbps alatt.

Habár az olyan tömörítők, mint a WMA vagy a RealAudio azt állították, hogy már 64 kbps-on képesek visszaadni a CD hangzást, a hallgatási tesztek mást bizonyítottak, bár azok minősége jobb, mint az MP3-é hasonló bitsűrűséggel.

A Thomson hasonlókat állított az mp3PRO tömörítőjükről, de az szintén nem bizonyult megalapozottnak. Azonban ez a tömörítő 64 kbps-on eléri azt a minőséget, amit az MP3 112 kbps-on.

A Xiph.org Alapítvány a Vorbisszal egyesek szerint ugyanazt nyújtja, mint az MP3 és a WMA, de anélkül, hogy annak használata után jogdíjat kellene fizetni; mások – és a legtöbb gyakorlati teszt – szerint a Vorbis alacsony bitsűrűségen jelentősen jobb minőségű, és magasabb bitsűrűségen is jobb dinamikával és nagyobb tömörítéssel rendelkezik az előbbieknél.

Az MP3 eljárás szabadalmi oltalom valamint licenc alá esik, melynek tulajdonosa a Thomson Consumer Electronics. A licencelési forma az, hogy mindenki, aki MP3 fájlokat kezelő programot, hardvert, eljárást készít, vagy MP3 kódolású fájlokat terjeszt (azokból bármilyen formájú bevételt szerezve), azután jogdíjat köteles fizetni. Ez programonként 1–5 USD, de évente minimum körülbelül 15 000 USD. 2002-ben a licencfeltételekből kikerült az a kitétel, hogy az ingyenesen terjesztett programok után nem kell jogdíjat fizetni. Ezen változtatás is elősegítette az Ogg Vorbis szabadon és ingyenesen elérhető szabványának elterjedését, mely kiváló minőségű alternatívája a jogdíjas MP3 eljárásnak.




#Article 128: Deák Ferenc (igazságügy-miniszter) (5365 words)


Kehidai Deák Ferenc (született: Deák Ferenc Antal, Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.) magyar politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő és a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A reformkorban és a dualizmusban is meghatározó államférfi „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora” titulust kapta.

Jogi végzettséget szerzett és ügyvédi vizsgát tett, majd Zala vármegye szolgálatába állt. Politikusként a reformországgyűlésen a liberális ellenzék első embere volt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Batthyány-kormány igazságügy-minisztere. A szabadságharc bukása után ő volt a passzív ellenállás vezéralakja. A kiegyezés létrejöttében elévülhetetlen érdemeket szerzett. 1866-ban ő vezette azt a magyar tárgyalódelegációt, amelyik az áprilisi törvényekről, a nemzeti őrsereg és az önálló nemzeti bank felállításának kivételével kompromisszumra jutott Ausztriával.

Történelmi nagysága abban áll, hogy fő támogatója volt annak a folyamatnak, mely során elhárultak a magyar nemzet útjából azok az akadályok, amelyek az uralkodóházhoz és az örökös tartományokhoz fűződő viszonyt lehetetlenné tették. Tevékenységével nemcsak az alkotmányt és a nemzet létét erősítette meg, hanem lehetővé tette Magyarország további fejlődését, anyagi és szellemi gyarapodását.

A politika mellett a tudományokban is jártas volt; mint államférfi a magyar történelem legnagyobbjai közé tartozik. A 19. század egyik legtehetségesebb magyar politikusaként tartják számon, aki megteremtette Magyarország átalakulásának és fejlődésének törvényi kereteit.

Több mondata szállóigévé vált, köztük a Hazát féltő kijelentés, melyet többek között a Fiumei Úti Sírkertben található Deák-mauzóleum márványába is bevéstekː „Kockáztathatunk mindent a Hazáért, de a Hazát kockáztatni semmiért nem szabad.”

A Zala vármegyei nemesi származású kehidai Deák család sarja. Idősebb kehidai Deák Ferenc (1761–1808), főszolgabíró, táblabíró, és szarvaskendi és óvári Sibrik Mária Erzsébet (1768–1803) fia. Deák Ferenc tekintélyes, régi nemesi család hetedik gyermekeként született a Válicka-patak menti Söjtör községben, ami akkor a család egyik nagyobb birtoktestének a központja volt. A másik központ a 19. század elején Kehidán és környékén volt. Apai nagyszülei nemes Deák Gábor (1730–1788), Zala vármegye táblabírája, és hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Anna (1743–1803) voltak.

A Deák család a ma Szlovéniához tartozó Zsitkócról származott. A zsitkóci birtok Deák születése idején azonban a család szempontjából már nem volt annyira jelentős, ugyanis nagyapja, Deák Gábor – akiről a kutatók azt állítják, hogy a dúsgazdag Hertelendy Anna feleségül vételével alapozta meg a család szerencséjét – a söjtöri és kehidai birtokok fejlesztését helyezte előtérbe. A nagyapa azonban még feltehetően Zsitkócon született és élt is bizonyos ideig. Az ő Ferenc nevű édesapja is már főszolgabíró volt. Hiteles források szerint az elődök már a 17. században biztosan Zsitkócon éltek. Az is bizonyos, hogy a család már 1703-ra nemesi rangra emelkedett, mert több forrás szerint is akkortól már szerepelnek nemes Deákok Zsitkócon. Apai ágon, Deák Ferenc dédszülei hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Gáspár és sági Sághy Krisztina (†1744) voltak. Deák Gáborné Hertelendy Anna az ősrégi tekintélyes zalai szenterzsébeti Terjék család leszármazottja volt apai ükdanyja, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ambrusné szenterzsébeti Terjék Mária révén, aki szenterzsébeti Terjék Ferenc lánya volt.

Édesapja idősebb Deák Ferenc földbirtokos, édesanyja szarvaskendi Sibrik Erzsébet. Az emeletes házban 1803-ban éppen javítási munkálatokat végeztek, ezért a család ideiglenesen a régi alházba költözött, amely egy egyszerű földszintes épület volt nyílt folyosóval. Ennek a balra eső szélső szobájában született Deák Ferenc, és itt halt meg pár órával fia születése után az édesanyja. Deák Ferenc keresztszülei hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ignác kerületi táblabíró és Deák Anna (1747–1810) voltak. A keresztelőt Baranyai János söjtöri plébános tartotta.

Egy vélemény szerint az apa nem tudta elviselni a „gyilkos” gyermek látványát, a csecsemőt még aznap egy kocsiba rakatta, és elküldte Zalatárnokra az újszülött nagybátyjához, kehidai Deák Józsefhez (1764–1831), aki István Katalin (1780–1850) feleségével együtt nevelte fel őt. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy a zalatárnoki család is épp ez időtájt várt gyereket, és a szolgálónép között is akadt szoptatós dajka, így ott jobb helyen volt az újszülött. Ötéves korában, 1808-ban édesapja, idősebb Deák Ferenc is meghalt. Az árva neveltetését ezután testvéreinek (szüleinek ő volt a hatodik gyermeke, de a felnőttkort rajta kívül Antal, Jozefa és Klára érte meg) támogatása, valamint Hertelendy György (1764–1831) gyámsága biztosította. 1808 januárjának utolsó napjaiban Zala megye közgyűlése határozatot hozott a gyámságról. Nagyságos lovászi és szentmargitai Sümeghy József (1757–1832), zalai első alispán, királyi tanácsos elismerte és jóváhagyta Hertelendy György gyámsági szerepét; nemes Csertán Károly (1768–1832) zalaegerszegi főszolgabíró és boldogfai Farkas János Nepomuk (1774–1847) zalaegerszegi alszolgabíró, az árvái a javaiknak az összeírását elkészítették.

Deák Ferenc gyerekkorát Zalatárnokon töltötte, 12 unokatestvérével együtt nevelkedett; közülük kehidai Deák Lajos (1817–1879), testőr, százados és kehidai Deák Gábor (1812–1848) testőr, százados urakkal ápolta a legközelebbi kapcsolatot. Tanulmányait Keszthelyen, a premontrei gimnáziumban kezdte, majd Pápán, a bencés algimnáziumban folytatta. A gimnázium felsőbb osztályait, a III. grammatikától a II. humanitásig a nagykanizsai piarista gimnáziumban végezte 1813/1814-től 1816/1817-ig. Ez alatt a nagykanizsai piarista rendházban lakott, konviktorként. A komoly, visszahúzódó fiú pártatlanságával, igazságérzetével és tanulmányi eredményével tűnt ki. A tanulmányi rangsorban mindvégig első (eminens primus) volt. Később, 1821-ben, végezte a jogi tanulmányait a Győri Királyi Jogakadémián. Négy évig járt Győrben iskolába. 1817 novemberében ment oda mint 14 éves ifjú, a 7. logikára, 1821 augusztusában végezte el a második jogtudományi évfolyamot. Ezen egész idő alatt rokonánál, az öreg nagybányai Jósa Józsefnél lakott. Jósa József 1817-ben a Káptalan dombján lakott mint a püspökségi javak igazgatója, de 1819-ben hivataláról lemondván, átköltözött saját házába, a Megye utcába, és így Deák Ferenc mindegyik házban lakott. Szállásadója nagybányai Józsa József, a győri püspök uradalmainak jószágkormányzója Deák Ferenc nagynénjének, Sibrik Annának a férje volt; Jósa Józsefné Sibrik Anna pedig Deák Ferencné Sibrik Erzsébet féltestvére. Józsa kezdetben szolgálati lakásban, a Káptalandombon álló püspöki rezidenciát övező egyházi épületek egyikében lakott, és itt adott szállást Deák Ferencnek is. 1819-ben költözött át a Megye utcai épületbe, melyet kilenc évvel korábban vásárolt meg családja számára az eladósodott tulajdonostól, Huszár Ádámtól. Ebben a – napjainkban Liszt Ferenc utca 20. szám alatti – késő reneszánsz és kora barokk stílusjegyeket ötvöző, és a 17. század második felében a Zichy grófok által építtetett, majd többször átalakított impozáns palotában lakott Deák Ferenccel egy időben Fejér György, a győri tankerület főigazgatója.

Deák Ferenc Pesten folytatott jogi gyakorlatot, és itt is tett – a királyi táblánál – ügyvédi vizsgát. A családi hagyományt követve megyéje szolgálatába lépett, előbb mint tiszti ügyész, majd mint árvaszéki jegyző. Első fennmaradt műve egy védőirat, amelyet mint tiszti ügyész nyújtott be egy hírhedt rablógyilkos védelmére. Már e mű is mutatja, milyen hatással volt a 18. század liberális és humanista felfogása az ifjú jogtudósra. Bár a pert elveszítette, Zala vármegyében ismertté és egyre elismertebbé vált.

Amikor zalabéri Horváth Jánost, Zala vármegye első alispánját elküldték követnek az 1832. évi országgyűlésre, a vármegye megbízta Deák Ferencet, hogy távollétében első alispánként helyettesítse őt. 1833 elején azonban Deák Antal országgyűlési követ megbetegedett és lemondott a követségről, és a megye így öccsét, Deák Ferenc Zala vármegye helyettes első alispánját elküldte helyette Pozsonyba. Ekkor, Deák Ferenc helyébe viszont Boldogfai Farkas János (1774–1847) lépett zalai helyettes első alispánként. Antal a távozását fájlaló követtársainak testvéri büszkeséggel előre mondta: „Küldök én nektek magam helyett egy fiatal embert, kinek kisujjában több tudomány és képesség van, mint egész magamban”.

Kedvenc időtöltése volt az olvasás, a séta és a fafaragás. Szabadidejében rendszeresen olvasott és tanulmányozta a magyar alkotmány- és jogtörténetet. Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor verseit kedvelte, de leginkább Vörösmarty Mihály költészete állt hozzá közel. Vele rendszeresen levelezett és elszakíthatatlan barátság alakult ki közöttük, Vörösmartyt a legnagyobb magyar költőnek tartotta. A zalai liberális érzelmű körökben több jó barátot szerzett, akik egyben a politikai reformjai támogatói is lettek. A legközelebbiek között Kerkapoly István (1789–1848), Csány László (1790–1849), Séllyey Elek (1788–1850), lovászi és szentmargitai Sümeghy Ferenc (1819–1869), nemesnépi Marton Pál (1806–1893), Koppány Ferenc (1792–1866), nedecei Nedeczky Lajos (1800–1841), boldogfai Farkas János Nepomuk (1774–1847), zalabéri Horváth János (1788–1853), dukai és szentgyörgyvölgyi Széll József (1801–1871), Vas vármegye főispáni helytartója, hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Kálmán (1820–1875), Zala vármegye főispánja, és zalalövői Csapody Pál (1808–1859) voltak. Gyakori eset volt, hogy Deák Ferenc a közeli barátainak és hozzátartozóinak a keresztapja lett; néhány jeles keresztgyermeke: csallóközmegyercsi Szabadhegy Sándorné nedecei Nedeczky Ida Klára (1838–1907), kossuthi és udvardi Kossuth Ferenc (1841–1914), politikus, országgyűlési képviselő, kisszenicei Szeniczey Cecilia (1842–1918), báró hadadi Wesselényi Miklós (1845–1916), Szilágy vármegye főispánja, földbirtokos, nagybölöni Bölöny Józsefné nedecei Nedeczky Franciska (1857–1934), hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Ferenc (1859–1919), főrendiház tagja, Zala vármegye főispánja, bernecki Bernrieder Jánosné dukai és szentgyörgyvölgyi Széll Ilona (1868–1945).

Deák Ferencet 1833. április 15-én választották követté. Pozsonyba érkezése után tevékenyen részt vett az országgyűlés tárgyalásaiban. Első országgyűlési beszédét 1833. május 6-án mondta el az alsótáblán. Rövid idő alatt elismert vezére lett a megyei oligarchia legkimagaslóbb alakjait, Beöthy Ödönt, Pázmándy Dénest, Balogh Jánost magába foglaló rendi ellenzéknek. Barátjául fogadta Wesselényi Miklós és Kölcsey Ferenc, és életre szóló barátságot kötött Klauzál Gáborral. Sikerét, pozícióját döntően saját képességeinek és nem külső tényezőknek köszönhette. Vagyona, származása a birtokos nemesség egyenrangú tagjává tette, képzettsége és életmódja nem emelte osztályos társai fölé, így nem is keltett irigységet másokban.

Önzetlensége és következetes jelleme lefegyverezte a kétkedőket. Kizárólag rábeszélés, meggyőzés révén kívánt hatni, ebben pedig nemcsak a szó hatalmával rendelkezett, hanem mindenekelőtt a dolgok mélyére ható átlátó képességgel. Csak az igazságra törekedett és arra, hogyan teheti azt hazája számára is gyümölcsözővé. A vitában a közös kiindulópont megkeresésével, az abból fakadó következtetések levonásával azt akarta elérni, hogy a szemben álló fél is magáénak érezhesse álláspontját. Ez nemcsak harciasságot nélkülöző alkatából, hanem pontos helyzetfelismeréséből is fakadt: a kiváltságait, hatalmát, vagyonát féltő nemességet csak lépésről lépésre lehetett a reformok ügyének megnyerni.

Igazi nagysága nem az országgyűlésen tűnt ki – bár ott is olyan ifjúi hévvel tudott elragadni, szigorú logikával meggyőzni, mint senki más –, hanem kedélyes beszélgetések közben pipázgatva, anekdotázva, amikor mint egyenlő szólt az egyenlőkkel. Nemcsak feltétlen önzetlensége és hazaszeretete biztosította számára az elismerést, hanem inkább a nagyravágyás és hiúság teljes hiánya is.

Személyisége nem hasonlított vezérre, sem diplomatára, sem íróra, fűtötte a haza szeretete, és saját felemelkedése és hatalmának kiterjesztése helyett úgy élt, hogy tisztán szellemének súlyával és erkölcsi felsősége által egy hosszú életen át vezére volt egy nagy pártnak és bölcse egy nemzetnek. 

Bármennyire a nyugat felé vonta őt politikai érzéke, egész egyéniségével tiszta képviselője maradt a régi nemesi világnak, és megmutatta, hogy a nemesség is képes a fejlődésre és a lelki felemelkedésre. Megvalósult, amit Széchenyi óhajtott: békés diktátora volt a nemzetnek. Az országgyűlésen alig merült fel kérdés, amit ne tisztázott volna szónoklatával, példájával és akaraterejével, vagy ne buzdította volna kitartásra a gyakran széthúzó és lankadozó ellenzéket a kormány esetleges törvénytelenségeivel, rosszakaratával és a főrendek huzavonájával szemben.

Szólt a hitbizományokról, a vallásos kérdésről, a szólásszabadságról, Erdélyről, a lengyel kérdésről, a király címéről (V. Ferdinánd). Legnagyobb odaadással és ékesszólással mégis a jobbágyság érdekeit védte az úrbéri törvények tárgyalásakor. Az országgyűlés eredményét követjelentésében azért nem tartotta elégségesnek, mert a magyar nyelv és a jobbágyság sorsának javítása körében oly kevés valósult meg abból, amit az ellenzék nemes önmegtagadással követelt. „Vérző szivvel szólunk azon urbéri javaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb föladata a törvényhozásnak, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb, mert éppen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre.” Amit a jobbágyság kérdésében el lehetett érni, az is Deák érdeme volt: az úriszék korlátozásáról szóló törvénycikk bevezetőjébe az ő jogászi bravúrja révén került be a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságának elvét rögzítő passzus.

Wesselényit – a szatmári megyegyűlésen mondott beszéde, valamint az erdélyi országgyűlés naplójának engedély nélküli kinyomtatása miatt – a bécsi udvar hűtlenség és felségsértés vádjával perbe fogta. Deák Wesselényi – és egyben a szólásszabadság – védelmére kelt. Érvei a következők voltak:

A Deák által megfogalmazott sérelmi feliratot a felsőtábla tizenhét alkalommal visszautasította, Wesselényit pedig perbe fogták.

Egyre növekvő jelentőségét mutatta, hogy a titkosrendőrség 1834-től megfigyelte. Ennek ellenére az országgyűlés 1836. május 2-i feloszlatása után részt vett a Törvényhatósági Tudósítások szerkesztésében, a lap Zala vármegyei levelezője lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1837. november 23-án választotta tiszteleti tagjává.

Sokkal gyümölcsözőbb volt az 1839–40-es országgyűlés, amelyen Deák államférfiúi bölcsessége és önmérséklete a legszebb sikereket aratták. Az 1837-es reakció, a kormánynak a szólás- és sajtószabadsága ellen intézett támadásai, Wesselényi és Kossuth üldözése kötelességévé tették az ellenzéknek, hogy a kormány előterjesztéseit csak akkor tárgyalja és fogadja el, amikor a nemzet sérelmeinek orvoslása biztosítva van. Másrészt a kormánynak szüksége volt a haderő megszavazására, s kerülnie kellett mindent, ami tekintélyét Európa előtt gyengíthette volna. Deák volt az, aki e viszonyok közt létrehozta a megegyezést. A kormány szabadon bocsátotta a politikai foglyokat, megígérte az alkotmányos szabadság megtartását, és lényegében hozzájárult a nemzeti követelések teljesítéséhez, a diéta pedig megszavazta az adót és a katonaságot. „Félre minden irigységgel, hazám fiai, adjuk neki az elsőséget” – írta Széchenyi Deákról 1840. április 30-án.

Az országgyűlésen tartott beszédei közül különösen az 1839. augusztus 14-i magaslik ki. A nemzetnek a főrendekhez és a koronához fűződő viszonyát fejtegette, egyaránt hatva az észre és az érzelemre. Mint a nemzeti jogok apologétája, mint azon igazság hirdetője, hogy a király és nemzet közti bizalom csak a jogok kölcsönös tiszteletén alapulhat, méltó elődje e beszéd az 1861-es feliratnak. Az országgyűlés után a büntető törvénykönyv szerkesztésének szentelte magát. A javaslaton, amit Deák-féle btk-nak is szokás nevezni, meglátszott szellemének a hatása. Elvi ellensége volt a halálbüntetésnek, és a felekezetek közötti vegyes házasságok kérdésében mutatott új irányt a közvéleménynek. Zala vármegye híres feliratát e tárgyban ő fogalmazta meg. Amikor az ellenzék a nemesség adózását, a közteherviselést írta zászlajára, forintosházi Forintos György (1792–1857) zalai volt főszolgabíró, veszprémi püspök anyagi támogatásával sikerült a helyi kisnemesség támogatását megnyerni – többek között nagy sümegi lakodalmakkal –, és megdöntötte a zalai közgyűlésen az adózás elvét. Bár Deákot akkor is – akarata ellenére, közfelkiáltással – megválasztották követnek, a vérrel szerzett mandátumot  visszautasította, és más vármegye követségét sem vállalta el. Zala így követ nélkül maradt, hiszen akárkit jelöltek vagy választottak meg, az azonnal lemondott.

Az 1843–44. évi országgyűlésen nagyon is érezhető volt a távolléte. Az ellenzék, többsége dacára, a legfontosabb kérdést, az adózást nem volt képes keresztülvinni. Az országgyűlés után a Védegylet felállítása, majd az adminisztrátori rendszer foglalkoztatta a kedélyeket. Deák a Védegylet elvével nem értett egészen egyet, de mivel a mozgalmat már megindították, nem akart elszakadni Kossuthtól, akivel akkoriban igen bensőséges viszonyban volt, és 1845. február 9-én Szentgróton (Zalaszentgrót) tartott beszédében felhívta a figyelmet a magyar ipar támogatására. Ettől még Széchenyi István támadása sem térítette el.

Akkoriban gyakran betegeskedett, de azért mégis ő vezette a vármegyét az adminisztrátori és a horvát sérelem tárgyalásakor. Az országos ellenzéket egyesítő, az azt felbomlással fenyegető belső viszályt elsimító 1847-es programnak is ő volt az összeállítója.

Az 1847–48-as országgyűlésre ismét nem vállalt követséget. A minisztérium alakításakor Batthyány azonnal felterjesztette őt igazságügy-miniszternek, és Deák ekkor már elvállalta a képviselőséget. Pozsonyba sietett, és így még részt vehetett a nagy fontosságú törvények megvitatásában. Mint miniszter nemcsak tárcája körében dolgozott az egész magyar igazságügy korszerű átalakítását készítve elő, hanem az általános politikai kérdések eldöntésébe is belefolyt. A legsúlyosabb viszonyok közt is ragaszkodott a törvényességhez, visszautasítva a bécsi minisztérium követeléseit, de Kossuthtal szemben mindig a mérséklet és lojalitás politikáját pártolta, Batthyányval és Eötvös Józseffel egyetértésben.

Amikor a magyar nemzet viszonya a koronához egyre zavarosabbá vált, többször is járt a királyi udvarban Bécsben, hogy megegyezés születhessen, de célját nem érte el: a politikai megoldás helyett a katonáké lett a főszerep. Az 1848-as választásokon a sümegi kerületben indult, ahol képviselővé választották.

A Jelasics vezette horvát támadáskor a bécsi kormány rosszakarata is nyilvánvalóvá vált, és mivel a király sem ellenezte ezt, így nem tehetett mást: Batthyányval együtt lemondott, de az országgyűlésnek továbbra is tagja maradt. Ő formálta meg a képviselőház határozatát az osztrák minisztérium leiratára, amiben az 1848-as törvények megváltoztatását követelte. Kijelentette, hogy a ház „a birodalom és Magyarország között létezhető érdektalálkozások kiegyenlítése fölött mindaddig sikeresen nem tanácskozhat, amíg a hazában levő ellenség Ő felsége által el nem távolíttatván, a tanácskozási teljes szabadság helyre nem állíttatik”, s addig is meghagyja a minisztériumnak: egy hajszálnyit se térjen el a szentesített törvényektől.

Amikor Windisch-Grätz az 1848. év végén Pest-Buda felé közeledett, az országgyűlés békéltető küldöttséget küldött hozzá, ennek Deák is tagja volt. Elfogadta e veszélyes megbízatást, bár sikert nem remélt. A küldöttség visszautasítása után Deák visszament Pestre, onnan pedig Kehidára a birtokára. Többször is elindult Debrecen felé, de az osztrák katonaság mindig megakadályozta tervének végrehajtását.

A szabadságharc után őt is hadbíróság elé idézték, de büntetés nélkül szabadon bocsátották. Az elnyomatás éveit teljes nyugalomban tölthette. Visszautasította Anton von Schmerling felszólítását, hogy az igazságügyi reformok tárgyalásában vegyen részt, de éppoly kevéssé vett részt az akkori időben annyira elterjedt, titkos forradalmi mozgalmakban is.

A Bach-korszakban a passzív ellenállás (a közügyektől való elzárkózás) vezéralakja volt. A háttérbe húzódva is felhasznált azonban minden alkalmat a nemzet erkölcsi erejének és reményének táplálására. Ő szólította fel a nemzetet közadakozásra, amikor Vörösmarty meghalt, és a nagy költő árváit maga a nemzet vette gondoskodása alá. Ő szerkesztette 1858-ban az Akadémia igazgatótanácsának folyamodványát az uralkodóhoz, amelyben a magyar nyelv és tudományosság ezen azilumának fennmaradását védte a kormány beavatkozása ellen. Bízott abban, hogy amint az a történelem folyamán többször is megesett, az osztrák kormány gyengesége és hibái miatt csakhamar vissza fogják szerezni Magyarország önrendelkezési jogát. Veszélyesnek vélt minden fegyveres ellenállást, mert nem tartotta ahhoz elég erősnek nemzetét, de jogairól nem mondott le soha, és mint a jogfolytonosság tántoríthatatlan híve, a jövő alakulását csak az 1848-as törvényes alap elismerése után tartotta lehetőnek. Elvei egyaránt eltértek Kossuth híveiétől, akik csak újabb, a külföld által támogatott és így szerencsésebb háborútól várták az üdvöt, és Széchenyiétől, aki a lemondásnak lett az apostola, és aki szerint Deák még mindig az egerszegi megyeház ablakából nézi a világot.

Az 1859-ben kitört szárd–francia–osztrák háború meggyőzte az uralkodót Magyarország kibékítésének szükségességéről. Egy éven át tartottak az alkudozások, amelyek alatt azonban a bécsi kormány kizárólag a magyar konzervatívok, nem pedig Deák tanácsait követte. Az 1860-as októberi diploma körülbelül az 1847-es vagy a Mária Terézia-korabeli állapotot állította helyre. Ez nem felelt meg a jogfolytonosságnak, és Deák nem is fogadta el a neki felajánlott országbírói méltóságot, de mivel a császári szándék mégis teret engedett a magyar nemzetnek alkotmányos tevékenységre, még óvatos volt, és őrizkedett attól, hogy bármilyen előzetes nyilatkozattal esetleg elejét vegye a nemzet szabad állásfoglalásának.

Az esztergomi értekezlettől távol maradt, bár 1860 végén az uralkodó kívánságára mégiscsak Bécsbe ment, hogy elmondja, milyen a közvélemény Magyarországon. Az országbírói értekezleten részt vett, és itt amellett küzdött, hogy az önkény szabta rendeletek helyett a régi törvényeket állítsák vissza, de ennek megvalósításánál az legyen a főszabály, hogy a magánjogviszonyokat ne zavarják meg.

Ezalatt az egész országban megélénkült a politikai élet. Kitűnt, hogy a Konzervatív Pártot a nemzet nagy része nem támogatja. A Pesti Napló, Kemény Zsigmond lapja, mindjárt a diploma kibocsátása után a 48-as törvények visszaállítását tűzte ki jelszóul, a megyék némelyikében pedig forradalmi beszédek hallatszottak, és az ország közvéleménye majdnem kizárólag az emigráció befolyása alá került. A választásokon is az a párt kapott többséget, amelyik még csak feliratot sem akart intézni az uralkodóhoz a jogok visszaállítása végett, hanem egyszerűen csak határozatban akart nyilatkozni, és ország-világ előtt a nemzet jogait deklarálni. Az 1861. február 20-i pátens az összbirodalom eszméjének volt következménye, és Schmerling, akinek centralisztikus és németesítő elvei ismeretesek voltak, kormányra jutása még jobban igazolták a gyanút és elkeseredést. Deák ekkor már Pest belvárosának követe volt, és egész tekintélyével a felirat mellett nyilatkozott. Felirati beszéde és javaslata 1861. május 13-án az egyik legnagyobb alkotása volt. De bármilyen mérsékeltnek, sőt engedékenynek tartották Deákot az országban, Schmerling a feliratot elfogadhatatlannak találta, és az ország jogaira sérelmes királyi leiratot vitt keresztül július 21-én.

Erre augusztus 8-án új felirattal válaszolt Deák, melyet most már az országgyűlés egyhangúlag fogadott el. Tisza Kálmán, a Határozati Párt vezére kijelentette, hogy a feliratban „erős meggyőződését, legszentebb elveit, egészen lelkének titkos sejtelméig találja kifejezve”. Maga Kossuth, aki pedig politikájának kudarcát látta abban, ha a nemzet törvényes ellenállásra szorítkozik, e szavakkal méltatta Deák érdemeit: „Deák mint a törvényesség embere a nemzet jogait törvényes téren férfiasan megvédette. Ha ezután törésre kerül a dolog, Isten, világ s a történelem előtt csakis az osztrák házra hárulhatand a felelősség.” De nemcsak a nemzet ünnepelte nagy fiát; az egyszerű képviselő mint a nemzet élő lelkiismerete, mint a jog képviselője mind az elnyomással, mind a forradalommal szemben helyet foglalt Európa nagy férfiai között. Az európai közvélemény azonosította Deákot Magyarországgal, és a magyar nemzet iránti rokonszenv is fokozódott. A második feliratot nyomban követte augusztus 22-én az országgyűlés feloszlatása, ezt pedig újabb provizórium, s az alkotmányos jogok felfüggesztése. Mint Deák előre látta, Schmerling provizóriuma a minisztérium minden szabadelvű frázisa ellenére nemsokára lejárta magát. A konzervatívok nagy része, köztük Apponyi György is közeledett Deákhoz. Az uralkodó mind jobban meggyőződött a kiegyezés szükségességéről, és kész volt megtenni az első lépést, ha azt lent viszont a második és harmadik követné.

Deák, miután Anton von Schmerling iskolájának közjogi tévedéseit önálló művében meggyőzően megcáfolta, 1865. április 16-án a Pesti Naplóban megjelent híres „húsvéti cikkével” a kiegyezéshez vezető új irányt mutatott a birodalmi politikának. Azt a tételt fejtegette, hogy amikor az uralkodó tanácsosai elnyomni igyekeztek Magyarországot, mindig őfelsége maga állította ismét helyre az alkotmányt. A magyar nemzetben tehát nem szűnt meg teljesen a bizalom a császár igazságossága iránt.

A felajánlásra a Schmerling-kormány elbocsátása, a februári alkotmány felfüggesztése és a magyar koronázó országgyűlés egybehívása volt a méltó válasz. Ennek az országgyűlésnek Deák volt a legnagyobb tekintélyű vezére. Vezetése alatt egy ideig összeolvadtak a régi felirati és határozati pártok (lásd Deák-párt). Most is ő készítette a válaszfeliratot a trónbeszédre, s amikor arra nem érkezett kielégítő királyi leirat, a másodikat is. A lényeges fordulat abban állt, hogy az uralkodó elismerte kiinduló pontnak a pragmatica sanctiót, és Deák még a leirat előtt hozzájárult országgyűlési bizottság kiküldéséhez a közös viszonyok tárgyalására.

Most már az uralkodó komoly, alkotmányos szándékában nem lehetett kételkedni, és Deák megkezdte az alkut, még mielőtt a magyar alkotmány teljesen el lett volna ismerve és helyreállítva. A 67-es bizottságban is ő adott a többségnek iránymutatást. A kiindulási alap a pragmatica sanctio volt. Ebből vezette le a külügy és hadügy közösségét, míg minden egyébben fenntartotta Magyarország teljes függetlenségét.
A 15-ös albizottság befejezte munkálatait, amikor az 1866 nyarán kitört porosz–osztrák–olasz háború kétségessé tett mindent. Ismét felütötte fejét a forradalom lehetősége. A königgrätzi csata kimutatta a Magyarországon is uralkodni akaró osztrák hatalmi körök gyengeségét, és elkerülhetetlenné vált, hogy a Monarchia fennmaradása érdekében ki kell békülniük a magyarokkal.

E kedvező helyzetet sokan nagyobb engedmények elérésére kívánták volna felhasználni, de Deák most is hű maradt magához és a törvényesség elvéhez. Július 18-án az uralkodóhoz hívatták Bécsbe, akinek előadta a magyar minisztérium (kormány) megalakításának szükségességét. Maga nem akart részt venni benne, miniszterelnökül az osztrákok által korábban halálraítélt és jelképesen (in effigie) felakasztott gróf Andrássy Gyulát ajánlotta.

Az országgyűlés kívánsága az volt, hogy Deák, mint a régi nádorok, segédkezzen a koronázás ünnepélyes aktusánál, ám Deák ezt is visszautasította, mint minden más jutalmat és kitüntetést. Neki „egy kézszorításnál többet még királya sem adhatott”. Jutalmát hazája jövőjének és békéjének biztosításában, a király és a nemzet közötti bizalom helyreállításában nyerte el. E tudat talán szolgáltatott neki kárpótlást erősen megrendült népszerűségéért. Mert kétségtelenül a magyarság igen jelentékeny része a nemzet jogairól való lemondásnak tekintette a kiegyezést, és bár személyes jelleméhez a legkisebb gyanú sem fért, mégis voltak olyanok, akik jogfeladással vádolták meg.

Ebben az irányban hatott Kossuth Lajos 1867. május 22-i levele, ezzel a retorikával lépett fel a balközép is, különösen az 1869-es választások alkalmával. A kiegyezési törvények ellen fellépő ellenkezéseket csak Deák személyes tekintélye tudta letörni. A kiegyezés megalkotása az ő államférfiúi pályájának tetőpontja volt. Az „öregúr” nem vett részt a kormányban, de mint pártvezér nagy hatalmat gyakorolt. A közjog nagy kérdéseinek elintézése után az állam szabadelvű berendezése feküdt leginkább szívén. Egyike volt azon ritka szerencsés politikusoknak, akik még öregségükben sem mondtak le ifjúkori ideáljaikról, akiknek egész élete a haladás szolgálatában állt. Az ellenzéknek a közjogi alap ellen szünet nélkül intézett erős támadásai, amik miatt az Andrássy-kormány nem szentelhette egész figyelmét és erejét az ország pénzügyi helyzete javításának, a pártjában mutatkozó bomlás, az anyagi és személyes érdekek előtérbe helyezése, a kormányok gyors változása nagyon elkedvetlenítették.

Betegsége és a kor is mindinkább erőt vett rajta, de szellemének magas röpte ugyanaz maradt. A pápai csalatkozhatatlanság kimondása után ismét felmerülő egyházpolitikai kérdésben, 1873. június 28-i beszédében mondta el, egész váratlanul, politikai végrendeletét. A lelkiismereti szabadságnak és a jognak éppoly mély tisztelete, a nemzet egyesítése iránt éppoly hő vágy szólt e beszédből, mint azokból, amelyeket negyven évvel azelőtt tartott a pozsonyi országgyűlésen. A szabad egyházat – szabad államban elvét tűzte ki a fejlődés céljául, nemcsak elméletileg, hanem a hazai viszonyok teljes ismerete alapján, megjelölve az oda vezető út egyes állomásait.

Öregkorában sok örömet szerzett neki Vörösmarty árvája, Ilona, akit ő nevelt fel. Szívbetegsége mindjobban erősödött, már a nyarakat is kénytelen volt Pesten tölteni. Megérte még a fúziót, a balközépnek a kiegyezés alapján állását, de egyúttal pártjának megszűnését is.

Élete 73. évében, hosszú szenvedés után, 1876. január 28-án, éjjeli 11 órakor halt meg szívinfarktus következtében. A nemzet gyásza impozáns módon nyilvánult meg, a törvényhozás mindkét háza január 29-i ülésén Deákot a nemzet halottjának nyilvánította, és az országos gyászhoz Ferenc József király január 30-án külön kéziratban csatlakozott. A főváros gyászpompát öltött; január 31-én a halottat a Magyar Tudományos Akadémia palotájának oszlopcsarnokába szállították, és itt tették ravatalra. A király és királyné elküldték koszorúikat. Erzsébet királyné maga is megjelent a nemzet halottjának ravatalánál, és e jelenetet Zichy Mihály nagy festményen örökítette meg.

Temetése királyi pompával ment végbe február 3-án délelőtt 11 órakor, sok száz küldöttség és a nemzet általános részvéte mellett. Holttestét a Kerepesi úti temetőben, később külön e célra a nemzet költségén épült mauzóleumban helyezték el.

A kiegyezést követően olyan nagy politikai tekintélyt szerzett, hogy szinte korlátlan bizalmat élvezett pártállás nélkül az Országház többségében és az abból alakult kormányoknál is. A Corpus Juris Hungarici előtte üres lap volt, amelyre ő tetszése és jó belátása szerint írhatott volna bármit. Deák Ferencet ide felkészültsége, tudása és erkölcsi tisztessége emelte. A 19. századi magyar történelem legnagyobb alakjai közé tartozik.

A nemzet életét meghatározó kérdésekben állásfoglalásaival és véleményével döntő mértékben befolyásolta Magyarország további sorsát. Szelleme és jelleme megkérdőjelezhetetlen, de személyisége mégis több olyan elemet is tartalmaz, amelyek ellenpólust képviselhetnek megítélésében. Ide sorolható a nőkkel folytatott kapcsolatai, az időszakosan megjelenő passzivitása, a sokszor már túlzottan is mérsékelt viselkedése és legendás kényelemszeretete. Mindazonáltal a „deáki magatartásforma” beépült a magyar köztudatba, a passzív ellenállás különböző formái időnként újra előtérbe kerülnek, egyes szerzők (Babits Mihály, Szekfű Gyula, Németh László, Bibó István) ezt magyar nemzetjellemtani sajátosságnak nevezték. Különösen igaz volt ez az 1956-os forradalom leverése utáni időszakra (1956–1989).

Árva gyerekként rajongó szeretettel kötődött testvéreihez, ezt erősítette talán későbbi agglegény volta is. Már fiatalon is testes és nehézkes fiú volt. Saját véleménye szerint „a szenvedély nálam az, amit úri társaságban kényelmességnek neveznek, amit a keresztyén Anyaszentegyház a hét főbűnök közé sorolt, aminek valóságos magyar neve: restség”.

Eötvös Károlynak Szentgyörgyi Horváth József (balatonfüredi földesúr, honvédezredes) 1825-ös találkozásukra emlékezve így írta le az ifjú Deákot: „Nagy fejű, barna képű, szótlan gyerek volt. […] Sohasem pödörte ki a bajuszát. Emiatt sokat évődtünk vele. A mi bajuszunk úgy állt, mint a kecske szarva, ő meg lógni hagyta a magáét. Nagyon szeretett követ ugráltatni a vízen. Mikor mi ebéd után iddogáltunk, ő kiment a lóúsztatóhoz, sima és lapos kövecskéket keresett, s azokat ugráltatta. A mi kövünk alig ugrott egyet-kettőt, az övé tízet is. Nagyon erős, vaskos fiú volt, akkortájt lett ügyvéd, de pörökkel nem vesződött.”

Kitűnt nagy testi erejével, például a pozsonyi országgyűlésen rendezett erőpróbán csak Wesselényi Miklós báró volt nála erősebb.

Jelleméhez tartozik, hogy írása nehézkes és rendetlen volt, amit azonban kivételes emlékezőképessége ellensúlyozott. Jó humorú társalgó, ízes adomáit, történeteit kiválóan adta elő, nevetésre fakasztva hallgatóságát. A reformkor több nagy alakjához képest nem volt világlátott ember, de szűk látókörű sem, hiszen olvasmányélményei révén ismerkedett meg a tágabb világgal. Latinul és németül is tudott. Ritkán nevetett hangosan, Pulszky Ferenc így emlékezett a Deákkal való első találkozásra: „…hidegnek találtam, láttam ugyan, hogy ő az ellenzék feje, de Kölcsey volt annak a szíve”.

Eötvös szerint „Deák pesti tartózkodásai alkalmával naponta öt forintot osztogatott szét a város koldusai közt, az egyforintos bankjegyeket sétái előtt zsebébe hajtogatta. Nem fogaton, hanem a korabeli közösségi közlekedési eszközzel, omnibusszal utazott a városban.”

Születésekor veszítette el édesanyját, így a nőkhöz fűződő kapcsolatában már az indulás sem volt zökkenőmentes. Fiatal korában nővéréhez kötődött, és Klára mellett Antal bátyja is tevékenyen részt vett nevelésében. A nagy korkülönbség miatt méltán nézett fel testvéreire, és valószínűleg az ő életére is kihatott, hogy bátyja sem nősült meg, és a két agglegény jó kapcsolatban élt együtt Kehidán. Deák Vörösmartyval folytatott levelezésében található utalás arra, hogy „a szerelem kis istenének nyilai” őt sem kerülték el. Az ez időben 21 éves ifjút azonban valószínűleg elutasíthatták, mert nincs további folytatása a szerelemnek. A lány egyébként egy gazdag somogyi nemesi család sarja, Inkey Karolina volt. Deák valószínűleg kinézete és jelleme miatt is hátrányban érezhette magát a hölgyeknél, hiszen hamar testesedett, nem tudott jól táncolni, és bár kiváló szónok volt, nem szeretett semmiségekről csevegni, így akár mogorvának is tűnhetett.

Az említett esetet leszámítva nem is voltak látványos szerelmi kalandjai, pedig sok nővel tartott fenn személyes viszonyt, és ápolt barátságot. Például ilyen volt Erzsébet királyné udvarhölgyével, Festetics Mária grófnővel folytatott kapcsolata is; a grófnő földbirtokos volt Söjtörön, Deák Ferenc szülőtelepülésén, és egyben jó barátságban állt a Deák családdal is. Bár sokszor gyötörte a magány mégis, ahogy idősebb lett, úgy kezdte egyre jobban bírálni az ellenkező nemet. Egyik gyakori megjegyzése volt, hogy a nők olyanok, mint a madarak: „otthon hangosszavú szürke seregélyek, a sétányon pávák, udvarlójuk mellett turbékoló galambok”. Egy másik anekdota szerint Balatonfüreden két agglegény összeveszett azon, hogy ki a derekabb, aki megházasodik, vagy aki nem. A haza bölcsétől kértek tanácsot, aki azt válaszolta: „A becsületes ember megházasodik, az okos nem”.

A gondjaira bízott fiatalabb lányokkal – keresztlányával, Dőry Franciskával és gyámleányával, Vörösmarty Ilonával – viszont úgy bánt, mintha sajátjai lettek volna. Tanácsokat és intelmeket írt hozzájuk, amelyek nyomtatásban is megjelentek.

Közeli ismerője, Eötvös Károly Deák-életrajzában így magyarázza, miért maradhatott agglegény: „Vagy ha más volt a nő: annak korai halála vagy olyan cselekménye állhatott elő, mely Deákot visszavonulásra bírta, de egyúttal azt az örök fogadást érlelte meg benne, hogy több nővel egész életére kiható szerelmi viszonyba lépni nem fog, ha ugyan erre képes lesz. Hanem egész idejét, agyát, egész szellemét s az életet, mely rá vár, a közügynek, a hazának szenteli mindaddig, míg azt a haza igénybe veszi. Más magyarázatot találni nem lehet, hiszen egyébként mind lelki, mind testi épsége tökéletes volt.”

A hozzá kapcsolt két legismertebb epitheton ornans „a haza bölcse” és „a nemzet prókátora”. A haza bölcsének Kossuth Lajos nevezte el, míg a nemzet prókátora azért lett, mert (a prókátor kifejezés ügyvédet vagy védőt jelent) a magyar nemzet érdekében végzett tevékenysége alapján méltán lehet őt nevezni a nemzetet oltalmazó ügyvédnek. Nevezték még „a magyarok Mózesének” és „a haza atyjának” is.

A magyar törvénytárban Deák Ferencnek az 1876. III. törvénycikk állított emléket, melynek 1. pontja így szól: „Deák Ferencznek a haza irányában hosszú évek során át szerzett érdemei törvénybe igtattatnak.” A 2. pont elrendelte, hogy nemzeti gyűjtés útján a fővárosban Deáknak emlékszobor állíttassék, melyet Huszár Adolf készített, és amelyet 1887-ben lepleztek le a mai Széchenyi István téren, az MTA-val szemben. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepélyes közülésén 1877. január 28-án Csengery Antal tartott emlékbeszédet.

Iskolák, könyvtárak viselik nevét, és több településen utcát, teret neveztek el róla. Talán a legnevezetesebb ezek közül Budapest egyik központi főtere, a Deák Ferenc tér, a beléje futó egyik utcával és az M0-s autóút déli Duna-hídjának, a Deák Ferenc hídnak is ő a névadója. A Széchenyi István Egyetemen róla kapta nevét a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar. A magyar forint bankjegyek közül arcképe a legnagyobb címletű,  forintoson ma is és az 1994–98 között forgalomban volt kétszáz forintos érmén, korábban a pengő pénzrendszerben kiadott 1926-os és 1929-es tízpengős bankjegyen is szerepelt.

Gelencsér István rendezésében 2003-ban történészek bevonásával és korabeli dokumentumok bemutatásával életéről, jogászi és törvényalkotói munkájáról dokumentumfilm készült.

 
Beszédeit, írásait Kónyi Manó adta ki hat kötetben (Deák Ferenc Beszédei I–VI. Bp., 1882–1898; második, bővített kiadás Bp., 1903). Ennek alapján készült a Magyar Remekírók 1906-ban megjelent kétkötetes válogatása (szerkesztette és bevezette Wlassics Gyula; címlapkiadás: 1923 előtt). 1934-ben Berzeviczy Albert bevezetésével jelent meg egy kötet Deák Ferenc írásaiból; feltűnő, hogy ebben nem kapott helyet az 1867. március 28-án elhangzott, a kiegyezést védő parlamenti beszéde. Szövege külön kötetben is megjelent a híres „húsvéti cikk” (1865. április 16.) társaságában 1917-ben, Fayer Gyula bevezetőjével (Magyar Könyvtár 829.).

Már halála évében megjelent az első biográfia és a róla készített emlékalbum. Az első jelentős Deák-bibliográfiát halálának 100. évfordulójára állították össze. Az azóta eltelt időszakot is feldolgozva a Deák Ferencről szóló irodalom több mint ezer tételt tartalmaz. Jellemrajzát megírta Csengery Antal és Pulszky Ferenc. Közeli személyes ismerőse és párttársa, Eötvös Károly Deák Ferenc és családja című életrajzában 625 oldalon ad életközeli képet róla.

Külföldön készült életrajzi írás a híres Émile de Laveleye műve, magyarra fordította Szász Károly (Pest, 1869), valamint Forster-Arnold Florence műve, Leveleit Ráth Mór adta ki. Jelentősebb Eötvös Károly műve: Deák Ferenc és családja (1932).




#Article 129: DivX (388 words)


A DivX a DivXNetworks Inc. által kifejlesztett videó kodek (mozgókép-tömörítési eljárás), amely főleg arról ismert, hogy képes jelentősen összetömöríteni terjedelmes videókat, és így az írásvédett DVD-k sokszorosításával és kereskedelmével kapcsolatos botrányokkal került az érdeklődés középpontjába. Az újabb DVD-lejátszók már képesek lejátszani a DivX-es filmeket is.

A DivX neve valójában „DivX ;-)”, tehát tartalmaz egy emotikont, amely egy gúnyos utalás az USA-ban megbukott DIVX DVD-kölcsönzési rendszerre.

Egy átlagos film a DVD-n 5-6 GB nagyságú, de DivX-szel akár 600 MB-ra is összetömöríthető, mely így már kényelmesen elfér egy CD-n is. A veszteség elhanyagolható, kivéve a gyors, pörgős, akciódús jeleneteket. Számos program látott napvilágot, amely arra szolgál, hogy DVD-ről egy DivX-es fájlba merevlemezre mentse, optikai tárolóra írja a DVD tartalmát (rippelés), amely ezután egy peer-to-peer hálózaton keresztül akár meg is osztható az interneten.

A video adatfolyamok ilyen nagymértékű tömörítését úgy érik el, hogy kihasználják az egymás után következő képkockák hasonlóságát. A képkocka tömörítése során pedig nemcsak egyszerűen egy Jpeg vagy JPG kódolást használnak, hanem úgy kódolják le az adott képkockát, hogy „ez olyan mint az előző képkocka, csak itt meg itt meg itt más”. Sőt, a jelenlegi képkockát a következőhöz is szokták viszonyítani, hisz ahhoz is valószínűleg nagyon hasonló. Ha két képkocka hasonló, akkor pedig azt kevesebb bittel le lehet írni, hogy miben különböznek. Ezt a módszert egyébként az MPEG szabványban írták le először.

A DivX;) 3.11-es vagy korábbi verziói a Microsoft MPEG-4-es kodekjének hackelt változatai, amelyeket egy Jerome Rota nevű francia hacker készített 1999 körül. A Microsoft kodek eredetileg az asf fájlok tömörítésére szolgált, amelyet később módosítottak az AVI formátumba való menthetőségre. 1998-tól 2002-ig, független fejlesztők számos szoftvereszközt alkottak, amelyek jelentősen emelték a DivX;) 3.11 kodek által készített videók minőségét. Az egyik ilyen figyelemre méltó program a Nandub, a VirtualDub egy módosítása, ami egy dupla kódolású ún. Smart Bitrate Control-t (SBC – Intelligens Bitrate Kontroll) alkalmaz, más hackelt kodekek mellett.

Később Rota cége, a DivXNetworks, Inc. készített egy jogtiszta verziót a kodekből (DivX 4) a jogi problémák elkerülése végett.

A DivX nem szabad szoftver (Free Software), és nem is nyílt kódú (Open Source). Létezett viszont a kodeknek egy nyílt forráskódú verziója, az OpenDivX, amelyből a ma XviD néven ismert nyílt forráskódú mozgókép-tömörítési eljárás kifejlődött.

A DivX formátum legfontosabb vetélytársai a licencelt mozgókép-tömörítési formátumok közül az Apple Computer Quicktime formátuma, a Microsoft Windows Media Videója és a Real Networks RealVideo formátuma.




#Article 130: IDM (340 words)


Az intelligens tánczene (vagy IDM: intelligent dance music) a 90-es évek elején kezdett elterjedni a techno egy stílusaként. Míg az energikus, kemény hangzású techno erősen táncparkett-irányultságú volt, addig az IDM a fejet, az agyat célozta meg kissé lassabb, kevésbé agresszív, és sokkal dallamosabb, művészi és improvizatívabb hangzásával.

Az IDM kezdetben zenei magazinokban tűnt fel az első hullámában 1992-93 környékén, de nem igazán ragadt meg az első IDM hírlevél alakulásáig 1993 augusztusában. Ez időben a hírlevél Richard D. James és még néhány, a Warp Records-nál megjelent Artificial Intelligence válogatáson feltűnt szerző progresszív elektronikus zenéjére koncentrált. Ezeken az előadókon kívül még a Black Dog Productions (később Plaid) és a B12/Redcell voltak még ebben a stílusban alkotók.

Habár a fentebb említett előadók mind angol művészek voltak, a berlini Sun Electric duó szintén öreg motorosnak számít ebben a stílusban.

Az „intelligens tánczene” kifejezést sokszor kritizálják, mert egyesek szerint nem adja vissza ennek a zenei stílusnak a lényegét. Így van-e vagy sem az intelligencia és tánc szavak jobban megjegyezhetőnek bizonyultak, mint más próbálkozások a stílus megnevezésére. A stílust becsmérlők esetenként a „delfinzene” kifejezést használták az intelligens szó egy gúnyos alternatívájaként.

A '90-es évek közepén el-eltűnő stílus az ezredfordulón újjáéledt. Egyre több előadó egyre több és különböző stílust kombinál igen innovatív módon. Ezek szerint elmondható, hogy ez a stílus képviseli a techno legelőremutatóbb, legkísérletibb és experimentalista ágát, az elektronikus zenét teljesen új irányokba vivő stílusként, nem csupán a „kultúrsznobokat” magába olvasztva.

Ezen stílus legfőbb jellemzői a hangok nagy választéka valamint ezeknek az egységeknek a szerző által nagyon precízen egésszé való komponálása. De a hangok és azok egységének komplexitása önmagában még nem mondható IDM zenének, mivel a szerző által való nagy fokú kontroll is nagy szerepet játszik a zene kifinomultságának kialakításánál. Kétféle hang csupán kétféleképpen megszólaltatva (dob és cin) és mindössze 4 időbeni egységenkénti megszólaltatás lehetőségével nem hagy nagy beleszólást az előadó számára, nem építhető fel belőle intelligens zene.
Manapság leggyakrabban számítógépekkel történik a nagy mennyiségű hang precíz kontrollja a precíz felépítéshez. A legtöbb ilyen zene túl komplex, hogy emberi aggyal vagy akár írott formában lejegyezhető legyen.




#Article 131: Aphex Twin (182 words)


Aphex Twin, valódi nevén Richard D. James (Limerick, 1971. augusztus 18.) angol techno/ambient/IDM/drum and bass zenész.

Walesi szülők gyermekeként 1971-ben született Cornwallban. Kiskorától kezdve érdeklődött az elektronika iránt. Egy versenyt azzal nyert meg, hogy Sinclair Spectrum számítógépét a TV-re kötve különböző zajokból dallamokat játszott le, a képernyő színeit pedig ehhez igazította. A helyi rendezvényeken lett DJ és zenész, felvéve az Aphex Twin nevet, melynek első tagja egy jelfeldolgozó berendezéseket gyártó cég neve, második része pedig utalás a halvaszületett ikertestvérére, az eredeti Richard Jamesre. A középső D. a nevében a tőle való megkülönböztetésre szolgál.

Munkásságával kitolta a techno, ambient és a drumbass stílusok határait és hatalmas mennyiségű zenét írt, amelyek legtöbbje kiadatlan. Zenéinek hatása lépten-nyomon fellelhető a mai zenék többségében. A legutóbbi albumán preparált zongorával készített dalok is szerepelnek, John Cage stílusához hasonlóan.
Tulajdonában van egy páncélozott felderítő jármű, egy tengeralattjáró és egy átépített banképület, ahol él és dolgozik. Ma is folytatja a stílusok határain kalandozó zenéinek írását.

Számos álnév alatt szintén jelentős mennyiségű munkája jelent meg

Brad Strider

Caustic Window

Polygon Window

Power Pill

Q-Chastic

The Tuss (2 cd-t adott ki, 2009)




#Article 132: Autechre (237 words)


Az Autechre egy sheffieldi IDM zenész formáció. 1987-ben alapította két barát, név szerint Rob Brown és Sean Booth. Ahogy mondják, az Autechre nevet ahányan látják, annyiféleképpen ejtik, ők maguk ’ó-tek-ör’-nek (’awe-tek-er’: awe=félelem v. tisztelet).

Habár zenéjükben egy erős ritmikus elem lelhető fel, az ütemek komplexitása és a digitális textúrák inkább a home listening, mintsem a tánczene irányába viszik el. A vélemények megoszlanak a zenéjükről: első hallásra véletlenszerűnek, kaotikusnak tűnik, de sokszori hallgatás után egyre inkább felfedezhető benne az erős strukturáltság; még a rajongók közt is ugyanúgy vannak olyanok, akik a hideg és kemény jelzőkkel illetik, míg mások meleg és szentimentális zenének írják le.

A kezdeti ambientes megszólalás fokozatosan alakult át komplexebb ritmusú szinte rideg hangfolyammá. A zenéjük értelmezésénél fontos momentum a tér szerepe. Ha az építészetet a zene nyelvére fordítanák le pontosan úgy szólna mint az Autechre. Lemezeik időrendi fejlődése logikus konstrukció. Csúcsművük a Tri Repetae++, amely egyesíti a később eluralkodó dekonstruált hangzást a korai (Incunabula, Amber) ambientes textúrákkal.

Összhangban az egyedi hangzásukról megjelent írásokkal, az Autechre maga bizonyítja, hogy habár a mai művészeknek elképesztő mennyiségű eszköz áll rendelkezésre, különösképp az elektronika terén, nem mondható, hogy bármely együttes képes úgy hangozni, mint bármely másik. Bizonyították azt is, hogy ki lehet alakítani egy teljesen egyedi hangzást úgy, hogy abban egyszerre jelen legyen a mélyebb jelentés, lélek és a kísérleti jelleget is megőrizze.

Számos álnév alatt is alkottak, valószínű azért, hogy a média és a rajongók figyelme alól kiszakadhassanak.




#Article 133: Fájlformátum (731 words)


A fájlformátum azon eljárásnak a meghatározása, hogy egy számítógépes adat (kép, program, hang, adatbázis stb.) miképpen tárolható fizikai adathordozón, illetve hogyan jeleníthető meg egységes módon.

Amióta a merevlemezek csak biteket tárolnak, a számítógépnek számos lehetősége van, hogy az információt nullákká és egyesekké alakítsa át. A különböző információk részére különböző formátumok léteznek. 
A formátumokat típusosan a fájlok neve után találjuk, amelyek kettőtől négy betűig terjedő fájlkiterjesztésből állnak. Például, ha egy tárolt kép JPEG formátumú, akkor a fájl mypicture.jpeg vagy valami ehhez hasonló nevű.

Egyéb operációs rendszerek, mint például a régebbi verziójú Mac OS nem követelték meg a fájlkiterjesztést, de a fájltípusok és a készítő program sajátosságai megtalálhatók voltak a fájlban. Ezeket az operációs rendszer kezelte és a felhasználó előtt rejtve maradtak. Egy Microsoft Windows operációs rendszert futtató számítógépen a kiterjesztések a futtatható alkalmazások szempontjából fontosak (mivel az alkalmazások sokszor speciális adatformátumokat követelnek meg). A Unix és a Unix-alapú rendszerek hozhatnak létre kiterjesztést, bár ezt úgy kell tekintenünk, mint opcionális beállítást, és nem kötelezően alkalmazandó. Ezen rendszerek alatt alapvetően adatfájlokat, könyvtárakat (amelyek valójában speciális fájlok) vagy futtatható állományokat találunk.

Az operációs rendszer beállítása meghatározza, hogy alapértelmezettként melyik program futtatható egy általános megnyitás paranccsal és rendelkezik meghatározott kiterjesztéssel. Például, ha egy fájl  .htm  kiterjesztéssel rendelkezik, a beállítások meghatározzák, van-e olyan alapértelmezett böngésző vagy szerkesztő, esetleg szövegmegjelenítő, amely megjeleníti a HTML kódot.

Számos fájlformátumnak létezik kiadott specifikációs dokumentuma (gyakran referencia implementálással), ami pontosan leírja, hogyan történik az adatok kódolása, és melyik program kezeli, ismeri vagy nem ismeri fel a speciális fájlformátumot. Két kivétel létezik: először is egyes fájlformátumok fejlesztői úgy tekintik a specifikációs dokumentumokat, mint üzleti titkot, és nem hozzák őket nyilvánosságra; másodsorban egyes fejlesztők kellemetlenségnek veszik, ha specifikációs dokumentumot kell készíteniük. Pedig a formátum csak külsőleg van meghatározva a programok nagyon gyakran módosítják az adatokat a fájlformátumban.

Jegyezzük meg, hogy a fájlformátumok használata mindenféle nyilvános és elérhető specifikáció nélkül általában költséges. Ahhoz, hogy megtudjuk hogyan működnek a fájlformátumok, két dolog szükséges: reverse-engineering, melyet a referencia implementációból kapunk meg vagy a specifikációs dokumentum, melyet a formátumfejlesztőktől kaphatunk meg egy bizonyos díj megfizetése ellenében. (Jegyezzük meg, hogy a második eset csak úgy lehetséges, ha létezik egyáltalán specifikációs dokumentum, ugyanis akkor a fejlesztő megkövetel egy aláírásunkkal hitelesített nem szabadon közzétehető megállapodást). Mindkettő eset igen költséges és időigényes. Éppen ezért általános szabályként elmondható, hogy számos program található „publikált” fájlformátummal és hozzáférhető specifikációval, míg a nem publikált fájlformátumok csak kevés programnál fordulnak elő.

Egyes fájlformátumokat úgy terveztek meg, hogy nagyon különös adathalmazokat tudunk bennük tárolni. Például a JPEG formátumban csak teljes képeket tudunk tárolni, míg más formátumokat eleve úgy terveztek meg, hogy különféle típusú adatokat is tudunk bennük tárolni egyszerre. A GIF formátum támogatja képek és egyszerűbb animációk tárolását, míg az AVI különböző multimédiás adatok tárolására is alkalmas. A text fájlokban bármilyen szöveget, számokat és vezérlő karaktereket tudunk rögzíteni. A kiterjesztés lehet .txt de sokkal specifikusabb is, például a .par egy paraméter fájl, a .pas egy Pascal-forrás. Valójában a HTML fájl is egy text fájl, a karaktereket weblapok számára kódoljuk, tehát a weblapok a fájl egy magasabb szintjén találhatók. 

Míg a programok a fájlokat mint adatfolyamokat használják, addig a különböző metódusok a fájl formátumát jelölik. Egyik módszer ezen metaadatok jelölésére a fájlkiterjesztés, míg egy másik, amit maga a fájlrendszer is támogathat, az off-band adatok vagy a fájl szerkezetén belüli in-band, aminek megkülönböztető szerkezete van (mágikus számnak is nevezünk). Például a GIF fájlok könnyen felismerhetők a .gif kiterjesztésükről, egyes metaadatok típusai pedig meghatározhatók az első négy bájtjukról, például GIF8.

Néha előfordul, hogy a programok úgy olvasnak be egy bizonyos módszerrel kódolt fájlokat, mintha azokat egy másik módszerrel kódoltuk volna be. Egy zenelejátszó programot használhatunk (egy speciálisan módosított) Word dokumentum lejátszására, mintha az egy zeneszám lenne. Igaz, az eredmény nem zene, bár ez várható is, mivel a bitek egy speciális elrendeződése egy adott formátumban majdnem teljesen érzékelhetetlen egy másik formátum számára.

Nem könnyű egy szabályozott általánosan megfogalmazható konverzió létrehozása fájlformátumok és programnyelvek, vagy egy „normál program” és értelmezőprogram között. Egy programnyelvet úgy tekinthetünk, mint egy fájlformátumot, amit algoritmusok tárolására használunk. 

A szellemi tulajdon védelméről szóló törvény leghasznosabb része a magántulajdon, jelen esetben a fájlformátumok védelme, ez általánosságban a szabadalmi perekben bukkan föl. Fájlformátumok szabadalmaztatása tilos, viszont egyes formátumok megkövetelik a kódolás során a szabadalmaztatott algoritmusok használatát. A GIF formátum esetében fontos a szabadalmaztatott algoritmus használata, a szabadalom tulajdonosának mégsem fizet díjat senki sem, mivel használja az algoritmust. Ez azt eredményezi, hogy a GIF formátumot használók számát tekintve egy jelentős csökkenés tapasztalható.




#Article 134: Audio Video Interleave (274 words)


Az AVI (angol betűszó: Audio Video Interleave – audio-video-összesorolás, -fésülés) egy fájlformátum, melyet mind a hang, mind pedig videó adatok egy meghatározott csomagban való tárolására és ezen adatok lejátszására hoztak létre. A Microsoft 1992 novemberében mutatta be ezt a formátumot a Windows technológia videó részeként.

Az AVI egy speciális esete az RIFF (Resource Interchange File Format – erőforrás-cserélő fájlformátum) formátumnak, amely a file adatait tömbökre, un. „chunk”-okra (nagyobb darabokra) osztja fel. Minden ilyen „chunk”-ot egy un. „FourCC” címke azonosít. Az AVI file egyetlen tömböt alkot az RIFF formátumon belül, ami azután két kötelező altömbre és egy nem kötelező (opcionális) altömbre van bontva.

Az első altömböt a „hdrl” címke jelöli. Ez az altömb a file fejléce és ún. „metadata”-t (adat az adatról) tartalmaz a videóról, mint például a kép dimenziói (szélesség, magasság) és a képkockák száma. A második altömböt az ún. „movi” címke azonosítja. Ez a tömb tartalmazza az aktuális kép/hang adatokat amelyek az AVI videót alkotják. A harmadik nem kötelező altömböt un. „idxl” címke jelöli, és ez az adattömböknek a file-on belüli helymeghatározására szolgál.

Az RIFF formátumon keresztül a „movi” tömb kép/hang adatai kódolhatóak vagy dekódolhatóak egy software modul által, ez az ún. kodek. A kodek az, ami a nyers adatot a „movi” tömbön belül használt formátumra fordítja át. Ezért egy AVI file a kép/hang adatokat csaknem bármely tömörítő sémának megfelelően kódolva tartalmazhatja, beleértve: a tömörítetlen un. „Full Frames” (Teljes képkocka), Intel Real Time Video, Indeo, Cinepak, Motion JPEG, Editable MPEG, VDOWave, ClearVideo / RealVideo, QPEG, MPEG-4 és más formátumokat. Napjainkban a legnépszerűbb a DivX tömörítés (a videosávnak) és az Mp3 kódolás a hangsávnak. Az interneten megosztott videóklipek és filmek többnyire ilyen fileformátumban elérhetőek.




#Article 135: Python (programozási nyelv) (1439 words)


A Python egy általános célú, nagyon magas szintű programozási nyelv, melyet Guido van Rossum holland programozó kezdett el fejleszteni 1989 végén, majd hozott nyilvánosságra 1991-ben. A nyelv tervezési filozófiája az olvashatóságot és a programozói munka megkönnyítését helyezi előtérbe a futási sebességgel szemben.

A Python többek között a funkcionális, az objektumorientált, az imperatív és a procedurális programozási paradigmákat támogatja. Dinamikus típusokat és automatikus memóriakezelést használ, ilyen szempontból hasonlít a Scheme, Perl és Ruby nyelvekhez, emellett szigorú típusrendszerrel rendelkezik.

A Python úgynevezett interpreteres nyelv, ami azt jelenti, hogy nincs különválasztva a forrás- és tárgykód, a megírt program máris futtatható, ha rendelkezünk a Python értelmezővel. A Python értelmezőt számos géptípusra és operációs rendszerre elkészítették, továbbá számtalan kiegészítő könyvtár készült hozzá, így rendkívül széles körben használhatóvá vált.

A Python alapötlete az 1980-as évek végén született meg. A fejlesztést 1989 decemberében kezdte el Guido van Rossum a CWI-n. A CWI (Centrum Wiskunde  Informatica, magyarul Matematikai és Informatikai Központ) egy kutatóintézet Amszterdamban. A nyelv a nevét a Monty Python csoportról kapta. 1994-ben jött létre a  hírcsoport, ami egy jelentős mérföldkő volt a nyelv fejlődésében. Szintén 1994-ben látott napvilágot az 1.0 verzió, amit az ezredfordulón, 2000 októberében követett a Python 2.0, majd pedig 2008-ban a Python 3.0.

A kivételkezelés a try kulcsszóval történik. Például így:

    f()
except (NameError,TypeError):
    print('Az f függvény végrehajtása során NameError vagy TypeError lépett fel.')
except Exception:
    print('Nem várt kivétel lépett fel.')

    print('Semmilyen kivétel nem lépett fel.')

    print('Ez a mondat mindenképp kiíródik.')

Ha olyan kivétel lép fel a try blokkban, ami valamely except ágban szerepel, akkor a vezérlés az illető except ágnak adódik át. Egy except ág több kivételtípust is kezelhet, az egyes kivételtípusokat vesszővel elválasztva lehet megadni.

Az except ág lefutása után a try blokk utáni részen folytatódik a program. Ha nem lép fel semmilyen kivétel, akkor a vezérlés az else ágra kerül a lefutás után, ha az létezik. Mindig csak egy except ág fut le. Ha az utolsó except ág nem ad meg kivételtípust, akkor az kezeli az összes olyan kivételt, amit a megelőző ágak nem kezeltek. Végül szerepelhet egy opcionális finally blokk, ami mindenképpen lefut.

Ha nincs megfelelő except ág, akkor továbbadódik a kivétel a tartalmazó blokknak. Az except ágakban fellépő kivételek szintén a tartalmazó blokknak adódnak át. Ha egyáltalán nincs try blokk, például egy függvényben, akkor minden kivétel a tartalmazó blokknak adódik át.

def hibas_fuggveny():
    x=1/0

    hibas_fuggveny()
except ZeroDivisionError as ex:
    print('Nullával osztás.', ex)

A nyelv tartalmaz beépített kivételeket, de a lehetőség van saját kivételeket definiálására is. A kivételek paraméterezhetőek, típusuktól függően más és más paraméterük lehet. Kivétel kiváltására a raise kulcsszó alkalmazható:

raise NameError('Hello')

A Python osztálymechanizmusának tervezésénél a szempont az volt, hogy minimális szintaktikai és szemantikai újdonságokat vezessenek be. C++ és a Modula-3 osztálymechanizmusának a keveréke. Többszörös öröklődésre is lehetőséget ad, a származtatott osztály átdefiniálhatja az ősosztálya(inak) metódusait, egy metódus hívhatja az ősosztály metódusát ugyanazon a néven. Az objektumok tartalmazhatnak nem publikusnak szánt adatokat, azonban maga a nyelv semmi biztosítékot nem nyújt arra, hogy hívó fél is valóban így fogja kezelni. A tagváltozó vagy tagfüggvényt kezdhetjük egy aláhúzással, ezzel jelezvén, hogy ezt nem publikusnak szánjuk (gyakorlatilag a protected, package-private vagy privát láthatóságot szánjuk az adott tagnak). 

class MyObject(object):
    def __init__(self, name):
        self._name = name   # Jelezzük, hogy ez egy protected vagy package-private adat
                            # nem szeretnénk, ha direktben használná bárki
                            # kivéve a csomagot, amiben van/leszármazott osztályokat

myobj = MyObject(Ez a nevem)
print(myobj._name) # De ez csak egy jelzés, kívülről ugyanúgy elérhető, mint bármely más adat

Különbségek a C++-hoz képest, hogy az osztály- és objektumváltozók publikusak (kivéve a dupla aláhúzással kezdődőeket, amik egy speciális mechanizmusnak köszönhetően megóvhatják a kódunkat például az öröklődéskor előforduló névfelüldefiniálásoktól), és minden tagfüggvény virtuális.

A Python a szokásos értelemben nem használ konstruktor és destruktor függvényeket, de a nem kötelezően definiálandó, speciális __init__ és __del__ tagfüggvényeket a rendszer az objektumpéldány létrehozásakor, illetve az objektum explicit törlésekor (del utasítás) vagy amikor a szemétgyűjtő (garbage collector) felszabadítja a tárhelyet, automatikusan meghívja. 
Az __init__-et nagyon gyakran használják az tagváltozók kezdeti értékadására:

class MyObject(object):
    def __init__(self, name):
        self.name = name

myobj = MyObject(Ez a nevem)
print(myobj.name) # Kiírja, hogy Ez a nevem

Az osztályok maguk is objektumok – valójában a Pythonban minden adattípus objektum. A 2.2-es verziótól kezdve a beépített típusokat is bővítheti a felhasználó. 
Minden operátor felüldefiniálható speciális nevű tagfüggvényekben. (Például az összeadás operátor (+) a __add__, __radd__, __ladd__ segítségével, a szorzás operátor (*) a __mul__, __rmul__, __lmul__ segítségével, stb.)
   
Ugyanarra az objektumra több néven is lehet hivatkozni, objektumok esetében értékadás alapértelmezés szerint referenciát (hivatkozást) jelent, nem új objektumpéldány létrehozását.

Osztálydefiníció:

class ClassName(object):
    
    ...
    

class MyClass(object):
    Egy egyszerű példa osztály
    i = 42
    def f(self):
        return 'hello world!'

Az osztálynak mielőtt hatása lenne, a vezérlésnek rá kell futnia az osztálydefinícióra, így akár egy if-ágban is lehet osztálydefiníció. Az osztály-objektum az osztálydefiníció végén automatikusan létrejön. Példányosítani az osztály nevével, valamint a paraméterlista megadásával tudunk. Üres paraméterlistát is jeleznünk kell (nem úgy, mint C++-ban), egy üres zárójel-párral, különben az osztály referenciáját másoljuk egy változóba. (pl.: x = MyClass() ). 
Az objektumok tagváltozóit nem az osztálydefinícióban deklaráljuk, hanem az objektum inicializálására használt __init__ metódusban, hiszen ezek így lokálisan, adott objektumpéldányra lesznek érvényesek, míg az osztálydefinícióban deklarált változók az egész osztályra (így bármely objektumára is) érvényesek lesznek.

Azonban azt is megtehetjük, hogy egy adat attribútumot később deklarálunk, mely az használatkor jön létre.
Példa:

class MyObject(object):
    i = 42  # összes objektumpéldányra érvényes változó
            # (hasonlít a hagyományos statikus változókhoz, de nem teljesen ugyanaz a működése)
    def __init__(self):
        self.counter = 0  # objektum inicializáláskor létrehozunk egy tagváltozót
 
ctr = MyObject()
ctr.counter += 10  # módosítjuk a tagváltozó értékét

print(ctr.counter)  # 10
print(ctr.i)  # 42

ctr.anotherCounter = 0  # deklarálunk egy új adattagot az adott objektumba
print(ctr.anotherCounter)  # 0

MyObject.i = 100  # Az osztályban lévő i változót módosítjuk
anotherOne = MyObject()  # Létrehozunk egy másik objektumpéldányt
print(anotherOne.i)  # 100
print(ctr.i)  # 100

A del utasítással megszüntethetünk bármilyen változót, akár objektum-tagváltozót is. 
class MyObject(object):
    def __init__(self):
        self.counter = 0

ctr = MyObject()
ctr.counter += 10
print(ctr.counter)  # 10
del ctr.counter

Egy másik példa 
def MyClass(object):
    i = 42
    def f(self):
        return 'hello world!'

x = MyClass()
x.counter = 1
while x.counter Ez a kis példa 16-ot ír ki (nem a legegyszerűbb módon), és semmilyen nyoma nem marad az osztályban, hiszen a del utasítással töröltük a létrehozott counter nevű változót.

Ügyeljünk rá, hogy x.f nem ugyanaz, mint MyClass.f, mivel az első az hivatkozás az adott objektum egy tagfüggvényére (metódus típusú objektumra való hivatkozás), amely hivatkozás futás közben megváltozhat (tehát például más metódusra mutat), míg a MyClass.f a f függvény prototípusa, ezáltal függvény típusú objektumra való hivatkozás! x.f egy metódus objektum, nem függvényobjektum. 
x.f() – ki fogja írni: hello world. Ugyanis az objektum, mint első argumentum átadódik a függvénynek, azaz x.f() ekvivalens MyClass.f(x) -szel.

További megjegyzések:

class Alma(object):
    def __init__(self, szin, iz):
        self.szin = szin
        self.iz = iz
 
x = Alma(piros, savanyu)

A Python lehetőséget nyújt a többszörös öröklődésre, melynek szintaxisa az alábbiak szerint néz ki:
class DerivedClassName([modulename.]Base1[,modulename.]Base2,…]):
    
    ...
    
Ha egy hivatkozást nem talál az aktuális osztályban, akkor Base1-ben keresi,ha Base1-ben sincs, akkor Base1 őseiben. Ezután ha még mindig nem találta, akkor Base2-ben kezdi el keresni, és így tovább. 
Rekord vagy struct-szerű objektumok létrehozására is van lehetőség, a már ismertetettek szerint, például egy üres osztály deklarálásával, majd az üres osztály egy példányát feltölthetjük:

 class Dolgozo:
    pass        # ez egy üres osztálydefiníció
 
 John = Dolgozo()
 John.nev = 'John Cosinus'
 John.osztaly = 'Matematikai reszleg'
 John.fizetes = 42000

Azonban, ha ilyen céljaink vannak, sokkal inkább ajánlott a szótár (asszociatív tömb) használata, hogy feleslegesen ne terheljük az interpretert ilyen dummy osztályok, majd abból keletkező objektumok létrehozásával:
dolgozok = list()

John = {'nev': 'John Cosinus',
      'osztaly': 'Matematikai részleg',
      'fizetes': 42000}
dolgozok.append(John)

Jason = dict()
Jason['nev'] = 'Jason Cosinus'
Jason['osztaly'] = 'Matematikai reszleg'
Jason['fizetes'] = 42000
dolgozok.append(Jason)
A kivételek korábban lehettek egyszerű string objektumok, azonban Python 3-ban csak és kizárólag a BaseException osztály, vagy leszármazottjának egy példánya lehet. 
Forma: raise instance. Egy except klóz kompatibilis a kivétellel, ha ugyanabban az osztályban vannak vagy a kivétel az elkapni kívánt típus leszármazottja. 
Példa:

class B:
    pass
class C(B):
    pass
class D(C):
    pass
 
for c in [B,C,D]:
    try:
        raise c()
    except D:
        print(D)
    except C:
        print(C)
    except B:
        print(B)

Az eredmény B,C,D ebben a sorrendben. Ha azonban az except ágakat fordítva írtuk volna, akkor az eredmény B,B,B lett volna, mert a legelső illeszkedő except-ág aktivizálódik.

A Pythonnak igen kiterjedt és széles körű standard könyvtára van, amit még kiegészítenek az egyéb (mások által megírt) publikus modulok.
A standard könyvtár adattípusokat (például számokat és listákat) tartalmaz, amelyeket egyébként a nyelv magjának tekintenek. Tartalmaz még beépített függvényeket és kivételeket, melyeket használni lehet import nélkül, viszont a legnagyobb rész természetesen modulokban van. A modulok egy részét C-ben írták meg, és beépítették az interpreterbe, másokat Python forráskódban kell importálni.




#Article 136: Magyar Wikipédia (521 words)


A magyar Wikipédia a Wikipédia nyílt internetes enciklopédia magyar nyelvű változata.

A magyar nyelvhez kapcsolódó első Wikipédia valamikor 2001. május 20. és szeptember 5. között Az új változat technikai okokból nem tartotta meg a régi, mindössze néhány lapot tartalmazó adatbázist. Az első létrehozott oldal a Kezdőlap volt (ekkor még az angol Main page néven), melyet egy fájl, a Magyar Wikipédia magyar logója követett, aztán következett a Wikipédia:Upload log nevű fájl, az üdvözlőoldal, egy rendszerlap a szócikkről, ez után a hibajelentésekről jött létre oldal, majd létrejött a Homokozó. rendelkezik. A  látható, hogy amint egyre több érdekes, hasznos szócikk készül el, növekszik a lapok látogatottsága, és sokan kedvet kapnak a tudásuk megosztására.

A szócikkek száma alapján a 2003 júliusában indult magyar Wikipédia egy hónap alatt a 39 létező változat között a 34. helyre került, de a 2003-as évben a legjobb eredménye a 30. hely volt. 2009 augusztusában az addigra létrejött 266 Wikipédia nyelvi változat között a 17. helyet érte el, 249 Wikipédiát utasítva maga mögé, ez a magyar Wikipédia eddigi legjobb helyezése.

Szócikkeinek száma 2007. február 7-én elérte az 50 000-et, a 100 000. szócikk 2008. július 17-én, a 150 000. 2009. december 25-én, a 200 000. pedig 2011. szeptember 10-én látott napvilágot.

A szócikkek számánál jobb jellemzést ad a Wikipédia tartalmáról az összes szócikket tartalmazó adatbázis mérete. Ez alapján a magyar Wikipédia 2009 decemberében a 13. legnagyobb nyelvi változat volt. 1000 kiválasztott cikk elemzése alapján 2008 júliusában a magyar változat a 11. helyet foglalta el a Wikipédiák rangsorában. szerint a magyar változatban 114 354 cikk szerepelt – ez az előző évhez képest 40%-os növekedés – (az egyéb oldalakkal együtt 365 338 lap létezett), az összes szerkesztések száma 4 864 372 volt (+84%), az adminisztrátorok száma 33 (+43%), a regisztrált felhasználóké 78 966 volt (+119%), képből és egyéb ábrából pedig 33 289-et tartalmazott (+21%).

Több más nyelvű Wikipédiához hasonlóan, a magyar résztvevők is kiválasztják a legjobbnak tartott cikkeket, amelyek ún. „kiemelt cikk” minősítést kapnak. A 100. ilyen cikk 2007. január végén kapta meg ezt a besorolást; 2008. január 1-jén már 209 minősült „kiemelkedőnek”, a 300. pedig ugyanazon év június 22-én jött létre. Az 500. kiemelt minőségű szócikket 2010. június 17-én szavazták meg.

A Szonda Ipsos felmérése szerint 2008 januárjában a magyar Wikipédia bekerült a húsz leglátogatottabb magyar weboldal közé, a Gemius felmérése alapján 2009 végén a 8. leglátogatottabb magyar weboldal volt, 2008 tavaszára a havi lapletöltések száma már meghaladta a 10 milliót.

A több mint 250 nyelven olvasható Wikipédia-projektekben 2008. március 27-én 00:07 órakor (UTC) született meg a tízmilliomodik . Ezt a cikket a magyar Wikipédiában  hozta létre, és Nicholas Hilliard festőről szól.

Akárcsak a Wikipédia más nyelvi változatai, a magyar Wikipédia is a MediaWiki szoftverre épül, és a Wikimédia Alapítvány (WMF), egy az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett nonprofit szervezet biztosítja hozzá az infrastruktúrát. A Wikipédiát mintegy 350 gépből álló szerverpark szolgálja ki, LAMP-alapú architektúrával, Memcached és squid gyorsítótárakkal. A szerverek nagy része a floridai Tampában található, egy része pedig Amszterdamban (a Magyarországról érkező lekéréseket is jórészt ezek szolgálják ki).

A magyar Wikipédia szabályait és szerkezetét jelentős részben az angol Wikipédiáról mintázta. Szerkesztőinek közössége önálló, a WMF ún. „” révén kíséri figyelemmel tevékenységét.




#Article 137: Volapük nyelv (594 words)


A volapük nyelv nemzetközi közvetítőnyelv, a posteriori jelentős a priori jellegzetességgel, eklektikus, nyelvtana sematikus.

A volapüköt Johann Martin Schleyer (1831–1912) katolikus prelátus alkotta meg, először 1879-ben jelent meg egy Litzelstettenben kiadott egyházi újság (Sionsharfe) mellékleteként. Az első teljes nyelvkönyv 1880-ban jelent meg német nyelven. 2000-ben beszélőinek száma 20 főre volt tehető, egykoron kb.  ember beszélte 40 országban.

A volapük volt az első mesterséges nyelv, amely jelentősebb sikereket ért el. Mozgalom szerveződött körülötte, kongresszusokat rendeztek, tanárokat képeztek, folyóiratot adtak ki és irodalmi kezdeményezések is születtek. A mozgalom mintegy 10 évig virágzott, aztán lassan elhalt: a nyelv nem bizonyult fejlődőképesnek, nem lehetett a gyakorlatban használni, és megjelent az eszperantó, amely igen sok hívet elcsábított a volapüktől.

A nyelv legnagyobb sikereit Franciaországban és Németországban érte el. Az első nyelvtervezet volt, amely hazánkban is visszhangot váltott ki, jelesebb művelői: Bánfi György és Pozder Károly voltak.

A volapük ábécé 28 betűből áll:

A magyartól eltérő betűk a következők:

Schleyer eredeti tervezetében megalkotott még három speciális, csak a volapükben használt betűt is, melyeket később az egyszerűbb használat miatt lecseréltek egy umlautos latin betűre:

A hangsúly mindig az utolsó szótagon van; kivéve: a mindig kötőjellel hozzátett -li kérdőszócskát (magyar -e).

A morfémák eredetét tekintve 1/3 angol, 1/4 latinid, 1/5 német eredetű. A többi különböző más nyelvekből átvett elem.

Az alapmorfémák főnévi jellegűek, képletük CVC (C – mássalhangzó, V – magánhangzó). Általában egy szótagúak.

A szóképzés fő szabályai:

Egy részletes példa a szóalkotásra: Schere („olló”, német) → *jeer (sch → j) → *jer (nincs kettőzött magánhangzó) → jel (az r miatt) → jil (a jel „kincs”-et jelent) → jim (a jil „örök női”-t jelent)

Egy példa – szóképzés a pük (nyelv) szóra: pükön (beszélni), motapük (anyanyelv), pükatidel (nyelvtanár), püket (beszéd), pükik (nyelvi), püketil (hozzászólás), pükapök (nyelvbotlás), pükatön (beszélgetni), telapükav (párbeszéd), gepükön (válaszolni), pükav (nyelvészet), okopükol (monológ), püked (vélemény), lepük (állítás), pükel (szónok), lupüklan (dadogás), möpükel (poliglott), nepük (csend), püköf (ékesszólás), nepüken (hallgatni), gepük (válasz) stb.

Névelő nincs. Nem volapük szavak előtt használható az el határozott névelőként.

A főnév ragozása minden névszói kategóriában azonos:
          Alany e.:            tő               fat           apa
          Birtokos e.:         -a               fata          apának a …, apa …-ja
          Részeshatározós e.:  -e               fate          apának
          Tárgy e.:            -i               fati          apát
          Megszólító e.:       főnév előtti o   o fat         apa!
Többes szám jele az -s: fats (apák).

A főnév is fokozható (lásd a melléknévnél).

A melléknév képzése: gyök + -ik: gud – gudik (jóság – jó)

Fokozása:
          Alapfok:           tő               gudik           jó
          Középfok:          -um              gudikum         jobb
          Felsőfok:          -ün              gudikün         legjobb
          Túlzófok:          vemo + Alapfok   vemo gudik      legeslegjobb

A „mint” kötőszónak a volapükben a ka felel meg.

Névmások:

Számnév:

Az ige ragozása szintetikus. A kijelentő módnak, jelen időnek nincs jele.

Személyragozás a tőhöz csatolt személyes névmásokkal:  löfön (szeretni): löfob, löfol, löfom/löfof; löfobs, löfols, löfofos/löfoms; löfon, löfons

Módjelek:

Időjelek:

Szenvedő alak: p- (az időjel elé)

Folyamatos alak: -i- (a gyök és az időjel közé)

Visszaható alak: -ok

Kölcsönösen visszaható alak: ragozott ige + oki/okis: löfob okis

A személytelen igét a 3. személyű semleges személyes névmással képezzük: nifos (havazik)

Határozószó:

Elöljárószók: al (-hoz, -hez, -höz), bifü (előtt), in (-ban, -ben), pos (után), se (kívül),  po (mögött), dis (alatt),  ko (-val, -vel), nen (nélkül), ta (ellen),  fa (által), plo (-ért)

Kötőszók: e (és), i (is), u (vagy), ni (sem), ab (de), das (hogy), if (ha), ven (amikor), ido (mert), kludo (tehát)

A kijelentő mondat megegyezik az általánosan elfogadott szórenddel.

A kérdő mondatban, ha nem kérdő névmással kezdődik, az állítmányhoz kötelezően hozzájárul a -li szócska.

Második személyben a kettős l liküszöbölésére a li szócska előre kerül.

A tagadás a tagadott szót közvetlenül megelőző no tagadószóval történik.

Vörösmarty: Szózat (első versszak, Bánfi György fordítása)




#Article 138: Latino sine flexione nyelv (342 words)


A Latino sine flexione (Interlingua) egy teljesen latin alapú mesterséges, emberi kommunikációra kialakított minimumnyelv. Megalkotója az olasz matematikaprofesszor, Giuseppe Peano (1858–1932) volt.

Elve: „Vocabulario internationale ad maximo, et grammatica minimo”, azaz maximálisan nemzetközi szókincs, minimális nyelvtannal.

Első kiadása 1903-ban a Revista di matematica hasábjain jelent meg. 1904-től 1915-ig több kiadásban megjelent egy 8 nyelvű (latin, angol, francia, német, spanyol, olasz, görög, szanszkrit) összehasonlító szótár is, mely közel  szót tartalmazott.

A nyelvet az interlingvához hasonlóan prototípus-módszerrel alkotta meg. Mivel Peano elsősorban szaknyelvnek szánta, a nyelv szerkezete egyértelműen a logikára épül.

Írásbeli, tudományos használata az 1960-as években szűnt meg.

Az elnevezéssel kapcsolatoban némi zavart okoz, hogy eredetileg a Latino sine flexionét nevezték Interlinguának; ma azonban az Alexander Gode által, az IALA megbízásából 1951-re kidolgozott mesterséges nyelvet nevezik így. Az Occidentalt pedig olykor szokás Interlinguenek is nevezni.

Az ábécé (latin mintára) 26 betűből áll:

A magyartól eltérő betűk a következők:

A hangsúlyos, nyílt szótagban található magánhangzók megnyúlnak.

Általában az utolsó előtti szótagon van a hangsúly.

A nyelv alapjai a latin nyelven nyugszanak, de azt egy kissé leegyszerűsíti.

Latin: SOL FULGIT. NOX SEQUITUR DIEM. – A Nap süt. Az éjjel követi a nappalt.

Felbontva: SOL FULG(E)-IT. NOC(TE)-S SEQU(E)-IT-UR DIE-M.

Az első mondat 3, a második 7 elemből áll. A 10 elemből csak 5 szótári elem: sol, fulge, nocte, seque, die. A többi a latin nyelvtan nem internacionális eleme, ezek feleslegesek az adott mondatokban.

A két mondat a Latino sine flexione (Interlingua) rendszerében:

     Latin:   SOL          angol:       sun – solar, insolation, solstice
                           német:       Sonne – solar, insolation, Solstitium
                           francia:     soleil – solar, insolation, solstice
                           spanyol:     sol
                           olasz:       sole
                           orosz:       солнце (szolnce)
     Ebből a Latino sine flexione szó: sol

Ezzel a módszerrel megvizsgálva csak az a szó kerül a nyelvtervezet lexikájába, amely maximálisan internacionális.

A szófaji kategória formális és nem reális kategóriája a szónak. Ha nincs névszó- és igeragozás, mely a névszókat és az igéket megkülönbözteti, nincs nyelvtani nem és szám, felesleges a szavakat szófajiságuk szerint megkülönböztetni.

Az alapvető nyelvtan a következőkből áll:

Problema de lingua internationale es proximo ad solutione.

(A nemzetközi nyelv problémája közel áll a megoldáshoz.)




#Article 139: Ido nyelv (1459 words)


Az ido nyelv egy mesterséges nyelv, mely az eszperantó megreformálásával jött létre 1907-ben. Célja az, hogy második nyelv legyen különböző nyelvi háttérrel rendelkező embereknél. Tervezésekor elsődleges szempont volt, hogy nyelvtanilag, helyesírásilag és lexikografikusan szabályos legyen.

Az ido volt a második mesterséges nyelv, amely nagyobb közösséget tudott szervezni. Megalakult az Ido Akadémia, és kiadták a nyelv folyóiratát, a Progresót. A század első évtizedeiben az idista mozgalom mintegy 1000 főt számlált. A nyelv népszerűségromlásának egyik oka Louis Couturat 1914-es halála volt.  1923-ban megalakult az Uniono por la Linguo Internaciona Ido (Ido Világszervezet, szó szerint „Egyesület az Ido nemzetközi nyelvért”).

Az ido az idők folyamán az eszperantóra is hatással volt, neologizmusként számos ido szó került az eszperantóba, és néhány képző is, mint például: -iz-, -oz-, -ik-, -iv-.

Számos művet lefordítottak idóra, így például a A kis herceget és Lukács evangéliumát is. Napjainkban kb. 100-200 beszélőt jegyeznek.

Az egységes második nyelvek ötlete nem új, ahogy a mesterséges nyelvek létrehozása sem egy mai jelenség. Az első mesterséges nyelv a Lingua ignota volt, a 12. századból. Ám az ötlet nem szerzett sok támogatót, egészen a volapük 1879-es létrehozásáig. A volapük egy időre népszerű lett és néhány ezer beszélőt is szerzett, amelyet azonban később elhomályosított az 1887-es eszperantó népszerűsége. Több egyéb nyelv, mint például a Latino sine flexione vagy az Idiom Neutral is készült, de igazán sikeresek sohasem lettek. Ebben az időben alapította Loius Couturat a Délégation pour l'adoption d'une langue auxiliaire internationale-t (Nemzetközi segédnyelv elfogadására alakult delegáció).

A delegáció 1907-ben formális kérvényt nyújtott be a bécsi International Association of Academies-nek, hogy válasszanak ki egy nemzetközi nyelvet: ezt 1907 májusában elutasították. A delegáció ezután 1907-ben összeült Párizsban, mint bizottság, a standard nemzetközi nyelv elfogadásának megvitatására. A számos új nyelv között volt az ido. Végezetül a bizottság úgy döntött, hogy semelyik beküldött nyelv nem felelt meg minden követelménynek, de az eszperantó elfogadható, azon feltétellel, hogy számos változtatást kell a végleges Bizottságnak végrehajtania, amelyek irányát a Titkárok Jelentése (Louis Couturat és Leopold Leau) és az Ido projekt határozza meg.

Az eszperantó létrehozója, L. L. Zamenhof egy 1894-es javaslatban egy megújított eszperantó létrehozását javasolta, számos ido által elfogadott változtatással: az ékezetes betűk és a tárgyeset eltávolítása, a többesszám olaszos -i-re való cseréje, valamint a tabella szavak latinosabb alakra változtatása. Mindazonáltal az eszperantó közösség elutasította Zamenhof ajánlásait és hasonlóan az 1907-es bizottság ajánlásait is, ezért Zamenhof visszavonta javaslatait. Vita kerekedett abból, hogy az „Ido projekt”-et elsődlegesen Louis de Beaufront ötletének tartották, aki az eszperantót képviselte a bizottság előtt.

Becslések szerint az eszperantó vezetőinek 20%-a és használóinak 3-4%-a átállt az idóhoz. Habár megosztotta az eszperantó mozgalmat, ez a szakadás a megmaradtaknak szabadságot adott a meglevő nyelvük használatában és támogatásában. Ugyanez az idistáknak is szabadságot adott azon a téren, hogy a nyelvüket tovább alakítsák, mielőtt elkezdenék ajánlani. Megalapították az Uniono di la Amiki di la Linguo Internaciona-t (A Nemzetközi Nyelv Barátainak Szövetsége), az Ido Akadémiával együtt, hogy az új nyelv részleteit kidolgozhassák.

Couturat, az ido elindítója 1914-ben autóbalesetben elhunyt. Ez, az 1. világháborúval együtt gyakorlatilag beszüntette az Ido Akadémia működését 1914 és 1920 között. 1928-ban az ido egyik legjelentősebb támogatója, Otto Jespersen dán nyelvész kiadta saját nyelvét, a Novial nyelvet. Ez még inkább visszavetette az idót.

A nyelv még ma is rendelkezik aktív beszélőkkel és az internet megújította az ido iránti érdeklődést. 2005 novemberében az Idolisto Yahoo! csoportban egy 24 fős szavazás azt mutatta, hogy az idót beszélők 57%-a az akkor elmúlt 3 évben kezdte meg ido-tanulását, 32%-a az 1990-es évek közepétől 2002-ig, míg 8%-a ismerte korábban.

Keveset változtattak az idóban 1922 óta.

Camiel de Cockot nevezték ki a nyelvészeti ügyek titkárává Roger Morceaux után. Lemondott, miután 1991-ben létrehozott egy nyelvészeti bizottságot. De Cockot Robert C. Carnaghan követte, aki 1992-től 2008-ig volt ebben a pozícióban. 2001 és 2006 között nem vettek be új szót. Az ULI 2008-2011-es választásai után Gonçalo Neves lett Carnaghan utódja a nyelvészeti ügyek titkáraként, 2008 februárjában. Neves 2008 augusztusában lemondott. Egy új nyelvészeti bizottságot alapítottak 2010-ben. 2010 áprilisában Tiberio Madonna lett Neves utódjaként a nyelvészeti ügyek titkára. 2011 januárjában az ULI 8 új szót fogadott el. Ez volt hosszú évek után az első szóhozzáadás. 2012 áprilisában a nyelvészeti ügyek titkára Tiberio Madonna maradt.

Az ido ábécé az angol ábécé 26 betűjéből áll, ékezetek nélkül:

A, B, C, D, E, F, G, H, I, J, K, L, M, N, O, P, Q, R, S, T, U, V, W, X, Y, Z

A magyartól eltérő kiejtésű kettőshangzók:

A dinamikus hangsúly az utolsó előtti szótagon (de a szó végi kettős magánhangzókat egy szótagnak tekintjük). A hangsúlyos szótagban található magánhangzó sohasem nyúlik meg!

Az ido hét magánhangzóval rendelkezik, amelyek öt fonémába tartoznak. Az  és  afelcserélhetők a beszélő preferenciái alapján, csak úgy, mint az  és az . Az au és eu kombinációk szótőben diftongusokká változnak (, ), de toldalékban nem (, ) .

Minden több szótagú szó az utolsó előtti szótagon hangsúlyos, kivéve a főnévi igenevek, melyek az utolsó szótagjukon hangsúlyosak: skolo ’iskola’, kafeo ’kávé’ és lernas ’tanul- (jelen idő)’, de irar ’menni’, savar ’tudni’ és drinkar ’inni’. Ha egy i vagy u megelőz egy másik magánhangzót, a betűpár egy szótagot alkot, amit figyelembe kell venni a hangsúlyozáskor: radio ’rádió’, familio ’család’ és manuo ’kéz’, ha csak ez a két magánhangzó található a szótagban, akkor a hangokat különválasztva kell alkalmazni a hangsúlyszabályt, és így az i és az u hangsúlyos lesz: dio ’nap’, frua ’korai, korán’.

Alapjában az eszperantóra épül, néhány lényeges módosítással. Néhány példa:

A tabellaszavak:

Az idóban 16 előképző és 40 utóképző van, ami differenciáltabbá teszi a rendszert, de egyszersmind bonyolultabbá is.

Az idoban a szórend alany-ige-tárgy. Így az idóbeli Me havas la blua libro. jelentése Enyém a kék könyv.. Azonban vannak egyéb esetek:

Az ido általánosságban nem használ nyelvtani egyeztetést a nyelvtani kategóriák közt. Például az ige változatlan marad a személytől és a személyek számától függetlenül. Emellett a mellékneveket sem kell többesszámba tenni: a nagy könyvek idóul la granda libri, míg franciául grands livres, eszperantóul pedig grandaj libroj.

A tagadás az idóban a ne szó ige elé illesztésével történik. Így például a Me ne havas libro. jelentése Nincs könyvem.. Ez sem változik, a nekem nincs, neki nincs és nekik nincs sorra Me ne havas libro., Il ne havas libro., Li ne havas libro.. Hasonlóan a jövő időben és a múlt időben sincs különbség: Me ne iros. és Me ne iris..

Az igen/nem típusú kérdéseket a ka szó jelöli. Így a Van könyvem. (Me havas libro,) kérdése, a Van-e könyvem? idóul Ka me havas libro? lesz. A ka továbbá főnév elé is elhelyezhető ige hiányában, amely egyszerűbb kérdést eredményez. Például a Ka Mark? jelentheti, hogy Márk vagy?, hogy Ő Márk? vagy Úgy érted, Márk? a kontextustól függően.

Az ido szókincse a francia, olasz, spanyol, német, angol és orosz nyelven alapul. Ilyen széles körű alapnyelvkészlettel az ido a legtöbb ember számára elérhető második nyelv. Az első 5371 ido szótő elemzése a következő statisztikákat mutatta:

Egy másik elemzés a következőket mutatta ki:

Az új szavakat általánosságban azok analízisével, etimológiája és a hat forrásnyelvbeli kapcsolata határozza meg. Ha egy szó a már meglevő szókincs alapján létrehozható, általánosságban adoptálják is (például a Wikipedio a wiki előtagból és az enciklopedio szóból), míg ha nem, teljesen új szót hoznak létre. Például az alternatoro szót 1926-ban vették be, leginkább mert öt nyelvben a hatból majdnem egyazon helyesírást használták és elég hosszú volt, hogy ne legyen összekeverhető a meglevő szavakkal. Egy szó bevétele konszenzus útján történik, ami után a szövetség hivatalossá teszi. A homonímiák elkerülése is fontos szempont, az új szavak elfogadását általában megbeszélés előzi meg. A korlátozott értelemmel rendelkező, gyakorlatban ritkán használt idegen szavak (például az intifada a Palesztina és Izrael közti konfliktusra) általánosságban változatlanok maradnak.

Az ido, az eszperantóval ellentétben nem a hímnemet veszi alapértelmezettnek. Például az ido a pincérnő szót nem úgy hozza létre, hogy a hímnemű pincér szóhoz hozzárak egy nőképzőt, az eszperantóval ellentétben. Ehelyett az ido szavak nem nélküliek és két képzővel adható nem hozzá: az -ul a férfi és az -in a női. Például a servisto a pincér, bármilyen nemmel, a servistulo a férfi pincér, míg a servistino a női. Csak két kivétel van eme szabály alól: először a patro az apa, a matro az anya és a genitoro a szülő, és másodszor a viro a férfi, a muliero a nő és az adulto a felnőtt.

Miatyánk:

Az ido számos letölthető vagy előfizethető kiadvánnyal rendelkezik. A Kuriero Internaciona egy számos kérdéskörrel foglalkozó Franciaországban szerkesztett ido nyelvű magazin. Az Adavane!-t a spanyolországi ido közösség szerkeszti, számos témával, kéthavonta, továbbá jó pár oldalnyi lefordított szöveggel. A Progreso a hivatalos ido szervezet lapja, amely már 1908 óta létezik. Más weboldalak is vannak, amelyen különböző történetek, mesék és közmondások találhatók vagy épp bibliai szövegek ido fordításai. A publikaji nevű oldal számos podcast-tel rendelkezik ido nyelven, zenékkel és egyéb felvett anyagokkal.

A Wikipédiának is van ido nyelvű változata, a , amely 2012 januárjában a 81. leglátogatottabb Wikipédia volt.




#Article 140: Fővárosi Patyolat Vállalat (277 words)


A Fővárosi Patyolat Vállalat (népszerű nevén: Patyolat) tanácsi vállalat volt, amelyet 1952-ben alapítottak, ruhatisztítás és vegytisztítás tevékenységi körrel. A »Fővárosi« nemcsak a működési területét jelezte, hanem azt is, hogy a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága felügyelete alatt állt. Fénykorában több mint 200 üzlete volt.
A Vállalat jogelődje a hattyúemblémával a Hattyú Gőzmosoda volt, amelyet 1922-ben alapítottak Dr. Lázár és Társai és a központi telephelye a budapesti VII. kerületi Klauzál utca-Dohány utca sarkán álló épület volt. A Hattyú Gőzmosoda 1944-ben a budapesti központi gettó területébe került, ahol a német megszállás alatt a német tábori kórháznak végeztek fehérnemű-, ágynemű- és kötszermosást, -fertőtlenítést, valamint katonaruhák, tiszti katonai öltözetek tisztítását. A háború után az államosított Hattyú Gőzmosoda volt a szervezendő Patyolat vállalat kiinduló bázisa, az emblémát is innen vették.

A patyolat főnév eredetileg nagyon finom fonálból készült, ritka szövésű vászonszövetet jelentett, de később „finom, makulátlan, tiszta” jelentéssel melléknévvé vált.

A két világháború között az előkelő és a módosabb polgári családok mosónőkkel végeztették el a mosást. Mivel a létező szocializmusban teljes foglalkoztatottságot akartak elérni, a nők túlnyomó része is 8 órás állást vállalt. Mivel a háztartások gépesítése csak az 1960-as években fejlődött, a dolgozó nők a család ruháit nem otthon mosták (a világháború után épült házakban mosókonyha általában nem is volt, viszont sok volt a szoba-konyhás lakás, ahol még a teregetésre sem volt hely), hanem a Patyolatba vitték. A vegytisztítás területén a vállalat soha nem volt monopolhelyzetben, mert a világháború után is folyamatosan működtek „maszek” vegytisztítók.

Már az 1980-as években, de főleg a rendszerváltás után a vállalat tevékenységére való igény rohamosan csökkent. Végül a vállalatot 1995-ben (?) megszüntették.

A vállalat védjegye hattyút ábrázolt. A „Patyolat” védjegy jelenleg a Harmat Textiltisztító Kft. nevén áll.




#Article 141: Kao Hszing-csien (224 words)


 (, Kína 1940. január 4. –) kínai próza- és drámaíró, irodalmi Nobel-díjas (2000).

Mint oly sok értelmiségi társát, a kulturális forradalom idején őt is átnevelő táborba internálják. Itt jobbnak látja korábbi kéziratainak megsemmisítését.

Írásai csak a kulturális forradalom után, a hetvenes évek második felében jelenhettek meg. Ekkor már Pekingben tevékenykedett: fordított és a Kínai Írószövetség nemzetközi kapcsolatok bizottságánál vállalt munkát. 1979-ben nyílik lehetősége külföldre utazni: több kínai író társaságában Párizsba megy, mint a francia delegáció tolmácsa, majd Olaszországba látogat.

 nem jellemzi a közvetlen politizálás, két főművét, az esszé-dokumentumregény Egy ember bibliáját (Yige ren de shengjing) és a Lélek-hegyet, amelyben két személyben, két nézőpontból ír önmagáról, a külföldön élő kínai elemzők általában a lélek mélyéig ható önelemzéséért, újszerű szerkesztésmódjáért értékelik nagyra. A Lélek-hegy forrása a már említett otthoni utazása. Öt hónap alatt tizenötezer kilométert tett meg a Jangce mentén, régi templomokat keresve fel, az élet értelméről elmélkedve, erőt gyűjteni a múltból, megtalálni lelke nyugalmát. A regény megmutatja, hogy ősi hiedelmek, sámán énekek, félelmetes misztikus történetek gyűjtése során, hogyan válik a lélek a képzelet által szabaddá.

Drámáira a legnagyobb hatást Brecht, Artaud és Beckett művei gyakorolták. A buszmegálló egyértelműen a Beckett-nél jól ismert várakozás motívumra épül.

Az első otthoni támadások azzal vádolták, hogy a kínai hagyományoktól idegen eszközöket használ. Ekkor készült nagy elméleti írásában arra hivatkozott, hogy az egész modern kínai irodalom nyugati hatásra jött létre.




#Article 142: Novial nyelv (280 words)


A novial nyelv a mesterséges nyelvek egyike. Elemző-levezető módszerrel szerkesztett naturalista nyelv. A dán nyelvész, Otto Jespersen (1860–1943) tervezte. Nyelvtana 1928-ban jelent meg, 1930-ban kiadták a nyelv szótárát, a Novial Lexikét.

Jespersen eleinte a volapük nyelv híve volt, majd részt vett a Delegáció munkájában és aktív idista lett. Véleménye szerint az etnikus nyelvek nem alkalmasak nemzetközi használatra, csak egy tudatosan szerkesztett nyelv töltheti be ezt a funkciót.

Időközben Jespersen átdolgozta nyelvét és engedve a hagyományos helyesírást pártolóknak, a novial fonetikusból ortografikus nyelvvé válik.

A nyelv Jespersen halála után szinte teljesen eltűnt, bár a '90-es években több reformkísérlet készült rá (Novial '98, Novial Pro valamint James Chandler és Jay Bowkes projektjei).

A novial ábécé 23 betűből áll:

A magyartól eltérő betűk a következők:

A hangsúly az utolsó mássalhangzó előtti magánhangzón van, ezen a ragok nem változtatnak.

Határozott névelő (nemek szerint): la, la, le; los, las, les; li (önállóan álló melléknév előtt)

Határozatlan névelő: un

Főnév végződése: -o (hímnem): infanto (fiú), -a (nőnem): infanta (leány), -e (gyűjtőnem): infante (gyermek)

Főnév többes száma: -s – homes (emberek)

Melléknév végződése: -i. Ha önállóan áll, többes számban megkapja az -s ragot: Hir es kelki roses: ob vu prevera li blankis o li redis? (Itt van néhány rózsa: a fehéreket vagy a pirosakat szereti?)

Fokozás: plu boni kam – min boni kam – tam boni kam – maxim boni – minim boni

Névmások:

Lo profesoro, kelen libres nule lekte…A tanár, kinek a könyveit senki sem olvassa…

Számnév:

Si lo vud veni, me vud protekte lo. vagy Si lo venud, me protektud lo. Ha jött volna, megvédtem volna őt.

Ob vu povud montra a me le vie a X? Meg tudná mutatni nekem az X-be vezető utat?




#Article 143: Tamil nyelv (247 words)


A tamil nyelvet (tamil írással தமிழ்), amelyet főként az India Tamilnádu államában élő tamilok beszélnek, a dravida nyelvcsaládba soroljuk. Srí Lanka szigetén is nagyszámú tamil kisebbség él, a sziget északi részén de facto létezik a Tamil Ílam nevű állam, amelynek hivatalos nyelve. Ez a világ klasszikus nyelveinek egyike - a görög, latin és a szanszkrit mellett, a tamil irodalom több mint 2000 évre tekint vissza.

Ahhoz képest, hogy milyen ősi nyelv, a tamil szinte nem változott vagy alkalmazkodott a környezetének nyelveihez az elmúlt évek alatt, ezért a klasszikus tamil még mindig eléggé érthető a modern nyelvet beszélők számára. Erre az ősi tamil nyelvű könyvet, a Tirukkuralt szokták példaként felhozni. A könyv versszakait gyakran tanítják az általános iskolákban, ahol a tanulóknak láthatóan nem okoz gondot az ősi dialektus megértése.

A tamil független a szanszkrit nyelvtől (ami az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik) de abból kölcsönzött szavakat az elmúlt századok alatt. A nyelvnek igen kicsi a fonémakészlete. Mint a legtöbb indiai nyelv, ez is fonetikus természetű: a betűk hangokat reprezentálnak, szótagos bontásban. Ez azt jelenti, hogy az íráshoz a hangokat először szótagokká rendezzük és utána minden szótagot a megfelelő jellel leírunk. Vannak karakterek a különálló magánhangzókhoz és mássalhangzókhoz is.

A nem fonetikus írású nyelvekkel (például az angollal) ellentétben, ahol az írás alapján nehéz a kiejtést kikövetkeztetni, a tamilt nagyon egyszerű kiejteni az írást elolvasva.

Az „l” betű a „tamil” szó végén egy retroflex „r” hanghoz hasonló, bár néha „z” vagy „zh” módon is átírják. …(SAMPA példa?)

A tamil a hivatalos nyelv




#Article 144: Uráli nyelvcsalád (583 words)


Az uráli nyelvcsalád a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja. Elterjedési területe főként Közép- és Északkelet-Európa, valamint Északnyugat-Ázsia vidéke. Beszélőinek száma 24 millió fő körüli.

Az uráli népek az uráli nyelvcsalád nyelveit beszélő népek összefoglaló elnevezése. A nyelvcsalád legnépesebb tagjai a magyar, a finn és az észt nyelv, melyek mind a finnugor csoportba tartoznak. Európában az indoeurópai nyelvcsalád után a második helyet foglalják el.

Az uráli nyelvcsalád tagjai:

(A † jel a kihalt nyelveket jelzi.)

A 2016-ban kiadott iskolai történelmi atlasz szerint a csuvas nyelv is az uráli nyelvek közé tartozik, de erről közelebbi információt nem árul el. A csuvas nyelvet jelenleg a török nyelvek közé sorolják.

A nyelvcsalád távolabbi rokonait két irányban keresték: az indoeurópai nyelvek, valamint az altaji nyelvek között. Később felvetődött a jukagirral, valamint a dravida nyelvekkel való rokonság. Ezekkel a nyelvcsaládokkal azonban nem sikerült olyan szabályos szókincsbeli megfelelések sorát felmutatni, ami a nyelvrokonságot elfogadottan bizonyítaná. A rokon vonások ezekben az esetekben valószínűleg vagy az őskoron túli távoli évezredekre nyúlnak vissza, vagy a későbbi szoros kapcsolat miatti nyelvi hatásokról van szó.

Az uráli nyelvek közös eredetére, őshazájára vonatkozóan többféle elmélet létezik.
A proto-uráli (ősuráli) nyelv származása (és annak kiterjedtsége) vitatott. A több tudományág eredményét fölhasználó uráli őshazaelmélet alapján e terület a Közép-Uraltól északra, és az Ob folyó alsó és középső folyásánál lehetett. Ez a nézet növényföldrajzi, paleobotanikai adatokat kombinált nyelvészeti (növényneveket összehasonlító módon egybevető) megfontolásokkal: szibériai és kelet-európai fafajok területi eloszlását vetették egybe a megfelelő növénynevek egyes uráli nyelvekben való meglétével, összehasonlító módszerekkel kiszűrve a proto-uráli állapot szempontjából érdektelen neveket.
Más források az Urál hegység nyugati oldalára, illetve az Urál és a Baltikum közé helyezik a feltételezett őshazát. A nyelvcsalád finnugor és szamojéd ágra bomlását az i. e. 4. évezred elejére teszik.

Az uráli (azaz finnugor és szamojéd) nyelvcsaládhoz tartozó nyelveket beszélők közül a magyarok, a finnek és az észtek önálló államokban élnek, amelyek az EU tagjai. A lívek a szintén EU-tagállam Lettország lakosai. A lappok nagy része Skandináviában, illetve Finnországban, kisebb része Oroszországban a Kola-félszigeten él.

Az Oroszországban élő uráli népek közül a karélok (karjalaiak), a mordvinok, a marik, az udmurtok és a komik köztársaságban, a manysik, a hantik és a nyenyecek autonóm körzetben élnek. (A komi-permjákok a közelmúltig szintén autonóm körzetben éltek, ám ezt összeolvasztották Perm megyével, így alakítva ki a Permi táj (Permszkij kraj) közigazgatási egységet.) A kis létszámú balti finn népek (vepsze, izsór), a szamojéd csoportba tartozó enyecek, nganaszanok és szölkupok, valamint a Kola-félszigeten élő lappok legjobb esetben is csak helyi önkormányzati képviselettel rendelkeznek.

Mindegyik finnugor népnek jelentős hányada él az etnikai hazáján, azaz a róla elnevezett területen kívül. A diaszpórában élők helyzete mind az anyanyelvű iskoláztatás és az anyanyelvű pedagógusképzés, mind a könyvkiadás és az anyanyelvű média szempontjából kedvezőtlenebb még az anyaországinál is. Pozitív kivételt jelentenek a Baskíriában (Baskortosztán) élő finnugor népek – elsősorban a marik – helyzete, mivel ott nem csupán az anyanyelvű oktatást, hanem a pedagógusképzést is biztosítják számukra.

A közigazgatási rendszer átalakítása akut veszélyt jelent az őslakosság számára. 2006-ban megszűnt a Komi-Permják Autonóm Körzet, összeolvasztották Perm megyével (Permszkaja oblaszty), így létrehozva a Permi tájat (Permszkij kraj). Ennek következtében az egyetlen, a saját területén egykor többségben (59%) élt finnugor nép az új közigazgatási egység lakosságának mindössze 4%-át teszi ki.

A kisebbségi kérdés államtalanítása és folklorizálása is káros folyamat. 2004 tavaszán megszűnt a föderális Kisebbségügyi Minisztérium; funkcióját akkor a Kulturális Minisztérium egy főosztálya vette át (miközben Oroszországban mintegy 170 nép él); újabban a Területfejlesztési Minisztérium is foglalkozik a kisebbségi kérdéssel.

A finnugor köztársaságokban ugyanakkor elvileg – törvény értelmében – a névadó nép nyelve egyenrangú az orosszal.




#Article 145: Gepidák (762 words)


A gepidák keleti-germán eredetű, a vandálokkal és a gótokkal rokon dialektust beszélő nép volt. A római források említik őket először a 3. században. A mai Románia, Magyarország és Szerbia területén hozták létre a királyságukat.

Amit tudni lehet róluk, néhány késő római kori – korai bizánci forráson kívül, azt ellenségeik: a gótok és a longobárdok krónikáiból lehet kihámozni.

Korai országuk a gótok szomszédságában, valahol a Visztula vidékén lehetett. I. sz. 269 után jelentek meg a Kárpát-medence északkeleti szögletében királyuk, Fastida vezetésével. Országuk ekkor a Keleti-Kárpátok koszorúján belül lehetett, a Felső-Tisza és a Szamos lápos völgyeiben. Erről a szűk, terméketlen területről csak bő száz év múlva sikerült kitörniük, mikor a Tisza mindkét partján legalább a Körösökig terjesztették ki országuk határait. A hun támadások hírére dél felé húzódtak, majd kemény harcok után meghódoltak.

I. sz. 447-ben tűnnek fel ismét a krónikákban. Helyzetük nagyot változott. Királyukat, Ardarikot Attila valamennyi vazallus királynál többre becsülte, egyedül neki volt joga részt venni a birodalmi tanácsban. Hadseregük a hun birodalom legerősebb gyalogharcos osztaga, részt vesznek Attila hadjárataiban is. Attila halála után Ardarik király vezette az Attila-fiak elleni felkelést, melynek győzteseiként (Nedao-folyó, i. sz. 455.) erővel birtokba vették a hunok szállásterületeit és egész Daciát. Szövetségre léptek a Keletrómai Birodalommal. A 450-es évek végére Gepidia határai délen az Oltig és az Al-Dunáig terjedtek.

Pannoniában csak az osztrogótok távozása után terjeszkedtek. Megszállták a Dráva-Száva-köze keleti felét (nagyjából az egykori Pannonia Secunda tartományt), s uralmukat Bácskára is kiterjesztették. Ekkoriban három hatalmi központjuk volt. Gepidia királyai, Ardarik és leszármazottai a traianusi Daciában székeltek, sírjaik a mai Apahida területén kerültek elő. A Pannonia Secunda felett uralkodó alkirálynak Sirmiumban, az egykori nagy császárvárosban volt a székhelye. Valószínűleg volt egy Tisza-Körös-Maros közti udvaruk is.

Sirmium birtoklása előbb a gótokkal (Nagy Theoderiknek – i. sz. 488., i. sz. 504), később Bizánccal vezetett nyílt ellenségeskedéshez. I. Iustinianus, keletrómai császár a longobárdokat nyerte meg a gepidák ellen. Turisind gepida királynak kétszer is sikerült a fegyveres harcot 2-2 éves fegyverszünettel elodáznia (547, 549). A nagy gepida-longobárd összecsapásra i. sz. 551-ben kerül sor – Asfelden, az „Istenek földjén” vagy „Harcok mezején”, valahol Sirmiumtól nyugatra –, melyben a gepidák alulmaradtak, de ekkor Sirmiumot megtarthatták. A Duna-vidék békéje egészen I. Iustinianus haláláig (i. sz. 565.) fennmaradt. Kunimund király Gepidia fővárosát Sirmiumba helyezte át, ahol ezüst pénzt veretett, a Kárpát-medence első kora középkori pénzeit. Itt székelt a gepida ariánus egyház püspöke is.

I. Iustinianus halála után Sirmium két tűz közé került. Mind Bizánc, mind a longobárdok fenyegették. Végül, a longobárd király Alboin az avar Baján kagánnal szövetségben Asfeld mezején (i. sz. 567.) vereséget mért a gepidákra. Sirmiumot a közben felvonuló bizánci csapatok „megvédték” az avaroktól. A sirmiumi gepida csapatok keletrómai szolgálatba álltak, a gepida trónörökös (Reptila) pedig a királyi kincsekkel Konstantinápolyba menekült.

A longobárdoktól legyőzött gepidák - értesülve hazájuk pusztulásáról - a longobárdokhoz csatlakoztak, s 568 tavaszán velük együtt vonultak Itáliába. Az avaroktól legyőzött, illetve a hadba nem vonult gepidák Gepidia egész területével együtt avar uralom alá kerültek. Az avarok a lakosságot áttelepítették.

 
A legtöbb gepida lelőhely a Tisza-vidéken található. A legkorábbi temetőket az 5. század utolsó harmadában nyitották, és használatuk több nemzedéken át tartott. Számos alföldi gepida települést is feltártak, ahol a földbe mélyített házak mellett csontfaragó műhelyek maradványait, illetve a fémművességre utaló maradványokat is feltárták.

A fejlett gepida fazekasság emlékét őrzik a sírba helyezett, gyorskorongon készített, pecsételt díszű edények. A csontművesség legelterjedtebb termékei az állatcsontból készített kétoldalas csontfésűk voltak, melyek némelyikét fonatmintákkal, hálómintákkal, pikkelymintákkal és pontkörös motívumokkal díszítettek. 

A gepida fejedelmek fényűzését a két apahidai kincslelet gazdagsága tükrözi, melyben díszes ezüstkancsók, hagymagombos aranyfibula, tömör aranykarperecek, míves aranygyűrűk, rekeszdíszes aranyveretek és csatok voltak.

A gepidák avar kori továbbélésére – az írott források tanúbizonyságán kívül – néhány avar kori temetőben előforduló gepida jellegű leletanyag utal (így például a kölked-feketekapui temető sírjaiban talált bepecsételt kerámia, illetve a budakalászi avar temető néhány lelete).

A gepida csontvázas rítussal temetkező népcsoport volt. A gepida sírok a hun uralom előtt észak-déli vagy dél-északi, a hun uralomtól kelet-nyugati vagy nyugat-keleti tájolásúak. A női sírok gyakori mellékletei: csontfésűk, vas, bronz fibulák, karperecek, különböző anyagú gyöngyök; míg a férfi sírokból a germán fegyverzet jellegzetes darabjai: nehéz, kétélű kardok, vas-dudoros pajzsok, lándzsák kerültek elő.

A gepida nép zöme közepes termetű, karcsú, vagy éppen zömök, robusztus testű emberekből állt. Arcvonásaik szabályosak, a nőké egyenesen finom, a vezető réteg tagjai jó felépítésű, arányos testalkatú emberek.
A kezdetben uralkodó nordikus típus mellett hun és alán (helyi szarmata) keveredéssel átmeneti típusok sora alakult ki. A nordikus elemekhez esetenként gyenge mongoloid keveredés, kelet-europid típus, kisebb mértékben gracilis mediterrán és turanid elemek járultak.
A gepidák szokásaként említhető, hogy a gyermekek fejét mesterségesen torzították, és egy-két esetben gyógyító célból koponyalékelést, trepanációt végeztek.




#Article 146: Dario Fo (156 words)


Dario Fo (Sangiano, 1926. március 24. – Milánó, 2016. október 13.) olasz drámaíró, rendező, díszlet- és jelmeztervező, aki időnként zenét is írt darabjaihoz. 1997-ben irodalmi Nobel-díjat kapott.

A második világháború alatt, 17 évesen ejtőernyősnek jelentkezett az Olasz Szociális Köztársaság haderejébe, amit a kényszernek tud be. Múltjának ezen epizódja számos kritikát váltott ki.

Az 1970-es években közeli kapcsolatba került a parlamenten kívüli szélsőbaloldallal. Ekkoriban alapította meg a La Comune mozgalmat az utcai színjátszás előmozdítása céljából.

Fo munkáinak legfontosabb jellemzői, hogy még a legtávolabbbinak tűnő témákban is megtalálja az aktualitást, valamint általában az antiklerikalizmus. Ezt a kettőt ötvözi az 1989-es Il papa e la strega (A pápa és a boszorkány).

A Berlusconi-kormány hatalomra kerülésével munkái ismét politikai töltetet kaptak. Übü király és Abnormális kétfejű (L'Anomalo Bicefalo) című művei Berlusconiról szóló szatírák, amelyekben Fo személyesíti meg a kormányfőt, aki egy balesetet követő átmeneti amnézia után bevallja az igazságot kétes ügyeiről.

Kilencvenévesen, egy milánói kórházban, tüdőelégtelenségben hunyt el.

Legfontosabb művei




#Article 147: Biofizika (234 words)


A biofizika a biológia és fizika határtudománya, mely egyfelől fizikai módszereket használ az élő rendszerek tanulmányozására, másfelől a fizikai jelenségek (például radioaktív sugárzás, statikus mágneses terek stb.) élő szervezetre gyakorolt hatásaival foglalkozik. A biofizikai különböző ágainak érdeklődése a molekuláris biológiától az ökoszisztémákig a biológiai szerveződés valamennyi szintjére kiterjed. A biofizikai kutatások számos ponton átfednek a biokémia, a nanotechnológia, a biotechnika, az agrofizika és a rendszerbiológia érdeklődési körével.

A biofizika általában ugyanolyan kérdésekre keresi a választ, mint a biokémia és a molekuláris biológia, azonban a kérdéseket kvantitatív (mennyiségi) szemszögből közelíti meg. A terület művelői a sejt alrendszereinek (például DNS-, RNS-, fehérjeszintézis) kölcsönhatásait és e kölcsönhatások szabályozását vizsgálják. A kérdések megválaszolására változatos módszereket alkalmaznak.

Fő vizsgálómódszerei közé tartoznak a különféle spektroszkópiák (fluoreszcencia- és foszforeszcencia-, NMR-, röntgen-, polarizációs, CD-spektroszkópia), mikroszkópiák (fluoreszcencia-, epifluoreszcencia-, elektron-, konfokális, TIRF-, atomerőmikroszkópia), hőmennyiségmérés (kalorimetria), molekulák közvetlen manipulációja (optikai csipesz, atomerőmikroszkópia). A molekuláris biofizikusok a komplex rendszereket gyakran a kölcsönható egységek statisztikus mechanikai, termodinamikai és reakciókinetikai megközelítésével próbálják meg leírni. A változatos technikáknak köszönhetően a biofizikusok képesek a biológiai struktúrák (legyen az egy fehérjemolekula vagy egy összetettebb rendszer) közvetlen megfigyelésére, modellezésére és befolyásolására.

Hagyományos területei (a molekuláris és sejtbiofizika) mellett a modern biofizika a kutatások rendkívül széles területét öleli fel a bioelektronikától a kvantumbiológiáig. Szintén általános fejlődési irány, hogy a biofizikusok a klasszikus fizika és matematika (főként a statisztika) modelljeit és vizsgálómódszereit nagyobb rendszerek, úgymint szövetek, szervek, populációk és ökoszisztémák leírására használják.

Külső link




#Article 148: Természetvédelmi biológia (293 words)


A természetvédelmi biológia vagy konzerváció-biológia a Föld biodiverzitásának természetét és állapotát vizsgáló tudomány, azzal a céllal, hogy a fajokat és azok élőhelyét illetve az ehhez kapcsolódó ökoszisztémákat megóvja a túlzott kipusztulástól. Interdiszciplináris tudományként merít a természettudományokból, a közgazdaságtanból és a természeti erőforrásokkal kapcsolatos gazdálkodás gyakorlatából.

A konzervációbiológia kifejezést 1978-ból származik, amikor egy a University of Californián, San Diegóban tartott konferencia címeként szerepelt. A találkozó az esőerdőirtás, a kihaló fajok és az egyes fajokon belül csökkenő genetikai diverzitás miatti aggodalom miatt jött létre. A konferencia és annak utóélete az ökológia és a populációbiológia, illetve a kor konzervációs politikái és gyakorlatai között meglévő szakadék áthidalását tűzte ki célul. A konzervációbiológia és a biológiai diverzitás fogalma egymás mellett tett szert népszerűségre, segítve ezzel a modern természetvédelmi közpolitikai gyakorlatok alakulását.

A meglévő biológiai rendszerek gyors hanyatlása miatt a konzerváció-biológiát gyakran nevezik határidős tudománynak. Maga a tudomány szoros kapcsolatban áll az ökológiával a veszélyeztetett fajok diaszpóráira, migrációjára, effektív populációméretére, a beltenyészetre vagy a minimum életképes populációméretre vonatkozó kutatásaiban. A helyreállító ökológia jobb megértése érdekében a konzerváció-biológia nagy hangsúlyt fektet mind a politipikus, mind a monotipikus élőhelyek kutatására, melyek számos pozitív vagy negatív hatásnak vannak kitéve. A konzerváció-biológia aggodalommal figyeli azon folyamatokat, melyek hatással vannak a biodiverzitás csökkenésére, fenntartására vagy visszaállítására, továbbá nagy figyelmet fordít azon evolúciós folyamatok fenntartására melyek a genetikai, populációs, faji vagy ökoszisztéma szintű diverzitásért felelnek. Az aggodalom oka, hogy egyes becslések szerint a következő 50 év során a Földön élő fajok 50%-a kihalhat, ami hozzájárul a szegénység és az éhezés növekedéséhez, és akár az evolúció irányának is új irányt szabhat. A témával foglalkozó tudósok a biodiverzitás csökkenését, a fajok kihalását és az ezen jelenségek emberi társadalom jólétének fenntartására gyakorolt negatív hatásait kutatják.

A természetvédelmi biológiát a természet rohamos pusztulására való rádöbbenés („biodiverzitás krízis”) hívta életre.




#Article 149: Anyanyelv (190 words)


Anyanyelvnek azt a nyelvet vagy nyelveket nevezzük, amelyet az ember gyermekkorában a szüleitől vagy a környezetétől megtanul, és azt a mindennapi élete során természetes módon, külön fordítás nélkül képes használni, illetve gondolatait ezen a nyelven képes a legkönnyebben kifejezni.

Gyakran mondják azt is, hogy anyanyelv az, melyen az adott személy saját gondolatait megfogalmazza. Használatos még a kifejezés akkor is, ha egy megtanult vagy később felvett idegen nyelv művelésének magas fokára akar valaki utalni: anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy az egyén gyermekkorában tanulta meg az adott nyelvet.

A szociolingvisztikai kutatások szerint egy embernek több anyanyelve is lehet, s élete során anyanyelve akár többször meg is változhat. Továbbá ugyanannak a személynek más-más lehet az anyanyelve a különböző definíciók szerint. Tove Skutnabb-Kangas (1997: 13–14) az anyanyelv négy lehetséges definícióját fogalmazta meg:

Az anyanyelv-definíciókat a nyelvi emberi jogokkal kapcsolatos tudatosság foka szerint hierarchikus sorrendbe állíthatjuk. A származás (elsőként megtanult nyelv) és az azonosulás (az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul) szerinti definíciók együttes alkalmazása jelzi a nyelvi emberi jogok iránti legmagasabb fokú tudatosságot: Az anyanyelv az a nyelv, amelyet az egyén először tanult meg, és amellyel azonosul.




#Article 150: Kettes számrendszer (106 words)


A kettes számrendszer vagy bináris számrendszer olyan helyiérték-jelölő számrendszer, ami két számjeggyel ábrázolja a számokat, az arab számírásban a 0-s és az 1-es jegyekkel. Mivel digitális áramkörökben a számrendszerek közül a kettest a legegyszerűbb megvalósítani, a modern számítógépekben és gyakorlatilag bármely olyan elektronikus eszközben, amely valamilyen számításokat végez, szinte kivétel nélkül ezt használják.

A kettes számrendszer pontos leírását először Gottfried Wilhelm Leibniz adta meg az 1703-ban megjelent Explication de l'Arithmétique Binaire című könyvében.

A tízes számrendszerhez hasonlóan a kettes számrendszerben is elvégezhetők a szokásos alapműveletek. Az ehhez szükséges algoritmusok egyszerűbbek, és hatékonyan valósíthatók meg logikai áramkörökkel. A kettes számrendszer bevezetése több előnnyel is járt a számítástechnikában.




#Article 151: Cserzőanyag (1603 words)


Cserzőanyagok név alatt oly vízben oldható, összehúzó ízű anyagokat foglalunk össze, melyek a vassók oldatait sötét színűre festik, és az enyvoldatokban csapadékot okoznak. A friss állati bőr ezeket a cserzőanyagokat vízben való oldataikból felszívja; ugyanezt teszi a selyem és kisebb mértékben a gyapjú és pamut is. Egyebekben a cserzőanyagok nagyon eltérnek egymástól. Procter (Textbook of tanning) a cserzőanyagokat következőképpen osztja be:

Kémiailag ezekről a testekről még keveset tudunk. Általában véve feltehető, hogy a cserzőanyagok több hidroxilcsoportot tartalmazó benzoesavaknak éterszerű anhidridjei. E feltevés nyomán igen sok ilyen termék létezésére következtethetünk. S tényleg a különböző növényekben és növényrészekben a legkülönbözőbb cserzőanyagok találhatók s ezekből cserzőanyag elő is állíthatók. Hígított kénsavval, v. sósavval, főzve, vagy bizonyos élő fermentumok hatása alatt a cserzőanyagok különböző módon bomlanak szét. Sok cserzőanyagból cukor lesz, mely azonban gyakran a cserzőanyaggal kevert tisztátalanító anyagoktól származik. A pirokatechin cserzőanyagból oldhatatlan veres-barna festék, phlobaphenek nyerhető; a pirogallol cserzőanyag ellenben vagy a galluszsavat C6H2 (OH)3 COOH, vagy pedig az ellagsavat (C14H8O9) – a «bloom»-nak nevezett fehér lerakodás a bőrön, illetve ezeknek a keverékét – szolgáltatjuk. A tölgyfacserből és a valoneából az ellagsav mellett azokat a veres-barna testeket is nyerhetjük, melyek bizonyos körülmények között galluszsavat is adnak. Ezekből a vörös színű testekből készíthetjük a protokatechusavat. Azok a cserzőanyagok, melyek a vasoldatokat zöldre festik, (a pirokatechin származékai) normális termékei azon növényeknek, melyekben előfordulnak, míg a cserzőanyagok azon csoportja, melynek hozzátartozói a vasoldatokkal kékes-fekete színeződést adnak, többnyire a növényrészek kóros eltávozásának a termékei, amiért is ezeket, bár helytelenül, patológ cserzőanyagoknak nevezték el.

E cserzőanyagokat tartalmazó növényrészeket (a cserzőszereken) részben a bőr cserzésére, részben a fonal-kelme festésére is használják. Az ipar azonban ezeken a növényi részeken kívül még a belőlük előállított kémiai preparátumokat is használja; ilyenek, például a tannin C14H10O9, digallussav, mely számos növényi részben előfordul, valamint a cserző kivonatok. A cserzőszerek közül a következőket említjük fel: Algarobilla; ez a Prosopis pallida (negro) és P. Algarrobo (blanco) mag hüvelyéből áll. Ezek a fák nagy mennyiségben fordulnak elő Dél-Amerika hegyes vidékein, főleg Chilében és Argentínában. E mag hüvelye 5%-ig élénk sárga színű «tannint» tartalmaz, mely leginkább a myrobalánokéhoz hasonló.

Katechu Terra japonica (franc. cachou, ang. cutch, kát, kut; kasu) szárított kivonat, mely 45-55% sötét színű csersavat tartalmaz, s melyet főleg két fanemből gyártanak; ezek:

Magyarország katechu-behozatala 1880. 288 q. 20 240 Ft értékű volt.

Divi-divi v. Libi-dibi Cesalpinia coriaria fának maghüvelye. A szárított maghüvely 19-50%-a sajátságos, némileg a valonea-csersavához hasonló csersavat tartalmaz, mely galluszsavból és ellagencsersavból áll. Olcsó cserzőszer s így kérgekkel keverve volna használható, hibája az, hogy igen könnyen erjed s akkor a bőrön sötét-piros foltokat ad. Maracaibóból, Paraibóból és St. Domingoból importálják Európába.

Gesztenye-kivonat. A gesztenyefa (Aesculus hippocastanum) sűrű kivonata, melyet Dél-Franciaországban állítanak elő, s feketére festett selyem súlynövesztésére használnak. Magyarország is jelentékenyebb mennyiséget importál ebből a kivonatból.

Gubacs, melynek három faját különböztethetjük meg, ú. m. a levantini (török) gubacsot, a magyar gubacsot (Knoppern) és a khinai (japáni) gubacsot. Ezen különböző gubacsféléknek a csersavtartalma igen nagy. Jó levantini gubacsban egészen 60%-ig van tannin, a khinai gubacs tannin-tartalma 70%-ig is rughat. A gubacsokban a tanninon kivül még egy glikozid, a glikotanninis van. Gubacs-behozataluk 1890. volt 13 120 q, 339 875 frt értékben, kivitelünk pedig kitett ugyancsak 1890. 32 464 q. 910 992 frtot. Gambir, kockás katechu v. Terra Japonica (franc. gambir, cachon janue; ang. pale catechu), az Uncaria Gambir és az U. acida leveleinek (Indiában nyert) kivonata. Tartalmaz 36-40% csersavat, mely csaknem egészen katechinből áll. A gambir igen jó cserzőszer, mely a bőrt hamar áthatja, rendesen más cserzőszerekkel keverve használják. A legjobb gambir az, melyet Szumatrából hoznak. Hemlock (Abies canadensis) kérge közel 14% csersavat tartalmaz. Körülbelül 30 év óta ebből a kéregből kivonatot is készítenek, melyben 18-25% sötétveres csersav van, ettől a bőr sokkal szilárdabbá és nehezebbé lesz. A Kino nevü cserzőszert nálunk is használják. A kinonak különböző fajai vannak. Ezek a kinofajok szabad pirokatechinen kívül a katechinnel rokon csersavakat tartalmaznak. Mimosa kéreg (Wattle-bark), számos Ausztráliában honos Acacia-faj; kérge jelentékeny mennyiségű sötét-veres mimo-csersavat tartalmaz, amely kemény és nehéz bőrt ad, ha tömény állapotban használják, ugyhogy puha felsőbőrt csakis hig oldatokkal szabad kicserezni. Myrobalanok alatt a Terminalia némely fajának gyümölcsét értjük. Főleg az Indiában található T. chebula és T. Bellerica, melyek gyümölcse 30-35% galluscsersavat és ellagencsersavat tartalmaz, kedvelt cserzőszereket szolgáltatnak, amennyiben puha bőrt adnak, melynek, ha jófajta myrobalanokkal cserezték, élénk sárga színe van. A szárított gyümölcsöket tájszólással har-nak, harra-nak, bahera-nak nevezik; ezeket a kelmefestésre, cserzésre azonban nem használják. Tölgyfa-cser (franc. écorces de Chęne, ang. oak-barks, ném. Eichenrinden, Lohe). Néhány tölgyfa kérge mint cserzőanyag igen értékes. Ezek főleg a közönséges tölgyfa (Quercus Robur válfajaival, a Q. sessiflorával és Q. pedunculával), a Q. Suber, a Q. Flex és a Q. Castanea. Ezek a fakérgek, ami a velük készített bőr minőségét illeti, a legértékesebb cserzőszerekhez tartoznak, mivel a bennök foglalt csersav igen hathatós, a cserzésre kiválóan alkalmas és mivel a tölgyfa igen elterjedt fanem s így szállitása is kisebb költséggel jár. Ez a cserzőszer a bőrt nehezebbé nem teszi, azonban a kéreg kezelése kényelmetlen, mivel csak 10-12% tannint tartalmazván, nagy tért foglal el. A tölgyfacser a bőrt veresbarnára festi s rajta nagy mennyiségü lerakódást (virágot, bloom) képez, ez a cserzőszer gallussavat alig tartalmaz. A tölgyfakéregnek említett jó tulajdonságai dacára hazai talpbőrgyárosaink jobban szeretik a fenyőcsert alkalmazni, mivel a tölgyfacser használata mellett a cserzőeljárás hosszabb (körülbelül 2 év), s így több befektetésre és forgó tőkére van szükség. Különben is nálunk a merevebb talpbőrt keresik s ezen merevség fenyőcserrel való cserzés mellett inkább biztosítható.

Fenyőfa-cser 7-16% csersavat tartalmaz. A fenyőcserből is gyártanak kivonatot. Hazánkban különösen Haasnak a felső vidéken van ilyen fenyőcserkivonat (tannin-) gyára. A tölgyfa és a fenyőfa kérgén kivül még más fáknak a kérge is szolgál cserzőszer gyanánt. Az égerfa és a fűzfa kérge 8-16%, a nyírfa kérge 8-10% csersavat tartalmaz. Cserzőkéreg-behozatalunk 1890-ben volt 63 633 q. 236 694 frt értékben; kivitelünk ugyanakkor volt 533 121 q. 2 750 001 frt értékkel. Tölgyfacserünket leginkább Németország vásárolja. Quebracho. Ez a név származik quebra-hachoból (fejsze-törő). Quebrachonak bizonyos dél-amerikai fákat neveznek, melyeknek a fája igen kemény. Ezek közül a Loxopterygium Lorentzii faja és kérge az, melyet leginkább értékesítenek, mivel 15-23% csersavat tartalmaz. A fáját meg a belőle készített kivonatát Európába is hozzák. Hamburgban van több quebracho-kivonat-gyár. A quebrachónak a bőr cserzésére való használata jelenleg (1893) Németországban erősen terjed. Quebrachoval az egész cserzési folyamatot lényegesen, rövidebb idő alatt fejezhetik be s elég jó bőrt nyernek vele.

Sumach, szömörce. (Franc. Sumac; ang. Sumach és Shumac; ném. Gerbersumach v. Schumack.) Sumach alatt bizonyos, Déli-Európában és Amerikában előforduló, csersavat tartalmazó növények szárított leveleit értik. A különböző sumach-fajok tannin-tartalma 13 és 17% között ingadozik. Szömörce-behozatalunk (főleg Bolgárországból, Romániából és Ausztriából) 1890-ben volt 19  856 q., 178 704 frt, kivitelünk kitett 5212 q., 52 120 frt. Valomeák (franciául: Vélanedes). A valonea a görög szigeteken és Kis-Ázsiában előforduló Quercus egilops és Q. valonea fa rendkívül nagy gyümölcstokja. A valoneák 25-35% tannint tartalmaznak, mely némileg a tölgyfacserjéhez hasonlít; ettől abban különbözik, hogy barnább színt és nehezebb lerakodást képez a bőrön. Az a bőr, melyet valoneával csereznek, kemény és nehéz. Rendszerint a valoneát tölgyfacserrel, myrobolanokkal stb. használják. 1890. behoztunk valoneát 16 421 q.-t 415 108 frt ért.; kivitelünk 1890. volt: 5074 q. 122 996 frt ért.

Az eddig felsorolt, gyakran használt cserzőanyagokon kivül vannak, még más, eddig ugyan csekély fontosságuak, melyek azonban jó tulajdonságuk miatt hivatva lehetnek arra, hogy az ipar jövőben figyelembe vegye. Ezek: az Abies larix, vörös fenyő, kérge, mely a vörös színű csersavból 6-8%-ot tartalmaz. Az Acacia Albicans gyümölcse (Mexikoban hiusache a neve), A. arabica (Indiában: babul) kérge, 13-19% tanninnal, határtalan mennyiségben van meg, gelatinnal fehér csapadékot ad; A. Cebil 10-15% tannint a kéregben, 6-7%-ot a levelekben tartalmaz; ennek egy válfaja, a fehér cebil a kéregben 8-12%, a levelekben 7-8% tannint tartalmaz; A. Cavenia (Argentiniában espinillonak nevezik) gyümölcstokjában 33-34% tannin van; A. penninervis kérgében 18% tannin és 3-4% gallussav van. Alnus glutinosa (éger) kérge 16% csersavnál többet nem tartalmaz. A Caesalpinia Cacalaco gyümölcse (Mexikóban cascalote a neve) sok tannint és gallussavat tartalmaz, cserzésre) használják. A Comptonia asplenifolia levelei (Egyesült-Államok) 9-10% tannint tartalmaznak. A Coriaria ruscifolia kérge (New-Zealandban tutu a neve) 16-17% tannint, az Elaeocarpus dentatus kérge (New-Zalenadban Kiri-hinau-nak hijják) 21-22% tannint, az E. Hookerianus kérge 9-10% tannint, az Ephedra antisyphilitica 11-12% tannint. Az Eucalyptus longifolia kérge (Ausztrália) 8,3% tannint és 2,8% gallussavat tartalmaz. Az E. obliqua kinocsersavban 13,5% kinocsersav, az E. leuxoxylonban 22% van ugyan, de azért mégis csak alárendelt minőségű bőrnek készítésére használható. Az Eugenia Maire kérge (New-Zealandban whawhakonak nevezik) 16-17% tannint, az E. Smithii kérge 17% tannincs és 3-4% gallussavat tartalmaz.

A Fuchsia macrostemma vékony, könnyen kivonható kérgében élénk veres színű csersavnak körülbelül 25%-ja foglaltatik; ez a Chileben churconak nevezett kéreg. Az Inga Feuillei hüvelyes (Peruban pay-pay a neve) egy csaknem színtelen csersavból 24%-ot tartalmaz. A Laurus Peumo kérgét Chileben cserzésre használják. A Malpighia punicifolia kérge (Nicaraguaban ugy nevezik, hogy nancite vagy manquitla) igen világos színű csersavból 20-30%-ot tartalmaz. A Persea Lingue kérge vörösbarna, vizzel könnyen kivonható, 20-24% tannint tartalmaz. Ezzel a cserzőanyaggal D.-Amerikában, főleg Valdiviában az ún. valdiviai bőrt cserzik. Chile déli részében ez a fa rendkívül kiterjedt erdőket képez. Phyllocladus tricomanoides kérge (New-Zealandban kiri-toa-toa a neve) 23% tannint tartalmaz. Chicagóban nagy mértékben használják a Polygonium amphibium leveleit cserzésre. Ez az egyévi növény, mely a Misszuri mentén nagy mennyiségben terem 18% tannint tartalmaz s széna módjára kaszálható. Oly bőrt ad, mely szilárdabb, tartósabb s jobban kifényesíthető, mint az a bőr, melyet tölgyfacserrel készítenek. A Punica Granatum gyümölcs-kérge 13,6% tannint, mely a myrobalanokéhoz hasonlít és jelentékeny mennyiségben keményítőt is tartalmaz. A marokkoi bőr készítésére is szolgál. A Rhizophora Mangle kérgében Venezuelában igen sötét veres tannin foglaltatik. A Tecoma pentaphylla kérge (Venezuelában roble colorado-nak nevezik) 27% tannint s narancsszínű festő anyagot, a Wagatea spicata hüvelyei 15% tannint, a Weinmannia racemosa kérge (az ugynevezett tawhero towai vagy kamai New-Zealandban) 12-13% tannint tartalmaz.




#Article 152: Memetika (2194 words)


A memetika Richard Dawkins elmélete alapján, 1976-ban született (proto-)tudomány. Az elnevezés a mimézis (utánzás) és a genetika (örökléstan) szavak kombinációjából ered. A memetika elméletének híveit nevezik memetikusoknak.

Dawkins elmélete szerint mindenkiben több tízezer aprócska kulturális információs csomag (mém) található, melyek igyekeznek reprodukálni és örökíteni magukat.

Az azóta tovább fejlődött elmélet szerint az emberi tudat összessége nem más, mint az agyunkban megtelepedett és folyamatosan cserélődő mémek sokasága. Ezek az „intellektuális paraziták” nagyjából százezer éve jelenhettek meg a Földön, és gyakorlatilag át is vették az uralmat. Az emberi agy megnövekedésének is egy lehetséges oka lehetett, hogy a mémek szelekciós nyomást fejtettek ki a jó utánzóképességű, fejlett, nagy agyú emberek kiválogatódására.

Az elmélet könnyen kiterjeszthető más gondolkodni és kommunikálni képes esetleges élőlényekre vagy gépekre.

A mémeknek szerepük lehet a párválasztásban is. Egyes memetikusok szerint az emberek többsége szívesebben választ utódnemzésre az adott kultúrához jobban idomuló, azt jobban reprodukáló – azaz több, ezt elősegítő mémmel rendelkező – ellenkező nembelit, mivel közös utóduk feltételezhetően jobban tud majd alkalmazkodni a kor uralkodó mémjeihez.

A memetika hipotéziseit sokan vitatták/vitatják, többek között  morálfilozófus, aki 1970 óta vitában áll Dawkins-szal.

Az elmélet dawkinsi értelmezésének alapja, hogy különböző replikátorok harcolnak a fennmaradásért.
A replikátort úgy kell értelmezni, mint egy önmaga lemásolására adott parancssort.
A replikátoroknak tehát az egyetlen feladatuk önmaguk másolása, a lehető legkisebb eltéréssel, ezek a replikátorok a törzsfejlődés szempontjából pedig a gének.
A fejlődés, az evolúció pedig nem más Dawkins és követői értelmezése szerint, mint a másolás során bekövetkezett hibákból eredő, a túlélést és a további másolást elősegítő tulajdonságok véletlenszerű kifejlődése. (Dawkins, 1986)

Az adott környezethez jobban alkalmazkodó replikátorok hatékonyabban tudtak működni, azaz sikeresebben tudtak másolódni, terjedni, mint a környezethez nem alkalmazkodó társaik.
A replikátoroknak tehát önmaguk másolása az elsődleges céljuk, méghozzá a lehető legpontosabban, de bizonyos eltérések, módosulások, vagy biológiai fogalommal élve a mutálódások kitermeltek újra és újra hatékonyabb egyedeket.
Ezek az egyedek mivel jobban alkalmazkodtak a környezetükhöz, mint elődeik, kiszorították a régi ’verziókat’, de természetesen később a fejlődés újabb lépcsőjén egy belőlük kifejlődött, de némiképpen még jobban alkalmazkodott egyed vette át az irányítást. 
A természetes kiválasztódás tehát a replikáció folyamatában bekövetkezett eltérés, és ezek az eltérések tehették lehetővé, hogy különböző környezeti feltételekhez alkalmazkodó, és egyre bonyolultabb szervezetek alakuljanak ki.
De mindennek az alapja a másolás, méghozzá a viszonylag pontatlan másolás.

A különböző szervezetek, melyek végül is magát a replikátort hivatottak másolni, az evolúció során újabb és újabb képességekkel lettek gazdagabbak, csak hogy minél tökéletesebben tudják ellátni feladatukat.
Képessé váltak a mozgásra, hogy túléljenek akkor is, ha a környezetük veszélyessé vált számukra, képesek lettek egyre nagyobb veszélyektől megvédeni magukat.
Az állat és növényvilágban minden egyes egyed valamiféle ős replikátor leszármazottja, és az, hogy ma is léteznek, annak bizonyítéka, hogy sikeresen tudták generációról generációra lemásolni önmagukat.
Újra és újra továbbadták amz információhalmazt, hogy miképp másolják magukat.

Dawkins, evolúcióbiológus ezt a fajta vak, cél nélküli fejlődést nevezte a ’Valószínűtlen Hegy megmászásának’ (1996).
Mind Richard Dawkins, mind Susan Blackmore (2001) hangsúlyozza, hogy az evolúció nem tervez, nem lát előre, így nem feltétlen a legtökéletesebb irányába halad a törzsfejlődés.
Például a szemünk sem a lehető legtökéletesebb megoldás.
Ha létezne egy tökéletes teremtő, – érvel Blackmore, – akkor a szemünkben található összes idegsejt hátulról „csatlakozna” a szemhez, így nem lennének útjában a fénynek.
A szemünk viszont nem így fejlődött, mert jelenlegi felépítése is megfelelőnek bizonyult ahhoz, hogy az emlősök replikátorai nagymértékben elterjedjenek a világon.

A természetes kiválasztódás elve megmagyarázza, miképp alakult ki az emberi test, de nem ad egyértelmű választ arra, hogy miért és hogyan fejlődött ki a tudatunk.
Blackmore felhívja a figyelmet arra, hogy az agy testsúlyunknak mindössze 2%-át teszi ki, mégis összes energiánk 20%-át használja el. Ez nagymértékű pazarlás a test energiaháztartásában.

Fejünk állandóan tele van gondolatokkal, nem tudunk kikapcsolni, nem tudunk nem gondolkodni, és általában lényegtelen problémákon gondolkodunk. Az emberi gondolkodás nem illik bele a gén, mint replikátor elméletébe, hacsak nem találunk egy másik elméletet, amely a gének és a gondolkodás közötti kapcsolatot, a gondolkodás okait megmagyarázza. Ez az elmélet pedig a Dawkins által bevezetett mém elmélet.

A mém fogalmát Richard Dawkins vezette be ’Az önző gén’ című könyvében, igaz csak érintőlegesen. Ebben a könyvében fejtette ki az evolucionista biológus a replikátorok működési elvét, amiben elmagyarázta, hogy az evolúció nem a genotípusok, vagy a fenotipusok javát szolgálja, sőt nem is az adott szervezet érdekében történik, hanem a gének „igényei” szerint működik. Dawkins szerint a gének azok a replikátorok, melyek az önmaguk másolására vonatkozó parancssort alkotják, éppen ezért az evolúció csak is a gének javát szolgálja. (Dawkins, 1986)

Ezen könyvében azonban bevezette azt az elméletét, hogy létezhetnek más replikátorok is, amiket mémeknek nevezett el, a gén szó analógiájára. Így kezdődött el a memetika tudománya.
Blackmore szerint a mém egy információs egység, amely utánzás útján másolódik az egyik agyból a másikba. A mém lehet egy eszme vagy vallási tanítás, lehet egy ruhadivat vagy egy építészeti stílus, de a mém lehet egy viselkedési szokás vagy akár egy technológiai folyamat is. Összességében bármit mémnek lehet tekinteni, amit utánzással lehet másolni.

Nos, Dawkins könyvének címe felhívja a figyelmet a gének legfontosabb tulajdonságára, amennyiben a replikátor analógiát használjuk, azaz a gének önzőek, önmagukért vannak. Ha viszont elfogadjuk, hogy a mémek is replikátorok, akkor egyenesen következik ebből az, hogy a mémek is pont annyira önzőek, mint a gének. Ez azt jelenti, hogy a mémeket is pusztán a terjedésük élteti, és a legelterjedtebb mémek nem a legjobbak, hanem a legsikeresebbek.

Blackmore szerint a legnépszerűbb eszmék, sőt vallások nem az emberiség számára legtökéletesebbek, hanem valamilyen más szempontból, a mémek szempontjából kiemelkedők (2001). A legnépszerűbb eszmék olyan trükköket tudtak kifejleszteni, ami lehetővé tette számukra, hogy rengeteg agyban elterjedhessenek, jó tartósan, és állandóan le is másolja őket ez az agy.

A gének esetében az egyik legjelentősebb képesség a csoportokba rendeződés volt. Egyre nagyobb és egyre bonyolultabb biológiai szervezetek, „túlélőgépek” jöttek létre, melyek állandóan hatással voltak egymásra, így gének által hajtott ökoszisztémák jöttek létre. Blackmore ezt a csoportokba rendeződési adottságot figyelte meg a mémek esetében is. Blackmore mémplexeknek nevezi (a mém-komplexum szóösszetételből rövidítve) azokat a mém csoportokat, amelyek egymás segítésével – és más mémek, mém-halmazok háttérbeszorításával – hatékonyabban tudnak terjedni. A mémek csoportokba rendeződése csak egy példája annak, hogy a mémek is fejlődnek, létezik tehát egyfajta memetikai evolúció is.

Dawkins szerint azzal, hogy a mémeket replikátornak tekintjük, egy teljesen új szempontból tudjuk megvizsgálni az emberi gondolkodást és a kultúrát, mégpedig a mémek szempontjából (1986). Dawkins egyik - divatból vett - példája, a baseball sapka viselete előre vagy hátra fordított silddel megmutatja ezen mémek haszontalanságát – mármint az ember szempontjából, hiszen végül is teljesen mindegy, hogy egy plázában merre fordítjuk a sapkát. De ha a replikátor szempontjából nézzük, akkor a két különböző viselet két replikátor harca. Amikor Dawkins feljegyezte ezt a példát, a baseball sapkákat rendre hátrafordítva viselték a fiatalok. Manapság pedig azt látjuk, hogy a baseball sapkát - divatból - többnyire újból silddel előre viselik.

A sapkaviselet tehát egy mém, de könnyen tovább léphetünk ezen a problémán, hiszen az életünket túlságosan nagymértékben nem befolyásolja. Viszont Dawkins szerint a legbonyolultabb mém-halmazok már sokkal nagyobb hatást fejtenek ki életünkre. Ilyen mémhalmazok a különböző vallások. Dawkins szerint egy-egy vallási eszme nem más, mint rengeteg önmagában életképtelen replikátor együttműködése. Ezek a replikátorok összefogtak, hogy ők kerülhessenek be egy-egy emberi agyba; azok a replikátorok pedig amelyek nem csatlakoznak, nem idomulnak a nagy egészhez, a mém-halmazhoz, azoknak nincs helye az agyban.

A tízparancsolat tíz különböző – önmagában is bonyolult – viselkedési forma, amit lehet követni, azaz utánzással terjednek. De együtt még erősebbek, ekkor már mint a keresztény szellemiség mém-halmaza terjednek. Ez viszont azt is jelenti, – bizonyítva ezzel a mém önző voltát, – hogy a vallások nem feltétlen a legnagyobb igazságok, nem feltétlen az élet értelmének birtokosai, hanem nagyon sikeres mémek, melyek összeálltak egy még sikeresebb mémhalmazzá.

Dawkins elmélete terjedésekor sajnos a semleges replikátorközpontú hozzáállást felváltotta egy a tudomány mellett és a vallások elleni hozzáállással. Sebők szerint Dawkins tudomány iránti rajongása az, ami hiteltelenné teszi későbbi memetikai munkáit, hiszen a tudományra, sőt a vallásokkal szembehelyezkedő materialista vagy ateista hozzáállásra sem lehet másként tekinteni memetikai szempontból, mint pusztán egy másik mém-halmazra. Dawkins a vallásokat rossznak, a tudományt pedig az emberiség megmentőjének kiáltotta ki, ami ellentmond a memetikai hozzáállásnak. (Dawkins, 2003)

Egy másik nagyon fontos kérdésfeltevése a memetikának az egó. Daniel Dennett szerint az ember nem más, mint mémekkel megfertőzött állat. Szerinte az egyetlen különbség az állat és az ember között, hogy az ember már nem egy, hanem két különböző replikátor játékszere. Az állatokat a gének irányítják, arra kényszerítve őket, hogy szaporodjanak, neveljék fel utódjaikat, védjék meg magukat a külső hatásoktól. Az emberek viszont egyrészt a fajukat akarják fenntartani, másrészt viszont az eszméiket is terjeszteni akarják. Ha elfogadjuk azt, hogy mémek másolással terjedő cselekvésminták, akkor ki lehet terjeszteni állatokra, sőt növényekre is. (Kísérletileg bizonyított, hogy a növények is kommunikálnak)

A gén–mém kölcsönhatást Dawkins a kutyáját sétáltató emberhez hasonlította. A póráznál összekötött párost eleinte az ember, azaz a gén irányította. Az evolúció folyamán, mikor az állati és emberi lét között nem volt ekkora eltérés, a mémek sokkal kisebb szerepet játszhattak. Viszont a fejlődés során kialakultak olyan mémek, melyek már képesek átvenni az irányítást. Ilyen mém a cölibátusi fogadalom, mely bár a genetikai továbbadást gátolja, viszont a memetikai másolódást annál inkább elősegíti.

Visszatérhetünk ahhoz a kérdéshez, hogy mi értelme van annak, hogy folyamatosan gondolkodunk. A memetikai válasz nagyon egyszerű és kézenfekvő. A mémek célja, hogy megragadjanak az ember agyában, illetve hogy elérjék, hogy másolódjanak. Ez pedig a leghatékonyabban úgy sikerülhet nekik, hogy újra és újra felidéződik az adott mém az agyban, ez az ismétlés elősegíti, hogy az információ elmélyüljön az emlékezetben. Másrészt az a mém, amelyik újra és újra előbukkan, nagyobb eséllyel fog másolódni.
Vannak dallamok, amelyeket képtelenek vagyunk kiverni a fejünkből, és akaratlanul is dúdolgatjuk magunkban őket. Ezen dallam-mémek versenytársai valószínűleg kevésbé sikeresek, így azokat kevesebbszer fogjuk dúdolni – vagy a rádiók zenei szerkesztői kevesebbszer fogják beválogatni a rádió repertoárjába –, így nem fognak olyan hatékonyan másolódni.

Az, hogy az agyunk tele van mémekkel, azt is jelenti, hogy az egyes mémeknek küzdeniük kell a „bentmaradásért”, tehát újabb és újabb képességeket kell kifejleszteniük. Ilyen képességek vagy „trükkök”, ahogy Blackmore nevezi őket, például a csoportba rendeződés, vagy az egyszerűség, a könnyen megjegyezhetőség. Hasznos trükk, ha egy mém valahogyan az emberi érzelmekkel együtt tud működni, ezért például a szerelmes dalok sohasem fognak kimenni a divatból. Szintén hasznos trükk a jutalmazás-büntetés mechanizmus kihasználása.

Azok a mémek, melyek valami miatt közelebb állnak hozzánk, a minket érdeklő, minket érintő dolgokkal kapcsolatosak, azokat gyorsabban megjegyezzük. A mémeknek tehát alkalmazkodniuk kell a már meglévő mémekhez, életben maradásuk függ az adott memetikai ökoszisztémától. Számos mai mém, mint például a színes haj viselete más korban, más kulturális közegben nem tudott volna olyan mértékben másolódni, mint amennyire a hajfestés napjaink nyugati civilizációjában divat. De ugyanígy például a rabszolgatartás eszméje, amely számos kiemelkedő civilizáció alapja volt, ma elfogadhatatlan, ezek a mémek képtelenek megragadni, és másolódni manapság.

A memetika a mémek és a mémhalmazok fogalmával más megvilágításba helyezi a föld kulturális fejlődését. Kultúrának tekinthetünk tehát olyan mém-halmazokat, amelyek területileg vagy korban közel élő emberek csoportjának fejében többé kevésbé hasonló módon jelen van. A női egyenjogúság eszméje a jelenkori nyugati kultúra részese, viszont nem része az arab világok legtöbbjében. A korábban említett rabszolgatartás eltörlése pedig jellemzően ennek a kornak a vívmánya. Az amerikai polgárháború felfogható két mém nagyon kiélezett harcának is, miszerint az új, és jelen tapasztalatunkkal nézve életrevalóbb mém megpróbált elterjedni a régi mém kárára.

A mémek küzdenek egymással, hogy tudatosuljanak, hogy ne merüljenek feledésbe. Éppen ezért agyunkat folyamatosan használjuk, folyamatosan gondolkodunk, a gondolkodás leállítása nagyon nehéz, ha nem lehetetlen feladat. Blackmore felveti viszont azt a kérdést, hogy ha a mémek végül is nem a mi gondolataink, hanem replikátorok, amelyek másológépnek használják az agyunkat, akkor ki, vagy még inkább mi az én?

Az emberek gyerekkorukban a legfogékonyabbak, de egyben a legvédtelenebbek is a mémek befogadására. Egy kisgyerek bármit készségesen elhisz, nem alakult még ki benne a védőmechanizmus. Ez a védőmechanizmus pedig nem más, mint a már létező mémek összessége. A kisgyerek elsősorban a szüleitől kapja a mémeket, őket utánozza, ezért van az, hogy a gyerekek személyisége később hasonlítani fog szüleiére. Később a társadalom nagy részére jellemző mémplexeket fogja elsajátítani, amit kultúrának hívunk.

Az éntudat egyik lehetséges memetikai értelmezése szerint az nem más, mint rengeteg mém által alkotott mémhalmaz közreműködése a terjedésért. Az én a memetika szempontjából nem statikus, hiszen folyamatosan változik. Új mémek csatlakoznak a nagy éntudat–mém-halmazhoz. Ezután a kognitív folyamat egyre tudatosabb. A többi mém már erre rakódik.

Vegyünk egy példát! Jakab például teljesen buta hóbortnak tartja a vegetarianizmust, és kikéri magának, hogy ő csak növényi ételeket egyen. Sőt, rendszeresen érvel a hús fogyasztásának előnyei mellett. Az én-mém-halmazának része a húsfogyasztás szokása, ezért kirekeszti a vegetáriánus étrend gyakorlását. Viszont ahogy múlnak az évek, újabb és újabb mémek épülnek be és cserélik le a régi mémjeit az énjében. Jakab mondjuk a keleti vallások felé fordul, összejön egy lánnyal, aki állatvédelmi aktivista, és ellene van a hús fogyasztásának, ráadásul elterjed a hír egy újabb kergemarha kórról. Jakab előbb szabódva, majd egyre magabiztosabban fogja vállalni vegetarianizmusát.

Ezt a folyamatot az emberek általában a jelenhez igazítva értelmezik, azaz fejlődésnek tekintik. Jakab úgy gondolja, hogy most cselekszik helyesen, régen, pedig még „vak” volt, és meg kellett még egy s mást tanulnia. Az én, amely igazolja Jakab cselekedeteit természetesen egy mémhalmaz.

Ez a hipotézis közeli rokonságot mutat Daniel Dennett elméleteivel a tudatról.




#Article 153: Occidental nyelv (231 words)


Az occidental egy elemző-levezető módszerrel szerkesztett naturalista mesterséges nyelv, szerkesztője Edgar Alexei Robert de Wahl (1867–1948), revali (ma: Tallinn) középiskolai tanár.

De Wahl 1909-ben adta ki első tervezetét, az aulit. Ezen továbbdolgozva végül 1922-ben készült el az occidental. Nyelvét a művelt Nyugatnak ajánlotta, ezért első nyelvkönyvei is francia, angol és német nyelven jelentek meg. A második világháború után változott meg a nyelv neve Interlingue-re.

A nyelv folyóirata az 1922-ben indított Kosmoglott volt, amely nevét 1928-tól Cosmoglottára változtatta. A nyelv egészen az 1970-es évek végéig élt, az Interlingue Union (Interlingue Szövetség) havi folyóiratot adott ki, de más országokban is adtak ki periodikákat. Ezért elmondhatjuk, hogy az occidental is a jelentősebb sikereket elért nyelvtervezetek közé tartozik.

Az occidental ábécéje 26 betűből áll:

Grafikailag is igyekszik megőrizni a „természetességet”. A magyartól eltérő betűk a következők:

Hangsúly:

Az internacionalizmusok többsége képződmény. Ezek alapján felállítható de Wahl-szabályok:

Az occidentalban annyi képző van, amennyi a különböző internacionális szavakban előfordulhat.

Névelő: li (határozott), lu (semleges), un (határozatlan)

Főnév:

Melléknév és határozószó:

Névmások:

Számnevek:

Elöljárók:

Kötőszók:

Si on vole constructer un lingue secun rationalistic principies e ne conform al existent psychic natur homan, on deve unesimli transformar li psychic natur de homes por far possibil li function de un tal lingue.

(Ha racionális elvek és nem a létező emberi természet függvényében akarunk nyelvet szerkeszteni, akkor először át kell alakítani az emberek természetét, hogy lehetővé váljon egy ilyen nyelv működése.)




#Article 154: Interlingva nyelv (1893 words)


Az interlingua vagy interlingva (saját neve interlingua vagy interlingua de IALA) egy prototípus-módszerrel szerkesztett naturalista mesterséges nyelv, melyet az International Auxiliary Language Association (Nemzetközi Segédnyelv Egyesület) készített Alexander Gottfried Gode von Aesch (1907 – 1970) vezetésével; a végleges változat – közel negyed évszázados munka után – 1951-ben készült el. Szerkesztésekor a mai nyelvekben is élő elemek prototípusát (eredeti hangalakját) keresték meg a latin alapján, így a nyelvet első olvasatra általában bárki megérti, aki latinul tud vagy ismeri valamelyik újlatin nyelvet. Leegyszerűsítve, az interlingva lényegében egy „újlatin átlagnyelv”.

A tudomány, technológia, kereskedelem, diplomácia és a művészetek fejlődése, a görög és latin történelmi dominanciája egy óriási közös szókincset eredményeztek a nyugati nyelvekben. Az interlingva kidolgozásakor egy tárgyilagos eljárást alkalmaztak arra, hogy a legelterjedtebb szógyököket vagy szavakat válasszanak ki egy fogalomra, amelyekből a kontrollnyelvek (angol, francia, olasz, spanyol és portugál) és a másodlagos referencianyelvek (német és orosz) alapján a nyelv szókészlete felépíthető. A legtöbb kontrollnyelvben egyszerre megtalálható nemzetközi gyökök kerültek bele a szókészletbe, valamint más nyelvek olyan elemei, amelyek nemzetközi szinten a legtöbb nyelvben már meghonosodtak (nemzetközi szavak), például ilyen a japán geisha (gésa) és samurai (szamuráj), az arab califa (kalifa), az ausztrál őslakos kanguru (kenguru) és a finn sauna (szauna).

Az interlingva egyesíti ezt az alap szókészlet egy minimális nyelvtannal, mely szintén a kontrollnyelveken alapul. Ha valaki beszél egy újlatin nyelvet, vagy felszínesen ismeri és rendelkezik a nemzetközi szókinccsel, könnyedén megértheti és beszélheti az interlingvát. A nyelv ily módon azonnal érthető, ezért könnyű megtanulni. A más nyelven beszélőknek sem nehéz megtanulniuk a nyelvet, köszönhetően az egyszerű nyelvtannak és szabályos szóképzésének, mely aránylag kevés tövet és toldalékot használ.

Aki már egyszer megtanulta az interlingvát, annak sokkal gyorsabban és könnyebben megy más rokon nyelvek tanulása, ráadásul azonnal megérti az idegen szöveget. Egy svéd diákokkal elvégzett kutatás szerint akik már tanulták az interlingvát, azok le tudtak fordítani egyszerű olasz, spanyol, portugál szövegeket. Egy másik felmérés szerint egy interlingvát tanuló osztály megértett egy spanyol szöveget, amely egy másik, 150 órát spanyolul tanult diákoknak túl nehéznek bizonyult.

Az interlingva szavak megtartják eredeti alakjukat, soha nem torzulnak el, hogy illeszkedjenek egy már létező nyelvtanhoz vagy szabályrendszerhez. Minden szó megtartja eredeti helyesírását, kiejtését és jelentését, ezért az interlingvát naturalista segédnyelvnek nevezik.

Az amerikai Alice Vanderbilt Morris az 1920-as évek elején elkezdett a nyelvészet és főleg a nemzetközi segédnyelv-mozgalom iránt érdeklődni, így 1924-ben férjével, Dave Hennen Morris-szal létrehozták az Auxiliary Language Association-t (Segédnyelv Egyesület, IALA) New Yorkban. Céljuk a nemzetközi segédnyelvek tanulmányozásának tudományos alapra való helyezése volt. Morris kifejlesztette az IALA kutatóprogramját többek között Edward Sapir, William Edward Collinson és Otto Jespersen segítségével.

Az IALA jelentős támogatójává vált az amerikai nyelvészetnek, finanszírozta azt, így például Sapir, Collinson, és Morris Swadesh számos 1930-as és 40-es évekbeli tanulmányát. Alice Morris ezen kutatások közül számosat szerkesztett és az IALA's pénzügyi támogatásának jelentékeny részét ő biztosította. Az IALA számos tekintélyes csoporttól is kapott pénzügyi segítséget, mint például a Carnegie Corporation, a Ford Foundation, a Research Corporation és a Rockefeller Alapítvány.

A korai éveiben az IALA három feladattal foglalkozott: a világon más, hasonló célú szervezetek megtalálása; egy, a nyelvekről és az interlingvisztikáról szóló könyvtár létrehozása; és a meglevő nemzetközi segédnyelvek összehasonlítása, így például az eszperantó, Eszperantó II, ido, latino sine flexione, novial, és occidental. Az utolsó cél érdekében ezen nyelveket párhuzamosan tanulmányozták, összehasonlító tanulmányokkal a nemzeti nyelvekkel, az amerikai és európai egyetemek tudósainak irányítása alatt. Ezen nemzetközi segédnyelvek képviselőivel találkozókat szervezett, ahol megvitatták a nyelvek tulajdonságait és céljait.

A második International Interlanguage Congress (Nemzetközi Internyelv Kongresszus), melyet 1931-ben Genfben tartottak, az IALA elkezdett egy úttörést végrehajtani; 27 elismert nyelvész aláírt egy ajánlást az IALA kutatóprogramjának támogatására. További nyolc 1933-ban Rómában írta alá. Ugyanebben az évben Herbert N. Shenton professzor és Dr. Edward L. Thorndike az IALA munkájában befolyásosokká váltak azáltal, hogy az interlingvisztika terén kulcsfontosságú tanulmányokat készítettek.

Az első lépéseket az interlingva befejezése érdekében 1937-ben tették, amikor egy, 19 egyetem 24 kimagasló nyelvészéből álló bizottság publikálta a Some Criteria for an International Language and Commentary-t (Néhány kritérium egy nemzetközi nyelvhez és megjegyzés). Mindazonáltal a 2. világháború kitörése rövidre zárta a célzott kétévenkénti bizottsági ülést.

Eredetileg a szervezet nem akarta létrehozni saját új nyelvét. Célja az volt, hogy megállapítsa, melyik segédnyelv a legalkalmasabb a nemzetközi kommunikációra és hogy azt hogy lehetne hatásosan promotálni. Mindazonáltal tíz év kutatás után egyre több és több tagja azt vélte, a meglevő nyelvek egyike sem alkalmas a célra. 1937-re a tagok eldöntötték, hogy létrehoznak egy új nyelvet, mely meglepte a világ interlingvisztikai közösségét.

Erre a pontra egyensúlyba kerültek azon álláspontok, miszerint naturalista (pl. novial vagy occidental) vagy pedig szisztematikus (pl. eszperantó, ido) szókészlete legyen a nyelvnek. A háború évei alatt megerősödtek a természetest támogatók. Az első Dr. Thorndike tanulmánya volt. A természetes szókincset támogatók érve az volt, hogy a szisztematikus nyelveknél mintegy el kell felejteni, majd újra meg kell tanulni a szavakat, hiszen szóelvonással keletkeznek. Idővel meggyőzték a szisztematikus nyelvet támogatókat.

A második világháború kitörésekor az IALA kutatócsoportja Liverpoolból New Yorkba költözött, ahol E. Clark Stillman egy új kutatócsoportot állított fel. Stillman, Dr. Alexander Gode segítségével kifejlesztett egy technológiát, mellyel kiválaszthatók a szavak az alapnyelvekből.

Négy modellt vázoltak fel:

A kérdőív eredményei meglepőek voltak. A két sematikusabb modellt elutasították - a K-t legfőképp. A két természetes modellből az M némiképp nagyobb támogatást kapott, mint a P. Az IALA végül egy M és P közti kompromisszum mellett döntött, a C némely elemeivel.

Martinet 1948-ban a Columbia Egyetemen helyezkedett el, így Gode irányításával fejezték be az interlingva fejlesztését. Az interlingva nyelvtanát és szókincsét először 1951-ben publikálták, amikor az IALA publikálta a befejezett Interlingua: A Grammar of the International Language-t (Interlingva: a nemzetközi nyelv nyelvtana) és a 27 000 szóból álló Interlingua–English Dictionary-t (Interlingva–angol szótár, IED). 1954-ben az IALA kiadott egy bevezető kézikönyvet, Interlingua a Prime Vista (Interlingua első látásra) címmel.

Az interlingva egy korai gyakorlati alkalmazása a Spectroscopia Molecular tudományos hírlevél volt, melyet 1952-től 1980-ig adtak ki. 1954-ben az interlingvát használták a második World Cardiological Congress-en (Kardiológiai Világkongresszus) Washington DC-ben, mind az írott összefoglalókban, mind a szóbeli interpretációban. Néhány éven belül hasonlóan használták kilenc további hasonló orvosi kongresszuson. Az 1950-es évek közepe és az 1970-es évek vége között harminc tudományos és legfőképp orvosi újságban elérhető volt a cikkek összefoglalója interlingva nyelven. A Society for Science and the Public (Egyesület a tudománynak és a nyilvánosságnak), a Science Newsletter (Tudományos hírlevél) akkori kiadója kiadott egy havi interlingva rovatot az 1950-es évek közepe és Gode 1970-es halála között. 1967-ben az erős International Organization for Standardization, amely normalizálja a terminológiát, majdnem egyhangúlag szavazott a szótárainak interlingva-alapúságára.

Az IALA 1953-ban becsukta ugyan kapuit, de formálisan 1956-ig vagy későbbig nem lett feloszlatva. Az interlingva-támogató szerepét leginkább a Science Service vette át, amely felvette Godét, mint az igazgatója az új interlingva divíziójának. Hugh E. Blair, Gode közeli barátja és kollégája lett az assziszense. Egy utódszervezet, az Interlingva Intézet 1970-ben lett megalapítva az interlingva támogatására az USA és Kanada területén. Az új intézet támogatta más nyelvészeti szervezetek munkáját, jelentékeny tudományos hozzájárulásokat végzett és interlingva nyelvű összefoglalót biztosított a tudományos és orvosi publikációkhoz.

Az interlingva számos, korábban más nemzetközi nyelveket támogatót vonzott, legfőképp az occidentalból és az idoból. A korábbi occidental-támogató Ric Berger hozta létre az Union Mundial pro Interlinguát (UMI) 1955-ben, és az 1950-es évek végére az interlingva iránti érdeklődés Európában nagyobb lett, mint Amerikában.

Az 1980-as évekkel kezdődően az UMI kétévenkénti interlingva találkozót szervezett (a koraiakon a tipikus résztvevőszám 50 és 100 között volt) és elindított egy kiadóprogramot, amely több, mint 100 számot adott ki. Más, interlingva nyelvű munkákat Svédország és Olaszország, míg az 1990-es években Brazília és Svájc egyetemein adtak ki. Számos skandináviai iskola olyan projektet vitt véghez, melyben az interlingvát használták a nemzetközi tudományos és intellektuális szókincs megtanítására.

Az interlingvát beszélték és támogatták a szocialista országokban, annak ellenére, hogy megpróbálták elnyomni azt. Kelet-Németországban a kormány képviselői elkobozták azon leveleket és magazinokat, amelyeket az UMI Walter Raédlernek, az interlingva helyi képviselőjének küldött. Csehszlovákiában Július Tomin fenyegető leveleket kapott, amikor kiadta első interlingváról szóló cikkét. Az üldözés ellenére ő lett a cseh interlingva-képviselő, tanította a nyelvet az iskolai rendszerben és kiadott számos könyvet és cikket.

Ma az interlingva iránti érdeklődés a tudományos körökből a nyilvánosság irányába ment. Egyének, kormányok és privát cégek használják az interlingvát tanulásra, utazásra, online kiadásra és a nyelvi határokon túli kommunikációra. Az interlingva nemzetközi szervezete az Union Mundial pro Interlingua, mely promotálja azt. Folyóiratokat és könyveket több nemzet saját interlingva szervezete is kiad, így például az amerikai Societate American pro Interlingua, a svéd Svenska Sällskapet för Interlingua és a brazil Union Brazilian pro Interlingua.

Nem tudjuk biztosan, hogy hány aktív ismerője van az interlingvának. Mindazonáltal az interlingva a legtöbb beszélővel rendelkező naturalista mesterséges nyelv.
Az interlingva egyik legnagyobb előnye, hogy a legszéleskörűbben megértett nemzetközi segédnyelv, amely naturalista (nem sematikus) nyelvtannal és szókinccsel rendelkezik, ezáltal a latin nyelvek és az angol iskolázott beszélői előzetes tanulás nélkül olvashatják és megérthetik.

Az interlingvának minden kontinensen vannak aktív beszélői, legfőképp Dél-Amerikában, Kelet- és Észak-Európában, abból is leginkább Skandináviában; továbbá Oroszországban és Ukrajnában. Afrikában az interlingva jelen van a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Bőséges mennyiségű interlingva weboldal érhető el, többek között Wikipédia és Wikiszótár, továbbá számos folyóirat, például a Panorama in Interlingua, melyet az Union Mundial pro Interlingua (UMI) ad ki, és az ahhoz kapcsolódó nemzeti közösségek magazinjai. Számos interlingva nyelvű levelezőlista van, továbbá némely Usenet-csoportokban is használják az interlingvát, konkrétan például az europa.*-ban. Az interlingvát CD-ken, rádióban és televízióban is bemutatták. Az elmúlt években interlingva helyenként zenében és rajzfilmben is szerepelt.

Az interlingvát számos iskolában és egyetemen oktatják, más nyelvek gyors tanítása céljából, esetleg az interlingvisztika vagy a nemzetközi szókincs bemutatásául. Például a spanyolországi Granadai Egyetem rendelkezik interlingva képzéssel, a Centro de Formación Continua támogatásával.

Minden második évben az UMI megszervez egy interlingva találkozót, más-más országokban. A közbeeső évben a svéd interlingva közösség szervez egy saját konferenciát. Egyéb szervezetek, így például a brazil közösség is rendszeresen szerveznek összejöveteleket.

Az interlingva ábécé 26 betűből áll:

Alapjában véve a latin kiejtést használja. A magyartól eltérő hangok a következők:

Megjegyzés: egyes angolszász forrásokban a j és néha a g hang kiejtését az angolhoz hasonlóan magyar dzs-vel adják meg, hasonlóan a c-hez, aminek az ottani megfelelője magyar sz.

A hangsúly:

A névelő:

A főnév:

A melléknév:

A határozószó:

A névmások:

A számnév:

Az ige:

Az interlingva szavakat bármely nyelvből átvehetik, ha létezésük bizonyított a hét ellenőrző nyelvben: spanyol, portugál, olasz, francia és angol, továbbá a másodlagosként szolgáló német és orosz. Ezek a leggyakoribb újlatin, germán és szláv nyelvek. Közeli kapcsolatuk miatt a spanyol és a portugál nyelvet egy egységként kezelik.A legnagyobb számban latin eredetű szavak találhatók az interlingvában, másodikként görög, míg harmadik leggyakrabban germán eredetűek. A szókincs további része szláv és nem nyugati nyelvekből való.

Egy szó akkor kerülhet be, ha bizonyítottan megtalálható a 4 fő ellenőrzőnyelv közül legalább háromban. Bármelyik másodlagos nyelv helyettesítheti. Minden indoeurópai eredetű, ellenőrzőnyelvben meglevő szó bekerülhet a szókincsbe. Néhány esetben a szóalak archaikus vagy potenciális jelenléte is lehetséges.

Egy szó akkor is jelenlevőnek minősülhet, ha valamely más formája megtalálható, de maga a szó nem. Így például az angol proximity (közelség) támogatja az interlingva proxime szót, mely közelit jelent. Ez egészen addig számít, ameddig legalább egy nyelv a négy ellenőrzőnyelvből rendelkezik a szótővel. 

A szavak nem kerülhetnek be kizárólagosan a hasonló szóalakok megléte miatt. Amennyiben jelentésük az idő folyamán változott, külön szónak tekintik. Ha azonban egy vagy több jelentésük közös, a szó még az interlingva része lehet - a jelentések ezen részhalmazával.

Amennyiben ez nem eredményez nemzetközi szót, a szót latinból veszik át.

(Amikor a modern civilizáció nyelvét keressük, nyugaton találjuk meg az alapját.)




#Total Article count: 153
#Total Word count: 198139